Borzasztó felvétel az ohiói balesetről: kamion lóg le a hídról sofőrjével együtt

2024.06.03.
Ilyen baleset történt március elején az Ohio folyó felett ívelő George Rogers Clark Memorial hídon, a róla készült képek pedig bejárták a világsajtót. Most azonban amerikai hírportálok közzétették a kamion vezetőfülkéjének kamerája által rögzített felvételt is - https://youtu.be/MsmKRZXjED8 -, amely a baleset ügyében eljáró bírósági eljárás közben került napvilágra. A felvételen jól látható és hallható, mi-hogyan történt, láthatók a baleset és a zuhanás pillanatai. Hallható a félpótkocsis teherautót vezető 26 éves nő, Sydney Thomas rémült sikítozása, amikor elveszíti az uralmát a teherautó felett, és a jármű - áttörve a híd korlátját - a mélybe kezd zuhanni, majd megáll a levegőben, beakadva a hídpillérbe.    A baleset űgy történt, hogy a szembejövő sávban közlekedő fekete pickup nekiütközött a híd jobboldali sávjában veszteglő, lerobbant járműbe, majd nekicsapódótt a szembejövő sávban közlekedő kamionnak. Az ütközés után Thomas szemlátomást már nem tudott uralkodni a teherautó felett: a kamion áttért a szembejövő két sávba, kisodródott a hídról, áttörve a korlátot kisiklott a hídról. Szemtanúk szerint a pickup Chevrolet 33 éves sofőrje, Trevor Branham a kelleténél gyorsabban közlekedett, „szlalomozott” a hídon az autók között.  A helyszínre érkező mentőcsapatoknak sikerült kimenteniük Sydney Thomast a hídról lefelé lógó kamionból, de körülbelül negyven percig tartott a bonyolult művelet. Thomas ennyi időt töltött a hídról lelógó vezetőfülkében. Kórházba szállították, de csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Viszont a balesetben érintett három másik jármű utasai közül többeket súlyos vagy életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az ügyészség súlyos vádakat fogalmazott meg Branhammel szemben, négyrendbeli súlyos közúti veszélyeztetéssel vádolják, és a terhére róják, hogy visszavont jogosítvánnyal vezetett.    
Címkék: 

Lángba borult egy motor a hatalmas ütközés után – mentőhelikopter a helyszínen

2024.06.03.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Egy motorkerékpár és két személyautó karambolozott az 5-ös főúton, a 134. kilométerszelvénynél, Kistelek és Pusztaszer között. Az ütközés következtében a motorkerékpár kigyulladt, amit a kisteleki hivatásos, valamint önkéntes tűzoltók egy vízsugárral eloltottak. Az egységek áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Toyota Yaris – digitális kiadásban

2024.06.03.
Szerző: Heimer György A Toyota kisautója nem szorul különösebb bemutatásra, elvégre az 1999 évi rajt óta nálunk is rég jelen van. Mindenesetre annyit érdemes felidézni, hogy a Yaris hamisítatlan globális márka: világszerte tíz országban gyártják, a vén kontinensen francia és cseh földön, a lengyelek pedig gépészeti főegységekkel beszállítanak nekik. Negyedszázad alatt világszerte több mint 10 millió kelt el belőle, ahogyan sokhelyütt, nálunk is évek óta vezeti a B osztályos kategória eladási listáit. A modelltörténet része, hogy kétszer is elnyerte az év autója díjat, a nemzetközi autós publikum különösen hibrid hajtását és dizájnnyelvét díjazza, nem is részletezve a sokat méltatott japán minőséget. Az állandó megújulás, a kaizen elv fontosságát hangoztató Toyota az idei évjáraton is tovább finomított, de csak éppen annyit, hogy megtartsák lépéselőnyüket a mini kategória riválisokkal különösen zsúfolt versengésében. Másképpen fogalmazva mindez azt jelenti, hogy a tervezők ezúttal nem nyúltak hozzá a divatosnak tartott karosszériához. A frissítések középpontjában a nagyobb teljesítményű hibrid hajtáslánc és a digitális tudás növelése állt, csupa olyan dolog, amelyről a Toyota marketingstratégái úgy gondolták: azokkal tovább lehet gerjeszteni a vezetői élvezeteket. Mint ahogy a márka műszaki ismertetőjéből kitűnik, a nagyobb és erősebb villanymotor-generátorral felszerelt hibrid-tengelykapcsoló, valamint a teljesítményvezérlő egység (PCU) átdolgozása nyomán a Yaris rendszerteljesítménye az eddigi 116 lőerőről 130-ra növekedett. Az elektromotor maximális forgatónyomatéka ugyanakkor 141 Nm-ről 185 Nm-re nőtt a teljes fordulatszám-tartományban. Mindennek köszönhetően a háromhengeres, 1,5 literes hibrid Yaris vehemensebben gyorsul: az óránkénti 100 kilométeres sebesség eléréséhez 9,2 másodpercre van szükség, 80 és 120 között pedig 7,5 másodperc a tempó. Mindez ugyan nem sportautós érték, de a városi ficánkoláshoz bőven elég. Az alacsonyra tett alváz, az alacsony súlypont, a kocsi sarkaira kitett kerekek és a keményebb rugózás (amely miatt a kisautó időnként nagyokat nyekken a hepehupás pesti utakon) eredőjeként remekül kanyarog. Igazi terepe a nagyváros, de azért simán elballag autópályákon is. Az is nagy vonzerő, hogy takarékos: nekem még stop-go közlekedés viszonyai között sem fogyasztott sokkal többet 4 liternél, ráadásul a hibrid hajtás jóvoltából környezetbarát. Ám az ürge-fürge Toyota-mini vezetési kényelmét, legalább annyira megdobják azok a vezetéstámogató és biztonsági megoldások, amelyek nem is oly rég a prémiumos márkák kiváltságai közé tartoztak. Felsorolásuk – beleértve a szervizek felkeresését elkerülő (over-the air – OTA) szoftver-frissítéseket, a felhőalapú navigációt, vagy az okos telefonnal vezérelhető távirányítást (digitális kulcs) – meghaladja e cikk kereteit. Annyi azonban bizonyos, hogy efféle szolgáltatásai nemcsak élvezetesek, hanem magasabb szintre emelik a jármű biztonságát. Az új funkciók sorában díjaztam a lassítási asszisztenst, vagyis azt, amikor az előttem lévő kocsisorhoz közelítve levettem lábam a gázpedálról, a kocsi magától, egyenletesen lassított. Azt ugyan nem próbáltam ki, de a kiszállást segítő (SEA) rendszer megakadályozza, hogy a hátulról érkező járművek, avagy akár a biciklisták útjában a bennülők kinyissák az ajtókat. Aztán ott van az úgynevezett a hátsó ülés figyelmeztető rendszer (RSRS) rendszer, amely riadóztatja a vezetőt, ne hagyjon gyereket, háziállatot a hátsó ülésen, így segítve elkerülni a felforrósodó utastérből fakadó baleseteket. Az is a teszttapasztalatokhoz tartozott, hogy a Yaris még a legkisebb, nem egyszer téves sebességtúllépésre is hangos csipogással figyelmeztetett – már-már zavaróan. Ez azonban aligha változtat azon, hogy a Yaris megint feladja a leckét a konkurenciának. Mostanában sok szó esik arról, hogy a vártnál rosszabbul húz a tisztán elektromos (bev) autók szekere és a hibrid hajtásúak (hev) felé is átrendeződött a kereslet. Az elemzők azt is megjegyzik, hogy a Toyota jól mérte fel a piaci helyzetet: következetesen a hibridtechnikára helyezte a hangsúlyt és most extra profitokat kaszál. Mindebből a Yaris vásárlást fontolgatók annyit érzékelhetnek, hogy a gazdagon felszerelt Premiere Edition csúcsváltozatért ugyan több mint 10,3 millió forintot kell leszurkolni, de az még így is milliókkal kevesebb, mint a versenytársak elektromos modelljei.  
Címkék: 

Itt a nagy autóipari összefogás!

2024.06.03.
Az elektrifikált (lágy hibrid elektromos, öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyegcellás elektromos) meghajtások vezető fejlesztőjeként ismert, világszerte eddig több, mint 27 millió részben vagy teljesen elektromos autót értékesítő Toyota a jövőben az elektrifikáció iránt hasonlóan elkötelezett Subaruval és Mazdával közösen fejleszti majd új generációs elektrifikált motorjait. Ezekkel az erőforrásokkal mindhárom japán autógyártó az elektromotorokkal, akkumulátorokkal és más elektromos meghajtási egységekkel való integráció optimalizálására törekszik. Miközben ezek az erőfeszítések a kompakt motorok révén átalakítják a járművek felépítését, a belső égésű motorok széndioxid-mentesítését is szolgálják, mivel különböző karbonsemleges (CN) üzemanyagokkal teszik őket kompatibilissé. A Toyota, a Subaru és a Mazda egyaránt hagyományosan fontosnak tartja, hogy vásárlóik sokszínű életstílusát figyelembe véve fejlessze autóit és technológiáit, amelynek révén mindhárom autógyártó komoly tapasztalatot szerzett abban, hogy olyan jellegzetes motorokat fejlesszenek ki, amelyek nem csak a márkáikat képviselik, hanem a vásárlók egyedi igényeit és preferenciáit is kielégítik. A széndioxid-mentesítésre való törekvés során mindhárom vállalat a szénre, mint ellenségre összpontosított, és szenvedélyes és céltudatos cselekvéssel igyekezett bővíteni a lehetőségeket. Ez a gondolkodásmód vezérelte a motorok alapjául szolgáló ellátási láncok és munkahelyek jövőjének biztosítására irányuló erőfeszítéseket. A versenyzés szélsőséges körülményei között a vállalatok a folyékony hidrogénnel és CN-üzemanyagokkal működő járművekkel való versenyeztetés révén a hajtáslánc és az üzemanyag-választék bővítésén dolgoztak. Ez a folyamat tisztázta, hogy a jövő motorjai milyen szerepet fognak játszani a karbonsemlegesség elérésében. A most bejelentett együttműködés során a motorok következő generációjával a három vállalat nemcsak az önálló motorok teljesítményének javítására törekszik, hanem az elektromos meghajtóegységekkel való integrációjuk optimalizálására is, kihasználva mindkettő előnyeit. Az új motorok nagy hatékonyságuk és teljesítményük mellett forradalmasítják a járművek felépítését is, mivel a meglévő modelleknél kompaktabbak lesznek. A kisebb motorok még alacsonyabb motorháztetőt tesznek lehetővé, javítva a tervezési lehetőségeket és az aerodinamikai teljesítményt, miközben hozzájárulnak a jobb üzemanyag-hatékonysághoz. A fejlesztés az egyre szigorúbb kibocsátási előírásoknak való megfelelésre is hangsúlyt fektet. Ugyanakkor az új motorok karbonsemlegessé válnak a fosszilis tüzelőanyagoktól való elszakadással, és különböző alternatívákkal – többek között az e-fuel (szintetikus üzemanyag), a bioüzemanyagok és a folyékony hidrogén – való kompatibilitást kínálnak. Ezáltal ezek a motorok hozzájárulnak a CN-üzemanyagok szélesebb körű elterjedéséhez. „A karbonsemleges társadalom elérése olyan kihívás, amelyet Japán valamennyi iparágának és az egész társadalomnak fel kell vállalnia. Miközben továbbfejlesztjük az elektrifikációs technológiát, a jövőben karbonsemleges üzemanyagokat használó boxermotorjainkat is fejleszteni fogjuk. A jövőben az azonos törekvésekkel rendelkező három vállalat továbbra is elő fogja mozdítani a fenntartható kiválóságra való törekvést a japán autógyártásban.” – avat be Atsushi Osaki, a Subaru elnök-vezérigazgatója. „Annak érdekében, hogy ügyfeleinknek változatos lehetőségeket kínáljunk a karbonsemlegesség eléréséhez, fel kell vállalnunk a kihívást, hogy olyan motorokat fejlesszünk, amelyek összhangban vannak a jövő energiakörnyezetével. Az azonos törekvésekkel rendelkező három vállalat baráti versenyben fogja finomítani a motortechnológiákat.” – teszi hozzá Koji Sato, a Toyota elnök-vezérigazgatója. „Továbbra is izgalmas autókat kínálunk majd vásárlóinknak azáltal, hogy a belsőégésű motorokat az elektrifikáció korszakára csiszoljuk, és bővítjük a karbonsemlegesség elérésének többféle lehetőségét. Tekintettel arra, hogy a forgódugattyús motor kompatibilis az elektrifikációval és a karbonsemleges üzemanyagokkal, a Mazda folytatja a technológia fejlesztését a közös alkotás és a verseny révén, hogy széleskörűen hozzájárulhasson a társadalomhoz.” – ígáro Masahiro Moro, a Mazda elnök-vezérigazgatója. Még ha a Subaru, a Toyota és a Mazda egyedi motorokkal és autókkal versenyez is a termékpályán, a vállalatok közös elkötelezettsége a karbonsemlegesség multitechnológiás megközelítéssel történő elérése. A három autógyártó fejlesztőmérnökei így hasonlóan képzett és a motorok iránt szenvedélyesen elkötelezett, hasonlóan gondolkodó partnerekkel együtt dolgoznak majd a japán autóipar jövőjének megteremtésén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vad éjszaka: sorozatban karamboloztak részeg autósok Debrecenben

2024.06.03.
Egy 24 éves férfi 2024. június 1-jén 20 óra körül közlekedett a személyautójával Debrecenben, a Monostorpályi úton. A sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett és több fának is nekicsapódott. A balesetben senki nem sérült meg. Nem sokkal később, 21 óra körül egy 37 éves férfi is balesetet okozott Debrecen határában, a 48-as főúton. Egy körforgalomban lesodródott az útról és egy szalagkorlátnak ütközött. Mint kiderült, percekkel korábban egy előtte közlekedő autónak is nekiment. Itt sem sérült meg senki. Egy 45 éves férfi pedig 22 óra 30 perc körül Debrecenben, a Nyíl utcán volt figyelmetlen. A parkolósávból akart a forgalomba becsatlakozni, de nem vett észre egy mögötte szabályosan közlekedő másik gépkocsit. Összeütköztek, ebben a balesetben ketten megsérültek. Mindhárom sofőrnél pozitív érteket jelzett az alkoholszonda, ráadásul kettőjüknél a bűncselekményi értékhatár közel négyszeresét. A jogosítványaikat még a helyszínen elvették a rendőrök, járművezetés ittas állapotban vétség miatt pedig büntetőeljárás indult velük szemben. Az egyenruhások további három ittasvezetőt szűrtek ki a fogalomból a hétvégén Debrecenben, ők balesetet nem okoztak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mindenkit lenyűgözött ez a közel száz éves Alfa Romeo

2024.06.03.
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 résztvevői kiváltságosként tekinthetnek vissza egy olyan hétvégére, amely színültig volt lebilincselő korhű autókkal. A Comói-tó partján álló Grand Hotel Villa d’Este luxusszálloda álomszerű parkja idén is tökéletes reflektorfényt biztosított a mobilitás varázsának és ezernyi arculatának. A világ kétségkívül legexkluzívabb, történelmi jármű-különlegességeket felvonultató ünnepsége május 24-26. között ejtette rabul a vezetés szerelmeseit, a fesztivál abszolút győztesét pedig a szakmai zsűri nyolc kategória legszebb négykerekűi közül választotta ki. A hétvége az 1930-as években készült Alfa Romeo 8C 2300 modell diadalával zárult. A különleges autót a Figoni a spider karosszériaváltozat egyedi megoldásai mentén tervezte meg. A belgiumi HM Collection büszke tulajdonosa vasárnap vehette át a háromnapos esemény „BMW Group Trophy – Best of Show” kitüntetését. A díjat Helmut Käs, a BMW Group Classic igazgatója és a Concorso d'Eleganza Villa d'Este elnöke, valamint Wilhelm Schmid, az A. Lange & Söhne óramanufaktúra vezérigazgatója adta át a színpadon. A fényes trófea mellett a győztes az A. Lange & Söhne egyedi, fehéraranyból készült 1815 Chronograph modelljét is megkapta. Az exkluzív órát a manufaktúra kifejezetten a „BMW Group Trophy – Best of Show” kitüntetés győztesének készítette el. A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 „Coppa d’Oro Villa d’Este” közönségdíját egy 1995-ös McLaren F1 nyerte el. Az egyesült királyságbeli Tony Vassilopoulos versenyautó-karosszériába bújtatott szuper sportautója az eseményre kilátogató rajongók legtöbb szavazatát zsebelte be. A BMW Group a Julie Mehretu által megálmodott huszadik BMW Art Car modell látványos bemutatkozásával indította a Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 hétvégéjét, majd két magával ragadó világpremiert is megünnepelt: reflektorfénybe gurult a történelmi BMW Z8 roadster és az ikonikus BMW 503 modellek ihlette BMW Concept Skytop tanulmányautó, valamint a BMW R20 Concept, amelyet a BMW Motorrad a levegő-olajhűtéses Big Boxer motor újabb változataként készített el. Az eseményen a Rolls-Royce nem csupán egy önálló történelmi kategóriával ünnepelte fennállása 120. évfordulóját, de a világ elsőszámú szuperluxus SUV modellje, a Rolls-Royce Cullinan továbbfejlesztett nemzedékét (Series II) is bemutatta. A BMW Group Classic a hétvége mindkét nyílt napjára látványos programokkal készült. A szombati Amici & Automobili – Wheels & Weisswürscht esemény részeként számos BMW klub és északközép-európai márkaklub vonultatta fel a Villa Erba szálloda területén a legkülönlegesebb modelleket az 1930-as évektől napjainkig, összesen több mint 150 magával ragadó példánnyal. A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nyílt napjain körülbelül 12 000 autórajongó tette tiszteletét. A Virra Erba szálloda területén a Julie Mehretu ihlette huszadik BMW Art Car guruló műalkotás mellett a Le Mans-i 24-órás verseny ikonikus BMW Art Car modelljei is megtekinthetők voltak. A sportosan elegáns BMW Z8 valóságos közönségmágnesként ünnepelte 25. születésnapját a Comói-tó partján. A BMW Group Innovation Isle a müncheni központú vállalatcsoport aktuális portfóliójának új hajtáslánc-technológiáit és technológiai innovációit mutatta be. A nemrégiben elhunyt legendás olasz formatervező, Marcello Gandini munkássága előtt különleges tiszteletadással emlékeztek meg a szervezők. A fiatal látogatók és a videojátékok szerelmesei a Carrera Track és a Sim Racing szimulátorokban tehették próbára képességeiket Bruno Spengler motorsport-pilóta ellen. A nyílt napokon a látogatók a Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2024 nyolc kategóriájában versenyző történelmi járműkülönlegességek látványos felvonulásával is megünnepelhették autózás iránti közös szenvedélyüket. A lélegzetelállító négykerekűek időtlen hidat képeztek a múlt és a jövő között. Vasárnap késő délután Helmut Käs, a BMW Group Classic igazgatója és a Concorso d'Eleganza Villa d'Este elnöke, Carlotta Fontana, a Villa d’Este igazgatótanácsának tagja és Massimiliano di Silvestre, a BMW Olaszország elnöke a szombati belépőjegyekből és a BMW Group Classic hozzájárulásából összegyűlt, Cernobbio város óvodájának szánt 50 000 eurónyi adományt ünnepélyes keretek között adta át Matteo Montinak, Cernobbio polgármesterének. „A Concorso d´Eleganza Villa d´Este 2024 lehetővé teszi számunkra, hogy bemutassuk a mobilitás minden aspektusát és összekapcsoljuk az ikonikus autók múltját a jelennel, illetve a jövővel. E hétvégét nem csupán egy exkluzív szépségversenyként látjuk, hanem mindenekelőtt olyan eseményként, amelynek nyílt napjai a történelmi autókülönlegességek minden rajongójának szólnak” – fogalmazott Helmut Käs, a BMW Group Classic igazgatója és a Concorso d'Eleganza Villa d'Este elnöke. „A Villa d'Este büszkén tiszteleg az időtlen elegancia, a tökéletesség és az autók iránti szenvedély előtt, amely 1929 óta fémjelzi a Concorso d'Eleganza szépségversenyt. Az esemény sikere a felvonuló egyediségekben, valamint az autórajongók több generációja által osztozott érzelmekben és szenvedélyben rejlik. Hálásak vagyunk a BMW Groupnak a hosszú távú partnerségért és a Villa d'Este oldalán gyümölcsöző nagyszerű együttműködésért” – mondta Davide Bertilaccio, a Villa d’Este Hotels vezérigazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Veterán járművek bemutatója is lesz a Volánbusz-retrónapon

2024.06.03.
Fotó: Volánbusz Zrt. Azt írták, a rendezvényen a társaság ünnepélyes keretek között mutatja be két legújabb, felújított retróbuszát. A Volánbusz nosztalgiaflottájának ikonikus darabjai mellett számtalan veterán jármű, a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítás, sétabuszozás, tárlatvezetés, kerekasztal-beszélgetések, balesetmegelőzési tanácsok várják az érdeklődőket a hatvani retrónapon. Tudatták azt is, hogy a belépőjegy, illetve a Budapestről közlekedő transzferjáratra szóló jegy a társaság honlapján megváltható, a rendezvény idején közlekedő inga- és nosztalgiajáratokra a helyszínen vásárolható jegy. Mint írták, a Volánbusz harmadik alkalommal rendezi meg retrónapját. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hogyan alakítja a Volkswagen a jövőbeli ellátási láncát?

2024.06.03.
A Volkswagen Konzernlogistik GmbH, azaz a VWGL egy korlátolt felelősségű társaság, amelynek székhelye Wolfsburgban, Németországban található, és amely teljes egészében a Volkswagen-csoport tulajdonában van. Több mint 800 alkalmazottal a konszern logisztikájának központi és koordináló szervezete, de különleges funkciókkal rendelkezik, amelyek a rendkívül operatív feladatoktól - beleértve a PCTC flották és a visszaváltható csomagolóhálózat irányítását - a folyamatok és szabványok meghatározásáig terjednek a konszern teljes logisztikájában. A cég tevékenysége magában foglalja a logisztikai partnerek felkutatását és menedzselését, a nemzetközi anyagbeszerzést, a csomagolást, a járműlogisztikát és a logisztikai irányítást a világ közel 115 üzemében, így a győri Audi-gyárban. A vállalat 2023-as szállítási teljesítménye 75,6 milliárd tonnakilométer volt, 200 ezer szabványos konténert és 4,7 millió autót mozgatott. Amióta Simon Motter 2021 elején átvette a Volkswagen Group Logistics irányítását, csapata és partnerei, mint oly sokan az iparágban, egyik ellátási láncválságból a másikba kerültek: a szállítási menetrendek és eszközök nem megfelelő összehangolása a világjárvány idején; kritikus hiányok a félvezető-ellátásban; beszállítói hatások és infláció az ukrajnai orosz inváziót követően; járműlogisztikai kapacitásszűkületek; szélsőséges időjárás, földrengések, beszállítói tüzek és vasúti sztrájkok következményei - egészen a Vörös-tengeren történő folyamatos hajóátirányításokig. Bár még mindig vannak kockázatok a félvezetőellátásban, a helyzet sokkal stabilabb. A járműlogisztika esetében, amely több mint 18 hónapos szűk keresztmetszettel küzdött, a szállítási teljesítmény Európában jelentősen javult, ami a Volkswagen-csoportot 2023 végére erős szállítási volumenhez segítette. A járműlogisztika terén a VWGL együttműködött partnereivel, hogy szükség esetén közvetlenül biztosítson több kapacitást. A Vörös-tengeri problémákra adott válaszul a vállalat nem csak hajókat irányított át - a Volkswagen-gyáraknak szánt anyagokat még Kínából is kamionnal szállították Európába. Válságkezelés után tervezés Motter szilárdan hisz abban, hogy a logisztikát már a termék- és beszerzési döntések legkorábbi szakaszában be kell vonni, és így segíteni kell abban, hogy a termelési hálózat módosításával elkerülhetők legyenek a felesleges költségek, kockázatok és károsanyag-kibocsátás. Ez a befolyás egyre inkább megmutatkozik a stratégiai prioritásokban, beleértve az akkumulátoros elektromos járművek mennyiségének növelését, a fenntarthatósági célok teljesítését és a költségek ellenőrzését. A VWGL például a németországi Zwickauban és Braunschweigben, valamint a csehországi Mlada Boleslavban működő gyárakkal együttműködve kidolgozott egy automatizált rakodási rendszert akkumulátor-modulok kezelésére és vasúti szállítására, amelyet idén bővíteni fog. Szorosan együttműködtek az autógyártó PowerCo akkumulátorcellás leányvállalatával is, segítve a helyszínek kiválasztásában, valamint a Salzgitterben épülő gigagyár, illetve a Spanyolországban és Kanadában megerősített gigagyárak infrastruktúrájának és követelményeinek kialakításában. "Ez az egyik legjobb dolog, ami logisztikai szervezetként történhet velünk - hogy képesek vagyunk valamit újratervezni, és pontosan ezt tesszük a villamosítás és az akkumulátorok esetében a termelési hálózatunkkal, folyamatainkkal és technológiáinkkal" - nyilatkozta Motter a logisztikai szaklapban. A cég növeli az alacsonyabb károsanyag-kibocsátású szállításokat, és a logisztikai szolgáltatókat környezetbarátabb technológiák és alternatív üzemanyagok használatára ösztönzi. Idén állítják üzembe az első teljesen elektromos teherautókat a Volkswagen anyaglogisztikája számára a Volkswagen gyűjtőszolgálati hálózatában, amelynek keretében például az egyik németországi partner, a Duvenbeck a szintén a Volkswagen-csoporthoz tartozó MAN elektromos kamionjait alkalmazza. A Motter a zéró emissziós technológia mellett a logisztikai műveletek karbonmentesítését is hangsúlyozza, beleértve a mélytengeri hajózást is. Idén a VWGL, amely hosszú távú bérleti szerződésekkel rendelkezik tisztább üzemű autó- és teherautó-hordozókra (PCTC), összesen négy új, kettős üzemanyaggal működő LNG-hajót fog üzembe helyezni, amelyek más, alacsonyabb kibocsátású technológiák és üzemanyagok használatára is képesek lesznek. A digitalizáció szintén a Motter egyik stratégiai pillére az ellátási lánc rugalmasságának növelése érdekében, legyen szó akár a mikroszolgáltatások bevezetéséről a szállítási rendszerekben, a mesterséges intelligencia alkalmazásokban rejlő lehetőségek elemzéséről vagy a vállalati szintű változások irányításáról. A VWGL készük a bejövő logisztikában az örökölt rendszerekről egy felhőalapú, SAP 4/Hana ERP-re való áttérésben, amely végül olyan műveleteket fog lefedni, mint a szállítási megrendelések kezelése, a raktár-, és az üzemi logisztika. Az ideális logisztika A logisztikai költségek és kockázatok közelmúltbeli megugrása rávilágított arra, hogy a komplex ellátási láncok számára mennyire fontossá vált a láthatóság és a holisztikus tervezés. A gazdasági bizonytalanság és az EV-kereslet ütemének bizonytalansága, valamint az Európában - többek között Kínából - már működő és új szereplők közötti növekvő verseny miatt az olyan autógyártóknak, mint a Volkswagen, jelentős megtakarításokat kell elérniük ahhoz, hogy versenyképesek maradhassanak. Motter elismeri, hogy ez magában foglalja majd a logisztikai költségek csökkentésére irányuló jelentős erőfeszítéseket is. Ki kell dolgozni egy ideális logisztikát, egy vázlatot arról, hogy milyen lenne a leghatékonyabb ellátási lánc és infrastruktúra a hatékony logisztikai áramláshoz. Ez az "ideális" aztán alapul szolgál a méréshez és a beszerzés, a pénzügy és a termelés egyéb célkitűzéseivel való összehasonlításhoz - emelte ki a logisztikai szakember.  

Elvesztettük az M1-est Győrnél: már majdnem 10 kilométeres a dugó!

2024.06.03.
A munkálatok miatt 8-9 kilométeres torlódás alakult ki. A forgalmi akadályt az 1-es főúton lehet elkerülni - tudatta az Útinform. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ferrari Challenge: megint nagyot ment a magyar pilóta

2024.06.03.
Fotó: Ferrari A 19 éves pilóta az idénynyitó mugellói hétvégén egy futamgyőzelmet és egy második helyet szerzett, ezzel az összetett élén állva készült a Balaton Park Circuit-en rendezett második állomásra. Válint szombaton a második rajtkockát szerezte meg, a viadalon pedig harmadikként ért célba, így dobogóra állt hazai közönség előtt. Vasárnap a magyar versenyző a negyedik helyre kvalifikálta magát az időmérőn, de a délutáni futam rajtja után azonnal feljött harmadiknak. Többet azonban nem sikerült már javítania, defekt miatt ugyanis a boxba kellett hajtania kerékcserére, így kategóriájában ötödikként zárta ezt a viadalt. "Nagyon jól éreztem magam a hazai közönség előtt, köszönöm, hogy ennyien kijöttek megnézni. Ezzel együtt nem titkolom, óriási csalódás, hogy a szombati harmadik hely után a versenyhétvége második napján nem sikerült dobogóra állnom" - nyilatkozta Válint. A Ferrari Challenge idei szezonja három hét múlva folytatódik a spanyolországi Jerezben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója