A Hyundai Motor a 2015. évi Detroiti Autószalonon: Sonata, Santa Cruz

2015.01.18.
A Hyundai Sonata hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid gépkocsi (PHEV) a várakozások szerint képes 35,4 kilométert megtenni tisztán elektromos üzemmódban, akkumulátorai pedig akár 2,5 óra alatt teljesen feltölthetők. A Sonata Plug-in Hybrid a Hyundai asani (Dél-Korea) üzemében készül majd, a modell forgalmazása még idén megkezdődik a kijelölt piacokon. Ugyanitt mutatkozott be a Hyundai Motor innovatív Santa Cruz Crossover pick-up koncepciójárműve. A friss tanulmány merőben újszerűen, egy vadonatúj vásárlóközönség – mindenekelőtt az Egyesült Államok személyautó-piacának második legnagyobb vásárlócsoportja, az Y generáció – szemszögéből értelmezi a haszonjármű fogalmát. „A Santa Cruz crossover pick-up tanulmány az általunk ’városi kalandornak’ nevezett, egyre inkább elterjedő életstílus követőinek ki nem mondott elvárásait elégíti ki.” – mondta Mark Dipko, a Hyundai Motor America vállalati tervezésért felelős igazgatója. „Új crossover modellünk szabadon bővíthető praktikumával igazodik igényeikhez, legyen szó a munkájukhoz kapcsolódó vagy szabadidős tevékenységekről, ugyanakkor mentes mindazon kompromisszumoktól, amelyek a piacon jelenleg kapható termékeket jellemzik.” SONATA PLUG-IN HYBRID HÁLÓZATRÓL TÖLTHETŐ HAJTÁSLÁNC Noha a Sonata Plug-in Hybrid technológiai szempontból rendkívül fejlett, vezethetősége nem sokban tér el a hagyományos Sonata hibrid modellétől. Lítium-polimer akkumulátor-csomagja viszont nagyjából ötször akkora, 9,8 kWh kapacitása a várakozások szerint 35,4 kilométeres elektromos hatótávolságot biztosít a modellnek; ez több, mint amire bármely jelenleg forgalmazott, középkategóriás PHEV szedán képes. A Sonata Plug-in Hybrid hatfokozatú automata sebességváltójába, a hidrodinamikus nyomatékváltó helyére építették be az 50 kW teljesítményű villanymotort. Ennek teljesítménye 32 százalékkal nagyobb, mint a hagyományos hibrid Sonata villanymotorjáé, így nagyobb sebesség érhető el elektromos üzemmódban. Miután az akkumulátorcsomag lemerült, a 2,0 literes, négyhengeres GDI motorral felszerelt Sonata Plug-in Hybrid pontosan úgy viselkedik, mint a normál Sonata Hybrid modell. A Sonata PHEV ’Nu’ motorcsaládba tartozó erőforrásának legnagyobb teljesítménye 154 LE, maximális forgatónyomatéka 190 Nm; a rendszerteljesítmény 202 LE 6000/perc fordulatszámon. A Sonata PHEV a gyári kalkulációk szerint elektromos üzemmódban 2,5 l/100km ekvivalens átlagos üzemanyag-fogyasztásra képes. Visszatöltő üzemmódban a modell a belső tesztek alapján 6,2 l/100km városi, 5,5 l/100km országúti és 5,9 l/100km vegyes átlagfogyasztásra képes. Az akkumulátor töltése 240 voltos töltőállomás esetén 2,5, az Észak-Amerikában szabványos, 120 voltos háztartási csatlakozóról 5 órát vesz igénybe. AERODINAMIKAILAG OPTIMALIZÁLT KAROSSZÉRIA A Sonata PHEV ugyanazt a funkcionális kialakítást kapta, mint a Sonata Hybrid, amely egyrészt a kategória legjobbjának számító 0,24-es közegellenállási együttható záloga, másrészt mindkét hibrid modellt megkülönbözteti a hagyományos hajtáslánccal szerelt Sonata modellektől. A PHEV különleges stílusjegyei között említhető a vezető oldali első kerékdobon elhelyezett töltő csatlakozó, az egyedi hűtőmaszk, az első és hátsó lökhárító, az első kerékdob, az első és hátsó lámpatestek, a krómozott küszöbbetétek, a Hybrid típusjelzés, valamint a vadonatúj keréktárcsák. A szintén egyedi kialakítású műszerpark kiegészítő információkkal szolgál a hálózatról tölthető hibrid hajtáslánc működési paramétereiről. A műszerfal tetején elhelyezett töltési kijelző révén egyszerűen nyomon követhető, hogy éppen mely fázisában tart a töltési folyamat. BLUE LINK ALKALMAZÁS A Sonata Plug-In Hybrid tulajdonosai a távolból, egy exkluzív Blue Link okostelefonos alkalmazás segítségével felügyelhetik, illetve vezérelhetik járművüket. Az alkalmazás valós idejű hozzáférést nyújt a Sonata PHEV adataihoz, és többek között lehetővé teszi a motor távvezérelt beindítását vagy az ajtózárak aktiválását. Ezen kívül a felhasználók például a Google segítségével, szóban vagy írásban rákereshetnek a közelben található, érdeklődésre számot tartó helyszínekre, majd a találatokat automatikusan átveszi a Sonata PHEV navigációs rendszere, amint elindulnak. Az alkalmazás leghasznosabb funkciója a töltési folyamat szabályozását teszi lehetővé. Természetesen ezek a töltési opciók az autóból is kiválaszthatók, ám akár a távolból, okostelefonon keresztül is megadhatók. A legegyszerűbb lehetőség a közvetlen, azonnali töltés: a töltőkábel csatlakoztatásakor automatikusan megkezdődik a töltés. Ugyanakkor amennyiben a felhasználó a töltési ponton hozzáfér differenciált árképzésű elektromos szolgáltatáshoz, érdemes lehet időzítenie a töltési folyamatot. Erre kínál lehetőséget az új alkalmazás. Beállíthatják például, hogy a töltés szerdánként és csütörtökönként este 10 órakor kezdődjön el. BIZTONSÁGI JELLEMZŐK A Sonata Plug-in Hybrid alapáron kínál hét légzsákot, köztük a vezető oldali térdlégzsákot. Szintén szériafelszerelés a menetstabilizáló elektronika, a jármű stabilitásvezérlő rendszer, a kipörgésgátló, a blokkolásgátló, a kerekenkénti nyomásellenőrzésre alkalmas abroncsnyomás-felügyeleti rendszer, valamint a tolatókamera. A projektoros fényszóró alapáras, felárért xenon fényszóró rendelhető. A Hyundai mérnökei számos olyan aktív biztonsági megoldást építettek be, amellyel támogatást nyújthatnak a Sonata Plug-in Hybrid vezetőjének, és segíthetnek elkerülni a balesetet. Az egykor a luxusautók kiváltságának számító, olyan fejlett biztonsági rendszerek, mint a ráfutásos ütközésre vagy a sávelhagyásra figyelmeztető berendezések, szintén megrendelhetők a középkategóriás modellhez. A Sonata Plug-in Hybrid alapáras holttérfigyelő rendszere figyelmezteti a vezetőt a szomszédos forgalmi sávban közeledő jármű jelenlétére, amennyiben a vezető aktiválta az irányjelzőt. A kategóriában egyedülálló, sávváltást segítő technológia alaphelyzetben a külső tükrökben megjelenő, figyelmeztető fényjelzéssel tájékoztatja a vezetőt az érkező járműre, majd amennyiben a vezető az adott oldalon bekapcsolja az irányjelzőt, a sávváltást segítő rendszer a közeledő jármű sebességét felmérve megállapítja, hogy biztonságos-e a sávváltás. Amennyiben a másik jármű túl gyorsan közeledik, hangjelzéssel figyelmeztet a veszélyre. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer előre tekintő kamera segítségével figyeli a felfestéseket, és amennyiben a jármű elhagyja a kijelölt forgalmi sáv határait, a műszerfalon felvillanó fényjelzéssel, valamint hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. Ugyancsak a Sonata Plug-in Hybrid fejlett holttérfigyelő rendszerének hagyatéka a hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti funkció (RCTA). Az RCTA rendszer tolatás során figyeli a Sonata két oldalát, és amennyiben oldalról érkező járművet észlel, hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. KÉNYELMI TECHNOLÓGIÁK A Sonata Plug-in Hybrid rendkívül takarékos, középkategóriás hibrid szedánként luxusjárművektől elvárható kényelmi technológiákat kínál. Alapáras például a Hyundai Smart Trunk automatikus csomagtérfedél-nyitás technológiája. A Sonata Plug-in Hybrid rendelhető tételei között megtalálható az automatikus elgurulásgátló funkcióval felvértezett elektromos rögzítőfék, a memóriás vezetőülés, a fűthető kormánykerék, a LED-es beltéri világítás, az elülső ülésszellőzés, a motoros állítású első ülések (a vezetőoldalon négy irányban állítható deréktámasszal), vagy a teljes megállásra is képes Smart Cruise Control adaptív sebességtartó automata * A műszaki és felszereltségi adatok piaconként eltérőek lehetnek. * Az egyes piacokon a bevezetést megelőzően állnak rendelkezésre részletesebb adatok. SANTA CRUZ VÁROSI KALANDOROK Modern korunk városiasodása alapvető hatással van a piacra. Ez a trend különösen erőteljesen érvényesül a fiatal felnőttek esetében, akiknek általában sűrűbb forgalommal, nagyobb dugókkal, szűkebb parkolóhelyekkel kell szembesülniük. Ezek a ’városi kalandorok’ merőben új szemlélettel fordulnak a világhoz: a virtuális és társadalmi közösségekben egyaránt rendkívül aktívak, feltett szándékuk, hogy lakó- és munkahelyükön élhetőbb környezetet teremtsenek. Ehhez pedig egy olyan, sokoldalú járműre van szükségük, amely utasokat és rakományt egyaránt képes szállítani, ugyanakkor kellően takarékos ahhoz, hogy illeszkedjen egyedi, városi életvitelükhöz. SANTA CRUZ TANULMÁNYAUTÓ Az Y generáció egyedi elvárásaihoz igazodva a Santa Cruz egészen más alapvető értékekkel bír, mint a hagyományos pick-upok. Úgy tervezték, hogy elsősorban kifejező, takarékos és jól manőverezhető legyen. A Hyundai tervezői olyan merész formatervet alkottak, amely széles, magabiztos kiállásával és agresszív sziluettjével ezt az életstílust tolmácsolja. Elölnézetből a függőleges, hatszögletű hűtőmaszk határozza meg a megjelenést; ezt két oldalt lépcsőzetesen felfutó vonalak, méhsejt-szerkezetű, burkolatlan, projektoros ikerfényszórók, valamint markáns LED-es ködfényszórók keretezik. Oldalnézetből a központi anyával szerelt, túlméretes kerekek, az egyedi mintázatú Michelin® abroncsok és a sárga Brembo® féknyergek dominálnak. A praktikus, hátrafelé nyíló hátsó ajtók megkönnyítik a beszállást a Santa Cruz hátsó ülésére, ugyanakkor tökéletesen illeszkednek az első ajtók kialakításához. A kerékíveken, a tetőn és a plató oldalfalának felső élén praktikus lekötési pontok szolgálnak a legkülönfélébb méretű és alakú rakomány rögzítésére. Hátulról a markánsan megrajzolt plató uralja a képet, amely egyedi, fiókokra emlékeztető kihúzhatóságával hosszabbítható meg, és így terebélyesebb rakomány szállítására is alkalmassá tehető. A fejlett hajtáslánc meghatározó jellemzője a takarékos üzem. A környezetbarát, 2,0 literes turbódízel motor legnagyobb teljesítménye 190 LE, maximális forgatónyomatéka 407 Nm, az átlagos üzemanyag-fogyasztás 6,0 l/100 km körüli. A Santa Cruz a Hyundai HTRAC® összkerékhajtási rendszerét kapta meg. A tanulmányautó célszerűen szerény méretű; a négyajtós, ötüléses kialakítás ellenére alapterülete nem nagyobb egy kompakt szabadidő-járműnél. Ennek köszönhetően ideális arra, hogy a városi dzsungelben barangoljunk, és olyan, szűk parkolóhelyekre is befér, amelyekről a legtöbb pick-up vezetőjének le kell mondania. Vezethetősége is a kompakt szabadidő-járműveket idézi, ugyanakkor a sokoldalú plató révén teljesen elszigetelhetők egymástól az utasok és a szállítandó rakomány. Legyen szó bármilyen tevékenységről, a piszkos, nedves vagy terebélyes tárgyak külön utaznak. Ezek ráadásul nyugodtan az autóban hagyhatók egész nap, hála a beépített, merev platófedélnek, amellyel tisztán és biztonságosan szállítható a rakomány, és amely használaton kívül felcsévélhető. A Santa Cruz tökéletes választás azok számára, akik a kompakt szabadidő-járművek menettulajdonságaira vágynak, de gyakran szállítanak piszkos tárgyakat, sportfelszerelést. INNOVATÍV, MEGHOSSZABBÍTHATÓ HÁTFAL Időnként több helyre van szükség. A Santa Cruz ezekre a helyzetekre is felkészült: innovatív hátfal-toldata lehetővé teszi, hogy szükség esetén meghosszabbítsuk a platót. Teljesen kihúzott állapotában a Santa Cruz jóval többet képes szállítani, mint amit szerény alapterülete alapján elvárnánk tőle: az autó a városi kalandorok minden tervezett vagy váratlan igényét képes kielégíteni. MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEKHEZ IGAZÍTVA Az autóiparban korábban történtek már próbálkozások a platós kisteherautók praktikumának és a személygépkocsik menettulajdonságainak az egyesítésére, ám ezek egyike sem tudta maradéktalanul kielégíteni a vásárlók gyakorlati elvárásait. A legtöbb ilyen járművel a hagyományos pick-upok vásárlóit célozták meg a gyártók, ám az azokhoz hasonló áron kínált, de korlátozott erényekkel bíró termékek nem rendelkeztek valódi hozzáadott értékkel. A Santa Cruz ezzel szemben nem szeretne a platós kisteherautók alternatívája lenni, így a vontatási képességek, a hasznos terhelhetőség vagy a szabad hasmagasság nem szerepelt az elsődleges fejlesztési szempontok között. A Santa Cruz inkább a szedán- és SUV-vásárlókat szólítja meg, akik még praktikusabb járműre vágynak, amely mentes a hagyományos platós kishaszonjárművek minden hátrányától.    

Őrizetbe kerültek a nyíregyházi autófeltörők

2015.01.18.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást M. Attila 42 éves és M. Róbert 37 éves nyíregyházi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2015. január 15-én Nyíregyháza belterületén egy parkoló gépjárművet feltörtek, melynek utasteréből különböző értéktárgyakat tulajdonítottak el. A sértett miután észrevette a történteket, azonnal értesítette a rendőrséget. A nyíregyházi nyomozók a bejelentést követő fél órán belül a feltételezett tetteseket a helyszín közelében elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a két férfi ruházatának átvizsgálása során az eltulajdonított értékeket megtalálták, továbbá egy kisméretű csúzlit foglaltak le, melyet a testvérpár feltehetően a bűncselekmény elkövetésekor használt. A rendőrség a gyanúsítottakat őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Néhány jó tanács, hogyan előzhetjük meg a gépkocsi feltöréseket: Ha csak tehetik, autójukkal biztonságos, jól látható, megvilágított helyen parkoljanak! Mindig ellenőrizzék le, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében, látható helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, mert ezek vonzzák az autófeltörőket! Mindig zárják be a jármű ajtóit, az ablakokat húzzák fel, kapcsolják be a riasztót, még akkor is, ha csak pár percre szállnak ki! Amennyiben észlelték, hogy feltörték kocsijukat, ne nyúljanak semmihez, hiszen a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség vizsgálni fogja! Forrás: police.hu

Autólopás! LOW-047 Suzuki Ignis - ezüstmetál

2015.01.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám:  LOW-047 -Gyártmány:  Suzuki -Típus:  ignis 1,3 Glx -Gyártási év:  2006 -Alvázszám:  TSMMBX51S00249208 -Szín:  ezüstszürke -Lopás időpontja:  2015 január 15 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  III. -Utca, házszám:  Bogdáni u .18/b. -Megjegyzés:  A Gépkocsit 2015.jan.15 este 20:00 és jan 16 reggel 6:00 közötti időpontban lopták el .Hátsó ablakai fóliázottak. A jobb hátsó sárvédője horpadt és korrodálódott kissé.A csomagtartó tetőn az embléma fölött tenyérnyi horpadás látható.

Autólopás! KPS-237 Toyota Avensis - abszintzöld

2015.01.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám:  KPS-237 -Gyártmány:  Toyota -Típus:  Avensis -Kivitel:  Ferdehátú -Gyártási év:  2006 -Motorszám:  2AD5143143 -Alvázszám:  SB1DA5SL30EO59774 -Szín:  abszintzöld -Lopás időpontja:  2015 január 16 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  III. -Utca, házszám:  Árpád fejedelem útja 65 -Megjegyzés:  Az autó eredeti állapotában történő megtalálása esetén 500.000.- az-az ötszázezer Ft jutalom, a megtalálónak.

Autólopás! LRA-978 Nissan Navarra - szürke

2015.01.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám:  LRA-978 -Gyártmány:  Nissan -Típus:  Navarra -Kivitel:  Dupla kabin SE -Gyártási év:  2009 -Motorszám:  YD25622296B -Alvázszám:  VSKCVND40U0357355 -Szín:  szürke -Lopás időpontja:  2015 január 17 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  IV. -Utca, házszám:  Bajza József 29.

Világbajnok autószerelők: nemzetközi elitben a márkaszervizek dolgozói

2015.01.18.
Világbajnoknak lenni vagy akár dobogón végezni világversenyen szép eredmény, s természetesen nem csak a sportban, hanem egy szakmában is elismerésre méltó teljesítmény. Nyilvánvaló, hogy a győztesek mögött is kiváló szakemberek vannak, akik a gépjármű tulajdonosok autóit szervizelik, javítják. Ez kiemelkedő biztonságot jelent abban, hogy a járművek kiváló állapotban kerülnek ki a szervizekből.   A hazai szerelők felkészültségét jelzi, hogy a közelmúltban sok kiemelkedő magyar diadal született a szakmai világbajnokságokon. 2013-ban Vízkeleti János (Autócent Kft), Répárszky Róbert (Dunakanyar Autócentrum Kft.) és Lövei Péter (Miskolc Autó Kft.) nyerték meg a világbajnokságot.   2014-ben a Katona József (Fábián Kft., Székesfehérvár),  Kain Dénes (Gablini M3), Tóth János (Autós Mobil Kft.), valamint Tóth József (Fábián Kft., Budapest) műszaki tanácsadók nyertek első díjat egy 5000 fős mezőnyben. Bertók János (Palota Automobil Kft.) és Varga Tibor a debreceni OMP Autóház szervizvezetője pedig második helyezést szereztek.    

Az európai Nissan LEAF-tulajdonosok többet autóznak

2015.01.18.
A spanyol LEAF-tulajdonosok vezetik a ranglistát a maguk hetente átlagosan megtett 367 km-ével, második helyen a svéd sofőrök állnak 339 km-rel, a brit LEAF-tulajdonosok pedig 324 km-rel a harmadik helyen szerepelnek. Ország Hetente rögzített teljes kilométerszám (LEAF) Évente rögzített teljes kilométerszám (LEAF) Spanyolország 367 19 084 Svédország 339 17 628 Egyesült Királyság 324 16 848 Norvégia 317 16 484 Olaszország 305 15 860 Franciaország 303 15 756 Németország 279 14 508 A legfrissebb adatok szerint a hagyományos dízel- és benzinüzemű autók vezetői átlagosan 222 km-t tesznek meg hetente. A LEAF valós vezetési adatokat rögzítő CarWings telemetriai rendszerének köszönhetően a Nissan ki tudta számítani, hogy az európai sofőrök átlagban összesen heti 319 km-t tesznek meg a LEAF-fel* - károsanyag-kibocsátás nélkül. Az autógyártó további kutatásai azt mutatták, hogy a LEAF-tulajdonosok 89 százaléka otthon tölti autóját éjszaka, így egy mérföldet két pennyből vagy kevesebből tesznek meg. A LEAF-tulajdonosok vezetési szokásait érintő jelen adatok az elmúlt csaknem négy év eredményei, hiszen a LEAF, a világ első, nagy sorozatban gyártott, teljesen elektromos autója 2010-ben lépett piacra. A LEAF jelenleg minden idők legnagyobb darabszámban értékesített elektromos járműve. A világszerte eladott több mint 150 000 példányból 31 000 Európában talált gazdára. A sikerek a bevezetést követően is folytatódtak, és a Nissan LEAF-fel, a gyártó 100%-ban elektromos hajtású autójával mára világszerte összesen egymilliárd kilométert tettek meg*. Jean-Pierre Diernaz, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős igazgatója a következőket fűzte hozzá: „A kezdetektől fogva hangsúlyoztuk, hogy a Nissan LEAF nem csupán városi vagy második autónak alkalmas, most pedig az adatok is igazolnak minket.Ügyfeleinktől gyakran halljuk, hogy a Nissan LEAF-et második autónak vásárolják meg, végül mégis többet használják, mint más autókat. Ezt a CarWings rendszer adatai is megerősítik. Ügyfeleink szerint ez nagyban köszönhető az autó igen alacsony üzemeltetési és javítási költségeinek, amelyek a Nissan LEAF sima és szinte teljesen zajtalan járásával párosulva a dízel- és benzines autóknál sokkal vonzóbb vezetési élményt nyújtanak."
Címkék: 

Mivel adjunk el egy csajos autót?

2015.01.17.
Abból kiindulva, hogy a férfiakat a legegyszerűbben meztelen nőkkel, akcióhősökkel és a siker ígéretével lehet bevonzani, egészen könnyű a válasz. Mit szeretnek a nők a férfiakon kívül? A cicákat, a divatot és a meglepetéseket. Az Opelnél nem is nyúltak sokkal messzebb ennél a szentháromságnál, hogy az új Corsa kampányát összerakják. A márka nagyköveteként Claudia Schiffer szerepel a legújabb televíziós reklámban is, ahol egy díva barátnőjével csacsog telefonon az új autójáról. Sorra veszi a benne megtalálható extrákat, feszültséget keltve ezzel, majd a végén kipukkasztja a lufit elárulva, hogy az új kicsi-kocsi márpedig egy Opel. A vonal másik végén természetesen nagy meglepetést kelt a beismerés, amit egy elegáns „OH!” felkiáltással nyugtáznak. Az üzenet szerint a Corsa gyakorlatilag idáig ezt takarja magában: prémium felszereltség egy átlagos kisautóban – mintha már hallottuk volna. Tekintsük át az Opel Corsa helyzetét. Az előző négy generáció világszerte sikeres, példának okáért hazánkban tavaly összesen 1752 darabot értékesítettek, ami másfélszerese a 2013-as volumennek. Az Opel csak Corsa-ból gyakorlatilag annyit adott el, mint egy kisebb márka az összes modelléből. A kisautók szegmensében itthon a legelső helyet foglalja el, megelőzve a hungarikumnak számító Suzuki Swiftet. A 2015-ös Corsa sikere ezekből kiindulva biztosra vehető kiváltképp, hogy új orrával a modell bővítheti célközönségét és talán még jobban elnyeri a férfi közönség tetszését is. Az Opel ötödik generációja külsőleg igazodik a márka új dizájnjához, az Adam testvéri vonásait fedezhetjük fel benne. Az előző modellhez képest főként az első lámpákon vehetünk észre jelentős újításokat és kimondhatjuk, hogy pofás lett az új széria – ennek megítélése természetesen ízlés kérdése. Legnagyobb mértékben a kisautó belső terén és felszereltségén változtattak a márkánál: prémium kategóriás szériaelemekkel felszerelt autót kínálnak nekünk egy Corsa áráért. Ezekből főként a vezetéstámogató rendszereket érdemes kiemelni, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a tábla-felismerő, a holttérfigyelő vagy a követési távolság jelző berendezés, ezek valóban megkönnyítik az erre nyitott sofőrök dolgát. Megtalálható az autóban az IntelliLink rendszer, melyet nemrég az Insignia modellel is hirdettek valamint akár parkoló asszisztens is választható felárért, ami ebben a kategóriában még nem túl gyakori. Ami a motorválasztékot illeti, e téren is újat nyújt az Opel – vagyis lépést tart a konkurensekkel – az Euro6-os választékával, ahol az 1 literes háromhengeres turbómotorok jelentik a legfőbb újdonságot. A modell dedikált honlapján három csomagban adják át nekünk az új Corsa üzeneteit. Az első egy rövidfilm gyűjtemény, melyekben a modell felszereltségét mutatják be az OH!-élményre építve. A második és egyben legvérfagyasztóbb egy teszt, ahol pihe-puha – az elektrosztatikusságtól álló bundájú – kismacskákkal mutatják be az utastér fűtött elemeit. Fűtött kormány, fűtött ülés, a kis jószágok mindenhol jól érzik magukat és vígan dorombolnak, már-már kaparófának használva szegény Corsa üléseit. Bele sem merek gondolni, meddig dörzsölték szegény macskákat, hogy így nézzen ki szőrzetük. A harmadik ’ajándék’ egy videoklip a Brunettes shoot Blondes-tól, akik egy NDK-s menzában ugrálnak a kétsoros szám alatt. A klip különlegessége, hogy készítése során nem használtak vágást vagy számítógépes trükköket, nos ez látszik. Az új Corsa maga összességében nagyon ígéretesre sikerült, kinézete sokkal vagányabb az előzőnél és a felszereltség is reményteljes, ám ezen elemeket majd csak teszt során tudjuk mélyebben megismerni. Ha nem is macskákkal, de egy jó autóval el lehet adni magát, az autót.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója