Lezárták a 82-es főutat Veszprém és Eplény között, autók akadtak el

2021.01.08.
 A rendőrségi honlapon azt írták, hogy a műszaki mentés idejére az útszakaszon teljes pályás útlezárás van érvényben, terelés nem lehetséges. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Leestek egy dűnéről, de jött a mentőcsapat

2021.01.08.
„Egy 456 kilométeres szakaszt írtak elő mára a rendezők, amelynek végén volt egy körülbelül százhúsz kilométeres dűnés szakasz, amin nagyon jó tempóban közlekedtünk, de a dűnesor legvégén beütött a krach, túl gyorsan vettem az egyiket, és leestünk róla – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Az autó belefúródott a homokba, a hátsó kardán teljesen elcsavarodott, kijött a helyéről és szétverte az emelő pumpáját, emiatt azt sem tudtuk használni. Úgy próbáltunk szerelni, hogy kilapátoltuk a homokot az autó alól, mert csak így fértünk hozzá a kardánhoz. Az egyetlen esélyünk ebben a helyzetben az volt, hogy valaki kihúz minket a célig, és nagy szerencsénkre jött Fazekas Karcsi. Neki és az egész csapatának nagyon köszönöm, hogy segítettek, mert így be tudtuk fejezni a szakaszt és holnap ott leszünk a rajtnál.” A Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter trió cselekedete fair play-díjat érdemel, hiszen a saját eredményével nem törődve segített a bajba jutott honfitársain. Fazekas utóbb elmondta, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy ott hagyja őket, sőt, egészen a táborig vontatta kamionjával az Opelt. „Nagy köszönet Fazekas Karcsiéknak, akik segítettek leszedni a kardánt, megvártak minket, majd pedig húztak, mint Floki a lábtörlőt, egészen a célig – mondta Bunkoczi László. – Végtelenül nehéz szakasz volt, az első száz kilométeren nem is álltam a helyzet magaslatán, volt három elkerülhető eltévedésünk, bár egyikkel sem veszítettünk sok időt. Jól mentünk, most hallottam, hogy volt olyan ellenőrző pont, amelyen tizenhetedikként haladtunk át, de harminc kilométerrel a cél előtt megette a fene az egészet, mert leestünk egy dűnéről. Nem volt magas, csak körülbelül két méteres, de túl nagy volt a tempó, és szétütöttük a kocsi hátulját. Végtelenül sajnálom, mert olyan jónak tűnt az egész, de el kell fogadni, a Dakaron vannak olyan napok, amikor egyszerűen semmi sem sikerül.” Nem egyedül az Opel Dakar Team párosának akadtak gondjai, sokan kiestek, és sokan bent ragadtak a szakaszon a sötétedés beállta után is – többek között emiatt döntöttek a rendezők a pénteki szelektív lerövidítése mellett, amely így 113 kilométerrel rövidebb, vagyis 347 kilométeres lesz. 43. DAKAR RALI 5. szakasz, Rijád–Al Qaisuma (össztáv: 796 km, ebből szelektív szakasz: 456 km). Autósok: 1. Giniel de Villiers, Alex Haro (dél-afrikai, spanyol, Toyota Hilux) 5:09:25, 2. Baragwanath, Perry (dél-afrikai, Century Buggy) 58 másodperc hátrány, 3. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 2:25 p h., … 51. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 4:00:15 ó h. Motorosok: 1. Kevin Benavides (argentin, Honda) 5:09:50, 2. Cornejo (chilei, Honda) 1:00 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 1:20 p h., …33. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 55:47 p h., …73. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 3:36:49 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 5:26:39, 2. Visneuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 2:42 p h., 3. Szotnyikov, Ahmegyejev, Ahmecianov (orosz, Kamaz) 3:43 p h., …15. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 2:23:18 ó h. Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 18:28:02, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 6:11 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 48:13 p h., …52. Szalay 28:10:45 ó h. Motorosok: 1. Kevin Benavides 20:15:39, 2. De Soultrait (francia, Husqvarna) 2:31 p h., 3. Cornejo 3:42 p h., …33. Gyenes 3:09:34 ó h., …73. Saghmeister 13:13:46 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 20:16:18, 2. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 33:53 p h., 3. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 51:11 p h., …13. Fazekas 7:12:57 ó h. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Január 15-ig lehet nevezni a Magyar Közút rajzpályázatára

2021.01.08.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Álomút” című gyermekrajzpályázatára ezúttal is öt kategóriában várják a pályaműveket: • 1-2. osztály • 3-4. osztály • 5-6. osztály • 7-8. osztály • gyógypedagógiai vagy speciális fejlesztő iskolába járó 1-8. osztályos, sajátos nevelési igényű gyermekek. Kategóriánként egy győztest hirdetnek a szervezők, a legjobbnak választott pályaművekből a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook oldalán szervezett közönségszavazás alapján különdíjat is bezsebelhet az az általános iskolás, aki beküldi alkotását. A kategória- és a közönségszavazás győztese egy-egy osztálykirándulást nyer jövőre a társaság kiskőrösi Úttörténeti Múzeumába, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti gyűjteményébe. A nyertes osztálytársaival együtt utazhat busszal Kiskőrösre, ahol elleshetik az útépítés fortélyait, igazi úthengert vezethetnek, belekóstolhatnak a közlekedési hírszerkesztésbe, interaktív formában ismerkedhetnek meg az útépítés történetével az ókortól kezdve a legmodernebb „szupersztrádákig”, illetve az útépítéshez kapcsolódó gépekkel, eszközökkel. A kiskőrösi Kőrösszolg Nonprofit Kft. felajánlásából a nyertes osztályok az osztálykirándulás alkalmával megtekinthetik Petőfi Sándor szülőházát, részt vehetnek egy izgalmas kalandozáson a János Vitéz Látogatóközpontban, illetve várostörténeti sétán vehetnek részt.

A jövő autója magától megy a mosóba

2021.01.08.
Az autóipar öles léptekkel halad a teljes autonómia, azaz a vezető nélküli közlekedés képessége felé – és persze minél közelebb kerül a célhoz, annál több olyan feladat és akadály merül fel, amelyre korábban talán nem is gondoltunk. Ma már az is tisztán látszik, hogy a technológiai fejlesztések mellett a robotautózás emberi, társadalmi és jogi aspektusaival is foglalkoznia kell azoknak, akik komolyan gondolják, hogy valaha is autonóm járművekkel népesítik be a világ útjait. Ha az autóipar mindezen feladatokat sikeresen megoldja, és megvalósítja az autonóm mobilitás álmát – a Toyota már tavaly nyáron készen állt arra, hogy demonstrálja önjáró járműflottájának képességeit, ám az ennek keretet adó tokiói olimpiai játékokkal együtt ez a fontos és látványos tesztüzem is elmaradt –, akkor is számtalan kérdésre kell még választ találni. Ide tartozik a robotautók lehetséges felhasználási területeinek kutatása, de az olyan, nem feltétlenül magától értetődő kérdések is, mint amit a Toyota legújabb szabadalmi bejegyzése feszeget. Az amerikai szabadalmi hivatalhoz karácsonykor benyújtott elképzelés szerint ugyanis a jövő autonóm járművei maguktól fognak az autómosóba járni, méghozzá akkor, amikor erre valóban szükség van. Ez alapvető elvárás lehet egy autómegosztó szolgáltatás esetén (senki nem szeret koszos autóba beszállni), ugyanakkor az önjáró gépkocsik számtalan szenzorának a működését is akadályozhatja a lerakódott sár, por és egyéb piszok.   A vázolt technológia tulajdonképpen ugyanazt a logikát követi, amit az autótulajdonosok szoktak: amellett, hogy rendszeres időközönként elkalauzolja a járművet a mosóba, fejlett érzékelők segítségével figyeli a környezeti viszonyokat. A jármű folyamatosan GPS-adatokat küld egy felhő alapú központba, amely azután meghatározza, hogy az útvonal átvezetett-e földúton, illetve olyan területeken, ahol az adott időben csapadékos időt jeleztek (a Toyota járművei egyébként erre már önmaguktól is képesek). Ha igen, a rendszernek nincs más dolga, mint a legközelebbi megfelelő mosóba irányítani a robotautót. A vállalat részletes leírása szerint egyébként a technológia akár hagyományos, sofőr vezette járműveknél is alkalmazható: ahogy a modern autók figyelmeztetik vezetőjüket, hogy pihenjen, vagy tartsa be az előírt sebességkorlátozást, ugyanúgy emlékeztethetik gazdájukat, hogy ideje tisztává varázsolni a járművet. A Toyota eddig is élen járt ezeknek a problémáknak a kidolgozásában. Amellett, hogy megfeszített tempóban dolgozik az autonóm közlekedéshez elengedhetetlen, ultra nagy felbontású térképek kifejlesztésén, hozzáfogott egy teljes város – méghozzá egy valódi, élhető település – felépítéséhez, ahol a lehető legnagyobb léptékben vizsgálhatja a különböző, új generációs technológiák működését. Az infrastruktúra mellett az emberek szintjén is fontos előrelépést tett az autógyártó. Nemcsak megalkotta azt a számítógépes modellt, amellyel pontosan szimulálhatók az autonóm járművek utasait ütközés esetén érő erőhatások, de az erre vonatkozó szabadalmakat meg is osztotta az autóipar többi szereplőjével, így segítve elő a minél biztonságosabb járművek fejlesztését. Azzal is foglalkozott, hogy az utasok ne csak biztonságban, de jól is érezzék magukat a fedélzeten: ezen a téren más tudományágak szakértőinek bevonásával igyekszik válaszokat találni. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Állatszállító borult fel, disznók szaladgáltak mindenfelé

2021.01.08.
A baleset csütörtökön reggel Ausztriában, a riedaui (Schärding kerület) Innviertler Strasse-n történt – írja az orf.at Az állatszállító ismeretlen okból az útpadkára hajtott, majd egyensúlyát vesztve oldalára dőlt. Az 54 éves sofőr beszorult a járműbe, a tűzoltók szabadították ki. Öt disznó a helyszínen elpusztult, a többit a tűzoltók befogták és egy másik jármű vitte őket a végállomásra. Sorsukat azonban nem tudták elkerülni, a vágóhídon végezték. A balesetről készült képeket ITT, az orf.at oldalán nézheti meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Sokkoló videóval figyelmeztet a rendőrség a hétvégén érkező télre

2021.01.07.
A videót IDE kattintva nézheti meg. Közlekedjenek figyelmesebben, és mindig tartsák be a sebességhatárokat. Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjanak! A havas-jeges úton jóval kisebb a tapadás és hosszabb a fékút, ezért tartsanak a szokásosnál nagyobb követési távolságot. Lakott területen kívül is számítsanak gyalogosok és kerékpárosok közlekedésére, akik nehezen észlelhetők a rossz látási viszonyok miatt. A gyalogosok és kerékpárosok figyelmét ezúton hívjuk fel a láthatóság fontosságára, mert akár az életük múlhat rajta! Kérjük – ha még eddig nem tették meg –, vizsgálják át a járművek világító- és jelző-, valamint fékberendezéseit, a gumiabroncsok állapotát. Fontos, hogy jól működjön az ablaktörlő, legyen az autóban jégoldó spray, jégkaparó, valamint az, hogy téli ablakmosó folyadékot használjanak. A havas úton tovább növelheti a közlekedők biztonságát a hólánc, amellyel maximum 50 km/h sebességgel szabad haladni. Akinek hosszabb útra kell indulnia, vigyen magával feltöltött mobiltelefont, élelmet és innivalót, valamint plédet és hólapátot is arra az esetre, ha a hó fogságába kerülne! - írja a police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

A világ legfurcsább közlekedési szabályai - III. rész

2021.01.07.
Noha felénk aztán végképp nem gyakori, de talán még velünk is előfordult néha, hogy a Balatonról hazafelé tartva már semmi kedvünk nem volt félig nedvesen magunkra erőltetni a felsőnket. Az már sokkal gyakoribb látvány, hogy egy forró nyári napon félmeztelenül bicajoznak vagy robogóznak haza az emberek, persze ez is leginkább vidéken megszokott látvány. Még szerencse, hogy nálunk, Magyarországon ez teljesen szabályos, és egy szót sem szólhat érte senki. Ugyanakkor Thaiföldön a napbarnított turisták már kimutatható kockázatot jelentenek, főleg egy olyan országban, ahol kevésbé elnézőek a meztelenkedéssel szemben. Ugyanis Thaiföld hiába forró és párás ország, arra kérik a sofőröket, hogy ne vezessenek póló nélkül. Legyen az autó, robogó vagy bicikli, most már törvény kötelez rá, hogy takard a felső részed. 2014-ben felszólították a turistákat is, hogy a szabály rájuk is vonatkozik, és eltakart felső nélkül rodeózni az utakon elég udvariatlan dolog. Legalább ők szállíthatnak utasokat a platón, és képzeljék, mindez Hawaiion is elfogadott – bizonyos feltételek teljesülésekor. 12 éven aluliak nem utazhatnak a pick-up hátsó rakodóterén, illetve csak akkor megengedett a levegőzés hátul, ha az utastér minden ülése foglalt már. Ez mostanra egy bevett és megszokott szokás lett a különleges amerikai államban, noha sokan fejezték ki aggodalmukat a platón való utazás veszélyessége miatt. Bezzeg gumit égetni nem szabad – legalább is Derby városában, Kansasban. Ki tudja, lehet, hogy a város neve hozta meg az ihletett a gumiégetésre a sofőrök számára, de a város 25 000 lakosa úgy döntött, hogy felszámolják a zajjal járó tevékenységet. Nem lehet egy helyben gumit égetni, fánkokat rajzolni, driftelni, vagy éppen gyorsulni egymás ellen. Noha ezek a legtöbb országban és városban valóban tiltott, és talán mind egyetértünk, hogy a versenypályára való tevékenységek, Derby városának kifejezetten a nyikorgó abroncsokkkal van baja. Aki mégis megszegi a szabályt, az 500 dolláros büntetésre vagy akár 30-nap elzárásra is számíthat. Így a derbi azon a részen, valószínűleg elmarad. Azonban az Egyesült Államok néhány tagállama sokkal elnézőbb az autózókkal szemben. Állama válogatja, hogy egy autónak át kell-e mennie a szokásos biztonsági és emissziós vizsgákon, vagy sem. Míg bizonyos államok az autó korához és állapotához kötik, hogy szükséges-e a vizsga, addig más államok teljesen ignorálják a kérdést. Ezért is lehet, hogy Michigan, Montana és Észak-Dakota államokban akár teljesen szétrohadt igáslovakkal is találkozhatunk az utcán, ugyanis ott ez teljesen elfogadott. Nekünk maradnak az egyre szigorodó biztonsági és károsanyag-kibocsátási normák itt Európában. Vannak olyan furcsa közlekedési szabályok is, amelyek már a múlt martalékává váltak, de megérnek egy említést, annyira egyediek. Ezek közül talán a legismertebb sztori Franciaországból érkezik. Talán sokan emlékszünk rá, hogy egészen 1993-ig kötelező volt minden Franciaországban forgalomba állított autót sárga fényszórókkal ellátni. A szabály egészen 1936-ig vezethető vissza, amikor azért vezették be ezt a szabályt, hogy a francia katonák képesek legyen megkülönbözteti, hogy a szembe jövő autó ellenséges vagy a saját országuké egy háború során. Más teória szerint egyszerűen azért lettek sárgák a francia fényszórók, hogy a fényszóró fénye ne vakítsa el a szembejövőket. Míg megint mások szerint a sárga lámpa fénye jobban látszik ködben, mint a hagyományos fehér fényű fényszóróké. Egy biztos, 1993-ban már Franciaország is eltörölte ezt a fura szabály, és maximum a francia autó rajongók döntenek úgy, hogy megemlékezve kedvelt márkájuk múltjáról, kicserélik sárgára az izzókat. Azonban van egy másik múltbéli érdekes sztori, ami talán kevésbé ismert a világ ezen részén. Ez a történet már az autós kultúra egy másik központjába repít el minket, méghozzá Japánba. Ahol a 20-dik század elején két lámpakapcsolóval lehetett csak forgalomba helyezni autókat. Az általunk is ismert, és megszokott kormány mögötti bajuszkapcsolón vagy műszerfalon elhelyezett tekerőn kívül szükség volt ugyanis egy második kapcsolóra Japánban, ami az autó hátuljában volt elhelyezve és a hátsó lámpákat vezérelte. Az ötlet mögötti elgondolás az volt, hogy így rákényszerülnek az autósok, hogy kiszálljanak az autóból, hátra sétáljanak, és miközben felkapcsolják a hátsó lámpákat, egyben azt is megvizsgálják, hogy működnek-e azok. Azt hiszem, hogy ennyi történet éppen elég is volt. Sajnos cikksorozatunk végére értünk. Remélem sikerült különleges és sokak számára új tényeket összegyűjteni a világ KRESZ-szabályaiból szemezgetve. Vigyázzunk egymásra az utakon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megépül a Via Carpatia kelet-közép-európai gyorsforgalmi folyosó

2021.01.07.
A közleményben kiemelték: a jó közúthálózat fontos az emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. A kormány célja, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos szakasz, megtörténjen a megyei jogú városok gyorsforgalmi bekötése és az autópályák elvezetése az országhatárokig. A tárca a közleményében részletezte: idén vehetik birtokba az autósok az M3-tól jelenleg Miskolcig tartó M30 északi irányú folytatását Tornyosnémetiig. A nettó 180 milliárd forintból megépülő szakasz forgalomba helyezése után Budapestről Kassára végig autópályán lehet majd közlekedni. A gyorsforgalmi út befejezésével Magyarország elsőként végez a Via Carpatia útvonalhoz kapcsolódó feladataival. A Baltikumtól a Fekete-tengerig nyúló folyosó az érintett országok keleti régióit összekötve bővíti majd Kelet-Közép-Európa belső gyorsforgalmi kapcsolatait. A gyorsabb és tervezhetőbb közúti szállítás a térségbe települt feldolgozóipari cégek elérhetőségének javításával élénkíti a gazdasági fejlődést. A Via Carpatia színvonalas közúti elérést biztosít a tengeri kikötőkig, így akár eurázsiai dimenzióban is dinamikusabb és kiszámíthatóbb áruáramlást tesz lehetővé. A folyosó magyarországi szakasza öt évvel a teljes összeköttetés megvalósítására kitűzött 2026-os határidő előtt hiánytalanul kiépül. Az M44 Kondorostól Békéscsabáig elérő szakasza a tavalyi év végén nyílt meg a közlekedők előtt - emlékeztetett a minisztérium. Hozzátették: a 2019 óta járható, Tiszakürtig tartó folytatással együtt a főváros és Viharsarok között már mostanra 25 perccel csökkent a menetidő. A dél-keleti országrész gyorsabb megközelítését célzó fejlesztéssorozatban idén a Lakitelek-Tiszakürt szakasz készülhet el egy új Tisza-híddal. Az autóút ezzel három év alatt 90 kilométeren teremt új összeköttetést három kelet-magyarországi megye között, teljes egészében hazai forrásból. A Kecskeméttől Szentkirályig tartó, még hiányzó szakasz előkészítése jelenleg is zajlik. A tárca szerint a nyugati határszélen az M80 Körmend és Szentgotthárd-Rábafüzes (országhatár) szakaszának kivitelezése fejeződhet be, összesen 30 kilométeren. Az év végére várható az M85 Sopron kelet és Fertőrákos közötti folytatásának átadása is. Még idén lezárulhat a 48-as főút fejlesztése Debrecentől Nyírábrányig és a Veszprém déli elkerülő első ütemének kivitelezése. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: "az évtized első felében termőre fordulnak a közúthálózat stratégiai alapokon nyugvó, tervszerű fejlesztése érdekében megtett kormányzati erőfeszítések. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. idén célba érő beruházásaiban mintegy 140 kilométeren létesülnek vagy újulnak meg útszakaszok összesen nettó 350 milliárd forintból." A 2021-ben megkezdődő fejlesztések közé tartozik a Kalocsa-Paks Duna-híd és a kapcsolódó közutak megépítése, az M6 elvezetése az országhatárig, vagy az M76 Zalaegerszegig tartó, sármelléki repülőteret is bekötő szakaszának kivitelezése. "2010-ben tizennégy megyei jogú város és három országhatár volt elérhető négysávos úton. A vidéki települések bekötésében 2020 végére tizenkilencre, a hazai hálózat nemzetközi kapcsolódásainak kiépítésében hétre sikerült előrelépni. A fejlesztések lendületes továbbvitelével 2025-ben négysávos utakon juthatunk majd el minden megyei jogú városba és kilenc határállomásig" - tette hozzá az államtitkár. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

1956 óta nem volt olyan kevés halálos közlekedési baleset, mint tavaly

2021.01.07.
Halmosi Zsolt - utalva arra, hogy a végleges adatok csak január végén lesznek ismertek - közölte: mintegy 450-en haltak meg tavaly közlekedési balesetben, csaknem 150-nel kevesebben, mint az azt megelőző évben. A főkapitány-helyettes arról is beszélt, hogy az emberek a gyorsforgalmi utak mellett láthatják azt az óriásplakátot, amelyen a "Köszönjük!" felirat szerepel. Ezzel a kampánnyal is szeretnék azt üzenni az állampolgároknak: az, hogy 2020-ban Magyarországon a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek számában soha nem látott mértékű javulás volt tapasztalható, a közlekedőknek köszönhető - tette hozzá. Halmosi Zsolt felidézte: tíz éve dolgozik felelős vezetőként a balesetmegelőzésben, és az elmúlt években igyekeztek elérni, hogy a közlekedési balesetben elhunytak számát évi 600 alá szorítsák. Ez azonban csak ritkán sikerült, és egyszer sem fordult elő, hogy 500 alá csökkenjen ez a szám - mondta. Reményét fejezte ki, hogy összefogással el lehet érni azt a célt, amelyet 2050-re az Európai Unió tűzött ki: azt, hogy a tagállamok területén egyetlen ember se veszítse az életét közlekedési balesetben. Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta: a múlt évben 13 745 személyi sérüléses baleset történt, ez 17 százalékos csökkenést jelent az előző év adataihoz képest. A halálos balesetek száma 20 százalékkal, az elhunytak száma 25 százalékkal volt alacsonyabb tavaly, továbbá mintegy 4000-rel kevesebben sérültek meg, mint 2019-ben. A közlekedési balesetek számának csökkenése azt eredményezte, hogy mintegy 113 milliárd forintnyi kár nem következett be - mutatott rá a főosztályvezető. Kérdésre válaszolva kifejtette: jogszabályi kötelezettség alapján a Közlekedéstudományi Intézetben vizsgálják minden évben, hogy a közlekedés biztonságát értékelve hogyan alakul az aktuális évben a nemzetgazdaságot ért kár. Ehhez egy a fejlett motorizációjú országokban alkalmazott egységes módszertan alapján sok szempontot vesznek figyelembe, a többi között azt is, hogy a balesetben megsérültek, illetve elhunytak nem tudnak az adott állam javára GDP-t termelni. Magyarországon évente átlagosan 600-700 milliárd forint nemzetgazdasági kár keletkezik közlekedési baleset miatt - mondta a tavalyi csökkenés mértékének érzékeltetésére. Óberling József beszámolt arról is, hogy a múlt évben az ittasan okozott balesetek száma is csökkent, 5 százalékkal, 2019-hez képest. A baleseti okokat tekintve nincs változás - mondta, de figyelemre méltónak nevezte, hogy a balesetek 75 százaléka gyorshajtás, az elsőbbségi vagy a kanyarodási szabályok megszegése miatt történt. Így a következő évek fő feladata ennek a három fő szabálynak a betartatása lesz - vetítette előre. A főosztályvezető kitért arra, hogy nőtt a járművezetők jogszabálykövetési hajlandósága: kevesebb közlekedési szabályt szegtek meg és kevesebben követtek el súlyos közlekedési szabálysértést. Arra a kérdésre, mennyivel csökkent a forgalom a múlt évben például a koronavírus-járvány miatt és lehet-e ez az oka a kedvező adatoknak, Oberling József azt mondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett üzemanyagfogyási adatokat és az automata közlekedésellenőrző VÉDA rendszer forgalmi adatait vizsgálták, ez pedig azt az eredményt mutatta, hogy mindössze 5-6 százalékkal csökkent a közúti forgalom. Ezt az arányt is figyelembe véve kijelenthető, hogy lényegesen javult a közlekedésbiztonság Magyarországon - hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy pontos adatokat csak január végén tudnak adni, de kérdésre válaszolva azt már most jelezte, hogy tavaly kevesebb motoros halt meg közlekedési balesetben és kevesebb motoros okozott balesetet, mint az előző évben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója