Iskolabusz és kisbusz ütközött, ketten meghaltak, huszonhatan megsérültek

2016.09.05.
A korábbi tájékoztatás szerint az útszakasz érpataki elágazása közelében ütközött össze egy gyerekeket szállító iskolabusz és egy munkásokat szállító mikrobusz. Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, a mikrobuszban utazó három ember közül két felnőtt a helyszínen életét vesztette. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, a mentők kilenc mentőautóval és két mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre. Egy 19 éves lány és egy fiú súlyos fejsérülést szenvedett, őket helikopterrel a miskolci és debreceni kórházba vitték. Huszonnégy könnyebb sérültet a nyíregyházi és a debreceni kórházba szállítottak. A műszaki mentéshez a nyíregyházi, a szakolyi és a nagykállói tűzoltók vonultak ki. A rendőrségi helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták. Korábban írtuk: A www.police.hu oldalon olvasható rendőrségi közlés szerint az ütközésben két ember súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek. Dóka Imre megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, a sérülteket jelenleg is mentik a tűzoltók. A helyszínre mentőhelikopter indult. A helyszínelés ideje alatt a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Felnőtt utasvédelemből jeles az új Hiluxnak

2016.09.05.
Az új Toyota Hiluxot az Euro NCAP új "Kettős Értékelési" rendszere szerint vizsgálták. Ennek lényege, hogy az autókat egyszer a biztonsági alapfelszereltségükkel, egyszer pedig a kiegészítő biztonsági csomagokkal tesztelik. Az Euro NCAP célja, hogy e módszer révén a vásárlók értékelhessék a kiegészítő biztonsági berendezések hasznosságát. A Hilux kiváló pontszámot kapott a felnőtt utasok védelme terén: a Toyota Safety Sense rendszerrel 93 százalékos, az alapfelszereltséggel pedig 85 százalékos eredményt ért el. A jelenlegi tesztprotokoll szerint ezekkel az értékekkel a Hilux magasan vezet a pickup-szegmensben. A Hilux volt az első pickup, amit már a szigorúbb eljárással teszteltek a gyermekek védelmére, és a korábbi, 1,5 és 3 éves gyermekeket szimuláló dummie-k helyett immár 6 és 10 éves gyermekeket helyettesítő bábukat használtak. Az Euro NCAP 82 százalékosra értékelte a Hilux teljesítményét ezen a téren, külön kiemelve, hogy a Hilux utasoldali első légzsákja automatikusan kikapcsolódik, ha gyermekülést helyeznek el az első utasülésen. A gyalogosvédelem vizsgálatán a Hilux 83 százalékos eredményt ért el a Toyota Safety Sense csomaggal, és 73 százalékot az alapfelszereltségű járművel. Az Euro NCAP közölte, hogy a Toyota Safety Sense részét képező automatikus fékező rendszer jó teljesítményt nyújtott, és így az autó számos helyzetben eredményesen kerülte el a gázolást, vagy enyhítette annak következményeit. A biztonsági segédrendszerek kategóriájában (amely a vezetősegítő rendszereket pontozza) a Toyota Safety Sense rendszerrel felszerelt Hilux 63 százalékos eredményt ért el. Az Euro NCAP kiemelte, hogy az automatikus vészfékezés jól működött a teszt során, és bizonyos helyzetekben teljes egészében képes volt megelőzni az ütközést. Mindent egybevetve a Toyota Safety Sense rendszerrel felszerelt Hilux kiemelkedő, 5 csillagos értékelést kapott, ugyanakkor még az alapfelszereltségű jármű is 3 csillagot szerzett a felnőtt és gyermek utasok magas szintű védelméért és a gyalogosgázolások hatását mérséklő szerkezeti megoldásokért.
Címkék: 

Kis Viktória: 13 ezredre a dobogótól Jerezben

2016.09.05.
Ismét bizonyította tehetségét Kis Viktória a 220 Volt H-Moto Team hölgyversenyzője, aki a Jorge Lorenzo édesapja által szervezett spanyol sorozatban, a Women's Open Cup Yamaha R3-ban élt a kapott lehetőséggel. A futamon megtartotta az időmérőn elért negyedik helyét, és mindössze 13 ezred választotta el attól, hogy rögtön a bemutatkozása alkalmával dobogóra állhasson. A mostani jó szereplés belépőt jelenthet a 2017-es spanyol női bajnokságba. Eljött a nagy visszatérés ideje, és a tavasz óta ebben reménykedő Kiss Viktória nem akárhogy tért vissza a nemzetközi kerékvágásba. Az újonnan kiírt spanyol női kupasorozatban, a Women's Open Cup Yamaha R3-ban szabadkártyát kapott a szervezőktől – köztük Jorge Lorenzo Moto GP-világbajnok édesapjától –, és eredményével tökéletesen bizonyította, nem véletlenül választották ki a szereplésre. Jerezben már az időmérőn remekelt Wicca, aki a kategóriájában a negyedik rajthelyet szerezte meg úgy, hogy előtte csak a szabadedzéseken ült eddig a Yamaha R3-ason, ráadásul a jerezi aszfaltcsíkon is most motorozott először. A versenyen aztán hatalmas csatát vívott, és mindössze 13 ezred választotta el attól, hogy azonnal egy dobogós helyezéssel tegye le a névjegyét a spanyol sorozatban. – Eddigi pályafutásom egyik legizgalmasabb versenyét vívtam a hétvégén, hiszen hatalmas csatát vívtunk hárman a dobogó harmadik fokáért. Minden körben legalább kétszer előzgettük egymást oda és vissza. Sajnos a végén egy brazil lánnyal szemben 13 ezreddel elmaradtam, így a negyedik helyen zártam életem első Women's Open Cup Yamaha R3-as futamát. Ennek ellenére elégedett vagyok a teljesítményemmel, a szervezők is azt mondták, nagyon jól mentem, és iszonyatosan tanulságos volt az egész hétvége a számomra. Az elmúlt három napról is csak jót tudok mondani, úgyhogy remélem még lesz lehetőségem indulni ebben a sorozatban – fogalmazott Kis Viktória. A versenyző menedzsere úgy véli, Wicca megérdemelte volna a dobogót, ám nem érdemes ezen búslakodni, hiszen volt korábban olyan futam, amikor ez a minimális különbség a magyar motoros javára döntött. – Ez volt az első verseny, ahova nem tudtam elkísérni Vikit, viszont Rizmayer Gáborra most is számíthattunk, így ketten indultak el a számunkra még  ismeretlen versenysorozat jerezi helyszínére. Nagyon megérdemelte volna a dobogót, de itt szó sincs elégedetlen hangnemről! Ilyen körömhossznyi különbség már döntött egyszer Katarban, akkor Wicca ért be a célba hamarabb versenyzőtársa előtt. Most ő maradt 13 ezreddel le a harmadik helyről. Ez az eredmény számunkra most megerősítése annak az irányelvnek, amit a jövő szezonra meghatároztunk, azaz szeretnék, ha 2017-ben egy teljes szezont tudna a spanyol női bajnokságban versenyezni. Az imént kaptam egy üzenetet Chicho Lorenzótól, ő is visszavárja Wiccát – mondta Kelemenné Szilágyi Noémi.   
Címkék: 

Kazár Miklós győzelemmel hangolt a Kassa Rallye-ra

2016.09.05.
Nagyon kellett már a Pro Racers korábbi négyszeres abszolút bajnokának, hogy az idei, nem éppen a tervek szerint alakult idényben végre megérezze a győzelem ízét. Kazár Miklós lelkének nagyon jót tett, hogy ezúttal vendégnavigátorral, Begala Tamással a jobb egyben sikerült megnyernie hatalmas csatában a 2016-os Integra Borsodnádasd Rally-t. A Ford Fiesta R5-ös ezúttal hiba nélkül teljesítette a szakaszokat, így idén az első sikerét aratta vele a miskolci versenyző. Mint kiderült, öröme kettős, ugyanis a verseny megnyerésén túl jól sikerült a fél éve várt új fejlesztésű M-Sport motor premierje is, így a jóval erősebb autóval akár komoly győzelmi esélyekkel várhatja a bajnoki folytatást, amit a hétvégén rendeznek Kassán. – Teljesen elégedett voltam Tamással, nagyon köszönöm a munkáját, hiszen hibátlanul diktálta az itinert élete első navigálása alkalmából. Ami még ennél is nagyobb öröm számomra, számunkra, hogy végre megérkezett az új motorunk, amely már elég erős ahhoz, hogy visszakerülhessünk oda a bajnokság következő futamán, ahova valók vagyunk: az élmezőny elejére. Hatalmas élmény volt ezzel versenyezni, hiszen minden kigyorsításkor sokkal jobban teljesít, mint a korábbi erőforrásunk. Nagyon bízom abban, hogy már a hétvégi Kassa Rallye-n is sikerül ezt a végeredményt hozni, mint Borsodnádasdon – jelentette ki Kazár Miklós, aki a bajnoki futamon, Kassán természetesen a jól megszokott partnerével, Ferencz Ramónnal áll rajthoz.

Megpróbálták feltörni a bécsi repülőtér számítógépes rendszerét

2016.09.05.
Günther Ofner, a repülőtér igazgatója a lapnak megerősítette, hogy rövid időn belül több irányból több támadás is érte a rendszert. Elmondása szerint már évek óta felkészültek egy hasonló incidensre, s ennek köszönhetően sikerült elhárítani a támadást. Kár nem keletkezett, a támadók sem a repülőtér honlapjához, sem a tárolt adatokhoz nem fértek hozzá. A hackereket azonnal felismerte és kiszűrte a rendszer. A Kurier című lap szerint nem zárható ki, hogy nem bűnözőkről van szó, hanem politikai indíttatású támadás történt. Eddig például még nem ellenőrizték az esetlegesen Törökországból érkező behatolási kísérleteket - olvasható a lapban. A repülőtér igazgatója nem akarta kommentálni ezen értesüléseket. A schwechati repülőtér vezetése feljelentést tett az osztrák belügyminisztériumnál, amely nyomozást indított az ügyben.

Szegedi társasággal működik együtt a Főtaxi

2016.09.05.
Együttműködési megállapodást kötött a szegedi Rádió Taxi Három társasággal a Főtaxi Zrt., amelynek révén a társaság a Főtaxi franchise partnere lesz. A 2016. szeptember elsejétől érvényes megállapodás a kölcsönös előnyök biztosításán alapszik: ilyen például a fuvarok összehangolása, a reptéri fuvarok könnyebb szervezése, a budapesti és szegedi kapcsolattal rendelkező vállalkozások jobb kiszolgálása és a közös marketingkommunikáció. A megállapodás értelmében a szegedi társaság a Főtaxi rendszerét és mobil applikációját használja majd, illetve a két társaság elfogadja egymás hűségkártyáit is. Egységes tarifát ugyanakkor – az eltérő helyi szabályozás miatt - nem tartalmaz a megállapodás. A franchise rendszerbe szerződött autók ajtaján kis méretben látható lesz a Főtaxi, mint együttműködő partner emblémája is. Az együttműködés két olyan szereplő között született, amely a saját piacán nagyon jó pozíciókkal rendelkezik. A Főtaxi flottája jelenleg közel 1100 autóból áll – ezzel a legnagyobb a budapesti szolgáltatók közül, miközben a Taxi Három Kft. és az S-480 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. egyesülésével létrejött Rádió Taxi Három közel 80 autóval rendelkezik az összesen nagyjából 300 járművet számláló szegedi piacon. - Az együttműködés célja egyértelműen az, hogy tovább növeljük szolgáltatási színvonalunkat, ezen keresztül pedig ügyfeleink elégedettségét is. Célunk, hogy több vidéki taxitársasággal is hasonló együttműködési megállapodásokat kössünk: felvásárlást, önálló vidéki cégek alapítását viszont nem tervezzük – hangsúlyozta a megállapodás kapcsán Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója. Bobkó Attila, a Taxi Három Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: az együttműködés révén a Rádió Taxi Három egyedülálló szolgáltatásokat tud nyújtani utasainak, a mobil applikációnak, az online címkiadásnak és a közös fuvarszervezésnek köszönhetően. A taxi szolgáltatások piacán – tette hozzá – nagyon éles a verseny vidéken is, amelyből azok a szereplők kerülhetnek ki győztesen, amelyek folyamatosan erőfeszítéseket tesznek a szolgáltatási színvonal növelése érdekében.
Címkék: 

Szabó Krisztián ismét ralikrossz Eb-futamot nyert

2016.09.05.
A magyar versenyző a loheaci viadalon remekül teljesített, magabiztos győzelemmel gyűjtötte be idei második futamsikerét. - Szoros verseny volt egy trükkös pályán, de végül sikerült az első helyen végeznem - nyilatkozta a pilóta sajtócsapata, a SzabóKriszMédia szerint. "Ráadásul minden pontot megszereztem, amit lehetett, vagyis jól sikerültek a kvalifikációs futamok, aztán az elődöntő és döntő is. Igazából az elődöntő szorosabb volt, mint a döntő." A sorozatból még két verseny van hátra, Szabó előnye pedig hét pont a második Ulrik Linnemann előtt.

Csökken az üzemanyagok ára

2016.09.05.
A csökkentéssel a benzin átlagára 330-331 forintra, a gázolajé 332-333 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 2 forinttal emelkedett, a gázolaj ára stagnált. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.   

Már millió fölött jár a Lexus IS

2016.09.05.
Amikor a Lexus tizenhét évvel ezelőtt bevezette az IS modellt, új, fiatalabb vevőkört szeretett volna megszólítani a sportos, kompakt szedánnal, amelyet éppen ezért divatos formatervvel, robbanékony, 2,0 literes, soros hathengeres benzinmotorral és hátsókerék-hajtással vértezett fel. Az IS (az LS és a GS után) harmadikként mutatkozott be a Lexus európai kínálatában. Az eredeti IS hatékonyan derítette fel az új piaci területeket a Lexus számára, egészen 2005-ig, amikor a második generációs modell a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozott a világnak. Az új modell még karakteresebb, még kifinomultabb formaterve a Lexus újonnan megfogalmazott L-finesse dizájn filozófiájából építkezett; az újonc stabil alapot teremtett a Lexus számára ahhoz, hogy új lehetőségeket feltérképezve még sokkal erőteljesebbé és szélesebb körűvé tegye az IS család vonzerejét. Az elsőként színre lépő IS 250 orrában egy 2,5 literes, V6-os benzinmotor dolgozott, új fejlesztésű automata váltóval társítva. A kínálatot 2006-ban bővítette a Lexus történetének első dízelmotoros modellje: a dízeltechnológia európai jelentőségére reflektálva létrehozott IS 220d. Egy évvel később, a januári Detroiti Autószalonon mutatkozott be az IS F, az "autórajongók által, autórajongók számára kifejlesztett" nagyteljesítményű sportszedán. Ez volt a legelső Lexus modell, amely megkapta az F jelzést; ilyenformán őt tekinthetjük az LFA szupersportkocsi, illetve a jelenleg is forgalmazott RC F és GS F modellek elődjének. Az autó minden porcikáját vezetési élményre, kiemelkedő teljesítményre hangolták. Az 5,0 literes V8-as erőforrás 423 lóerőt adott le. A világ első nyolcfokozatú automata sebességváltóján keresztül csupán 4,8 másodperc alatt repítette 100 km/óra sebességre az autót, a végsebesség elérte a 270 km/órát. Az IS F modellt szó szerint a versenypályán fejlesztették: prototípusait hosszasan tesztelték Japánban a Fuji Speedway-en, illetve a legendás németországi Nürburgringen. A telivér modell egyedi fejlesztésű sportkomponensekből építkezett, a motortól és a sebességváltótól kezdve a felfüggesztésen át a kerekekig és abroncsokig. Az IS modell sokoldalúságának újabb tanúbizonyságaként 2009-ben színre lépett az IS 250C, egy tetszetős kupé-kabrió háromrészes, osztva lenyitható kemény tetővel. A modell a piac leggyorsabban működő tetőmechanizmusával büszkélkedhetett, ám ez még nem minden: a tető eredeti kialakításának köszönhetően az IS C modell zárt és nyitott kivitelében egyformán lenyűgözően nézett ki, ráadásul a hátsó utasok is bőséges férőhelynek örvendhettek. A jelenlegi, harmadik generációs IS vadonatúj korszakot nyitott a modellcsalád történetében: itt vezették be elsőként a Lexus Hybrid Drive benzin-elektromos hajtásláncot. A 2013 óta elérhető IS 300h európai népszerűsége minden egyéb variánsét magasan felülmúlta, jelenlegi az IS eladások 90 százalékát teszi ki a full hybrid modell, amely nem csupán kivételesen finom járásával és takarékosságával nyűgöz le, de a vezetésnek azt a semmihez sem fogható örömét is nyújtja, amely mindig is szerves része volt az IS egyedi ajánlatának. A hajtáslánc egy 2,5 literes, négyhengeres, Atkinson-ciklusú benzinmotor és egy kompakt, nagyteljesítményű villanymotor párosából áll; a hajtáslánc a Dual VVT-i kétoldali intelligens változó szelepvezérlésnek, a Lexus D-4S üzemanyag-befecskendezési technológiájának, valamint a rendkívül jó hatásfokú kipufogógáz-visszavezető rendszernek is köszönheti finom, robbanékony működését. A fejlett műszaki tartalom korábban elképzelhetetlenül alacsony károsanyag-kibocsátást és üzemanyag-fogyasztást eredményezett: az IS szedán szabványos CO2-kibocsátása 97 g/km, míg a norma szerinti fogyasztás 4,3 l/100km, ami még vonzóbbá teszi a modellt azokon a piacokon, ahol a környezetvédelmi teljesítmény és a fenntartási költségek a vásárlási döntéshozatal meghatározó szempontjai. Az IS emellett egy 2,0 literes benzines turbómotorral is megvásárolható; ennek úttörő D-4ST üzemanyag-befecskendezése egyszerre biztosít csekélyebb fogyasztást és késlekedés nélküli nyomatékkifejtést. A Lexus IS 200t maximális teljesítménye 245 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 350 Nm. A dinamikus gyorsításra képes, 230 km/óra végsebességű modell nyolcfokozatú Sport Direct Shift sebességváltóját eredetileg a nagyteljesítményű RC F modell számára fejlesztették ki. Az IS továbbra is a Lexus globális modellkínálatának meghatározó tagja, amelyet jelenleg több mint 70 országban forgalmaznak, és havonta több mint hatezer példányban talál gazdára.

A Daimler legalább hat villanyautó-modellt tervez

2016.09.05.
 Nemrég az Automobilwoche című német szaklap forrásai arról számoltak be, hogy a Daimler több mint hat villanyautó-modellel tervez megjelenni 2018 és 2024 között. A Mercedes-Benz autók gyártója októberben a Párizsi Autószalonon mutatja be új villanyautóját. A Reutersnak nyilatkozó forrás szerint Mercedes hibrid SUV-modellt is készít majd. Ezekben a feltöltött elemek 50 kilométer távra elegendő energiát nyújtanak, majd a rendszer átkapcsol a hidrogénből elektromos energiát fejlesztő üzemanyagcellákra.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója