LiDAR egy miniautón? Kína meglépi

2026.05.19.
Miközben itt Európában lassan elfogynak a LiDAR-ral szerelt autók – például az egyik legnagyobb beszállító is bedőlt miután a Polestar opcióssá tette azt – addig Kínában úgy tűnik, hogy tarolnak a biztonsági radarokat és kamerákat összehangoló, 360-fokban pásztázó LiDAR rendszerek. Többször észrevehető, hogy Kínában olyan modellek is megkapják ezt a technológiát, amik hozzánk Európába ezt nem hozzák át. Ezért is lehet meglepő, hogy náluk most egy olyan modell kap LiDAR-t a tetejére, ami nálunk elképzelhetetlen lenne, ugyanis a BYD Dolphin Surf-ről van szó, ami egy miniautó, a kínai gyártó legkisebb modellje – és egyszer talán Szegeden is fogják gyártani. A 2026-os modellévtől kezdve, felárasan ugyan, de rendelhető a náluk Seagull névre hallgató BYD modell ezzel a méregdrága vezetéstámogató rendszerrel, ami valószínűleg annak az offenzívának a része, amivel a BYD próbálná letarolni az árérzékeny miniautó szegmenst hazájában, ahol egyébként hatalmas a verseny. Például Kínában sokkal központosítottabbak és összehangoltabbak a szoftveres infrastruktúrák, ezért mostantól a Dolphin Surf is megkaphatja a BYD God’s Eye, azaz Isten szeme ADAS csomagot, ami már képes visszaszámolni egy piros lámpánál vagy automatikusan felismerni és lekezelni egy körforgalmat. Mostantól ráadásul automata klímával, 6-irányban elektromosan állítható sofőrüléssel és 50W-os vezeték nélkül telefontöltővel szerelik, amik messze túlmutatnak annál, ami megszokott ezen a szinten. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

VW gyártósort venne át az Xpeng

2026.05.19.
Noha azt hittem, hogy 2026 legforróbb témája az új megfizethető, európai gyártású M1E kategória megalkotása lehet, úgy tűnik, tévedtem. 2026 első európai autóipari hírei nagyrészt arról szólnak, hogy melyik kínai gyártó melyik nagymúltú európai gyártótól vásárol gyártási kapacitást vagy komplett gyártósort. Noha eleinte úgy tűnt, hogy a legtöbb kínai gyártó saját, friss gyártósor építésével igyekszik majd kikerülni az EU által rájuk kibaszott vámokat, most úgy tűnik, hogy erre találnak egy jóval hatékonyabb és olcsóbb megoldást is azzal, hogy már meglévő gyártósorokra cápáznak rá. Erősen keresztül húzta az európai gyártók számításait is, hogy villanyautók piaci részesedése megállt egy ponton, miközben mindenki bemondta az all-in-t a villanyos átállásra. Szóval most igyekszik mindenki átstrukturálni magát: az akkumulátor és villanymotor gyártási kapacitást új üzleti területeken értékesíteni, míg a saját autógyártási kapacitásaikat áthangolni újra a belsőégésű motoros világra. A Volkswagen is azok közé tartozik, aki igyekezne visszafogni a gyártási tempót Európában, az így frissen felszabaduló kapacitást pedig értékesítené egy külső partnernek, aki most úgy tűnik, hogy történetesen a kínai partnerük, az Xpeng lehet. Kínában már aktív együttműködése van a két gyártónak. Például az XPeng CEA padlólemezére épít az új ID. UNYX 08 és 09 modellcsalád is. Európában jelenleg csak visszafogottan vannak jelen, ugyanakkor vannak jelek a komolyan vehető terjeszkedésre: elég csak hazai szinten a váci úti Mini kereskedésre gondolni, amiből mostanság lett XPeng kereskedés. Mi több, európai gyártással is rendelkeznek. Jelenleg a szomszédos Magna Steyr gyártósoron készülnek a G6 és G9 modellek Ausztriában, ugyanakkor hamarosan a kapacitási limiten termelnek. Szóval itt nem állnak meg: hamarosan rátehetik a kezüket a Volkswagen egyik megüresedett gyártósorára, és még ezeken felül is terveznek egy harmadik gyárral. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Negyed év, egymillió autó, erősen kezdett a Geely

2026.05.19.
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo, Lotus, Polestar, Lynk & Co és Zeekr márkákat is jegyző Geely Holding portfóliójába tartozó összes márka együttes értékesítése világszintű 2026 első három hónapjában elérte a 937 927 darabot. A csoport új energiás (plug-in hibrid és tisztán elektromos) járműveinek értékesítése 5,8%-kal nőtt, elérve a 491 006 darabot, ami az összesített eladások 52,4%-át jelentette. A hongkongi tőzsdén jegyzett Geely Auto holdingtársaság (HK.0175), amely a Geely márka mellett magában foglalja a Lynk & Co és a Zeekr márkákat is, 709 358 darabos első negyedéves értékesítésről számolt be, ami körülbelül 1%-os éves növekedést jelentett. A vállalat elektrifikált új energiás járműveinek értékesítése elérte a 369 059 darabot, ami mintegy 9%-os éves növekedést jelentett. A Volvo Cars az első negyedévben globálisan 153 316 járművet értékesített, ebből az új energiás járművek száma 72. 579 volt, ami az összes értékesítés 47,3%-át tette ki. A Polestar globális értékesítése ugyanebben az időszakban elérte a 13 126 járművet, ami körülbelül 7%-os éves növekedést jelentett. Emellett a Polestar globális terjeszkedésének üteme is felgyorsult, a kiskereskedelmi értékesítési pontok száma 230 helyszínre nőtt, ami 50%-os éves növekedést jelentett. A malajziai nemzeti autógyártó, a PROTON Holdings, amellyel a Geely Holding stratégiai partnerséget tart fenn, erős első negyedéves teljesítményt mutatott: az értékesítés elérte a 49 140 darabot, ami 2004 óta a legmagasabb szint. A Geely Auto GEA platformjára fejlesztett PROTON e.Mas 5 az első negyedévben 6701 darabos értékesítést ért el, megőrizve vezető pozícióját a malajziai elektromosautó-piacon. A Farizon New Energy Commercial Vehicle elektrifikált haszongépjárműveinek globális értékesítése meghaladta a 28 000 darabot, ami 62%-os éves növekedést jelentett. A márka megkezdte jelenlétének mélyítését több értékesítési ponttal és kiszállítással a világ különböző piacain, többek között, Európában, Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten valamint Amerikában.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Így képzeli a BMW a motorozás jövőjét

2026.05.19.
A Vision K18-ban testet ölt a BMW Motorrad azon törekvése, hogy a műszaki tökéletességet az érzelmekre ható vonzerővel ötvözze, így a teljesítmény nem csupán mérhetővé, hanem egyúttal láthatóvá és kézzelfoghatóvá válik. Mindemellett a soros hathengeres motort a BMW DNS részévé teszi, és egyértelműen jelzi az úttörő szellemiséget: határozottabb radikalitás és erőteljesebb karakter a legapróbb részletekig – mintegy inspiráció a jövőbeli sorozatgyártású megoldásokhoz. A koncepció középpontjában egy tradicionális, 1800 cm³-es, soros hathengeres motorblokk áll, amely mind formatervezési, mind műszaki szempontból központi elemként határozza meg a jármű teljes megjelenését – és egyben a jövőről alkotott vízió kiindulópontját is jelenti. Mint ikonikus BMW-erőforrás, amely évtizedek óta a tekintélyt, a megbízható futásteljesítményt és a karaktert jelképezi, ösztönzésül szolgált a jármű alapoktól történő újragondolásához, valamint a hajtáslánc látható elemként való kiemeléséhez: a technológia elemeinek szándékolt láthatóvá tételével a részek egymáshoz való viszonya alárendelődik magának a motornak, a teljesítmény pedig a mérnöki munka eredményeként közvetlenül tapinthatóvá válik. A feltűnően megnyújtott sziluett ezt a logikát követi, vonalvezetése olyan nagy sebességű repülőgépekből merít ihletet, mint a Concorde – így a jármű még álló helyzetben is dinamizmust sugároz. A soros hathengeres motorra utaló jellegzetes elemek még inkább alátámasztják ezt az elvet: a hat szívócső, a hat kipufogócső és a hat LED-es fényszóró vizuálisan is utal a motor kivételes felépítésére. A kézzel megformált elemek, valamint a hidraulikusan süllyeszthető futómű még inkább kihangsúlyozzák az exkluzív, mintegy látnoki karaktert. A magas minőség és az érzelmek felkorbácsolására való törekvés a kézművesség és a csúcstechnológia kölcsönhatásában csúcsosodik ki: az alumínium karosszéria egyes részeit kézműves munkával formálják, beleértve a több mint két méter hosszú oldalidomot is, amely olybá tűnik, mintha egyetlen darabból lenne öntve. Az egymással kontrasztot képező anyagok, mint az alumínium és a kovácsolt szénszál, valamint a speciális felületek és eljárások – például a lángszórással létrehozott struktúrák – szándékos hangsúlyokat képeznek; az így kialakuló fényes, fémes megjelenés a klasszikus Formula-1-es kipufogócsonkokra utal. A felületből szándékoltan kiemelkedő műszaki elemek, mint például a feltűnő szívócső, a hidraulikusan süllyeszthető futómű és az aktívan hűtött fényszóró, félreérthetetlenül tapinthatóvá teszik a koncepció műszaki jellegét. A tervezőcsapat számára az egyik legfontosabb kihívás a rendkívül összetett műszaki alkatrészek és a mesteri kivitelezéssel készült elemek közötti pontos illesztés volt. A BMW Motorrad Vision K18 központi eleme, a „The Heat of Speed” (A sebesség heve) vizuális vezérelő elv. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Szlovéniai autós kirándulás és tesztvezetés a 35 éves Magyar Suzukival II. rész

2026.05.19.
Második nap a Bledi tóhoz kirándult a csapat, ahol a program egy kiadós hajókázást és templomlátogatást is tartalmazott, utána az ARROI étterem majd egy krémesező javította gasztronómiai tapasztalatunkat. Visszafelé a Bakonyban már próbált e-Vitarával mentünk az opciós program, a gokartozás helyszínére. Itt újra megerősödött bennem az, hogy nem a győzelem fontos, hanem a részvétel. (Tudósításunk első részét itt olvashatják.) A Bledi tó Az időmérőre két azonos létszámú csapatot alakítottak ki, nekem már a bukósisak felvételével is akadtak gondjaim. Később ezek csak fokozódtak, túl gyakran láttam a kék zászlót, és ha nem húzódtam időben félre, bizony, arrébb löktek a kollégák, vagy csak simán "felkentek a palánkra". Futamonban csupán Pete Lucánál, az egyetlen versenyre vállalkozó hölgynél értem el jobb köridőt, ami persze messze volt a jótól. Amikor az utánunk következő második időmérőt is leintették, kiderült, hogy nem kicsit, nagyon messze voltam a jótól. Úgy alakult, hogy kettőnk kivételével mindenki kvalifikálta magát a főfutamra, így mintegy vigaszágon, csupán Lucával ketten versenyeztük az utolsó előtti helyért. Nyomtam, ahogy tudtam, végül nem esett meg velem az a szégyen, hogy még egy „nő is gyorsabb nálam”. Indulásra készen a feltöltött gokartok Ilyenkor a már több mint 2 éve ingyen villamosozó és buszozó autós újságíró keresi a mentséget, a magyarázatot. Például rögzíti, hogy a mezőny fele korban is fele az ő éveinek. Borsi Gergő ugyan csak 12 évvel fiatalabb nálam, ám ő hatszoros magyar bajnok rallyversenyző, plusz a FIA Swift Cup Europe 2016-os idényében a Senior kategória második helyén végzett. Nem véletlenül állhatott fel Ljubljanában is a dobogóra. Amibe kapaszkodni tudok, az, hogy másodszorra több másodpercet is sikerült javulnom és néhány tizeddel becsúsztam a második legjobb kategóriába. Magam mögé utasítva a két még nálam is amatőrebbek csoportját. Viszont nagyon messze voltak az első kategóriások, a legendás gokartosok. Így viszont volt időm a győzelmi dobogót fotózni, ahol képre került a női mezőny leggyorsabbja, Luca is. A győztesek és Luca, a női mezőny legjobbja A Bledi tótól a pályáig, majd onnan vissza a szállodáig is én vezettem az e-Vitarát és mindent rendben találtam. Viszonylag dinamikusan mozgatták a villanymotorok az 1860 kilós saját tömegű Suzukit, miközben dinamikusan csökkent a „szufla” is az akkumulátorból a sztrádatempónál. Az általunk próbált 4X4-es elektromos Vitarába két motor dolgozik: elöl 128, hátul 48 kW-os, a rendszerteljesítmény 135 kW, vagyis 184 lóerő - a nyomaték 300 Nm feletti. Nulláról 100-ra 7,4 másodperc alatt gyorsul az autó, végsebessége 150 km/h. Belül is minden a helyén van az e-Vitarában A Vitara 61 kWh-s LFP (lítium-vasfoszfát) akkumulátort kapott, ez a hosszabb élettartamért és kisebb gyulladásveszélyért cserébe mérsékeltebb teljesítményű. WLTP hatótávja AWD kivitelben kb. 395 km. Városban ennél több is lehet, autópályán inkább kevesebb. DC villámtöltéssel 10-ről 80 százalékra kb. 45 perc alatt tölthető, AC-n 11 kW-os fedélzeti töltőt használ. A Vitarát jó elektromos nyomaték és gyorsulás, modern beltér és és Suzuki-féle egyszerűbb kezelhetőség jellemzi. Hasznos az összkerékhajtás, valamint megbízható a hajtáslánc az LFP akkumulátor miatt. Az infotainment még nem igazán kiforrott, ahogy a töltési sebesség is lehetne gyorsabb, fogyasztása pedig szerényebb. (Az elektromos Vitarát már a Bakonyban is próbálhattuk, erről itt olvashat.) Innen jön az erő... A gokartversenyben nem mindenki fáradt el annyira, mint én, így vacsora után közfelkiáltásra egy hangulatos pub közönségét dupláztuk meg rövid idő alatt. Zárórához közelítve a suzukis arány már bőven felette volt az 50 százaléknak – és végül, ahogy felénk mondják, a foglalkozás elérte célját. Ezt persze csak hallomásból tudom, mint másnapi kijelölt sofőr, még illendő időben elhagytam a helyszínt. Persze csak azután, hogy egy-egy pohárral elfogyasztottam a két legnépszerűbb szlovén sörből, a Laško és az Union fajtákból. Másnapra kijelölt három útitársam nálam jóval tovább maradt a pub vendége, kettő rövid úton el is bóbiskolt, miután kiértünk a sztrádára. Jóval később a harmadik is, így azután hiába volt jobb képességű, fiatalabb sofőrökkel tele a kocsi, egyik sem akarta kicsavarni a kezemből a kormányt. Pedig okuk bőven lett volna rá, többször is elbizonytalanodtam. Perceken múlt, hogy ezt megúsztuk hazafelé. Fotó: katasztrófavédelem Szlovéniában ugyanis olyan keskenyek az útépítések környékén felfestett átterelő sávok, hogy az az átlag magyar autósnak meglehetősen feladja a leckét. A külső sávban lelassuló, megtorpanó kamionsor előzése biztos kezet, rutint és nyugalmat kínál. Vagy egy bóbiskolásból felébredő utast a jobb egybe, aki lehúzza az ablakát és behajtja a visszapillantó tükröt, megelőzendő a koccolást. A kamionsor végére aztán visszahajtja, majd bóbiskol tovább. Az úton hazafelé rendkívüli esemény nem történt, ami persze csak nagyon kevésen múlt. Előttünk csupán percekkel borult fel egy köveket szállító kamion, már Magyarországon, az M7-es autópályán és kb. együtt értünk a szirénázó rendőr- és mentőautókkal a baleset helyszínére. Szerencsére még a teljes zárás előtt, így némi „forgolódás” és szűk fél óra elteltével folytathattuk az utat. (A nagy balesetről portálunk is hírt adott.) Suzuki sorakozó - a jobb oldalon látható S-Cross hozott haza bennünket Az S-Cross nagyon rendben volt, ráadásul automata váltóval szerelték, ami sokkal inkább barátja a távolságtartó tempomatnak, mint a kézi kapcsolású. Négy fokozatban állítható, ami bőven elég. Mellette a nem túl tolakodó, de biztonságérzetet adó aktív sávtartás is nagyban segítette a vezetést. Az 1373 cm³ hengerűrtartalmú, lágy hibrid rendszerrel megtámogatott motor 110 lóereje elégnek bizonyult az 1310 kilós saját tömeghez és a tempós, traffipax határ alatti autózáshoz. Az S-Cross nem szorul rá különösen a dicséretemre, hiszen 2025 legnépszerűbb személyautója volt Magyarországon. Sőt, a Suzuki esztergomi gyárában készülő két modell is bekerült hazánk három legnépszerűbb autója közé a tavalyi év új személyautó regisztrációs adatok alapján. 2025-ben a legtöbb vásárló az S-Cross mellett döntött, a Datahouse adatai szerint 14 285 regisztrált gépjárművel, 11,04 százalékos részesedéssel a Magyar Suzuki megőrizte piacvezető pozícióját az új személyautó piacon. A rangsorban a harmadik legnépszerűbb modell a Vitara lett. Jakab Benedek és az első két próbált Suzuki, a Vitara és a Swift A krónikához tartozik, hogy kifelé egy sima, vagyis nem elektromos Vitarával mentünk és vállalható időn belül teljesítettük a Budaörs – Ljubjana távolságot. A navigációval kicsit birkóztunk, és ez előfordult a három nap alatt más modelleknél is. Így többször is duplikáltunk, azaz ment a mobiltelefonról és a fedélzeti kijelzőről is a navi. Ugyanaz a motor és lágy hibrid rendszer dolgozik benne, mint az S-Cross modellben. Kollégám, Biró Csongor tavaly tesztelte a Vitarát, cikkét itt olvashatják. Ültünk a Swiftben is, igaz csak Ljubljana és a Bledi tó között. Miután a családunkban közel 20 éve van Swift – 7 és 13 éves elosztásban –, maximálisan elfogult vagyok a modellel kapcsolatban. Nekem egyszerűen ez az egyes számú Suzuki. A most próbált Swift ugyan már nem Esztergomban készül, de csinos, kényelmes és jól használható kisautó. Saját tömege mindössze 919 kiló, 1,2 literes motorja 83 lóerős. Kollégám Tolnai Márk másfél éve tesztelte a Swiftet, írását itt olvashatják.  

A ’90-es években 30 milliós Merciket is értékesített a nyugdíjas buszsofőr

2026.05.19.
1973 őszén ismertem meg Hatvani Józsefet, ő másodéves autószerelő szakmunkástanuló volt Szegeden, a XI. számú AFIT-nál, fiatalabbak kedvéért: Autófenntartó Ipari Trösztnél, én elsős. Később több közöm is lett hozzá, szakmunkásként 1976 és ’80 között csaknem négy évet dolgoztunk egy brigádban és főleg az ÁFOR tartályautóit, a négy- és hathengeres Csepeleket javítottuk. Esti műszak Jó csapat volt a Hatvani, Czombos, Kovács, Veszelovszky négyes, számos újítást adtunk be akkoriban, még a helyi újságba, a Délmagyarországba is bekerültünk egy rövid hír erejéig. Egész praktikus kis szerkezetet raktunk össze, ami az adagolócsöveket hajlította meg pofásra, korábban a raktárból felvett sima és egyenes csöveket, kézzel és saccra hajligattuk – és nem mindig sikerült egyformára az adagolószivattyú és a befecskendező közötti összeköttetés. Az újítás segítségével készült csövekre sokkal jobb volt ránézni… Olyan úgynevezett pótfutóművet is csináltunk az Ikarus 211-es autóbuszhoz, amit az eredeti kiszerelése után alágurítottunk, és a busz így újra mozgathatóvá vált. Sőt kormányozhatóvá, mert az első pótfutóművet úgy alakítottuk ki, hogy – ha jól emlékszem – a GAZ 51-es szovjet tehergépkocsi első tengelyét használtuk donorként. Józsiéké volt az utolsó évfolyam, amelyik még a 624-es szakmunkásképzőbe fejezte be a tanulmányait, a mai Belvedere-palotában, a Tisza partján. Felesége a szomszéd iskolában tanult ugyanakkor gyors és gépírást, de nem ott, hanem már az AFIT-nál ismerkedtek meg. Hatvani úr munkafelvevő volt, felesége a számlázáson dolgozott. A Mars téri buszmegállóban Munka mellett tovább tanult az ifjú autószerelő, 1977 és ’79 között esti tagozaton érettségizett a Rózsa Ferenc – ma Csonka János – szakközépiskolában. Majd erre még rátett másfél évet és gépjárműtechnikus lett. E nélkül nem is kerülhetett volna „magasabb” állásba, de így nem volt akadálya, hogy a ’80-as évek közepétől munkafelvevő legyen. Utána művezető is volt, ám az csak 11 hónapig.  – Furcsa dolog volt ez a művezetőség, azoknak a régi mestereknek lettem egyszeriben a főnöke, akiktől korábban nagyon sokat tanultam. Máig sem tudom, kinek köszönhetem a kiemelésemet – emlékszik vissza. Hozzáteszi, a II-es szemle és a nagyjavítások tartoztak hozzá, főleg IFA-kkal és Ikarusokkal foglalkoztak. Élete akkor vett újabb fordulatot, amikor a ’90-es évek elején átment az Auto Kurzhoz, ami egyébként az AFIT szomszédságában volt. Kezdetben csak használt autókkal foglalkoztak, később azonban Mercedes márkakereskedést is csinált a telephelyen az öreg Kurz. Akkora neve volt a szakmában, hogy a szalonavatóra el tudta hívni a csillagos márka kelet-európai első emberét is. Nem spontán fotó 2009-ig dolgozott a Kurznál és a Mercedesnél Hatvani József. Valamivel korábban igazolt át hozzájuk egy fiatal csapat a Porsche Szegedtől, Rajnai Tamás vezetésével, aki ma a Pappas Auto személygépkocsikért – Mercedes, AMG, KIA, BYD – felelős üzletágvezetője. – Más lett a tempó és a szemlélet, velem ugyan megértő módban bántak, saját választásom volt, hogy a használt kamionokkal kezdtem el foglalkozni a cégen belül. Eladásaim, sikereim nemigen voltak és nem is igazán szerettem. Óriási volt a kontraszt, hogy korábban 30 millió forint feletti S-osztályú Mercedeseket értékesítettem, amelyeken szép jutalék is volt. Egy szó, mint száz, nem volt maradásom – beszél a régi szép és kevésbé szép időkről. 2009-ben bekopogott a Tisza Volán HR-osztályára. Nem ment messzire, ez is szomszédos telephely volt az AFIT-tal, csak a másik oldalon, mint a Kurz. Munkát keresve abba a Draskóczi Istvánba botlott, akivel korábban már ismerték egymás a jól sikerült autós, márkakereskedői bortúrákról, a Kurz ennek rendszeres résztvevője volt. A személyszállítás üzletág-igazgatója azzal fogadta Józsit, hogy na mi van, Hetveni. Lehetett volna garázsmester, megvolt hozzá a végzettsége, de ő inkább a buszvezetést választotta, bár akkoriban éppen nem nagyon volt hiány sofőrökből. Draskóczi vissza is kérdezett, hogy biztos-e a választásában. 2023-ban az új gázüzemű busz bemutatóján Hat hónapig csak szóló buszt vezethetett, hiába volt jogosítványa csuklósra is. – A szőregi külső telephelyen kezdtem, én is abban a városrészben éltem akkor, s ez tart máig is. Ikarus 452-es csuklóst vezettem először, később lett Volvo és csuklós Mercedes, szólóban Scania és Mercedes és gázüzemű MAN is – beszél a buszos kezdetekről. Egyszer kigyulladt alatta egy csuklós busz, egy gázos Mercedes, lángra kapott a kifolyt fagyállóban lévő alkohol. A vezérigazgató, Szeri István éppen közelben tankolt, amikor rászólt a kutas, hogy „nem a maguk busza ég ott, igazgató úr? Gyorsan előkerült Draskóczy szaktárs is és viccesen kérdezte: ezt is tönkretetted? Csókos járat Komolyabb balesete nem volt, érdekes viszont igen. Az újszegedi liget felújításánál egy csuklós Volvo autóbusszal „felszedett” egy akkor még nem rögzített csatornafedelet, ami alaposan átrendezte a jármű alját. Több millió forintos lett a kár, per is lett az ügyből. – Két évig még maradhattam volna buszt vezetni, de feleségem most ment nyugdíjba, így azután úgy gondoltam, én is ráhagyom. Körülbelül 400 ezer kilométert vezettem, ami nem nagy szám a buszsofőröknél, de ez mind a városban volt, sok-sok megállóval – mondja Hatvani József, akit nem az utolsó útjára, hanem az utolsó járatára kísértünk el. Egyik megállóban csatlakozott hozzánk felesége és nagyfia is. A sofőr maga takarítja a buszt Sok utas nem volt, ráért sztorizgatni. Mesélte, hogy az utolsó járat előtt általában felmossák a busz padlóját, olyan kevés ember száll már fel, hogy rendre van ideje megszáradni. Egyszer azonban egy fülhallgatós és figyelmetlen kamasz végigtrappolta a friss felmosást, s mikor szólt neki, akkor ezt még visszafelé is megtette… E sorok íróját egy ifjú pár jegyellenőrnek nézte, és amikor megtudta, hogy a sofőr az utolsó járatát teljesíti, gratuláltak neki. Utolsó napján a 60-as, 67-es és a 71-es járatokat vezette, sőt a záróműszak átnyúlt a másnapra is, 0 óra 45-kor fejezte be a szolgálati járatot. Az utolsót. Az utolsó járat Kiegészítés: Hatvani József édesanyjáék részt vettek az AFIT felépítésében és az akkori igazgató, Sarnyai Vencel felkérte őket, hogy maradjanak ott karbantartónak és felajánlott egy építési barak részt, amiben lakhattak a telepen. Igy nagyjából 1966 óta, vagyis hat évtizede kötődik az autókhoz a kis József, innen számítható az autókkal kapcsolatos "fertőzés" kialakulása. Az AFIT-tól járt iskolába, sőt, az utolsó nyári szünetein, '71-ben és '72-ben nyári munkán is ott dolgozott.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ultrahosszú távot lerepülni képes gép érkezett a Wizz Air flottájába

2026.05.19.
A Wizz Air-hez 2019-ben érkezett az első Airbus A321neo repülőgép. Azóta a légitársaság folyamatosan bővítette flottáját, aminek köszönhetően nagyobb kapacitás mellett egyre nagyobb kényelmet is nyújt. A jelenleg érvényes megrendelés teljesítésével a Wizz Air neo-flottája várhatóan 6 darab A320neo, 8 darab A321XLR és 186 darab A321neo repülőgépből fog állni. A Wizz Air budapesti bázisán állomásozó 19 repülőgépének mindegyike A321neo. Az A320-as család nagy kapacitású típusaként az A321neo lényegesen több ülőhelyet kínál az előző generációhoz képest, emellett Pratt & Whitney hajtóműveinek köszönhetően akár 20 százalékkal alacsonyabb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett üzemeltethető. Mindezek miatt a típus Wizz Air ultra alacsony költségű üzleti modelljének központi elemét képezi. Ez a hatékonyság nemcsak a Wizz Air fenntarthatósági céljait támogatja, hanem csendesebb üzemeltetést is eredményez. A tágas belső tér, a csendesebb környezet és a jobb levegőminőség kényelmesebb és élvezetesebb repülést kínál, megerősítve a Wizz Air elkötelezettségét az ügyfél-elégedettség és az üzemeltetési kiválóság mellett. „Ez a mérföldkő megingathatatlan elkötelezettségünket tükrözi a növekedés, az innováció és a kibocsátás-intenzitás terén mutatott hatékonyság iránt" – mondta Owain Jones, a Wizz Air vállalati igazgatója. „Az első A321neo gépünktől kezdve az iparág egyik legfiatalabb és leghatékonyabb flottáját építettük fel. Ez az építkezés a légiközlekedés jövőjéről alkotott víziónk bizonyítéka. Nem állunk meg itt, hanem folytatjuk flottánk fejlesztését, és 2029-re egy egységes neo flottát célzunk meg, hogy tovább javítsuk az utasélményt és a karbonlábnyomunkat." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nem finomkodott a Porsche vezetője, de a rendőrök sem voltak visszafogottak

2026.05.19.
„Az elmúlt napokban több száguldozót is lefényképeztek munkatársaink lakott területen” – írta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A negatív rekordot egy piros sportkocsi vezetője ért el, aki kora délután Salgótarjánban 138 km/h-ra gyorsult. Tettével kimaxolta a kiszabható bírságot (468 000 forint) és a büntetőpontok számát (8). Nem is egy olyan autóst „fogtak”, aki a megengedett sebesség közel duplájával haladt. „A sebességtúllépés – statisztikai adatok bizonyítják – továbbra is az elsődleges baleseti okok közé tartozik, a rendőrség határozottan fellép ellene.” – írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nem működött a cipzár elv, tört a Volkswagen – videón a fura eset

2026.05.19.
Forrás: MKIF A helyszín az M7-es autópálya, ahol felújítás miatt egy terelés is kiépítésre került. A korlátozás elején - ahogy a felvételen is látható - egy műszaki hibás kamion áll, emiatt a forgalom két sávról 1 sávra korlátozódott, ami kisebb torlódást okozott. A felhajtón érkezett egy autós, aki a cipzár elv segítségével sorolt be egy kamion elé. A mögötte érkező autó a kamion holtteréből próbált ugyanígy besorolni, amit a nagyobb jármű adottságaiból a sofőr nem észlelt, és alacsony tempónál összekoccantak. Egy kamionnak, nyerges vontatónak, busznak, teherautónak sokkal nagyobb a holttere, mint egy személyautónak! – hívta fel a figyelmet az MKIF Zrt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nagyon nem ment a Porschének és a Pötsch családnak

2026.05.19.
A Volkswagen Csoportot irányító befektetési cég, a Porsche SE német multinacionális vállalat 923 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta az idei első negyedévet, miután leírást hajtott végre a Volkswagen-csoportban lévő részesedésén. A stuttgarti székhelyű holding veszteségei kismértékben csökkentek a tavalyi első negyedévi 1,08 milliárd euróhoz képest. Az idei első negyedévben a Porsche és a Pötsch család tulajdonában lévő cég 1,3 milliárd eurós leírást hajtott végre a Volkswagen-csoportban lévő részesedéséből. Hans Dieter Pötsch, a Porsche SE vezérigazgatója azt mondta, hogy a vállalat a leírások után 382 millió euró adózott korrigált nyereséget ért el, ami 21 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A Porsche SE szerdán nem módosította az idei évre szóló 1,5–3,5 milliárd euró közötti korrigált csoportszintű adózott eredményre vonatkozó előrejelzését, de jelezte, hogy az Európai Unióból származó személygépkocsikra és teherautókra kivetett magasabb amerikai importvámok lehetséges hatásait, továbbá a közel-keleti konfliktus jövőbeni következményeit nem lehet megbízhatóan becsülni, ezért ezeket nem vették figyelembe az előrejelzésben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója