Az autónk is megérdemel egy kis törődést a téli szezon előtt

2023.10.30.
Még tél előtt egy utolsó nagytakarítás, mert hamarosan jön a nyirkos hideg Erre pedig az utastérben is készülni kell. Kezdhetünk egy alapos porszívózással, kárpittisztítással, de óvatosan a vízzel, mert a mostani hőmérséklet már nem elég ahhoz, hogy gyorsan megszáradjanak az utastér kárpitozott elemei. Így már csak akkor kezdjünk ilyen munkába, ha a kiszárításuk fűtött garázsban megoldható. Ha kész a porszívózás, kárpittisztítás, és a műszerfal portalanítása, akkor nagyon ajánlom az utastér bőr, szövet, és műanyag elemeinek ápolását, mert a hosszú téli időszakban erre ilyen minőségben és mélységben már sem idő, sem kedv nem lesz majd. Ezzel a kúrával pedig tavaszig megkapják a törődést. Érdemes nem magára a felületre, hanem egy mikroszálas törlőkendőre fújni az ápolószert, így könnyebb lesz dolgozni vele. Nem javaslom a túl sok szilikont tartalmazó szerek használatát, mert igaz, hogy frissen nagyon szépet mutatnak, viszont ahogy telik az idő, vonzzák a port, és később így a kiindulási állapottól is rosszabb lesz a helyzet. Olyan szereket használjunk, ami az anyag saját, matt "fényét" adja vissza, és szinte tökéletesen bedolgozható a műanyag, bőr vagy szövet felületbe. Nagyobb munkát ad, ha bőrüléseink vannak, illetve bőrözött utastéri elemek, pl. kartámasz. Ezekbe általában jobban beül a por, kosz, takarításuk pedig macerásabb. De ne feledkezzünk meg erről sem, egy alapos takarítás után pedig a bőrápolásról. Ami egy legolcsóbban, és legegyszerűbben beszerezhető balzsam formájában bedolgozható a kárpitba. Ennek is kell száradási idő, így érdemes még a takarítás után szellőztetni az utasteret, így kizárhatjuk az elhúzódó nedvességet. Hamar kiszárad az utastér.  Amennyiben elmarad a bőrülések, és kárpitok (főleg a kormány) rendszeres takarítása és ápolása, akkor egy idő után kirepedezik, ami egy visszafordíthatatlan folyamat. A bőrápolás fontosságáról majd egy következő, tavaszi cikkben bővebben is jelentkezünk. Ha mindennel megvagyunk, akkor elővehetjük a téli gumiszőnyegeket, és előkészíthetjük a hótálcákat is, bár, ahogy a közelmúlt telei lementek, nem számíthatunk hosszú, és kemény télre, sok hóval. Én ilyenkor szoktam még egy fontos dolgot beépíteni a tisztítási metódusba, mégpedig az ajtók kédergumijainak tisztítása, és a kédergumik glicerin tartalmú anyaggal történő átkenése, ezt az anyagot minél alaposabban dörzsöljük be a gumiba, ha kell több körben is, hiszen a kemény mínuszokban (ha lesznek), ez gátolja majd meg, hogy az ajtó odafagyjon a karosszériához. Összességében pedig az ajtók gumitömítései gondoskodnak a szélzaj, és külső időjárási körülmények kizárásáról, így ápolásuk a menetkomfort szempontjából is nagyon fontos. Ha autónkon van ajtó zár, akkor azt is befújhatjuk zárolajozó spray-vel, de magát a zárat sem árt kitakarítani, és ha már ott vagyunk az ajtóhatárolót is nyugodtan kitakaríthatjuk és bekenhetjük. Persze, ha hozzáférünk nagyobb bontás nélkül. A téli közlekedésben legfontosabb, hogy kilássunk a szélvédőn, és minél később párásodjanak az üvegek. Tudom, hogy nem egyszerű, ezért én is utálom a szélvédőt belülről takarítani, mert nagyon kényes munka, de ha azt szeretnénk, hogy a hosszú téli estéken ne akadályozza a vezetést, akkor érdemes most egy alapos tisztítással. Aztán zsírtalanítsunk: ma több olyan szert is kaphatunk, ami megkönnyíti a dolgunkat, mert tökéletesen száraz felületet kell kapnunk végén, ami természetesen hologram mentes. A folyamatot pedig zárhatjuk egy olyan szer felvitelével, ami kifejezetten szélvédő, és oldalüvegek tisztítására fejlesztettek, nemcsak a tiszta felületet adja meg, hanem bepárásodás gátló, így később kezd el, ráülni a pára az üvegre. Ezt a szélvédő külső felületén is használhatjuk természetesen. Karosszéria Ne feledkezzünk meg a külső fényezés ápolásáról sem. Ha otthon végezzük ezt a téli időszakban (fűtött garázs híján) erre biztos nem lesz kedvünk. Alapos mosás után szárazra törlés. A mosás mindenképpen terjedjek ki a doblemezekre is. Én ezt külön körben, kis vízsugárral szoktam a karosszériától függetlenül. Általában összekötöm a felni, és gumiabroncsok takarításával. Ha még van ambíció, levehetjük a műanyag dobbetéteket, és a nyár alatt felgyűlt kosztréteget kicsaptathassuk a kerékjárati ívekből. De ennek igazán nagy szerepe majd a nagy tavaszi takarításnál lesz, hiszen a legtöbb korrózió keltő anyag a téli útviszonyok során kerül a karosszériára. Így tavasszal egy gépi alvázmosás főleg a rozsdásodásra hajlamos autóknál nagyon kifizetődő. Mosás, és szárazolás után jöhet egy viasz réteg felvitele. Igazán akkor lenne jó eredmény, ha előtte kapna egy fényesítő polírt az autó karosszériája. De cikkünk most a téli felkészítésről szól. A viaszréteg pedig pont azért kerül fel, hogy 3-4 mosáson keresztül megvédje az autó karosszériáját a kezdődő lakkhibáktól, festék lepattanásoktól, vagy rozsdakezdeményektől. És hogy meddig tart a viasz jótékony hatása? Nos, ezt maga a tulajdonos tudja majd legjobban, mégpedig abból, hogyan dobja magáról a karosszéria a vizet, mennyire áll meg rajta mosás után. Ha már nem úgy, mint a kezelés utáni első alkalommal, akkor itt az ideje egy újabb bevetésnek. További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is! Fotók forrása: Pixabay.com
Címkék: 

Autósok, figyelem! Fontos határidő közelít

2023.10.30.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu A tájékoztatás szerint az új tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az érintett 12 biztosító. Az ezt követő kampányidőszakban egy hónapja van az év végi évfordulóval rendelkező ügyfeleknek arra, hogy a piacon elérhető lehetőségeket összehasonlítsák a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal. Ez utóbbit a biztosítónak november 11-ig kell megküldenie postai úton, e-kommunikációs szerződés esetén pedig e-mailben. A meglévő szerződést december elsején éjfélig lehet felmondani. Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke jelezte: a növekvő káresetszám és a magasabb szervizköltségek miatt a legtöbb autós díjemeléssel szembesül majd, amelynek átlagos mértéke 10-15 százalék között lehet. Így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja a személygépkocsiknál 36-38 ezer forint körül várható. Az év egyéb időszakaira vonatkozó kgfb-átlagdíj jelenleg 54 ezer forint körül van. Az év végi váltók átlagdíja ennek csaknem harmadával kevesebb, aminek oka elsősorban az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis az idősebb, 2010 előtt vásárolt autókra vonatkozik. Ezek üzemeltetőinek csaknem 95 százaléka a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik, míg a teljes állománynak alig több mint harmada tartozik a legkedvezményesebb körbe. December 31-ig van lehetőség az új kötelező biztosítás kiválasztására, a FBAMSZ ugyanakkor javasolja, hogy azt a meglévő szerződés felmondásával együtt intézzék az érintettek. A szövetség felidézte: az autósok 2010. előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani. Így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Sebességmérőket telepítenek jövőre több terézvárosi csomópontban

2023.10.30.
Hatvanban már telepítettek trafiboxot Fotó: police.hu A tájékoztatás szerint a boxok helyeiről a Budapesti Rendőrfőkapitányság, a kerületi rendőrkapitányság és a fővárosi rendészet iránymutatásai alapján döntött az önkormányzat. Így trafibox kerül a jövő évben az Andrássy út - Izabella utcai csomópontba, az Andrássy út - Munkácsy utcai csomópontba, a Podmaniczky utca - Izabella utcai csomópontba, valamint a Podmaniczky utca - Rippl Rónai utcai csomópontba. A box előnye, hogy 180 fokban elfordítható, így két irányból is alkalmas sebességmérésre, a helyi rendőrökön múlik, hogy mikor, milyen irányból ellenőrzik a közlekedőket - írták. A közleményben idézték Soproni Tamás polgármestert, aki a döntést indokolva elmondta: más települések tapasztalatai azt mutatják, hogy ahol ilyen box és mérő van, ott nincs gyorshajtás és csökken a balesetek száma. "Pontosan ezt várjuk mi is, látványos javulást a közlekedési morálban és a baleseti statisztikákban. Az a 35 millió forint, amit a megvalósításra önkormányzatunk biztosít, nemcsak az itt élők, hanem valamennyi budapesti biztonságát szolgálja, az autósokét is" - fogalmazott Soproni Tamás. Az önkormányzat közlése szerint "az eszközök jogszerű beszerzése, a forgalomtechnikai engedélyeztetés folyamata, majd a KRESZ-táblák kihelyezése időigényes". Ezt a munkát már megkezdték és nagyjából hat hónap alatt minden szabályosan lezárul - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kaotikus reggel az utakon: felborult teherautó, motoros baleset, reggeli csúcs, hídjavítás

2023.10.30.
Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kecskemét elkerülő szakaszán felborult egy teherautó. A 80-as km-nél a leállósávon araszolnak a járművek, torlódik a forgalom. Egy teherautó és egy motoros ütközött össze az 1-es főúton, Mosonmagyaróváron. A 165-ös km közelében rendőri forgalomirányításra készüljenek! Az M0-s autóút északi szektorán, az M3-as autópálya felé vezető oldalon, a káposztásmegyeri csomópontnál a 74-es és a 72-es km között hídjavítás miatt a külső sávot lezárták. Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok: az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, Pécelnél, Maglód és Vecsés térségében, az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé. Sokan haladnak: a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton, Leányfalu és Szentendre átkelési szakaszán, az 51-es főúton, Dunaharasztitól a főváros irányába, a Csepel sziget útjain. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Villanyos kupéként éledt fel a Honda Prelude

2023.10.30.
A Prelude modellnév legalább akkora ikon az autózásban, mint az NSX vagy a Civic Type-R modell jelölések. Senkinek sem kell bemutatni, egyszer egy bizonyos életszakaszában már mindenki vágyott a tetőablakos, bukólámpás Honda sportautóra. Most úgy tűnik, hogy megannyi honfitárs márkájával egy időben, a Honda is szeretné felidézni, hogy miről is szólt az autózás és a márkaidentásuk egykoron, ezért újra leporolnák a Prelude márkanevet. Legalább is erre enged következtetni a Tokiói Autószalonon leleplezett és szinte sorozatgyártásra késznek tűnő Prelude Concept, amit bár elektromos hajtáslánc hajt, legalább megőrizte gyönyörű, kétajtós, sportkupé formáját. Ahogy a gyártó is megerősíti, ez egy „gyártásra szánt” koncepció, és, ha pozitív lesz a fogadtatása, akkor valóban megvalósulhat. Azt hiszem, hogy mindenki szívesen látna egy nagy felnis, valóban kupé farral rendelkező, apró szárnyban végződő sportkupét a Honda kínálatában. Egyelőre sajnos semmi többet nem tudni róla annál, hogy elektromos és „sporty”. Ugyanakkor az egyre fokozódó japán sportautó szegmens új aranykorából valószínűleg ők sem akarnak majd kimaradni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kalle Rovanperä megszerezte a 2023-as világbajnoki címet

2023.10.30.
Azzal, hogy az utolsó előtti fordulóban Thierry Neuville mögött a második helyen végzett, a 23 éves versenyző biztosította, hogy a 2023-as szezonban már nem lehet őt utolérni. Éppen egy évvel ezelőtt Rovanperä történelmet írt, amikor minden idők legfiatalabb WRC-bajnoka lett. Ma viszont már olyan legendás nevek mellett áll a rangsorban kétszeres bajnokként, mint Carlos Sainz, Walter Röhrl és Miki Biasion.   A Közép-Európa-ralira 31 pontos előnnyel érkezett a toyotás csapattársa, Elfyn Evans előtt, csak meg kellett őriznie az előnyéből valamennyit a cím megszerzéséhez. Amikor azonban a walesi szombat reggel drámai balesetet szenvedett, a finn címvédése már szinte biztos volt. A szezon egyenletes, de győzelemmentes kezdete után Rovanperä és navigátora, Jonne Halttunen májusban a Portugal-rali megnyerésével már újra a legjobb formáját hozta. Ettől kezdve a páros csak kétszer végzett a dobogón kívül. „Most nagyon jó érzés. Nagyon megkönnyebbültem, mert mindig nagy teher van a válladon, amikor egy bajnoki címért küzdesz. Azt hiszem, idén keményebb és nagyobb volt a kihívás, mint tavaly. Szorosabb volt a verseny, de nagyon jó munkát végeztünk. Büszke vagyok a szezonra, amit végigcsináltunk, és azt hiszem, ezt a címet jobban ki fogom élvezni, mint az elsőt. Ez egy nehéz verseny volt, hosszú ideje a legtrükkösebb körülményekkel, de megőriztük a hidegvérünket és ragaszkodtunk a tervünkhöz. Ki kellett használnunk a pénteki rajtpozíciónkat, ami sikerült is, de miután Elfyn kiesett, egyértelmű volt, hogy már nem kell a győzelemért harcolnunk, mert volt egy nagyobb cél, amiért feláldoztuk a kisebbet. Nagy köszönet Jonnénak és az egész csapatnak, valamint mindenkinek, aki támogat minket. Most pedig élvezni fogom a Japán-ralit” – nyilatkozta Rovanperä a célban. Neuville-nek a futamgyőzelem megszerzését talán beárnyékolta a bajnokok ünneplése (már ment a pezsgőzés, amikor ő még a Power Stage-et futotta), de a belga szintén megérdemelte a dicséretet. A Hyundai i20 N-t vezető pilóta szombat reggel vette át az irányítást, és végül 57,6 másodperccel előzte meg Rovanperät, hogy megszerezze pályafutása 19. győzelmét a csúszós aszfaltos utakon, amelyek Németországban, Ausztriában és Csehországban voltak kijelölve ezen a hétvégén. „Összességében jó munkát végeztünk” – mondta Neuville. „Jó volt az összhang köztünk, ami végül kifizetődött. Csapatmunka volt ez a hétvége, és megcsináltuk, szóval büszkék lehetünk rá. Szeretnék köszönetet mondani a Hyundai Motorsport csapatának, Martijn Wydaeghe-nak és a jégkém csapatunknak, Alex Bengué-nak és Julien Vialnak is. Gratulálok Kalle Rovanperä és Jonne Halttunen második világbajnoki címéhez! Megérdemelték! Itt az ideje ünnepelni!” – tette hozzá. Ott Tänak az utolsó előtti napon egy hidraulikai meghibásodást leküzdve a harmadik helyen végzett, majdnem két perc hátránnyal az élmezőnyhöz képest az M-Sport Ford Pumájával. Sébastien Ogier pénteken egy keréksérülés okozta időveszteségből küzdötte vissza magát, és lett negyedik, megelőzve toyotás kollégáját, Kacuta Takamotót. Teemu Suninen, Grégoire Munster és Adrien Fourmaux egészítette ki a legjobb nyolcat Nicolas Ciamin és Pierre-Louis Loubet előtt. A 2023-as bajnokság a jövő hónapban, Ázsiában ér véget a Japán-ralin. Az aszfaltos eseménynek újfent Aichi ad otthont, ezúttal november 16. és 19. között. A végeredmény: 1 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 2h52m39.9s 2 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +57.6s 3 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1m52.8s 4 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m08.6s 5 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m48.3s 6 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m06.3s 7 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +4m22.3s 8 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Fiesta Rally2) +11m35.8s 9 Nicolas Ciamin/Yannick Roche (Škoda Fabia RS Rally2) +11m53.1s 10 Pierre-Louis Loubet/Benjamin Veillas (Ford Puma Rally1 HYBRID) +12m04.3s 31 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +39m58.2s

Mexikói Nagydíj - Verstappen győzött és újabb rekordot döntött

2023.10.29.
Verstappen az idei 16. sikerét ünnepelhette, ami új rekord, hiszen ennyi futamot még senki nem nyert egy szezonon belül. A holland mögött a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája lett a második, a monacói Charles Leclerc pedig a harmadik helyen zárt a Ferrarival. A szezon a jövő hétvégén Sao Paulóban a Brazil Nagydíjjal folytatódik. MTI

Talán az utolsó klasszikus: Mercedes-Benz E-osztály 2023 bemutató

2023.10.29.
„Az E-osztály a Mercedes és az Mercedes-Benz az E-osztály” kezdte köszöntőjét Fabiola Attorri, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője Etyeken, az új E-osztály sajtóbemutatóján. És valóban, aki még a kiviteli változatok dömpingje előtti időkre is emlékszik, annak a „C”-„E”-„S” triumvirátusból több ok miatt is az E-osztály jelenti magát a márkát. Több új szín is érkezik, köztük ez a piros Nem véletlenül. Az E-osztály mindig is tökéletesen valósította meg az a kivitelt, amelyben már elegendő tér kínálkozik a kényelmes utazáshoz, méreteiből és persze a mindenkori dizájnjából és legmodernebb technológiájából fakadóan pedig eleganciát és előkelőséget sugároz kívül-belül. E-osztály történelem A méretében középre sorolt Mercedes szedánok története immár 70 éves. Nem soroljuk fel a modelleket, mindenki azonnal felismer egy legendás W123-ast, vagy 124-est. A sort a W213-as 2020-ban bemutatott facelift-es darabja zárja, a W214-es gyári jelölésű új E-osztály pedig most áll be felvezetőnek. 1953-ban indult a történet A gyártó történetének leginkább keresett modelljéről van szó. Csak a kifutó 213-as modellből 2,2 millió darabot értékesítettek világszerte, tették mindezt úgy, hogy a széria utolsó évében még 11%-al növekedtek az eladások a megelőző évhez képest. Ezért a mérnökök minden tapasztalatát latba kellett vetniük, hogy a mára nem éppen legnépszerűbbnek számító karosszériaformában is maradandót, vagy ahogyan a sajtónapon fogalmaztak, új sztenderdet alkossanak. Konzervatív elegancia A Mercedes sem maradhat le a világtrendben, amely egyre extravagánsabb külsővel jeleníti meg az autókat, ezért a termékpalettán ma már jócskán találunk nagyon modern megjelenésű autókat. Az E-osztály nem erről szól. A kocsi külsejéhez nagyon finom ceruzával nyúltak a tervezők. A hátratolt utascella hosszú motorteret eredményez és ránézésre azonnal az úri eleganciát sugározza. Az első lámpák alapáron is a Mercedes LED High Performance technológiáját hozzák, hátul pedig oldalanként kettő, a márka emblémáját szimbolizáló helyzetjelző fényforrás található, természetesen LED kivitelben. Külső tekintetében háromféle konstrukció érkezik. Szériában az Avantgarde kivitellel indul a felhozatal a csillag mintázatú hűtőmaszkba integrált emblémával, króm kiegészítőkkel és alapáras obszidiánfekete fényezéssel. A szintén az alapfelszereltség részét képező ajtóba süllyedő kilincsekkel elérték, hogy a szedán légellenállási együtthatója 0,23 legyen. Belül az Avantgarde szakított a zongoralakk műanyagokkal, helyette alapfelszereltség lett a nyíltpórusú matt kőrisfa betét. Az alapkivitelhez nappabőr kormány, Artico műbőr, vagy Ljusdal szövet kárpit jár, a tetőkárpitit pedig világos-, úgy nevezett Neva-szürke színű. Az alapáras, fekete nyíltpórusú faburkolat A középső felszereltségi szint az AMG Line, amelynek legszembetűnőbb módosítása az első lökhárító, amely sportosabb megjelenést kölcsönöz az autónak. Hátul a kötelező diffúzor és kipufogóvég optika kerül a járműre. A megjelenést a 18-21 colos AMG könnyűfém keréktárcsákkal tehetjük egyedivé. Belül az AMG Line fekete tetőkárpitot és Artico műbőr bevonatú műszerfal felsőrészt kap. Az én szívemhez azonban mégis csak az Exclusive kivitel áll legközelebb, amely a ma már csak itt és az S-osztályban (plusz néhány Maybach modellen) elérhető klasszikus álló embléma mellett egy külön ide dedikált hűtőrácsot és kisebb króm díszítőelemeket kapott. Belül jönnek a még szebb fabetétek, nagyon elegáns például a nyíltpórusú barna juharfa, amiben alumínium csíkok futnak. Az újságíró kollégák közül többen megkérdőjelezték ennek – mármint az álló emblémának – a létjogosultságát, én pont az ellenkező állásponton vagyok, mivel ez a legmagasabb szint és ma már többségben vannak a rács-emblémás kivitelek, szerintem sokan kérik majd ezt az opciót. Végtelenül csendes Egy prémium limuzinban nem lehet zaj. A Mercedes ezért az autó minden részletén figyelt a zajcsökkentésre. Például az első sárvédők kiegészítő szigeteléseket kaptak, de a karosszériában a gyártás elején beépített zajcsillapító elemek is megtalálhatók, ilyen az a szigetelő hab, amelyet az A- és C-oszlopok, a váltóalagút és a műszerfal belső része is kapott. Nincs E-osztály villamos gép nélkül Mivel a tisztán elektromos meghajtásra ott van a márka EQ családja, az E-osztály továbbra is a belső égésű motorokkal operál. Ma már persze elképzelhetetlen, hogy a lassításoknál, vagy lejtős útszakaszokon megspórolható energiával egy autó ne tudjon gazdálkodni, ezért minden belső égésű motor kiegészül egy 48 voltos elektromos rendszerrel, ami 22 lóerővel és 205 Nm-es nyomatékkal segíti a haladást és a tüzelőanyag fogyasztás alacsonyabban tartását. Benzines és dízelfronton is egy-egy két-, illetve háromliteres erőforrást kell megjegyeznünk. Az M254 nevű, 1.999 cm3-es négyhengeres feltöltött benzinmotor teljesítménye 204 lóerő, nyomatéka 320 Nm. Az M256 kódjelű, 2.999 köbcentis, hathengeres gép 381 lóerős, emellett 500 Nm-rel képes tekerni. A dízelmotorok az OM654 és OM656 módosított változatai. A kisebb, kétliteres verzió 197, a nagyobb 367 lóerős, míg a nyomatékcsúcsok 440 és 750 Nm-ben alakulnak. A plug-in hibrid verziók a típus megjelölés után egy kis „e” betűt kapnak. Lesz 300e és 300e 4matic, illetve az E400e 4matic. A Mercedes nem engedi el egyedülálló dízel hibrid kivitelét sem, ezért a 300de verzió itt is megjelenik, természetesen 4matic összkerékhajtással, ez a hajtáslánc elérhető lesz a kombi (T-modell) All Terrain változatában is. A csomagtér tálca alá épített 25,4 kWh-ás nagyfeszültségű akkumulátor továbbra is helyet lop a csomagtartóból, de legalább az elődmodellben jellemző lépcsős kialakítással sikerült szakítani. AC töltéssel - a szegmensben egyedüliként - 11, DC-vel 55 kW-os töltés érhető el ezekben az autókban. Így váltóárammal bő 2 óra, egyenárammal pedig kevesebb mint fél óra feltölthető az akkumulátor. Hajtásláncok és futómű Az alapkivitelek továbbra is hátsókerék hajtásúak. Az Agility Controll futómű lengéscsillapítóiban található egy szelep, amely az alkatrészben lévő hidraulikus folyadék áramlását befolyásolja, így változtatva meg a futómű keménységét. A Technic csomag a légrugózást és a hátsótengely kormányzást együtt tartalmazza, másképp nem elérhető. PHEV modellek esetén az alapkivitelek Agility Controll futóművének 20 mm-es süllyesztése nem jellemző. A kombik, vagyis T-modellek esetében a hátsó légrugózás megszokottan az alapfelszereltség része. Ezeknél is elérhető ugyan a teljes, négysarkos légrugózás, de a hátsótengely kormányzás nem, az megmarad a limuzinok kiváltságának. 540 literes, de a PHEV verzióban csak 370. Egyébként a szedánok hátsó kerék kormányzása 60 km/órás sebesség alatt az elsőkkel ellenkező irányban legfeljebb 4,5, efölött egyező irányban maximum 2,5 fokot képesek elfordulni. A 4matic összkerékhajtás alapbeállítás szerint továbbra is előre 45, hátra pedig 55%-nyi nyomatékon biztosít. Elérhető extrák A többi Merciből ismerős, oldalanként 1,3 millió képpont kivetítésére alkalmas Digital Light világítási rendszer itt is kérhető, ez már képes a fényszórójával szinte bármilyen grafikát kivetíteni maga elé, és ezt természetesen animálni is tudja. Szerencsére opció marad, hogy a hűtőrács kontúrját (bármilyen kivitelben) meg tudja világítani az autó. Ízlések és pofonok. A digitális járműkulcs is kötelező mutatvány. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy az okostelefonunk, vagy -óránk segítségével nyissuk és működtessük az autót úgy, hogy a kulcs nincs is nálunk. (A funkció iPhone 11 és Apple Watch 6 vagy újabb készülékekkel működik, de az SE kivitelekkel és egyéb telefonokkal nem.) Nem is kérdés, hogy az új E-osztály minden vezetéstámogató rendszerrel kérhető. Belül a fő attrakció a XXI. században a kijelző. Illetve kijelzők, mert alapáron is 2 db-ot kapunk, de elérhető a Superscreen, amellyel az első utasülés előtti műszerfal egység is kap egy képernyőt. Ezen az utas akár filmet is nézhet. Persze ez nem lenne biztonságos, ha a vezető is látná, ezért egy kamera mindig figyeli, nem néz-e oda a sofőr. Ha igen, akkor műsorszünet lesz. A próbaútra éppen olyan kivitellel hozott össze a szerencse, amiben volt Superscreen. Megmondom őszintén, nem sok értelmét láttam, pedig utasként is próbálgattam. Én biztosan a hagyományos kivitellel kérném. A beépített kamera egyébként másra is szolgál. A visszapillantó tükröket úgy is tudjuk állítani, hogy a kapcsolócsoporton nem választunk oldalt, ilyenkor a kamera elemzi, merre nézünk és azt a tükröt fogják állítani a gombok. Ügyes, és kipróbáltam, működik is. Ha már a kameráknál tartunk, a műszerfal felső részén is lehet egy, ezzel videókonferenciákon vehetünk részt a a 3. generációs MBUX fedélzeti rendszer által támogatott platformokon. Az új E-osztály olyan extrákkal támad, mint az elektromosan állítódó szellőzőrostélyok, a DOLBY ATMOS-ban kevert zeneszámok lejátszására is alkalmas Burmester 4D hangrendszer, hangvezérlés és még sorolhatnánk. De milyen menni vele? A kocsikat egy kalapból kellett kihúzni és tesztelő kollégámmal mi egy E220d AMG Line verziót kaptunk. A sötétkék színű, 20 colos kerekekkel és szinte fehér bőrülésekkel szerelt autó nagyon letisztult képet mutatott. Nyilván extra kényelmes, extra csendes és extra jó menni vele. De az érzést nem is nagyon tudom leírni. Megnyugtató, hazatérős érzése támad az embernek, miközben érzi, ez az autó perfekcionalista, minden porcikájával ránk koncentrál és minket szolgál. Már a kisebb dízelmotor is kitűnően mozgatja a kasztnit, csendesen suhan a 9 fokozatú váltó észrevétlenül működik. Légrugózás és 4matic nem volt alatta, de a tekercsrugókkal osztályon felüli rugózást biztosít. Álló csillagos, Exclusive kivitel csak a teremben volt, pedig ez az igazi Tudják, Mercedes-eknél nem fontos az ár. Egyébként 25 millió forinttól indul a kocsi, de a márkánál már megszoktuk, hogy mire magunkra szabjuk ez jócskán megnőhet. Jut eszembe, izmosabb AMG modellekről nem esett szó, talán nem véletlenül... Nagyon várjuk a tesztautót, ami egy Exclusive kivitel lesz, mert hát a csillagot tolni kell. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Szlovén árvíz után: a VW gyártása a jövő héttől visszatér a normál kerékvágásba

2023.10.29.
VW-gyártás Wolfsburgban: A gyártósorok hamarosan újra normálisan működnek. Fotó: Volkswagen A Szlovéniából hiányzó motoralkatrészek hetekig lassították a VW autógyártását – most a márka ismét felpörgeti a termelést. "A jövő héttől a termelő üzemek ismét normál üzemben működnek" - mondta hétfőn Wolfsburgban a szóvivő. – Addigra minden korlátozás megszűnik. Alkatrészhiány miatt a VW több helyen leállította a termelést szeptember elejétől, köztük a wolfsburgi főüzemben is. Emdenben, Osnabrückben és Hannoverben is törölték a műszakokat. Az ok az augusztus eleji szlovéniai árvíz volt, amely egy motoralkatrész-beszállítót érintett. Mivel a vállalatnak ideiglenesen le kellett állítania a gyártást, hiányoztak a belső égésű motorok hajtásláncának lánckerekei. Az elektromos autókat azonban ez nem érinti – írja a német honlap.

Az autótörténelem legelnyűhetetlenebb terepjárói és SUV-jai

2023.10.29.
Az autós magazin 16 ilyen terepjárót és SUV-ot azonosított be különféle adatbázisokból merített adatok alapján, kiválasztáskor a legfontosabb szempontnak tekintve az autó megbízhatóságát és strapabírását, és nem azt, hogy milyen vezetési élményt nyújt. Figyelembe vették azt is, hogy éves átlagban, illetve tíz év alatt mennyit kellett költeni javításra vagy karbantartásra, hányszor hívták vissza a járművet, és az eladottak között hány olyan autó volt, amely 200 ezer mérföldnél (320 ezer kilométer) többet futott. A névsor élén a 2019-es hétszemélyes Toyota Highlander Hybrid áll, amely nemcsak megbízhatóságával, hanem kedvező fogyasztásával is a legjobbak között van. Az autó javítására vagy karbantartására átlagban évente 198 dollárt kellett költeni, és egyszer sem hívták vissza a modellt. Az eladott hibrid Highlanderek 3,9 százalékának futásteljesítménye haladta meg a kétszáz mérföldet. Második a sorban a 2018-as Chevrolet Equinox, majd őt követi a Toyota luxusdivíziójából való 2015-ös Lexus RX. A negyedik a listán A 2018-AS BMW X5-ös, és az ötödik helyre is egy Toyota Highlander futott be, mégpedig a 2017-es évjáratú. A legfeltűnőbb az, hogy 16-os listán öt Toyota és két Lexus van, vagyis a 16 legstrapabíróbb autó 44 százaléka százaléka a japán gyártótól való. Íme a teljes lista: Toyota Highlander Hybrid   2019 Chevrolet Equinox     2018 Lexus RX                 2015 BMW X5                 2018                                           Toyota Highlander    2007 Hyundai Santa Fe      2019 Jeep Wrangler           2021 Toyota Land Cruiser 2021 Toyota Sequoia              2020 2018 Chevrolet Suburban   2018 Kia Sportage                    2019 Lexus GX                        2018 GMC Yukon       2011 Chevrolet Tahoe        2017 Ford Expedition            2016 Toyota 4Runner          2017    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója