Fának ütközött az autó Tatabányánál, egy ember meghalt

2017.02.08.
A balesetben, amely az 1-es főút 50-es kilométerénél történt, egy Bicske felől Tata irányába tartó személyautó megelőzte az előtte haladó járművet, és miután visszatért saját sávjába, lesodródott az útról, egy fának csapódott, majd továbbpördült és egy másik fának is nekiütközött - olvasható a közleményben. Az autót vezető 26 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Utasa könnyebben megsérült.

Elindította új járatát az easyJet Amszterdam és Budapest között

2017.02.08.
Az Airbus A320-as típuscsaládba tartozó gépekkel hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken teljesítik a járatokat, amelyek Schipolra, azaz a központi repülőtérre érkeznek és onnan indulnak. Kam Jandu, a Budapest Airport járatfejlesztési igazgatója a járat fogadásán az MTI-nek elmondta, az elmúlt években 130 ezren utaztak Magyarország és Hollandia között, de az easyJet amszterdami járata évente akár 20-30 ezerrel is növelheti az utasszámot. Hozzátette: a KLM az átszálló utasokra is épít, az easyJet viszont az árérzékenyebb piacon lesz jelen, ezzel új piacot nyit meg, így nem a részesedés lesz kisebb, hanem a piac nagyobb. Szerinte éves szinten 10-14 százalékos fejlődés fenntartható és 200 ezer utas már "megfelelő" szint lehet a két ország között. William Vet, az easyJet kereskedelmi menedzsere azt mondta, az első járatokon is már 75 százalék volt a járatok töltöttsége, pedig három héttel ezelőtt még alig 75 utas váltott jegyet a járatokra. Úgy vélte, a Budapest és Amszterdam közötti útvonal nincs teljesen kiszolgálva, ezért sikeres lehet a járat az üzleti utasok körében is. Elzo Molenberg, Hollandia helyettes nagykövete a járat köszöntésén azt hangsúlyozta, hogy a két ország között 2015-ben rekord nagyságú, több mint 5 milliárd euró bilaterális kereskedelem volt a két ország között, és ez az új járat hozzájárulhat ahhoz, hogy tovább javuljon a két ország közötti kereskedelem. Az easyJet a budapesti járatokon az elmúlt évben 13 százalékkal több utast szállított, mint egy évvel korábban, a járatok kihasználtsága 90 százalék fölött volt. Magyarország és Hollandia között három légitársaság közlekedtet járatokat: a KLM Schipolra, az Air France-KLM diszkont leányvállalata, a Transavia Rotterdamba, a magyar hátterű Wizz Air pedig Eindhovenbe közlekedik.
Címkék: 

Francia ügyészség előtt Fiat dízelmotorok

2017.02.08.
A francia DGCCRF versenyügyi és fogyasztóvédelmi hivatal tavaly a Volkswagen dízelügyét követően számos autógyártó ellen indított vizsgálatot az emissziós értékek manipulálásának gyanújával. A Volkswagen és a Renault után harmadikként a Fiat került a francia ügyészség elé, a többi autógyártó ellen a vizsgálat még folyamatban van. A vizsgálati anyag ismeretében az ügyészség dönt arról, hogy eljárást indít-e az FCA ellen vagy sem.

Derűlátók a lízingcégek

2017.02.08.
A napilap szerdai számában Tóth Zoltán főtitkár elmondta: a járműfinanszírozás továbbra is az egyik legfontosabb célja a Magyar Lízingszövetség tagvállalatainak, de emellett lényeges, hogy a lízingcégek bármilyen eszköz beszerzéséhez tudnak rugalmas, költséghatékony finanszírozást biztosítani. Ráadásul a most zajló technológiai forradalom során egyre kevésbé fontos az embereknek és a cégeknek, hogy egy-egy eszköz, gép a saját tulajdonukban legyen, inkább használni szeretnék. A lízingcégek figyelemre méltó növekedési potenciált látnak a flottafinanszírozásban is, hiszen ennek aránya Magyarországon csak 40 százalék körüli, jóval elmaradva az 50-80 százalékos nyugat-európai szinttől. A lízingpiac teljesítményét javítják a növekvő újautóeladások, mivel az autók mintegy 25 százalékának megvásárlását segíti lízingfinanszírozás. Az alacsony kamatkörnyezet is serkentőleg hat, az autófinanszírozáshoz igényelhető legjobb lízingkonstrukciók teljeshiteldíj-mutatója ma 6-9 százalékos, ami azt jelenti, hogy egy ötéves futamidejű, 2,4 millió forintos lízingkonstrukció havi törlesztése 46-47 ezer forint.

A vártnál jobb évet zárt tavaly a General Motors

2017.02.08.
Az éves adózott eredmény 9,4 milliárd dollár, részvényarányosan 6 dollár volt. A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos profit 6,12 dollár volt 2016-ban, amely szintén meghaladta az elemzői várakozásokban szereplő 6,02 dollárt. A december végével záródott tavalyi utolsó negyedévben a részvényenkénti profit 1,19 dollárra esett vissza az egy évvel korábbi 3,92 dollárról, amit a cég részben azzal indokolt, hogy a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása 500 millió dollárral rontotta eredményét. A GM kedden azt is bejelentette, hogy az idei részvényarányos eredményét 6,00-6,50 dollár közé várja, miután tavaly 6,12 dollár volt.
Címkék: 

A hajtásrendszerek átalakításán dolgozik a Bosch

2017.02.08.
A Bosch ezzel jelenlegi és jövőbeni ügyfeleinek is egy kézből kínál majd minden hajtásrendszer-technikát. Az elektromobilitás mellett a Bosch továbbra is intenzíven dolgozik a belső égésű konstrukciók fejlesztésén. Előrejelzése szerint 2025-ben az említett közel 20 millió hibrid és elektromos hajtású jármű mellett mintegy 85 millió benzines és dízelmotoros új gépkocsi is készül. - Legyen szó dízel- vagy benzinüzemű, illetve elektromos mobilitásról, a Bosch a járműgyártók első számú fejlesztő- és technológiai partnere. Stratégiailag felkészültünk az elektromos autózáshoz vezető átalakulásra – jelentette ki Dr. Rolf Bulander, a vállalat mobilitási megoldások üzletágának elnöke, egyben a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. „Akár üzemanyaggal, akár elektromos árammal, a Bosch a jövőben is ellátja energiával a különféle hajtásrendszereket. Mivel ma még nyitott, hogy mikor és melyik hajtás, illetve hajtáskombináció válik meghatározóvá, egyfajta párhuzamos megközelítés mentén az elektromos és a belső égésű mobilitás terén egyaránt tovább bővítjük tudásunkat és tapasztalatainkat” – folytatta Bulander. A hajtásrendszerek területének technológiai- és piacvezetőjeként a Bosch a mobilitási koncepciók átalakításának aktív résztvevője. A jövőben az új Powertrain Solutions üzletág átfogó műszaki portfoliót, valamint világszerte a hatékonyabb, gazdaságosabb és környezetkímélőbb közlekedés lehetőségét kínálja. A Bosch éves szinten több milliárd eurót fordít a különböző hajtásmegoldások további fejlesztésére. Önmagában az elektromos mobilitás áttörésébe évente 400 millió euró befektetést eszközöl a vállalat, amelynek a legnagyobb részét az akkumulátorok területén folytatott kutatás és fejlesztés jelenti. A Bosch világszerte az egyetlen klasszikus autóipari beszállító, aki egyszerre kutatja a jelen és a jövő cellatechnikáját. A vállalat eddig több mint 30 sorozatgyártási projektet valósított meg nemzetközi járműgyártókkal közösen. A Bosch mintegy 1 800 szakembere dolgozik a jövő elektromos mobilitásán. Új Powertrain Solutions üzletágával a Bosch egy kézből kívánja kiszolgálni ügyfeleit a hajtásrendszerek területén, az egyes komponensek mellett mindinkább teljes körű rendszermegoldásokat is kínálva. „Ügyfeleink igényei egyre inkább túlmutatnak a belső égésű motorokon. Ezek a dinamikus, a hajtások elektromossá alakításának irányába mutató változások nagyban meghatározzák új üzletágunk kialakítását. Az átalakulási folyamat során tudásunkkal és technikáinkkal mindvégig ügyfeleink mellett állunk” – hangsúlyozta Bulander. Stratégiailag a Powertrain Solutions három alapvető szegmensre összpontosít: az egyik a személyautók és a haszonjárművek belső égésű motorral, a másik a hibridrendszerekkel, a harmadik pedig a tisztán elektromos hajtású járművek. Ezek igen sokrétű kihívásokat tartogatnak. „Jelentős növekedési potenciált látunk az elektromos mobilitás és a haszonjárművek területén, míg a hagyományos belső égésű motorral hajtott személyautók esetében elsősorban a hatékonyság növelésére koncentrálunk” – emelte ki Bulander. Mindegyik hajtásrendszer-megoldás igényel műszaki fejlesztést, hosszútávon ugyanis csakis az maradhat versenyképes, aki az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást tovább mérséklő termékekkel jelenik meg a piacon.

Ittasan okozott halálos balesetet a 35 éves nő - sokkoló videóval

2017.02.08.
Fának ütközött egy személygépkocsi 2016. június 18-án Sarkadon, a Vasút utca és a Bánát utca kereszteződésében. A 2 óra 45 perc körül történt balesetben az autó jobb első ülésén utazó férfi életét vesztette. A jármű vezetője súlyosan megsérült, hátul utazó barátja könnyű sérüléseket szenvedett. A képre kattintva videó indul. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint az autót vezető 35 éves nő ittas volt, a vérében a baleset idején 0, 76 és 0, 86 g/l ezrelék között lehetett a véralkohol koncentráció. A kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a megengedett 50 km/h helyett 106 km/h körüli sebességgel hajtott. A Gyulai Rendőrkapitányság a sarkadi Sz. I.-t halált okozó, járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésével gyanúsítja és vádemelést javasol ellene. A 2017. február 2-án lezárt nyomozás iratait a rendőrség továbbította a Gyulai Járási Ügyészségre.

Honda-Hitachi közös vállalat az elektromos autók motorjaira

2017.02.08.
Az ötmilliárd jen alaptőkével létesülő közös vállalat 51 százalékban a Hitachi, 49 százalékban a Honda tulajdonában lesz. A közös vállalat nem csak a Honda, de más autógyárak számára is szállít majd villanymotorokat. A Honda viszonylagos lemaradásban van versenytársaihoz képest az elektromos járműtechnológiában, ezért lép kapcsolatra a Hitachi Automotive vállalattal, a Hitachi Ltd. konszern 1999 óta villanymotorok gyártásával foglalkozó érdekeltségével.

Ilyen szalagkorlát megmenthette volna a diákok életét

2017.02.07.
A veronai buszbalesetre utalva elmondta, ha ilyen típusú korlátokat telepítenek, akkor nem valószínű, hogy megtörténhetnek hasonló balesetek. A szabadalom lényege, hogy ütközéskor a szalagot tartó oszlop leválik a szalagról, és a szalag visszairányítja a járművet az útra - fejtette ki. Illusztráció Fotó: dak.hu Bakos József, a pályázaton szintén díjazott HungaroControl Kft. főosztályvezetője elmondta, hogy bevezették a szabad légtérhasználatot, a repülőgépek a legrövidebb utat használhatják a magyar légtérben, a földfelszíntől az ellenőrzött légtér tetejéig. Ezzel mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot spórolhatnak meg a légitársaságok és 16 millió kilogrammal kevesebb a szén-dioxid kibocsátás. Mint mondta, bízik benne, hogy a légitársaságok ezt visszafordítják a jegyárakba. MTI

Anyukám is érteni fogja – Csapágyak körülöttünk

2017.02.07.
A gépek tervezésének és építésének alapvető igénye, hogy az egymáshoz képest forgó mozgást végző fém alkatrészek lehető legkisebb ellenállással való gördülését megoldjuk. Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. jóvoltából most induló  hatrészes sorozatunkban megismerhetik a csapágyak történelmét, szerepés, működési elvüket, előfordulási helyeiket és a legkorszerűbb megoldásokat. Ahogy mondja... Legyen szó egy komolyabb fiók vasalatról, irodai guruló forgószékről, vagy egy csempevágóról, esetleg betonkeverőről, konyhai robotgépről, kolbásztöltőről egyszóval bármiről, amiben forgó mozgás is jellemző egy biztos: van benne csapágy. Az alapvető igény A csapágyak arra valók, hogy két egymástól különböző sebességgel forgó alkatrész között biztosítson kapcsolatot, támaszt. A legegyszerűbb példa erre a tengely(csonk) és a kerék. Míg a tengely áll, a keréknek forognia kell úgy, közben a forgó mozgáson kívül más irányba lehetőleg ne mozduljon el. A gördüléshez a legkézenfekvőbb guruló alkatrész a golyó. Nagyon leegyszerűsítve, a csapágy három fő részből áll. Külső gyűrű, golyósor, belső gyűrű. A gördülő elem persze nem csak golyó lehet, hanem különböző méretű és alakú hengeres testek is. Ezen kívül alapkivitelben is biztosítani kell, hogy a gördülő alkatrészek külső szennyeződést, vizet, párát ne kapjanak, ezekre szolgálnak a tömítések. Az animáción a belső gyűrű áll, a külső forog. Köztük a golyók dolgoznak A Gépelemek Tanszék forogni fog a székén (illetve azok csapágyain) ha ezt a rövid leírást meglátja, de muszáj lenne első körben a szó (csapágy) eredetét tisztázni. Mert csapon most nem a fürdőben lévő mosdócsapot értjük, hanem a gépészetben használt jelentését, vagyis általában rudat, hengeres keresztmetszetű alkatrészt. Az ágy sem a hálószobai fekvőalkalmatosság, hanem az ágyazat, beágyazás szavakból eredeztethető, stabil rögzítést jelentő verzió. A csap mindig egy furatba fog illeszkedni. A furat esetünkben nem más, mint a csapágyunk belső gyűrűje. Svenska Kullagerfabriken Tükörfordításban Svéd Golyóscsapágy-Gyár, és 1928-ban majdnem azonos néven jegyezték be a 100% svéd tulajdonú leányvállalatot Magyarországon. A korábbi Greinitz-Pirkner Vaskereskedelmi és Ipari Rt csapágyosztályából alapított cég egészen 1949-ig importőrként kereskedik a külföldi gyárakban készülő csapágyakkal, majd egészen a rendszerváltásig csak az állami importcégek közbeiktatásával végezheti tevékenységét. Az eredeti alapító okirat - már 1928-ban a máig használt logóval (Forrás: SKF) 1990-től ismét önálló importőrként már nem csak a behozatal és az értékesítés feladatát látja el a cég, hanem fokozatosan kiépíti hazai viszonteladói hálózatát és a Budaörsön létesített központban megkezdik a szerződött partnetek munkatársainak elméleti és gyakorlati oktatását. Az üllői úti székház 1929-től 1994-ig, vagyis 65 éven keresztül adott otthont a cégnek (Forrás: SKF) 2007-re az SKF piacvezetővé válik Magyarországon. 14 szerződött partnere 70 üzletet üzemeltet országszerte, és erre az évre esett a svéd anyavállalat alapításának centenáriuma is. Új sorozatunk következő részeiben megismerkedhetünk az autókban használatos csapágyakkal, megtudhatjuk élettartamukat, áttekintjük fejlődésüket, de kitérünk majd a szerelésre, mint sarkalatos pontra és lerántjuk a leplet a hamisítókról. A cikk elkészítésében az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. nyújtott segítséget.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója