Bevásárlókocsit és kukát tettek a sínekre, hogy az ütközést felvegyék

2020.10.13.
A rákosmentei járőrök a bejelentés után a helyszínre érkeztek és azonnal megkezdték az információgyűjtést. Miközben a rendőrök a bejelentővel beszéltek és keresték a bevásárlókocsit, elment mellettük egy másik vonat, ami szintén nekiütközött valaminek; később kiderült, hogy ezúttal egy műanyag kuka volt a síneken. Fotó: police.hu A helyszínt körbejárva a rendőrök két fiatal fiút találtak az erdőben, akik elmondták, hogy ők tették a kukát és a bevásárlókocsit a sínekre azért, hogy az ütközésekről videót készítsenek. A 14 éves és a 15 éves fiúk elismerték azt is, hogy három nappal korábban is tettek bevásárlókocsit vonatok elé, melyről szintén csináltak videót. A XVII. kerületi Rendőrkapitányság a feltételezett elkövetők ellen vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

A gumiabroncsok mindig fontosak, főleg füves, jeges és havas felületen

2020.10.13.
A Continental az Extreme E sorozat alapító tagja, és 2021-től kezdődően prémium szponzora is. A technológiai vállalat fogja gumiabronccsal ellátni a verseny összes járművét a versenyekhez, amelyek számos kihívást tartogatnak. Az alábbi interjúban Alejandro Agag, az Extreme E és a Formula E vezérigazgatója beszél az új formátum különleges vonzerejéről. Megtudhatjuk, hogyan jött az innovatív E-SUV verseny ötlete, mik a társadalmi céljai, és olvashatunk a Continentallal létrejött partnerkapcsolatról, illetve a gumiabroncsok rendkívül fontos szerepéről is. Alejandro, már évek óta oszlopos tagja vagy az autóversenyzés-igazgatásnak, mind a Formula 1-ben, mind a Formula E-ben részt vettél, viszont pilótaként sohasem versenyeztél. Hogyan csöppentél bele az autóversenyzés világába, és miért vagy még mindig itt? Egy teljesen más világból érkeztem, a politika és az üzlet világából, az autóversenyzés szinte véletlenül került elém. Voltak régi barátaim, akik érdekeltek voltak a sportban, Flavio Briatore és Bernie Ecclestone, és az ő hívásukra csatlakoztam az autósport világához. Először a Fernando Alonso sikerei által fémjelzett Forma 1 spanyolországi TV-közvetítési jogain dolgoztam, ami tudom, hogy forradalomnak számított Spanyolországban az autósport terén. Egyből beleszerettem a versenyzésbe, és meg is vásároltam egy csapatot a GT2-ben, majd innen folytattam. Szóval tényleg a véletlen vezetett oda, hogy megtaláljam az igazi szenvedélyem. Te vagy az új „Extreme E” autóverseny-sorozat alapítója és vezérigazgatója. Arra szeretnéd használni az autósportot, hogy felhívd az emberek és kormányok figyelmét világszerte a veszélyeztetett élőhelyekre és a klímaváltozásra. Mindezt hogyan tervezed véghez vinni? Az Extreme E egy igazán nagyratörő célt tűzött ki maga elé, melynek lényege, hogy növeljük a tudatosságot, és megkongassuk a vészharangot azzal kapcsolatban, ami ezeken a helyszíneken történik. Ezt azzal tervezzük elérni, hogy egy elektromos autóversenyt elviszünk a bolygó legveszélyeztetettebb és leginkább sérült sarkaiba, hogy megmutassuk a kárt, amely ezeket a helyszíneket éri, és amire gyakran nem irányul kellő figyelem. Addig nem kezdhetünk el komolyan a probléma orvoslásán gondolkozni, amíg nem vesszük észre, hogy mi is történik. Így hát az első lépés az, hogy felhívjuk minderre a figyelmet, és az Extreme E ezt a célt szeretné szolgálni. Ez viszont csak az első lépés, a verseny cselekvésre is felszólít, még akkor is, ha az csak egy apró cselekedet. Meg szeretnénk mutatni, hogy minden tett számít, és konkrét dolgokat fogunk véghez vinni, amelyekkel ellensúlyozzuk a klímaváltozás hatásait az érintett helyszíneken. Ha egy pillanatra félretesszük a társadalmi célkitűzéseket, miben lesz más ez az új versenysorozat a hagyományos autóversenyekhez képest? Én úgy gondolom, hogy az Extreme E egy páratlan verseny lesz. Először is férfiak és nők közösen versenyeznek csapatokban, erre még nem volt példa az autósportban. Elképesztően erőteljes autók fognak részt venni a versenyben, hihetetlen gyorsulással és rendkívül nagy teljesítménnyel rendelkező elektromos járműveket fogunk látni terepen, ami megint csak most fordul elő először a világon. Ennek megfelelően a formátum amellett, hogy nagyon informatív lesz, már-már forradalminak fog számítani az off-road versenyzés világában. A versenykiírás kiköti, hogy mindegyik csapat ugyanolyan járművel indul, amelyet kimondottan erre a sorozatra hoztak létre. A tesztpilóták, beleértve Mikaela Åhlin-Kottulinsky-t is, aki az abroncsbeszállító Continentalnak tesztel, nagyon izgatottak. Mi teszi ezeket a járműveket ennyire különlegessé? Az autókat extrém igénybevételre tervezték, és rendkívül nagy teljesítményre képesek a súlyukhoz képest. Egy például a Dakaron versenyző hagyományos autó súlya több mint két tonna, és mondjuk 300 lóerőre képes. Itt azonban majdnem kétszer ekkora teljesítményről beszélünk, viszont ugyanakkor kisebb, 1.6 tonnás súlyról is, így hát el lehet képzelni, hogy milyen gyorsulást és teljesítményt képes felmutatni ez az autó. Összefoglalva, ez egy tökéletes gép az elektromos technológia bemutatására mindenféle környezetben. Az autó és az abroncsok fejlesztése, a tervezés, logisztika, és a szponzorok szerződtetése mind sok időt vesz igénybe. Mikor és hogyan kezdődött az „Extreme E” tervezése, és mikor kezdtek testet ölteni a gondolataid? Körülbelül három éve kezdtük el tervezni az Extreme E-t. Körbe-körbe jártak a gondolataim azzal kapcsolatban, hogy mit találjunk ki a Formula E után, aminek közelebbi kapcsolata lehet az utcai autókkal, és emellett nagyobb jelentőséggel bírjon, valamint részt tudjon venni a klímaváltozás elleni küzdelemben. Barátommal, a korábbi Indy 500 bajnokkal, Gil de Ferrannal kezdtük meg az ötletelést, és így jött a gondolata annak, hogy extrém helyszínekre vigyük a versenyzést, ami szerintem egy zseniális ötlet – sajnos nem az enyém, hanem Gilé. Elkezdtünk dolgozni a projekten, és első lépésként megvásároltuk az RMS St. Helenát, mivel tudtuk, hogy szükségünk lesz egy speciális hajóra ehhez a projekthez. Tehát ezt megtettük körülbelül három évvel ezelőtt, és aztán elkezdtünk építeni minden mást, ami kellett a bajnoksághoz. Cirka két évvel ezelőtt igazán ráléptünk a gázra, és most már nem vagyunk messze az első versenytől. Mennyire volt nehéz szponzorokat szerezni, illetve felkelteni a potenciális versenyzők érdeklődését az ötlet kapcsán? Ez soha nem könnyű, de azt kell, hogy mondjam, mivel ez egy nagyon izgalmas ötlet, nem volt nehéz bevonni a résztvevőket, mivel az elgondolás annyira komoly és magával ragadó, hogy az emberek azonnal beleszeretnek. Tehát nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a Continental már az elején csatlakozott hozzánk, a CBMM-el és a Luisaviaroma-val együtt. Jelenleg is sok tárgyalás zajlik, és nemsokára még több partnert is be fogunk jelenteni. Természetesen a koronavírus mindent lelassított, de nem számít, mivel már a célegyenesben vagyunk. Számos bejelentést tettünk ez idő alatt, ami azt mutatja, hogy nem veszítettük el a lendületet. Ahogyan az imént mondtam, az ötlet annyira megkapó, hogy könnyedén magával ragadja az embereket. A Continental a teljes sorozat exkluzív gumiabroncs-beszállítója. Első látásra ez nem tűnik feltétlenül szükségesnek, mivel a hannoveriek az utóbbi időben nem igazán vettek részt az autósportban, annak ellenére, hogy a szakértelmük kétségtelenül megvan hozzá. Miért a Continental az „Extreme E” sorozat ideális partnere, és hogyan sikerült meggyőzni a felelősöket? Nagy örömmel tölt el minket a Continentallal fennálló partnerkapcsolatunk, ami már a legelején létrejött, így csaknem alapító partnerként csatlakoztak hozzánk. Mindez azért van, mert mindketten ugyanazt a jövőképet látjuk azzal kapcsolatban, hogy mi történik a bolygóval, és mindketten megpróbálunk a megfelelő módon megküzdeni az előttünk álló különböző kihívásokkal a társadalom támogatása érdekében. Ez nagyon fontos számunkra, ezért vagyunk ugyanazon a hullámhosszon. Emellett a Continental nagyszerű technológiával rendelkezik, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kiváló abroncsokkal lássuk el a versenyautókat. És mivel az abroncsok kulcsszerepet játszanak a verseny egésze során, a Continental egyértelműen a tökéletes partnert jelenti nekünk. Más autóverseny-sorozatokban az abroncsok rendszeresen kulcsszerepet játszanak a dobogós helyekért folytatott küzdelemben. Mennyire fontos az abroncsok szerepe az „Extreme E” sorozatban? A gumiabroncsok mindig fontosak, bármilyen versenyről is legyen szó, de még fontosabbak egy olyan verseny esetében, mint amilyen az Extreme E, ahol különböző felületeken fog történni a versenyzés, kövestől a homokosig, füvestől a jegesig és havasig. Így hát rendkívül sok kihívással kell majd az abroncsoknak szembe nézniük, emiatt olyan gumiabroncsra volt szükségünk, amelyik mindennel meg tud birkózni, amelyik nem fog cserbenhagyni, és amelyik lehetővé teszi, hogy a versenyautók ki tudják hozni magukból azt a teljesítményt, amire képesek. Azt hiszem a Continentaltól ezt mind megkaptuk. Az eredeti tervek szerint a járműveket a nyár folyamán kapták volna meg a csapatok. Az első versenyt pedig a következő év elején rendezték volna meg. Azonban a koronavírus futótűzként terjedt el az egész világon. Hogyan változtatta meg a terveket a járvány? Szerencsére nem volt ránk túl nagy hatással, mindössze lelassított minket egy kicsit. Volt némi késedelem az RMS St. Helenát érintő hajógyári munkákkal, illetve kis csúszás történt a franciaországi gyárunkban, ahol az autókat gyártják, így a szezon kezdetét egy pár hónappal el fogjuk tolni, de ezen kívül komolyan nem érintett minket a helyzet. A projekt megy tovább, mindenki elkötelezett, mindenki a maximumot adja. Természetesen a koronavírus hatalmas problémát és tragédiát jelent rengeteg ember számára világszerte, így továbbra is nagyon óvatosnak kell lennünk, viszont, ha belegondolunk abba, hogy az Extreme E egy nézők nélküli verseny, akkor szinte már egy Covid-rezisztens projektről beszélünk. Értelemszerűen, amikor belevágtunk az Extreme E-be, még nem tudthattuk, hogy a koronavírusjárvány meg fog történni, de sem a sarkvidéken, sem az őserdőben tartott versenyeken nem számítunk arra, hogy emberek jelenjenek meg. Eddig nagyon keveset lehet tudni a pilótákkal kapcsolatban. Érdemes megjegyezni, hogy jelenleg férfi és női versenyzők egyaránt a kalapban vannak. Mit tudsz nekünk elmondani a csapatok tervezett összetételéről, és esetleg elárulod egy-két versenyző nevét? A helyszíneken szereplő csapatok létszámát próbáljuk nagyon alacsonyan tartani, mivel szeretnénk kordában tartani a versenysorozat költségeit, de emellett, az is fontos, hogy minden elférjen a hajón. A csapatok mindössze öt tagból és a két sofőrből fognak állni, akik közül az egyik férfi, a másik nő lesz. Az öt tag lehet mérnök és gépész, de ez a csapatlétszám felső határa. Sok nevet lehet hallani a versennyel kapcsolatban. A nagykövetünk Sebastian Ogier, és számos további versenyzővel egyeztetünk jelenleg is. Azonban konkrét neveket nem szeretnék említeni, mert akkor elárulnám a beszélgetések bizalmas jellegét, de annyit mondhatok, hogy reményeim szerint igazán neves autóversenyzők is részt vehetnek majd a versenyben. Valószínűleg az ősz során fogunk majd egy sornyi bejelentést tenni a pilótákkal kapcsolatban, aztán márciusban indul is velük a verseny. Meglehetősen szokatlan, hogy nem lehet majd jegyet venni egy „Extreme E” eseményre sem. A koncepció nem teszi lehetővé, hogy nézők legyenek a versenyeken. Nem félsz attól, hogy a más autóversenyeken megszokott hangulat hiányozni fog, és mindez negatív hatással lesz arra, ahogyan az autósport rajongói világszerte általánosan viszonyulnak a sorozathoz? Ez egy másféle koncepció, egy másféle autóverseny, amit szándékosan úgy találtunk ki, hogy ne legyenek nézők, így nem hiszem, hogy bárki is hiányolni fogja őket ebben a speciális sportágban. A sarkvidéki jégsapkákon, az esőerdőben, Amazóniában nincsenek tömegek, talán a helyiek közül lesznek egy páran, akik egy dombról vagy egy fáról nézik a versenyeket, de ennél többre nem számítunk. Ez abban az esetben lenne probléma, ha egy olyan sportról lenne szó, ahol alapvetően lennének nézők, mint például a Formula 1, vagy a Formula E, viszont ezúttal nincsenek. Ilyen esetben nagyon is hiányoznának, de ez az Extreme E-re ez nem igaz, mivel alapvetően nézők nélkül terveztük meg az eseményeket. Hogyan tudják a rajongók követni a versenyeket? A futamokat minden versenyhétvége szombatján és vasárnapján fogjuk élőben közvetíteni. A versenyeket mind online csatornákon, mint hagyományos TV-n figyelemmel lehet majd követni. Az eddig megerősített közvetítő partnereink az Eurosport (Európa és Észak-Amerika), a FOX Sports (Egyesült Államok, Kanada és a Karib-térség), a BBC (Egyesült Királyság, online csatornák), a ZHIBO (Kína), a Fox Sports Australia, a Mediaset (Olaszország), a Sony India (az indiai szubkontinens), TVNZ (Új-Zéland), az RTM (Malajzia), a Dubai Sports (Közel-Kelet), a Fox Africa (az afrikai kontinens), az RDS (Kanada), az RTL7 (Hollandia és Luxemburg), az ORF (Ausztria) és a BTRC (Belarusz), valamint még további partnereket is be fogunk jelenteni. A rajongók emellett az eseményeket a közösségi média felületeinken is követhetik. Nemrég szó esett arról, hogy úgynevezett virtuális vendéglátó-csomagok lesznek elérhetők az egyes versenyekkel kapcsolatban. Ezek mit fognak pontosan tartalmazni? A csapatunk által kidolgozott virtuális vendéglátás egy rendkívül izgalmas és nagyszerű koncepció. Véleményem szerint ahhoz, hogy igazán minőségi vendéglátást nyújtsunk az emberek otthonában, olyan prémium hozzáférést kell felajánlanunk, amelynek köszönhetően lehetőségük nyílik betekinteni a kulisszák mögé, valamint, hogy személyre szabott tartalmakat is el tudjanak érni, amellyel azt érezhetik, hogy a többi tévénézőnél egy lépéssel közelebb kerülnek a versenysorozathoz. Küldhetünk a szolgáltatás igénybe vevőinek promóciós termékeket, akár egy séfet, hogy egy speciális ételt főzzön nekik, de az egyik partnermárka el is viheti őket egy körre egy elektromos autóban a környéken vagy a városban, ahol élnek. A virtuális vendéglátás rengeteg dolgot tartalmazhat, ez egy nagyon izgalmas téma számunkra. És végül, visszatérve az „Extreme E” versenysorozat társadalmi jelentőségére, te aktívan részt vettél a politikában is, 1999 és 2002 között európai parlamenti képviselő voltál. Mit gondolsz, többet el fogsz tudni érni a környezetvédelemmel kapcsolatban az autóversenyzésben való részvételeden keresztül annál, mint amit politikusként valaha véghez vihettél volna? Ez egy nagyon érdekes kérdés, és valószínűleg mindkét oldalon komoly eredményeket lehet elérni. Sok mindent véghez lehet vinni a politika segítségével, és minden bizonnyal, ha valaki kellően magas pozícióba kerül, akkor onnan még többet tehet, de az üzleti szférából is rengeteg lehetőség áll rendelkezésre. Mivel mi most itt vagyunk, egy vállalkozásként kell működnünk, ha tenni akarunk valamit a klímaváltozás ellen. Szóval sok mindent el lehet érni a vállalkozások segítségével, én most ezen az oldalon állok, és nagyon boldog vagyok. Talán mindezt véghez tudtam volna vinni a politikán keresztül is, esetleg még többet is, de mindkét út nagyon fontos, és a lényeg, hogy a felek ugyanazért a célért dolgozzanak. Az Extreme E-t a Formula E-vel való együttműködés keretében rendezik meg. A szervező, a Formula E Holdings Ltd. tíz induló csapatot vár a sorozat első évadjában.        
Címkék: 

Top 10 - ezeket a kocsikat vették az amerikaiak a válság alatt

2020.10.13.
A második negyedév, azaz az április és június között időszak 35 százalékos zuhanást hozott az amerikai újautó-piacon. Az első negyedévben még csak 25 százalékos volt az esés.  A helyzet abban a tekintetben mit sem változott, hogy továbbra is pickup kisteherautók és szabadidő-autók vezetik a listát. A top 10-be csakis egyetlen négyajtós, a Honda Civic fért be. A tavalyi év 17 milliónál is több, rekord eladási számait aligha ismétli meg idén a koronavírus-járvány legnagyobb elszenvedője. A visszaesés minden márkát érint, de legkevésbé a Mazda, a Volvo és a Lincoln szenved. Sokkal jobban érzik a bajt a Chrysler, a Dodge, a Fiat, a Mitsubishi és a Nissan kereskedői. A hazai gyártók közül a Mercedes-Benz nem közölt adatot, az Audi pedig 76 210 autót értékesített, a elmaradása a tavalyi első félévhez képest 24,87 százalékos. A dobogót továbbra is a Ford, a Chevrolet és a Ram egy-egy pickupja uralja, a Silverado nagy hajrában győzte le a Ramot, a Toyota RAV4 az első a sorban, amelynek nincs platója. Top 10 autó az USA-ban (második negyedév) Ford F-sorozat (180 825 jármű) Chevrolet Silverado (122 432) Ram Pick-up (117 448) Toyota RAV4 (85 729) Honda CR-V (67 712) Honda Civic (63 914) Jeep Wrangler (56 463) GMC Sierra (53 824) Toyota Tacoma (51 062) Chevrolet Equinox (50 798)   Top 10 márka az USA-ban (2020. második negyedév) Ford (412 588 jármű) Toyota (347 573) Chevrolet (331 917) Honda (266 044) Jeep (176 716) Nissan (161 233) Hyundai (141 722) Subaru (136 519) Ram (127 684) Kia (125 392)   Top 10 márka az USA-ban (2020. első félév) Ford (903 357 jármű, -24,07% változás 2019 első félévéhez képest) Toyota (786 975, -22,57%) Chevrolet (767 339, -19,42%) Honda (536 297, -23,77%) Nissan (393 281, -39,86%) Jeep (359 386, -21,24%) Hyundai (272 597, -18,22%)) Ram (268 170, -19,51%) Subaru (267 110, -21,33%) Kia (263 337, -13,62%)   Forrás: gyártók, AN  

Túrabot és kenyérpirító – izgalmas kincsek a Suzuki esztergomi raktárában

2020.10.13.
Noha az esztergomi Suzukit legtöbben gyártóvállalatként ismerik, valójában rendkívül kiterjedt tevékenységi körrel rendelkezik – többek között alkatrész- és kiegészítőtartozék-központként is funkcionál. A logisztikai központ működésének izgalmas részleteibe és kuriózumaiba Bonnár-Csonka Zsuzsanna, vállalati kommunikációs vezető avat be. Központi szerep modern megoldásokkal Azáltal, hogy tavaly április óta vállalatunk tölti be a Suzuki Csoport európai alkatrész- és kiegészítőtartozék-bázisának szerepét, az esztergomi ellátóközpont és gyár Közép-Európa meghatározó járműipari központjává vált. Annak érdekében, hogy Európa- és világszerte biztosíthassuk a hatékony alkatrészellátást megrendelőink számára, számos modern és innovatív fejlesztést hajtottunk végre. Megerősítettük a szervezeti struktúránkat – beleértve az informatikát is –, átvettük a közös európai IT rendszert, melyet folyamatosan finomítunk és optimalizálunk a megváltozott üzleti folyamatok függvényében; valamint digitalizáltuk a teljes belső alkatrészellátási rendszerünket, mely alkalmas arra, hogy azonnal megjelenítse az anyagmozgással és készletekkel kapcsolatos visszajelzéseket, ezzel is javítva a hatékonyságot és csökkentve az emberi tévedéseken alapuló hibák lehetőségét. Európa szíve, az ellátás motorja A központi szerep nem kevesebbet jelent számunkra, mint hogy mi kezeljük a Suzuki Angliában, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és itthon tárolt raktárkészleteit. Ez rendkívüli munka, melyhez a teljes Suzuki Csoport – a Magyar Suzuki, más országok leányvállalatai és az anyavállalat –, valamint természetesen kollégáink, partnereink és beszállítóink összehangolt munkája és együttműködése szükséges. Annak érdekében, hogy a márkakereskedőink és szervizeink rendeléseit lehetőség szerint 24 órán belül teljesíteni tudjuk, az esztergomi és a további 5 európai Suzuki raktárban egy egységes raktár- és logisztikai rendszer került kiépítésre. Mennyi az annyi? Raktárkulisszák a számok tükrében A magyarországi 6.480 m2-en elterülő, nagymértékben automatizált komplexum elképesztő forgalmat bonyolít nap mint nap. Az elosztóközpontból átlagosan 100 kamionnyi alkatrészt és kiegészítőt szállítunk 90 országba hetente 5 kontinens disztribútorainak és márkakereskedőinek. Esztergomi és európai alkatrész- és kiegészítőtartozék-ellátó raktárainkban több, mint 250.000-féle terméket tárolunk. Természetesen nem csak a jelenleg gyártott modellekhez tartozó alkatrészeket és kiegészítőket raktározzuk, hanem törvényi előírás szerint régebbi Suzuki modellek esetében 12 évig szükséges alkatrészekkel is rendelkezünk. Mindemellett a hajómotoros és a motorkerékpáros üzletágunk modelljeihez is raktározunk alkatrészeket. A legtöbb alkatrészt a közönségkedvenc, nálunk, Esztergomban készülő modellek, a Vitara és az SX4 S-CROSS, valamint a szintén népszerű Swift kapcsán tároljuk. A legtöbb megrendelés az európai partnereinktől érkezik, ezt követi Magyarország, majd a Suzuki Csoport tagjai közül Japán és India. Ha az autóalkatrészek típusát nézzük, olajszűrőből, légszűrőből, illetve pollenszűrőből értékesítünk a legtöbbet; de a szezonális megoszlás is érdekes: ősszel ablaktisztító és ablaktörlő alkatrészekre és eszközökre, télen téligumira, nyáron pedig motoros/hajómotoros alkatrészekre és tartozékokra van a legnagyobb kereslet. Amellett, hogy a jelenlegi és régebbi Suzuki-termékekhez tartozó alkatrészeket és kiegészítőket tároljuk, számos különleges termék és reklámajándék is felfedezhető raktárunkban – ilyen kuriózum például a GSX iPhone tok, a Jimny-logós túrabot, vagy a Suzuki-logós kenyérpirító, melyek kirendelésével is mind raktárunk foglalkoz

Meghökkentő felirat a soproni zebrák előtt

2020.10.13.
Egyre gyakoribb ugyanis, hogy a járókelők nem figyelnek környezetükre, elmerülten nézik mobiltelefonjuk kijelzőjét, illetve fejhallgatót használnak, tompítva ezzel az érzékeiket. Fotó: police.hu A balesetek megelőzése érdekében, a Győr-Moson-Sopron Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Soproni Rendőrkapitányság úgy döntött, hogy – más megyékhez hasonlóan – piktogramok felfestésével figyelmezteti a gyalogosokat a mobiltelefon és a fejhallgató használatának veszélyeire - írja a police.hu
Címkék: 

Időjárásjelentés és hírek a Skodától

2020.10.13.
Az Időjárás-alkalmazás (Weather App) és a Hírek-alkalmazás (News App) a Moduláris infotainment-koncepció (MIB) harmadik generációjának megoldásaiként most ingyenesen tölthető le az Amundsen infotainment-rendszerrel rendelkező SCALA és KAMIQ kompaktmodellekben, valamint a Columbus infotainment-rendszerrel szerelt SUPERB iV fedélzetén. Az alkalmazások emellett a 2021-es modellév minden SUPERB, KAROQ és KODIAQ modelljében is lehívhatók, amennyiben felszereltségük a Columbus infotainment-rendszert is tartalmazza. Az időjárásjelentés és a hírek új infotainment-alkalmazásai közvetlenül autójukban szolgálnak további információkkal a ŠKODA-vezetők számára. Közvetlenül a shop kínálatából a központi képernyőn díjmentesen letöltve, majd egyszerűen és gyorsan, szintén az érintőképernyőn telepítve, a legfrissebb hírekkel, valamint egész Európára aktuális időjárási információkkal szolgálnak. Részletes időjárásjelentések és esőradar Az új Időjárás-alkalmazás (Weather App) jól áttekinthetően és részletesen tájékoztat a jármű pillanatnyi tartózkodási helyére vonatkozó, aktuális időjárási helyzetről, emellett előrejelzésekkel is szolgálhat az elkövetkező napokra. Különösen innovatív megoldás a lehívható esőradar, amely az időjárás közelgő változásairól tájékoztat, de az alkalmazás aktuális időjárási figyelmeztetéseket is megjeleníthet. Mindezeken túl navigációs útvonaluk célállomásaira, a tetszőleges közbenső megállókra, valamint a kiválasztott kedvenc helyekre is kérhetnek le a ŠKODA-vezetők időjárásjelentéseket, amelyeket el is menthetnek. Hírek közvetlenül a központi képernyőn Az új Hírek-alkalmazás (News App) mindig a legfrissebb hírekkel szolgál a ŠKODA-modellek vezetői és utasaik számára. A ŠKODA AUTO és a Cseh Sajtóügynökség (ČTK) együttműködésének köszönhetően a ŠKODA-tulajdonosok immár közvetlenül autójukban olvashatják a ČTK hírcikkeit, amelyeket egyenként hívhatnak le a harmadik generációs infotainment-rendszerek által a központi képernyőn jól áttekinthetően megjelenített listából. Igény szerint előnyben részesített témakörök is kiválaszthatók, mint például politika, gazdaság vagy sport. A felhasználók akár öt további hírcsatornát is a kínálathoz adhatnak, egyszerűen kedvenc médiájuk RSS-hírfolyamával egészítve ki a Hírek-alkalmazást (News App). Ehhez csupán be kell írniuk, majd el kell menteniük a kívánt hírcsatorna URL-címét az alkalmazásban. Az első évben díjmentes az infotainment-alkalmazások használata A két új infotainment-alkalmazás a járműbe telepítését követően egy évig ingyenesen használható, ezután pedig alkalmazásonként csekély díjat kell fizetni. Az alkalmazások a SCALA és KAMIQ kompaktmodellek Amundsen infotainment-rendszerein már elindíthatók, most pedig a Columbus infotainment-rendszerrel szerelt, eddig kiszállított SUPERB iV modellekben is elérhetők. Október elején, az új infotainment-generációt hozó 2021-es modellévre váltva az alkalmazások a SUPERB további változataiban, valamint a KODIAQ és KAROQ SUV-modellekben is letölthetővé válnak, a használat feltétele e modellekben is a Columbus csúcs-infotainment-rendszer.              

Toyota csoda robot: takarít, felszolgál, elpakol

2020.10.13.
Az ENSZ adatai szerint a következő három évtizedben több mint megkétszereződik a világ 65 év fölötti lakosainak a száma: az évszázad derekára ez több mint másfél milliárd nyugdíjas korú személy. Az emberiség korosodása azonban nemcsak azt jelenti, hogy potenciálisan többen szorulnak gondoskodásra, de azt is, hogy kevesebben lesznek, akik ezt a törődést biztosíthatnák. Fontos a megfogalmazás, hiszen a TRI a japán ikigai elvét követi: a kifejezés arra utal, hogy az emberi életnek értelmet, tartalmat, célt kell biztosítani. A Toyota Research Institute tehát nem helyettesíteni, hanem támogatni szeretné a rászorulókat, mesterséges intelligencia segítségével megteremteni egy olyan szinergiát, amelyben az ember és a gép együttesen többre képes, mint külön-külön bármelyikük. Az ikigai szellemében alkotta meg legújabb kísérleti segítőjét a vállalat. A Toyota Gantry Robot elnevezés pontosan leírja a robot működésének lényegét: a gantry szó ugyanis állványzatot jelent. Az elképzelés szerint az emberek és a robotok együtt és egyszerre, de más irányból közelítik meg ugyanazt a feladatot – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A Toyota fejlesztése a mennyezetre erősített sínrendszeren mozog, és a magasból lenyúlva végzi el a rá bízott feladatokat, legyen szó takarításról, étel felszolgálásáról, a bevásárolt áruk elpakolásáról vagy nehéz tárgyak megemeléséről. Mivel nem a padlón közlekedik, egyáltalán nem akadályozza gazdája életét, mozgásterét nem korlátozzák lépcsők és bútorok. Nemcsak a koncepció újszerű persze, hanem az általa felvetett kérdések is: egy ilyen robotrendszer komoly telepítést, statikai elemzést igényel, nehezebben alkalmazkodik a változó körülményekhez, ráadásul extra biztonsági óvintézkedések szükségesek ahhoz, hogy sem a mennyezetről leesve ne okozhasson sérülést, sem a munkavégzés során ne fordulhasson elő, hogy gazdája figyelmetlenségből nekiütközik a fejmagasságban dolgozó robotkaroknak. Ezek azonban nem akadályok, csupán kihívások, amelyek aktívan hozzásegíthetik a robotika tudományát ahhoz, hogy közelebb kerülhessen a végső célhoz: az emberek életét harmonikusan kiegészítő, mesterséges intelligenciát alkalmazó gépek megvalósításához. A 2015-ben alapított Toyota Research Institute (TRI) szerteágazó tevékenységei között kiemelt szerepet játszanak a robotikai kutatások és fejlesztések: a közelmúltban bemutatott rehabilitációs berendezésük vagy a puha fogókarokkal dolgozó robotkéz mind olyan fejlesztések, amelyek hozzájárulhatnak a rászoruló személyek életminőségének javításához.   Forrás: Toyota Research Institute  
Címkék: 

560 lóerős Ferrarit tört totálkárosra - fotókkal

2020.10.13.
Vasárnap Ausztriában heves esőzések voltak, s az első vizsgálat szerint egy vízátfolyáson csúszott meg a sportautó, amely a vesztét okozta. Sofőrje sértetlenül szállt ki az autóból. Ezen a szakaszon vasárnap három másik hasonló baleset is történt. Az összetört Ferrari fotóit ITT, az orf.at oldalán nézheti meg.
Címkék: 

Részegen az autópályán szemben a forgalommal

2020.10.13.
Az eset vasárnap este Ausztriában történt, a Tauern-alagútnál, az A10-es autópályán – írja az orf.at. A férfi vérében 2,16 ezrelék volt az alkohol. Arra hivatkozott, hogy párkapcsolati problémái vannak, s az autópálya pihenőben rengeteg vodkát ivott. Ezután kocsiba ült, s éppen az alagút felé vette az irányt, amikor egy arra járó rendőrautónak feltűnt, hogy a forgalommal szemben halad a lengyel. Gyorsan lezárták az alagutat, így tragédia nem történt. A lengyel autóstól a helyszínen elvették a jogosítványát. Miután az autót eltávolították a veszélyes zónából, az alagutat ismét megnyitották a forgalom előtt.  

Óriási Lada-ünnep lesz a hétvégén

2020.10.12.
Fotók: lada.ru A Lada 50 éves évfordulóját ünneplik szombaton az Aeroparkban, az eseményen látható lesz többek között rendőrségi, tűzoltósági, repülőtéri és versenyekre készült Lada is, a résztvevők élményautózásra és Zsiguli szépségversenyre is számíthatnak - közölte a Légiközlekedési Kulturális Központ hétfőn az MTI-vel. Idén 50 éve, 1970-ben gördültek le az első Ladák a gyártósorról, ezt követően az olasz Fiat segítségével készült - a szovjet belső piacon Zsiguliként forgalmazott - autók meghódították a keleti blokk országait. A különböző változatokból 17 millió darabot adtak el, Magyarországon több mint 1 millió példány került forgalomba. A típusnak mind a mai napig óriási a rajongótábora - olvasható a közleményben. Mint írják, a különféle Ladák a Ferihegyi repülőtér életében is meghatározóak voltak, évtizedeken át a forgalmi előtér állandó tartozékainak számítottak, különféle földi szolgálatok használták ezeket az autókat a repülőgépek kiszolgálásakor. Szombaton több mint félszáz Ladát és Zsigulit láthatnak az érdeklődők a ferihegyi repülőmúzeumban, ahová például magángyűjtők, autószerelők, restaurátorok, rajongók, civil szervezetek, intézmények viszik el kedvenc járműveiket. Az Aeropark Lada Talkshow-val, járműszépségversennyel, felvonulással, élményautózással, autóbemutatókkal, reptérlátogatással, nyitott pilótafülkékkel és mesélő pilótákkal készül az eseményre. Egész hétvégén üzemel a múzeum új A320Neo szimulátora. A programon kiállított járműveket, valamint a repülőgépek fedélzetét a Magyar Turisztikai Ügynökség útmutatásai alapján takarítják és folyamatosan fertőtlenítik. Zárt térben csak meghatározott létszámú látogató tartózkodhat egyszerre. A programot az Aeropark repülőmúzeum a Veterán Zsiguli Egyesülettel együttműködésben szervezi - áll az összegzésben. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója