Őrült időmérőn, nagy meglepetések után dőlt el a brit pole pozíció sorsa

2022.07.02.
Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombaton rendezett esős időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából. A 27 éves pilótának ez pályafutása első F1-es pole pozíciója. Sainz mellől a világbajnoki címvédő és az összetettben most is éllovas Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát Sainz csapattársa, a monacói Charles Leclerc szerezte meg. A végig esőben lebonyolított időmérőn nehéz körülmények között kellett küzdeniük a pilótáknak a rajthelyekért, komoly baleset nem történt, ugyanakkor a pole pozícióról döntő harmadik szakasz az utolsó pillanatig izgalmasnak bizonyult. A hazai szurkolók kedvencei közül a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik, Lando Norris (McLaren) a hatodik, George Russell (Mercedes) pedig a nyolcadik rajtkockát szerezte meg. Óriási meglepetésre a tizedik helyet szerezte meg Nicholas Latifi (kanadai, Williams), de hamar kiesett Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) és Sebastian Vettel (német, Aston Martin) is. Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 16 órakor kezdődik. A teljes rajtsorrend: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Lando Norris (brit, McLaren) Fernando Alonso (spanyol, Alpine) George Russell (brit, Mercedes) Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) Nicholas Latifi (kanadai, Williams) Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) Esteban Ocon (francia, Alpine) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Kevin Magnussen (dán, Haas) Sebastian Vettel (német, Aston Martin) Mick Schumacher (német, Haas) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Teszten a legjobb kínai villanyautó

2022.07.02.
A BMW iX3 pontosan arról győzi meg a laikust, hogy milyen egy igazán jó villanyautó. Tágas, gyors, elegáns, takarékos, okos és képes elmenni legalább 400 kilométert egy teli töltött akkumulátorral. Hogy néz ki? Jót tett a ráncfelvarrás az X3/iX3 sorozatnak: a kocsi karakteresebb a megnövelt méretű vese alakú hűtőrácsnak, a 10 milliméterrel keskenyebb fényszóróknak és az új kialakítást kapott első köténylemeznek köszönhetően. Az iX3 mégsem lóg ki az utcaképből, sőt, nyugodtan mondhatjuk rá, hogy inkább belesimul. Persze, ebben a szép bordó-lila színben elég feltűnő, a hangtalan érkezése még az erő vadjait is meglepi: percekig nézett velem farkasszemet egy trófeás őzbak, nem értette, hogy jutottam olyan közel hozzá az erdőszélen. Méretei (majdnem) ugyanazok, mint az X3-nak (hossza 4734 milliméter, szélessége 1891 milliméter, magassága 1668 milliméter, tengelytávolsága 2864 milliméter), a hasmagassága a beépített akkucellák miatt 20 centi helyett 19 centis. A tavaly év végén megújult BMW iX3 az alapfelszereltség részeként elérhető modellspecifikus M Sport csomaggal érkezik. Az új M aerodinamikai keréktárcsák az alapfelszereltségként elérhető 19 hüvelykes méret mellett 20 hüvelykes méretben is rendelhetők. Az adaptív LED fényszórók szintén az alapfelszereltség részét képezik, a lézeres világításrendszer opcionális tételként rendelhető. Ajánlott extra, nagyon szépen megvilágítja az éjszakát. A műszerfal közepén elhelyezkedő digitális kijelző átmérője 12,3 hüvelykre hízott és a rajta elérhető kezelőszervek mérete is nagyobb lett. Szériában kapjuk az új perforált kárpitozású sportüléseket és az új, sötét felületű alumínium hatású belső burkolatcsíkokat. Az első lökhárítót és a vese alakú maszkot szinte teljesen zárt formában, az autó hátsó részét pedig a minél jobb légellenállás-csökkentés érdekében alkották meg a tervezők. A jármű körüli légáramlat optimalizálásában aerodinamikai keréktárcsák is fontos szerepet játszanak. Ezek az X3 belsőégésű erőforrással szerelt modelljeihez képest mintegy 5 százalékkal csökkentik a modell légellenállását. A V küllődizájnú keréktárcsák alumínium öntvényét úgy formázzák meg, hogy a légterelő betétek tökéletesen illeszkedjenek a küllők közé és a felnik külső síkjába. Kiválóan csökkentik a kerékjáratokban kialakuló turbulenciát, így az autó légellenállását. Mindez körülbelül 10 kilométerrel (WLTP) nagyobb hatótávolságot eredményez. A jármű körüli légáramlatot továbbá hátsó diffúzor, alvázborítás és aktív hűtőrács lamellák optimalizálják, légellenállási együtthatója 0,29 (Cd). Az elektromos hajtáslánc-technológiát a karosszérián és az utastérben is a BMW i divízió kék színe jelöli. Az ajtók mögött letisztult elrendezés, kiváló minőségű anyaghasználat fogad. A helykínálatot semmi sem csorbítja, a 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla ledöntésével a csomagtér alapesetben 510 literes térfogata (negyven literrel kevesebb, mint a hátsókerekes X3-asnak) könnyedén akár 1560 literesre is bővíthető. Hogy megy? Az elektromos motor, a váltó és a hajtáslánc vezérlőelektronikája közös házban kapott helyet. Az elektromos motor, szinkronmotor-elv szerint, mágnesek használata nélkül dolgozik, amely lehetővé teszi az erőforrás ritkaföldfémektől mentes tömegtermelését. Elektromos rendszerének energiafelvétele és energialeadása 30 százalékkal haladja meg a BMW-csoport jelenleg elérhető, tisztán elektromos meghajtású modelljeiben használt megoldást. Az elektromos motor hatásfoka elérheti a 93 százalékot, míg a hagyományos belsőégésű motorok hatásfok maximuma 40 százalék alatt marad. A hajtáslánc-technológia maximális teljesítménye 286 lóerő, 400 newtonméteres csúcs forgatónyomatékát pedig a legtöbb mai elektromos motorral ellentétben még a legmagasabb fordulatszám-tartományban is képes leadni. A BMW iX3 6,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre, olyan élénk, mint a háromliteres benzines és olyan nyomatékos, mint a háromliteres dízel. És nagyon takarékos. Közel 900 kilométert autóztam a kocsival, ezalatt 15,5 kWh/100 kilométeres fogyasztást mértem, úgy, hogy egyáltalán nem voltam alárendelt közlekedő. A hatótáv az én közlekedési stílusommal (többnyire eco pro mód) klíma, fűtés és tartós autópályázás nélkül 410-430 kilométer lehet legfeljebb (a gyártó ehhez képest 462 kilométert ígér). Klímával és autópályán is megkockáztatnám a 300-330 kilométeres hatótávot. Végsebességét a vezérlőelektronika 180 kilométer/óránál szabályozza le. A BMW iX3 nagyfeszültségű akkumulátora 188 cellát egyesít, bruttó kapacitása 80 kWh – amelyből a rendszer 74 kilowattórát hasznosít. Az alapáron hőszivattyúval szerelt modell egyfázisú és háromfázisú töltéssel is táplálható, akár 11 kW töltési sebességgel. Gyorstöltőre csatlakoztatva a nagyfeszültségű akkumulátor akár 150 kW töltési teljesítménnyel is képes felvenni az elektromos áramot, amely azt jelenti, hogy a BMW iX3 energiatároló egysége teljesen lemerült állapotból nem kevesebb, mint 34 perc alatt 80 százalékos töltöttségi szintre tölthető. 10 perc alatt tölthetünk megfelelő sebességű töltőn az akkumulátorba 100 kilométerre elegendő energiát. Otthon lassabb a töltés, ha üres az akksi, bizony két napig is töltögethetjük. Külön dicséretet érdemel a vezetés közbeni adaptív energia-visszatáplálás, amely fokozza a hajtáslánc hatékonyságát és az utazás kényelmét. A fékezéskor felszabaduló energia visszatáplálását vezérlő technológia folyamatosan elemzi a navigációs rendszer adatait és figyeli a vezetést támogató rendszerek szenzorjait, az visszatöltés intenzitását így az adott útvonal és a vezetési szituáció sajátosságai szerint állítja be. Kereszteződéshez, sebességkorlátozás alá eső útszakaszhoz vagy forgalmi torlódáshoz érkezve például a technológia maximális intenzitású rekuperációt alkalmaz, üres úton pedig a vitorlázó funkció azonnal aktiválódik, amint a vezető leveszi a lábát a gázpedálról. Milyen vezetni? Bár, az iX3 hátsókerék-meghajtású - 43-57 százalékban oszlik meg a terhelés az első és a hátsó tengelyek között -, nem nagyon dobja el a hátsóját, ugyanakkor a hajtásfüggő kipörgés-korlátozásnak (ARB technológia) köszönhetően maximális tapadás és kimagasló hatékonyság mentén csak visszaad valamennyit a klasszikus BMW-s vezetési élményből. Ebben segít az is, hogy az akkumulátor mintegy 7,5 centiméterrel alacsonyabbra helyezi az üresen 2,25 tonnás BMW iX3 súlypontját a belsőégésű erőforrással szerelt testvérmodellekhez képest. A dinamikus oldalirányú gyorsulás garantált. Az alapfelszereltségként kínált adaptív futómű elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal dolgozik, amelyek az útfelület és a vezetési szituáció szempontjai szerint hangolják át karakterisztikájukat. A kormány vastagsága megfelelő, rendelhető már kormányfűtéssel is, a kormányzás precíz és megfelelő visszajelzéseket ad az útról. Futóműve lágy, a legrosszabb utakon is kellemes vele az autózás. Bevallom, laza terepen és sártócsákkal tarkított földúton is kipróbáltam, hol is találkoztam volna egyébként őzekkel, fácánokkal és vadnyulakkal? Megfelelő lendülettel átevickéltem minden akadályon, mentésre ezúttal nem volt szükség. Mennyire fenntartható? A BMW az i modellek esetében a fenntarthatósági szempontok tekintetében holisztikus megközelítést alkalmaz. Az elektromos motorok szinkronmotor-alapelv szerinti működése lehetővé teszi az erőforrások ritkaföldfémektől mentes sorozatgyártását. A BMW iX3 erőforrás-hatékony sorozatgyártásához a másodlagos nyersanyagok alkalmazása is hozzájárul. A BMW a nagyfeszültségű akkumulátorokhoz szükséges kobaltot és lítiumot ellenőrzött forrásokból szerzi be. A modell és a beépített akkumulátorcellák teljes termelési folyamatához szükséges energiát kizárólag megújuló erőforrásokból nyerik ki. Mennyibe kerül? Sokba, pedig a kínai Dadong-Senjangban készül. Minősége persze garantáltan bajor (vagy amerikai, hisz az X3/X4/X5/X6/X7 család Spartanburgban készül). Ahogy a 23,52 millió forintos indulóára is. Tesztautónk jól felszerelve 26,2 millió forintba került (a kínai gyártás hátránya, hogy csak kétféle felszereltségi szintben választható az autó). Ha sokallja az árat, nézze meg, mennyiért adják a versenytársak a hasonló, igaz, összkerekes prémium autóikat (Jaguar i-Pace, Mercedes-Benz EQC 400, Audi e-tron 50). Ugye, ugye? Kép és szöveg: Biró Csongor
Címkék: 

Különleges üzemanyag hajtotta a Wizz Air „zöld” Airbus A321neo-ját

2022.07.02.
A légi közlekedésben népszerű Airbus A321neo repülőgép újabb szintet lépett a fenntarthatóságban az SAF repülőgép-üzemanyag használatával. A kísérleti járathoz használt fenntartható üzemanyagot hagyományos és biojet üzemanyag keveréke adta. Ez utóbbi a körforgásos gazdaságból származó hulladékokból és maradványanyagokból készül, és használata akár 90 százalékkal is csökkentheti a CO2-kibocsátást. A Wizz Air a repüléshez 4,5 tonna (használt étolajból származó) SAF-üzemanyagkeveréket használt fel, amely 30 százalék tiszta SAF-ból és 70 százalék Jet A1 üzemanyagból állt. A légitársaság büszke, hogy Európában a legalacsonyabb az egy utaskilométerre jutó szén-dioxid-kibocsátása, és ígéretet tett arra, hogy 2030-ig tovább csökkenti a kibocsátást 25 százalékkal a 2019-es szinthez mérten. A Wizz Air az egyik legfiatalabb repülőgép állománnyal rendelkezik Európában, amelynek átlagéletkora jelenleg 4,93 év, és folyamatosan csökken, így 2024-re 3,6 évre, 2026-ra pedig még tovább, 3,2 évre változhat. A próbarepülés során a légitársaság azt is bebizonyította, hogy a fenntartható repülés a fedélzeti szolgáltatásokat illetően is megvalósítható anélkül, hogy az a minőséget negatívan befolyásolná. A járaton utazók első kézből hallhatták WIZZ környezetvédelmi programjáról és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében tett törekvéseiről. A légitársaság arra kérte a kísérleti járaton utazókat, hogy a lehető legkönnyebb poggyásszal utazzanak, újrahasznosítva gyűjtsék a fedélzeten a hulladékot, és lehetőleg vegán ételeket válasszák az étkezéskor a kínálatból. A Bukarest és Lyon közt közlekedő zöld különjárat mellett jól bizonyítja a Wizz Air fenntarthatósági törekvéseit a szintén a napokban elnyert legfenntarthatóbb fapados légitársaság díja, amelyet a 2022-es World Finance Sustainability Awards átadóján kapott meg a légitársaság. A World Finance kiemelte a Wizz Air elköteleződését is a fenntarthatóság iránt, továbbá méltatta a légitársaság flottaújítására irányuló törekvéseit és üzemanyag-takarékossági kezdeményezéseit. Johan Eidhagen, a Wizz Air emberi erőforrások & ESG vezetője elmondta: „Megtiszteltetés számunkra, hogy a World Finance Sustainability Awards átadóján a legfenntarthatóbb fapados légitársaságnak járó elismerést vehettük át, ami a fenntarthatóság iránti folyamatos elkötelezettségünk bizonyítéka. Környezettudatossági stratégiánk továbbra is ambiciózus marad, folytatjuk a csúcstechnológiába való beruházásokat, amellyel tovább haladhatunk a zöldebb légi közlekedés felé vezető úton. Ha minden légitársaság elsajátítaná a Wizz Air fenntartható működését, az európai légi közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás 34 százalékkal csökkenne. Modern flottánkkal, üzemanyag-takarékossági kezdeményezéseinkkel és technológiai beruházásainkkal együtt biztosítjuk, hogy a Wizz Air a leginkább környezetkímélő választás legyen a piacon.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Óriási fordulat a brit autógyártásban!

2022.07.02.
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) honlapján szereplő adatok szerint májusban 62 ezer 284 autó készült, 13,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Májusban a belföldi piacra 11 134 személygépkocsi készült, 39,5 százalékkal több éves szinten, exportra pedig 51 150 autó, ami 8,9 százalékos bővülés. Ez azt jelenti, hogy a Nagy-Britanniában gyártott autók több mint 82 százalékát exportálták. A fő célállomás az Európai Unió országai, ide került minden tíz exportált autóból csaknem hat. A májusban gyártott járművek 22,6 százaléka elektromos volt, ami növekedés az egy évvel korábbi 19,3 százalékhoz képest. Nagy-Britanniában az idei első öt hónapban 330 185 autó készült, 23,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kiderült, mennyibe kerül az új Civic

2022.07.02.
Nyilvánosságra hozta a vadonatúj, kizárólag hibrid hajtáslánccal megvásárolható, 11. generációs Civic árait a Honda. A kimagasló minőségű és műszaki színvonalú, kétmotoros, öntöltő e:HEV rendszerre épülő modell indulóára 11649000 Ft. A modell érkezésével a Honda elérte célját, azaz 2022 végén már minden főbb európai modellje képes lesz elektromos üzemmódban is haladni. Az újdonságot a hagyományokhoz hűen több felszereltségi szinttel kínálják. Az Elegance névre keresztelt belépőmodell 17”-os, könnyűfém kerekekkel, textilkárpitozású ülésekkel, első-hátsó parkolóradarral, 7”-os, multiinformációs műszeregységgel, valamint nyolchangszórós, navigációra is alkalmas, Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis infotainment rendszerrel kerül a szalonokba. Akárcsak a többi új Honda modellhez, a Civic különféle változataihoz alapáron jár az átfogó Honda SENSINGTM csomag, ami kategóriaelső menetbiztonsági eszközökkel, illetve aktív és passzív kiegészítőkkel (pl. Sávtartó Asszisztens, Torlódás Asszisztens) teszi könnyebbé és biztonságosabbá az utazást. A Sport változatot 12099000 Ft-tól vihetik haza a vásárlók, méghozzá annak tudatában, hogy szövet-szintetikusbőr ülésekkel, sportpedálokkal, LED ködfényszórókkal, egyedi, fényes fekete borítású külső tükrökkel, selyemfényű, sötétített ablakokkal és feltűnő 18”-os könnyűfém felnikkel is felszerelték az autót. Az Advance kivitelnél 13299000 Ft az alapár, és egyebek mellett továbbfejlesztett, 12 hangszórós BOSE CentrepointTM hifi, panorámatető, Adaptív fényszóró (Adaptive Driving Beam ,ADB), frissített, 10,2”-os, multiinformációs műszeregység, kéttónusú, fekete, polírozott betétekkel látványosabbá tett könnyűfémfelni-garnitúra, bőrülés és fűtött kormánykerék is szerepel a tartozéklistán. – A vadonatúj Civic bevezetése jelentős mérföldkő a márka történetében, hiszen ez az ikonikus modell valaha volt legjobb változata – árulta el Váradi Szabolcs a Honda hazai autó értékesítési vezetője. – Hatékonyság, használati érték, teljesítmény és menetbiztonság terén egyaránt új mércét állít, s minden szempontból tökéletesen passzol az európai vásárlók igényeihez – tette hozzá. A Civic elképesztően népszerű, 1972-es bemutatkozása óta több mint 27,5 millió példányban kelt el a világ 170 országában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megkezdődött az új BMW sorozatgyártása

2022.07.02.
A BMW Group dingolfingi gyárában legurultak a gyártósorról az új 7-es BMW első, sorozatgyártásban készült példányai. A müncheni központú vállalatcsoport alsó-bajorországi létesítménye ráadásul dupla debütálást ünnepelt, hiszen a csúcs luxuslimuzin érkezésével párhuzamosan a tisztán elektromos meghajtású BMW i7 sorozatgyártása is megkezdődött. A BMW Group több mint 300 millió euró befektetésével készítette fel dingolfingi gyárát az új 7-es BMW sorozatgyártására. A bajor prémiummárka sorozatgyártásról alkotott jövőképének következetes megvalósítójaként a legnagyobb európai üzem fokozatosan állítja rendszerbe a BMW iFACTORY gyártási stratégia „HATÉKONY”, „ZÖLD” és „DIGITÁLIS” alappilléreit éltető technológiákat. A BMW Group Dingolfingban így kísérleti jelleggel az új 7-es BMW sorozatgyártásában alkalmazott automatizált járművezetést is bevezeti, amellyel tovább optimalizálja a modellek összeszerelési fázisát. A BMW Group alsó-bajorországi gyárában 1977 óta készülnek a BMW 7-es sorozat modelljei. Dingolfingban már több mint 11 millió darab új BMW modell látott napvilágot, idén pedig újabb mérföldkő van születőben: a kétmilliomodik 7-es BMW gurul majd le a gyártósorról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tömeg a határon: megindultak a Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások

2022.07.02.
A személygépkocsival Szerbiába tartónak három, az autóbusszal utazóknak egy órát kell várakozniuk. Egyórás a várakozás a röszkei közúti határátkelőhelyen, amely szombaton csak kilépésre használható. Szintén egy órát kell várni az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen, amely júliusban és augusztusban péntek, szombat vasárnap 7 és 22 óra között működik. Harminc-hatvan percet kell várakozni a kübekházi vagy a tiszaszigeti átkelőnél is, melyek 7 és 19 óra között fogadják az utasokat. Intenzív a forgalom a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen is, a Romániába utazóknak személygépkocsival kettő, autóbusszal egy órát kell várakozniuk, a belépő oldalon a személyautóknak egyórás a várakozás. A nagylaki közúti határátkelőhely kilépő oldalán szintén egy órát kell várni. Az utazók itt a kiszombori átkelőt választhatják, amely egész nap fogadja az utasokat. Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfó oldalán (www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), illetve a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új Hyundai: képeken az IONIQ 6 formaterve

2022.07.02.
A tisztán elektromos Hyundai Prophecy tanulmányautó által vázolt formai elképzelések mentén megvalósuló IONIQ 6 letisztult, egyszerű vonalaival és kifejezetten áramvonalas formavilágával a Hyundai tervezői által Érzelmekben gazdag takarékosság néven emlegetett értékrendet testesíti meg. Az IONIQ 6 elektromos Streamliner karaktere és tudatosan kialakított, selyemgubó-szerű kényelmet és biztonságot nyújtó belső tere az elektromos mobilitás új korszakának körvonalait rajzolja ki, míg az Etikus egyediség formai tematika a Hyundai energiatakarékosság és környezeti felelősségvállalás iránti, ügyfélközpontú elhivatottságát tükrözi. Akárcsak korábban a díjnyertes IONIQ 5, az IONIQ 6 is azt a Hyundai Look formai stratégiát alkalmazza. Az IONIQ 6 egy olyan elektromos Streamliner, amely egyidejűleg elégíti ki az ügyfelek esztétikai és funkcionális elvárásait. Az IONIQ 6 különösen kedvező, mindössze 0,21-es közegellenállási együtthatójához az olyan részletek is hozzájárulnak, mint a mélyre húzott orrész, az aktív első lamellák, a kerékív-hézagot csökkentő idomok, valamint az opcióként megrendelhető, különösen keskeny, digitális külső visszapillantó tükrök. Az IONIQ 6 külső és belső felületein a legváratlanabb helyeken – a fényszóróktól és a zárófényektől kezdve az elöl elhelyezett, alsó szenzorokig, a légbeömlő rostélyok díszítőelemeitől a középkonzoli visszajelzőkig – összesen 700 parametrikus pixellel találkozhatunk, amelyek tovább erősítik az IONIQ márka arculatát. A felhasználóbarát belső kialakítás jellemző részlete az ergonomikus kezelőfelület, amely központi elhelyezkedésének köszönhetően a lehető legkevésbé vonja el a vezető figyelmét, ezzel elősegítve a biztonságos, ösztönös vezethetőséget. A moduláris érintőképernyőt alkalmazó műszerfalat egy 12" colos infotainment érintőképernyő, valamint egy ugyancsak 12 colos, digitális műszeregység alkotja. A híd szerkezetű padlókonzol egyben kényelmes és praktikus tárolóhelyet is biztosít. Az IONIQ 6 utasterét kétszínű környezeti hangulatvilágítás borítja fénybe. A felhasználók 64 egyszínű, illetve hatféle kéttónusú megvilágítás közül választhatnak. Ezeket a kombinációkat színekkel foglalkozó szakemberek dolgozták ki, azzal a céllal, hogy pihentető, kellemes légkört teremtsenek a vezető és utasai számára. A kormánykeréken elhelyezett, négy fénypontból álló interaktív pixelvilágítás a jármű és vezetője közötti, egyszerű kommunikációt szolgálja. Az első ajtón egyáltalán nincsenek gombok és kapcsolók: ez jobb térérzetet eredményezett, illetve tágasabb tárolóhelyek kialakítását tette lehetővé. A műszerfal homlokzatát, az ajtózsebeket és a középkonzol alsó felét díszítő, áttetsző betétek tovább javítják a térérzetet, és erősítik a különleges hatást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Közel 30 évet töltött egy pajtában a rali legenda

2022.07.02.
Mára elég elterjedt kifejezés lett a pajtalelet szó. Azokat az autókat soroljuk ide, amiket valamiért maguk mögött hagytak a tulajdonosok, és hosszú éveken át rostokoltak valahol, mielőtt megtalálták volt őket. Igazi időkapszulák, amiknek ennél fogva az értéke is magasabb gyakran, mint egy jól karbantartott, ám felújított veteránnak. Az Egyesült Királyságban azonban legtöbbször szó szerint kell érteni a pajtalelet kifejezést, hiszen ott tényleg rendkívül sok autócsoda kerül elő különböző elhagyatott vidéki viskókból és pajtákból. Most éppen egy 1982-es Audi Quattro Turbot találtak Skóciában, amit 1994 óta rágott a rozsda egy helyben. Sajnos tényleg keményen megette a rozsda, és a motorja sem működik, ugyanakkor nem menthetetlen, és mindössze 93 476 km-t futott. Ami tovább emelhet az árán, hogy még rajta vannak az eredeti Fuchs alufelnik, és egy rendkívül ritka bodykit, ami jelen esetben fehér fényezésű. Szerencsére az utastér nagyon jó állapotban megúszta: se szakadás, se fakulás, se gomba nem található odabent, a zebravelúr (igen, így hívták) kabin olyan, mint újkorában. Remélhetőleg valaki felkarolja, hogy hamarosan újra egy sorötös turbóval több legyen az utakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója