Roadshow-t indítottak a vízimentők a Balatonnál a nagyobb biztonságért

2015.07.31.
Bagyó Sándor a roadshow első állomásán kifejtette: a fürdőzés és a hajózás szempontjából kedvező eddigi nyári időjárás komoly feladatokat rótt a VMSZ-re, amely 77 helyszínen ad szolgálatot (balatoni strandokon, kempingeknél, egyéb strandi és szállodai medencéknél, továbbá más fürdőknél és uszodáknál).      Fotó: vizimentok.hu "Döbbenten fogadtuk a balatoni haláleseteket, amelyek szinte sorozatban következtek be, és amelyek mindegyike elkerülhető lett volna az alapvető szabályok betartásával" - fogalmazott. A Balatonban idén nyáron már öten - négy fiatalember és egy középkorú férfi - vesztették életüket, közülük négyen nem tudtak vagy csak gyengén tudtak úszni, mégis mély vízbe merészkedtek vízibiciklivel vagy strandkajakkal, illetve egyikük menetközben ugrott vízbe egy vitorláshajóról. Bagyó Sándor hangsúlyozta, nem jogszabályt kell módosítani a nagyobb vízbiztonságért, hanem jobban be kell tartani a meglévő előírásokat. Hozzátette, hogy az üzleti szférának is többet kellene tennie a biztonságért, például fel kellene hívniuk a figyelmet a Balaton veszélyeire, és kérés nélkül biztosítani mentőmellényeket olyan strandi eszközökhöz is, amelyeken egyébként nem kötelező a használatuk. Az elmúlt időszak eseteinek tükrében a VMSZ fontosnak tartja felhívni a figyelmet a vizek veszélyeire, a vízen tartózkodás és a fürdőzés szabályaira, az egyéni felelősségre és az önmentés lehetőségeire, ezért járják körbe a szezon hátralévő részében a Balaton strandjait. A roadshow-n életmentést oktatnak laikusoknak és bemutatják a vízi mentéshez használt eszközeiket. A helyszínekről és az időpontokról a www.vizimentok.hu honlapon olvashatók részletes információk, és ott ingyenesen hozzáférhetővé a vízből mentésről és az elsősegélynyújtásról szóló alapszintű tananyag is. Még mindig kevesen élnek a VMSZ BalatonHelp nevű okostelefon-alkalmazásával, amely ingyenes vízi segélykérő applikáció: pillanatok alatt el tudja juttatni a szükséges információkat, koordinátákat a mentésirányítási központba. Az Android, iOS és Windows Phone operációs rendszereken is elérhető alkalmazást az idei vitorlázószezonban eddig csaknem háromszor annyian töltötték le, mint tavaly, így jelenleg több mint 900 készüléken fut. Tar Mihály, a VMSZ szóvivője elmondta, hogy a szakszolgálat a nyári szezonban átlagosan napi 130-150 emberrel és 7 hajóval (köztük 2 sürgősségi hajó) áll szolgálatban a Balatonon. Eddig a strandokon 51 súlyos sérültet láttak el és adtak át a mentőknek például súlyos allergiás reakció, csonttörés, ájulás, eszméletvesztés miatt. Továbbá 2356 könnyű sérült ellátásában vettek részt, főként kagyló okozta vágás, horzsolás miatt, 15 embert mentettek ki a vízből, egy esetben újraélesztésben segítettek - összegzett. A hajósok riasztása nyomán 50 bajba jutott emberhez vonultak ki, 18 esetben eszközt is kellett menteni, továbbá 20 vitorlásverseny és 37 egyéb rendezvény biztosításában vett részt a VMSZ - tette hozzá. (MTI)

Generali Csoport: rekorddöntő első félév, kiváló eredményekkel

2015.07.31.
A nemzetközi Generali Csoport több szempontból is rekordot döntő első félévet zárt: A nehéz makrogazdasági környezet, az alacsony kamatlábak és a görög krízis hatásainak ellenére működési eredménye elérte a 2,8 milliárd eurót, ami 11,3%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest, és összességében az elmúlt nyolc év legjobb eredménye. A vállalatcsoport nettó eredménye 21,6%-os emelkedést követően 1,3 milliárd eurót tett ki, míg a bruttó díjbevétel elérte a 38,2 milliárd eurót 7,3%-os növekedés mellett. Az életbiztosítási szegmens működési eredménye 1,7 milliárd euró volt, ami a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 13,2%-os javulást mutat. A díjbevétel itt 26,9 milliárd eurót tett ki, ami elsősorban a befektetési egységekhez kötött biztosítások kiváló teljesítményének köszönhető. A díjbevétel 10,6%-os növekedéséhez a közép-kelet-európai régió teljesítményének 9,9%-os javulása is hozzájárult. A nem-életbiztosítási (P&C) terület eredményei is javultak az első félévben, a működési eredmény itt 1,1 milliárd eurót tett ki. A díjbevétel a szegmensben elérte a 11,2 milliárd eurót. A kár- és költséghányad 92,6%-os értéke a jövedelmezőség javításában játszott fontos szerepet az első félévben, melyet a nemzetközi csoporton belüli legjobb eredménnyel (85,4%) a Közép-Kelet-Európai régió nagyban segített. A Generali Csoport pro forma Szolvencia I mutatója jelenleg 164%-on áll, míg a belső modell pro forma gazdasági szolvencia mutatója az első félév végén 200%-os. Mario Greco, a nemzetközi Generali Csoport elnök-vezérigazgatója szerint ezen kiváló eredmények nagyszerű kiindulópontot jelentenek a vállalatcsoport új, 2015-2018-as stratégiai tervének végrehajtásához, amelyben többek között nagy hangsúlyt kap a készpénzállomány-termelés, a kumulált osztalékkifizetés tervezett összege meghaladja majd az 5 milliárd eurót a következő 4 évben, illetve amelyben további 0,5 milliárd eurós bruttó költségmegtakarítás szerepel 2018-ig, és amely 13%-ot meghaladó sajáttőke-arányos megtérüléssel számol. A cégcsoport arra számít, hogy jelentős mértékben javítani tudja nettó eredményét az év végéig, természetesen megőrizve a most elért magas jövedelmezőséget.  
Címkék: 

Kétéves az autoszektor.hu - képgaléria

2015.07.31.

Dunaharasztiban, a Karl Cukrászdában jött össze az autoszektor.hu csapata, hogy kicsit visszanézzen az elmúlt két évre, de még inkább előre tekintsen. A szerkesztőség tagjai eddig többnyire a nevükkel szerepeltek a honlapon, most a 2. születésnap alkalmával az arcukat is adják. ismerjen meg bennünket, mi írjuk, szerkesztjük, menedzseljük, fotózzuk a honlapot - remélhetőleg az olvasó elégedettségére.

Galéria képek: 

Bunkoczi: „Minden nap teszek valamit!”

2015.07.31.
Öt hete volt a mûtét, azóta folyamatosan járok vízi edzésekre, és egyre jobban érzem magam, kivéve azt a huszonöt centis vágást, ami a hátamon van, mert az még húzódik. Ja, és kicsit furcsa érzés, amikor hanyatt fekszem, olyan, mintha folyamatosan feküdnék valamin, csakhogy az a valami a testemen belül van – mondta Bunkoczi, aki azt is elárulta, a második mûtétre azért volt szükség, mert folyamatosan fájt a dereka, és így stabilizálták tovább a már megmûtött gerincét. – Összesen tizenkilenc órán keresztül mûtötték a gerincemet, úgyhogy most már csak jó lesz! Én úgy készülök, hogy jó lesz, és akkor januárban újra autóba ülhetek. Öt hónapom van addig, ami ha akarom sok, ha akarom kevés, de minden nap teszek valamit azért, hogy vissza tudjak térni a versenyzéshez, mert ez mindennél jobban motivál.”

Autólopás! MFL-879 VW Polo - ezüstmetál

2015.07.31.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MFL-879 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Polo -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2012 -Motorszám: CGG951030 -Alvázszám: WVWZZZ6RZDY097550 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 július 31 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Emilia u. 30. -Megjegyzés: Vonóhoroggal felszerelt, bal első ajtaján kicsi sérülés látható.

Autólopás! KUB-795 Ford Fiesta - fekete

2015.07.31.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KUB-795 -Gyártmány: Ford -Típus: Fiesta -Gyártási év: 2007 -Alvázszám: WF0HXXGAJH7Y30278 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 július 31 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Felsőzöldmáli utca

Autólopás! LAF-293 Suzuki Swift - szürke

2015.07.31.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LAF-293 -Gyártmány: Suzuki -Típus: SWIFT -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2007 -Motorszám: M13A1978945 -Alvázszám: TSMMZC11S00514660 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 július 31 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XX. -Utca, házszám: Rákos utca -Megjegyzés: Ismertető jele :Jobb első lökhárító törött, repedt.

Autólopás! LDU-006 Audi A4 - fekete

2015.07.31.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LDU-006 -Gyártmány: Audi -Típus: A4 -Kivitel: 2.0 Diesel -Gyártási év: 2008 -Motorszám: CAG012062 -Alvázszám: WAUZZZ8K78N004677 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 július 20 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Herman Ottó út 40. -Megjegyzés: Gábor Áron utca és a Herman Ottó út sarkán parkolt a kocsi, amikor ellopták.

Autólopás! MZE-167 Citroen C3 - barna

2015.07.31.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MZE-167 -Gyártmány: Citroen -Típus: C3 -Gyártási év: 2014 -Motorszám: psa8h0110fdcg0628032 -Alvázszám: VF7SC8HR4EW538788 -Szín: barna -Lopás időpontja: 2015 július 29 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: II. -Utca, házszám: BALOGVÁR UTCA 10/B

Születésnap: kétéves az autoszektor.hu

2015.07.31.
Gaál Tibor, Tboy rajzával köszöntünk minden kedves Olvasónkat és Partnerünket. A születésnapi tortából csak jelképesen tudunk egy szeletet átnyújtani azoknak, akik nélkül mi sem létezhetnénk. Napra pontosan, két éve, 2013. július 31-én élesedett ki az Autós Nagykoalíció megújult honlapja, a www.autoszektor.hu Az a cél vezérelt bennünk, hogy megbízható, korrekt, szenzációhajhászást nélkülöző hírekkel lássuk el Olvasóinkat. Cikkeinket nem csak újságírók írják, hanem professzorok, mérnökök, a szakma kíválóságai, akik a legbonyolultabb műszaki problémáról is képesek közérthetően, mégis szakszerűen írni. Ahogy jeleztük, nem magunkat szeretnénk ünnepelni, sokkal inkább a születésnap csak ürügy arra, hogy megköszönjük Olvasóinknak azt, hogy nap mint nap felkeresik oldalunkat, Partnereinknek pedig azt, hogy támogatásuk révén folyamatosan friss hírekkel szolgáljunk a hazai és a nemzetközi autós világ életéből. Köszönjük, ha a bizalmukat a jövőben is élvezhetjük! Knezsik István elnök, Autós Nagykoalíció Koloszár Tamás főszerkesztő, www.autoszektor.hu  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója