Újabb részletek a szörnyű horvátországi buszbalesetről

2022.08.08.
Az ügyészség által megerősített információk szerint a lengyel sofőr, aki a végzetes időpontban a buszt vezette, 72 éves volt. A boncolási eredmények kimutatták, hogy nem állt drog vagy alkohol befolyása alatt és krónikus betegségben sem szenvedett - közölte a csatorna hozzátéve, hogy a balesetben mind a sofőr, mind az 51 éves váltótársa életét vesztette. A szerencsétlenség a Zágrábtól a magyar határig vezető sztrádán történt az észak horvátországi Varasd közelében, a Brenznicki Hum és Komin közti autópálya-szakaszon fél 6-kor. A busz Varsó közeléből indult és zarándokokat szállított a bosznia-hercegovinai Medjugorjébe, Dél-Európa legismertebb és leglátogatottabb Mária kegyhelyére. A buszon nem voltak gyerekek. A sérülteket a zágrábi, varasdi és csáktornyai kórházba szállították. A horvát egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint két súlyos sérültnek továbbra is kritikus, míg a többieknek stabil az állapota. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A pekingi kormány „beavatkozása” miatt bezárja kínai gyárát a Jeep

2022.08.08.
A Jeep bezárta egyetlen kínai gyárát – jelentette a Bloomberg hírügynökség. A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a döntés fő okaként a kínai politikai beavatkozást említette. Noha az ázsiai országban befejeződik a gyártás, a Jeep továbbra is szállít majd autókat – köztük a legújabb elektromos modelleket - a kínai kereskedőknek. A kínai autópiacon egyértelmű tendenciák rajzolódnak ki. A hazai márkák és modellek eladásai nőnek, míg az amerikai és német márkák eladásai csökkennek. Tavares szavai szerint körülbelül egyötödével csökkentek Kínában a nyugati brandek értékesítési számai az év első felében. Még a japán márkák esetében is két számjegyű a visszaesés az újautó-eladásokban. A közelmúlt geopolitikai eseményei és a növekvő politikai feszültségek miatt a Stellantis és más autógyártók tartanak a lehetséges gazdasági szankcióktól, amelyek megzavarhatják üzleti tevékenységüket Kínában. Az év elején, az Oroszország elleni nemzetközi szankciók miatt a Renault-nak le kellett állítania tevékenységét Oroszországban, miután Putyin háborút indított Ukrajna ellen. Ez végül oda vezetett, hogy a Renault eladta a Renault Russia összes részvényét. Az autós konglomerátum bízik benne, hogy a Jeep elkerüli ezt a forgatókönyvet Kínában. Két évvel korábban Iránt sújtották nemzetközi szankciók, melyek következtében a PSA-csoportnak fel kellett hagynia tevékenységével az országban.  A Jeep egyetlen kínai gyárának bezárása véget vet a 12 éve tartó együttműködésnek az állami tulajdonú Guangzhou Automobile Grouppal. Tavares szerint a GAC ​​nem tett eleget a Jeep elvárásainak, ezért úgy döntöttek, hogy jobb „pihentetni” a kapcsolatokat. A partnerségi megállapodás eredményeként jelent meg egyébként a kínai piacon a Renegade, a Compass, a Cherokee és a Grand Commander. A piaci visszaesés miatti aggodalmak megelőzték a Stellantis azon döntését, hogy leállítja a Jeep gyártását. 2020-ban, amikor a PSA Group és a Fiat Chrysler Automobiles egyesülési tárgyalásokat folytatott, már mindkét fél értékesítési nehézségekkel küzdött Kínában. Akkor úgy döntöttek: összefognak a költségek csökkentése érdekében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Continental gumikat kap az elektromos EQB

2022.08.08.
Az EcoContact 6 nyári abroncsot nemcsak kiemelkedő energiahatékonyság, hanem kiváló kezelhetőség és fékezés során nyújtott teljesítmény jellemzi. A Continental 15 százalékkal csökkentette az EcoContact 6 gördülési ellenállását a korábbi változatához képest. A speciálisan kifejlesztett gumikeverék minimálisra csökkenti a súrlódást, amikor a gumiabroncs az útfelülettel érintkezik, ami azt jelenti, hogy az abroncs kevesebb energiát nyel el, és ennek következtében csökken a gördülési ellenállás. Az EcoContact 6 a közelmúltban bizonyította energiahatékonyságát a német Auto Zeitung autós magazin által szervezett nyári gumiteszten (2022. júniusi lapszám), ahol kilenc európai, ázsiai és amerikai versenytársat utasított maga mögé a gördülési ellenállást mérő teszten. Ezen kívül az abroncs kiváló kanyarodási stabilitást biztosít, még nagy sebességnél is. A futófelület profilja folyamatosan alkalmazkodik az útfelülethez, így biztosítva a gumiabroncsok hosszabb élettartamát. A Mercedes EQB vásárlói a rendelés leadásakor a hozzáillő téli abroncsokat is kiválaszthatják. A Continental ehhez a WinterContact TS 850 P-t ajánlja. Ennek a gumiabroncs-sorozatnak a futófelülete számos blokkot és hosszanti irányba elhelyezett kapaszkodóélt tartalmaz, amelyek jobb tapadást és rövid féktávolságot biztosítanak havas és vizes útfelületen. A Mercedes EQB-hez tartozó WinterContact TS 850 P tartalmazza a Continental runflat technológiáját, ami az EcoContact 6-hoz is választható. Az abroncs sérülése esetén a technológia megakadályozza, hogy az oldalfal az út és a felni közé szoruljon, amelynek következtében a gumi máskülönben lecsúszhatna. Az autóvezetők így akár 80 km-t is megtehetnek, amíg egy szervizbe érnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magas energiaárak adnak okot az aggodalomra 2022-ben

2022.08.08.
Németországban a lakosok többsége nem engedheti meg magának a benzin 2,80 eurós literenkénti árát. Bár a fenntarthatóság egyre inkább előtérbe kkerül, az emberek nem akarják megfizetni az ezzel járó magasabb energiaárakat. A felelősséget a kormányra testálnák inkább. Nikolai Setzer vezérigazgató szerint kulcsfontosságú, hogy a közlekedés megfizethető maradjon. Az energiaárak emelkedése ellenére még mindig az autó a legkedveltebb mobilitési eszköz. Az egyre növekvő infláció és az energiaárak gyors emelkedése a német mobilitás átalakulásának is gátat szabhat. A fenntarthatóság – különösen a járművek esetében – egyre inkább felértékelődik. Ezt támasztja alá az is, hogy a megkérdezettek 44%-a állítja, hogy a jövő az e-mobilitásban rejlik. A szűk többség viszont már nem veszi figyelembe ennek létjogosultságát, tekintve a magas energiaárakat, és a benzin literenkénti 2,80 eurós árát. Könnyen a háttérbe kerül a klímabarát közlekedésre való átállás, ha a költségeket is figyelembe veszik. A válaszadók fele nem hajlandó többet költeni egy környezetbarát járműre, mint egy hagyományosra. Az elektromos jármű vásárlás kontra érvei között a kitöltők 43%-a a magas költségeket jelölte meg.  A nagy többség szerint a kormányoknak támogatások révén kellene biztosítaniuk az e-mobilitás térnyerését, illetve azt, hogy a közlekedés megfizethető maradjon. A Continental tanulmányai már több, mint egy évtizede nyújtanak hiteles betekintést a mobilitási trendek globális alakulásába és az új technológiák elfogadottságának felmérésébe. A legutóbbi tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az emberek világszerte azt szeretnék, hogy az autózás biztonságosabb, kényelmesebb, fenntarthatóbb, de mindenekelőtt megfizethetőbb legyen. A Continental hetedik alkalommal végezte el reprezentatív kutatását, a neves infas piackutató céggel együttműködve. A cég 2022. májusában 6000 fő 18 és 70 év közötti állampolgárt vont be a személyes mobilitási igényeket felmérő kutatásba Németországban, Franciaországban, Norvégiában, az Egyesült Államokban, Japánban, valamint Kínában. Az e-mobilitás akadályozó tényezői: információ-hiány és energiaválság A tanulmány alapján megállapítható, hogy az energiaárak növekedése és a nem megfelelően kialakított infrastruktúra az, ami gátolja az e-mobilitás térnyerését. A németországi felmérésben részt vevők mintegy kétharmada érzi úgy, hogy nem kap megfelelő tájékoztatást arról, mennyibe is kerül egy elektromos autó megvásárlása és üzemeltetése (karbantartása). A kiugró villamosenergia-költségek miatt a kitöltők 67%-a bizonytalan az elektromos jármű vásárlás terén. Összességében az emberek nem érzik úgy, hogy megengedhetik maguknak ezt az alternatív járműhajtás típust. A válaszadók túlnyomó része viszont kiemelkedően fontosnak tartja, hogy a járművéhez felhasznált anyagok környezetbarátok és fenntarthatóak legyenek. Szem előtt tartják azt is, hogy a teljes gyártási folyamat során tiszteletben tartsák a szociális normákat és az emberi jogokat, felárat azonban már nem fizetnének a járművekben alkalmazott újrahasznosított anyagokért. Ugyanez vonatkozik a megújuló energiaforrásokból nyert üzemanyagokra, például a zöld hidrogén használatára is. Kormányzati szabályozás révén pénzügyi támogatás A kérdőívet kitöltők 73%-a aggódik amiatt, hogy az energiaárak emelkedése miatt nem lesz megfizethető számukra a mindennapi közúti közlekedés. Az emberek szerint ezt a problémát a kormányzatnak kell orvosolnia, sőt feladatának tekintik annak biztosítását is, hogy a környezetbarát mobilitás olcsóbbá váljon, mint a hagyományos koncepciók. Norvégiában a kormány számos adókedvezménnyel és konkrét tájékoztató kampányokkal támogatja az elektromos meghajtású autók vásárlását. A norvég kormány ezáltal elősegíti az e-mobilitás térnyerését, amelyre a kérdőív is rámutatott: az itt megkérdezettek körében az elektromos vagy hibrid járművek aránya (26 százalék) jóval magasabb, mint a többi vizsgált országban. A dízelmotoros járművek aránya 41 százalék volt Norvégiában - amelyet következetesen az e-mobilitás úttörőjeként emlegetnek -, míg Franciaországban ez az arány 46 százalék. Az autók a világjárvány nagy nyertesei - továbbra is a közlekedés legfontosabb formája marad A Continental Mobility Study 2022 című tanulmányából egyértelműen kiderül, hogy az autók a világjárvány nagy nyertesei - és a világjárvány nyomán a legfontosabb mobilitási forma maradnak. A válaszadók túlnyomó többsége arról számolt be, hogy legalább hetente egyszer használja az autóját. Az Egyesült Államokban a kitöltők több mint fele (59 százalék) még naponta is használja. Ezzel szemben az emberek ötöde legalább hetente egyszer használja a tömegközlekedési eszközöket, és csak minden tizedik válaszadó használja naponta. A felmérésben résztvevők nagy része- akik a világjárvány idején használták járművüket -, azt állították, hogy a világjárvány elmúltával is ugyanolyan mértékben (84 százalék) vagy még inkább (60 százalék) igénybe veszik majd az autójukat. Az autók egyre nagyobb részét képezik az emberek személyes életterének Németországban az autót nem csak közlekedési eszközként definiálják, hanem a személyes élettér lényeges részeként is. A többség például azt szeretné, ha autója naprakészen csatlakozna az internetre, hogy letölthesse a legújabb szoftvereket, valamint a közlekedési és környezeti információkat. A válaszadók fele az elektronikus asszisztensrendszereket alapfelszereltségnek tartja. Minden negyedik ember pedig szeretne egy olyan funkciókat, mint amilyen az automatikus vezetés is a forgalmi dugók idején. Az embereknek azonban ezen a területen is vannak fenntartásaik. Aggódnak a technológia használatából eredő, potenciálisan ellenőrizhetetlen következmények miatt - például amiatt, hogy a szoftver hibái ronthatják az autó működését vagy biztonságát, illetve azért is, hogy a technológia túl bonyolulttá teheti az autók kezelését. A többség ugyanakkor úgy véli, hogy az automatizált vezetés megelőzheti a baleseteket. A válaszadók többsége jelezte, hogy a csatlakoztathatóság, az automatizálás és a felhasználói élmény döntő szerepet játszik az új jármű vásárlásakor. A kényelmi funkciók tehát kulcsfontosságú tényezőkké válnak az ügyfelek vásárlási döntéseiben.

Nem az autósok rovására bővült a nagykörúti kerékpársáv – mutatjuk térképen!

2022.08.08.
Forrás: BKK Az útfelújítás részeként az Irinyi József utcában és az Október huszonharmadika utcában létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán, köszönhetően annak, hogy a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült. Ez a fejlesztés óriási hiányt pótol, és nagy előrelépést jelent a budai és a pesti kerékpáros hálózat összekötésében is. A kerékpársávok kialakítása az útpálya gépjármű-kapacitását nem érinti, a gépjárműforgalmi sávok száma nem változott. Forrás: BKK Az érintett szakaszokon széles kerékpársávokat alakítottak ki dupla záróvonallal, ahol pedig nem volt lehetőség önálló kerékpársávok építésére, ott a lehetőségekhez mérten a legszélesebb busz-kerékpársávokat tervezték meg. Emellett a Pest felé vezető oldalon a Bogdánfy utca és a Petőfi híd közötti szakaszon meghosszabbították a kerékpárutat, ami így már közvetlenül kapcsolódik a Bogdánfy utca, az Irinyi József utca és a Karinthy Frigyes út felől érkező kerékpársávokhoz, kényelmes kapcsolatot biztosítva a Petőfi hídon keresztül a pesti Nagykörúton, valamint a Duna mellett futó kerékpárúthoz ezekből az irányokból is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem jött be a trükkös módszer, fennakadt a luxusterepjáró az ellenőrzésen

2022.08.08.
Méhkeréken, a közúti határátkelőhelyen 2022. augusztus 6-án 16 óra körül kilépésre jelentkezett egy román férfi, aki trélerrel egy személygépkocsit szállított. A Kötegyán Határrendészeti Kirendeltség rendőrei megállapították, hogy az autó típusmatricája hamis. Emellett a gépkocsin volt ugyan rendszám és a sofőr az ahhoz tartozó forgalmi engedélyt adta át az ellenőrzését végzőknek, azonban mindkettőt egy másik autóra állították ki, tehát sem a hatósági jelzés, sem az okmány nem a szállított gépkocsihoz tartozott. Kiderült, hogy a járművet Angliából lopták el és az angol hatóságok körözik. A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei az autót lefoglalták, értesítették a körözést elrendelő hatóságot, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt nyomozást rendeltek el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Óriási látvány: üveggömbbe zártak egy igazi Peugeot 408-ast!

2022.08.08.
Nemcsak forog, de forgás közben különböző szögekből mutatja meg az új Peugeot 408-at az az átlátszó üveggömb, amely ugyanolyan szokatlan és váratlan megoldás, mint az oroszlános márka júniusban leleplezett modelljének formaterve. A Fastback karosszéria újító, dinamikus és vonzó formaterve senkit sem hagy hidegen. A párizsi Superbien kreatív stúdió tehetséges művészekből, mérnökökből és technikusokból álló csapata alkotta meg fizikai valójában az OPEn ügynökség által elképzelt tervek alapján ezt a meghökkentő, a gravitáció törvényeivel dacoló koncepciót. Egy különleges, egyedi installációkra szakosodott szakembergárda építette meg ezt az ékszerdobozt, azaz magát a Gömböt, amely a „Hol van a lent és hol van a fent?” kérdésre ugyanúgy keresi a választ, mint arra, hogy hogyan lehetne akár a feje tetejére állítva vagy oldalra forgatva bemutatni az új Peugeot 408-at. A válasz tehát egy átlátszó üveggömb, mely körbeveszi az autót és képes valamennyi irányból megmutatni azt. Ez a szokatlan bemutató a Louvre-Lens múzeum különleges kulisszái között valósul meg, így a sportos és letisztult vonalvezetésű új Peugeot 408 egy egyedi műalkotássá avanzsál, amelyet a későbbiekben valószínűleg más helyszíneken is megcsodálhatunk majd. „Nagyon beleszerettünk az alkotás hirtelen jött ötletébe, mely szemet gyönyörködtető és tökéletesen kiemeli az újdonság értékeit. Az új Peugeot 408 egyedi stílusát már az első bemutató kapcsán nagyra értékelték a beavatottak. Most a szélesebb közönség is megcsodálhatja, ennek a különleges ékszerdoboznak köszönhetően, a Louvre-Lens csodálatos és modern környezetében” – nyilatkozta Linda Jackson a Peugeot márka nemzetközi igazgatója. „A Peugeot márka folyamatos fejlődésben és mozgásban van, minden területen. Az új Peugeot 408 számára elképzelt üveggömb minden szögből képes megmutatni az új modell vonzerejét. Ez az alkotás így tökéletesen illik a márka új identitásába is.” – tette hozzá Phil York a Peugeot márka kommunikációs és marketing vezetője. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Vadveszély az utakon – egyre több az állatgázolásos baleset

2022.08.08.
Egy 30 éves német férfi személygépkocsival közlekedett a 86-os számú főútvonalon Mosonmagyaróvár felől Csorna irányába 2022. augusztus 7-én a kora reggeli órákban. Haladása során Hanságliget külterületén az út melletti mezőgazdasági területről egy szarvas szaladt a járműve bal oldalának. A 8507-es számú úton, Jánossomorja határában közlekedett személygépkocsijával egy 30 éves osztrák lakos a kora esti órákban, amikor az út melletti füves területről egy őz ugrott neki a gépkocsinak. A reggeli órákban a 85-ös számú főúton a 8-as kilométerszelvénynél az út bal oldaláról, bokros, füves területről egy őzbak ugrott egy 42 éves férfi által vezetett gépjármű elé. A 8417-es számú úton Rábacsécsény felől Enese irányába vezette gépkocsiját a hajnali órákban egy 44 éves lébényi sofőr. Közlekedése során a 17-es kilométerszelvény közelében az út jobb oldalán lévő füves árokból egy őz lépett az úttestre. A sofőr az ütközést fékezés ellenére sem tudta elkerülni és az őzet elütötte. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét: Ha vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. A mozdulatlanul álló állat hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet. Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek. Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt! Amennyiben egy település határában, illetve zöldövezetében közlekedik, akkor is számítani kell arra, hogy az úton vadon élő állatok jelenhetnek meg, hiszen ezek az állatok szinte velünk együtt élnek, a közelünkben nevelik kicsinyeiket, ezért vigyázzunk rájuk és magunkra is! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem biztos, hogy működni fog a funkciókra való előfizetés rendszere

2022.08.08.
A legtöbb gyártónak minden bizonnyal benne van a stratégiai tervében, hogy néhány éven belül több milliárdnyi nyereséget termeljen a digitális szolgáltatások értékesítéséből. Ez nem teljesen új, mivel a GM 1995-ben indította útjára az OnStart, és most azt állítja, hogy 4,2 millió fizető ügyfele 2 milliárd dollár bevételt generál 70%-os haszonkulcs mellett. A technológia leginkább a Tesla Model S 2012-es bemutatása kezdett el közismertté válni, de csak a közelmúltban került be a fősodorba olyan viszonylag megfizethető opciókkal, mint az ülésfűtés, az „okosabb” lámpa és a parkolássegítő. . A különböző gyártók a bevezetés különböző szakaszaiban vannak, részben azzal függ össze, hogy járműarchitektúrájuk lehetővé teszi-e a szoftver biztonságos letöltését, és ezt követően a sofőr hozzáférhet-e a funkcióhoz. A BMW a nemrég jelentette be Connected Drive ajánlatát az Egyesült Királyságban, és az elérhető opciók között szerepelnek a fűtött ülések havi 15 font áron. Különböző feltételek állnak rendelkezésre, beleértve a korlátozott egy hónapos próbaidőszakot, egy évet, három évet és korlátlan időt. Ez a korábbi ajánlatuk bővítése, amely lehetővé tette olyan funkciók tartós hozzáadását, mint az adaptív sebességtartó automatika és az adaptív felfüggesztés. Az autók utólagos, interneten keresztül történő extrázása nem feltétlenül különbözik nagyban attól, amihez már hozzászoktunk. További funkciókat vásárolunk például már meglévő számítógépes szoftverekhez, alkalmazásokat vásárolunk, amiket a telefonunkon futtatunk és sokan játékokban is fizetnek azért, hogy új képességeket szerezzenek meg. Az autó funkcióinak bővítése hasonló, csak szélesebb spektrumon választhatunk extrákat. Vannak olyanok, mint például a navigációhoz egy frissített térképadatbázis, amely egy szoftverblokkot egy újabb verzióra cserél, amiért a gyártó feltehetően plusz licencdíjat fizetett, így ésszerűen elvárhatja, hogy ezt fizesse meg a vásárló. Más funkciók, mint például az adaptív sebességtartó automatika használhatnak olyan érzékelőket és rendszereket, amelyek már az autóba vannak telepítve, de a letöltött vagy feloldott kiegészítő szoftverek ezeket más módon kapcsolják össze, hogy biztosítsák az új funkciót. Bár a trend terjedése gyakorlatilag megálílthatatlan, elég sok nyitott kérdés van még. Leginkább az, hogy vajon mit szólnak majd az ügyfelek? Nem érzik magukat átverve, hogy a funkciókhoz szükséges eszközök ott vannak az autóban, csak nem férnek hozzájuk? Még akkor is vannak komplikációk, ha az emberek hajlandóak lesznek utólagosan funkciókat aktiválni valamilyen időtartamra. Ha az autó lízingelt vagy céges autó, akkor a sofőr szabadon hozzáadhat funkciókat anélkül, hogy előzetesen engedélyt kérne? Mi történik, ha az autó gazdát cserél vagy roncstelepre kerül egy baleset után? Hogyan néz ki az árazás, mennyivel lesz drágább a bérlés, mint a vásárlás? A kereskedőknek jutalékot kell-e kapniuk az interneten keresztüli értékesítésért, még akkor is, ha nem vesznek részt közvetlenül a vásárlásban, ahogy azt egyes gyártók javasolják? Nemcsak az ügyfeleknek kell módosítaniuk gondolkodásukat, hanem mindenkinek, aki az autók értékesítésében vagy szervizelésében részt vesz az életciklusuk során. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezek 2022 legfontosabb logisztikai trendjei

2022.08.08.
Megvizsgálva az ágazat legígéretesebb fejleményeit, azonosítva a ma és a holnap raktárai előtt megnyíló lehetőségeket íme, a 2022 öt legfontosabb logisztikai trendje: 1. Kezet nyújtanak a robotok A koronavírus-járvány hajtotta e-kereskedelmi fellendülés nem mutatja a lassulás jeleit. Ez a raktárakban a készletek forgalmának gyors növekedését okozza. Az egyik legjobb módja ennek a keresletnövekedésnek a kezelésére a robotika. Ezek az eszközök már rutinfeladatokat, például komissiózást végeznek. A rajintelligencia, a nagy teljesítményű érzékelők és az autonóm targoncák már nem futurisztikus elképzelések; ezek már a valós intralogisztikai folyamatok szerves részévé váltak. A technológia továbbra is gyorsan fejlődik, ami lehetővé teszi, hogy a robotok még okosabbá és hatékonyabbá váljanak. 2. Big data és összekapcsolhatóság Nem csak a hardver (például a robotok) fejlődik. A szoftverek is egyre nagyobb teljesítményűvé válnak. Ez pedig több adatot is jelent - amelyek feldolgozásával és megértésével új távlatok nyílnak és további fejlesztések indulhatnak. E hatalmas adatmennyiségek hatékony kezeléséhez bid data elemzésekre és intelligens kapcsolódási lehetőségekre van szükség. Ezek az adatok lehetővé teszik a pontos előrejelzést és a megfelelő intézkedések ajánlását. A vállalatok képesek tanulni a múltbeli hibákból, már a korai szakaszban felismerhetik a potenciális veszélyeket, például az ellátási láncuk gyenge pontjait, és ennek megfelelően képesek módosítani a folyamataikat. 3. Többcsatornás megoldások az ellenállóbb ellátási láncokért Az elmúlt évek megmutatták, hogy az ellátási láncok sérülékenyek lehetnek, vagy akár össze is omolhatnak a váratlan események nyomása alatt (lásd koronavírus-járvány, csip- és alapanyaghiány, konténerhiány, dugó a Suezi-csatornán, háború Ukrajnában). Hogyan lehet őket ellenállóbbá tenni? Nagyobb rugalmassággal. A többcsatornás megoldások - vagy az alternatív szállítási formák - támogathatják ezeket az erőfeszítéseket. Ha például egy heves tengeri vihar korlátozza a hajók mozgását, rendkívül előnyös, ha az árukat gyorsan és egyszerűen át lehet helyezni vasútra vagy akár közúti szállításra. 4. Helyi beszállítók az ellátás biztonságáért Hosszú ideje az egyre kiterjedtebb és általánosabb globalizáción van a hangsúly - ami az életünk minden területére hatással van. De ez már a múlt, így azt mondhatjuk, hogy hatással volt. Az elmúlt évek és főként hónapok - gondolva Ukrajna orosz megszállására - nyugtalanító eseményei azonban a többcsatornás stratégiák térnyerését és a helyi beszállítók iránti újbóli érdeklődést eredményezték: bár a nemzetközi ellátási láncokon belül célszerű tartalék lehetőségeket keresni, a kisebb, földrajzilag behatároltabb ellátási láncok még nagyobb biztonságot nyújtanak. A régiók tehát függetlenebbek és rugalmasabban kezelhetők a rövidebb távolságok miatt. 5. A fenntarthatóság továbbra is elsődleges A rövidebb útvonalak növekvő népszerűségét igazolja a vállalatok fenntarthatóságra törekvése. A tendenciát szerencsére a közelmúlt eseményei nem törték meg, legfeljebb csak lassítják. Remélhetőleg. Az (intra)logisztika pedig hatalmas lehetőségeket rejt magában a környezetbarátabb folyamatok tekintetében: a nagy hatótávolságú elektromos teherautók, az erőteljes elektromos targoncák, az intelligens energiagazdálkodás és az újrafelhasználható akkumulátorok csak a kezdetet jelentik. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló törekvés idén is - és még sok éven át - kulcsszerepet fog játszani.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója