Erős hétvégéje volt Michelisznek

2022.08.08.
Biltzheimben a Hyundai magyar pilótája a 22 körös első, majd a 18 körös második futamon is negyedik lett, utóbbin sokáig biztosan tartotta harmadik helyét, majd futam közepén előre engedte csapattársát, a világkupa pontversenyét vezető spanyol Mikel Azconát. Az első futamot a francia Nathanel Berthon, a másodikat pedig a brit Robert Huff nyerte meg. A vk másik két magyarja közül Nagy Dániel az első futamban a nyolcadik, a másodikban a 12. lett, Tassi Attila pedig az elsőn nem ért célba, míg a másodikon a kilencedik helyen végzett. A pontversenyt a Hyundai csapat és Azcona vezeti 241 ponttal, Michelisz 127-tel a nyolcadik helyen áll. Tassi a 13. (68 pont), Nagy Dániel a 16. (37 pont) pozíciót foglalja el. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szoros versenyben Tänak nyerte a Finn-ralit

2022.08.08.
A Hyundai csapat első finnországi győzelmét szerezte meg Ott Tänak, aki ezzel feljött a második helyre a világbajnoki pontversenyben. Az észt pilóta már péntek délelőtt az élre állt, és bár folyamatosan nagy nyomás alatt tartották a Toyoták, a végéig megtartotta a vezetést és idei második győzelmét húzta be Szardínia után. Korábban már kétszer volt első itt, de akkor még a Toyota versenyzője volt. Idén a Hyundai megbízhatósági problémái és Kalle Rovanperä kimagasló formája miatt nem számított az első számú esélyesnek, de így is magabiztos győzelmet aratott. Állítása szerint rengeteg kockázatot vállalt, hogy a nehezen vezethető autóval is maga mögött tudja tartani a Toyotákat, de kifizetődött a taktikája, és a végén 6,8 másodperc előnnyel szerezte meg a győzelmet.   "A toyotás srácok segítettek egy kicsit péntek délelőtt, ekkor láttuk, hogy lehet esélyünk - láttuk a fényt az alagút végén - és onnantól kezdve keményen nyomtuk a gázt. Csak azt akarom mondani, hogy ezekben a nehéz időkben a feleségem az, akinek ezt a sikert köszönhetem. Ő elképesztően támogatott engem végig, nagyon büszke vagyok rá" - nyilatkozta Tänak a vasárnapi célban. "Ez egy különleges győzelem. Volt már pár sikerem a karrierem során, de ez tényleg a legjobbak közé tartozik. Az élen kezdtük a versenyt, és képesek voltunk megtartani az előnyt a célig" - tette hozzá. Rovanperä szombat este még 8,4 másodperccel volt lemaradva tőle, ezen hozott még 1,6 másodpercet az utolsó négy gyorsaságin, a bónusz pontokért zajló Power Stage-et meg is nyerte, ezzel 5 bónusz pontot is kapott. Bár nem sikerült hazai pályán győznie, így sem volt nagyon elkeseredve, mivel a világbajnoki pontversenyben 94 pontra növelte az előnyét úgy, hogy a hátralévő 5 versenyen már csak 150 pontot lehet gyűjteni. A 21 éves finn éretten versenyzett, nem vállalt felesleges kockázatokat, mert állítása szerint úgy is csak pár másodpercet nyert volna, ami kevés lett volna Tänak legyőzéséhez. A másik hazai sztár, Esapekka Lappi számára kalandosra sikerült a vasárnap, ugyanis az utolsó előtti szakaszon egy nyomvályús, tempos balkanyarban felborította a Yarist, az autó háromszor fordult át a tengelye körül. Mivel kerékre érkezett, Lappi tovább tudott menni, és csak 20 másodpercet vesztett, így a harmadik helyet is tovább őrizte. Az utolsó gyorsasági előtt azonban szerelésre volt szükség az út szélén: Lappiék feltöltötték a szivárgó hűtőt tóvízzel, és kiszedték a pókhálósra tört szélvédőt. Az utolsó szakaszon ezért komikus látványt nyújtva síszemüvegben, szélvédő nélkül száguldottak, és csak további 10 másodpercet vesztettek a szellős autóval, így megtartották a harmadik helyet. Elfyn Evans 16,9 másodperccel mögötte ért célba, a britnek eseménytelen vasárnapja volt a szombati futóműprobléma után, amikor szíjjal rögzítette a futóműelemeket. Thierry Neuville egész hétvégén a Hyundai i20 beállításaival küszködött, nem érezte magát kényelmesen az autóban, ezért nem is tudott a dobogóért küzdeni. Végül 40,4 másodperccel Evans mögött ért célba, de annak örült, hogy csapattársa győzni tudott az eddig problémásnak ismert autóval. Neuville mögött Kacuta Takamoto ért célba 51 másodperccel, mögötte pedig a legjobb fordosként Gus Greensmith további 48 másodperccel lemaradva, aki hetedik lett. Pierre-Louis Loubet az utolsó előtti szakaszon esetti ki műszaki hiba miatt, a 8. helyen a WRC2 győztese, a Hyundai i20 Rally2-t hajtó Teemu Suninen végzett, megelőzve vetélytársát, Emil Lindholmot. A top10-be még a csúcskategóriában most debütáló Jari Huttunen fért be, akinek a Ford Puma kormányszervo-problémájával is meg Kellett küzdeni. Két hét múlva Belgiumban, az aszfaltos Ypres-ralin folytatódik a világbajnokság.   Végeredmény, Finn-rali: 1. O. Tänak / M. Järveoja (Hyundai i20 N Rally12:24:04.6 2. K. Rovanperä / J. Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1) +6.8 3. E. Lappi / J. Ferm (Toyota GR Yaris Rally1) +1:20.7 4. E. Evans / S. Martin (Toyota GR Yaris Rally1) +1:37.6 5. T. Neuville / M. Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +2:18.0 6. T. Katsuta / A. Johnston (Toyota GR Yaris Rally1) +3:09.0 7. G. Greensmith / J. Andersson (Ford Puma Rally1) +3:57.0 8. T. Suninen / M. Markkula (Hyundai i20 N Rally2) +9:31.3 9. E. Lindholm / R. Hämäläinen (Škoda Fabia Evo) +9:39.0 10. J. Huttunen / M. Lukka (Ford Puma Rally1) +10:31.6   A gyártói világbajnokság állása: 1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team 339 pont 2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 251 3. M-Sport Ford World Rally Team 174 4. Toyota Gazoo Racing World Rally Team NG 89   Az egyéni világbajnokság állása: 1. K. Rovanperä 198 pont 2. O. Tänak 104 3. T. Neuville 103 4. E. Evans 94 5. T. Katsuta 81 6. C. Breen 64 7. E. Lappi 42 8 S. Loeb 35 9 S. Ogier 34 10 D. Sordo 34 11 G. Greensmith 34 12 A. Mikkelsen 19 13 P. Loubet 18 14 O. Solberg 9
Címkék: 

„Ha túl kicsi a követési távolság” – újabb durva videót tett közzé a Magyar Közút

2022.08.08.
A videót közzétevő Magyar Közút Nonprofit Zrt. azt írta: „Tudjátok miért kell autózás közben mindig a vezetésre és a forgalomra koncentrálni? Miért fontos a megfelelő követési távolság tartása? Miért ne csak a közvetlen előttünk haladókra, hanem az ő előtte autózókra is figyeljünk? Azért, mert az fog történni, mint amit ez a forgalomfigyelő kameránk rögzített nemrég az M3-as autópályán.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Őzzel és autóval is ütközött, nem élte túl a motoros

2022.08.08.
A police.hu tájékoztatása szerint a baleset során a motorkerékpárral közlekedő 37 éves debreceni férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a helyszínelés idejére a főút balesettel érintett szakaszát teljes szélességében lezárta. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Continental gumikat kap a teljesen elektromos EQB

2022.08.08.
Az EcoContact 6 nyári abroncsot nemcsak kiemelkedő energiahatékonyság, hanem kiváló kezelhetőség és fékezés során nyújtott teljesítmény jellemzi. A Continental 15 százalékkal csökkentette az EcoContact 6 gördülési ellenállását a korábbi változatához képest. A speciálisan kifejlesztett gumikeverék minimálisra csökkenti a súrlódást, amikor a gumiabroncs az útfelülettel érintkezik, ami azt jelenti, hogy az abroncs kevesebb energiát nyel el, és ennek következtében csökken a gördülési ellenállás. Az EcoContact 6 a közelmúltban bizonyította energiahatékonyságát a német Auto Zeitung autós magazin által szervezett nyári gumiteszten (2022. júniusi lapszám), ahol kilenc európai, ázsiai és amerikai versenytársat utasított maga mögé a gördülési ellenállást mérő teszten. Ezen kívül az abroncs kiváló kanyarodási stabilitást biztosít, még nagy sebességnél is. A futófelület profilja folyamatosan alkalmazkodik az útfelülethez, így biztosítva a gumiabroncsok hosszabb élettartamát. A Mercedes EQB vásárlói a rendelés leadásakor a hozzáillő téli abroncsokat is kiválaszthatják. A Continental ehhez a WinterContact TS 850 P-t ajánlja. Ennek a gumiabroncs-sorozatnak a futófelülete számos blokkot és hosszanti irányba elhelyezett kapaszkodóélt tartalmaz, amelyek jobb tapadást és rövid féktávolságot biztosítanak havas és vizes útfelületen. A Mercedes EQB-hez tartozó WinterContact TS 850 P alapjáraton tartalmazza a Continental runflat technológiáját, ami az EcoContact 6-hoz is választható. Az abroncs sérülése esetén a technológia megakadályozza, hogy az oldalfal az út és a felni közé szoruljon, amelynek következtében a gumi máskülönben lecsúszhatna. Az autóvezetők így akár 80 km-t is megtehetnek, amíg egy szervizbe érnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mi lesz a jogosítványok sorsa Európában?

2022.08.08.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (European Transport Safety Council, ETSC) új tájékoztatót tett közzé az EU vezetői engedélyekről szóló irányelvének felülvizsgálatáról. Az irányelv az Európai Bizottság javaslata alapján jelenleg felülvizsgálat alatt áll. A munka várhatóan még idén, a júliustól decemberig tartó cseh elnökség alatt valósul meg. Egész Európa odafigyel a jogosítvánnyal kapcsolatos változásokra (kép: ETSC) Az ETSC arra szólítja fel a Bizottságot, hogy tartsa fenn a vezetői engedélyekre vonatkozó jelenlegi korhatárt, és ne csökkentse azokat egyetlen járműkategória esetében sem. Az ETSC további minimumkövetelményeket is szeretne látni a fiatal sofőrök számára, például diplomás vezetői engedélyeket, zéró toleranciát az alkohollal szemben, valamint a képzési rendszer kiterjesztését az új járművezetői asszisztens rendszerekre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! forrás és kép: ETSC

Anyukám is érteni fogja – Csak óvatosan az e-rollerekkel!

2022.08.07.
A nyári szabadságot a családdal a Balaton északi partjának központjában, Balatonfüreden töltöttük. A 2, illetve 5 éves – ahogy én hívom őket –„kislánykák” persze standról standra szaladgáltak a bazársoron, fel-alá a strandbejárat előtti téren. A kelleténél sokkal többször lettem arra figyelmes, hogy az e-rolleresek szó szerint centikre suhannak el a gyerekek mellett. Balatonfüred, a Tagore sétány északi végén lévő kerékpárút be/kijárata (Forrás: Google StreetView, 2019) Nem szoktunk még hozzá Az elektromos meghajtású roller szerintem a 4. ipari forradalom egyik legkiválóbb mellékterméke. Ha lehet elektromos autónk, akkor persze lehet mindenféle járműből elektromos meghajtású verziót készíteni. Így keltek életre az elektromos (rásegítésű) bringák, e-rollerek, hoverboardok és a személyes kedvencem, a hajtott kerekű gördeszka. A közlekedés klasszikus eszközöket használó szereplői azonban nincsenek még felkészülve arra, hogy egy rolleres, vagy gördeszkás akár 40 km-es óránkénti sebességgel is haladhat, így, ha még észlelik is a jelenlétét, rosszul mérik fel annak mozgását és ebből bizony sok baleset származik. Sajnos bármikor, ha elektromos rolleres esetekről beszélünk, nekem a két évvel ezelőtti, újbudai halálos autóbusz baleset jut eszembe, amikor egy jobbra fordulási manőver közben gyűrt maga alá a busz egy rollerest. A baleset előtt készült képkockákon látható, hogy az autóbusz fordulási manővere előtt a rolleres még „sehol sincsen” és mégis tragédiába torkollott a forduló. Még a baleset előtt, szabad jelzésre várva (Forrás: Magyarország Ügyészsége) A baleset iskolapéldája lett a nehezen észlelhető és felmérhető elektromos meghajtású eszközökkel közlekedőkre leselkedő veszélyeknek. Megérik a pénzüket! Talán könnyű hozzászokni, hogy mindenhol elférnek, talán könnyű megszokni, hogy nagy sebességgel, gyorsan célba érnek, de ez talán – tisztelet a kivételnek – könnyelművé is teszi őket. Nagyon sok rolleres a kerékpárúton közlekedik, amivel nincs is semmi baj. De azok vezetése korántsem mindenhol biztosít védett útvonalat. A kerékpárutakon ugyanúgy vannak elsőbbségadásra kötelező kereszteződések, vagy például gyalogátkelőhelyek. Jó példa a budapesti Honvédkórház előtti bringaút-szakasz. A korházhoz egy nagy zebra vezet, melynek folytatásában a kerékpárutat is keresztezi az útvonal. Én átérzem, hogy a megállás vagy lassítás idő- és ritmuskiesést jelent. Főleg biciklivel, hiszen azt újra saját erőből kell felgyorsítani, de a rollernek meg rosszabb lesz a fogyasztása. Ráadásul sokan a kényes helyeken sem veszik vissza a sebességet. A fizikailag egy helyen vezetett gyalogos- és kerékpárforgalmi szakaszokon illene olyan sebességet választani, hogy bármelyik irányból érkező gyalogos esetén biztonságosan meg tudjanak állni. Ehelyett azt látom, hogy jellemzően ezeken a helyeken is kihasználják a gép csaknem teljes tudását és megállás helyett inkább merész manőverekkel haladnak a gyalogosok között. A kisgyereket nekik is nehéz észrevenni 100 cm, vagy az alatti magasságú gyermekek egyrészt még nagyon fiatalok ahhoz, hogy megfelelően reagáljanak, másrészt egy rolleres 160-200 cm magasan lévő nézőpontja is nehézkessé teheti az észlelést. Talán így fordulhatott elő, hogy a nyaralás közben, a járdán(!, ahol tilos lenne menniük) centikre húztak el a lányaimtól, mert ők nem hajlandók leszállni az eszközről. Kerékpárút vége Egyszer mindennek vége szakad, így a bicikliútnak is. Tudom, hogy szürreális leszállni a rollerről, kerékpárról, pedig muszáj lenne. Sarkítva ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mintha autóval beállnánk a strand bejáratába, mert hát fizikailag be tudunk menni. Jó lenne, ha nem az volna néhány „kerékpár út” vége, hogy valakit elütnek. Sajnos balatoni tartózkodásunkkor is tanúja voltunk egy a sétánnyal párhuzamosan futó bicikliúton történt balesetnek, illetve már csak a rendőri helyszínelésnek, ahol a mentőt is ki kellett hívni és valakit bilincsben vittek el… Autósoknak! A rolleresek egyre többen lesznek és bár talán arányaiban növekszik a felelős rolisok száma, tudatosan kell készülnünk arra, hogy ők gyakorlatilag bárhol megjelenhetnek, mégpedig nagyon gyorsan. Ezért kerékpárutak környékén ne csak kifejezetten bicikliseket keressünk a szemünkkel, hanem tűnjön fel a rolleres is! Gyalogosoknak! Rollerrel ütközni gyalogosan nem túl előnyös. Rajtunk biztosan nincsen bukósisak, térvédő, mint esetleg rajtuk és a kemény jármű komoly sérüléseket okozhat. Gyalogosként is készüljünk az észlelésre, ha pedig olyan helyen látunk elektromos rollerezést, ahol tilos, nyugodtan megjegyezhetjük nekik, de azért ne játszunk önkéntes rendőrt! Rollereseknek Tudjátok, a közlekedők legnagyobb többsége nem szokta még meg, hogy ilyen jármű is érkezhet, mégpedig nagy sebességgel. Kérjük, hogy gyalogosok környezetében mérsékeljétek a sebességet! Ezen kívül mindig működtessétek a világítást, ha lehet, viseljetek láthatósági mellényt, ez is segít mások számára a megfelelő azonosításban, de nektek hasznos a látni és látszani elv miatt. Azt gondolom, hogy minden közlekedési eszköznek megvan a létjogosultsága, de amíg a törvények nem szabályozzák teljes körűen a használatukat, addig a használóknak kell jó gyakorlatot kialakítani! Fő a biztonság! További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Leállósávban cikázó furgonosra csaptak le a rendőrök - videó

2022.08.07.
  A sofőr mutatványa nem tartott sokáig, mert a nyomában voltak a rendőrök egy Skoda Yetivel.

Vannak benzinkutak, ahol már csak 20 litert lehet tankolni

2022.08.07.
A portál az üzemeltetés részleteiről a mostani állás szerint ez év október 1-jéig érvényes hatósági árak kapcsán kérdezte a céget. A válaszokból megtudták, hogy a  Lukoilnak nem hozott számottevő változást az ársapkás tankolás napokban bejelentett további korlátozása, mégpedig a vevőkörének az összetétele miatt, ugyanis itt a benzines tranzakciók több mint 90 százaléka magánszemélyekhez köthető, így a most bevezetett intézkedések jellemzően a gázolajos tankolásokat érintették. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója