Tízből nyolc új autó szürke árnyalataiban talál gazdára Amerikában

2026.07.19.
Az amerikai autós piackutató cég, az iSeeCars új tanulmánya a 2025-ös év legnépszerűbb külső színeit vizsgálta a helyi újautó-piacon. Kiderült, hogy a fehér dominált 25,7%-os részesedéssel, míg a fekete és a szürke nem sokkal maradt el 23,4%-kal, illetve 22,9%-kal. A szintén népszerű ezüsttel együtt a szürkeárnyalatos színek a járműfényezések 80,4%-át tették ki tavaly. Ez több mint nyolc a tízből, és hatalmas növekedés 30 évvel ezelőtti szinthez képest. 1996-ban a járműveknek mindössze 47,3%-a volt fehér, fekete, szürke vagy ezüst. 2025-ben csak kevés vásárló volt kellően bátor a valódi színek választásához: a kék (9,1%), a piros (7%) és a zöld (2,2%) is elenyésző mennyiségben fordult elő. A fennmaradó színek gyakorlatilag jelentéktelenek, mivel a barna és a bézs 0,4%-os piaci részesedéssel rendelkezett 2025-ben, míg a narancssárga 0,1%-kal követte. Számos, egykor viszonylag népszerű szín eltűnt az elmúlt három évtizedben, mivel az arany és a lila előfordulása is közel 100%-kal csökkent. A barna és a zöld körülbelül 84%-os visszaesést mutatott, míg a bézs 73,8%-kal esett vissza. Ezzel szemben a szürke hatalmas, 528,4%-os növekedést mutatott, míg a fekete 64,5%-kal ugrott meg. A fehér 16,7%-kal még népszerűbb lett, annak ellenére, hogy már 1996-ban is a legnépszerűbb árnyalat volt. Az iSeeCars tanulmánya azt is megállapította, hogy a szürkeárnyalatos teherautók aránya az 1996-os 43,4%-ról tavaly 83,5%-ra ugrott. Ez volt a legnagyobb elmozdulás a szürkeárnyalatos színek felé minden járműkategóriában. Nem meglepő, hogy még mindig a sportkocsik voltak a legszínesebb járművek, mivel tavaly mindössze 63,6%-uk volt szürkeárnyalatos. Náluk a kék 15,5%-os piaci részesedéssel rendelkezett, míg a piros 10,8%-kal. Még a lilának is volt 1,8%-os részesedése. Bár a tanulmány nem tér ki arra, hogy a színes autók miért maradtak el a háttérből, az évek során számos lehetséges magyarázat merült fel. Az egyik leghihetőbb az, hogy a szürkeárnyalatos színeket széles körben elfogadják a fogyasztók, így a kereskedések a járművek többségét unalmas árnyalatokban rendelik. Mondani sem kell, hogy sokkal könnyebb vevőt találni egy fekete vagy fehér teherautóra a használt piacon, mint valami egzotikusabbra, így ez a faktor jelentős szerepet játszik a színválasztásban.

Mi számít igazán? – BYD Sealion 5 DM-i teszt

2026.07.19.
Továbbra is erősen villany fókuszú a BYD palettája, de azért ők is igyekeznek minél gyorsabban reagálni a piaci trendek és körülmények változására, és egyre több tölthető hibridet kínálni itt nálunk Európában is. Félelmetes gyorsasággal reagáltak és az sem kevésbé ijesztő, hogy mindig van miért visszanyúlniuk szinte azonnal. Így került konnektoros hibrid hajtáslánc az Atto 2-be, a Dolphin G kisautójuk pedig már eleve plug-in hybridként érkezik, számomra kissé váratlanul pedig hoztak még egy felső-középkategóriás SUV-t. Ez a Sealion 5 DM-i, ami már külsőre is kevésbé illeszkedik az európai kínálatba, pláne ergonómiában, minőségben. Nem véletlenül. A Kínában Song Pro néven értékesített modell már 2019 óta gyártásban van, azóta pedig számtalanszor frissítették. Hozzánk látszólag a 2023-as faceliftet hozzák, aminek harsány, kitülemkedő orra nem csak a mostani BYD kínálatba nem illeszkedik, de az autó több részéhez sem. A kissé elálló lemezek (például csomagtartó illeszkedés) és a ránézésre és tapintásra is olcsó díszlécek (például a C-oszlopon) mind tudatják velünk, hogy nem biztos, hogy eredetileg ide szánták ezt az autót. Arról is szólnak teóriák, hogy a BYD fényezése hagyományosan vékonyabb, mint más gyártóknál, amit most nálam egy táska cipzár bizonyított, ami meglepően könnyen hagyott nyomot az autón. Szokatlanul magas az építése is, mint egy terepjárónak, ráadásul az orra felé dől az egész bódé, amitől szokatlanul kilátszik a hátsó bölcső hátul. Esküszöm még a nyúlványok is úgy néznek ki, mintha egy alvázas autó lenne, pedig tényleg önhordó kasztnis. (Mondjuk az első BYD SUV-k erős rokonságban álltak a korai RAV4-esekkel. Lehetséges, hogy onnan maradt vissza mindez. Nem tudom.) Sajnos a sofőrülésből is érezni ezt a dőlést az orr felé, és ezt nem is kompenzálták ülőlap állítási lehetőséggel. Kissé furcsa az ergonómia, például a váltógomb körüli gombtenger helyett hozhatták volna kicsit előrébb a könyöklőt, hogy jobban kézre essen, de ugyanígy furcsa az európai szemnek a kormány indokolatlan narancs varrása, a holdas háttér a műszercsoporton vagy az ósdi csíkos betétek a műszerfalon. Nyilván tesztelőként feladatom elmondani ezeket a benyomásokat, de ha félretesszük a magasan hordott európai orrunkat és a túlzó igényeinket, legyünk őszinték: számít mindez, ha közben olcsón juthatunk hozzá a világ egyik legmodernebb hajtásláncához és akkora SUV-ban, aminek nem látjuk a végét, ha hátrafordulunk a sofőrülésből? Hiszen 4,7 métert is meghaladó hosszával van olyan hatalmas a Sealion 5, hogy ne csak a hátsó lábtér, de a csomagtartó is óriási, 463 literes legyen. Miközben a kisebb akksival 11,7 millióról indul, a mi 18,3 kWh-s változatunk pedig 12,9 millióért érhető el a bevezetés során az árlista szerint. Mindez kb. 85 km-es villanyos hatótávra elég: gyári adat szerint és a valóéletben is. Ha az akkumulátor eléri a 25%-os kapacitást, akkor beindítja a 98 lovas, 1,5-literes szívó benzinmotort, hogy az szinte minden esetben generátorként funkcionálva visszatöltse a Blade LFP akkumulátort, és leginkább arról hajtson, kvázi soros hibridként. Ez azért is zseniális, mert így szinte sose hallani „bőgni” a CVT fokozatmentes automatát, hiszen a legritkábban van rá szükség egyáltalán. Eleve rendkívül selymes és halk a BYD hajtásláncok működése, ezt már másodszor bizonyítják be nálam. Kellemesen lineáris a gyorsítás és a lassítás, miközben rendkívül hatékony is, hiszen csak benzinről hajtva sem ment 5,5 liter fölé a fogyasztás. Egyszerűen folyamatosan rádolgozik a villany. 212 lóerő a rendszerteljesítmény, ami untig elég egy 1,8 tonna alatti plug-in hybridbe. Igen, itt-ott megbotlik ízlés és építési minőség tekintetében, de például a kínai átlagnál valamivel kényelmesebb a még így is elég pattogós futóműve, ráadásul a hajtáslánc kellemes, nyugodt karaktere számomra egy kiváló hétköznapi társsá tette végül a Sealion 5-öst, amit boldogan ajánlanék mindenkinek, aki csak egy megbízhatónak ígérkező és méretes közlekedési eszközre vágyik, nem magamutogatásra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megduplázta villanyautó-eladásait a Toyota-csoport Európában

2026.07.19.
592 463 új Toyota és 41 154 új Lexus talált gazdára 2026 első félévében Európában, derül ki a Toyota Motor Europe (TME) által közzétett adatokból. A két márka együtt nagyságrendileg annyi autót adott el, mint a tavalyi év azonos időszakában (-0,3%), így továbbra is a második legnagyobb autógyártó a kontinensen, piaci részesedése eléri a 7%-ot. Miközben a darabszámok összességében minimálisan változtak, az eladásokon belül jelentősen nőtt a részben és teljesen elektromos modellek aránya. A két kategória együtt (mild hibridek, hibridek, plug-in hibridek és tisztán elektromos modellek) összesen 549 332 autóval képviseltette magát az eladásokban. Ezzel 12%-kal növelték forgalmukat, és elérték az összeladások 87%-át – ez új rekord a TME történetében, miután tavaly 78% volt az arány. Különösen erősen teljesítettek az akkumulátoros elektromos járművek, amelyekből több mint kétszer annyi (+113%) fogyott, mint tavaly ilyenkor. A Toyota márkán belül 13%-kal nőtt a villamosított típusok részesedése az eladásokból: összesen 509 834 olyan Toyota talált gazdára, amiben hajtó villanymotor dolgozik, akár önmagában, akár belső égésű motorral társítva. A legnépszerűbb villamosított Toyota modellek a Yaris Cross Hybrid (107 251 db), a Yaris Hybrid (86 820 db), a Toyota C-HR Hybrid és Plug-in Hybrid (együtt 72 099 db), a Corolla Hybrid (64 177 db), a bZ4X (20 145 db) és a tisztán elektromos C-HR+ BEV (17 316 db) voltak. A márka eladásaiból 86 százalékban veszik ki a részüket ezek a típusok, ami 10 százalékponttal erősebb, mint 2025 első félévében. Tisztán elektromos autóból 62 412 darabot adott el a Toyota, ami 125 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket. Ez egyértelműen a paletta jelentős bővítésének az eredménye: míg a bZ4X jelentősen megújult, vadonatúj elektromos modellként jelent meg a piacon a C-HR+, az Urban Cruiser és a bZ4X Touring. A márka haszonjármű üzletága, a Toyota Professional 76 788 járművet adott el az év első felében. A legkeresettebb típus a Proace City volt 36 686 eladott autóval (+47%), ebből 6016 volt tisztán elektromos. Fontos újdonság a palettán a tisztán elektromos Hilux pickup; ennek forgalma azonban a piacon töltött rövid idő miatt még nem szignifikáns. A Lexus márka európai forgalmát szinte kizárólag villamosított modellek teszik ki: Nyugat- és Közép-Európában 100%, Kelet-Európában 61%, összesen 96% az arányuk az összeladásokon belül. Változatlanul az LBX a legnépszerűbb Lexus (13 236 db), ugyanakkor jelentős növekedést ért el a tisztán elektromos RZ (+43%) és a plug-in hibrid RX (+25%.) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nyaralás előtt erre minden gyereket fel kell készíteni: mit tegyen, ha elkeveredik a szüleitől?

2026.07.19.
A nyári vakáció a családi nyaralások, kirándulások, közös programok időszaka. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy egy zsúfolt repülőtéren, utazás közben, városnézés alatt, az állatkertben vagy a strandon a gyerek szem elől téveszti a szüleit, és elkeveredik a családjától. Szerencsére ezek a helyzetek – a kezdeti nagy ijedtség után – a legtöbbször megoldódnak, de nagyon fontos, hogy a gyerek tudja, mit kell tennie. Tóbiás és Balambér most abban segít, hogyan készítsük fel őket a váratlan helyzetekre.  A felkészülés otthon kezdődik Ismeretlen helyen, ahol nagy a tömeg, a legtöbb szülő újra és újra elmondja a gyereknek: „Ne engedd el a kezem!”, „Ne maradj le!”. Ezek fontos tanácsok, de önmagukban keveset érnek.  Sokkal hasznosabb, ha nemcsak azt tanítjuk meg a gyereknek, mit ne csináljon, hanem azt is, pontosan mi a teendője, ha elszakad a családjától. Érdemes még otthon felkészülni, és megbeszélni néhány egyszerű szabályt.  Még indulás előtt meg kell beszélni a gyerekkel, mit tegyen, ha elkeveredik Alapvető, hogy a gyerek tudja a saját teljes nevét, a szülők nevét és legalább egyikük telefonszámát. Ha ez még nem megy fejből, legyen nála egy kis kártya a legfontosabb adatokkal; sőt, a biztonság kedvéért akkor is betehetünk egy cetlit a hátizsákjába vagy a zsebébe, ha kívülről tud mindent, mert pánikhelyzetben előfordulhat, hogy rosszul idézi fel a telefonszámot.  Külföldi utazásnál fontos, hogy a +36-os országhívóval együtt írjuk fel a telefonos elérhetőséget, és érdemes a szállás nevét, címét is mellétenni. Ha nem belföldi utazásról van szó, a nyelvi akadályok tovább bonyolíthatják a helyzetet, erre is érdemes felkészülni. A kártyára ráírhatjuk angolul vagy helyi nyelven: „Elvesztettem a szüleimet, hívja ezt a számot.” Strandon vagy fesztiválon jó szolgálatot tehet egy vízálló karszalag is, amelyre ráírhatjuk a gyerek nevét és a szülő telefonszámát. Mindig beszéljetek meg egy találkozási pontot A legegyszerűbb trükk, amellyel rengeteg riadalmat meg lehet előzni, ha közösen keresünk egy jól látható találkozási pontot. Ez lehet egy információs pult, a főbejárat, egy feltűnő szobor – a lényeg, hogy fix dolog legyen, ami később is biztosan ott lesz. A szabály csupán annyi: ha nem találjuk egymást, itt találkozunk. Ez a módszer leginkább olyan programoknál működik, amelyek jól körülhatárolható területen zajlanak: strandon, koncerten, fesztiválon, állatkertben, parkokban.  Indulás előtt ajánlott egy fényképet készíteni a gyerekről. Ha keresni kell, sokat számít, ha meg tudjuk mutatni, pontosan hogy néz ki, és milyen ruhát visel aznap.  Ez a teendő, ha mégis elszakadtok egymástól A legfontosabb szabály, hogy a gyerek ne kezdjen el bolyongani, a szüleit megkeresni, mert úgy csak messzebbre kerülnek egymástól, és sokkal kisebb az esélye annak, hogy egymásra találjanak. Ha a gyerek nem látja a szüleit, ne kezdjen el pánikolni, hanem maradjon ott, ahol utoljára látta a családját, és nézzen jól körül. Ha nem találják egymást, akkor menjen a megbeszélt találkozási pontra.  Egy zsúfolt strandon is elkeveredhet a gyerek a szüleitől Az egyik legijesztőbb helyzet, ha a tömegközlekedésen elszakad a gyerek a családjától. Elég egy pillanat, amikor a villamos vagy a metró ajtaja becsukódik a szülő és a gyerek között. Ha a szülő maradt a járművön, a gyerek pedig leszállt (vagy nem szállt fel), akkor az a legfontosabb, hogy ne menjen sehova. Maradjon a megállóban, jól látható helyen, és kérjen segítséget egy sofőrtől vagy közlekedési dolgozótól. A fordított esetben, amikor a gyerek utazik véletlenül tovább, szintén érdemes előre megbeszélni a tervet. Az a legjobb, ha segítséget kér a sofőrtől, a jegyellenőrtől vagy más közlekedési dolgozótól, a következő megállónál leszáll, és ott megvárja a szüleit.  Kitől kérhet segítséget a gyerek? A gyerekeket úgy neveljük, hogy ne álljanak szóba idegenekkel. Ez fontos alapszabály, de van egy kivétel: ha eltévedt vagy elveszett. Ilyenkor az a legjobb, ha segítséget kér – de nem bárkitől. Tanítsuk meg neki, hogy elsősorban egyenruhás dolgozóhoz, rendőrhöz, biztonsági őrhöz, pénztároshoz, az információs pultnál dolgozóhoz, úszómesterhez forduljon.  Minden helyszínen érdemes egy találkozási pontot megbeszélni Ha ilyen nincs a közelben, egy kisgyerekes családtól vagy egy üzlet alkalmazottjától is kérhet segítséget. Egyvalamire viszont mindig figyeljen: soha ne menjen el egy ismeretlennel félreeső helyre, parkolóba vagy autóhoz. Maradjon nyilvános, jól belátható helyen, amíg megérkezik a segítség.  A telefon segít, de nem mindig Egyre több kisiskolásnál van már okostelefon vagy okosóra, amelyek valóban hasznos eszközök – beleértve a családi helymegosztó funkciókat –, de nem jelentenek minden helyzetben megoldást. Lemerülhetnek, otthon maradhatnak, a strandon, vízparton pedig nem tartja magánál a gyerek. Ezért a telefon nem helyettesíti a fejben tartott adatokat, az elérhetőségeket tartalmazó cetlit vagy a megbeszélt találkozási pontot, inkább extra biztonságot ad.  A gyerekek felkészítése a váratlan helyzetekre akkor működik igazán, ha nem csak egyszer hangzanak el az információk. Érdemes többször átbeszélni a különböző szituációkat, sőt, el is lehet játszani őket otthon. „Mit csinálnál, ha nem találnál minket az állatkertben?” Ezek a próbák nem növelik a gyerek szorongását, hanem épp ellenkezőleg: aki tudja, mi a teendő, ismeri a tervet, magabiztosabb lesz, nem félősebb.  Ha strandolni készülsz, ezeket a szabályokat ismerned kell Elkezdődött a nyaralások időszaka, és sok család készül vízpartra. Tóbiás és Balambér kalandjában elmondjuk, mire figyelj a strandon, hogy biztonságos legyen a fürdőzés. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Záróvonalnál előzte a kamiont, kis híján frontális balesetet okozott + videó

2026.07.19.
Az első felvételen egy szabálytalan előzés miatt centiken múlik a frontális ütközés, a másodikon pedig egy robogós okoz kárt egy autón, majd megállás nélkül továbbhajt. Az első eset július 11-én történt a 89-es főúton, a határ irányába. A kamerás autó a megengedett sebességgel haladt egy 100 km/órás korlátozású szakaszon, amikor a szemből érkező Volkswagen Caddy vezetője szabálytalan előzésbe kezdett. Előzni tilos tábla és záróvonal is volt, valamint egy enyhe kanyar is nehezítette a manővert. A szabálytalanul előző autós gyakorlatilag a kamerás jármű sávjába érkezett, és a tükrét is levitte.   Szerencsére az eset nem végződött frontális ütközéssel, de a felvétel jól mutatja, hogy egy rosszul felmért előzés milyen könnyen vezethet súlyos balesethez. A videó második részében egy egészen más jellegű, de szintén tanulságos eset látható. Ez a felvétel július 10-én készült a Budapesten, a Hungária körúton. Az araszoló kocsisor mellett egy sárga pólós robogós próbál előre jutni a járművek között, amikor nekiütközik a kamerás autó hátsó ajtajának. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Sami Pajari úton van első győzelme felé az Észt-ralin

2026.07.19.
Solberg véget vetett Pajari addigi megszakítás nélküli gyorsasági-szakaszgyőzelmi sorozatának, amikor a 10. és 11. szakaszon megelőzte csapattársát, és a déli szervizszünetre 14,1 másodpercre csökkentette hátrányát, miután a 9. gyorsasági szakasz után már 17,6 másodpercre nőtt köztük a különbség. Pajari azonban reagált a délután folyamán, újabb három szakaszt megnyerve 25 másodpercre növelte előnyét szombat estére. A finn azonban nem hajlandó elbízni magát, különösen azután, hogy egy kőnek ütközött, amikor majdnem megpördült a 14. gyorsasági szakasz céljához közeledve. Az incidens, valamint a 15. gyorsasági szakaszon romló útfelület arra késztette, hogy óvatosabban haladjon a nap utolsó, teljes hosszúságú szakaszán. Ez a hozzáállás egyben az első nem Toyotával elért leggyorsabb időeredményt is eredményezte, ezen a gyorsaságin a Hyundai-jal versenyző Thierry Neuville mente a leggyorsabb időt. „Ez egy újabb igazán jó nap volt. Ismét nagyszerűen éreztem magam az autóban, és ma reggel két szakaszgyőzelemmel tudtunk kezdeni. Aztán Olivernek nagyon jó tempója volt, kicsit csökkentette a hátrányt. Szóval meg kellett próbálnunk délutánra fokozni a sebességet, és ezt sikerült is, további 10 másodperccel növelve az előnyünket. Nem volt könnyű a különböző körülmények és a nehéz gumiválasztások miatt, de nagyon boldog vagyok, és most már csak azt kell megtennünk, hogy holnap hazahozzuk a kocsit. Nem tudjuk pontosan, milyen lesz az időjárás – az előrejelzés szerint nehéz lehet –, de várom már” – nyilatkozta Pajari. Bár Solberg sokkal erősebb napot teljesített szombaton, mint pénteken, valószínűleg a második hely lehet a legjobb számára, amit elérhet. „Kissé optimista voltam a gumiválasztásommal ma délután” – mondta Solberg. „Egy kicsit nehéz volt a gumikkal. Jó érzés az autót vezetni, de Saminek is hasonlóan jó érzései vannak. Csak egy kicsit kényelmesebben kell éreznem magam a vezetőülésben. Nagyon megviselik a pályák a gumikat, és nehéz tudni, hogyan kell rotálni őket az autón. Sami nagyszerű munkát végez, és ennyi” – nyilatkozta a tavalyi győztes. Adrien Fourmaux a Hyundai színeiben a harmadik helyen végzett a második napon, annak ellenére, hogy a 10-es gyorsasági szakaszon megijedt, amikor az i20 N Rally1 jobb első sarkával egy levágásvédő eszköznek ütközött. Bár az ütközés letépte autója karosszériájának egy részét, a súlyos károkat elkerülték. Miután a 11-es gyorsasági szakaszon lassan leeresztett egy gumija, majd a 13-as gyorsasági szakaszon is volt egy meleg pillanata, Fourmaux-t a csapattársa, Thierry Neuville kezdte veszélyeztetni, aki a délután folyamán háromszor is megelőzte őt, és a nap végére mindössze 1,9 másodperccel volt lemaradva tőle (a 16-os gyorsasági szakaszon azonos időket futottak). Sébastien Ogier az ötödik helyen áll a Toyotával egy „semmi különös” nap után, 30,1 másodperccel csapattársa, Elfyn Evans előtt. A vb-t vezető walesi a kilencedik helyről korán előrelépett, a 8. gyorsasági szakaszon a hetedik helyre jött fel, megelőzve Esapekka Lappit, és kihasználva azt, hogy Josh McErlean Ford Pumája 13,4 kilométer után technikai probléma (kipufogócsonk) miatt megállt. A világbajnokság éllovasa ezután feljött a hatodik helyre – Sesks elé –, miután a lett privát versenyző Fordja a 9. gyorsasági szakaszon jobb első defektet kapott. Maradék pótkerék híján Sesks a 10. és 11. gyorsasági szakaszon gumikímélő üzemmódban volt, Evansnek így sikerült megelőznie riválisát, aki a hetedik helyen áll, 13,4 másodperccel a walesi mögött. Sesks-nek még egy 20 másodperces büntetése is van, amiért az előírtnál két perccel később hagyta el a rajt előtti szervizt pénteken. Esapekka Lappi a nyolcadik, miután megúszott a 12. gyorsasági szakaszon egy veszélyes megcsúszást, amikor centikre ment el egy fától 130 km/h körüli tempóval – keresztben autózva. Jon Armstrong a kilencedik helyen áll, Észtország WRC2-es bajnoka, Robert Virves pedig egy Skoda Fabia RS Rally2-vel teszi teljessé a top 10-et. Kacuta Takamoto szombat reggel újraindult a versenyen, miután defekt miatt a pénteki utolsó szakasz előtt fel kellett adnia a versenyt, de a napot úttakarítással töltötte.   A Kääriku gyorsasági két menete még hátravan vasárnap a mezőnynek. 24,39 km-ével ez a verseny leghosszabb szakasza, a Wolf Power Stage magyar idő szerint 12:15-kor kezdődik. Az első futás 10:05-kor indul. Az állás szombat este: 1. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) 2h08m34.0s 2. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR YARIS Rally1) +25.0s 3. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +52.1s 4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +54.0s 5. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +1m32.8s 6.. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +2m02.9s 7 Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +2m16.3s 8. Esapekka Lappi/Enni Mälkönen (Hyundai i20 N Rally1) +2m42.0s 9. Jon Armstrong/Shane Byrne (Ford Puma Rally1) +3m03.2s 10. Robert Virves/Jakko Viilo (Škoda Fabia RS Rally2) +7m07.2s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Típust váltott a japán miniszterelnök

2026.07.19.
Hatalmas autó rajongó hírében áll Takaichi Sanae, aki Japán történetének első női miniszterelnöke. Megválasztása óta már ült drift autóban és felbukkant egyszer a híres Daikoku parkolóban is egy esti autós találkozó alkalmával. Szóval az egész autós világ árgus szemekkel figyeli, ha valamilyen autós témához köze van, és most épp azért került a hírekbe, mert leváltotta szolgálati járművét. A korábbi, már 2020 óta szolgálatban álló Century szedánját egy új Century SUV-ra váltotta. A kabinetfőnök szerint erre azért is volt szükség, mert az előző autó elérte előre meghatározott futását, és ideje volt lecserélni. A miniszterelnököt kísérő flotta többi tagja egyébként nem változott. A fegyveres őröket továbbra is Lexus LS-ekben szállítják, aki szorosan követik az elnök autóját minden irányból, ahogy az a mostanság megjelent videókban is látszik. Sajnos itt kevés esélye volt Sanae-nak kiélni autós vágyait. Az új Century SUV szimplán csak fekete, még a kéttónusú fényezést sem kapta meg. Egyedi villogókat kapott az első hűtőrács mögé, és kiegészítő tükröket oldalra. A ballonos gumikból és a vastag ablakfelületekből arra lehet következtetni, hogy valamiféle lövésállósággal is bírhat a városi terepjáró. Minden esetre a Century történelem tovább íródik az ő szolgálatai alatt is, csak egy kicsit más formában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Halálra gázoltak egy kerékpárost Győrben, nagy erőkkel keresik a cserbenhagyó sofőrt (fotóval)

2026.07.18.
Fotó: police.hu A főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, hogy a baleset a Szent István út és Gárdonyi utca kereszteződésében történt szombat délelőtt. A kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gázoló autó sofőrje és utasai a tőlük elvárható segítségnyújtást elmulasztva elhagyták a helyszínt. Az esetről készült fényképen az látható, hogy az ütközés erejétől az autó szélvédője betört, a tető a jármű közepéig deformálódott. A rendőrség közzétette a keresett férfi képét. Az elkövető tartózkodási helyének megállapítása és az esettel kapcsolatos információk beszerzése érdekében várják azok jelentkezését, akiknek adatok, fénykép- vagy videófelvételek állnak rendelkezésére. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     

Így lopják el pár másodperc alatt az autókat

2026.07.18.
Az autólopás napjainkra egy high- tech-orientált, nemzetközi bűnszervezetek által irányított vállalkozássá vált, ahol a hagyományos feszítővasat és gyújtáskapcsoló-piszkálást felváltották a szoftveralapú eszközök. A modern bűnözői csoportokon belül munkamegosztás van a hírszerzők, a technikai végrehajtók, a logisztikusok és az orgazdák között. A bandák ma már nem ad-hoc jelleggel lopnak. Tevékenységük professzionális folyamatokat követ. A hálózatok konkrét autótípusokat, felszereltségeket és színeket céloznak meg, a feketepiaci igények alapján. A bűnszervezet vezetője és a logisztikai irányítók sosem érintkeznek magával az autóval. A végrehajtóknak eldobható telefonokat és speciális céleszközöket biztosítanak. Egy-egy nemzetközi razzia során gyakran találnak olyan csoportokat, amelyek egyszerre több országban aktívak és napok alatt képesek több millió euró értékű autót eltüntetni. A modern autók tele vannak számítógépes vezérlőkkel. A bűnszervezetek ezt a digitális infrastruktúrát támadják. Jelmeghosszabbítás (Relay Attack): A kulcs nélküli Keyless Go rendszereknél az egyik tolvaj egy jelerősítővel elsétál a házhoz (ahol a tulajdonos bent letette a kulcsot), míg társa az autónál áll egy vevőegységgel. Az ajtók úgy nyílnak ki, mintha a tulajdonos a saját kulcsával közelítette volna meg a járművet, a motor beindul és a kocsi 20 másodperc alatt eltűnik. A digitális kommunikációs hálózat elleni támadás: A tolvajok megbontják az autó lámpáját vagy lökhárítóját, hogy hozzáférjenek a belső kommunikációs hálózathoz (Controller Area Network). Egy speciális eszközzel hamis nyitási és indítási parancsot küldenek a fedélzeti számítógépnek, ami azonnal felülírja a gyári védelmet. OBD-programozás: Ha a tolvajok bejutnak az utastérbe, a kormány alatti diagnosztikai (On-Board Diagnostics) portra csatlakozva pillanatok alatt egy üres pótkulcsot programoznak az autóhoz, majd elhajtanak. Miután a jármű mozgásba lendült, egy szigorúan felépített folyamat veszi kezdetét: A jeladók hatástalanítása (1. óra): Az autót azonnal egy közeli, elhagyatott helyre vagy egy zárt furgonba viszik. GSM/GPS jelblokkolókat (zavarókat) használnak, hogy a tulajdonos vagy a gyári applikáció ne tudja nyomon követni a járművet. A pihentetés (2–6. óra): Sokszor egy nyilvános parkolóban hagyják a kocsit pár órára. Ha nem érkezik meg érte a rendőrség vagy a műholdas vadászcég, azt jelenti, hogy nincs benne rejtett nyomkövető. A „húsdarálda” (6–18. óra): Az autót egy bérelt raktárba vagy eldugott tanyára hajtják. Itt egy 3-4 fős, profi szerelőcsapat áll készenlétben. Célszerszámokkal az utolsó csavarig szétkapják az autót. Eltüntetés és értékesítés (18–24. óra): A karosszériaelemek (ajtók, motorháztető), a lámpák, a motor és a váltó mennek a feketepiacra vagy online hirdetésekbe. Az alvázszámmal ellátott, azonosítható fémvázat összevágják és egy fémhulladék-telepen bezúzatják. A lopás után 24 órával az autó fizikailag már nem létezik, alkatrészei más autókban funkcionálnak tovább. Az alábbi kombinált módszerekkel lehet védekezni: RFID-blokkoló tok: A Keyless Go kulcsot érdemes otthon fémdobozban vagy speciális árnyékoló tokban tartani, hogy ne lehessen ellopni a jelét. Utólagos indításgátló: Olyan egyedi elektronikus vagy mechanikus megoldás, amely megszakítja az üzemanyag-ellátást vagy a gyújtást és csak egy titkos kombinációval oldható fel. OBD-zár: A diagnosztikai csatlakozó fizikai lezárása megakadályozza, hogy a tolvaj rácsatlakozzon a számítógépre.    

Verstappenék nagy trükkje sem segített a Belga Nagydíj időmérőjén

2026.07.18.
Fotó: Mercedes Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes világbajnoki összetettben élen álló olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését Spában, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez a hatodik pole pozíciója. Antonelli mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, harmadikként pedig Lando Norris, a McLaren brit pilótája, utóbbinak viszont van tízhelyes büntetése. Verstappen annak ellenére sem tudta behúzni a pole-t, hogy csapattársa – saját eredménye rovására – kétszer is szélárnyékot adott neki. Antonelli csapattársa és összetettbeli legnagyobb riválisa, a szintén brit George Russell a negyedik idővel ért célba, így Norris visszasorolása miatt ő indulhat majd a harmadik pozícióból. A Belga Nagydíj vasárnap közép-európai idő szerint 15 órakor kezdődik. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) Max Verstappen (holland, Red Bull) George Russell (brit, Mercedes) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Lewis Hamilton (brit, Ferrari) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) Pierre Gasly (francia, Alpine) Franco Colapinto (argentin, Alpine) Nico Hülkenberg (német, Audi) Lando Norris (brit, McLaren) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) Oliver Bearman (brit, Haas) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Esteban Ocon (francia, Haas) Valtteri Bottas (finn, Cadillac) Sergio Pérez (mexikói, Cadillac) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Isack Hadjar (francia, Red Bull) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója