Bekövetkezett a rettegett atomháború! Nem atombombák hullanak, hanem az atomerőművek leszereléséért csatároznak a német Zöldek, és célt is értek, épp mikor megnöveli az áramigényt a villanyautózás. Mi pedig atomhatalommá fejlődünk.

Mi az autó ellensége? A többi autó! A fejlődésnek nevezett folyamat nem kívánatos hatására Budapesten és környékén önmagába fullad az autóközlekedés. Központilag megoldhatatlannak tűnik a probléma, csak helyes egyéni döntések enyhíthetik a családok helyzetét.

Levelet kaptam egy olvasómtól, felvázolta borzongató autós jövőképét. Gondolatai megszívlelendők: a szó szoros értelmében jól ráfázhatunk, ha nem készülünk fel időben az e-jövőre, de mitől is készülnénk, ha még szándék sem látszik?

Az autóipar mélyreható, gyors átalakulásának illusztrációja a Tevva áruterítő tehergépkocsi, hiszen új a márka, újszerű módon, kínai beszállításból veszi az alvázat, és járműve természetesen elektromos, sőt hidrogén-tüzelőanyagcellás hatótáv-hosszabbítós.

Mostanában sok szó esik az autóipart fenyegető magnéziumhiányról, de arról nem, hogy mi is ez a fém, miért van rá szükség, és mi rejlik a hiány hátterében. Most gondolkozzunk el ezeken egy kicsit.

Egymás után ütnek be válságok az automobilizmusban. Véletlen sorscsapások ezek, vagy törvényszerűek, mert mi magunk idézzük elő, esztelen pazarlásunkkal? Svédország példáján el lehet gondolkodni.

Divat a terepjáró, de hányat használnak közülük eredeti rendeltetésére? Keveset, hiszen alig akad már „terep”, és kevés úrvezető lenne képes igazi nehézségek között helytállni. Így többnyire szerepjárás a terepjárás.

A fenntarthatóság záloga nem a benzines luxusautó felválása elektromossal, hanem a luxus elhagyása. Ennek azonban jele sincs, mintha mindannyian a híres író gyengéiben osztoznánk.

Megdöbbentő hírek: áramkimaradásokra számíthat Németország és Ausztria, miközben lelkesen erőltetik az e-mobilitást. Lehet, hogy újabb Sztálingrádba szaladnak bele? Kötelező nekünk megint utolsó csatlósként velük...

Legfőbb gondunk fenntartani megszokott életmódunkat. Két megoldási példát mutatok: holland egyetemistákét és a sajátomat. Olvasóim maguk dönthetik el, melyiket tartják célravezetőbbnek.