Variációk egy témára – Top5-ös listába sorolt Porschék

2017.04.22.
Mi pedig egy csokorba rendeztük az eddig megjelent videókat most, hogy az első szezon végére értek. Persze a legtöbb járműről már mi magunk is írtunk korábban, így érdemes a hivatkozásokra is kattintani! A legritkább gyári modellek A Porsche történelmi anyagainak felelőse mutatja meg az öt legritkább Porsche modellt, irigylésre méltó munkakörnyezetben. 5. Porsche 911 Turbo S (964) - Az 1992-ben bemutatott sportautó részben szénszál erősítésű műanyagból készült karosszériával büszkélkedhet. A weissachi versenyrészleg rengeteg olyan alkatrészt használt megalkotásakor, amelyek egyenesen a motorsport világából érkeztek. Összesen 86 darab készült belőle! 4. Porsche 924 Carrera GTS - Összesen 50 darab készült belőle privát versenycsapatok számára 1991-ben. Az első fehér színben, a másik 49 példány pirosban. 3. Porsche 911 GT1 - Egy igazi versenyautó, amelyet a Le Mans-i versenyre fejlesztettek. A homologizációhoz azonban néhány utcai példányt is le kellett gyártani. A szabályok szerint minimum 20 darabnak kellett elkészülnie. Nos, a Porsche 21 darabot épített. Huszonegy darab az egész világ számára! Megőrülünk érte! 2. Porsche 911 SC/RS - 1984-ben 20 darab készült belőle, kizárólag rali versenyekre felkészítve. 1. Porsche 356 America Roadster - Összesen 16 darabot gyártottak belőle! Saját korszakának híres versenyzői küzdöttek vele a győzelemért. A legszebb hangon megszólaló Porsche modellek Weissachban a visszhangmentes kamrában szólaltatják meg a toplistás sportautókat. 5. Porsche 911 Carrera RS 2.7 - Csupán 500 darabotot szándékoztak építeni ebből a 210 lóerős modellből, ám olyan nagy kereslet mutatkozott iránta, hogy végül 1080 példány született. 4. Porsche 550 Spyder - A múlt század egyik legendás versenyautója, amelynek 1,5 literes négyhengeres boxermotorja összetéveszthetetlen hangon szólal meg. 3. Porsche 911 GT3 RS - Ötszáz lóerő! Félelmetes. Ehhez nem is kell többet hozzáfűzni. 2. Porsche 918 Spyder - A Nordschleife egyik királyaként ismert sportautó bebizonyítja, hogy egy hibrid erőforrás is képes vérpezsdítő szólamokra. 1. Porsche Carrera GT - Nincs párja a V10-es motor hangjának. Úgy véljük, ezzel nagyon sokan egyetértenek. A legvadabb légterelők Szintén Weissachban járunk a Porsche szélcsatornájában, ahol az aerodinamika tudományában csillogtatják képességeiket a mérnökök. Norbert Singer, korábbi versenyigazgató szegődik mellénk kalauzként. A nyolc méter átmérőjű szélcsatornában kilencezer lóerővel hajtott turbina generálja a légáramlatokat! 5. Porsche Cayman GT4 - Utcára is alkalmas, ám a versenyzés az „életének” célja. Légellenállási együtthatója 0,32 cW. 4. Porsche 959 - Egy legenda, amit mindenki birtokolni akar, akinek csak egy kevéske benzin is folyik az ereiben. Légellenállási együtthatója 0,31 cW. 3. 911 RS 2.7 - Az 1972-es Párizsi Autószalonon mutatták be a modellt, ami fentebb a legszebb hangú modellek között is helyet kapott. Hátsó légterelőjére a „kacsafarok” becenév ragadt rá az eltelt évek során. Légellenállási együtthatója 0,40 cW. 2. Porsche Panamera Turbo - A legújabb Panamera Turbo hátsó szárnya is igazán érdekes. Akkor nyílik ki, amikor az autó eléri a 130 km/óra sebességet. Légellenállási együtthatója 0,29 cW. 1. Porsche 935 Moby Dick - Egy Le Mans-i híresség került az első helyre. A 911-en alapuló 935 Moby Dick elérte a 366 km/óra sebességet Le Mans-ban! Becenevét többek között rendkívüli szélessége miatt kapta a regényhős bálnáról. Technológia, amely a versenypályáról érkezett az utcai autókba A weissachi tesztpályán Walter Röhrl mutatja meg a toplistára került érdekességeket. 5. Szénszál erősítésű műanyag - Először a 911 GT1 kapott teljesen szénszálas karosszériát a Porsche modelljei közül. 4. Üzemmód választó gomb - Először a 918 Spyder kapta meg az utcai modellek közül, mára azonban már több Porsche típushoz is elérhető. 3. Kerámia féktárcsa - A Le Mans-i versenyre tervezett Porsche 962-ben használták először. Manapság viszont extraként rendelhető az utcai modellekhez. 2. Turbófeltöltő - A turbófeltöltőt a Porsche először a 917/10 versenyautóban alkalmazta. A megoldás később az utcai autókba is beköltözött. 1. Hibrid hajtáslánc - A 919 Hybrid versenyautó tökéletes tesztalany minden új fejlesztéshez, amelyet a közúti hatékonyság növelésének érdekében találnak ki a mérnökök. Mérföldkövek a versenypályán 5. Párizs-Dakar  Rally 1986 - Három Porsche 959 indult az 1986-os versenyen, ahol 13 ezer kilométer megtétele után az első, a második és a hatodik helyen értek célba. 4. Hármas győzelem az 1982-es Le Mans-i 24 óráson - Mind a három Porsche 956 a dobogón végzett a világ egyik legnehezebb versenyének végén. 3. Can-Am győzelem 1973-ban - Itthon kevésbé ismert, ám az Atlanti-óceán túlpartján rangosnak számító versenysorozatban a Porsche 917/30 Spyder annyira erősnek bizonyult, hogy a szervezők még a szabályokat is megváltoztatták a kiegyenlítettebb verseny kedvéért. 2. Rekord a Nordschleifén 1983-ban - A Porsche 956 rekordját azóta sem döntötték meg. 1. Újabb rekord a Nordschleifén 2013-ban - A szériagyártású autók körrekordját produkálta a Porsche 918 Spyder. A legérdekesebb tanulmányautók A Porsche magyar dizájnere, Varga Péter a külső formatervekért felel, Ivo van Hulten pedig az utastérért. Ők ketten mutatják meg a legérdekesebb tanulmányautókat. 5. Porsche Typ 754 - A Porsche 911 előfutára, amelynek formája örök kedvenc az autórajongók körében. 4. Porsche 989 - A Panamera ötlete sokkal régebbre nyúlik vissza, mint azt a legtöbben gondolnák. 3. Porsche Cayenne Cabriolet - Igazán furcsa a 2002-ben bemutatott tanulmány. A szabadidő-autó és egy kabrió keverékén felismerhető a Targára emlékeztető merevítő keret is. 2. Porsche 918 Spyder - A jelenlegi zászlóshajó szinte alig változott a tanulmányhoz képest. 1. Porsche Mission E - Az elektromos motorral megálmodott Mission E a Porsche jövőjébe nyújt betekintést. A legemlékezetesebb Porsche Exclusive modellek Ebben a videóban Boris Apenbrink, a Porsche Exclusive különleges járművekért felelős igazgatója mutatja be a listára került különlegességeket. 5. 911 Club Coupe - A Porsche klubélet 60 éves születésnapjára készült modellből csupán 13 darab készült 2012-ben! 4. Porsche 911 Speedster - A 997-es generációból készült modell a két jellegzetes hátsó domborulatról ismerhető fel a legkönnyebben. 3. 911 Sport Classic - Visszatért a „kacsafarok” és a múltidéző könnyűfém keréktárcsák. 2. Porsche 911 Turbo S (964) - Csak 86 példány készült 1992-ben ebből a modellből a Porsche Motorsport és a Porsche Exclusive közreműködésével. 1. Legnagyobb sajnálatunkra az első helyezett egy lepel alatt bújik meg, és csak az év későbbi pontján mutatják meg. A legkeményebb tesztek A weissachi tesztközpontban nem csak egy sima pálya található. A Porsche a legkülönfélébb „kínzásoknak” teheti ott ki a járműveit. 5. „Csúszópad” - A hatalmas leaszfaltozott körön az autók kezelhetőségét tesztelik. 4. Tesztpálya - Kátyúk és különféle útegyenetlenségek szimulálhatók itt. Sőt, még egy sós vízzel teli kád is helyet kapott. Ezen 30 km/h sebességgel hajtanak át az autókkal és azok alsó részének korrózióvédelmét vizsgálják. Ezt a megoldást is évtizedek óta használják már, akárcsak az ugratópadot. 3. Szélcsatorna - 2015 óta egy megújult szélcsatornában tesztelik a versenyautókat és az utcai gépeket egyaránt. Akár egy 300 km/órával száguldó autó körül áramló levegőt is képesek szimulálni az új kamrában. 2. Off-road pálya - A Porsche szabadidő-járműveit dolgoztatják itt, vizsgálva a merevségüket, stabilitásukat terepen, vagy épp a vízbe merülési képességüket. 1. Törésteszt - Valószínűleg nem kell hosszan magyaráznunk, mennyire fontosak a töréstesztek egy autó megalkotásakor. A Porsche sem kíméli a gépeit. A Top5 videók első évadának ezzel vége, ám a kommentek között várjuk az ötleteket, hogy milyen témakörben lehetne még mozgolódni!

A Scania elnyerte a 2017-es Zöld Tehergépkocsi díjat

2017.04.22.
Ez annak az eredménye, hogy a Scania R 450 kiváló üzemanyag-fogyasztást ért el a VerkehrsRundschau és a Trucker közúti összehasonlító tesztjén. Az értékek önmagukért beszélnek – 23,7 liter/100 kilométeres átlagfogyasztás. „A fenntarthatóság, legyen szó alternatív üzemanyagokról vagy üzemanyag-hatékony dízeljárművekről, kulcsfontosságú kérdés a Scaniának és az ügyfeleinek” – mondta Peter Hornig, a Scania Deutschland Österreich ügyvezető igazgatója. „Az üzemanyag-fogyasztás csökkentésével egyszerre mérsékeljük a CO2-kibocsátást és a költségeket. Ezáltal a fenntarthatóság és a nyereségesség kéz a kézben járnak.” A fenntartható fuvarozás nyereséges - A VerkehrsRundschau és a Trucker tesztjén a Scania három konkurens márkájú nyerges vontatóval mérkőzött meg, 40 tonna legnagyobb szerelvényössztömeggel. „Végül a svéd gyártó bebizonyította, hogy mekkora értéket nyújt a járművezetőknek” – írták a magazinok. „A Scania R 450 a nyereségesség terén is felülmúlhatatlan volt. Nem csoda tehát, hogy a korona idén Svédországba vándorolt.” A Scania 2016 őszén mutatta be új generációs teherautóit, amelyek azóta számos európai média összehasonlító tesztjén győzelmet arattak.

Sportosabb lett! Maradhat? - Átalakított Toyota GT86-osok a Top Gear számára

2017.04.22.
A három Toyota GT86 átalakítása azon elképzelés szerint zajlott, hogy az autók a lehető legközelebb legyenek a sorozatban gyártott modellhez, ugyanakkor a tesztpályás használathoz megfelelő szintű biztonsági szintet nyújtsanak. Ennek érdekében a Rogue Motorsport szakemberei bukócsövet és versenyüléseket szereltek be, valamint eltávolították a burkolatok jelentős részét. A munka kezdetén kiszerelték az utastér összes olyan elemét, amely útban volt a bukócső beépítéséhez. Az volt a fontos, hogy a sofőr és a navigátor számára a lehető legtöbb hely álljon rendelkezésre, ezért a szerelők megszabadultak sok műanyag burkolattól, a tető borításától, a hátsó ülésektől, de a váltókar és a kormány körüli részeket is átalakították. Azokat a részeket, ahol a bukócsövet az alvázhoz hegesztették, megtisztították a gyári fényezéstől és az egyéb szigetelésektől. A fő gyűrű az üzemanyagtartály fölé került, melyet a hegesztés idejére ideiglenesen el kellett távolítani. A bukócső beépítése után a kezelőpanel és az utastér borításának egy része visszakerült a helyére, de egyes pontokon módosítottak rajtuk. Mindhárom autó előkészítése körülbelül egy hetet vett igénybe. Az átalakított Toyota GT86-ot Jack Rix szerkesztő tesztelhette elsőként. A Top Gear szakemberét lenyűgözte a japán modell menetdinamikája és irányíthatósága. Rix értékelte a hátsókerék-meghajtás és az elöl beépített 200 lóerős motor klasszikus kombinációját. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a modell rajongói nagyon várják a turbófeltöltős változatot, a tesztek során több tucatnyian állították meg és kérdeztek rá, hogy ez már a turbós változat-e. Patrick Mortell a Rouge Motorsport tulajdonosa osztotta Rix lelkesedését, kijelentve, hogy a GT86 a dinamikus és pontos vezetés örömét kereső autósoknak tervezett kocsi. Könnyű, jól kiegyensúlyozott, gyorsan reagál a sofőr mozdulataira és rendkívül jó menetdinamikát biztosít. Ne felejtsük el, hogy a napjainkban ritkán látható hátsókerék-meghajtás a jó drifting-autó receptje. A drifting kultúra népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a hazai drift versenyek egyre növekvő népszerűsége.

Magyarországra érkezett az utolsó mátyásföldi Ikarus - megmenekült egy igazi legenda

2017.04.22.
„Megmentettük a régi Ikarus-gyár utolsó autóbuszát, amit 15 év szolgálat után most vontak ki a forgalomból Angliában.” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója. A napokban Budapestre visszaérkezett busz 2001-ben épült és akkoriban a XXI. század Ikarusának szánták. A típusból összesen 11 darabot gyártottak az Egyesült Királyságba, ahol az Arriva üzemeltetésében közlekedtek. A DAF alvázra épített kocsik teljesen új formatervükkel és új műszaki megoldásaikkal jelentős fejlesztésnek számítottak és a brit városokban napjainkig futottak. A 2000-ben bemutatott alacsonypadlós, jobbkormányos városi típus már részben alacsonypadlós volt, beltere a Budapesten máig közlekedő Ikarus 400-as típuscsaládba tartozó kortársainál több részletében kidolgozottabb, továbbfejlesztett: az utastér mentes volt a látható csavaroktól és a balesetveszélyes élektől. Bár finanszírozási okokból a rendkívül ígéretes típusból tizenegy kocsinál több nem épülhetett, a legendás Ikarus gyár tervezői és mérnökei bebizonyíthatták, hogy képesek a nyugat-európai piacok megrendelésére is korszerű autóbuszokat tervezni még a 2000-es évek legelején is. Az egykori Ikarus csak a külföldi országokban közel 300.000 autóbuszt tudott egykor értékesíteni, így a magyar buszok közel sem csak a hazai utak emlékezetes legendáinak számítanak. Csupán Nagy-Britanniába 1948 és a kétezres évek eleje között mintegy 354 Ikarus került, köztük a tizenegy Ikarus Polaris. Egyúttal a Polaris volt az utolsó a gyár egyedi igényekre készült termékei között.  Így a szakemberek úgy érezték, hogy a magyar járműipar és a közlekedéstörténet szempontjából fontos mérföldkőnek számító autóbuszt megmentik a bontótól és a feledéstől. A buszt az angliai Leedshez közeli Arriva telephelyről, Cleckheatonból hozták haza, a jármű a Csatornán kompon, a kontinensen pedig a biztonságos szállítás érdekében tréleren érkezett meg szülővárosába, Budapestre. A megújuló Közlekedési Múzeum tavaly év végén vásárolta meg az utolsóként legyártott tíz Ikarus 66-os „faros” autóbusz egyikét. A most hazatért Ikarus Polarissal a múzeum folytatja a gyűjteményéből fájóan hiányzó, de meghatározó, legendás magyar járművek megmentését.

Kerékpáros-felvonulás miatt változások a közlekedésben Budapesten

2017.04.22.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint 15 órától gyülekeznek a résztvevők a Szabadság téren, várhatóan 2-3 órás forgalomkorlátozásra kell számítani városszerte. A felvonulás a Szabadság térről indulva a kis utcákon át a pesti alsó rakparton, a Közraktár utcán, a Petőfi hídon, az Irinyi József utcán és a Karinthy Frigyes úton keresztül eléri a Móricz Zsigmond körteret. Innen a Bartók Béla úton, a Szent Gellért rakparton, az Attila úton, a Váralagúton és a Lánchídon át a Széchenyi István térre érkeznek, majd a József Attila utca-Andrássy út-Hősök tere érintésével a Városligetben végződik a felvonulás. Lezárások a Szabadság térről indulva A kerékpárosok elhaladásának idejére a Petőfi híd Nagykörút felől érkező gépjárműforgalmát a villamosvágányokra terelik. Az Irinyi József utcában, a Karinthy Frigyes úton, a Bartók Béla úton és a Szent Gellért rakparton csak a menetirány szerinti oldal forgalmát korlátozzák. A biciklisfelvonulás útvonalán a keresztirányú forgalmat csak néhány percre korlátozzák majd, a kerékpárosok útvonalát ugyanakkor a közúti forgalom elől lezárják, és a forgalomkorlátozást a biciklisek elhaladása után szakaszosan oldják fel. Módosul egyes BKK-járatok menetrendje is a korlátozások miatt, a 16-os buszok fél 5 és fél 7 között nem járnak, a 2-es villamos a Közvágóhíd felől csak a Kossuth térig jár délután, a 6-os villamos a déli vonalszakaszon nem közlekedik, helyette a 4-es villamos és pótlóbusz szállít utasokat. Terelt útvonalon közlekedik délután az M2A metrópótló, az 5-ös és 178-as busz, valamint a 75-ös troli. Rövidített útvonalon szállítja az utasokat a rendezvény idején a 15-ös és 115-ös, valamint a 212-es busz, illetve a 70-es és 78-as troli, a 105-ös busz pedig két szakaszon, megosztva közlekedik.

Környezetbarát irodaházba költözött a Mercedes-Benz budapesti központja

2017.04.22.
A Mercedes-Benz 2017 elején költözött be az ultramodern, minden igényt kielégítő Nordic Light irodaházba, mely nem csak a főváros egyik legkorszerűbb épülete, hanem A+ környezeti besorolása és a hagyományos irodaházaknál 30 százalékkal takarékosabb energiafelhasználása révén egyben az egyik legkörnyezetbarátabb is. A márka fenntartható jövő iránti elkötelezettségét nem csak a termékportfólióban megtalálható számos plug-in-hibrid modell, valamint a teljesen elektromos hajtású Mercedes-Benz B-osztály Electric Drive jelzi. Az irodaválasztás során a hazai képviselet jelentős figyelmet fordított a Nordic Light által biztosított környezetvédelmi megoldásokra, mint például a parkolóházban megtalálható elektromos töltőállomások, az energiaforrások támogatásához felszerelt napelem panelek, valamint az eső- és szürkevíz öblítéshez és öntözéshez történő felhasználása. „A modern irodai megoldások nem csupán a környezetvédelem miatt fontosak számunkra, hanem dolgozóink komfortérzetéhez és elégedettségéhez is jelentős mértékben hozzájárulnak. Az előző évünk rendkívül izgalmas volt, számos rekorderedmény született, ezért bízunk benne, hogy egy inspiráló környezetben dolgozva túl tudjuk szárnyalni a tavalyi sikereket, és növeljük piacvezető részesedésünket a prémium szegmensben.” – mondta el Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Hajnalban halálos baleset történt az M3-as autópályán

2017.04.22.
A baleset az autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 140-es kilométernél történt. A járműben öten utaztak, az elsődleges információk szerint egy ember életét vesztette, ketten súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, a másik két utasnak nem esett baja. A sérülteket a mentők kórházba vitték. A balesethez a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók vonultak. A helyszínelés idején az érintett útszakaszon csak egy sávon lehet közlekedni.

Hazai pályán indul útjára a Hankook Racer Cup

2017.04.22.
„A Hankook Racer Cup tavalyi szezonja nagyon jól sikerült, idén is hasonló hangulatú versenysorozatot szeretnénk lebonyolítani, ahol mind a pilóták, mind a szurkolók remekül érzik magukat. Természetesen 2017-ben is vannak pilótamozgások, lesznek, akik más sorozatban folytatják, de a legnagyobb nevekkel most is találkozhatnak a drukkerek. Az idei évben is több mint 10 autó nagy csatáira számíthatunk, a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is 5 helyszínen és 13 futamon mérik össze erejüket a Swiftek, melyek teljesen új design-t is kaptak. A Hankook Racer Cup természetesen idén is a magyar bajnokság része, de nagy örömünkre a megszokott külföldi pályákon túl, most egy új, nemzetközi helyszín is bekerült a naptárba, ugyanis Brno-ba is ellátogat majd a mezőny, ahol gyönyörű környezetben, dinamikus, szintkülönbségekkel tarkított pályán mutathatják meg a tizenéves fiúk, hogy mit tudnak” – mesél az idei szezonról Kismarty-Lechner Gábor, a márkakupa promótere. Magyarország teljesen új márkabajnoksága - mely a fiatal tehetségek felkutatását tűzte ki célul - 2014-ben indult útjára, minden évben a Hankook versenyabroncsok támogatásával rendezik meg. 2016 óta Hankook Racer Cup-ként szerepel az Országos Gyorsasági Bajnokságban. A nagy népszerűségnek örvendő nemzetközi kupa egy beszálló kategória az autósport világába, mely alkalmas arra, hogy felfedezze a tizenéves tehetségeket, elindítsa őket ezen a küzdelmes pályán, hogy később külföldi versenyeken is megállják a helyüket. Ami a pilótákat illeti, 2017-ben is óriási küzdelem várható a tehetségek között. A szurkolók olyan nagy nevekkel találkozhatnak mint Boldizs Bence, László Martin vagy Kismarty-Lechner Gábor, aki szintén a bajnoki címért küzd majd. „Szeretnénk az idei évben még jobban összefogni a csapatokat, mivel most két verseny között akár két hónap is eltelhet, ebben az időben a közösségépítés kerül majd előtérbe. Csapatépítő játékokat szervezünk, közös gokartozást, kirándulásokat, melyekkel szeretnénk még jobban erősíteni a versenysorozat szellemiségét. A pályán ugyan kemény csaták folynak az ifjú titánok között, de azon kívül igazi barátságok szövődnek. Ettől is különleges ez a sorozat. Idén újdonság még, hogy a teszteken sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet részt venni, a tavaly elért eredmények miatt pedig egyre többen érdeklődnek a Hankook Racer Cup iránt, így további előnyökhöz juthat a népszerű sorozat.” – teszi hozzá boldogan Kismarty-Lechner Gábor. A kupasorozathoz idén egy új támogató is csatlakozott, a versenyautókat ugyanis az Orbico Hungary Kft. látja el Shel Helix motorolajjal. "Mi az Orbico Hungary Kft-nél - mint a Shell kenőanyagok hivatalos magyarországi importőre - folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, melyek során mind a szakma mind a nagyközönség számára bemutathatjuk a Shell előremutató technológiáit, fejlesztéseit. A személygépjármű kenőolajok fejlesztésében élen járunk, így adta magát a lehetőség, hogy együttműködve a Hankook Racer Cup szervezőivel a 2017-es szezon során Shell Helix motorolajjal töltsük fel a versenyautókat, így támogatva a sorozatban versenyző ifjú tehetségeket. A kiváló minőségű kenőolajok használatával a versenyautó motorja az extrém körülmények között is kiváló kenést és így maximális teljesítményt biztosít, így a versenyzőknek nincs más dolga mint a versenyre összpontosítva a lehető legjobb eredményt elérni" – mondja Tamás Tamás, a Shell kenőanyagok üzletágvezetője. A versenykupa idén a magyar szurkolók legnagyobb örömére a Hungaroringen startol április 21-23. között, ezután június 23-tól június 25-ig a Pannoniaringen száguldanak a versenyzők. A nyár utolsó futamára a jól ismert Slovakiaringen kerül sor augusztus 18-20. között, majd az őszi szezont szeptember 8-10. között a különleges brno-i verseny nyitja meg. A kupasorozat október 6-8. között szintén hazai pályán, a Hungaroringen zárul majd.

Magyarok a világ járműgyártásában: Fekete István (1883-1956)

2017.04.21.
Míg „Joe” Galamb Henry Ford munkatársaként futott be fényes pályafutást, Fekete István, akire az amerikai újságírók leginkább Stephen I Fekete néven hivatkoznak a Hudson autógyárnál dolgozott. Életéről és munkásságáról csak vázlatos információk állnak rendelkezésre. Az ellensúlyozott főtengely szabadalmi rajza 1883-ban született, s a XX. század elején érkezett Amerikába. Néhány évvel később már a Hudson autógyárnál dolgozott. A Hudson-t 1909-ben alapította Howard E Coffin, az Oldsmobile korábbi főmérnöke, aki két korábbi munkatársával Roy D. Chapin-nal és George W Dunham-mel közösen meggyőzte Joseph L. Hudson bevásárlóközpont-építő vállalkozót, hogy finanszírozza új cégüket. Hudson, aki saját magáról neveztetette el a vállalkozást nem bánta meg a döntését: egy évvel indulása után a Hudson már a 10. legnagyobb autógyár volt Amerikában. Mindez akkor, amikor több ezer (!) kisebb-nagyobb vállalkozás kereste a vevők kegyeit. A Hudson kiforrott, megbízható konstrukciót kínált. A kormánykereket bal oldalra tették, a kezelőszerveket középre. Néhány évvel később ők lettek az első vásárlói a General Motors által kifejlesztett önindítónak. Ebben a környezetben egy tehetséges mérnök ki tudta bontakoztatni tehetségét. Fekete 1915-ben már főmérnök helyettes volt. 1925-1928 között pedig a főmérnöki posztot töltötte be. 1929-ben távozott a Hudson autógyártól. Későbbi sorsa ismeretlen. Nyugdíjas éveit egy ideig Floridában töltötte, majd visszatért Detroit környékére, Grosse Point városába. 1973-ban hunyt el. Egy gyermeke volt: Dr Elizabeth Fekete (1904-1991) Egy Hudson-Essex autó Magyarországon Pályafutása során számos szabadalmat nyújtott be. Ezek közül a leghíresebb és legismertebb az ellensúlyozott főtengely. Az 1916-os modellévre az egyik legnépszerűbb Hudson, a Super Six négy helyen csapágyazott főtengelyét nyolc ellensúllyal szerelte fel. Így növelte a motor maximális fordulatszámát, ráadásul jóval kiegyensúlyozottabb működést tett lehetővé és csökkentette a súrlódást is. A főtengely és más átalakítások révén 80 százalékos teljesítménynövekedést sikerült elérni. A 70 lóerős végeredmény éppen 10 lóerővel haladta meg a vadonatúj Cadillac V8-asának teljesítményét – s ne feledjük a Hudson hathengeres volt! Fekete később részt vett az 1919-ben bemutatott Essex tervezésében is. A Hudson által gyártott Essex egy olcsó, zárt karosszériás családi autó volt, amelyet egy nyitott autó áráért lehetett megvásárolni. Az Essex óriási sikernek bizonyult. A Google Patents adatbázisban több Fekete által jegyzett szabadalmat is lehet találni. Reméljük egyszer további részletek is előkerülnek e kiváló mérnök életéről. Négyesi Pál
Címkék: 

Sörrel áztatott el egy osztrák falut a magyar sofőr

2017.04.21.
A burgenlandi Horitschon településen a magyar sofőr egy balra ívelő kanyart minden bizonnyal élesebben vett be mint lehetett volna, s elszabadult a jármű rakománya. Ötszáz rekesz sör dőlt az útra.  Az üvegek száz méteres körzetben szórodtak szét, a helyi önkéntes tűzoltók órákig takarították az utat, amelyet le kellett zárni. A sofőr a magyar határ felé tartott, elszabadult rakományát azonban már nem tudta hazaszállítani. Törött üvegek mindenütt. Fotó: orf.at

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója