AMTS 2020 – január végén indul a nyereményautó-átépítés a Westendben

2020.01.28.
Idén is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt sportautót sorsolnak ki a belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS zárónapján, március 22-én. A többéves hagyomány és a játék feltételei változatlanok, autó tekintetében azonban az AMTS történetének legkomolyabb nyereménye talál idén gazdára! Ahogyan immáron 15 év alatt megszokhattuk, megszámlálhatatlan különlegességet és élményt ígér hazánk és a térség legnagyobb autós szezonnyitó rendezvénye, a 2020-as AMTS. A Hungexpón március 20-án elrajtoló show felhozatalában az autózás minden szegmensét lefedő kiállítások, színes motorsport események, valamint kortól és nemtől független családi programok is szerepelnek. Egy belépő áráért négy pavilon, valamint hatalmas szabadtéri terület kínálatában, a három nap alatt ezernél is több járműkülönlegességet, 10 tematikus rendezvényt, Off-Road Show-t és Drift versenyt láthatnak az odalátogatók, továbbá a Miss AMTS Szépségverseny látványvilága mellett idén egy egyedi sportautóval gazdagabban térhet haza valamelyik szerencsés látogató. A tuningalapot egy 2002-es évjáratú Porsche Boxster S adja, melynek átépítési munkálatait az érdeklődők szeme láttára végzik ismét a WestEnd City Center alsó szintjén, a Millennium udvarban, január 30-tól. Szokás szerint a szakemberek ízekre szedik az autót, majd a belterét, hangrendszerét és futóművét, valamint a teljes külső egjelenését minőségi komponensekkel teszik egyedivé. Az autót a márciusi show bármely látogatója megnyerheti. A sorsoláson való részvétel feltétele akár egyetlen teljes árú, vagy családi jegyet megvásárlása, mellyel a rendezvény „G” pavilonjában nyereményszelvény váltható. Az ezen található három kvíz kérdés helyes megválaszolása után pedig már csak a vasárnapi sorsoláson kell izgulni! A korábbi években Volkswagen EOS, Scirocco, BMW Z4 és Audi TT, valamint Ford Mustang modelleket vettek kezelésbe a tuningmesterek. A lényeg a magas minőségű, típushoz gyártott módosításokban van, az élő átépítés pedig nemcsak közép-kelet-európai viszonylatban, hanem világszinten is kuriózumnak számít, hiszen egyrészt teljesen nyilvános, másrészt pedig mindössze 4 nap alatt megy végbe a teljes metamorfózis. A január 30-án, 10 órától induló nyilvános átépítés helye, a WestEnd City Center bevásárlóközpont Millennium udvara, ahol egy mini-autókiállítás keretei között folynak majd a munkálatok, minden nap 19 óráig. A helyszínen többek között élőben lesz megtekinthető a vadonatúj Ford Puma, az új Audi Q3 Sportback, egy veterán hot-rod, egy formaautó és egy Super Enduro versenymotor. Az elkészült nyereményautót pedig február 3-án lehet megtekinteni ugyanitt, valamint a március 20-22. között az AMTS 2020 rendezvény G-pavilonjában. A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén négy pavilont, egy jókora sátrat és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!
Címkék: 

Komplett változás után – Vivaro 2.0 D Van

2020.01.28.
Fonák dolog furgont tesztelni, hiszen egy fuvarozónak, kereskedőnek vagy iparosnak a raktér mérete, a teherbírás és persze az ár a lényeg – ezekből igyekszik a saját igényeihez legjobb csomagot összeállítani, nekem pedig egy adott kivitel bemutatására van csak módom. Annyiból nem baj ez, hogy a különböző márkák típusai e szempontokból teljesen egy kaptafára készülnek, ami természetes, hiszen ugyanolyan feladatokra optimalizálták mindet. Igazából azzal lehet foglalkozni, ami a raktér előtt van, tehát a járműből az „autóval”. Tehát fussunk át röviden a legfontosabbakon, hogy aztán jobban megnézhessük a gépkocsi első harmadát! (Zárójelben: a tesztautóról a kézirat leadásáig nem állt rendelkezésre felszereltségi specifikáció és műszaki adattáblázat, csak a forgalmi engedélyből és a világhálóról böngészett információkra támaszkodhatom.) Az új Opel Vivaro most kipróbált hosszú tengelytávú (5,3 méteres – L) változatának teherbírása 1415 kilogramm, 6,6 köbméteres rakterében három raklap fér el, az utánfutó 2,5 tonnás lehet. Kétliteres dízelmotorjának csúcsteljesítménye 110 kW/150 LE 4000/percnél, nyomatékmaximuma 370 Nm 2000/-nél, WLTP ciklus szerint mért fogyasztása 7,8-6,8 liter/100 km. A vezetőfülke általános hatása a megszokott: hatalmas fekete tömb a műszerfal, meleg időben erős hőcsapda-hatással, viszont indokolja sötét színét, hogy nem tükröződik a szélvédőben. Beszállás után rögtön egy meglepetés: kabáthorog nincs, hová akasszam a dzsekimet? Okosabb lett volna erről gondoskodni, mint belső tükröt tenni egy lemez-válaszfalú járműbe, ahol semmi funkciója (a tolatókamera képe nem ezen, hanem a központi monitoron jelenik meg). A kezelőszervek és a műszerek, kijelzők elrendezése a bevált sablont követi, és ez jól van így. Kivétel csak az ülésfűtés kapcsolója: a jobb oldalé ésszerűen a klímapanelre került, a balé magára az ülés szélére. Talán a két márka készleteiből összehozott kistafírozás hozta így. Egy pillanat alatt lehívható a hatótáv (teletankolva közel 1000 km) és a legközelebbi szerviz esedékessége (szervizperiódus 5 ezer kilométer) és az átlagfogyasztás – az enyém 8,3 liter/100 km volt. Lelkiismeretes sofőr és tesztelő az első elindulás előtt a kezelési könyvet keresi, hogy utána nézzen ennek-annak, illetve megítélje szerkesztésének logikáját és magyar szövegének minőségét. Ilyen kötetet azonban hiába kerestem a járműben, így hátrányból indulok azokkal szemben, akik majd megveszik a Vivarót. Fogalmam sem volt például, hogy miképp kell használni a tetőpanel piros SOS-gombját és egy sor egyéb felszerelést. Motorindítás hagyományosan távirányítós központi zár kulcsával, de, a korszellemnek megfelelően, magától is leáll, újra indul a gép a start/stop hatására. A hatfokozatú erőátvitel kurta váltókarja a műszerfal aljából áll ki, jól kézre esik, és kellő precizitással jár. A hátramenetet két ujjal felhúzható gyűrű biztosítja. Egyéni dolog, hogy ki mennyire könnyed működtetésű féket és kuplungot szeret. A Vivaróban mindkettő kisujjal lenyomható lenne, simogatásnak engedelmeskedik, jobban kedvezve hölgyvezetőknek, mint egy gumicsizmás, bakancsos, mackós alkatú férfiembernek. Aki vigyázzon, ha nagy a lába: a kuplungpedál fölötti peremben elakadhat a cipője orra, és mikor kiakad, bakkecskésen lódul meg a jármű. Spiccelni kell a pedálon – ez ősi Peugeot-jellegzetesség. Besorolva a forgalomba megállapítom, hogy jó a kilátás, de a tükrök aljába nem ártana, és nem is kerülne sokba egy nagylátószögű rész. Az automatikus ablaktörlő éppoly jól látja el feladatát, mint a világítás. A furgonvezetők jó része az idő állandó szorításában dolgozik, folyton siet, és ebben remek partner a Vivaro: élénken gyorsul, stabilan, jóindulatúan kanyarodik, korrektül rugózza ki az úthibákat és kitűnően fékez. A sávelválasztó, illetve felezővonal túlzott megközelítésekor csipogás figyelmeztet. Megérkeztünk a rakodás helyére. Szűk helyen manőverezni nem könnyű egy ekkora hosszúságú, elég nagy fordulókörű zárt furgonnal, de nagyon megkönnyíti az első-hátsó „radar” és a tolatókamera színes, segédvonalakkal ellátott képe. A raktérhez jobb oldali tolóajtó és 180 fokig nyitható kétszárnyú hátfalajtó nyit utat – de van még egy titkos ajtó is: a jobb oldali ülés alatt. Ezt kinyitva és az ülést felhajtva az utas láblemezétől a hátsó lökhárítóig tart a hasznos tér, át lehet itt dugni lécet, létrát, sokféle hosszú rakományt, hogy ne kelljen tetőcsomagtartót használni. Emiatt persze nincs rakodóhely a szélső ülés alatt, de azért van egy kisebb középen, ahová az átrakónyílás igénybevételekor a kocsikísérő ülhet. Újabb jó pont: a fülke padlóján is vannak rakományrögzítő gyűrűk. A személyes holmit nagy kesztyűtartó, hatalmas két ajtózseb és a műszerfal tetején egy rekesz várja. Észrevettem egy apró ügyetlenséget: mivel a kocsiban nem volt beépített navigátor, az okostelefont kell használni, de annak tartókengyelét nem fogadják a középső szellőzők, mert túl mélyen vannak a lamelláik, csak a szélsőbe nyomható be, ahol viszont nem világítja meg az olvasólámpa. Persze lehet használni szélvédőre tapasztható tartót, de jobb lett volna többféle lehetőségre gondolni. Összefoglalva azt mondhatom, hogy egy modellfrissítésnél sokkal nagyobb változást hozó generációváltásból továbbra is kitűnő könnyű haszonjárműként lépett elő az Opel Vivaro, alapértékei növekedtek, miközben néhány apró fésületlenség teret ad a további modellfejlesztésnek.
Címkék: 

Jimnyvel erősít az olasz csendőrség

2020.01.28.
Kivételesen nem csak mutatóba került csendőrségi matrica az új generációs Suzuki Jimny-re. A japánok apró terepjárója valóban csatlakozik a kékek flottájához, hogy a legnehezebb terepeken is szolgálhassa a csendőröket. Olaszország 10 Jimnyre írt alá szerződést, az elsőt pedig máris megkapták, hogy büszkén viselhesse a legendás sötétkék fényezést, rajta a fehér Carabinieri feliratokkal. Jelenleg nincs még egy ilyen méretű, mégis lenyűgöző tereptudásokkal rendelkező terepjáró az európai piacon, így nem csoda, hogy az olasz csendőrség is mellette tette le a voksát. Noha 1,5-ös, 101 lóerős motorjával biztos, hogy nem lesz a gyorshajtók réme, Olaszország zordabb terepein még komoly hasznát vehetik a létraalvázas építésnek, vagy éppen a felezőváltónak. Egyébként a Jimny mellett más Suzuki modellekből is bevásárolt a csendőrség. Például 55 darab Suzuki Ignis is csatlakozik a flottájukhoz, noha azokat inkább békésebb terepeken, a városok utcáiban vetik majd be. Csakúgy, mint a Jimny, a városi változat is megkapja majd a tetővilágításokat és a rendőrségi matricákat, hogy még magabiztosabban üldözhessék az olasz rosszfiúkat.  

Niki Lauda fia: apám része visszaszállt a Mercedesre

2020.01.28.
Apám tulajdonrésze visszakerült a Mercedes konszernhez – nyilatkozta Lauda fia a Gazzetta dello Sportnak – szavait az automobilwoche.de idézi. Fotó: Mercedes Már Lauda halála előtt több évvel szerződésben szabályozták, így a család nem örökölte a Mercedes-AMG Petronasban levő részt. A csapatnak Niki Lauda több éven át felügyelőbizottsági elnöke volt.

Kizárólag a világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos hajtásával kapható idehaza a Lexus RX

2020.01.28.
A hazai piacra érkező RX 450h takarékos és erőteljest öntöltő hibrid elektromos hajtásában egy rendkívül hatékony, 3,5 literes, közvetlen üzemanyag-befecskendezéses V6-os benzinmotor működik, amelynek összteljesítménye az elektromos hajtással kiegészülve 313 lóerő. A benzin hajtású, 2,0 literes RX 300 és 3,5 literes RX 350 modellváltozatokat csak bizonyos piacokon, például Oroszországban, Ukrajnában, Kazahsztánban és a Kaukázusban forgalmazzák majd. A 2020-as Lexus RX 450h hajtáslánca alapjaiban nem változott, ám még tovább finomították azt: a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő full hibrid rendszerében egy 3,5 literes, közvetlen üzemanyag-befecskendezéses V6-os benzinmotor működik, amelynek legnagyobb teljesítménye 193 kW/262 DIN LE 6000 1/perc fordulatszámon, csúcsnyomatéka pedig 335 Nm 4600 1/perc fordulatnál. A rendszer összteljesítménye (a belsőégésű és az elektromotor együttes működésekor) 230 kW/313 DIN LE. A benzinmotor égéskamráinak kialakítása javítja az égés hatékonyságát. WLTP-ciklusban mérve a CO₂-kibocsátás legalacsonyabb értéke 172 g/km, az üzemanyag-fogyasztás pedig 7,6-7,9 l/100 km. (NEDC-korellált adatok: kombinált üzemanyag-fogyasztás 5,8 l/100 km-től, CO₂-kibocsátás 132 g/km-től.) A Lexus Hybrid Drive System fő komponenseit és vezérlő rendszerét újratervezték a vállalat mérnökei, hogy az autó továbbra is kategóriaelső üzemanyag-fogyasztást, minimális károsanyag-kibocsátást és kimagasló közúti teljesítményt kínáljon. Az első sebességváltó-differenciálmű egységben a váltóolaj hőmérsékletét új, vízhűtésű rendszer szabályozza, az előterheléses differenciálmű pedig javítja a teljesítményt és az egyenesfutást. A hátsó egységbe beépített E-Four rendszer biztosítja az RX 450h összkerékhajtását; ezt a mérnökök háromtengelyes konfigurációra alakították át. A szerkezet így kompaktabb kialakítású lett, és a bemenő tengely a lehető legközelebb kerülhetett a kimenő tengelyhez. Az egység háza és burkolata alumíniumból készül, ami további tömegcsökkenést eredményezett. A szívónyílások és az égéskamrák kialakításának köszönhetően a hengerekben tökéletesebben örvénylik a benzin-levegő keverék, így tovább javul az égés hatékonysága. A teljesítményvezérlő egységet (PCU) és a hibrid motorvezérlő egységet (ECU) is áttervezték, hogy a rendszer jobb energiahatékonysággal és még inkább felhasználóbarát módon működjön, és kifinomultabban adja le teljesítményét. Könnyebb és hatékonyabb elektromos vízpumpát alkalmaztak, a hibrid akkumulátort pedig más formában rendezték el, hogy kompaktabb kialakításával még kevesebb helyet foglaljon. Az E-Four elektromos összkerékhajtási rendszer tökéletesített vezérlő funkciói még gyorsabb működést biztosítanak, amikor a vezető a kanyarban kezd gyorsítani. Hogyan működik az elektromos összkerékhajtás? Az RX 450h összkerékhajtású változatában a Lexus proaktív E-Four rendszere működik: ennek lényege, hogy a hátsó tengelyhez egy külön elektromotor/generátor csatlakozik. Az üzemanyag- és energiafogyasztást hatásosan csökkenti, hogy az AWD kizárólag szükség esetén kapcsol be, ugyanakkor a hátsó elektromotor generátorként működve tölti az autó akkumulátorát, amikor a regeneratív fékrendszer aktív. Az első és a hátsó tengelyek közti, valamint az egyes kerekek közötti vonóerő-elosztás mértéke a vezető előtti multiinformációs kijelzőn követhető nyomon.
Címkék: 

Bővíti európai hálózatát a WeShare

2020.01.28.
. Ezekben a városokban a WeShare teljes elektromos flottát kínál összesen körülbelül 8.400 elektromos járművel. Prágában és Budapesten a WeShare a ŠKODA-val működik együtt. A német, francia, spanyol és olasz nagyvárosokban a WeShare által kínált járművek között a Volkswagen e-Golf és e-up! modellek lesznek megtalálhatóak, az év végétől pedig az ID.3 is elérhetővé válik. A WeShare 2019-ben 1.500 e-Golf autóval már megkezdte működését Berlinben, és a cégnek jelenleg 50.000 regisztrált ügyfele van a városban. "Számunkra 2020 a jelentős növekedés éve lesz" - mondta Philipp Reth, a WeShare vezérigazgatója. "Biztosak vagyunk abban, hogy az elektromos közösségi autómegosztás hosszú ideig jelentős átmeneti elem lesz a fenntartható, megosztott mobilitás területén az automatizált közlekedési rendszerek felé vezető úton" - tette hozzá Reth. Véleménye szerint a megoldásnak áttörést kell elérnie szélesebb közönséggel és több várossal. „Ezért reméljük, hogy a városoktól támogatást kapunk például a gépjármű-megosztós járművek parkolási díjai vagy új nyilvános helyeken történő autó-megosztási területek kijelölése terén, hogy ösztönözze a potenciális felhasználókat, és az autómegosztást még érdekesebbé és relevánssá tegye”- mondja Reth. A WeShare sikeres Berlini bevezetése A WeShare 2019. júniusában Berlinben indult, és már 50.000 ügyfél regisztrált a szolgáltatásra. Ezen regisztrált ügyfelek mintegy háromnegyede aktív felhasználó, azaz legalább egyszer használta a WeShare szolgáltatást. "Az egész ágazathoz képest ez a szám nagyon magas, és azt mutatja, hogy a WeShare rendkívül fontos az emberek városi mobilitása szempontjából" - nyilatkozta Philipp Reth vezérigazgató. Az elmúlt hat hónapban a WeShare flottája Berlinben több mint hárommillió kilométert teljesített, ami autónként átlagosan napi négy-öt utat jelent. Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a WeShare Berlinben szembesül, az akkumulátor töltése. A nyilvános töltőhálózati infrastruktúra elégtelen rendelkezésre állásának kompenzálása érdekében a Volkswagen AG és a WeShare együttműködést indított a Schwarz Csoporttal. A Schwarz jelenleg összesen 140 nyilvános töltőállomást telepít Berlinben 60 Lidl és 10 Kaufland telephelyen. Együttműködő partnerként a WeShare a boltok nyitvatartási idején kívül kizárólagosan használhatja autómegosztó flottájához a töltőállomásokat. Nappali munkaidőben a töltőállomások a Lidl és a Kaufland összes ügyfelének rendelkezésére állnak. A Schwarz csoport mellett a WeShare további partnerségeket tervez létrehozni a rendelkezésre álló infrastruktúra bővítése céljából.  

Megfertőzte a koronavírus az autógyártókat is

2020.01.28.
A Honda, a Nissan és a PSA-csoport beszüntette az üzleti utazásait Kínában és azonnali hatállyal visszahívta wuhani alkalmazottjait, azokat, akik még nem kerültek karanténba. A wuhani régió, amely a koronavírus melegágyának számít igen fontos csomópontja és központja az autó- és közlekedési iparnak. A Nissan a japán kormány gépeivel menekíti ki japán alkalmazottjait és családtagjaikat. A Honda mintegy harminc japán dolgozóját és hozzátartozóikat vonja ki a térségből - jelentette be a gyártó szóvivője, Tatebe Teruhikó. Az autógyártó ugyancsak a japán kormány repülőgépeit használja az evakuáláshoz. A Schaeffler megtiltotta az utazásokat Kína és Németország között. Az európai autógyártók közül a wuhani régióban közvetlenül leginkább a PSA érintett, a vállalat 38 alkalmazottját menekíti ki a kínai és a francia kormány együttműködésében. Az érintetteket a kínai Csangsában helyezik karanténba, ahonnét csak egészségesen távozhatnak hazájukba. Mivel Vuhan hagyományosan fontos kereskedelmi kapcsolatot ápol francia cégekkel és Franciaországgal, a járványban a Renault, a Valeo és a Faurecia is érintett - mindnek van gyára a régióban. A Renault még a holdújévi ünnepre zárta be a gyárát, amelyet a járvány miatt nem indítottak újra. A PSA csoportnak, amely a Dongfeng helyi gyártó partnere három gyára is van Vuhanban, de a General Motors is termel ott. A Honda vuhani gyára Más gyártók is érintettek, igaz, más vonatkozásban. A Ford-Jiangling közös üzemben dolgozót hívtak be plusz szolgálatra, akik mintegy 600 Ford Transit teherautót mentőautókká építették át, hogy így segítség a járvány megfékezését és a betegek ápolását. Ugyancsak mentőautókat épít a kínai SAIC és Beiqi Foton. A Daimler, a BMW, a Toyota és a Honda, valamint kínai szövetségeseik, a Dongfeng, valamint a GAC egyenként 5 és 26 millió jüan közötti összeget adományoztak a járvány megfékezésében közreműködő alapítványok és szervezetek támogatására.  A Volkswagen egyelőre nem rendelt el korlátozásokat kínai gyáraiban. Hogy milyen hatása lesz az autóiparra a járványnak, ma még megjósolhatatlan, de az biztos, hogy a márkák közül a Teslát, a Niót és a többi elektromosautó-gyártót érinti súlyosan. Tavaly 8 millió elektromos autót adtak el abban a negyven kínai városban, ahol eddig felütötte a fejét a vírus. Ezekben adták el az összes elektromos autó negyven százalékát, a Teslák 83 százalékát, a Niók 68 százalékát - írja az autonews.com. B. Cs.

Idényzáró futam lesz az Alpok-Adria Kupában a Szilveszter-rali

2020.01.28.
Az AARC naptárában öt ország 10 versenyhétvégéje szerepel, a mezőny Horvátországba, Ausztriába, Szlovéniába és Olaszországba is ellátogat, az osztrákoknál négy, az olaszoknál három viadalt rendeznek. A magyarországi zárófutamot a tervek szerint ebben az évben is a Hungaroringen és környékén bonyolítják le. "Osztrák és olasz csapatok már most visszajeleztek, de a regisztráció ebben a sorozatban az egész idényben nyitott, vannak olyanok is, akik nem minden hétvégén versenyeznek" - nyilatkozta az MTI-nek Füredi András, a Szilveszter-rali egyik szervezője. Hozzátette, a magyar futamnak jót tenne, ha a környező vagy a közeli országokból minél több páros nevezne be, mert ez a nézőszámot is növelné, különösen ha a legjobbak közül indulnának néhányan. A 2010 óta létező, pénzdíjas Alpok-Adria Kupában tavaly hét fordulót rendeztek, amelyeken közel 50 ralis páros vett részt. Füredi András azt mondta, szervezésben és előkészületekben nem jelent számukra jelentős módosítást, hogy leszerződtek az AARC-vel, és az idén is szívesen látnának a mezőnyben egy olyan híres pilótát, mint a legutóbb a WRC2-es világbajnok finn Kalle Rovanperä. "Őt a csapata nevezte be a versenyre, nem mi vásároltuk meg, és a jövőben is ezt a vonalat szeretnénk követni" - tette hozzá Füredi. A 22. alkalommal sorra kerülő Szilveszter-ralit a szokásoknak megfelelően december 27. és 29. között rendezik majd. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója