A Kia történelmi sikert könyvelhetett el

2025.11.23.
A Kia teljesen elektromos PV5 modelljét „2026 Internation Van of the Year” (IVOTY) díjjal tüntették ki, amely történelmi első győzelem mind a Kia, mind pedig egy koreai gyártó számára. A díjat november 19-én adták át az IVOTY díjátadó gálán, a franciaországi Lyonban megrendezett SOLUTRANS 2025-ös kiállításon, miután a 26 ország vezető haszonjármű-újságíróiból álló zsűri rá szavazott. A kitüntetés kapcsán Ho Sung Song, a Kia Corporation elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „A Kia hosszú ideje az elektromosjármű-innováció élvonalában áll, és a PV5 ezt a vezető szerepet a haszonjárművek világába is tudatosan átülteti. A PV5 fejlesztése során figyelmesen meghallgattuk üzleti ügyfeleink igényeit, és arra összpontosítottunk, hogy olyan járművet hozzunk létre, amely rendkívül praktikus, ugyanakkor letisztult, modern kialakításával és funkcionalitásával egyértelműen a Kia értékeit tükrözi. A PV5 emellett innovációt hoz a hagyományos LCV-gyártásba is, a szalagrendszert és a cellás gyártástechnológiát integráló rendszerünkkel, amely lehetővé teszi a környezethez igazodó módosítási folyamatokat. Az, hogy a PV5 már bemutatkozásakor elnyerte a Van of the Year címet, kivételes megtiszteltetés. Megerősíti a hitünket abban, hogy a Kia képes újradefiniálni ezt a szegmenst, és tovább formálni az okos, fenntartható és elektromos mobilitás jövőjét a vállalkozások számára világszerte.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Óriási fordulat Las Vegasban: Norrist és Piastrit is kizárták! Verstappen újra versenyben a vb-címért

2025.11.23.
Fotó: Mercedes A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal indokolt, hogy a viadal utáni ellenőrzések során kiderült, mindkét autó kopólemeze - a padlólemez hátsó része - vékonyabbnak bizonyult a megengedettnél. A csapat illetékesei a meghallgatása során nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni, ezért a brit Norrist és az ausztrál Piastrit is kizárták a versenyből. Mindez azt is jelenti, hogy a brit George Russell (Mercedes) előrelépett másodiknak, az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a 17. helyről rajtolva harmadik lett Las Vegasban. A vb-éllovas Norris előnye így két fordulóval a zárás előtt 24 pont a csapattársa, valamint a vasárnapi futamot megnyert, címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) előtt. A jövő hétvégén Katarban az idény utolsó sprintfutamos hétvégéjét rendezik, egy héttel később a szezonzáró Abu Dzabi Nagydíjra kerül sor. Las Vegas-i Nagydíj - Módosított végeredmény és a vb-pontversenyek állása A vasárnapi Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj módosított végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján) a McLaren két versenyzője, Lando Norris és Oscar Piastri utólagos kizárását követően: Végeredmény, Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas (50 kör, 309,958 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21:08.429 óra 2. George Russell (brit, Mercedes) 23.546 másodperc hátrány 3. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 30.488 mp h. 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 30.678 mp h. 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 34.924 mp h. 6. Isack Hadjar (francia, RB) 45.257 mp h. 7. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 51.134 mp h. 8. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 59.369 mp h. 9. Esteban Ocon (francia, Haas) 1:00.635 perc h. 10. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:10.549 p h.   A vb-pontversenyek állása 22 futam után (még 2 van hátra): versenyzők: 1. Lando Norris (brit, McLaren) 390 pont 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 366 3. Verstappen 366 4. Russell 294 5. Leclerc 226 6. Hamilton 152 7. Antonelli 137 8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 73 9. Hadjar 51 10. Hülkenberg 49 11. Sainz 48 12. Bearman 41 13. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 40 14. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 36 15. Ocon 32 16. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 32 17. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 28 18. Pierre Gasly (francia, Alpine) 22 19. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 19   csapatok: 1. McLaren 756 pont - már világbajnok 2. Mercedes 431 3. Red Bull 391 4. Ferrari 378 5. Williams 121 6. RB 90 7. Haas 73 8. Aston Martin 72 9. Sauber 68 10. Alpine 22 MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Ez lesz a Toyota ultraluxus stratégiája

2025.11.23.
A Century több mint fél évszázada a japán császári család autója, a japán vállalati elit és a visszafogott presztízs jelképe. A Toyota mostani döntése azonban nem a hagyományok leporolása, hanem a márka teljes újrafogalmazása. Tojoda Akio világossá tette: a Century feladata, hogy a japán kézművességet, szellemiséget és méltóságot tárja a világ elé. A Century Coupe ennek az új korszaknak az első látványos jele. Már első pillantásra nyilvánvaló, hogy nem csak egy tanulmányautó a sok közül, hanem szándéknyilatkozat. A borostyánszínbe hajló fényezés annyira mély és rétegzett, hogy a fény szinte beleolvad a karosszériába – nem véletlenül, hiszen hatvan réteg fényezést vittek fel a fémtestre. Ez olyan egyedi eljárás, amelyet a nagy sorozatban készülő autók kénytelenek mellőzni, a Century márkának viszont deklarált célja, hogy minden elkészült autó ne csupán „termék”, hanem mestermunka legyen. A Century kupé formája merész, elegáns. A rejtett kilincsek, a külső tükröket helyettesítő digitális kamerák és a finom metszésű LED fényszórók futurisztikus vonalakat rajzolnak, de közben megmarad az arányosság és a visszafogott monumentalitás, amely mindig is a Century sajátja volt. A formatervezők ügyeltek arra, hogy az autó exkluzivitása ne legyen vulgáris, inkább visszafogott magabiztosság jellemezze. A legnemesebb kupék hagyományait idéző megoldás a B oszlop hiánya, ám a Century alkotói az ajtók esetében is különlegességre törekedtek: az egyik oldalon két, villanymotorral mozgatott tolóajtó van (az egyik előre, a másik hátrafelé mozdul el), míg a másik oldalra választható hagyományos, zsanéros ajtó is. Az utastérben a kétüléses kupék új értelmezését láthatjuk. A tervezők szakítottak a megszokott elrendezéssel: a sofőr minimalista, a technológiára fókuszáló térben foglal helyet, míg a jobb oldalon egyetlen, hátrébb tolt ülés várja a tulajdonost, aki így a kétülésesben is a limuzinokra jellemző kényelemben utazhat. A két zóna között fából készült konzol húzódik, fölötte pedig vékony, vörös fényvonalak választják el a teret – nem hivalkodó látványelem ez, inkább hangulat, ami egyszerre futurisztikus és meghitt. A részletekben ott a japán kézművesség minden rétege: Nishijin-ori szövésű betétek, a finom fémgravírozás, a meleg tónusú faburkolatok és az analóg óra, amely nem dekoráció, hanem üzenet: itt a hagyományos és a modern megfér egymás mellett. A főnixmotívum – a Century hagyományos jelképe – több apró részleten is megjelenik - hol gravírozva, hol intarziaként. A technikáról a Toyota kevés konkrétumot árult el, de nem valószínű, hogy a Century SUV plug-in hibrid rendszerére épülő hajtáslánc dolgozna majd a kupéban is. A 3,5 literes V6-os benzines és a nyomatékos villanymotor együttműködése ugyan 400 lóerő körüli teljesítményt eredményez, de ha a Century a kupéval robban be a világpiacra, akkor nagyobb teljesítményt és kettővel több hengert jósolunk a géptető alá. Az igazi különlegesség azonban úgysem a motor, hanem a gyártási filozófia lesz. A Century modelljeit továbbra is kizárólag Japánban, alacsony darabszámban, kézzel készítik. A Century nem gyártóként, hanem manufaktúraként működik: minden autó egyedi, a fényezéstől az utastéri anyagokig mindent a megrendelő igényeire szabnak. A Century Coupe tehát nem koncepcióautó, inkább iránytű. Megmutatja, hogy merre tart a Toyota ultraluxus stratégiája, és milyen formában szeretnék a japán mesterségbeli tudást és nemes hagyományokat a világ elé tárni. A hátsó szélvédő hiánya pedig újabb metafora: a Century nem visszatekint, hanem előre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Van egy rejtélyes kapcsoló az autódban, ami biztonságosabbá teszi az éjszakai vezetést

2025.11.23.
A legmodernebb technikai újítások mellett az autókban rengeteg hagyományos, mindenféle elektronikát nélkülöző biztonsági megoldás található, amelyekről nem is tudunk. A belső visszapillantó tükör pontosan ilyen. Ez az egyszerűnek tűnő kiegészítő rengeteget segít abban, hogy lássuk a mögöttünk haladó autókat – már ha nem teherautót vagy buszt vezetünk, esetleg éppen utazik valaki a középső ülésen hátul. De van egy sokak által nem ismert funkciója is.  Mire való a belső visszapillantó tükrön lévő fülecske?  Az, hogy a belső tükörrel szemmel tarthatjuk az autónk mögötti forgalmat, éjszaka könnyen problémát okozhat, mert visszaveri a fényszórók fényét. Különösen akkor, ha az utánunk haladó kocsi fényszórója túl erős, vagy túl közel van hozzánk a jármű. Ez nemcsak zavaró, hanem veszélyes is, mert elvakíthatja a sofőrt, akinek a sötéthez alkalmazkodott a szeme, kitágultak a pupillái. Ez akár több másodpercre is nehezítheti a látást, ami 90 kilométer/órás sebességnél több, mint kockázatos.  Ilyen helyzetekre találták ki a belső visszapillantó tükör egyszerű, de rendkívül hatékony megoldását, amit a tükör alján lévő kis fülecskével lehet bekapcsolni. Vannak, akik jól ismerik, mire való ez a kis kar, mások viszont soha nem használták, esetleg fel sem tűnt nekik, hogy ott van. Pedig ez a funkció pont arra szolgál, hogy a tükörből éjszaka visszaverődő erős fényeket tompítsa.  A visszapillantó alján lévő kis kapcsoló arra való, hogy ne vakítsanak éjszaka a mögöttünk jövő autók fényszórói Ha megnyomod – vagy autótípustól függően meghúzod – a fülecskét, akkor a belső visszapillantó tükör átvált „éjszakai üzemmódba”. Amint átbillented a kapcsolót, azt fogod tapasztalni, hogy sokkal halványabb lesz a mögötted haladó autók fényszóróinak fénye. A gyengébb visszaverődés megelőzi a szem fáradását, megakadályozza a sofőr elvakítását, és segíti az éjszakai látást.  Így működik a belső visszapillantó tükör kapcsolója Egy szokványos tükör alapvetően két részből épül fel: a hátsó részén van egy vékony, alumíniummal vagy ezüsttel borított fényvisszaverő felület, fölötte pedig egy üveglap. Ez így van a belső visszapillantónál is, de lényeges különbség, hogy a fényvisszaverő réteget nem sík üveglap borítja, hanem ék alakú. Ez azt jelenti, hogy nem egyenletes vastagságú, hanem a tetején vastagabb, az alján pedig vékonyabb. Vagyis az üveg felülete nem párhuzamos a fényvisszaverő felülettel.  Ez a kialakítás azt eredményezi, hogy a visszapillantó tükör két, eltérő szögben álló felületről veri vissza fényt: a hátoldalán lévő ezüstös rétegről, valamint az elülső üvegről – mert az üveg is tükröződik, de sokkal gyengébben. Alaphelyzetben, vagyis nappal, a visszapillantó hátsó része veri vissza fényt, így látjuk azt a tiszta, világos képet a mögöttünk lévő környezetről és forgalomról. Az erős nappali fény miatt ilyenkor az utánunk haladó autók világítása nem okoz gondot.  Éjszaka, amikor már zavaróak a hátulról érkező fények, csak át kell billenteni a kart. Amikor átkapcsolod éjszakai módra a visszapillantót, valójában megváltoztatod a tükör szögét, és ezáltal a fény már nem a hátsó, erősen tükröződő felületről verődik vissza, hanem az elülső üvegrétegről. Mivel az üveg csak a fény kisebb részét veri vissza, a mögöttes forgalom lámpái jóval halványabbak lesznek. Még mindig látod, mi történik mögötted, de a vakító hatás megszűnik, és az éjszakai vezetés biztonságosabb lesz. A modern visszapillantók már automatikus sötétednek A billenőkapcsolós megoldás szépsége, hogy teljesen mechanikus, működéséhez nincs szükség elektronikára, érzékelőkre, elektromosságra. Zseniálisan egyszerű, megbízható találmány, ami évtizedek óta jelen van az autókban, és a mai napig használják.  Ugyanakkor egyre több modern járműben a kis fülecskét felváltotta az automatikusan sötétedő tükör. Az úgynevezett elektrokromatikus tükrök maguktól elsötétednek, ha a szenzorok erős fényt érzékelnek. Az eredmény ugyanaz, csökken a visszavert fény mennyisége, és éjszaka nem vakít el a mögöttünk jövő autó fényszórója, de már nincs szükség a kar kézi átbillentésére.  156 ezer forint bírságot kaphatsz, ha így parkolsz Mindenki ismeri a mozgáskorlátozott parkolóhelyet, de csak kevesen vannak tisztában a pontos szabályokkal. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

A hó miatt több település elérhetetlenné vált busszal az éjjel – mutatjuk, mi várható ma

2025.11.23.
Képünk illusztráció Fotó: Útinform A havazás miatt négy dunántúli megye számos települése elérhetetlenné vált autóbusszal szombat estére, a legtöbb Zalában - közölte honlapján a MÁV-csoport. Közleményük szerint az időjárási és útviszonyok miatt szombat estére autóbusszal elérhetetlenné vált Baranya, Somogy, Veszprém és Zala vármegye több települése. Baranyában Liget, Somogyban Kaposdada és Zsippó, Veszprémben Bakonybél, Hidegkút, Jásd, Kislőd, Lókút, Öcs és Tés nem érhető el busszal. Zalában Bagod, Becsvölgye, Csapi, Kustánszeg, Milejszeg, Nemeshetés, Nemespátró, Vaspör, Zalacséb, Zalaháshágy, Zalaújlak vált elérhetetlenné távolsági járattal, de Zalaegerszeg több városrészében is szünetel az autóbusz-forgalom, így Szenterzsébethegy, Bazita és Ebergény helyi járatai sem tudnak közlekedni. Az Útinform vasárnap hajnalban azt írta: Salgótarján környékén havazik, mindenhol máshol borult, de csapadékmentes az idő. A gyorsforgalmi utak burkolata országszerte jellemzően sónedves, vagy vizes. A főutak burkolata Győr-Moson-Sopron és Zala vármegyékben jellemzően latyakosak máshol sónedvesek, míg a mellékutak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, illetve az egész észak-nyugati régióban latyakosak. Az Észak-Dunántúlon a késő délelőtti, déli órákig gyenge hófúvás még előfordulhat. A legtöbb helyen már csak gyenge hóesés fordulhat elő az északi tájakon is esetleg lepel-1 cm-es hónövekménnyel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen nyert, Norris a vb-cím küszöbén

2025.11.23.
Fotó: Mercedes A 28 éves Verstappennek ez az idei hatodik és pályafutása 69. futamgyőzelme. Norris a pole pozícióból rajtolva lett végül második, de így is 30 pontra növelte az előnyét csapattársával, az összetett második helyén álló és most negyedikként végző, ausztrál Oscar Piastrival szemben. Las Vegasban George Russell, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Sikerével még Verstappennek is van esélye megnyerni a vb-trófeát, Norris ugyanakkor a következő hétvégén, Katarban akár bebiztosíthatja karrierje első vb-címét. A rajtnál Norris nagyon agresszívan próbálta kizárni a mellőle rajtoló Verstappent az első kanyar belső ívéről, de ennek nyomán túlságosan rövidet fékezett, szélesen fordult, a holland versenyző ezt kihasználva átvette a vezetést. Norris ráadásul még egy pozíciót veszített, a hátulról lendületből érkező Russell is meg tudta előzni. A Mercedes brit pilótája kisvártatva Verstappent is támadhatta, de két-három kör után végül felhagyott a kísérletezéssel. A 10. körben Verstappen, Russell, Norris, Carlos Sainz Jr. (Williams), Isack Hadjar (RB), Piastri volt a sorrend az első hat helyen, de hamarosan a hátrébbról startolt és jó tempót diktáló Charles Leclerc (Ferrari) egészen az ötödik helyig jött fel, miután Piastrit és Hadjart is maga mögé utasította egy-egy szép manőverrel. A boxkiállások sorát az élmezőnyből Russell kezdte meg, ő a 18. körben cserélt kereket, majd Piastri a 22., Norris és Sainz a 23. körben kapott friss abroncsokat. Verstappen autóján pontosan féltávnál, a 25. körben cseréltek kereket, és a holland versenyző valamivel több mint egy másodperces előnnyel tért vissza az élre. A sorrend Verstappen, Russell, Norris volt a dobogós helyeken, de 16 körrel a vége előtt a nagy lendülettel érkező Norris könnyedén előzte meg Russellt és jött fel másodiknak. A hajrában aztán Norris nem erőlködött utolérni Verstappent, és végül több mint 20 másodperccel lemaradva ért célba másodikként, Piastrinak pedig meg kellett elégednie a negyedik hellyel, amelynél jobb eredményt reálisan nem érhetett el ezúttal. Nagyszerű futamot teljesített az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), aki a 17. helyről rajtolva lett ötödik, míg hatodikként Leclerc, mögötte pedig sorrendben Sainz és Hadjar zárt. A mezőny végéről startolt hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Ferrari) a leintésig feljött tizediknek és így szerzett egy vb-pontot. A jövő hétvégén Katarban az idény utolsó sprintfutamos hétvégéjét rendezik. Végeredmény, Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas (50 kör, 309,958 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21:08.429 óra 2. Lando Norris (brit, McLaren) 20.741 másodperc hátrány 3. George Russell (brit, Mercedes) 23.546 mp h. 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 27.650 mp h. 5. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 30.488 mp h. 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 30.678 mp h. 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 34.924 mp h. 8. Isack Hadjar (francia, RB) 45.257 mp h. 9. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 51.134 mp h. 10. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 59.369 mp h. A vb-pontversenyek állása 22 futam után (még 2 van hátra): versenyzők: 1. Norris 408 pont 2. Piastri 378 3. Verstappen 366 4. Russell 291 5. Leclerc 222 6. Hamilton 149 7. Antonelli 132 8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 73 9. Hadjar 47 10. Hülkenberg 45 11. Sainz 44 12. Oliver Bearman (brit, Haas) 40 13. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 40 14. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 36 15. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 32 16. Esteban Ocon (francia, Haas) 30 17. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 28 18. Pierre Gasly (francia, Alpine) 22 19. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 19 csapatok: 1. McLaren 786 pont - már világbajnok 2. Mercedes 423 3. Red Bull 391 4. Ferrari 371 5. Williams 117 6. RB 86 7. Aston Martin 72 8. Haas 70 9. Sauber 64 10. Alpine 22 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bemutatkozott a Leapmotor legkisebb crossovere

2025.11.23.
Carlos Tavares, a Stellantis egykori hírhedt főnöke, aki többek között a Leapmotor európai terjesztésének jogaiért is felelt, nem rég azt nyilatkozta a könyvbemutatóján, hogy valószínűleg csak azért ment bele a Leapmotor az együttműködésbe, hogy egy ponton majd felfalják a teljes Stellantist. Ami erős kijelentésnek tűnhet, ám a C10 tesztelése után, és látva milyen felkészült offenzívával készülnek betörni az európai piacra, efelől egyre kevésbé van kétségem. Nem sokkal a kompakt B05 és B10 modellek után, máris befutott a kisautó méretű A10 crossover. Közvetlen versenytársai a Ford Puma Gen-E vagy a Renault 4 lehetnek, mint belépő, ám modern kis crossoverek. Egyelőre nem ismertek a technikai paraméterek, azzal a Guangzhou Autószalonig kell várni, de abban biztosak lehetünk, hogy a B10 215 lóerős hajtásánál valamivel gyengébb és a 67,1 kWh-s akksinál valamivel kisebb hajtásra számíthatunk, cserébe olcsóbb árcédulával. Ami viszont feltűnő, hogy már ennek a tetején is ott díszeleg a LiDAR púp, ami fejlett biztonsági rendszerekre utal. Valószínűleg osztozik a kínálat 14,6-colos infotainment kijelzőjén, míg dizájnfronton egyértelműen az újkori, már szintén kínai kézben lévő smart crossoverekre hajaz, ami lehetséges, hogy nem túl szerencsés húzás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tiltottból kötelező, világos?

2025.11.22.
Évtizedeken át szélcsatornák és aerodinamikai mérnökök formálták a karosszériákat, a profilból egyre inkább hasonlító modellek alaposan megnehezítették az autók felismerhetőségét. Egyéni karakternek maradtak a hűtőmaszkok, a fényszórók, de egy divatnak köszönhetően az utóbbiak már egyáltalán nem segítenek egy márka modelljének azonosításában. Megdőlt egy tabu és tiltás, egy törvényi szabályozásnak hála az autók elején és hátulján is végig futhatnak a fények. Járványszerű terjedésüket előkészítette és alaposan felturbózta a rohamtempóban fejlődő LED technika, mellyel már nemcsak a nappali menetfények, de akár a hűtőrácsok is világíthatnak. Sőt, szöveget, ábrát is villanthatnak, vetíthetnek úttestre, járdára. Sokáig tiltott megoldásokat engedett szabadjára a módosított EU szabályozás. Egykor a finn piacon forgalmazott Lada Samarákon lejjebb szerelték a rendszámot és helyére, a két hátsó világítótest közé, mintegy azok meghosszabbításaként piros lámpa hatású betétet szereltek. Ezzel nemcsak dögösebb lett az autó feneke, de optikailag szélesebbnek is látszott. A dizájntrükköt 1995-ben az Astra ráncfelvarrásánál is bevetette az Opel és a Toledo hátsóján a Seat, Ezek persze még nem világíthattak legálisan, napjaink Cuprája már igen, mert az előírások változtak, totális szabadságot kaptak a formatervezők és a világítástechnikusok. A stílusnál is fontosabb a lámpák használata, a tinédzserkorúaknál fiatalabb modelleken már alap a nappali menetfény, ami a motor indításakor automatikusan világít, legalábbis elől. Ha korosabb a jármű, akkor ajánlott, sőt, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelően kötelező is a tompított fényszóró használata. Egy kis szabályismeret A nappali menetfény lámpa nem lehet az úttest felületétől 250 mm-nél közelebb és attól 1500 mm-nél távolabb, illetve külső széle a gépkocsi legszélső pontjától 400 mm-nél messzebb, így a különböző oldalon lévő lámpák belső szélei nem lehetnek egymáshoz 600 mm-nél közelebb. Az olyan autóknál, melyek ennél keskenyebbek, vagyis a teljes szélességük nem éri el az 1300 mm-t, a belső szélek közötti minimum távolság 400 mm-re csökkenthető. Köd előttem… Van, aki az első ködlámpákat és hátsó ködzárófényt olykor ok nélkül, szabálytalanul használja. Pedig a KRESZ ebben is világosan fogalmaz: Tompított, vagy távolsági fényszóró helyett, vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják. Ködlámpát csak ködben, esőben, rossz látási körülmények között szabad felkapcsolni, lakott területen egyértelműen tilos a használata. A 6/1990 KÖHÉM-rendelet konkrétabban fogalmaz: „Az első ködfényszóró lámpa arra szolgál, hogy köd, hóesés, felhőszakadás vagy porfelhők esetén javítsa az úttest megvilágítását. 5.14. Hátsó ködfényszóró lámpa arra szolgál, hogy sűrű köd esetén észlelhetőbben jelezze hátrafelé a jármű jelenlétét.” Szóval ha nehezen is meghatározható a szabályos használat, a szabálytalan biztosan büntethető. Illegális barkácsolás Veszélyesek, ezért szabálytalanok a házilagos átalakítások, például az utólagos xenonbeépítés, bár sokan menőnek tartják a kékes fényt és a takarékos a LED-eket, de tiltottak az előírástól eltérő megoldások. Csak a komplett gyári lámpatest cseréje és a megfelelő szakember jelenthet legális megoldást, ami persze drága. Európában azért tilos a LED-es átalakítás, mert a megváltozott vetítési kép elvakíthatja a szembejövőt, ráadásul az autós is rosszabbul lát vele, mert nem a megfelelő helyre jut fény. Így december tájékán elszaporodnak a szélvédő mögé helyezett karácsonyfák és egyéb színes fények, amiket tilos használni menet közben, ahogy a színes neonfény az autó alatt, vagy a LED az ablakmosó fúvókában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hatalmas show-val mutatkozott be Budapesten a Debrecenben gyártott BMW iX3

2025.11.22.
A mobilitás jövője és a kortárs művészet látványos találkozásának lehettek tanúi a BMW Group Magyarország exkluzív eseményének vendégei. A „Megszólít a jövő” mottójú rendezvényen nemcsak a vállalatcsoport forradalmi modellje, az új BMW iX3 debütált a hazai közönség előtt, hanem a művészetek és a dizájn, a technológia és az innováció, valamint a motorsport és a mérnöki szaktudás ötvözeteként született BMW Art Cars kollekció első tagja is. A 1975-ben Alexander Calder által tervezett első Art Car most volt először látható Magyarországon. A BMW márkáról alkotott máig érvényes képet elővetítő, az első Neue Klasse sorozat egyik klasszikus modellje a BMW 1800 TI Limousine modell is látható volt a Millenáris Parkban szervezett eseményen. A rendezvényt a Recirquel Társulatának produkciója, az Európa legnagyobb immerzív showjaként jegyzett „Walk My World” előadás részlete tette teljessé: a világ egyik vezető újcirkusz társulatának showjában a vendégek láthatatlan megfigyelőként lépnek be az előadóművészek világába és közvetlen közelről figyelhetik az artisták és táncművészek játékát, miközben szabadon barangolhatnak a monumentális, hollywoodi filmdíszleteket idéző terekben. „Egy rendkívül komplex, minden érzékszervre ható eseményt álmodtunk meg a legújabb BMW magyarországi premierjéhez, ahol jelen van a dicső múlt egyik ikonikus darabja, az első Neue Klasse modell és a vállalat jövője is az iX3-as formájában, melyet egy exkluzív művészeti koncepcióba helyeztünk. Mi sem szimbolizálhatja jobban a BMW Group kultúra iránti elkötelezettségét, mint az első Art Car, Alexander Calder remekműve, így kiváltképp büszke vagyok arra, hogy nem pusztán egy új modell premierjét ünnepeltük Budapesten, hanem egy nagy hatású és szenvedélyes márkaélményt adtunk át ügyfeleinknek, partnereinknek” – mondta el Gombos Zoltán, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója. A BMW Art Cars kollekció A BMW Art Cars kollekció története 1975-ben kezdődött, amikor Hervé Poulain francia autóversenyző felkérte barátját, az amerikai szobrászt, Alexander Caldert, hogy egy BMW 3.0 CSL modellbe ültesse át művészi látásmódját. A Le Mans-i 24 órás versenyen bemutatkozó autó azonnal ikonikus státuszba emelkedett, és ezzel elindította a művészi és mérnöki együttműködések sorát. A BMW Art Cars kollekció mára húsz darabból áll, olyan alkotók munkáival, mint Alexander Calder, Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Jenny Holzer, David Hockney, Jeff Koons, Robert Rauschenberg, Esther Mahlangu, Olafur Eliasson, John Baldessari, Cao Fei és Julie Mehretu. A húsz guruló műalkotás megtestesíti a BMW Group kultúra iránti globális elkötelezettségét, amelynek égisze alatt a vállalatcsoport már több mint száz kulturális kezdeményezést támogatott a világ minden táján, a kortárs művészetektől kezdve, a filmeken és klasszikus zenéken át, egészen az operáig és a dizájnig. A BMW Art Cars kollekció az elmúlt fél évszázad művészettörténetét is hűen tükrözi: a modelleken a minimalizmus, a pop art, a mágikus realizmus, az absztrakció, a konceptuális művészet és a digitális művészet egyaránt képviselteti magát. A kollekció a jubileum alkalmából ennek megfelelően méltó ünneplést kap. A BMW Art Cars világkörüli turné Bécsben indult idén tavasszal, ahol többek között Lichtenstein, Warhol, Rauschenberg, Hockney és Koons művei voltak láthatók. A 2026 év végéig tartó turné öt kontinenst érint, és kulturális rendezvényekhez kapcsolódva ad betekintést abba, hogy hogyan erősíti egymást a művészet, a technológia és a szellemi szabadság a márka értékeiben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Carlos Tavares gondolatai távozása után

2025.11.22.
Kép: Automotive News Europe Lelépése memoárján dolgozik Carlos Tavares, korunk egyik legnagyobb autóipari ex-vezére, aki a Stellantis csoport kiépítése és vezetése alatt mélyen belelátott a globális autóipari folyamatokba. Most épp könyvét promózza, az ezzel kapcsolatos interjúkban pedig nem fél jóslatokba bocsátkozni sem. Majd a jövő eldönti, hogy beigazolódnak-e megérzései, most azonban vegyük sorra miket mondott. Tavares szerint a kínai autógyártók már rég kinőtték a hazai piacukat, és nem elég, hogy életben maradhatnak Európában, de az utolsó talpon maradó gyártók között lehetnek az évtized végére. Tavares szerint még maga a Stellantis is darabjaira hullhat, míg a Tesla hamarosan teljesen elhagyhatja az autóipart. Az utánuk maradó gyártósorokat, gigafactoryket pedig maguk a kínai gyártók vásárolhatják fel a következő 10-15 évben. Rengeteg ideális lehetőség nyílik most a kínai gyártóknak Európában – tette hozzá a The Financial Timesnak adott interjújában. „Míg a nyugati gyártók küszködnek, gyárakat zárnak be, és a dolgozók az utcákon demonstrálnak, addig a kínai gyártók a helyükre lépnek, és azt mondják: majd én átveszem a gyárt és megtartom a munkátok. Egyfajta megmentő szerepben fognak tündökölni.” Mi több, Tavares egy kis önkritikát is gyakorolt ezzel kapcsolatban, hiszen ő felelt a kínai Leapmotorban megszerzett 20%-os részesedésért és globális terjeszkedésért. Hozzátette: „Elismerem, hogy a Leapmotor valószínűleg azért ment bele az együttműködésbe, mert egy nagyobb szeretnék felfalni az egész Stellantis csoportot.” Továbbra is tartja teóriáját, hogy az Európai Unió erősen hozzátett a saját autómárkainak küszködéséhez. Tavares szerint a belsőégésű motoros autók 2035-re tervezett teljes tiltása 100 milliárd euróban kifejezhető veszteséggel járhat majd az európai gyártóknak, valószínűleg teljesen feleslegesen, mert az ex-vezér szerint még maga az EU is kihátrálhat ebből hamarosan. Hogy ki fogja számon kérni ez az EU-n? Valószínűleg senki. Ugyanakkor a nyugati gyártók ott maradnak egy rakás veszteséggel a nyakukon, elküldött mérnökökkel és dolgozókkal, abban a reményben, hogy a villanyos átállás valóban megtörténik olyan mértékben, ahogy azt az EU elképzelte. Tavares szerint olyan turbulenciában van most az autóipar, hogy az évtized végére csak 5-6 konszern élheti túl. Ezek között a Toyotát, a Hyundait, a BYD-t és a Geelyt nevezte meg. A többi gyártó vagy megszűnik, vagy beleolvad ezekbe a konszernekbe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója