Autólopás! KDM-570 VW Polo - fekete

2014.03.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KDM-570-Gyártmány:Volkswagen-Egyéb típus:TDI 1.4-Típus:Polo-Gyártási év:2006-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 március 17-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Barlang 17.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.610995915654762.1073742821.423534077734281/610995928988094/?type=3&theater

Több mint százmilliárd forintból kezdődnek idén útfelújítások

2014.03.17.
Völner Pál aláhúzta: 2014-ben három párhuzamosan futó program keretében indul 843 kilométernyi útrekonstrukció, országszerte több száz helyszínen. Az alsóbbrendű utakon az idén 63 szakaszon 247 kilométer újul meg 36 milliárd forintból, míg a burkolati hibákat 17 milliárd forintból további 143 szakasz 282 kilométerén javítja ki a közútkezelő.A második félévtől 2015 végéig 49 milliárd forintos keretösszegből 314 kilométer gyorsforgalmi és főútvonal-szakaszt újítanak fel. Ezzel válik teljessé az a múlt évben meghirdetett nagyszabású közútfejlesztési beruházás-sorozat, amely mintegy 165 milliárd forintból 1600 kilométeren valósul meg – tette hozzá az államtitkár. Jelezte: a szaktárca az uniós források maradéktalan kihasználása érdekében újabb beruházások elindításának lehetőségét is vizsgálja, amelyek előkészítettsége megfelelő.Völner Pál arról is beszélt, hogy útdíjakból az idén 150 milliárd forint bevételt remél a kormány. Ebből, a szűkülő uniós forrásokat ellensúlyozva, a közúthálózat fenntartására, karbantartására is jelentős összegeket szánnak.A politikus kiemelte: a Pest megyei Tápiószentmárton térségében összesen bő 9 kilométeren újítják fel a 3116-os számú mellékutat. Az 1,8 milliárd forintból most kezdődő kivitelezés nem csupán burkolatcserét jelent, hanem az érintett két szakasz átfogó helyreállítását, lényegében újjáépítését foglalja magában.Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az eseményen úgy fogalmazott: a térség lakói hosszú évek óta várták a Tápiószentmártont Cegléddel összekötő út rendbetételét, amelynél jobban már csak a kivitelezés befejezésének fognak örülni.Emlékeztetett: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) év elején napvilágot látott adatai alapján az építőipar 2013-ban 16 százalékkal múlta felül a tavaly előtti teljesítményét, elsősorban az infrastruktúra-fejlesztések növekvő számának és értékének köszönhetően. „A megye és a térség úthálózata kiváló lehetőségeket nyújt ahhoz, hogy az ágazat ez évben is tovább szárnyalhasson” – mondta az államtitkár.Rámutatott: mindehhez a pénzügyi feltételek biztosítását nehezíti, hogy Pest megye a Közép-magyarországi régió része. Emiatt arra is oda kell figyelni, hogy a 31-es és 4-es számú főutaknak ne csak a megyén kívüli részei kapjanak felújítási támogatásokat. Czerván György közölte: ez azért is fontos, mert a 21. században a vidéki életminőség javításának elengedhetetlen feltétele a korszerű közúti infrastruktúra megteremtése.mti
Címkék: 

A Porsche visszahívta az összes 911 GT3-ast

2014.03.17.
Pár hete a Porsche – több tűzeset hatására – arra utasította a nemrég megjelent 911 GT3 tulajdonosait, hogy ne használják autóikat, amíg rá nem jönnek a hiba okára. Most úgy tűnik, a cég meglelte a tűz okát, de azt is bejelentették, hogy addig még nem árulják el, amíg tökéletes megoldást nem találnak a problémára.„Már tudjuk az okot, és azt is, hogy hogyan lehet kijavítani. Teszteljük” – nyilatkozta a Porsche vezérigazgatója, Matthias Müller egy sajtótájékoztatón pénteken. Azt is hozzátette, hogy hamarosan bejelentik a tűz kiváltó okát, de először nem a sajtót, hanem az ügyfeleket fogják értesíteni.A Porsche 785 darab új GT3-ast hívott vissza februárban, miután Olaszországban és Svájcban is leégett egy példány. Eddig még senki sem sérült meg az incidensek során. A 911-es 475 lóerős, versenypályára optimalizált változata 137 ezer euróba, azaz közel 43 millió forintba kerül Németországban. A kocsi kizárólag duplakuplungos automataváltóval és összkerék-kormányzással készül, utóbbiról itt olvashatnak bővebben.

Ilyen lesz az új Renault Espace

2014.03.17.
Ahogy az várható volt, az Espace új, ötödik nemzedéke a 2013-as Frankfurti autószalonon kiállított Initiale tanulmányautó (lásd videó) szériaváltozatának tekinthető, a két kocsi formája csak minimálisan tér el egymástól. A dizájn az új Clióval elkezdett formanyelvet viszi tovább, amely a pár éve leszerződtetett holland dizájnigazgatónak, Laurens van den Ackernek köszönhető. Továbbra sem lesznek tolóajtók az Espace-on, a szélvédője is megmaradt feltűnően laposnak, de már nem képez egy síkot a motorháztetővel. Az üvegfelületek a mai divatnak megfelelően kisebbek lettek, különösen a csomagajtón feltűnő, hogy mennyire eltolódtak az arányok a fék- és üvegfelületek között az előbbiek javára.Felárért LED-es fényszórók és vezetéstámogató rendszerek is elérhetőek lesznek a kocsihoz. Az Espace kocsi a Renault új, modulárisan alakítható CFM1 padlólemezére épül, vélhetően a hamarosan érkező Laguna-utód is ezt kapja majd meg.A luxus egyterű világpremierjét az októberi Párizsi Autószalonon tartják.

Szmogriadó Párizsban: csak a páratlan rendszámú autók közlekedhetnek

2014.03.17.
 A szálló pornak a riasztási küszöbértéket meghaladó koncentrációja miatt a tömegközlekedés, a bérbicikli-hálózat és az elektromosautó-kölcsönző rendszer már csütörtök óta ingyenes a francia fővárosban. Hétfőn pedig szigorú forgalomkorlátozást is életbe léptetett a kormány: páratlan napon csak a páratlan rendszámú, páros napon pedig csak a páros rendszámú járművek közlekedhetnek Párizsban és a fővárost övező 22 településen.Délelőtt a fővárosi régióban 90 kilométer hosszú dugó alakult ki, amely a nemzeti közlekedési információs központ tájékoztatása szerint "csak" fele az átlagosnak. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök szerint ez arra utal, hogy az autósok elfogadták az intézkedést.    Párizsban 1997 óta nem volt példa a szmog miatti forgalomkorlátozásra. Az önkormányzati választások első fordulója előtt nyolc nappal szombaton meghozott kormánydöntés azonnal politikai reakciókat váltott ki: a kormányzó Zöldek és szocialisták üdvözölték a bejelentést, a jobboldali ellenzék és az autósok és motorosok szervezetei viszont felháborodtak.Jean-Francois Copé, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) főtitkára választási kommunikációs akciónak minősítette a döntést, Marisol Touraine egészségügyi miniszter viszont üdvözölte, hogy "a kormány most először felelősen cselekedett"."Teljesen megértjük azon autósok aggodalmait, sőt mérgét, akiket a tiltási intézkedések érintenek. De meg kellett hozni ezt a döntést" - mondta Philiipe Martin környezetvédelmi miniszter.A páros rendszámú gépkocsiknak hétfőn ingyenes a parkolás Párizsban.Az intézkedés betartatásáért hétszáz rendőr felelős a fővárosi utak mintegy hatvan pontján. A páros rendszámú gépkocsik és motorkerékpárok szabályszegő vezetőit a helyszínen 22 euróra (6800 forintra) bírságolják, de a büntetés három napon belül is befizethető, akkor már 35 eurós (11 ezer forintos) összegben. Amennyiben a megbírságolt autós nem hajlandó visszafordulni, a rendőrök a helyszínen blokkolják a gépkocsit. Délelőtt 11 óráig háromezer páros rendszámú gépkocsival közlekedő autóst és motorost büntettek meg Párizsban.Nem minden páros rendszámú gépkocsi számára tilos a közlekedés: az elektromos vagy hibrid hajtású járművek, valamint a legalább három utassal közlekedő gépkocsik, a taxik, az autósiskolák járművei és az élelmiszert szállító autók hétfőn is elindulhatnak.Vasárnap már kevésbé volt érezhető a szmog Párizsban: erős szél fújt és ismét kék volt az ég. Hétfőn a szálló por koncentrációja viszont ismét nőtt, de már nem érte el a légköbméterenként 80 mikrogrammos riasztási szintet.MTI

Valentino Rossi sisakja a mentőmotorosokért

2014.03.17.
Létezik egy csapat, mely vállalva a két kerék veszélyeit, járművükkel száguldanak életeket menteni. Ők az Országos Mentőszolgálat mentőmotorosai. Ám a csapat éves költségvetése, idén még nagyon hiányos!Ki mit tesz ilyenkor? Óvatosabban vezet, leteszi az autóját, ki sem megy az utcára… szemet huny a történet felett? Megannyi lehetőség, csakhogy egyik sem a megoldás!A dedikált sisakIlyenkor lép életbe az a „szabály”, hogy mindenki úgy segít, ahogy tud! Éppen ezért a Bridgestone Magyarország Kft. egy másik „Doctor”-t hív segítségül, méghozzá Valentino Rossit.A MotoGP egyik legeredményesebb versenyzője, na nem a magyar autópályákon fog ezek után száguldozni életmentő készülékekkel, hanem a 2014. február 11-én dedikált sisakját felajánlja árverezésre!A licit 2014. március 12. és április 13. között zajlik.Licit weboldala: http://sisaklicit.rentit.hu/index.php/user/logoutA kilencszeres világbajnoki címmel büszkélkedő Rossi minden idők egyik legeredményesebb MotoGP versenyzője, aki számos rekordot tudhat magáénak: például egyedül ő volt képes a 125-ös, a 250-es, az 500-as, a 990-es és a 800-as géposztályban is világbajnoki címet szerezni.Mivel a Bridgestone a MotoGP kizárólagos abroncsbeszállítója, közúti abroncsai igen sokat köszönhetnek a versenyabroncsok MotoGP-s génjeinek. A világ legjobb pilótáival, csapataival és mérnökeivel együttműködve a Bridgestone nagy mennyiségű adatot gyűjthet az abroncsokról, mely nagy hasznára válik a közúti abroncsok fejlesztésében. A Bridgestone szeretné kiaknázni Valentino Rossi és a MotoGP versenyek népszerűségét. Rossi tanácsadóként segíti a Bridgestone munkáját, teszteli az abroncsokat.Nem túlzás azt állítani, hogy a mentőmotorosok teljesítménye is van akkora eredmény, mint Rossié. Elég csak a száraz tényeket végig nézni velük kapcsolatban. A fővárosban és az autópályák mellett működő OMSZ Mentőmotoros Szolgálat közel 1000 sürgősségi hívást kapott 2013-ban, amelyek közül több mint 170 eset az életet közvetlenül veszélyeztető sérülés volt.A Mentőmotorosok  a lehető leggyorsabban odaérnek a szerencsétlenség helyszínére, ezáltal még időben el tudják kezdeni a súlyos, vagy életveszélyes állapotú beteg ellátását vagy akár az újraélesztést.

Hétfőn is szél nehezíti a közlekedést az országban

2014.03.17.
Elsőfokú riasztás van érvényben továbbá Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megye egyes járásaiban is. A várt legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer per órát.Fotóillusztráció Forrás: VÉSZ

Formula Student, a Forma 1 mérnöki előszobája

2014.03.17.
Szerző: Kisillés Sándor, BME Formula Racing TeamAz első magyar Formula Student csapat a BME Formula Racing Team (BME FRT) volt, amelyet néhány tehetséges műegyetemi közlekedésmérnök hallgató alapított 2007-ben. Az egyértelmű indok mellett, hogy hazánk is képviselve legyen a nemzetközi versenyeken, az is motiválta az egyetemistákat, hogy az elméleti szaktudásuk mellé gyakorlati tapasztalatot szerezzenek. Az autó tervezésén és megépítésén kívül az összes erőforrás biztosítása is a csapattagok feladata, amit az anyagi, eszközbeli és gyártási támogatást nyújtó szponzorok segítségével oldanak meg. Mindezért a műszaki ismeretek bővítése mellett a menedzseri feladatokban is jártasabbak lesznek a résztvevő hallgatók, miközben személyes kapcsolatot alakítanak ki az autóiparral.A kezdetben mindössze 18 tagú BME FRT egy benzines autóval, Justinnal - ami a nevét onnan kapta, hogy Just In Time készült el három hét alatt - állt rajthoz a 2008-as idényben. A Hockenheimringen megrendezett német versenyen második helyezést értek el az újonc csapatok között, pár héttel később pedig az olasz versenyen vettek részt, ahol az FRC-001 néhány Ferrari mérnök elismerését is kivívta. Erőteljesre sikerült tehát a bemutatkozás, ami elég magasra tette a lécet a későbbi elvárásokat illetően.A következő idényben már több mint ötvenen vettek részt a csapat munkájában, amelynek eredményeképp megszületett a második benzines versenyautó, az FRC-002, ami a csapat logója után a Cube nevet kapta. Ez mintegy 50 kilogrammal könnyebb, és a műszaki megoldások terén is kifinomultabb lett elődjénél, azonban a rendelkezésre álló szűkös idő miatt a viselkedését nem sikerült tökéletesen kiismerni a futamok előtt.   A valamelyest gyengébb versenyszereplés azonban nem vetette vissza a csapatot, sőt, ha lehetséges, még lelkesebben vágtak neki a 2010-es szezonnak.A BME FRT történetének egyik fontos mérföldkövét képviseli a harmadik versenyautó, amelyre gyakran csak DiVA-ként hivatkoznak. Az FRC-003 nem csak esztétikusabb lett, hanem műszaki felépítésében is komoly változások történtek: teljesen új struktúrájú futómű került bele, a váltót a kormány mögé helyezték, megújult a kipufogórendszer, a hajtásrendszer és a differenciálmű is, valamint jobb minőségű anyagokkal dolgoztak a csapattagok. Ezek mind jelentős fejlődést eredményeztek a menetdinamika terén, és így a csapat egyértelműen az élmezőny felé vezető útra lépett.Az előző három év tapasztalatai alapján 2011-re egy 20%-kal könnyebb, mindössze 225 kg-os versenyautót alkottak, amihez az eddigieknél nagyobb, 85 lóerős teljesítmény párosult. Az FRC-004, vagy közismertebb nevén Maula, összes részegysége javult a korábbiakhoz képest, ami meg is mutatkozott a sprintfutamokon. Az Silverstone-ban rendezett angliai versenyeken a legjobbak között szerepelt az Acceleration versenyszámban, míg pár hónappal később a győri versenyhétvége harmadik leggyorsabb nevezőjének bizonyult.  A csapat ugyanebben az évben erőforrásainak egy részét egy elektromos versenyautó építésére fordította, amelynek alapját az FRC-002 adta. Az autó megalkotásában mindössze kilenc ember vett részt, ám így is sikeres lett a projekt, hiszen a torinói futamon elnyerték a legjobb újonc címet.A Maulában rejlő potenciál miatt 2012-ben a csapat nem kezdett egy teljesen új benzinmotoros autó tervezésébe, hanem a már meglévő koncepció tökéletesítésére, finomítására törekedett. A hosszú tesztelési fázis lehetővé tette, hogy az autó finombeállításai megfelelőek legyenek a különböző versenyszámokra, ezzel biztosítva a sikeres versenyszereplést. Az FRC-005 beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és kiemelkedő sikereket ért el mind a németországi, mind pedig a magyar futamokon. Maula előnyös tulajdonságait azonban nem csak a benzinmotoros versenyautónál kamatoztatta a csapat, hiszen azzal párhuzamosan a második elektromos hajtású autó, az FREC-002 fejlesztése is zajlott. Ebben az esetben a cél az előző évi teljesítmény megtartása volt a tömeg minimalizálása mellett, amit a csapattagok minden várakozást felülmúlóan teljesítettek, hiszen 430 kg-ról 257 kg-ra csökkentették a versenyautó tömegét. Az autó vázának és futóművének tervezésekor az FRC-004-et vették alapul, amit egy tisztán elektromos erőátviteli rendszerrel egészítettek ki.A tavalyi évben a BME Formula Racing Team a fennállásának eddigi legnagyobb mérnöki kihívását teljesítette: megépítette Magyarország első monocoque karbon kompozit vázzal rendelkező versenyautóját, amihez a csapattagok a legkorszerűbb technológiákat alkalmazták. Az FREC-003 - amely a köztudatba Michaela néven került be - tervezése során az egyik fő szempont a teljesítmény és tömeg arányának további javítása volt, így 255 kg-ra jutott 120 kW. A súlycsökkentést elsősorban kompozit alkatrészek használatával érte el a csapat, a hajtást leszámítva az autó 75%-a karbon kompozitból készült. Az FRT eddigi legjobb eredményeit érte el a 2013-as koncepcióval, a csehországi verseny alkalmával harmadik helyen futott be a sprinten, a magyar versenyen összetett második helyezést ért el az elektromos kategóriában, valamint a dobogó legfelső fokára állhatott az energiafelhasználás és a műszaki tervezés versenyszámokban.Michaela az elődjéhez hasonlóan rengeteg potenciállal rendelkezik még, így a csapat 2014-es koncepciójának középpontjában ismét a továbbfejlesztés és tökéletesítés áll. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne jelennének meg újítások az FREC-004-en: aerodinamikai csomaggal egészítik ki, a súlycsökkentés érdekében további alkatrészek készülnek majd karbon kompozitból, valamint valósidejű telemetriával és intelligens hajtásszabályozással is büszkélkedhet majd.És hogy mit hoz a jövő? A csapat egyre komolyabb sikereket ért el az elektromos autókkal, és a mezőnyből is sok csapat tér át az alternatív hajtású versenyautók építésére. Ugyanakkor a háttérben folyamatosan zajlik a benzinmotor fejlesztése, így az FRT-nek több opciója is lesz az elkövetkezendő évekre.Mindenesetre a Műegyetem hallgatói a nyár során a Hockenheimringen és a Győr-Gönyű Kikötőben bizonyíthatják be ismét, hogy a külföldi csapatoknál kisebb költségvetésből dolgozó BME Formula Racing Team ténylegesen a Formula Student élmezőnyébe tartozik.Archív fotók az elmúlt évi versenyről

Autólopás! LNW-386 Opel Astra H - fehér

2014.03.17.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LNW-386-Gyártmány:Opel-Típus:Astra H Classic III-Kivitel:5 ajtós-Gyártási év:2010-Motorszám:Z14XEP19UE3451-Alvázszám:W0L0AHL48A5056206-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 január 30-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Zsíroshegyi út 101 https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.610367955717558.1073742819.423534077734281/610367975717556/?type=3&theater

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója