Uniópárti a brit autóipar

2014.04.03.
A Nagy-Britanniában honos autóipari vállalatok vezetőinek 92 százaléka szerint cégének üzletmenete szempontjából az lenne a legmegfelelőbb, ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradna. Mindössze 3 százalék vélekedett úgy, hogy vállalata a brit EU-tagság feladásával járna jobban. A felmérésbe bevont vállalatvezetők 75 százaléka szerint kifejezetten károsan hatna cégének közép- és hosszú távú kilátásaira, ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból.David Cameron konzervatív párti miniszterelnök tavaly bejelentette, hogy ha a párt kormányon marad a 2015-ben esedékes választásokon, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal. A választók ennek eredménye alapján döntenének arról, hogy az unión belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. A London által tervezett tárgyalások egyik központi eleme az unión belüli munkaerőmozgás szigorúbb szabályozásának igénye, akár számszerű korlátok formájában is.A KPMG szerdán ismertetett felmérésének tanúsága szerint azonban a brit autóipari cégek vezetői éppen az EU-tagság legnagyobb előnyei között említették, hogy a munkaerő szabad áramlása révén a brit autógyártók és beszállítók tehetséges hazai és külföldi munkavállalók tömegéből egyaránt válogathatnak.A KPMG a felmérés eredményét ismertető elemzésében külön hangsúlyozza, hogy a brit autóipar éves forgalma 60 milliárd font (22 ezer milliárd forint), az ágazattól 700 ezer nagy-britanniai munkahely függ, és az iparág adja a teljes brit áruexport 10 százalékát. A felmérésből kitűnik az is, hogy a brit autóipari export 49 százaléka más EU-gazdaságokba irányul.Egy másik nagy londoni elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a brit gazdaság egészére kiterjedő tanulmányában kimutatta, hogy az EU-piacok által felvett brit exporttól 4,2 millió nagy-britanniai álláshely függ; ez a teljes brit munkaerő-állomány 13,3 százaléka.A CEBR elemzése szerint az EU-export közvetlenül 3,1 millió, közvetve további 1,1 millió brit munkahelyet tart fenn. Az uniós export által támasztott keresletből évente hozzávetőleg 211 milliárd font (78 ezer milliárd forint) bevétele származik a brit gazdaságnak; ez fejenként 3500 font (1,3 millió forint) jövedelmet jelent ebből a forrásból.A brit EU-tagság megszűnésének kockázataira már külföldi kormányok is felhívták a figyelmet. A japán kormány nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint például már tavaly nyáron figyelmeztetést küldött Londonnak. A brit külügyminisztériumnak címzett hivatalos levélben, amely annak idején kiszivárgott a brit sajtóhoz, az állt, hogy akár 1300 japán cég is újragondolhatja brit érdekeltségeinek sorsát, ha Nagy-Britannia a jövőben "nem töltene be jelentős szerepet" az EU-ban.A levélben Tokió felhívta a brit kormány figyelmét arra, hogy a brit gazdaságban jelenlévő japán vállalatok 130 ezer állást teremtettek, többet, mint bárhol másutt Európában 
Címkék: 

Autólopás! JWF-532 Chevrolet Lacetti - szürke

2014.04.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JWF-532-Gyártmány: Chevrolet-Típus: Lacetti-Kivitel: 1.6 Wagon-Gyártási év: 2005-Motorszám: F16D3449615K-Alvázszám: KL1NF35615K226170-Szín: szürke-Lopás időpontja: 2014 április 2-Lopás helyszíne - város: BUDAPEST-Kerület: XVII.-Utca, házszám: Újlak utca-Megjegyzés: Nagyon kevés üzemanyag volt benne! Vonóhorog is volt az autón

AMTS nyereményautó átadás

2014.04.02.
Kép és Szöveg: Horváth MiklósA hivatalos átadási ceremóniának a Porsche Hungária Kft. Fáy utcai szalonja adott otthont, ennek megfelelően a szerencsés nyerteseket és a sajtó munkatársait a házigazda, Kazi Róbert, a Volkswagen márkamenedzsere üdvözölte. Köszöntőjében elmondta, hogy különösen nagy öröm számukra, hogy a rendezvényen immár hagyománynak tekinthető, hogy elsöprő számban reprezentált a márka nemcsak a szervezők, hanem a kiállítók és az odalátogatók márkaszeretetének köszönhetően. Megtudtuk azt is, hogy a hazai importőr részéről a kiállításon való részvételre a jövőben is számíthatnak a szervezők, ugyanis az elmúlt években kialakított Think Blue, vagy Volkswagen Innovaturné standok sikere és az idei VW Polo WRC kiállítása várakozáson felüli érdeklődést generált.A képen balról jobbra - Nokta Balázs az AMTS főszervezője és társtulajdonosa, Kazi Róbert a Volkswagen márkamenedzsere és Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke és az AMTS főtámogatójaAz eseményen megjelentek köszöntését Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és az AMTS fő támogatója folytatta, aki már a jövő évi szervezés kulisszatitkait is felfedte. Az ANK által szervezett „Magyarok a világ járműgyártásban” projekt folytatódik, hiszen a kishazánkból származó, világszinten elismert formatervezők és mérnökök sora nem ért véget azzal a 17 meghívottal, akit az idei eseményen láthattunk, hallhattunk. Mézesmadzagként annyit elárult Knezsik úr, hogy a következő évben megrendezendő jubileumi kiállításra csak a Porsche Hungária által forgalmazott márkák képviseletében már most ígéretet kaptunk tizenegy olyan személy megjelenésére, akik munkájukkal az autóipar meghatározó alakjainak számítanak.Nokta Balázs a nyertes párral - Varsányi Aranka és Bíró SándorVégül, de nem utolsó sorban Nokta Balázs, az AMTS főszervezője és társtulajdonosa vette át a szót és elmondta, hogy az idei év kiállítása nem csak méreteiben, sokszínűségében és sikerében múlta felül az eddigieket, hanem 44 ezres látogatói számával is. A sorsolás nyereményeként felajánlott Eos kulcsai és iratai ezután kerültek átadásra a Hódmezővásárhelyről érkezett Varsányi Aranka és Bíró Sándor részére.A főszervezők által átépített autóról ide kattintva olvashatnak bővebbenAz elmúlt másfél hétben nem sikerült felfogni a történteket – tudtuk meg az örömtől a föld felett járó pár esetében a hölgytől, akinek a belépőjegyét kisorsolták az ominózus vasárnap délutánon. Aranka és Sándor már a Hungexpó parkolójában voltak, amikor Balázs felhívta őket, bemutatkozott és közölte velük az örömhírt. Aranka első reakciója az volt, hogy nem ismer ilyen nevű férfit és egy kis időre lenne szüksége, hogy a kapott információt feldolgozhassa. A Csongrád-megyei házaspár ezután beült a 22 éves Fiat Temprába és hazatért, de útközben azért még folytatták a beszélgetést a főszervezővel, mert továbbra is hihetetlennek tartották, hogy nemcsak egy jó élménnyel, hanem a fődíjjal térhetnek haza, miközben életükben először látogattak ilyen messzire egy tuning show kedvéért.2015-ben ünnepli az AMTS a 10. jubileumát, ennek alkalmából az idén átépített Scirocco lehet a belépőt vásárlók között kisorsolásra kerülő tuning verdaA ceremónia végén néhány hasznos tanácsot kapott Balázstól Sándor, hiszen a nem mindennapi tuning verda tartalmaz egy-két speciális ismereteket igénylő sajátosságot, mint például a fényezés megóvására vonatkozó ismeretek, a bőrápolás, és a high-tech HiFi kezelése, vagy a 19 colos kerekek és a küszöbtoldatok miatti útviszonyok figyelembevétele. Az Eos új sofőrje azt mondta, azért a Tempra megmarad munkába járós autónak és Arankának, hiszen nála még csak ezt követően indul a jogosítványszerzés.

Íme, a világ leggyorsabb fűnyírója

2014.04.02.
A Guinness által márciusban hitelesített világrekord szerint a Honda Mean Mower fűnyíró 187,6 km/h-s átlagot ért el egy lezárt tesztpályán Tarragonában, Spanyolországban, ezzel több mint 45 km/h-val döntötte meg a korábbi világrekordot. A Guinness szabályai szerint a pályán mindkét irányban kellett egyszer menni egy órán belül, és a két futás sebességét átlagolták.Az is szükséges volt az oklevél megszerzéséhez, hogy a rekorddöntés előtt füvet nyírjanak a járművel, ami szintén sikeresen megtörtént, és természetesen az sem elhanyagolható, hogy a járműnek úgy kellett kinéznie, mint egy fűnyíró. A Mean Mower egyébként 4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre. A rekorddöntésnél a Top Gear újságírója, Piers Ward vezette a járművet, négy évvel ezelőtt ő állította fel a korábbi, 141,35 km/h-s rekordot.A Honda Mean Mowert az Team Dynamics csapat építette, amelyik a Honda Civic versenyautókat építi a Brit Túraautó-bajnokságra (BTCC). Egy Honda HF2620 széria fűnyíró volt a kiindulási alap, amelynek új, egyedi alvázat terveztek nagyszilárdságú acélból. Az egyliteres motor egy Honda VTR Firestorm motorkerékpárból származik, a futómű egyedi építésű, a kerekeket pedig egy quadról vették. Zseniális ötlet, hogy a jármű hátulján lévő fűzsákba rejtették el az üzemanyagtankot, az olajhűtőt és a második vízhűtőt, a forgó penge házát pedig üvegszálas műanyagból készítették el. Maga a penge 3 mm vastag, és percenként négyezres fordulatszámon pörögve vágja a füvet. A Mean Mower akár 24 km/h-s sebességnél is képes füvet vágni, ez több mint a kétszerese a széria HF2620 végsebességének.Bár a cél az volt, hogy a lehető legtöbb alkatrészt Honda gyártmányokból használják fel, a váltó egy egyedi gyártású, hatfokozatú, kormányról kapcsolható szekvenciális szerkezet, a sportkipufogó Scorpion gyártmány, a kormányművet pedig egy Morris Minorból vették ki. Végül a jármű tömege 140 kilogramm lett, ami a 109 lóerős motorral meglehetősen jó súly-lóerő arányt jelent.

Húzóerő a német autóipar

2014.04.02.
Szijjártó Péter elmondta: az autóipar tavaly 18,3 milliárd forint termelési értéket állított elő Magyarországon, ezzel az ország az autógyártás egyik európai központjává vált. Az autóipar jelenleg 712 vállalatnál 115 ezer 717 embernek ad munkát közvetve vagy közvetlenül az országban – tette hozzá.Emlékeztetett: 2010-ben a kormány a lehetőséget látta meg a válságban, és azt a célt tűzte ki, hogy az ország az Európai Unió egyik termelési központjává fejlődjön. – Magyarország fölvette a növekedési fordulatot, ma az ipar a nemzeti összterméknek már 23 százalékát adja, ami nyolc százalékkal magasabb az uniós átlagnál. Több mérnököt képzünk, a szakképzést a német duális modellre állítottuk át és a Munka törvénykönyvét is rugalmassá tettük, miáltal az ország a befektetők számára potenciális célterületté vált – mondta a politikus.Helyére kerül az alapkőSzijjártó Péter elmondta, hogy a kormány 50 milliárd forint ráfordítással hétezer új tanműhelyt szeretne létrehozni, elsősorban az autóipar és annak beszállítói ágazatai számára.A gépjárművek és haszongépjárművek műanyag alkatrész-gyártásával foglalkozó Parat Ungarn Kft. anyavállalata, a Parat GmbH-nak cégvezetője, Heinrich Krieg az ünnepségen közölte: tavaly eladták kabrió-tetőket gyártó, 140 embert (továbbra is) foglalkoztató szügyi üzemüket szintén német üzlettársuknak, a Magna-nak, ebből építik fel műanyag-alkatrész gyárukat egy szomszédos területen. A teljes beruházás 8,2 millió euróba, vagyis mintegy 2,5 milliárd forintba kerül, amihez 800 milliós állami támogatást kapott a cég.LátványtervA termelést várhatóan az év végén kezdik, a dolgozói létszámot 2016-ra 200-ra szeretnék felfuttatni - tette hozzá a cégvezető. Markó Antal, Szügy polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy az 1500 lelkes település határban a három nagy munkaadó, a Zollner, a Magna és a Parat több mint ezer embernek ad munkát, ami több, mint a falu munkaképes lakossága.

Már 100 millió Bosch ESP-rendszer

2014.04.02.
Elsősorban síkos útfelületeken, de a túl tempósan bevenni kívánt kanyarokban is biztonsággal forgalmi sávjukban tarthatja az autókat az elektronikus menetstabilizáló rendszer, mely így hatékonyan megelőzi a sokszor nagyon súlyos következményekkel járó kisodródásos baleseteket.– Az ESP az elmúlt évek során bizonyíthatóan életek sokaságát mentette meg – foglalta össze Gerhard Steiger, a Bosch Chassis Systems Control részleg elnöke számos hatékonysági tanulmány eredményét. „Az ESP mindemellett több, rendkívül hasznos vezetéstámogató rendszer működésének, valamint az automatizált vezetésnek is fontos eleme.” A kisodródások megelőzésében hatékonyan segítő berendezést a Bosch fejlesztette ki és 1995-ben, világszerte elsőként kezdte meg sorozatgyártását.Szerelőcsarnokban a Bosch ESPAz elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) közvetlenül a biztonsági öv után a gépkocsik második legfontosabb biztonsági rendszere, amellyel a kutatások szerint a kisodródásos balesetek akár 80 százaléka is megelőzhető. Amint a German In-depth Accident Study (GIDAS) baleseti statisztikája mutatja, egyedül 2011-ben 540 emberéletet menthetett meg Németországban az ESP.Az idén már az ország útjain futó személygépkocsik 60 százaléka rendelkezik ezzel az „elektronikus védőangyallal” és mind több országban teszik kötelezővé az új autók számára. Európában már minden 2011 októbere után kiállított típusbizonyítványú modell esetében előírás az ESP, 2014 novemberétől pedig már hiába keressük az extra felszerelések listáján, ugyanis az Európai Unió országaiban minden új gépkocsiban a szériafelszereltség részének kell lennie.Európában már ma is az új személygépkocsik, illetve könnyű haszonjárművek 78 százaléka rendelkezik a biztonsági berendezéssel, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 4,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegig minden gépjármű kötelező felszerelése. Ausztráliában és Izraelben szintén előírás már az ESP, míg Japánban, Dél-Koreában, Oroszországban és Törökországban az elkövetkező években lép majd hatályba a vonatkozó szabályozás.Egy a 100 millióból...A biztonsági berendezés rohamos terjedéséről árulkodik a gyártási darabszámokra vetett pillantás is: az 1995-ös gyártáskezdettől 2010-ig a Bosch összesen 50 millió ESP-rendszert állított elő, majd ez a volumen mindössze négy év alatt a duplájára emelkedett. – ESP-rendszereinkből 2010 óta éves szinten már többet készítünk világszerte, mint a jól ismert blokkolásgátlóból (ABS) – emelte ki Steiger. A technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítójaként Németországban, Franciaországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Indiában és Brazíliában is készíti e rendszereit.A Bosch az ENSZ közlekedésbiztonsági kampányát is támogatjaA közlekedési balesetek évente mintegy 1,3 millió emberéletet követelnek, mindemellett milliók sérülnek meg. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2011-ben indított „A közlekedésbiztonság évtizede” kampányának célja 2020-ig először megállítani a közlekedési balesetek halálos áldozatai számának növekedését, majd fokozatosan csökkenteni azt. A Bosch már a kezdetektől a kampány résztvevője, és egyedül 2014-ben 150 ezer dollárral támogatta a kezdeményezést. Az összeg az új gépkocsik számára független értékelési programokat kidolgozó Global NCAP szervezet munkáját segíti, elsősorban olyan feltörekvő piacokon, mint például India. A Bosch közreműködésével és segítségével már az elmúlt évek során is világszerte számos projektet sikerült megvalósítani a közlekedés biztonságának szolgálatában. 

Zöld autók keresik környezettudatos sofőrjeiket

2014.04.02.
Szerző: Bóday PálA világ egyik vezető autógyártója a Volkswagen „bluemotion” névre keresztelt dízel technológiája szinte olyan, mint egy „öko tuning szett”, hiszen nem csak takarékos motorokat, de kisebb gördülési ellenállású kerekeket és az átlagmodelleknél jobb légellenállási értékeket is tartalmaz. A Mercedes „blueeficiency”és a BMW „efficientdynamics” rendszere szintén elsősorban az autók méretéhez és erejéhez képest takarékos, gázolajos erőforrásokat és zöldebbre hangolt automata váltórendszereket tartalmaz.Míg a legtöbb gyártó manapság kis hengerűrtartalmú, turbós, benzines motorokkal akarja megoldani az alacsonyabb káros anyag kibocsátását, addig például a Mazda „skyactive” néven sajátos, különutas megoldását hirdeti. Fennen hirdetik, hogy igenis van zöld jövőjük a turbó nélküli benzines motoroknak. Nyilván arra a közkeletű vélekedésre utalva, amely szerint hiába kicsi és takarékos egy turbós benzinmotor, ha csak rendkívül szűk nyomatéktartományban és túl magas fordulaton képes megfelelő nyomatékot biztosítani, akkor az végül se nem tartós, se nem környezetbarát. Igaz e vélekedésre igencsak rácáfolni látszik a Ford ezres, benzines, turbós „econetic” becenevű, többször az év motorjává választott, zöld erőforrása, amely a tapasztalatok szerint még egy Focus méretű autót is képes széles nyomaték tartományban takarékosan és dinamikusan mozgatni.De ott vannak a Renault-Dacia „eco2” fantázia nevű gázolajos motorjai, amelyek közül például a nem régiben megjelent Logan kombi 1,5 DCi, elképesztő rekordokra képes a gázolaj takarékosság terén. A Fiat csoport viszont nem egy hangzatos névvel, hanem meghökkentő számadatokkal döntöget mostanában zöld tabukat az autógyártásban: 900 köbcenti, két henger, akár turbó feltöltő nélkül is. A neve „twinair” és állítólag még a most bemutatkozott kis jeep a Renegate is megkapja.A környezettudatos vásárló tehát igencsak el van kényeztetve a zavarba ejtő választékkal. Benzines, turbós, szívó vagy akár gázolajos motorok közül is választhat, hogy a Toyota és a Lexus hibrid rendszereiről ne is beszéljünk. Az egytől-egyig nagyszerű mérnöki teljesítményeket és sok éves kutatásokat magukban foglaló újdonságok esetében csak egy valamiről szoktunk elfelejtkezni.Mit sem ér az ökomotor környezettudatos, nyugodt, higgadt vezetési stílus nélkül. Hiába a „twinair”, a „skytech”, a „bluemotion” és „eco2” ha valaki nem képes a közlekedés ritmusát felvéve a megfelelő fordulatszám tartományokban sebességet váltva a motor optimális fordulatszám tartományához rendelt utazó sebességet megválasztani, akkor ezek a motorok, nem hogy keveset, de talán még korábbi társainál többet is képesek fogyasztani. A környezet kíméletének a lehetőségét a gépek csak lehetősségként hordozzák magukban, a felelősség továbbra is az emberé marad.                                                                           

Bemutatkozott a lengyel szupersportautó

2014.04.02.
Az Arrinera Hussarya 4,45 méter hosszú, 2,05 méter széles, és 1,19 méter magas szupersportautó, amelynek műszaki fejlesztése besegített Lee Noble is, a remek vezethetőségükről híres Noble sportautók atyja.A lengyel szupersportautó váza acélból, a karosszériája szénszálas műanyagból vagy kevlárból készülhet, előbbivel a kocsi tömege csak 1315 kilogramm. Formaterve egy lengyel dizájner, Pavlo Burkatskyy munkáját dicséri, a kocsi vonalai kivételesen harmonikusra sikerültek anélkül, hogy nagyon hasonlítana valamelyik konkurensre.Nem választottak szerényen erőforrást: a Hussarya mozgatásáról a Corvette-ből származó 6,2 literes V8-as gondoskodik, amelyek 650 lóerős teljesítménye és 818 Nm-es nyomatéka fölényes menetteljesítményekhez segíti hozzá az autót: a 0-100 km/h sebességre 3,3 másodpercig tart a gyorsulás, a végsebesség pedig eléri a 340 km/h-t. Minden keréknél 350 mm átmérőjű féktárcsák gondoskodnak a megfelelő lassulásról.Az Arrinera májusban kezdi el a kocsi kis sorozatban történő gyártását, évi 100 darab készítését tervezik. A Hussarya ára a hírek szerint átszámítva 35 millió forint körül lenne. Ezért a pénzért meglehetősen kevés luxust kínál a kocsi, a lényeges tételek közül csak a bőrkárpitozás, a légkondicionáló és az audiorendszer széria. Felárért azonban olyan különlegességek is kaphatóak lesznek, mint például a hőkamerás éjjellátó rendszer.
Címkék: 

Nőttek márciusban az amerikai járműeladások

2014.04.02.
Az Autodata Corp kutatócég számításai szerint márciusban éves bázison 5,7 százalékkal növekedtek a személygépkocsik és a teherautók eladásai, elérve az 1,53 millió járművet. Ha a márciusi adatokat kivetítik az egész évre, akkor az éves járműeladások 7 százalékos emelkedéssel, 16,40 millióra nőnek.Éves szinten az amerikai gyártású személygépkocsik eladása 5,48 millió volt, a teherautóké 7,56 millió. A külföldről behozott autók eladása 2,27 millió, az importált teherautóké 1,09 millió volt, így áll össze az éves 16,40 millió.Az erős márciusi eladási adatok megkönnyebbülést hoztak az autóipari cégeknél, mert a januári és februári forgalom elég gyenge volt a rossz időjárás miatt. A kereskedők szerint, amint beköszöntött a jó idő március végén, már nőttek is a személygépkocsi eladások, bár ebben az addigra ajánlott vásárlási kedvezmények is segítettek.A TrueCar.com becslése szerint az autóknál a vásárlási kedvezmények márciusban éves szinten 7,9 százalékot nőttek, elérve a 2773 dollárt, de eközben a vételárak csak 1,2 százalékkal emelkedtek, átlagosan 30,9 ezer dollárra. Az internetes oldal munkatársai szerint komoly árverseny várható az amerikai autópiacon.A jó iparági eredmények mellett az egyes járműgyártó cégek eladási mutatói vegyesen változtak. A Fiat Chrysler éves szinten 13 százalékkal, a General Motors 4 százalékkal, a Ford Motor 3,3 százalékkal, a Toyota 4,9 százalékkal, a Nissan 8,3 százalékkal növelte járműeladásait márciusban. Ezzel szemben a Honda eladásai 2 százalékkal, a Volkswagené 2,6 százalékkal, a Hyundai Motoré 1,9 százalékkal csökkentek. 

Audi gyári versenyzők RS5 DTM tesztje a Hungaroringen

2014.04.02.
A Hungaroringen az Audi négy Audi RS 5 DTM csapatistállót mutat be, a versenyautók volánjánál Mattias Ekström, Jamie Green, Miguel Molina és Timo Scheider mutatkozik be a nagyközönség előtt. Ekström a Red Bull színeiben 13. idényét kezdi meg, Scheider fekete Audi RS 5 DTM autója újra az AUTO TEST magazin logóját viseli, míg Miguel Molina csillogó vörös autója marad eddigi dekorációjával. Jamie Green most kezdi meg második szezonját az Audival, autóján új partnere, a Hoffmann Group igen feltűnő színeiben.Mike Rockenfeller, a DTM bajnoka csapattársaihoz hasonlóan izgatottan várja, hogy újra a pilóta ülésbe ülhessen. „ DTM bajnokként csodálatos téli időszakon vagyok túl, sok megtisztelő és érdekes kötelezettséggel. De most azt csinálhatom amit a legjobban szeretek: versenyautóban ülhetek és a csapatommal dolgozhatok. Végre újra a pályán vagyunk.” A három Audi Sport csapat, az Abt Sportline, a Phoenix és a Rosberg pályateszten vesznek részt, a többi versenyautót pedig most állítják össze. Április 14-17 között, a versenyzők a második hivatalos ITR teszten Hockenheimben találkoznak, ami "főpróbának" minősül az ugyanitt sorra kerülő első verseny hétvége előtt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója