"Szeresd meg fokozatosan" - Honda HR-V 1.5 I-VTEC CVT teszt

2018.12.05.
A Honda HR-V kapcsán nem mehetünk el szó nélkül a modell múltja mellett. Piacra lépése kategóriát teremtett, noha az idő tájt ezt még nem definiálták. A HR-V „Joy Ride” névre keresztelt prototípusként pontosabban koncepcióként debütált a 1997-es Tokiói Autószalonon. Egyedi, kissé futurisztikus stílust és formavilágot képviselt kocka formájával. A korabeli ideológiája szerint „hétköznapi használatú céleszköz volt”. A Joy Ride 1999-ben kapott új keresztlevelet, amiben már HR-V-ként anyakönyvezte a gyártó, mely ragadvány jelölés a Hybrid Recreation Vehicle szavak rövidítését jelentette, ami hibrid szabadidős járművet jelent. A modell sikersztorija egészen 2003-ig tartott, ekkor szűnt meg a háromajtós, 2006-ban pedig az ötajtós változata. Jogutód nélkül tűnt el a palettáról, aminek az urbánus legendák szerint az volt az egyik oka, hogy a kínálatából hiányzott egy dízelmotor. Ez a felütés pedig át is köt bennünket a jelenbe. Az első generáció A  HR-V tehát tíz év hibernálás után lépett vissza a Honda modellpalettájára. Az újbóli életrekeltés egyfajta piaci reakció is volt, hiszen a Nissan Juke keltette crossover hullám mára szinte minden gyártót elért. A Honda viszonylag sokat kivárt ebben a kategóriában pedig mondhatni, hogy szinte minden a spájzban volt. Ahogy anno a „Joy Ride” esetében, az újkori HR-V alapjait is a JAZZ adja, de sziluettjében fellelhető a CR-V-és hatás, így vált tökéletes kistestvérré. A 2019-es változat megújult úgynevezett a „Solid Wing Face” dizájnt, kapott. A szárnyat formáló hűtőmaszk fölött korábban fekete-krómos kombináció immáron úgynevezett feketekróm „színezéssel” lépett át az új modellévbe. A módosult frontrajzolatban magasabbra kerülő légbeömlő hatású részekben kaptak helyet a ködlámpái. A vetítőlencsés LED-es nappali fénnyel kiegészült első fényszórói, pedig már az alapfelszereltség része. Divatos, terndi körvonal jellemzi A csillogós krómos stílus keretbe foglalja az autó dizájnját, mivel az első részhez hasonlóan a hátsó fertályon is megtaláljuk a feketekróm elemet valamivel szerényebb méretben. A teljességhez hozzátartozik, hogy a képen látható tesztautó egy Robust csomagot is kapott. Az küszöbökön, a frontrészen illetve hátsórészen körbefutó és a karosszéria színétől eltérő optikai elemek az autó erőteljesebb megjelenését hivatottak erősíteni. Az orr rész legszembetűnőbb eleme a vastag fekete-krómbetét Az utastér nem változott, maradt a Honda által képviselt magas minőség. A belső a jól összerakott hatást kelt, ahol az anyagfelhasználás és ezek kombinációjába nem nagyon lehet belekötni. Az egyedüli új változás az ülések kényelmének fokozása volt, aminek köszönhetően, a derék és oldaltámasz átdolgozásra került, így kényelmesebb és jobb tartást biztosítanak. Ezt tudjuk igazolni. A beltérben a Honda is alkalmazza a mostanság trendi zongoralakkos stílust, ez a középkonzolon és a váltó körül jelenik meg. Hátul diszkrétebb a csillogó króm csík A modell, ahogy korai elődje viszonylag szerény motorpalettával indult. A gyártó az autóhoz az 1.5 literes benzines erőforrását kínálja kétféle hajtáslánccal. Az egyikben hatsebességes kézi, a másikban fokozatmentes CVT váltót találunk. Mi most az utóbbi verziót vettük jobban górcső alá. Tudom - mea culpa -, nem szép dolog összemosni az objektivitást a szubjektummal, de én a magam részéről nem tudok szerelembe esni ezzel a fokozatmenetes megoldással. A dolog innentől éppen ezért nem is márka vagy modellfüggő kérdés számomra. A japán gyártók ugyanis előszeretettel alkalmazzák ezt az automata megoldást az autóikban. A CVT-vel készülő hajtásláncok egy egészen más vezetési stílust, szokást kívánnak meg, ahol, próbáljuk erőteljesebb gázpedál lenyomással hirtelen gyorsításra bírni az, váltómű csak - ahogy a nevében is benne van – fokozatosan adagolja a nyomatékot. Ez az elindulási fázisban tapasztalható meg leginkább, illetve akkor, amikor egy hirtelen manőverezéskor plusz nyomatékra lenne szükségünk. A Robust csomaggal kiegészített autó erősebb optikai hatást eredményez A gázpedál gyors lenyomásakor ilyenkor a szokásosnál jobban megemelkedő fordulatszám és a nyomatékleadás elcsúszva jelentkezik. A CVT váltó egyébként – ha lehet ezt írni – jótékonyan tanít bennünket az optimális használatra. Éppen ezért itt abszolút megállja, a helyét a lassabban gyorsítson egykori reklámszolgen. Ugyanis a rendszer úgy lett kitalálva, hogy a motor és a váltó tökéletes szimbiózisban legyen egymással, aminek köszönhetően mindig az optimálishoz közeli állapotban autózhatunk, annak minden előnyével együtt és nyilván hátrányával is. Tágas, kultúrált utasteret igényes anyagfelhasználás jellemzi A CVT-s verziónak – ami opcionális lehetőség a modell kínálatban – valamivel szerényebbek az értékei, a kézi váltóshoz képest, már ami a gyorsulását és a végsebességét illeti. A 130 lóerős motornak ezzel a váltóval 11,2 másodperc kell a 100 km/óra eléréséhez, ezzel kerek egy másodperccel marad alul a kézi kapcsolású hajtás láncos megoldással szemben és a végsebesség tekintetében is van egy minimális eltérés az utóbbi javára, de ez hétköznapi értelemben szerintem semmit nem befolyásol. A nálunk lévő egy hét alatt figyelembe véve a rövid távokat 6,5 literes fogyasztás mutatott az autó komputere. A jelenlegi motorkínálat a bővülni fog egy turbós és egy dízel erőforrással is Nem szembemenve önmagammal tényként megállapítható, hogy a teszthét alatt szoktuk egymást az autóval. A HR-V erőforrása, futóműve és vezetési komfortja és miliője egy tökéletes Honda benyomását kelti, annak ellenére, hogy nálam beragadt ez a CVT-t nem szeretem dolog. Jó, hír viszont, hogy a Honda tovább fejleszti a motorpalettáját, amiben jön a szintén 1.5 literes benzines VTEC turbó, ami minden bizonnyal csemege lesz lendületes autózást kedvelők számára illetve a szortimentben megjelenik az 1.6 i-DTEC gázolajos változat is, ami egészen biztosan még kelendőbbé teszi majd a márka kis crossoverét. A HR-V ára CVT váltóval 7,3 millió forinttól indul.

A Tesla legnagyobb előnye az olcsón gyártott akkumulátor

2018.12.05.
Az Automobilwoche beszámolója alapján a Tesla Nevada államban található, a Panasonic-kal közösen üzemeltetett óriásgyárában 20%-al olcsóbban gyárták az akkumulátorokat, mint a konkurens vállalatok. Így a Tesla elektromos erőforrásai átlagosan 111 dollárba kerülnek kilowattóránként, ami 37 dolláros előny az ebből a szempontból második helyezett LG Chem-mel szemben. A Financial Times elemzése szerint az akkumulátor az elektromos autók összköltségének 40%-át teszik ki, ami azt jelenti, hogy ha egy vállalat olcsón tud akkumulátort gyártani, óriási versenyelőnyre tehet szert a versenytársakkal szemben. Az UBS várakozásai alapján 2025-re az akkumulátorgyártás 70%-a a négy nagy gyártó kezében lesz, ezzel együtt pedig 10%-os árcsökkenést várnak a bank elemzői.

Elesett a körgyűrű! Van, ahol másfél órát kell araszolni

2018.12.05.
Az M0-s autóút déli szakaszán az M5-ös autópálya felé a terelés és a délutáni csúcs miatt a 4-es és 15-ös km között szakaszosan torlódnak a járművek. A menetidő akár másfél órával is megnőhet. A torlódás hatással van a 6-os főút forgalmára is, ezért csak több lámpaváltással lehet felhajtani az autóútra. Erős a forgalom az északi szakaszon, az M3-as irányába is, a Megyeri hídtól az M2-es autóúti csomópontig araszolnak a járművek. Szintén torlódás tapasztalható a 2-es főúton Székesdűlő és Dunakeszi között Göd felé.

Tovább nőtt az eladott új autók száma Horvátországban

2018.12.05.
Csak novemberben 3549 új autót értékesítettek, 1,5 százalékkal többet, mint az előző hónapban. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 15,1 százalékos részesedésével. Ezt követi a Renault 9,7 és az Skoda 8,9 százalékkal. A legkeresettebb modell a Skoda Octavia, ebből 2879-et adtak el november végéig, majd a Renault Clio következik 2554, a Volkswagen Golf 2128, a Volkswagen Polo 2115 és Suzuki Vitara 1628 darabos értékesítéssel. Az eladott gépjárművek 55 százaléka benzines, 42,6 százalékuk dízel, míg az elektromos és hibrid autók iránti kereslet elenyésző. MTI

November második hétvégéjén rendezik jövőre Nyíregyházán a rali Eb-futamot

2018.12.05.
A szerdai döntés értelmében a Rally Hungary-t november 8. és 10. között rendezik meg. A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót az erre hivatott testület. A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, Magyarország az egyik aszfaltos versenyt rendezheti meg. "A sportdiplomáciai feladatok itt lezárultak, mostantól már koncentrálhatunk a rendezvényre" - nyilatkozta az MTI-nek közvetlen a döntés után Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke. Hozzátette: "hatalmas megtiszteltetés a hazai autósportnak, hogy egy újabb nemzetközi versenysorozat naptárában szerepelhetünk."

Újabb Skoda-Solaris trolibusz érkezett Budapestre

2018.12.05.
A 67 fő befogadóképességű szóló és a 105 főt befogadó csuklós trolibuszok közül mindegyik alacsonypadlós kialakítású, ezért a mozgásukban korlátozottak, illetve a babakocsival közlekedők utazása is kényelmesebbé válik. Az összes új járművet rögzítésre alkalmas kamerákkal szerelték fel, amely így növeli az utasok biztonságát és segítséget nyújt a szándékos károkozások megelőzésében, vagy az elkövetők azonosításában. A „Budapesti trolibusz-járműbeszerzés és kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés” a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása. A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében a Kohéziós Alapból 3,891 milliárd forinttal támogatja. A Támogatási Szerződés teljes összege a fővárosi önrésszel nettó 3.912.912.309 forint.

A jövő mobilitásáról az Automotive Hungary szakkiállításon

2018.12.05.
Hogy milyen lesz a jövő mobilitása? Rendkívül összetett. Kibővül az autógyártók szerepköre, vagyis nem járművet adnak majd el a vásárlóknak az utazáshoz, hanem komplett szolgáltatást: földön, vízen, levegőben megtörténik az utazás, ehhez eszközöket biztosítanak, de a felhasználó szükségleteinek további kielégítése is (alvás, étkezés) is bekerül a képbe. Összefoglalva tehát, átalakul a klasszikus értelemben vett autógyártó szerep, és az tud majd piacon maradni, aki komplex mobilitási szolgáltató lesz, mindenféle okosalkalmazások társaságában. Az elektromos autók még egy jó darabig a városok szereplői lesznek szinte kizárólagosan. Skandináviában meglévő töltőhálózat és 50%-os állami támogatás társul egy városban nem pufogó jármű mellé. Ezzel párhuzamosan továbbra is folynak az üzemanyagcellás hajtásokra vonatkozó fejlesztések, ahol a hidrogén transzportja, nagy nyomású tárolása és tankolása terén fokozatosak az előrelépések. Jelenleg egy üzemanyagcella ára megegyezik egy autó árával, vagyis az elkövetkezendő 10 év még sok érdekességet tartogat ezen a téren - a méretcsökkentést és a jó hatásfokot már meg tudták valósítani, s a hatótáv tekintetében közelebb áll a hagyományos autózáshoz az üzemanyagcellás, mint a jelenlegi elektromos. Tudtad, hogy egy üzemanyagcellás autó kipufogója műanyag, mert mindössze 50-60 fokos vízgőz távozik rajta? A jövő autószerelőinek és kereskedőinek fel kell készülni erre az átalakulásra, amely már jelenleg is zajlik. Az okosabb autó okosabb technológiát is rejt, amelyet a konstruktőrök oktatási anyagából és képzéseiből kell elsajátítani. Az elektromos hajtás összetevőit azonban nem kell bütykölni, sokszor komplett egységet kell kiszerelni és eljuttatni a gyártóhoz, akinek a szakembergárdája végzi majd a tényleges javítást. Vagyis meglesz az a szint, ahol a komolyabb javításokat nem engedik ki a kezükből a márkák. A hazai autógyártók közül a Suzuki standján az ország legnépszerűbbjét, a Suzuki Vitarát is megtekinthettük. Ugyan a nemrég frissített generáció már nem érhető el a 120 lóerős szívómotorral, csak turbós egységgel, a garanciát ebben az esetben kibővítették. Sokak számára ésszerűnek bizonyult egy kiforrott, 1.6-os benzines erőforrást választani a jó ár-érték arányú modellhez, amely a rendőrségi és katonai flottabeszerzések, valamint az egyéni vásárlók miatt is a hazai eladási listák élén szerepel. Szentgotthárdról is érkezett érdekesség: az Opel új 3 hengeres, 1,2 literes motorja 2020-tól készül majd az üzemben, kezdetben Zaragoza számára. A teljesítményszintek 110 és 130 lóerőben alakulnak. A nemzetközi és hazai beszállítókat már keresik, jövőre implementáció és validáció következik, s a gyártás 2020 januárjában kezdődhet meg. Az Audi standján az általunk már Los Angelesben és Párizsban is meglesett Audi e-tron elektromos, első és hátsó hajtómotorjaival, valamint a díjnyertes, 5 hengeres turbómotorral találkozhattunk. A két kiállított modell a klasszikus RS3 és TT RS volt. A győri gyár egyre nagyobb szerepet kap az elektromotorok gyártásában egyébként, illetve hajtásrendszerhez kapcsolódó fejlesztőműveletek is folynak ugyanitt. A Mercedes-nél meglestük a gyár jelenlegi legfőbb büszkeségét, az A-osztályt. Immáron teljes benzinmotorpalettával gyártják Kecskeméten, az új CLA próbagyártása pedig már zajlik. A dízelmotorokból továbbra is csak a kisebb variánsok szerepelnek terítéken, de az A35 AMG és az A45 AMG sportosított, illetve sportautók is itt gördülnek majd le a sorról. Előbbit Párizsban megnéztük, utóbbit még fejlesztik Németországban. Az Automotive Hungary járműbeszállítói kiállítás egy év múlva is várja a látogatókat.

Visszatér a nürburgringre a Lexus

2018.12.05.
Noha a márka kínálatában jelenleg két kupé is szerepel, nem volt kérdés, hogy a Lexus melyikből készíti el a versenyváltozatot. Az LC luxuskupé ugyanis – amellett, hogy számos elismerésben részesült formaterve miatt – a Toyota Motor Corporation (TMC) legújabb és legmodernebb GA-L nevű padlólemezére épül. A sok apró újdonság egyike, hogy az LC-re elektronikus visszapillantó tükröket szerelnek, a kamerák képét a műszerfalon jelenítik majd meg. A Lexus LC már korábban is versenyzett a 24 órás nürburgringi versenyen, de akkor elsősorban tesztelték az autó paramétereit, és egyéb beállításait, akkor ahol összetettben a 96-ik helyet szerezte meg. A versenyautó tehát némiképp átalakult, a négy pilóta viszont ugyanaz lesz, mint legutóbb: Takeshi Tsuchiya, Takamitsu Matsui, Naoya Gamo és Yuichi Nakayama.
Címkék: 

Forddal jár a télapó

2018.12.05.
A finn Mikulást magyarországi körútján az idei évben is egy különleges ’Joulupukki-mobil’, egy egyedi módon felmatricázott Ford Tourneo Custom szállít a különböző helyszínekre. A finn Mikulás idén szorosan együttműködik a magyar karitatív akcióval, a Mikulásgyárral is. A hazai jótékonysági esemény szervezői mindenhová elkísérik Őt. A Mikulásgyár szervezői egy vadonatúj Ford Connect puttonyos személyautóval viszik a rászorulóknak szánt adományokat a látogatások helyszíneire. Joulupukki magyarországi körútjai során már százezer gyermekkel találkozott és sok-sok gyermeket ajándékozott meg, mosolygósabbá téve december elejét, és meghittebbé varázsolva a szeretet ünnepére való készülődés heteit. A lappföldi Mikulás idén is mindent megtesz majd, hogy minél több apróság számára szerezzen örömöt. Ebben ezúttal is elengedhetetlen volt az Autó-Nexus Kft. Ford márkakereskedés támogatása, amely immáron tizenharmadik alkalommal biztosított szállítójárművet az Igazi Finn Mikulás számára, a gyerekek nem kis örömére, hisz a Tourneo Custom-ban rengeteg ajándék elfért. „Nagy öröm számunkra, hogy az Autó-Nexus Kft. a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. támogatásával több, mint tíz éve segédkezhetett abban, hogy Joulupukki az ország számos helyére eljutva minél több gyermek számára szerezhessen örömet a szeretet ünnepére készülve. Semmihez sem fogható az apróságok sugárzó arca, amikor megpillantják a ’Joulupukki-mobiljából’ kiszálló Igazi Mikulást.” – mondta el Császár Gábor, az Autó-Nexus Kft. ügyvezető igazgatója.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója