Tartalék tetőakkumulátort szabadalmaztatott a Ford

2023.07.04.
A járműgyártó elképzelései szerint a nagy méretű kiegészítő akkumulátorról lehet majd tölteni az elektromos autók nagyfeszültségű fő akkumulátorát. Az F-150 Lightning, a Mustang Mach-E és az E-Transit elektromos járműveket is gyártó Ford szerint a találmány igazi „életmentő” eszköz lehet azok számára, akik olyan terepen közlekednek, ahol nincs sem távolban, sem közelben töltőállomás. Az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalnál (USPTO) levédett tetőakkumulátorról készült ábra először az elektromos pickup tulajdonosok Lighting nevű fórumán tűnt fel. A benyújtott szabadalom Ford Broncóra emlékeztető terepjárót ábrázol, amely tetősínjére van erősítve a hagyományos tetőboxhoz megtévesztésig hasonlító pótakku. Annyi a különbség, hogy „buborék” hátuljából egy töltőkábel lóg ki, s javarészt csak ebből derül ki, hogy ez nem tetőcsomagtartó, hanem utántöltéshez való tartalék akkumulátor.   A szabadalmi bejelentés szerint a tartalék akkumulátort olyan utazásra készülve érdemes felszerelni, amikor nehéz töltőt találni, és arra sem kínálkozik lehetőség, hogy a gépkocsivezető hazatérjen feltölteni a nagyfeszültségű főakkumulátort. "A tartalék akkumulátorcsomag több akkumulátormodult és egy csatlakozóportot tartalmaz" - áll a szabadalmi kérelemben. A Ford szerint akkumulátorház hőszigetelés gyanánt poliuretán habbal lesznek kitöltve, mindkét oldalon légcsatornák lesznek, amelyek javítják a cellák hűtését. A légbeömlő nyílásokat távirányítással le lehet zárni, megakadályozandó a víz, a homok vagy az extrém hideg bejutását az akkuházba, ezzel pedig az akkumulátorok károsodását. A tetőakksi az elektromos motort táplálja közvetlenül, hanem csak a főakkumulátort. A kábelét ugyanúgy a gépkocsi feltöltő aljzatához lehet csatlakoztatni, mint egy töltőállomás kábelét. Tulajdonképpen ugyanúgy használhatók, mint a telefonok esetében a „power bankként” ismert töltők, amelyek kapacitása jellemzően nagyobb a telefonakkumulátorok kapacitásánál. A tetőre szerelt pótakksi ugyanúgy levehető és feltehető, mint egy tetőbox, bár nem biztos, hogy ez  könnyű, „kétemberes” feladat lesz, s talán még emelőszerkezet is kell hozzá, tekintettel arra, hogy a lítium-ionos cellacsomagok – a jelenlegi technológiai lehetőségek szerint – kapacitásuktól függően igen nehezek lehetnek, akár több száz kilót is nyomhatnak. Bár a kiegészítő akkumulátoroknak kétségtelenül vannak előnyei, meg lehet növelni velük a gépkocsik hatótávját, vannak azonban komoly hátrányai is.  Súlyánál, méreténél és magas elhelyezkedésénél fogva egy ilyen energiaforrás nem éppen aerodinamika- és stabilitásbarát. Korántsem véletlen, hogy az elektromos autók akkumulátorai sosem felül, hanem szinte mindig a padlólemez magasságában vannak elhelyezve, hogy növeljék az autó stabilitását. További probléma, hogy a nagyobb súly és felület miatt eleve nő az autó fogyasztása, ezzel pedig csökken a fő akkumulátorral megtehető út, és gyorsulásban sem lehet ugyanazt az értéket produkálni, mint nélküle. Egy újítás szabadalmaztatása azonban nem garancia arra, hogy a találmány el is jut a sorozatgyártásig. Ha mégis, biztosan akadnak majd olyan autótulajdonosok, akik sajátos igényeit ki fogja elégíteni a Ford innovációja. Ide tartozik, hogy a Ford régóta kísérletezik egyedülálló energiaforrások fejlesztésével az elektromos autók számára. Emlékezetes, hogy már kilenc évvel ezelőtt, 2014-ben, a Las Vegas-i háztartási elektronikai kiállításon (CES)  bemutatta a másfél négyzetméteres napelemtetővel fedett C-Max plug-in hibridjét. Azzal számolt, hogy napos időben hat-hét óra alatt lehet feltölteni napelemmel az akkumulátort, ami 34 kilométer megtételére elegendő tisztán elektromos üzemmódban. A Toyota is tett napelemeket Priusra, de kizárólag a klíma táplálására használta belőlük kinyert energiát.

Mesterséges intelligenciával tervezi a Toyota a jövő modelljeit

2023.07.04.
A Toyota Research Institute (TRI) bemutatott egy generatív mesterséges intelligencia (MI) által támogatott technológiát a járműtervezés elősegítésére. Jelenleg a tervezők kreatív alkotási folyamatuk korai lépéseként használhatják a nyilvánosan elérhető szöveg-kép generatív mesterséges intelligencia eszközöket. A TRI új technológiájával l a tervezők vázlatokat és mérnöki korlátokat adhatnak meg a folyamathoz, csökkentve a tervezési és mérnöki szempontok összeegyeztetéséhez szükséges munkát. „A generatív mesterséges intelligencia eszközöket gyakran használják inspirációként a tervezők, de a technológiák általában nem tudják kezelni a tényleges autótervezés összetett mérnöki és biztonsági szempontjait.” – avat be Avinash Balachandran, a TRI Human Interactive Driving (HID) részlegének igazgatója, akinek csapata a technológián dolgozott. „Az új megoldás ötvözi a Toyota hagyományos mérnöki erősségeit a modern generatív MI legkorszerűbb képességeivel.” A TRI kutatói két tanulmányt adtak ki, amelyek leírják, hogy a technika hogyan építi be a pontos mérnöki korlátokat a tervezési folyamatba. Az olyan korlátozások, mint a légellenállás (amely befolyásolja az üzemanyag-hatékonyságot) és az alváz méretei, például a szabad magasság és az utastér méretei (amelyek befolyásolják a kezelhetőséget, az ergonómiát és a biztonságot), implicit módon beépíthetők a generatív mesterséges intelligencia folyamatba. A csapat az optimalizálási elmélettől, amelyet széles körben használnak a számítógéppel segített tervezésben, a szöveg-kép alapú generatív MI-ig terjesztette ki az alapelveket. Az eredményül kapott algoritmus lehetővé teszi a tervező számára, hogy optimalizálja a mérnöki korlátokat, miközben megőrzi a generatív MI-folyamat szövegalapú stilisztikai utasításait. Például a tervező szöveges parancsokkal kérhet egy kezdeti prototípus vázlaton alapuló tervcsomagot, amely meghatározott stilisztikai tulajdonságokkal rendelkezik, például „karcsú”, „SUV-szerű” és „modern”, miközben optimalizálja a mennyiségi teljesítménymutatókat. A kutatási cikkben a csapat kifejezetten a légellenállásra összpontosított, de a technológia más teljesítménymutatót és korlátot is képes beépíteni a tervezési folyamatba. „A TRI a mesterséges intelligencia kreatív erejét hasznosítja az autótervezők és mérnökök munkafolyamatainak felerősítésére.” – árulja el Charlene Wu, a TRI emberközpontú MI (HCAI) részlegének vezető igazgatója, akinek csapata a Human Interactive Driving csapattal működött együtt a projektben. Azáltal, hogy a mérnöki korlátokat közvetlenül a tervezési folyamatba építi be, ez az eszköz segítheti a Toyotát az elektrifikált járművek gyorsabb és hatékonyabb tervezésében. „A légellenállás csökkentése kritikus fontosságú a BEV modellek aerodinamikájának javításához, a hatótávolság maximalizálása érdekében.” – mutat ré mondta Takero Kato, a Toyota BEV Factory elnöke. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Bemutatkozott a merészen felfrissített Kia Picanto

2023.07.04.
A külső merész újratervezését a Kia új, „Egyesített ellentétek” nevű formatervezési filozófiája ihlette, amely már olyan nagy modellek formanyelvét is meghatározta, mint az EV9 és az EV6. A Kia jellegzetes tigrisorr hűtőrácsa most először jelenik meg a városi autón, az opcionális LED-es fényszórókkal és a hátsó lámpaburával együtt, amelyek együtt jobb kiállást kölcsönöznek neki - utóbbit az elöl-hátul 12-12 mm-rel szélesebb nyomtáv is fokozza. Y-alakúak a fényszórók, és hátul már csík köti össze a hátsó lámpákat, és egy diffúzor-utánzat is megjelent. Két felszereltségi szint áll rendelkezésre. Az alapverzió 14 vagy 15 colos keréktárcsákkal rendelkezik, de opcionálisan új, 16 colos kerekek is rendelhetők. A GT-Line felszereltséget sportosabb megjelenés és gazdagabb felszereltség jellemzi. A paletta négy új fényezéssel is bővült. A frissített Picanto 1,0 literes, 67 lóerős háromhengeres vagy 1,2 literes, 84 lóerős négyhengeres benzinmotorral kapható, a szívómotorokat a kipufogógáz-visszavezetés javítása és a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében frissítették. Mindkét benzines ötfokozatú automata sebességváltóval vagy ötfokozatú automatizált kézi váltóval rendelhető. Kikerült a kínálatból az egyliteres, 101 lóerős turbómotor, ami a csúcsváltozatot 10,3 másodperc alatt gyorsította álló helyzetből 100 km/h-ra, és 180 km/h-s végsebességet biztosított neki. Belül a Picanto infotainment rendszerét alaposan átdolgozták, a 4,2 colos központi kijelző alapfelszereltségként jár, a 8 colos „lebegő” érintőképernyő viszont opciós. A nagyobb rendszer Bluetooth-kompatibilitást kínál, amely egyszerre két készüléket is képes párosítani, valamint a Kia Connectet, amely élő forgalmi híreket, időjárás-előrejelzést és parkolóhely-adatokat biztosít netkapcsolaton keresztül. A fejlettebb rendszer azt is lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy egy alkalmazás segítségével előre feltöltsék a navigációs rendszert útvonaltervekkel, mielőtt beszállnának az autóba, és vezeték nélkül érkező frissítéseket is kaphatnak az infotainment- és navigációs rendszerhez. Az új belső kialakítást a Kia szerint a „természet ihlette”, ennek megfelelően két színvilág, a Kalandos zöld és a Gazdag barna közül lehet választani. Mindkét specifikáció műbőr kárpitozással rendelhető, a Kia fenntarthatóbbá válásra irányuló törekvésének részeként. Az EV9-től kezdődően ugyanis a koreai gyártó fokozatosan elkezdi kivonni az állati eredetű bőrkárpitot minden modelljéből. A csomagtér változatlanul 255 literes, lehajtott ülésekkel 1010 literre nő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Megzavarodott az idős bácsi az M3-as autópályán, szembe ment a forgalommal – videó

2023.07.04.
A Magyar Közút dunakeszi mérnökségének munkatársai nemrég az M0-s autóúton, az M3-as autópálya felé vezető oldalon végeztek kaszálási munkákat az 55-ös kilométerszelvény közelében. A munkavégzésük közben döbbenten vették észre, hogy a belső sávban egy autós a forgalommal szemben halad öreg Opel Corsájával. Szerencsére még időben észrevették és megállították az idős sofőrt. Próbálták elmagyarázni az autósnak, hogy rossz irányba halad, a forgalommal szemben közlekedett. Először nem nagyon értette, hogy miről van szó, de végül sikerült vele megbeszélni, hogy miért volt problémás a manővere…           A bejegyzés megtekintése az Instagramon                       Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés   Pár pillanatra megállították a forgalmat, megfordították a helyes irányba az autóst és jelezték neki, hogy a következő kihajtónál hagyja el a pályát. A mérnökségi szakembereink jelezték az esetet a diszpécsereknek, akik a kamerafelvételeket visszanézték és átadták a rendőrségnek, hogy vizsgálják ki az ügyet. Az idős férfi mutatványa a kamerafelvételek alapján elég hajmeresztőre sikerült, a megfordulások, szlalomozások, belső sávban haladás (pedig többen is villogtak neki), csoda, hogy nem történt senkinek se baja. Az ilyen esetek elkerülése érdekében kérjük, hogy figyeljétek a táblákat, a jelzéseket és legyen gyanús: ha a felhajtó íve nem komfortos, ha balra kis vagy nagy ívben kell rákanyarodni egy gyorsforgalmi útra és utána az elválasztósáv a jobb oldaladon van, akkor tuti, hogy valami nincs rendben. Figyeljünk és vigyázzunk egymásra!    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Osztrák Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen fölénye nyomasztó

2023.07.04.
Nagy-Britannia:     ---------------     The Sun: "Max Verstappen az Ausztriában aratott győzelmével óriási előnyre tett szert a világbajnoki pontverseny élén."     Daily Mail: "Max Verstappen megadta a Red Bull Ring nézőseregének azt a győzelmet, amelyet ők és a világ is elvárt tőle, ezzel továbbra sem engedi ki a kezéből a világbajnoki trófeát."     The Guardian: "Max Verstappen az Osztrák Nagydíjon tovább folytatta az egyszemélyes diadalmenetét."     The Telegraph: "A 2021-es idényig a holland Max Verstappennek nem volt hazai futama a versenynaptárban, de az osztrák Red Bull Ringen a Red Bull istálló versenyzője második otthonra talált."     Spanyolország:     --------------     Marca: "Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat, és ez volt az idei hetedik, sorozatban az ötödik diadala, ehhez hasonló pedig ritkán látható a Forma-1-ben."     Mundo Deportivo: "Verstappen az örökranglistán lehagyta Sennát Ausztriában, miután óriási fölénnyel diadalmaskodott Spielbergben."     As: "Kényelmes győzelem Max Verstappen számára a Red Bull istálló hazai versenyén."          Olaszország:     ------------     Corriere dello Sport: "Káoszban a Ferrari Ausztriában."     Gazzetta dello Sport: "A holland címvédő megnyerte, sőt, uralta az Osztrák Nagydíjat egy olyan versenyen, amely még közelebb vitte őt a harmadik vb-címéhez."     Tuttosport: "Verstappen-show: győzelem és meggyőző fölény Ausztriában."     Franciaország:     --------------     L'Équipe: "A büntetésekkel tarkított nagydíjon Max Verstappen újfent erődemonstrációt tartott."     Ausztria:     ---------     Kronen Zeitung: "Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat, a Spielbergben aratott ötödik F1-es sikerével pedig a Red Bull Ring történetének legeredményesebb versenyzője lett."     Kurier: "Max Verstappen megállíthatatlan."     Svájc:     ------     Blick: "Az Osztrák Nagydíj - ami logikusan Max Verstappennek, a Red Bull vb-címvédőjének a sikerével zárult - cirkuszba való autóverseny volt."   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Sébastien Loeb a Daciához igazolt

2023.07.04.
A Dacia bejelentette, hogy 2025-től csatlakozik a Dakar-ralit is magában foglaló Tereprali Világbajnoksághoz a brit Prodrive csapat partnereként. A márka gyártóként fog részt venni a csúcsot jelentő T1+ kategóriában, ahol többek között a Toyotával és az Audival kell majd megküzdenie az abszolút győzelemért – írta meg az Origo. Manapság a Prodrive csapat Hunter nevű versenyautója az egyik leggyorsabb autó a mezőnyben, az idei versenyen például a második lett vele Sébastien Loeb, és a legtöbb szakaszgyőzelmet is a francia zsebelte be. Nem véletlen, hogy a kilencszeres rali világbajnok lesz a Dacia programjának első számú versenyzője is, a másik autót pedig egy spanyol hölgy, az Extreme E-ben már bizonyított Cristina Gutiérrez Herrero fogja vezetni. A Dacia-Prodrive szövetség arra enged következtetni, hogy az alakulat a Hunter módosított változatát fogja használni, vélhetően a műanyag karosszéria a 2024-ben érkező Bigster szabadidő-autóra fog hasonlítani. Szintetikus üzemanyaggal megy majd az autó,az első prototípusok tesztelését a 2024-es szezonban tervezik. A Dacia 2013-18-ig egy V6-os Nissan-motorral hajtott Dusterrel már többször indult a Dakar-ralin, a több mint 300 lóerős terepjáró legjobb eredménye egy 14. hely volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Milyen autókat vettek a kínaiak?

2023.07.04.
Changan CS75 Plus Nehezítő körülmények vezettek a kínai autópiac mélyrepüléséhez: tavaly év végén kezdődött az ország eddigi legsúlyosabb Covid-19 járványa. December 31-én kétféle ösztönzőt szüntettek meg: egyrészt a villanyautó- és phev-gyártóknak (NEV) nyújtott támogatást, amely 13 éve volt érvényben, illetve a kisebb járművekre vonatkozó féléves kedvezményes adót. Rontott a helyzeten, hogy a kínai újév ünnepe idén korábban kezdődött, január 21-től január 27-ig tartott, szemben a tavaly januári 31-i kezdettel, ami miatt kevesebb munkanap volt idén januárban. Li Auto L9 Mindez azt jelenti, hogy a nagybani piac az előző évhez képest -35 százalékkal, mindössze 1 millió 649 ezer autóra esett vissza. A személygépkocsik iránti kereslet 32,9 százalékkal esett vissza 1 millió 469 ezerre, míg z úja haszongépjárművek forgalma 47,7 százalékkal 180 ezerre zuhant. A termelés 34,3 százalékkal 1 millió 594 ezer járműre csökkent, ebből 1 millió 397 ezer személygépkocsi (-32,9 százalék) és 197 ezer haszongépjármű (-43,1 százalék). A villany- és phev-autók (NEV) továbbra is jól teljesítenek, mérsékelt 6,3 százalékos csökkenéssel (408 ezer ilyen autó) 24,7 százalékos részesedést értek el. Phev modellből 121 ezret értékesítettek, ami 42,5 százalékos növekedést jelent az előző év januárjához képest. A kínai márkák a személygépjármű-piacának 51,6 százalékát uralják, szemben az egy évvel ezelőtti 46 százalékkal, 758 ezer kínai autót adtak el Kínában januárban. Az export 30,1 százalékkal nőtt (301 ezer autó), 250 ezer kínai személygépkocsit vettek meg külföldön, ami 35,6 százalékos növekedést jelent. A NEV-ek az export 27,6 százalékát (83 ezer autó) teszik ki. Shenlan SL03 A Volkswagen (-35,1 százalék) megtartotta vezető helyét a márkák rangsorában, de kemény visszaeséssel követi a piacot. A Lamando (+17,1 százalék) a márka egyetlen modellje, amely pozitív hónapot zárt, a Santana (-1,8 százalék), a Tharu (-6,7 százalék), a Tayron (-13,6 százalék) és a Sagitar (-22,3 százalék) szerényen teljesített. A BYD (+40,1 százalék) a 2. helyen folytatta hihetetlen tempóját, alig 15 ezer járművel maradt le a VW-tól. Kettő kivételével az összes modellje a pozitív tartományban végzett, a Yuan Plus (+617,1 százalék), a Dolphin (+65,8 százalék) és a Song Plus (+58,5 százalék) iránt látványosan nőtt a kereslet. Az új Corvette 07-ből az első teljes piaci hónapjában több mint ötezer fogyott. A dobogót a Toyota (-30,6 százalék) zárja alig 105 ezres eladással. Jól szerepelt a a Corolla Cross (+823,3 százalék) és a Front Lander (+469,8 százalék), de a Vios FS (+50,6 százalék), a Sienna (+22,6 százalék) és a Vios (+13,2 százalék) teljesítményére sem lehet panaszuk a japánoknak. Wuling Jiachen Hely Márka 2023. január Változás/2022. január Decemberben 2022-ben 1 Volkswagen 148 004 -35.1 százalék 1 1 2 BYD 133 317 40.1 százalék 2 3 3 Toyota 104 892 -30.6 százalék 3 2 4 Changan (beleértve Chana) 91 356 -30.0 százalék 5 5 5 Geely 69 532 -39.7 százalék 6 6 6 Honda 63 972 -58.5 százalék 4 4 7 BMW 56 767 -28.2 százalék 10 11 8 Mercedes-Benz 43 802 -24.0 százalék 11 13 9 Wuling 43 370 -20.2 százalék 7 8 10 Nissan 40 556 -63.8 százalék 12 7 11 Buick 35 007 -43.5 százalék 8 9 12 Audi 31 518 -50.0 százalék 14 14 13 GAC 29 912 -43.9 százalék 9 12 14 Haval 28 450 -59.5 százalék 17 15 15 Tesla 26 843 -55.1 százalék 15 16 16 Chery 25 430 -61.3 százalék 13 10 17 Hongqi 22 306 -47.1 százalék 18 18 18 Hyundai 20 075 -16.9 százalék 19 21 19 Dongfeng 18 180 -67.5 százalék 16 17 20 COS 18 115 -36.9 százalék 20 23 21 Roewe 16 007 -58.7 százalék 21 19 22 Li Auto 15 141 23.4 százalék 25 31 23 Ford 12 372 -42.8 százalék 22 22 24 Lynk & Co 10 816 -41.0 százalék 26 26 25 Jetour 10 746 6.9 százalék 27 30 26 Jetta 10 531 -37.2 százalék 31 29 27 Chevrolet 10 508 -59.3 százalék 24 24 28 Volvo 9710 -42.1 százalék 29 28 29 Cadillac 9507 -57.2 százalék 23 25 30 NIO 8506 -11.9 százalék 28 33 31 MG 8201 -69.2 százalék 42 20 32 Denza 6438 3578.9 százalék 50 77 33 Kia 6203 -55.0 százalék 43 38 34 Shenlan 6137 új belépő 41 61 35 Neta 6016 -45.4 százalék 52 27 36 Tank 5795 -44.1 százalék 36 32 37 Lincoln 5301 -20.9 százalék 49 46 38 Xpeng 5218 -60.2 százalék 35 34 39 Beijing 4886 1.7 százalék 30 42 40 Sehol 4720 -55.7 százalék 47 35 41 Venucia 4606 -67.1 százalék 45 40 42 Aito 4469 448.3 százalék 38 44 43 Mazda 4024 -77.8 százalék 51 41 44 Geometry 3271 -56.7 százalék 32 36 45 Smart 3170 új 54 89 46 Bestune 3131 -35.1 százalék 37 47 47 Zeekr 3116 -11.7 százalék 33 45 48 Cowin (Kaiyi) 3050 115.4 százalék 39 55 49 SWM 2918 56.3 százalék 48 57 50 Ora 2493 -81.2 százalék 53 43 51 Citroën 2390 -64.3 százalék 56 49 52 Land Rover 2302 21.6 százalék 61 58 53 Skoda 2000 -65.5 százalék 60 51 54 Peugeot 1905 -69.5 százalék 46 48 55 Exeed 1764 -55.2 százalék 64 63 56 Livan (korábban Lifan Maple) 1612 n/a 40 50 57 Voyah 1548 -0.3 százalék 70 66 58 JAC 1500 -46.1 százalék 80 71 59 Sinogold 1500 n/a 55 59 60 AvatR 1415 új 96 107 61 Lingbao 1317 -59.7 százalék 66 56 62 Jaguar 1283 11.7 százalék 67 64 63 Mitsubishi 1200 -68.5 százalék 62 53 64 Dayun 1173 92.3 százalék 68 68 65 Leap Motor 1139 -85.9 százalék 44 37 66 Haima 1031 -33.0 százalék 79 75 67 WEY 995 -80.5 százalék 72 52 68 JMC (beleértve Jmev) 968 61.1 százalék 73 80 69 Baojun 895 -93.1 százalék 58 39 70 Maxus 873 -83.6 százalék 57 54 71 Skyworth 791 -34.5 százalék 65 70 72 Rising Auto (korábbi R) 642 -71.4 százalék 69 69 73 Hycan 618 -6.1 százalék 59 67 74 SRM 465 -63.4 százalék 74 76 75 Infiniti 456 -56.7 százalék 82 87 76 VGV 451 -41.0 százalék 75 82 77 Arcfox 400 -51.6 százalék 99 79 78 EV Young 353 -27.1 százalék 77 84 79 Foton 303 -44.0 százalék 83 86 80 IM 278 új 84 90 81 Fukang 226 270.5 százalék 71 73 82 Ciimo 193 -60.0 százalék 76 81 83 Soueast 190 -76.3 százalék 34 62 84 Xiaohu 162 -71.3 százalék 87 88 85 Karry 144 80.0 százalék 86 96 86 Enovate 135 új 85 91 87 Aiways 29 -78.4 százalék 90 93 88 Qoros 23 n/a 89 103 89 FAW 19 -90.6 százalék 94 98 90 Acura 15 -85.1 százalék 88 94 91 DS 15 -94.6 százalék 91 97 92 Everus 10 -98.0 százalék 92 95 93 Jeep 4 -99.8 százalék 93 92 A Changan (-30 százalék) egy helyet javított decemberhez és az egész éves 2022-es helyezéséhez képest, és a 4. helyet kaparintotta meg a Geely (-39,7 százalék) előtt, mindkét gyártó átugrotta a teljes szabadesésben lévő Hondát (-58,5 százalék). A BMW (-28,2 százalék), a Mercedes-Benz (-24 százalék) és a Wuling (-20,2 százalék) javított a részesedésén, míg a Nissan (-63,8 százalék) befért a top tízbe. Meglepően jól veszik a Li Auto (+23,4 százalék) modelljeit, a Jetour (+6,9 százalék), a Denza (+3578,9 százalék) is jól fogy. AvatR 11 Ha a modellek rangsorát nézzük, a BYD Song Plus (+58,5 százalék) a negyedik egymást követő havi győzelmét aratja 35 ezer feletti eladással. Marad le tőle a VW Lavida (-40,9 százalék) és a Nissan Sylphy (-61,6 százalék). A Changan CS75 Plus (-35,6 százalék) az előző hónaphoz képest három helyet javítva a negyedik helyen áll, ami a legjobb helyezése azóta, hogy 2021 februárjában egyenesen a listák élére került. A VW Sagitar (-22,3 százalék) továbbra is stabilan az ötödik, szemben a 2022-es egész évi 14. helyezéssel. Követi a BYD Dolphin (+65,8 százalék), amely folytatja felfelé ívelő útját, a Haval H6 (-53,2 százalék) és a Wuling Hongguang Mini EV (-55,7 százalék), amely csak a 8. helyre fért be. Kiemelkedő eredményt ért el a hosszított BMW 5 (-33,8 százalék), amely a decemberi 58. helyről a 9. helyre jött fel, míg fő versenytársa, a hosszított Mercedes-Benz E-osztály (-7,6 százalék) az 55. helyről a 11. helyre lépett előre. A BYD Yuan Plus egy éve van a piacon és már a 13. helyen áll. Hely Modell 2023. január Változás/2022. január Decemberben 2022-ben 1 BYD Song Plus 35 585 58.5 százalék 1 1 2 VW Lavida 26 917 -40.9 százalék 2 4 3 Nissan Sylphy 23 507 -61.6 százalék 6 2 4 Changan CS75 Plus 21 620 -35.6 százalék 7 11 5 VW Sagitar 20 454 -22.3 százalék 5 14 6 BYD Dolphin 17 582 65.8 százalék 12 16 7 Haval H6 16 663 -53.2 százalék 29 10 8 Wuling Hongguang Mini EV 16 416 -55.7 százalék 3 3 9 BMW 5 L 16 128 -33.8 százalék 58 19 10 Honda Accord 14 594 -17.1 százalék 10 15 11 Mercedes-Benz E L 14 543 -7.6 százalék 55 35 12 Toyota Camry 14 396 -48.6 százalék 11 8 13 BYD Yuan Plus 14 342 617.1 százalék 17 21 14 Mercedes-Benz GLC 14 317 -21.4 százalék 59 33 15 Tesla Model Y 14 184 -57.4 százalék 9 5 16 BYD Song Pro 14 124 n/a 18 231 17 Geely Boyue 13 635 -15.3 százalék 45 45 18 VW Bora 13 143 -29.0 százalék 24 13 19 Changan CS55 Plus 13 020 -57.1 százalék 21 26 20 Tesla Model 3 12 659 -52.3 százalék 50 46 21 Toyota Corolla 12 590 -0.4 százalék 4 9 22 Audi A6 L 12 465 15.2 százalék 47 49 23 Geely Emgrand 12 144 -41.6 százalék 31 25 24 BYD Han 11 718 -8.3 százalék 8 7 25 VW Magotan 11  711 -28.8 százalék 20 23 26 Changan Eado/Eado Plus 11 701 -46.5 százalék 27 22 27 BYD Qin Plus 11 590 -54.6 százalék 14 6 28 BMW X5 10 694 új belépő 95 127 29 Changan CS35 Plus 10 516 203.8 százalék 92 105 30 Wuling Hongguang S 10 482 390.0 százalék 36 47 31 Geely Binyue 10 470 -38.5 százalék 70 37 32 VW Passat 10 390 -32.5 százalék 16 18 33 Geely Xingyue L 10 248 -10.8 százalék 63 43 34 Buick Verano 9846 18.8 százalék 37 48 35 Changan UNI-V 9758 4161.1 százalék 30 58 36 Toyota Levin 9624 -50.9 százalék 25 17 37 VW Tiguan L 8898 -51.9 százalék 22 30 38 Geely Xingrui 8713 -28.0 százalék 68 57 39 BYD Tang 8542 -5.7 százalék 19 29 40 BMW X3 8350 -51.2 százalék 85 56 41 Buick Envision 8316 -21.1 százalék 33 42 42 VW Lamando 8272 17.1 százalék 46 64 43 Hyundai Elantra (új) 8139 12.9 százalék 60 76 44 Li Auto L9 7996 új 67 153 45 VW Tharu 7889 -6.7 százalék 42 55 46 COS X5 7863 -52.1 százalék 48 59 47 BMW 3 L 7759 -58.8 százalék 51 34 48 Toyota Wildlander 7718 -55.9 százalék 34 38 49 Toyota Front Lander 7698 469.8 százalék 44 71 50 Honda CR-V 7638 -70.2 százalék 13 12 51 Toyota RAV4 7485 -47.2 százalék 15 20 52 VW Tayron 7377 -13.6 százalék 52 68 53 Nissan Qashqai 7306 -70.5 százalék 54 28 54 Toyota Corolla Cross 7026 823.3 százalék 41 84 55 Chevrolet Monza 6815 -35.7 százalék 65 62 56 Hongqi E-QM5 6703 n/a 250 175 57 Honda Civic 6645 -58.5 százalék 23 24 58 Hongqi HS5 6627 -72.9 százalék 39 36 59 Toyota Sienna 6621 22.6 százalék 118 90 60 BYD Seal 6618 új 32 125 61 Roewe i5/Ei5 6588 -53.9 százalék 75 67 62 Denza D9 6438 új 120 323 63 COS Z6 6384 új 72 124 64 Jetta VS5 6354 -25.4 százalék 87 92 65 VW Santana 6170 -1.8 százalék 73 53 66 Honda Fit 6160 -31.1 százalék 139 111 67 Honda Breeze 6147 -46.9 százalék 35 39 68 Shenlan SL03 6137 új 76 199 69 Li Auto L8 6099 új 69 270 70 BMW X1 6060 -44.4 százalék 90 82 71 Audi Q5 L 5955 -49.1 százalék 56 41 72 Mercedes-Benz C L 5893 50.3 százalék 26 32 73 Toyota Yaris L 5808 -26.3 százalék 86 94 74 VW T-Roc 5808 -52.3 százalék 101 78 75 NIO ET5 5795 új 93 299 76 Roewe RX5 5791 -56.5 százalék 104 81 77 Chery Tiggo 8/Plus 5755 -65.5 százalék 28 27 78 Jetour X70/X70S 5732 -28.2 százalék 71 61 79 Dongfeng Aeolus Hyun (Yixuan) 5424 -48.0 százalék 106 95 80 Hyundai Santa Fe 5284 2652.1 százalék 365 442 81 Wuling Xingchen/Asta 5216 -54.7 százalék 83 89 82 Hongqi H5 5181 -60.6 százalék 61 80 83 VW Golf 5142 -37.1 százalék 113 79 84 GAC Aion S 5091 -27.8 százalék 40 52 85 Haval Big Dog/Dargo 5081 -35.1 százalék 105 74 86 Geely Binrui 5062 -21.9 százalék 131 110 87 BYD Corvette 07 5043 új 238 477 88 MG 5 5022 -62.6 százalék 103 44 89 Audi A4 L 4943 -73.2 százalék 64 40 90 Cadillac CT5 4915 -24.0 százalék 108 101 91 Buick Regal 4899 -43.8 százalék 53 88 92 Lynk & Co 06 4873 20.0 százalék 109 130 93 BYD Destroyer 05 4856 új 116 108 94 Toyota Highlander 4799 -63.6 százalék 128 83 95 Volvo XC60 4796 -28.2 százalék 107 100 96 GAC Aion Y 4792 -25.3 százalék 38 50 97 Changan Lumin 4711 új 43 104 98 Changan Benben 4683 -52.5 százalék 111 75 99 Honda Integra 4645 -49.6 százalék 82 86 100 Wuling Jiachen 4632 új 110 147 101 Wuling Xingchi 4623 új 133 322 102 Tank 300 (korábban WEY Tank 300) 4566 -55.9 százalék 78 65 103 GAC Trumpchi M8 (korábban GM8) 4531 124.8 százalék 80 102 104 Nissan Teana/Altima 4501 -74.4 százalék 88 31 105 GAC Trumpchi GS4/Plus 4471 -66.9 százalék 97 77 106 Toyota Avalon 4457 -63.8 százalék 49 51 107 Changan UNI-T 4186 -39.4 százalék 102 117 108 Haval M6 4099 -23.3 százalék 135 98 109 Chery Arrizo 5/5e 4011 -23.0 százalék 94 85 110 Lynk & Co 03 3987 -41.5 százalék 100 121 111 Toyota Crown Kluger 3926 77.3 százalék 140 136 112 Chery Tiggo 7 3873 -65.2 százalék 99 73 113 Geely Haoyue 3836 -30.9 százalék 210 191 114 Nissan X-Trail 3666 209.6 százalék 142 187 115 COS X7/Plus 3643 -64.1 százalék 160 123 116 BMW i3 3624 új 115 291 117 Neta V 3487 -46.2 százalék 267 69 118 Buick GL8 3317 -81.4 százalék 74 54 119 Chery Arrizo 8 3203 új 84 243 120 Mercedes-Benz GLB 3184 -45.2 százalék 98 115 121 Smart #1 3170 új 143 397 122 Jetour Dasheng 3169 új 171 278 123 Zeekr 001 3116 -11.7 százalék 57 93 124 Buick Excelle Yinglang (GT) 3046 -52.7 százalék n/a 66 125 Changan UNI-K 3039 -38.2 százalék 132 151 126 Honda Inspire 3002 -66.1 százalék 66 96 127 Hyundai Tucson 2975 -29.1 százalék 129 156 128 Changan Raeton 2945 új  – 376 129 Ford Mondeo 2944 32.2 százalék 89 112 130 GAC Trumpchi Empow 2893 -35.1 százalék 146 138 131 VW Teramont 2860 -51.7 százalék 112 113 132 Chery QQ Ice Cream 2736 -72.6 százalék 144 70 133 Aito M5 2732 235.2 százalék 114 116 134 Ford Equator/Sport (Lingyu/Lingrui) 2665 70.0 százalék 173 176 135 Honda Avancier 2614 11.2 százalék 117 133 136 Audi A3 2607 -77.6 százalék 121 97 137 BYD Qin 2595 158.0 százalék 181 178 138 GAC Trumpchi Emkoo 2579 új 126 257 139 Mercedes-Benz A L 2552 -46.3 százalék 125 131 140 GAC Trumpchi M6 (korábban GM6) 2507 -60.3 százalék 158 159 141 Dongfeng Aeolus Haoji 2499 új 156 262 142 Chery Tiggo 5x/e 2465 -59.4 százalék 177 118 143 Venucia Grand V 2425 -61.6 százalék 212 150 144 Sehol A5 2402 új 220 405 145 Audi Q3 2400 -41.9 százalék 124 99 146 Lincoln Corsair 2396 -50.4 százalék 186 158 147 Volvo S90 2281 -41.9 százalék 170 163 148 BMW iX3 2263 45.4 százalék 193 196 149 Toyota Vios 2258 13.2 százalék 145 152 150 Changan Yuexiang 2253 -53.6 százalék 305 216 151 Xpeng G9 2249 új 159 370 152 Cowin Xuandu 2244 245.8 százalék 215 301 153 Ford Explorer 2237 10.7 százalék 195 244 154 Roewe Clever 2210 -61.5 százalék 91 128 155 Mazda 3 Axela 2206 -83.2 százalék 154 107 156 Jetta VS7 2191 -44.3 százalék 180 183 157 Citroën C5 X 2163 -52.1 százalék 179 143 158 VW Polo 2135 -45.1 százalék 182 211 159 Sehol X8 2075 36.3 százalék 255 265 160 Geely Icon 2036 261.0 százalék 161 205 161 Kia Forte Furuidi 1997 -2.2 százalék 440 236 162 Jetta VA3 1986 -54.1 százalék 168 137 163 Bestune B70 1882 -20.8 százalék 150 189 164 Geely Vision X6 1870 -67.0 százalék 298 170 165 Dongfeng EV Nano Box 1862 új 127 313 166 Toyota Granvia 1850 új 452 569 167 GAC Trumpchi GS8 1848 -62.0 százalék 152 119 168 Jetour X90 1845 -10.9 százalék 203 194 169 Honda Vezel 1824 -90.1 százalék 200 60 170 Honda Odyssey 1759 -60.8 százalék 178 149 171 Toyota Venza 1755 új 194 202 172 Venucia D60 1742 -65.2 százalék 138 129 173 Aito M7 1737 új 164 223 174 Beijing EU 1725 33.4 százalék 79 157 175 VW CC 1718 -52.5 százalék 157 168 176 Honda Crider 1711 -64.4 százalék 246 180 177 Toyota Harrier 1675 -57.1 százalék 147 139 178 Honda XR-V 1621 -90.8 százalék 209 63 179 VW ID.3 1614 -27.1 százalék 192 203 180 Buick Century 1590 új 258 486 181 Chevrolet Malibu 1590 -66.8 százalék 163 165 182 Buick LaCrosse 1583 -69.1 százalék 169 171 183 Geometry A 1563 -56.4 százalék 130 122 184 Honda Elysion 1547 -48.8 százalék 153 155 185 Geometry E 1522 új 148 179 186 Neta S 1517 új 224 466 187 Beijing BJ40 1504 -17.2 százalék 151 208 188 JAC Refine (M3+E3) 1500 -46.1 százalék 344 269 188 Sinogold Junxing 1500 új 149 185 190 Ford Escape 1488 -66.3 százalék 189 214 191 Cadillac XT4 1480 -71.6 százalék 134 166 192 Dongfeng Fengon 580 1479 -67.1 százalék 263 224 193 Chery Tiggo 3/3x 1435 -79.5 százalék 232 140 194 Volvo S60 L 1432 -65.6 százalék 205 193 195 AvatR 11 1415 új 492 585 196 Xpeng P5 1389 -67.0 százalék 188 154 197 Lincoln Z 1365 új 254 315 198 Hongqi E-HS9 1348 159.2 százalék 430 386 199 Dongfeng Aeolus E70 1323 -56.7 százalék 77 91 200 Kia Sportage 1315 -32.3 százalék 201 238 201 Land Rover Discovery Sport 1309 12.6 százalék 264 275 202 Hyundai ix35 1294 -78.3 százalék 81 103 203 VW Tacqua 1291 -51.0 százalék 260 215 204 Geely Emgrand S 1284 -79.6 százalék 279 186 205 Ford Focus 1283 5.0 százalék 237 259 205 Ora Lightning Cat 1283 új 183 375 207 Tank 500 1229 új 223 218 208 Chevrolet Equinox 1226 -8.4 százalék 199 228 209 Honda UR-V 1218 -60.7 százalék 174 181 210 Dongfeng Future 1171 -79.9 százalék 184 144 211 Mercedes-Benz GLA 1168 -69.3 százalék 206 184 212 Haval Shenshou 1167 -88.4 százalék 265 132 213 Ora Good Cat 1148 -87.3 százalék 211 106 214 VW ID.4 X 1135 -72.2 százalék 167 162 215 Volvo XC40 1134 -43.5 százalék 228 266 216 MG Mulan 1098 új 301 454 217 Lynk & Co 01 1096 -64.1 százalék 268 197 217 VW Talagon 1096 -62.7 százalék 198 209 219 Audi Q2 L 1089 -71.7 százalék 218 167 220 Mitsubishi Outlander 1082 -67.4 százalék 207 172 221 Lincoln Nautilus 1080 -17.8 százalék 288 274 222 Honda Envix 1076 721.4 százalék 231 303 223 Exeed TX/TXL 1075 -72.7 százalék 213 210 224 Ford Edge 1060 -58.0 százalék 202 195 225 Toyota bZ4X 1054 új 216 447 226 BMW 1 1053 -72.0 százalék 227 201 227 Li Auto One 1046 -91.5 százalék 355 87 228 Lingbao Box 1045 -68.0 százalék 229 174 229 Dongfeng Forthing T5/Evo 1042 -88.3 százalék 204 148 230 Chery Little Ant (eQ1) 1035 -89.0 százalék 162 72 231 Xpeng P7 1022 -84.8 százalék 185 114 232 MG One 1014 2.8 százalék 347 289 233 Neta U 1012 -77.6 százalék 208 126 233 SWM G01 1012 628.1 százalék 280 365 235 Range Rover Evoque 993 36.0 százalék 273 277 236 Toyota C-HR 981 -72.3 százalék 256 161 237 SWM G05 980 125.8 százalék 239 276 238 Kia KX3 970 -44.0 százalék 249 288 239 MG 6 967 -59.2 százalék 376 258 240 NIO ES7 961 új 155 284 241 Wuling Victory 957 -72.6 százalék 240 235 242 Beijing X7 944 93.0 százalék 310 368 243 Dongfeng Fengon 500 942 -62.2 százalék 313 261 244 Toyota Levin GT (Lingshang) 927 -66.0 százalék 247 250 245 SWM X3 926 158.7 százalék 176 344 246 Dayun Yuehu 925 371.9 százalék 248 260 247 Toyota Vios FS 917 50.6 százalék 257 272 248 Cadillac XT6 915 -38.4 százalék 230 230 249 Mercedes- Benz V 915 -57.6 százalék 292 249 250 VW T-Cross 904 -75.7 százalék 277 282 251 Hongqi HQ9 888 új 318 439 252 Hyundai Celesta 888 -75.3 százalék 225 206 253 Chana Honor 874 -71.4 százalék 304 297 254 NIO ES6 872 -83.4 százalék 242 146 255 WEY Latte 872 -44.3 százalék 290 233 256 Voyah Free 865 -44.3 százalék 353 298 257 Lynk & Co 09 860 -39.7 százalék 234 207 258 Cadillac XT5 857 -86.9 százalék 119 145 259 Chery Omoda 5 850 új 285 339 260 BMW X2 835 -67.3 százalék 272 237 261 VW Tavendor 822 új 236 418 262 Kia K3 811 -56.5 százalék 253 287 263 Hongqi H9 808 -59.0 százalék 266 241 264 Mazda CX-5 808 -70.3 százalék 297 252 265 GAC Trumpchi GS3 800 -84.7 százalék 293 198 266 JMEV Yi 781 2131.4 százalék 352 431 267 Toyota Allion 780 -64.9 százalék 219 182 268 Skoda Kamiq 772 -64.7 százalék 306 294 269 Haval Chitu 765 -82.8 százalék 321 222 270 Changan CS15 728 -70.2 százalék 333 310 271 Dongfeng Fengon S560 715 -54.6 százalék 327 311 272 Honda ZR-V 703 új 320 438 273 Roewe i6/ei6 Max 695 új 340 286 274 Exeed LX 400T (Zhui Feng) 689 új  –  – 275 Voyah Dreamer 683 új 281 351 276 Nissan Terra 676 -36.9 százalék  – 326 277 Jaguar XEL 649 15.9 százalék 291 306 278 Jaguar XFL 634 7.6 százalék 300 318 279 Wuling Air 632 új 221 465 280 VW Tayron X 630 -35.3 százalék 289 285 281 Livan Maple 60S 629 -33.8 százalék 122 229 282 Honda e:NS1 608 új 222 377 283 Buick Enclave 607 60600.0 százalék 172 234 284 Kia Stonic 594 -63.8 százalék 303 290 285 Peugeot 408 587 -74.1 százalék 166 227 286 Audi Q5 L Sportback 582 -51.5 százalék 338 330 287 Hyundai Custo 575 -76.6 százalék 294 283 288 Dongfeng Fengxing Jingye S50 571 -75.0 százalék 191 212 289 Peugeot 4008 564 -56.2 százalék 276 281 290 Xpeng G3 558 -74.5 százalék 262 253 291 Livan Maple 80V 553 új 251 226 292 Hycan Z03 549 -12.7 százalék 196 246 293 Haima 7X 544 7.3 százalék 348 409 294 Toyota IZOA 536 -11.8 százalék 245 220 295 VW ID.4 Crozz 532 -75.9 százalék 137 135 296 Buick Encore 530 1259.0 százalék 436 468 297 Mercedes Vito 530 -68.0 százalék 275 268 298 Buick Envista 525 új 235 429 299 NIO ET7 521 új 269 213 300 Audi Q4 e-tron 508 új 282 408 301 Rising Auto R7 502 új 261 434 302 Leap Motor T03 501 -91.7 százalék 165 109 303 Peugeot 2008 499 -41.6 százalék 315 305 304 BYD Song Max 493 383.3 százalék 299 309 305 Haima 8S 487 2113.6 százalék 451 510 306 Cadillac Lyriq 485 új 329 462 307 Baojun KiWi EV 482 -63.7 százalék 233 188 308 Hyundai La Festa 465 új 350 525 309 SRM Golden Sea Lion 465 -63.4 százalék 283 321 310 Lincoln Aviator 460 -17.9 százalék 358 343 311 Cowin XuanJie/Pro 459 -40.2 százalék 96 217 312 Skyworth HT-I 445 új  –  – 313 Cadillac CT4 442 -54.6 százalék 278 324 314 Buick Velite 6 431 -88.2 százalék  – 164 315 Haval H9 430 -63.1 százalék 319 295 316 Leap Motor C11 426 -79.4 százalék 175 142 317 Maxus G50/Euniq 5 424 -70.5 százalék 243 248 318 VW Viloran 423 -68.7 százalék 217 232 319 Skoda Octavia 414 -61.0 százalék 323 316 320 Cadillac CT6 413 -73.0 százalék 274 312 321 Wuling Journey 412 128.9 százalék 286 354 322 Mazda CX-30 408 -80.5 százalék 334 308 323 Audi Q3 Sportback 406 -48.7 százalék 314 319 324 VGV U70 381 -38.1 százalék 332 373 325 Bestune T55 379 210.7 százalék 349 390 326 ChangAn CS95 377 -70.0 százalék 400 388 327 Chevrolet Seeker 374 új 308 463 328 Beijing Yuanbao 362 új 342 338 329 Bestune T77 360 -57.6 százalék 367 317 330 Honda Life 358 -86.0 százalék 309 279 331 EV Young Guangxiaoxin 353 -27.1 százalék 326 366 332 Beijing Rubik’s Cube / Mofang 351 új 330 337 333 Cowin Xuanyue 347 új 411 549 334 Skyworth EV6 346 -71.3 százalék 214 263 335 Chevrolet Tracker 333 35.9 százalék 322 336 336 Bestune Nat 328 475.4 százalék 136 242 337 Hyundai Sonata 323 368.1 százalék 351 425 338 Livan 9 320 új 387 531 339 Roewe iMax8 320 -77.2 százalék 325 348 340 GAC Aion V 317 -85.8 százalék 244 173 341 Dongfeng Fengon 330/370 314 -84.4 százalék 379 355 342 Nissan Tiida 313 -92.0 százalék 388 200 343 Dongfeng Fengxing Yacht 306 új 296 423 344 Audi A7 L 304 -3.8 százalék 384 417 345 Foton MP-X 302 -43.6 százalék 390 385 346 Infiniti Q50L 295 -39.4 százalék 439 481 347 Hongqi HS7 292 -79.4 százalék 337 340 348 Mercedes-Benz EQE 289 új 377 479 349 Dongfeng Fengon Mini EV 283 -81.4 százalék 345 300 350 Skoda Karoq 281 -76.7 százalék 368 379 351 VW ID.6 Crozz 280 -68.2 százalék 187 192 352 IM L7 278 új 393 398 353 Maxus G10/EG10 277 -89.2 százalék 302 333 354 Mazda 6 Atenza 277 n/a  –  – 355 Lingbao Uni 272 új 413 412 356 Nissan Kicks 262 -83.2 százalék 382 314 357 Nissan Murano 258 -69.8 százalék 375 361 358 Venucia Star 258 -73.8 százalék 383 403 359 Chana Oshan A600 256 új 356 469 360 VW ID.6 X 251 -76.9 százalék 270 304 361 Dayun Yuanzhi M1 248 -40.1 százalék 374 464 362 Roewe RX3 247 -75.2 százalék 373 372 363 Haval Cool Dog 245 új 399 332 364 Hongqi LS7 245 új 409 542 365 Audi Q6 244 új 362 524 366 Ford Evos 239 -72.8 százalék 346 360 367 Changan CS85 Coupe 232 -83.7 százalék 335 296 368 BYD e6 229 154.4 százalék 428 399 369 Skoda Rapid 225 -54.5 százalék 380 364 370 COS Cosmos 223 -61.7 százalék 287 450 371 Mazda CX-4 217 n/a  –  – 372 Arcfox αT 216 -28.9 százalék  – 419 373 Hongqi H7 214 -67.5 százalék 405 391 374 Leap Motor C01 212 új 284 393 375 Dongfeng Fengon 380/E380 208 új 407 404 376 Skoda Kodiaq 201 -65.5 százalék 359 382 377 Kia K5 194 -74.3 százalék 317 352 378 Ciimo M-NV 193 -60.0 százalék 311 334 379 Mercedes-Benz EQB 189 -66.5 százalék 442 411 380 Peugeot 5008 189 -82.4 százalék 324 394 381 Sehol E10X 186 -95.9 százalék 190 141 382 Arcfox αS 184 -64.8 százalék  – 374 383 Geely Jiaji 181 -79.7 százalék 381 359 384 Venucia T60 181 -88.9 százalék 410 383 385 NIO EC6 179 -93.8 százalék 361 254 386 NIO ES8 178 -88.4 százalék 343 280 387 Xiaohu FEV 162 -71.3 százalék 431 396 388 Chana CX70 159 -91.4 százalék 378 421 389 Ford Escort 155 -95.8 százalék 331 219 390 Kia KX5 147 6.5 százalék 392 512 391 Karry K60 144 87.0 százalék 408 492 392 Roewe Whale 142 new  – 528 393 Changan Eado DT 141 new 414 448 394 Jmev EV3 139 -75.4 százalék 328 381 395 Enovate ME5 135 new 401 428 396 Ford Everest 133 11.8 százalék 420 413 397 Changan Yida 130 new  –  – 398 Baojun 510 129 -93.6 százalék 371 204 399 Buick Excelle 126 n/a 386 476 400 WEY Mocha 123 -95.2 százalék 426 292 401 Fukang eElysee 122 100.0 százalék 339 416 402 Citroen C5 Aircross 121 -88.5 százalék 370 369 403 Ford Territory 117 -93.5 százalék 398 349 404 Soueast DX5 112 -48.9 százalék 469 519 405 Baojun E200 111 -93.2 százalék 364 357 406 Livan Maple X3 Pro 110 új 241 302 407 VW Phideon 110 -81.8 százalék  – 406 408 Mazda CX-8 108 -41.3 százalék 476 499 409 Mercedes-Benz A AMG 108 -45.2 százalék 417 451 410 Skoda Superb 107 -60.2 százalék 412 452 411 Kia Sportage L 105 új 363 507 412 Fukang ES600 104 új 307 320 413 Rising Auto ER6 103 -91.1 százalék 404 335 414 Honda e:NP1 102 új 312 424 415 Infiniti QX50 101 -82.2 százalék 419 440 416 Buick GL6 100 -90.0 százalék 366 329 417 Maxus Mifa 9 97 új 369 480 418 Hyundai Verna 93 -1.1 százalék 396 422 419 Bestune T99 91 -90.5 százalék 416 467 420 Bestune B70S 90 -80.7 százalék 432 459 421 Mercedes-Benz EQA 88 -75.6 százalék 471 430 422 Baojun RC-5 87 42.6 százalék 403 478 423 Buick Encore GX 85 -70.7 százalék 389 331 424 Geometry C 80 -95.9 százalék 316 264 425 MG Pilot 77 új  –  – 426 Mitsubishi ASX 70 -77.0 százalék 425 485 427 VGV U75 Plus 70 -53.0 százalék 360 494 428 Chery Unbounded Pro (QQ Wujie Pro) 67 új 385 470 429 Nissan Ariya 67 új 372 501 430 Volvo C40 67 új 394 515 431 Baojun RS-3 66 3200.0 százalék 415 489 432 Peugeot 508 66 -91.3 százalék 354 358 433 Hycan A06 65 új 357 533 434 Ora Ballet Cat 62 új 435 415 435 Chevrolet Orlando 60 új 252 402 435 Infiniti QX60 60 új 463 509 437 Chevrolet Menlo 57 -90.0 százalék 295 353 437 Sehol Aipao 57 új 341 395 439 Geometry G6 56 új 271 436 440 Citroën C6 55 -93.0 százalék 422 443 441 Chevrolet Blazer 53 -11.7 százalék 402 475 441 Geely Xingyue S 53 -96.4 százalék 470 345 443 GAC Trumpchi GA6 52 -51.4 százalék 437 420 443 Maxus G90 52 új 406 471 445 Citroën C3-XR 51 -84.8 százalék 447 495 445 Soueast DX7 51 64.5 százalék 454 534 447 Geometry M6 50 új 226 435 448 Jmev EV2/Little Kirin 48 új 455 552 449 Ford Tourneo 47 -44.7 százalék 424 497 450 Kia Carnival 44 -85.6 százalék 397 457 451 Mitsubishi Eclipse Cross 43 -67.7 százalék 441 522 452 Hyundai Mistra 39 -63.9 százalék 456 500 453 Rising Auto Marvel R 37 -96.6 százalék 395 400 454 VW Touran 32 -91.7 százalék 421 449 455 Changan Raeton CC 27 -98.9 százalék 123 221 456 Kia Pegas 26 -99.2 százalék 464 247 456 Mercedes-Benz EQC 26 -94.2 százalék 495 427 458 Soueast DX3 25 -93.3 százalék 427 460 459 MG ZS 23 -99.6 százalék 473 120 459 Qoros 7 23 new 448 543 461 Aiways U5 22 -83.6 százalék 459 461 462 FAW Senia R7 19 -90.6 százalék 468 505 463 Maxus D90/Pro 18 -97.7 százalék 438 473 464 Dongfeng Fengon iX5 16 -95.6 százalék 444 458 464 Dongfeng Glory E1 16 new 501 563 466 Audi e-tron 15 -89.4 százalék 450 516 467 Roewe RX8 14 -99.2 százalék  – 367 468 Baojun 730 11 -98.9 százalék 466 407 468 Toyota Yaris L Sedan 11 -97.9 százalék 484 307 470 Everus VE-1 10 -98.0 százalék 461 490 470 GAC Honda EA6 10 -98.1 százalék 477 496 472 Acura RDX 9 -83.6 százalék 457 504 472 Baojun RM-5 9 új 482 559 472 Dongfeng Fengon iX7 9 -57.1 százalék  – 544 475 DS 9 8 -97.1 százalék 467 498 475 GAC Toyota iA5 8 -95.9 százalék 462 506 477 Aiways U6 7 új 487 582 477 DS 7 7 új 489 557 477 GAC Trumpchi GA8 7 -46.2 százalék 460 539 480 Acura CDX 6 -87.0 százalék 480 526 480 Buick Velite 7 6 -77.8 százalék 141 384 480 GAC Aion LX 6 -98.2 százalék 429 410 483 Maxus D60 5 -94.0 százalék 458 503 483 Mitsubishi Airtrek 5 -89.6 százalék 485 521 485 Ford Mustang Mach E 4 új 259 392 485 Hycan 007 4 -86.2 százalék 486 554 487 Jeep Cherokee 3 -87.5 százalék 483 555 488 COS Kosai 2 új 453 484 488 Soueast A5 Yiwu 2 -98.9 százalék 449 483 490 Bestune E01 1 új  – 592 490 BMW 2 Active Tourer 1 új  – 596 490 Foton Sauvana 1 -83.3 százalék 503 529 490 Jeep Commander/Grand Commander 1 -99.9 százalék 475 456 Forrás. CAAM  

Életveszélyes, amit művelnek ezek a kamionosok a magyar autópályákon - videó

2023.07.04.
Az M1-en egy kamion árokba hajtott, aminek a műszaki mentése közben, egy bámészkodó sofőr neki ment egy másik kamionnak a lassan haladó sorban, felborult és teljes rakománya, a folyékony szappan az úttestre folyt… Az M7-en egy sofőr vélhetően rosszul lett, mert az átterelés végén fékezés nélkül az árokba hajtott. Amit ebben az esetben fontos kiemelni, hogy egyetlen autó sem állt meg segíteni. Volt, aki lelassított ugyan, de egyből tovább is ment. Az M1-en baleset miatt torlódtak fel a járművek, amit egy figyelmetlen sofőr nem vett észre és az előtte lassító kamionba hajtott.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Elképesztően növekednek a Tesla eladásai

2023.07.04.
Az amerikai villanyautó-gyártó az április-júniusi negyedévben 446 ezer autót szállított ki, közel dupláját az egy évvel korábbi 258 ezernek. Az eladások 96 százalékát a Model Y és a Model 3 adta. Az év első felében 920 ezer autót szállított le a Tesla. Az autógyár éves terve 1,8 millió autó előállítása. Az értékesítések növekedése az év elején bevezetett árcsökkentésnek köszönhető a Wedbush Securities piackutató cég értékelése alapján. A cég szerint hatékony termelésének köszönhetően a Tesla képes lépést tartani a magas kereslettel. Az Egyesült Államokban kedvez a Tesla értékesítési számainak az inflációcsökkentő törvénycsomag (IRA) támogatási rendszere is. Egy Model 3 vásárlásakor például 7500 dolláros adóelengedéssel lehet számolni. Mivel az IRA csak az Amerikában gyártott termékekre vonatkozik, a Tesla a Model 3 gyártását teljes egészében az Egyesült Államokba telepítette át. Korábban a Model 3 egyes részegységei Kínában készültek. A Tesla jelenleg az Egyesült Államokban, Kínában és Németországban rendelkezik gyáregységekkel, de tervbe van egy mexikói gyáregység építése is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Annyira sietett az ittas, nyugdíjas sofőr, hogy a járdán próbált előzni - videó

2023.07.04.
A vádirat szerint az elkövető 2022. október 19-én délután ittasan vezetett Veszprémben, amikor a belvárosban lévő egyik körforgalom előtt a kiemelt útszegélyen át felhajtott Volkswagen Tiguanjával a járdára, hogy a körforgalomba behajtásra váró autókat így kerülje ki.   A férfi 30-40 km/órás sebességgel közel 40 métert tett meg a járdán, ahol ekkor több gyalogos, köztük egy tizennyolc éves fiú is tartózkodott a szüleivel. Az elkövető a gyalogosok felé hajtott, amelyet a fiú édesanyja észrevett, és félrerántotta gyermekét, azonban a gépkocsi ennek ellenére a sértett jobb lábán áthaladt, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló töréses sérülést szenvedett. A sofőr ezt követően nem állt meg, hanem további 160 métert haladt a járdán, majd az úttestre visszatérve segítségnyújtás nélkül elhajtott. A körforgalomba a baleset idején behajtó egyik járművezető tanúja volt a történteknek, ezért a vádlottat követve a közelben megállásra késztette, de a férfi innen is továbbhajtott. Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés és a közügyek gyakorlásától, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltás kiszabását indítványozta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója