Negyedmillió eurós Škoda

2017.06.02.
Eddig csak három készült                                                                          A szerző felvételei Minden darab hat hónap alatt alakult Audiból Skodává, vagyis, aki karácsonyra szeretne egyet, az most rendeljen. És azzal is számoljon, hogy borsós lesz a számla, mert az R8-as már önmagában is drága, itthon az alapváltozat több mint 55 millió forintba kerül, és erre jön még az átalakítás költsége, ami ugyancsak magas, pedig „csak a ruha” más. De ettől lesz egyedi és kissé retrós az egyébként sem unalmas az R8-as, mely első látásra is megnyerő fazon. Negyvenkét éves RS-gének                                                             Az ihletet adó rali Skoda Bizonyos szögből egyértelműen látszik a szándék és felismerhetőek a Škoda RS génjei, legalábbis formailag, de alaposabb nézelődés után egyértelműen visszaköszön az alap, melyre a kicsit retrós fazonú sportkocsi épült. Mármint az igazán magas műszaki színvonalú Audi R8-as, melynek motorja Győrben készül, ahogy az anyakonszern legtöbb benzinese és dízelje. Az Audi Hungária által újabb rokoni szálak bogozhatók ki, hiszen többféle rokonság is megjelenik: a műszerfal jobboldalán az RS200-as jelzés például a négy karikára emlékeztet. A német konszernhez tartozó több márka modelljéből keverték az autókoktélt a cseh „hn” cég mixerei: a Škoda RS200-ast az Audi R8-asban és Lamborghininél is használt 423 lóerős V8-as benzinmotor hajtja, fényszórója a Bentley Mulsanne-tól, hátsó lámpája a Lamborghini Gallardo sportkocsitól származik, ahogy a karbon-kompozit cockpit is. Profik bátorsága és tapasztalata Hogy mitől ilyen bátor a Hoffmann-Novague cég? Mert van tapasztalt mérnökgárdája és persze technológiája, így a munkás hétköznapokon tucatnyi autógyár beszállítója. A tucatnyi ebben az értelemben klasszikus tizenkettőt jelent, hiszen a következő márkák az ügyfeleik: Audi, Bentley, BMW, Ford, Mercedes, Mini, Opel, Rolls-Royce, Seat, Škoda, Volvo és VW. Szóval van bőven járműipari tapasztalata és elismertsége, mert nem csak lézerhegesztésű karosszériaelemeket gyárt, hanem technológiákat és termékeket is fejleszt a 25 éves és 307 főt foglalkoztató, tavaly 20 millió eurós forgalmú Hoffmann-Novague cég, melynek kezdőbetűiből született a hn-jelvény. Non-Fiction A sportkocsi ötlete már 2008-ban megszületett, de még a profi cseh cégnek is kellett néhány év ahhoz, hogy megszülessen az első hn-márkanevű R200-as, melyet először 2015-ben teszteltek a Slovakiaringen, majd a Non-Fiction prototípust kiállították a prágai DOX Galériában. Néhány formai eleme a tehetősebb csehszlovákok nép-sportkocsiját, az 1977-es Škoda 130 RS-t idézi. Az autót Petr Novák dizájner és Marek Hoffmann, a Metal Hoffmann cég tulajdonosa tervezte. Nem faros A farmotoros ős-Škoda kupét idéző alumínium karosszéria most középre épített V8-ast, vagy a megrendelő kívánságának megfelelően V10 hengeres, benzines erőforrást takar, a kisebbikkel is 4,4 másodperce alatt gyorsul álló helyzetből százas tempóra, végsebességéről pedig csak annyit árult el a cég képviselője a balatonfüredi bemutató, hogy eléri a 300-at... A tervezett darabszám legfeljebb harminc, eddig három készült el, vagyis tulajdonosának még sokáig nem kell félnie attól, hogy szembe jön egy másik darab, erre a több mint negyedmillió eurós ár is garancia.  

Egymást érik a balesetek: motoroshalál - három áldozat a 47-esen

2017.06.02.
Három ember meghalt, amikor két gépkocsi összeütközött a 47-es úton Hódmezővásárhely és Székkutas között péntek este - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia elmondta, a rendőrség a helyszínelés és műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárta, kerülni Kútvölgy felé lehet. A katasztrófavédelem honlapján olvasható tájékoztatás szerint a balesetben még egy ember súlyosan, további négyen könnyebben megsérültek. A hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók az egyik járműből feszítővágóval szabadították ki a súlyos sérültet. Baleset a 47-es úton. Fotó: Kuklis István/Delmagyar.hu Korábban írtuk: Halálos kimenetű közúti közlekedési baleset történt 2017. június 2-án 16 óra 34 perckor a 8-as és a 74-es számú főutak kereszteződésében, ahol egy tehergépkocsi és egy motor ütközött össze. A motort vezető férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. A rendőrök a gépjárműforgalmat mindkét irányból Vasvár belterületén át terelik. Korábban írtuk: Egy kisteherautó fának ütközött eddig ismeretlen okból és körülmények között 2017. június 2-án 16 óra 15 perc körül a 6-os számú főúton Nagydobsza belterületén. A balesetben a gépkocsit vezető nő súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Hobolnál és Daránynál az 5808-as számú útra terelik. Kerülni a Hobol - Kétújfalu - Darány útvonalon lehet. Egy percel korábban egyik másik balesetről adott hírt a Police.hu. Anyagi káros közlekedési baleset történt az M5-ös autópálya országhatár felé vezető oldalán, a 127-es kilométerszelvényben. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a gyorsító sávot lezárták. A balesetben, mely 2017. június 2-án, valamivel 16 óra után történt, négy autó érintőlegesen ütközött, de senki sem sérült meg.  A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az autópálya gyorsító sávját az érintett szakaszon lezárták, a külső sávon halad a forgalom.

British Airways összeomlásás: véletlenül kapcsolták le a villanyt?

2017.06.02.
A The Times című konzervatív brit napilap által idézett vállalati források szerint egy alvállalkozó cég karbantartást végzett a BA londoni adatforgalmi központjában a Heathrow repülőtér mellett, és az egyik alkalmazott egyszerűen kikapcsolta a szünetmentes áramforrást, amely a normál hálózati áramellátás mellett a vészhelyzeti tartalékot biztosító akkumulátorokkal, illetve a dízelgenerátorral is összeköttetésben volt. A brit laphoz eljutott egy belső email-üzenet, amelyben a BA információtechnológiai részlegének vezetője arról tájékozatja kollégáit, hogy a szünetmentes áramforrás visszakapcsolása is szakszerűtlenül történt, és ez fizikai károsodást okozott az informatikai rendszerben. A számítógépes hálózat kiesése elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a BA teljes, globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és a május végi hagyományos háromnapos hosszú hétvégén becslések szerint 75 ezren rekedtek a légikikötőkben. Heathrow-n és Gatwicken összesen hétszáz járatot kellett törölni, köztük a British Airways több budapesti járatát is. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója már szombat este, a Twitter üzenőportálon megjelent videóüzenetében közölte, hogy a hiba elhárításán dolgozó szakértők szerint az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett. Cruz azonban akkor még nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, és a BA részéről hivatalosan azóta sem közölték a rendszer összeomlásának okát. Iparági becslések szerint a háromnapos felfordulás miatt a BA 150 millió font (55 milliárd forint) kártérítés kifizetésére kényszerülhet. A British Airways múlt hétvégi közleménye szerint az érintett utasok november végéig igényelhetnek teljes visszatérítést, vagy átfoglalást későbbi járatokra. A légitársaság kérte utasait, hogy őrizzék meg a felfordulás idején vásárolt élelmiszerek nyugtáit, valamint az általuk igénybe vett tömegközlekedési eszközök menetjegyeit és szállodaszámláikat, mert a BA-től ezekre is visszatérítést kérhetnek.

Totti az idei Motoros Borok Útja Rallye házigazdája

2017.06.02.
Tóth "Totti" Zoltán a BMW-nek tart motoros és autós vezetési tréningeket. „Két nemzetközi roadshowra készülünk, a soron következő Szlovákiában lesz, ahol szemléltetjük, hogy az M-es BMW, hogyan viselkedik versenykörülmények között. Ezután egy másik kiállításon teljesen- és részben elektromos hajtású BMW-kkel ismerkedhetnek az érdeklődők.” – sorolja Totti a programjait. A TV2-n évek óta nagy sikerrel vezeti az autós magazinműsort, amihez pedig folyamatosan forgatnak. Június 17-től egy hosszabb pihenést tervez, hogy aztán szeptembertől újra gyúrhassa az autóipar minden szegletét.   "Nagyon örültem a szervezők tavalyi felkérésének, hogy szakértő szemmel kísérjem végig a rallyet, mint versenyprogramot. Idén pedig nagy megtiszteltetés betöltenem a házigazda szerepét. Megmondom őszintén, tavaly nagyon izgultam, hogy ne legyenek balesetek, de minden induló páros szépen teljesített, betartották a közlekedési szabályokat. Idén ebben már rutinosabb leszek, nagyon várom a játékos feladatokat, a régi és új arcok köszöntését – meséli lelkesen Totti. Totti tavaly a rajtnál szpíkerkedett, és szakértőként kísérte végig a legelső Motoros Borok Útja Rallye-t.  Szerelem volt első látásra.. 35 éve motorozik, de 2016-ig valahogy nem jött szembe vele a Vespa. Az I. Mototos Borok Útja Rallyen találkoztak először, és hát... szerelem volt első látásra. „Csodálatos érzés, amikor az ember nincs időkorlátok közé szorítva, és hétköznap csak úgy végig gurul vele a városban. A rallyen tapasztaltam meg ennek a motornak a társasági funkcióját is. Jó társaságban lenni, a mögötted lévővel beszélgetni. Én egyébként télen is ezzel járok.” A motoros rallye múlt heti sajtótájékoztatóján Knezsik Istvánnak szegezte közlekedésbiztonsági kérdéseit Rutinos motorosként, versenyzőként és instruktorként úgy gondolja, hogy sokkal nagyobb a felelőssége abban, hogy példát mutasson másoknak. „Egyszerűen evidencia, hogy akit ebben a közegben ennyien ismernek, jó példával járjon elől. Sosem robogózok például rövid ujjú pólóban vagy kesztyű nélkül, szerintem ez így korrekt.” - mondja. A Balatoni Borrégiót nem csak szereti, de rendkívül jól. Kétlakiként Budapest és Keszthely között ingáznak a családdal. Kéthelyet és környékét nagyon szereti, egyik kedvenc borászata a Kristinus Borbirtok. Ne maradjon le a II. Motoros Borok Útja Rallye legfrissebb híreiről és kulisszatitkairól! Kövesse naponta többször frissülő rovatunkat az Autószektoron, és tartson velünk az Autószektor és a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalán! Villámkérdések Kedvenc motorod? Harley-Davidson Street Glide Északi vagy Déli part? Északi part Fehér, rosé, vagy vörös? Mindig attól függ, hogy milyen a hőfok. De vörös.

Elrajtolt a II. Motoros Borok Útja Rallye (percről-percre)

2017.06.02.
21:50 A Vespa képviseletében Rieb Györgyöt kérték a színpadra, akivel Megay Róbert Péter anno még együtt dédelgette a Motoros Borok Útja Rallye álmát..most Gyuri a motorok fogyasztásával kapcsolatosan osztotta meg velünk, hogy egy 300 GTS Vespa 1000 km alatt 3-3,3-at fogyaszt, de vádiúj járgányként be kell járatni, a versenyzők türelmét és megértését kérte a csodajárgányok itánt. Az idei szlogen: Bor, mámor, Vespa – hát kell ennél többet mondanunk? Rieb György éppen sztoriban van az első napi befutó után (Kattintson a többi fotóért!) 21:00 Totti, a rendezvény házigazdája ismertette a mai feladatok szakaszgyőzteseit: Az 1/100-as feladatban a 3-mas rajtszámmal Körmöczy Péter teljesített legjobban, 6.05 idővel. A „fordított le mans-i” játékban Kis Viktória és a Csipai Roland- Koczka Bori kettős hajszálhíján egyidővel végzett. A „legurulásban” Jancsó Gyula- Áman Zsuzsa páros nyert 17.84-el. És a jelenlegi állás szerint a dobogós helyezettek: 1.       Jancsó Gyula- Áman Zsuzsa (26) 2.       Horváth József (24) 3.       Siska Mátyás (18) Totti, a verseny házigazdája ismertette az 1. napi részeredményeket. Mellette Megay Róbert Péter főszervező (Kattintson a többi fotóért!) Totti elmondta, hogy nagyon büszke a csapatra a szép teljesítményükért, de továbbra is kéri, hogy felelősen közlekedjenek, semmi kaszkadőr mutatvány- jegyezte meg viccesen. 19:00 Hatalmas tapsot kért Megay Róbert Péter, a Magyar Borok Útja Rallye Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője ennek az 5 pincészetnek, akik pazarul vendégül látták ma az egész csapatot. Igyekszünk olyan helyekre elvinni a résztvevőket, ahova a hétköznapokon nem feltétlenül jutnak el az emberek. Ez a nap azt mutatta, hogy nem csak, hogy jól sikerült, de mindenki felszabadult volt, és barátkozott egymással– mondta. 18:00 A szállás elfoglalása utána mai nap meglátogatott pincészetek egy esti borkotolóval készültek a versenyzőknek. A Gelléri Pincészet, Koczor Pincészet és Vendégfogadó, Canter Borház, Lídia Borház és az Aklan Pince kedveskedett nekünk a legjobb boraival. Az arra kedvet érzők természetesen vásárolhattak is a pincészetek palackozott boraiból a helyszínen vagy rendelést leadva. Az egész napos motorozás fáradalmai után jól eső baráti beszélgetések zajlanak a Hunguest Hotel Pelionban egy-egy pohár finom bor mellett (Kattintson a többi fotóért!) 17:00 Megérkeztünk a főhadiszállásunkra a Hunguest Hotel Pelionba. Motorosaink előtt le a sisakkal! Nagyon szépen tartották az időt és az útvonalakat, ezért most jól megérdemelten mindenki elfoglalja a szobáját, majd 19h-től kezdetét veszi a bórkostoló. A mai napon meglátogatott pincészetek sorakoznak fel legjobb boraikkal, amelyek méltó kísérői lesznek a vacsorának és a mai élmények átbeszélésének. Ami a legizgalmasabb, hogy ma a részeredményekbe is betekintést kapnak a versenyzők, hogy holnap aztán energiától felvértezve induljanak neki a II. Motoros Borok Útja Rallye második napjának.  15:30 Az Aklan Pince 2012-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a borászattal. A Lesencetomaj dombján elhelyezkedő romantikus házikót szerintünk egy képeslap tájáról mintázták. Egyszerűen beleszerettünk a vidékbe, első látásra. Dr. Aklan György körbevezetett minket a birtokon és a pincében, miközben megosztotta velünk, hogy a borászat szeretetét édesapjától örökölte, vegyészmérnökként pedig pontosan jól tudja, hogy a „természet a legjobb vegyész, különösen a borászatban”! Bár sok tennivalójuk van még a pincészeten, de mi már most megadtuk nekik a bizalmat. Este a bórkostolón személyesen találkozunk a boraikkal. Festői szépségek (Kattintson a többi fotóért!) 14:30 A Lídia Borházban olyan különleges frissítőt kóstolhattunk, amely azon felül, hogy természetesen nem tartalmaz alkoholt, egyből oltja a szomjat. A még éretelen szőlőből készült verjus egy kifejezetten savanykás szőlőlé, míg vörös változata egy édesebb ízélményt adott. Jó bornak is kell a cégér! (Kattintson a többi fotóért!) 13:50 A Canter Borházban több helyiségből álló játékos kvízt kellett kitöltenie a versenyzőknek. Egy frissítő után, a tágas és modern kialakítású pincében kellett megörökíteniük a borászat lelkét jelentő tárgyakat. A szemfülesek már a Vinotékában kiszemelték azokat a borokat, amiket nap végén meg szeretnének kóstolni a szállodában.   Canter Borház pincészetében a versenyzők elidőznek a játékos kvíz első állomásán. (Kattintson a többi fotóért!) 12:10 A Koczor Pincészet és Vendégfogadó már régi ismerős számunkra, hiszen a tavalyi XXI. Magyar Borok Útja Rallye keretében is volt szerencsénk megkóstolni boraikat. Idén a hasunkat is elkényeztették, hiszen az egész csapatot vendégül látták egy isten finom ebédre, amelyet a lenyűgöző panorámájú birtokukon fogyaszthattunk el.  Megay Róbert Péter, a Magyar Borok Útja Rallye rendezvénysorozat főszervezője adja át a pincészeteknek járó oklevelet Koczor Kálmánnak (Kattintson a többi fotóért!) 11:40 Ha Balatonfelvidék, akkor Tihanyt vétek kihagyni. A versenyzőknek koordinációs pontként érinteniük kellett a Visszhang-dombot, ami természetesen csak egy felkiáltást tudott visszamondani: Csak így tovább motorosok! Tihanyban jártak a motorosokkk-sokkk-sokkk-sokkk-sokkk... (Kattintson a többi fotóért!) 10:55 A Gelléri Pincészet házi készítésű borkorcsolyákkal (fasírt, zsíros deszka lilahagymával) várt minket. Antal Gyula, tulajdonos elmesélte nekünk, hogy régi motorosként nagy szerelmese a gépjárműnek. Jelenleg öt motort tart a garázsban, amelyek közül a Harley-Davidson a nagy kedvenc, ezzel viszont csakis Erdély országot járja.  Szépen sorban a Gelléri Pincészet előtt (Kattintson a többi fotóért!) 10:15 A Velence-tavi fotók után vitt minket magával a nyári szellő, egészen Nádasdladányig, ahol a mesebeli Nádasdy-kastélyban találtuk magunkat. A versenyzők a feladat teljesítésén túl (most selfie a kastély előtt, mert a selfie menő), annyira lelkesek voltak a miliő láttán, hogy körbe is néztek a Nádasdy család egykori rezidenciáján.     Érkezik az úri közönség a Nádasdy Kastélyhoz (Kattintson a többi fotóért!)   Selfie feladat. Semmi-Kis Tündének jól áll... Lesz még ilyen! (Kattintson a többi fotóért!) 8:05 Erdei Zsolt és Gál Péter felváltva lengették be a rajtzászlót a motorosok előtt, akik rögtön az első feladat teljesítésével lódultak neki a Balatoni borvidéknek. RAJT! (Kattintson a többi fotóért!) 7:45 Gál Péter, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár üdvözölte a kezdeményezést, hiszen a Földművelésügyi Minisztérium egyik elsődleges célkitűzése, hogy  a magyar borkultúrát ilyen színes programokkal népszerűsítsük. Kiemelt feladatuk továbbá a kulturált, minőségi alkoholfogyasztás népszerűsítése. A versenyzői csomagban elhelyezett Borkiválóságok c.könyv reméli, hogy ehhez jó segítsége lesz majd. Köszöntők (Kattintson a többi fotóért!) Erdei Zsolt, világbajnok ökölvívó, a Magyar-Ökölvívó-szakszövetség elnöke rajtoltatta a versenyzőket. Ő maga, nem motorozik, de nagyon irigyeli azt a szabadságot, amit egy motoron érezhet az ember. Reméli egyszer lesz alkalma kipróbálni. Tóth  Zoltán,Totti idén a verseny házigazda szerepét tölti be, emellett a rallye szakmai felelőse is. Felhívta a versenyzők figyelmét arra, hogy bár gyönyörű időnk, van a napsütés ne csapja be őket, kesztyűt és sisakot mindig, minden körülmények között viseljenek. Figyeljünk egymásra, hiszen most nem a gyorsaság a cél, hanem a pontosság, a és a gasztroturisztikai élmények szerzése. Majosházi Péter, a Chronomoto Team Kft ügyvezetője, idén is versenybíróiszerepben biztosította a rendkívül profi és részletes itinert a versenyre. Elmondta, hogy a játékszabályok változatlanok, a sebességen kívül, figyelnek az időre, a játékokon teljesített eredményekre. Sok pontot és jó szórakozást kívánt mindenkinek. 7:30 Megay Róbert Péter, a Borok Útja Rallye Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket. Dr. Fazekas Sándor, Földművelésügyi Miniszter szavait idézve idén is „két keréken a magyar borvidéken”.  Köszönetét fejezte ki azAegon Biztosítónak, Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció elnökének, akik minden évben nagy szakmai segítséget jelentenek a versenyben. Komáromi Endre nyugállományú rendőr ezredes barátunk, a verseny biztonsági főnöke sajnos részleges izomszalag szakadást szenvedett, ezért nem tudott ma reggel velünk lenni. Innen is gyógyulást kívánunk neki! „Minden pincészet megérdemli a figyelmet. Ne csak rohanjatok – hiszen nem a gyorsaság, hanem a pontosság a cél –! Beszélgessetek a borászokkal, ismerjétek meg hitvallásukat és legfinomabb boraikat! A szállodába visszatérve pedig kóstoljuk meg legfinomabb boraikat! Ezek közül válasszuk ki és díjazzuk a legjobbakat!” – bíztatta a résztvevőket. Utolsó simítások (Kattintson a többi fotóért!) 6.30 Csicsergős reggelre ébredtünk a II. Motoros Borok Útja Rallye rajtjának hajnalán. A nappal együtt keltünk, hogy minden tökéletesen induljon a budaörsi parkolóban. A koránkelőket friss kávéval és a szívet-lelket erősítő Csabai kolbászos falatkákkal vártuk.  Sorra gurultak be a GTS300-as Vespák és a nagyobb kétkerekű versenytársaik. A regisztrációnál mindenki megkapta a rallye egység csomagját: közlekedési mellény, itiner, Borkiválóságok könyve.  5:30 A stáb elindult a főhadiszállásról a rajt helyszíne felé. Szép napunk lesz! A II. Motoros Borok Útja Rallye programfüzetének borítója „A magyar bor nemzeti kincsünk. Magába sűríti elődeink alkotókedvét, odaadását, szakmai tapasztalatát, Kárpát-medencei örökségünket, természeti, földrajzi adottságainkat, kulturális, szellemi, lelki mivoltunkat. Megtestesíti a jövőnkbe vetett hitet, bizodalmunkat, hogy továbbadhatjuk utódainknak a magyar bor iránti szeretetet és az elkötelezett borász szakma iránti tiszteletet.”  - olvasható Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter köszöntőjében. Idén ő az egyik fővédnöke a rendezvénynek. Ilyen rajtszámok tündökölnek idén a Rallye-n induló motorokon.

Felborult egy tréler, lezárták az M2-es főváros felé vezető oldalát

2017.06.02.
A police.hu közleménye szerint a balesetben senki nem sérült meg. Az autóút Budapest felé vezető oldalát helyszínelés és a műszaki mentés idejére zárták le, a forgalmat a közeli benzinkút szervizútjára terelik.

Fair volt a Ferrari strarégiája?

2017.06.02.
Persze az igazságot sosem tudhatjuk meg, hiszen a Ferrari könnyen mondhatja, hogy Kimi kapta az elsőként kereket cserélés előnyét, de biztos, hogy ez mindig előnyt jelent? A csapatnál láthatták, hogy Vettel előtt üres lesz a pálya, és ha képes elég jó köröket autózni, az élre kerülhet. Egy pillanatra sem állítanánk, hogy szándékos volt, de ha az olasz istálló történelmét nézzük, nem lenne meglepő a döntés. Sokat mondó kép.                                                                                Forrás: Carandbike.com Az első helyről induló Raikönnen 2 másodperccel a Vettel által vezetett boly előtt versenyzett, amikor a Ferrari kihívta a 36. körben. Vettel ezután rá tudott kapcsolni, Raikönnen pedig a forgalomban szenvedett és próbált jó időket autózni. De Vettel az üres pályán egy kerékcserényi időt autózott ki, amivel végleg megelőzte Raikönnent, eldöntve ezzel a versenyt. Vettel második győzelmét aratta a legendás versenyen, amivel most 25 ponttal (pontosan egy győzelemmel) vezeti a bajnokságot Hamilton ellen. A stratégia nem ment szembe semmilyen szabállyal, de tény, hogy Vettel malmára hajtotta a vizet, aki így egészen csinos előnnyel vezeti a bajnokságot. „A második hely mégis második hely, de nem jó érzés” értékelte a szituációt Raikönnen. Az új vezetés remélhetőleg tisztában van azzal, hogy az ilyen döntések nem jók a sport számára, a nézőnek egyenesen elmegy a kedve az egésztől, ha azt látja, hogy a kedvencét nem hagyják nyerni. Márpedig Raikönnen rajongókkal tele van az egész világ. 

Bíznak a Lexusban az orosz autóvásárlók

2017.06.02.
Amikor egy vásárló választása a legendás megbízhatóságán és alacsony üzemben tartási költségein túl a környezetbarát hibrid modellportfóliójáról és autóinak a legmagasabb szintet képviselő prémium kidolgozottságáról ismert Lexusra esik, teljes biztonsággal számíthat a hibátlan ügyfélszolgálatra és a kategóriaelső birtoklási élményre. A Lexus ragaszkodik ehhez, ami már többször is bebizonyosodott, és ezt a vásárlók visszajelzései visszaigazolják. Ez a siker kétségtelenül annak köszönhető, hogy a Lexus-modellek kimagasló minőségéhez olyan ügyfélközpontú szemlélet társul, ami a tradicionális japán vendégszeretet, az “Omotenashi” szellemiségében gyökerezik. Az Omotenashi egy filozófia, amely alapjaiban határozza meg a Lexus munkatársainak gondolkodását: a kereskedők úgy kezelik a vásárlókat, mintha saját otthonukban látnák őket vendégül. A Lexus Oroszország rengeteg személyre szabott, kényelmes és költséghatékony szolgáltatást és programot kínál ügyfeleinek: ilyen például a használt autók online átvizsgálása, az online időpont-foglalás az időszakos karbantartásra vagy a tesztvezetésre (ugyancsak online útvonal-választással), illetve a “Segítség az Úton” program. Mindez nyilvánvalóan nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az orosz autóvásárlók immáron egymást követően másodszor válasszák elsőnek a Lexust a “Vásárlói Bizalom” kategóriában az AUTOSTAT” piacelemző cég, a AutoMarketolog.ru internetes portál és az “Avito Auto” által évente megrendezett “ÉV AUTÓGYÁRTÓJA” szavazáson. John Thomson, a Lexus Oroszország értékesítésért, marketingért, aftersales-tevékenységekért és márkaépítésért felelős ügyvezető igazgatója így értékelte az idei győzelmet: “Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy sikerült elnyernünk az orosz vásárlók bizalmát. Büszkék vagyunk rá, hogy a Lexus márka kapta ez a fontos díjat. Szeretnék köszönetet mondani vásárlóinknak és márkakereskedőinknek a hűségükért. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy lenyűgöző élményt nyújthassunk, hogy túlszárnyaljuk az elvárásokat, és hogy hibátlanul kielégítsük orosz vásárlóink igényeit.”
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója