Körözött autót fogtak a csanádpalotai határon

2016.10.31.
Az 54 éves román állampolgárságú férfi egy Opel vezetőjeként 2016. október 27-én valamivel 23 óra után, Csanádpalotánál akarta elhagyni az országot. A gépkocsi adattári ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy az autót a spanyol hatóságok körözik. A magyar rendőrök a járművet lefoglalták.
Címkék: 

Ózd-rali - A Hadik, Kertész duó nyerte az idényzárót

2016.10.31.
A Ford Fiesta R5-tel versenyző duó mögött a Spitzmüller Csaba, Béres László kettős végzett a második, míg a Vincze Ferenc, Kuti Péter páros a harmadik helyen. A Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Fabia R5) kettős címét megvédve már korábban megnyerte a bajnokságot.     Ózd-rali, végeredmény (13 gyorsasági szakasz, 141,6 km): 1. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 1:11:21.7 óra 2. Spitzmüller Csaba, Béres László (Mitsubishi Lancer EVO X R4) 41.2 másodperc hátrány 3. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) 1:07.8 perc h.
Címkék: 

Hamilton könnyen győzött Mexikóban is

2016.10.30.
A Mercedes brit pilótája pályafutása 51., idei nyolcadik sikerével 19 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben csapattársával, az ezúttal második német Nico Rosberggel szemben. Hamilton a futamgyőzelmek örökrangsorában utolérte a második helyen a francia Alain Prostot. Harmadikként a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen ért célba, de nem sokkal később a zsűri öt másodperces időbüntetéssel sújtotta, így a Ferrari négyszeres német világbajnoka, Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A rajt az élmezőnyben nem hozott változást, azaz Hamilton élen maradt, őt pedig Rosberg és Verstappen követte, akik ugyan összeakadtak, de sorrendjük nem változott. A mezőny hátsó felében viszont Pascal Wehrlein kiesett, emiatt pedig pályára küldték a biztonsági autót. Verstappen jött ki elsőként kerékcserére az élmezőnyből, majd a két mercedeses pilóta követte, így Vettel haladhatott az élen, amíg őt is be nem hívták a boxutcába. Amikor ez megtörtént, ismét Hamilton, Rosberg, Verstappen volt a sorrend az első három helyen, Vettel hatodiknak jött vissza. Az 50. körben Rosberg kicsit elfékezte magát, így Verstappennek esélye nyílt az előzésre, amit ki is használt, ám végül nem tudta pályán tartani autóját, így maradt a harmadik pozícióban, ráadásul Vettel fokozatosan felzárkózott mögé. Hat körrel a vége előtt a német versenyző utolérte holland riválisát, aki az egyik támadást csak úgy tudta visszaverni, hogy levágott egy kanyart. A leintés után ezért a manőverért kapta öt másodperces büntetését Verstappen, aki amúgy a célig maga mögött tartotta Vettelt, sőt, így csapattársa, Daniel Ricciardo is felzárkózott hozzájuk, az ausztrál egy ízben majdnem meg is előzte a ferraris pilótát. Verstappennek végül nemcsak a dobogóba került a hibája, ugyanis a plusz idővel Ricciardo is elé, azaz a negyedik pozícióba került, ő pedig ötödikként zárt. Hamilton első és Rosberg második helyét semmi nem fenyegette a hajrában. Végeredmény, Mexikói Nagydíj (71 kör, 305,354 km):     --------------------------------------------------  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40:31.402 óra  2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 8.354 mp hátrány  3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 17.313 mp h.  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 20.858 mp h.  5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 21.323 mp h.  6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 49.376 mp h.  7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 58.891 mp h.  8. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:05.612 p h.  9. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:16.206 p h. 10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:16.798 p h. 11. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h. 12. Jenson Button (brit, McLaren) 1 kör h. 13. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h. 14. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1 kör h. 15. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1 kör h. 16. Carlos Sainz (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h. 17. Kevin Magnussen (dán, Renault) 1 kör h. 18. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h. 19. Esteban Gutierrez (mexikói, Haas) 1 kör h. 20. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 kör h. 21. Esteban Ocon (francia, Manor) 2 kör h.     kiesett: Pascal Wehrlein (német, Manor) - 1. körben     leggyorsabb kör: Ricciardo 1:21.134 perc - 53. kör A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 2 van hátra):    1. Rosberg 349 pont  2. Hamilton 330  3. Ricciardo 239  4. Vettel 192  5. Kimi Räikkönen 178  6. Verstappen 175  7. Perez 85  8. Bottas 85  9. Hülkenberg 60 10. Alonso 52 11. Massa 51 12. Sainz 38

AMTS 2016

2016.10.30.

Megérkezett az Optima család három új tagja és a hibrid Niro 1. rész

2016.10.30.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A piac és a vásárlói igényekre adott válaszként is értelmezhetjük a Niro és az Optima újdonságok megjelenését, de valójában a márka folyamatos előrelépésének egy újabb állomásához érkeztünk a közlemúltban tartott hazai bemutatóval. A középkategóriás Optima - az egy benzines (2.0 CVVT) és az egy dízelmotorral (1.7 CRDi) kínált - lépcsőshátú kivitele már régóta kiált a portfólió bővítéséért, hiszen a D-szegmensben eladott járművek több mint a fele kombi karosszériás és nem utolsó sorban a sportos és zöld vonal erősítésére is van igény ebben a szegmensben. A 2017-ben megjelenő Optima Sportswagon plug-in-hybrid változatának megjelenésével deklaráltan komplettnek tekinthetjük a koreai márka középkategóriásának kínálatát, viszont e nélkül is kijelenthető, hogy soha ilyen széles palettával nem álltak csatasorba a Kiások a Passat, Mondeo, Insignia és Mazda 6-os által uralt terepen, mint idén szeptembertől. Lee Jong Kook a Kia Motors Hungary Kft. elnöke az Optimát, mint a D-szegmens új alternatíváját mutatta be, a Nirót pedig a Kia, öko-autó elképzeléseit megtestesítő koncepcióként - Képre kattintva a galéria nyílik A Niro esetében pedig a recept egy kicsit egyszerűbb, ugyanis itt a hibridek és a SUV-ok egyre nagyobb térnyerése adta az inspirációt, amihez a tervezők nem egy meglévő modell átalakításába kezdtek, hanem kifejezetten a hibrid rendszerre fókuszálva fejlesztettek egy teljesen új, előd nélküli autót. Így született a Sportage-nél kisebb, de a Cee’d-nél nagyobb külső méretekkel rendelkező kompakt crossover, melynek tengelytávja mindkettőnél nagyobb, ebből következik, hogy a gazdaságosság mellett a helykínálat lehet az erőssége a jövevénynek. Nagy Norbert - Kia Motors Hungary Kft. ügyvezető Mielőtt azonban a bemutatott autók részleteibe merülnénk, jöjjön egy kicsit száraz, de velős piaci helyzetértékelés, melyből kiderül hol áll most a Kia és milyen célok mentén zajlik a tervezés középtávon. Nagy Norbert a Kia Motors Hungary Kft. ügyvezetője az EU-s eredmények elemzését azzal nyitotta, hogy az ACEA által rögzített értékesítési eredmények tükrében a Kia az egyetlen márka a régióban, ahol 8 éven át tartó folyamatos növekedésről tudnak számot adni. A márka 2015-ben 8,8 százalékos növekedést ért el (2,7 százalékos piaci részesedés mellett) viszont az idei évre már most 12 százalékot meghaladó volumennövekedés prognosztizálható, a közel 230 ezer darabos első félévi eladásnak köszönhetően. Magyarországi viszonylatban legalább olyan biztató a márka helyzete, mint az öreg kontinensen, hiszen itt 104 százalékos piaci fejlődés mellett megduplázta (238 százalékkal növelte) eredményeit a Kia az elmúlt öt év során és a (2011-es) tizennegyedik helyről a nyolcadikra tornászta fel magát az összesített eladások tabelláján. Flotta- és magánvásárlások tükrében pedig hasonlóan, jó eredményekről számolt be az ügyvezető. Míg utóbbinál a legkeresettebb márkák egyikévé avanzsált a Kia (5-6 százalékos piaci részesedés várható 2016-ban), a vállalati szektorban is folyamatos előrelépés figyelhető meg, hiszen a tavalyi tizenharmadik helyről 2016-ban már a hatodik helyre pozícionálja magát a dél-koreai márka, 4 százalékos piaci részesedéssel. A jövőt illetően pedig szép kerek számok jelentek meg a kivetítőn: 2018-ra 5.000 darabos volument és 5 százalékos piaci részesedést tűzött ki a zászlajára a márka, melyben az idén megkezdett öt modellváltás és a négy teljesen új modell megjelenése lesz a mozgató rugó. Az újdonságok műszaki részleteiről és az árakról a 2. részben olvashatnak!  

Magyar Kispolszkival ugratja rajongóit Tom Hanks

2016.10.30.
Köztudott, hogy a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks 2015-ben Magyarországon forgatta a nemrég moziba került Inferno c. kalandfilmet, ezért elképzelhető, hogy a szombat délután kiposztolt fotó is akkor készült, persze az is lehet, hogy azóta már visszatért Budapestre. Magán a képen a 60 éves színész látható egy magyar rendszámú Kispolszki mellett a Grasham palotánál. A képaláírás fordítása: „olyan izgatott vagyok az új autóm miatt. Hanx”

Sátoralagút épült az osztrák-magyar határon

2016.10.30.
A képeken az látható, hogy autók hajtanak át az osztrák-magyar határon, a miklóshalmai (Nickelsdorf) határátlépési pontnál, a frissen épült, 50 méter hosszú sátoralagút alatt 2016. október 30-án. A hegyeshalmi autópálya-átkelő közelében, közvetlenül a határvonalon megépült alagút acél tartóoszlopaira fehér ponyvát húztak, amellyel az osztrák rendőröket védik az időjárás viszontagságaitól ellenőrzések közben. Fotó: Krizsán Csaba (MTI)
Címkék: 

Az Audi kiszáll a WEC-ből

2016.10.30.
Az Audi hivatalosan bejelentette, hogy 18 év után kiszáll a Hosszútávú Világbajnokságból (WEC), vagyis jövőre már nem indít gyári csapatot. A négykarikás márka a hosszú időt töltött a sorozatban, ezalatt 13-szor győzött a Le Mans-i 24 órás versenyen, aminél több első hellyel (18) csak a Porsche büszkélkedhet. A WEC helyett a jövőben a Formula E-re koncentrál az Audi, arra a sorozatra, ahol tisztán elektromos hajtású, együléses formulaautók versenyeznek a legnagyobb metropoliszok belvárosában. Az első két szezonban az a privát ABT-Schaffler csapat képviselte az ingolstadti márkát gyári támogatással, amelyik jövőre már teljesen gyári istállóvá alakul át nagyobb költségvetéssel és fejlesztési kapacitással. „Elektromos hajtással veszünk részt a jövő versenysorozatzában. Ahogy a szériaautóink is egyre inkább elektromos hajtásúvá válnak, a technológiai kirakatunknak számító versenyautóink is így tesznek” – nyilatkozta Rupert Stadler, az Audi első embere a döntéssel kapcsolatban. A döntés minden bizonnyal összefüggésben van a Volkswagen-konszern tavalyi dízelügyével is, abban a tekintetben, hogy a cégcsoport már nem kívánja a dízel technológiát reklámozni a Le Mans-i Audi R18 TDI versenyautóval, és abban a tekintetben is, hogy jelentős költségmegtakarítást jelent a vállalatnak a WEC-ből való kiszállás. A DTM-ben viszont marad az Audi, az új A5-ösből készített versenyautó a 2017-es szezonban fog bemutatkozni, és továbbra is támogatni fogják Mattias Ekström ralikrossz világbajnok privát csapatát anyagi és technikai értelemben is.

Ogier nyerte a szezon utolsó WRC versenyét

2016.10.30.
A négyszeres világbajnok francia Sebastien Ogier zsinórban negyedszer győzött a szezonzáró Brit-ralin Wales-ben. A Volkswagen versenyzője az első gyorsaságitól vezetett, ezzel megszerezte a márkavilágbajnoki címet a Volkswagennek (az egyéni címet már korábban bezsebelte a francia pilóta). Ogier 25,9 másodperces előnnyel kezdte meg a vasárnapi napot, és az erre a napra kijelölt három gyorsaságin fokozatosan vesztett az előnyéből, a végére még maradt 10,2 másodperc belőle. A francia legnagyobb kihívója a kínai DMACK gumigyártó csapatánál versenyző észt Ott Tanak volt, aki a Ford Fiestával folyamatosan nyomás alatt tartotta a sokszoros bajnokot a csúszós, sáros wales-i pályákon. Az összes vasárnapi gyorsaságit megnyerő Tanak az összetett második hellyel beállította karrierje legjobb eredményét, az idén megszerzett második helyet Lengyelországban. A harmadik helyért a két Hyundai-pilóta, Thierry Neuville és Hayden Paddon küzdött, végül az előbbi állhatott föl a dobogó legalsó fokára, ami azt is jelenti, hogy a belga versenyző a világbajnoki küzdelemben ezüstérmes lett Ogier mögött. A bajnokság második helyére a Brit-rali előtt még Andreas Mikkelsen is esélyes volt, a Volkswagen norvég versenyzőjének azonban pénteken fel kellett adnia a versenyt a differenciálmű meghibásodása miatt. Kris Meeke az ötödik helyre hozta be az utolsó versenyét teljesítő Citroën DS3 WRC-t, főleg az autója alacsony tapadási szintje hátráltatta abban, hogy a Hyundai-okkal versenyezzen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója