Motoroshalállal kezdődött a hétfő

2017.06.05.
Egy motoros 2017. június 5-én 0 óra 15 perc körül a 47. számú főúton Berettyóújfalu felől Tépe irányába közlekedett, amikor eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről és az árokba csapódott. A baleset következtében a motort vezető 44 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Berettyóújfalui Rendőrkaptányság vizsgálja.

Az Audi zászlóshajója 48 Voltos rendszerrel érkezik

2017.06.04.
A következő hónapban bemutatásra kerülő zászlóshajó legnagyobb újdonsága, hogy alapáron kínál mild-hibrid rendszerrel optimalizált benzines és gázolajos hajtásláncot. Alexander Kruse, a gyár mild-hibrid rendszereinek főmérnöke egy Münchenben tartott technikai fórumon ismertette az újdonság műszaki részleteit. Kruse beszámolója szerint az új A8-asban egy 48 Voltos litium-ionos akkupakk az energiatároló egysége a szíjhajtású generátor/önindítón keresztül rekuperált áramnak és az A8-asban debütáló technológia „nagyon gyorsan” megjelenik más modellekben is. Az új generációs A6-os és A7-es modellek minden bizonnyal ezzel a tudással érkeznek majd, utóbbival idén ősszel, előbbivel pedig csak 2018-ban találkozhatunk. A kisebb kategóriájú négykarikások viszont nem a 48 Voltos rendszerrel operálnak majd, vélhetően a konvencionális nikkel-metál-hibrid akksik szolgáltatnak egy kisebb nyomaték többletet, rövidebb ideig. A nemzetközi leleplezésre július 11.-ig kell csak várni Papírforma szerint a rekuperált energia 12 kW-os és 60 Nm-es többletet kölcsönöz a járműnek, egy 3 literes V6-os dizelmotor esetében az A8-as 48 Voltos rendszere akár 0,7 liter üzemanyagot is spórolhat a NEDC-ciklus szerinti mérés alapján. Ezt az előnyt olyan gyártók is kihasználják modelljeiknél, mint például a Renault (dízel Megane és Scenic), valamint a következő hónapban debütáló Mercedes S-osztály. A nagyobb feszültségű rendszer elsősorban a dízelmotorok túlélését biztosítja a folyamatosan szigorodó emissziós normák terhe alatt. Az új A8-as 48 Voltos feszültségű rendszere lehetővé teszi, hogy akár 45 másodpercig üzemeljen az autó a belső égésű motor „pihentetésével” 30-160 km/h közötti sebességtartományban. Mivel az energia visszatáplálás sokkal hatékonyabb, mint a vitorlázás, az A8-as Drive management egysége, egy első kamera, egy prediktív fogyasztás asszisztens adatai, valamint a navigációban tárolt útadatok és egyéb szenzorok által szolgáltatott adatok révén képes kiválasztani a két üzemmód közül a legideálisabbat. Az Audi 48 Voltos mild-hibrid rendszerei továbbra is tartalmaznak 12 Voltos hagyományos akkumulátort a világítás, légkondi, motorvezérlés és egyéb fogyasztók ellátásra, valamint a hidegindításra. Kruse szerint a fentiekhez párosulhat még a cylinder-on-demand technológia, azonban ennek alkalmazása a V6-os, V8-as motorcsaládoknál még fejlesztés alatt áll. The Audi vehicles equipped with 48-volt mild hybrid systems will also have a separate 12-volt battery to power lights, air conditioning, the engine control unit and other equipment, and a separate starter for cold start. Forrás: autonews.com

A cukrászat és a lóerők bűvöletében – interjú a dunaharaszti Karl cukrászda alapítójával 2. rész

2017.06.04.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Az autók-motorok iránti szerelem legalább olyan messze nyúlik vissza a mester életében, mint a cukrászat. Zsolt életében a benzingőzös megszállottság egy „zöld villám” névre keresztelt Komár mopeddel kezdődött. Később egy 250-es ETZ nyergében koptatta Dunaharaszti mellékutcáinak aszfaltját, természetesen jogosítvány nélkül, hiszen akkor még csak 15 éves volt. „Gyakran láttunk német vagy olasz turistákat mifelénk, az akkori nyugati motorokkal, melyek az MZ-s időszakban álmaink netovábbjai voltak. Ha láttunk egyet, napokig arról beszéltünk, így nem csoda, hogy soha vissza nem térő lehetőséget láttam egy olasz motoros ajánlatában, aki miután elesett, el akarta adni a 400-as gyorsasági motorját. Az árát csak a saját motorom eladásával és édesapám segítségével tudtam volna előteremteni, de odahaza azt a választ kaptam, hogy ha megkeresed az árát, megveheted fiam! Részben ez válasz is mozgatórugója volt a későbbi németországi kiutazásomnak”. Karl Zsolt (j) és Barcsa Tamás - a Gelato World Tour European Challenge harmadik díját nyerő epres-málnás mascarpone tervezője és kivitelezője .- képre kattintva galéria nyílik „Idővel persze meglett az ára egy ilyen motornak, de addigra benőtt a fejem lágya, és sajnáltam volna a már akkor is egy vagyonnak számító összeget kifizetni egy kétkerekűért. A kiszemelt modell egy Kawasaki ZXR 750R volt, de a szakmai ambícióim felülírták ezt a vágyamat. 2003-ban azonban vásároltam egy Honda CBR 954RR-t, amit mivel sajnáltam volna pályahasználatra fogni, egy versenyző barátom javaslatára lecseréltem egy 600RR-re. Az eBay-en megvásárolt motor ára annyi volt, mint amennyibe egy utcai motorral történő csúszás javítása került volna, ezzel egyenes út vezetett a rendszeres pályamotorozáshoz.” A 2002-es Honda CBR 600RR a pályamotorozáshoz szükséges extrákat apránként kapta meg. Alig 24 ezer km-t futott, de bármikor bevethető egy kis mókázásra „Az osztrák Fiala Motorsport Klub és más klubok által kibérelt pályákon aztán belekóstoltam a versenymotorozásba, és 4 éven keresztül minden szezonban rajthoz álltam, de csak lelkes amatőrként. A súlyom miatt nagyobb motor kellett volna, de a tudásomhoz bőven elég volt a CBR 600-as, az élményről nem is beszélve. Idővel a vállalkozás annyi időmet lefoglalta, hogy csak nagyon ritkán volt lehetőségem ezt a hobbimat gyakorolni, de szerencsére a német barátaim rendszeresen eljönnek, felkészítik a motoromat, és a munkától ellopott időmben elmehetek velük évi egy-két alkalommal hazai pályanapokra. Sajnos a cukrász szakma olyan, hogy ha jó idő van, sok a vendég, ezért a cukrászdában a helyem, rossz idő esetén pedig nem érdemes motorozni”. A kormánystabilizátor, az abroncs melegítő és még számos részlet most már elengedhetetlen. A minőségi motorozáshoz "lopott idő" egyre ritkábban adatik meg. Az 500 lovas M6-nál is hasonló a helyzet Ezek után gondolom nem meglepő, hogy Zsolt számára az autó sem csupán egy helyzetváltoztató eszköz! Első autóját, a gyári állapotú, 1983-as E30-as BMW-jét, a mai nap is garázsában óvja. De a mindennapokban is a bajor márka híve, egy régi 5-ös Touringot használ, és ha élményautózásra vágyik, egy V10-es motorral szerelt M6-os volánja mögé ül, merthogy a sok boldogsághormon gyártása után számára ez a gép a desszert. Ez utóbbiról a következőket mondta: „Egy Z4-es megvétele miatt hezitáltam, miközben kaptam egy tippet, hogy a 645 és/vagy 650-es kupékat is ki kellene próbálnom. Kibéreltem egy hónapra egy kézi váltós 650-est és attól kezdve még akkor is örömöt jelent számomra, ha csak ránézek. Első hosszabb utam egy olaszországi 1000 km-es út volt vele. Miután megérkeztem, megvacsoráztam, lezuhanyoztam és már indultam is az 5-ös útra, ahol lehúzott ablakok mellett hallgattam a hangját… szerinted normális vagyok?” – kérdezte a mester, akinek a munkája egyben a hobbija is, a gépparkja pedig irigylésre méltó.  

Észbontó (és vicces) termékajánlat a Hot Wheels-től

2017.06.04.
Esetünkben azonban a Mattel kimaxolta a rajongók elvakultságát – vagy a humorérzékükre épít, ki tudja? Ugyanis ha jobban megnézzük a szokásos Hot Wheels csomagolást (lásd képünkön), abban nem látunk semmit. Ennek az az egyszerű oka, hogy nincs is benne semmi, hiszen Wonder Woman repülője láthatatlan, és ha mondjuk egy átlátszó műanyag herkentyű lenne benne, az már látszana, tehát nem lenne láthatatlan… Hogy a hír nem kacsa, bizonyítja a hotwheelscollectors.com oldal, ahol a termékről minden fontos információ megtalálható. „Csendes, átlátszó és szuperszonikus sebességre képes”, olvasható a leírásban, valamint a specifikáció (külső szín, üvegezés, belső tér, vázszerkezet, dekoráció) szerint is minden eleme láthatatlan. A halálosan komoly ajánlat korlátozott ideig él, ezért azt tanácsoljuk a megrögzött Wonder Woman rajongóknak, mielőbb adják le rendelésüket. Forrás: autoblog.com

Megújult a MOL üzemanyag-választéka

2017.06.04.
A különleges adalékanyagnak köszönhetően az új EVO üzemanyagok hatékonyabb védelmet nyújtanak a lerakódásokkal szemben, óvják a motor alkatrészeit a korróziótól, és tisztán tartják az üzemanyagrendszert – áll a MOL Zrt. sajtóközleményében. A cég hozzátette: a tesztek eredményei alapján a megnövelt mennyiségű adalékanyagot tartalmazó MOL EVO üzemanyagok hatékonyan, akár 58 százalékkal csökkentik a meglévő lerakódásokat. A MOL EVO üzemanyagok új generációjának bevezetése összhangban áll a MOL kiskereskedelmi stratégiájával, hiszen választ ad a folyamatosan fejlődő autóipar kihívásaira. Az új üzemanyagcsoport bevezetésével a MOL kiváló minőségű és motort tisztító, illetve tisztán tartó hatású üzemanyagot kínál 10 millió közép- és kelet-európai vásárlója számára. Magyarországon a MOL az új üzemanyagokat egységesen az EVO márkanév alatt vezeti be. A normál üzemanyagok EVO Diesel és EVO benzin néven érhetők el, míg a legmagasabb vezetési élményt nyújtó prémium minőségű termékeket az EVO Plus jelöli.

Térképen a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM) mérőpontjai

2017.06.04.
A mérési pontokon speciális érzékelőket telepítenek, amelyek képesek a mozgó járművek tengelyterhelését és össztömegét meghatározni. A túlterhelt járművekre helyszíni ellenőrzés után vagy objektív felelősség alapján is kiszabható a bírság. A 89 mérőhelyből 74 az útdíj ellenőrzési (UD) rendszer részét képező állomások tartószerkezetére, további kettő meglévő VJT (változtatható jelzésképű tábla) portálra épül. Így mindössze 13 helyszínen kell új tartószerkezetet kiépíteni. Az egyes mérőpontok megtekinthetőek az alábbi linken elérhető térképen: https://obu.utdij.hu/hirek/tsm-merohelyei/ A helyszínek rendszerbe kapcsolása ütemezetten történik, 2017 végéig várhatóan lezárul a rendszer teljes kiépítése. A már elkészült 10 helyszínből kilenc hitelesítése még folyamatban van. A rendszer előszűrő üzemmódban Ács közelében indult meg március végén.

Defekt a gumigyárban

2017.06.04.
A végrehajtó a törvényes felhatalmazás birtokában leinkasszózta a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft számláit. Az eredeti tőketartozás 131 százaléka lett végrehajtva, a jogi eljárás plusz költségei miatt, az összeg megérkezett számlánkra. Tudomásunk szerint a dolgozók június eleji fizetése nincs veszélyben. A Bridgestone korábban közleményben közölte, hogy nem kommentál folyamatban lévő jogi ügyeket. 

A Seat nevet keres új szabadidő-autójának

2017.06.04.
Az új szabadidő-autó tervezett bevezetésének múlt márciusban történt bejelentése óta a márka Spanyolországból számos helyről kapott ötleteket az új modell nevére. A bejelentés által eredményezett társadalmi hatás fényében a SEAT úgy döntött, hogy megragadja az alkalmat, és elindítja a márka történetében első ilyen kezdeményezést. A projekt bemutatásakor a SEAT elnöke, Luca de Meo elmondta, hogy ”a SEAT úgy döntött, felhívja a márka minden hívét, hogy javasoljon nevet az új szabadidő-autónak, később pedig vegyen részt a végleges név megszavazásában, mindezzel történelmet fogunk írni. Annak érdekében, hogy elindítsuk a „#SEATseekingName” kezdeményezést, és ebbe a közvéleményt és a márka követőit az egész világon bevonjuk, újra definiáltuk a tipikus eljárási folyamatot annak kezdettől egészen a folyamat végéig.” A kezdeményezés négy szakaszból áll: 1. Javaslatok a névre. Június 1-től június 22-ig bárki javasolhat kedvenc nevet a SEAT új modellje számra. A spanyol földrajzhoz kötelező kapcsolódást jelentő kritériumon túl a SEAT többek között azt is kiemelte a feltételek között, hogy a javasolt névnek tükröznie kell a márka által vallott értékeket és a termék jellemzőket, illetve hogy a nevet könnyen ki lehessen ejteni a különböző nyelveken. Minden beérkezett javaslatot figyelembe vesznek ebben a szakaszban, tekintet nélkül a névre javaslatot tevők számára. 2. A beérkezett javaslatok shortlist változatának elkészítése. A kritériumok fényében a SEAT saját szakértőit, a névadással foglalkozó szakértőket, illetve a célcsoportot képviselő ügyfelek fókusz csoportjait vonják be a különböző országokban. A teszteket az egyes piacokon is elvégzik a legalább három javasolt névből álló, ún. rövid lista összeállítása céljából. A döntőbe jutott neveket szeptember 12-én a frankfurti autószalonon jelentik be. 3. Szavazás a döntőbe jutott nevekről. A nyilvános szavazáson idén szeptember 12 és 15 között lesz lehetőség a döntős nevek közül a nyerő jelöltet kiválasztani. A győztes a legtöbb szavazatot kapott név lesz. 4. A győztes név közzététele. A SEAT a cég új szabadidő-autó nevét 2017. október 15-ig hozza nyilvánosságra. A névadási kezdeményezés nemzetközi szinten a www.seat.com/seekingname internetes honlapon keresztül valósul meg, Spanyolországban pedig a www.seat.es/buscanombre honlapon zajlik. Amióta a SEAT 1982-ben a Ronda városnévvel futó típust bemutatta, a spanyol földrajz a márka összesen 13 modelljének adta a nevét: Ronda, Ibiza, Malaga, Marbella, Toledo, Inca, Alhambra, Cordoba, Arosa, Leon, Altea és a két utolsó, az Ateca és az Arona. Az új szabadidő-autó a 14. lesz ezen a listán.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója