Rekord negyedév és március a Debrecen Airporton

2018.04.18.
Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2018-as márciusi és az első negyedéves eredményeket örömmel összegezte. Az emelkedő olajárak ellenére a Debrecen Airport utasforgalmának növekedése 2018. első negyedévében is stabil maradt. Stratégiai partnereink, a Wizz Air a debreceni bázis gépével már március vége óta több frekvenciával közlekedik. Európa egyetlen 5-csillagos légitársasága a Lufthansa, a múlt héten a 2. születésnapját ünnepelte Debrecenben, a társaság már hetente 5-ször repül március vége óta. Az Európai Unió, Oroszország és Izrael 8 gazdasági és turisztikai szempontból is fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése Debrecennek és így a kelet-magyarországi régiónak egyaránt. - 2018-ban további dinamikus növekedésre számítunk a külföldi turisták és üzleti utasok által eltöltött vendégéjszakák számát illetően ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is tovább fog javulni. A vendéglátóhelyek, szabadidős és rekreációs szolgáltatók ill. a személyszállító cégek forgalma és az ÁFA és IFA bevételek is jelentősen fognak növekedni a régiónkban - mondta. - Kárpátaljáról, Kelet-Szlovákiából és a Partiumból és Szabolcs-Szatmár megyéből is egyre többen választják a repülőterünket, hiszen ez a legközelebbi és legtöbb alacsony viteldíjú úti céllal rendelkező regionális repülőtér a régióban. Minden utazni vágyó számára, akár üzleti vagy rekreációs, turisztikai céllal indul el számos attraktív európai úti célt biztosítunk közvetlen légi járattal - tette hozzá . A nyári charter szezonban a rendszeres német beutazó charter gépek mellett, Törökországba már hetente 2-szer, Görögországba Zakynthosra és Bulgáriába, Burgaszba ill. nagyobb gépkapacitással az egyiptomi Hurghadába is biztosítunk nyári járatokat a nap szerelmeseinek. A nyár abszolút újdonsága és egyben slágerdesztinációja idén Barcelona, Katalónia fővárosa lesz és 2018. június közepétől szeptember végéig elérhető a Debrecen Airportról. Fontos információ azoknak, akik a nyaralásukat charter légitársasággal szeretnék Debrecenből megvalósítani: A piacon évek óta túlkereslet mutatkozik, így idén is a “last minute”-re számító utasok igényeit nem biztos, hogy minden esetben ki fogjuk tudni elégíteni, így időszerű a következő hetekben lekötni a nyári utakat, hiszen utána már a szabad időpontok és repülőjegyek száma erősen limitált lesz. A legtöbb utast szállító partnerünk, a Wizz Air a nyári menetrendtől heti 9 ill. a csúcsszezonban heti 10-szer közekedik Londonba, ill. a nyári iskolai szünetben Eindhovenbe is hetente 3-szor utazhatunk Debrecenből. A március végétől heti öt járattal közlekedő Lufthansa járattal még több érkező turistára számítunk Debrecenbe és a régióba ill. további dinamikus beutazó forgalmat prognosztizálunk az immáron 1 éve közlekedő tel-avivi és a decemberben indult Moszkvából közlekedő Wizz Air járatokon is.  

Teljes szélességében lezárták a 38-as főutat

2018.04.18.
Eddig tisztázatlan körülmények között három gépkocsi összeütközött. Az elsődleges adatok szerint a baleset következtében egy személy súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat rendőri irányítás mellett terelik.  
Címkék: 

Új regionális ügyvezető igazgató az FCA CEE élén

2018.04.18.
Andrew Higgins április 9-én foglalta el az FCA közép-kelet-európai regionális ügyvezető igazgatói posztját. A nagy-britanniai Manchester városában született, MBA diplomát szerzett, tagja az okleveles könyvvizsgálók társaságának (Association of Chartered Certified Accountants). Több mint két évtizedes autóipari gyakorlatát olyan nemzetközi márkáknál szerezte, mint a Vauxhall, az Opel, a Saab, a Hummer, a Cadillac, a Chevrolet és a Lotus. Az új ügyvezető igazgató 2015 óta bizonyít az FCA szervezetében. Legutóbb a cégcsoport közel-keleti és afrikai hálózatfejlesztési tevékenységét irányította. Korábban több regionális és globális vezető posztot töltött be értékesítési, marketing, aftersales, valamint pénzügyi területeken. Munkája során megismerkedett és tapasztalatokat szerzett a közép-kelet-európai régióban is. Szaktudását, kiemelkedő vezetői képességeit, illetve szenvedélyes elhivatottságát mostantól az FCA magyar, cseh, és szlovák piacokon működő vállalatának irányításában kamatoztatja. Leköszönő elődje, Alberto De Aza visszatér hazájába, Spanyolországba, ahol a jövőben az FCA helyi szervezetében felsővezetői feladatokat lát majd el. Kulcsfontosságú szerepet játszott az FCA közép-kelet-európai megújításában és fejlesztésében, sikeresen előkészítve a további regionális növekedés üzleti modelljét.  
Címkék: 

Néhány napig szünetelteti a Model 3 gyártását a Tesla

2018.04.18.
Az üzemleállást előzetes figyelmeztetés nélkül jelentették be a dolgozóknak. A Tesla szóvivője közölte, hogy az üzemleállásban nincs semmi rendkívüli, hanem az automatizált gyártási folyamat kiigazítása miatt vált szükségessé. Hasonló okból, a robotok beállítása miatt állították le átmeneti időre februárban is a termelést. A Buzzfeed beszámolója szerint az üzemszünet alatt a dolgozók választhatnak fizetés nélküli szabadság kivétele, vagy fizetett szabadságuk felhasználása között. Ha műszakilag indokolt is, a Teslának mindenesetre kényelmetlenül jön a gyártás leállítása annál a "tömegcikknek" szánt modellnél, amelyhez oly nagy reményeket fűzött. Elon Musk a Tesla vezére a Model 3-ra eredetileg heti ötezres gyártási volument tűzött ki célul 2017 végére, ez azonban idén július végére lett elhalasztva. Március végén heti kétezernél állt a gyártási volumen. Elon Musk nemrégiben közölte, hogy a gyártási folyamat túlzott mértékű robotizálása nem várt problémákat okozott és lelassította a termelést a Teslánál. "Hiba volt túlzott mértékben robotizálni a gyártást a Teslánál. Pontosabban az én hibám volt. Alábecsüljük az emberi munkát" - fogalmazott egy Twitter üzenetében.
Címkék: 

Ricciardo: A Red Bullnak még nyernie kell, hogy maradjak

2018.04.18.
Ricciardo eddig is a pilótakeringő egyik főszereplője volt, múlt vasárnapi győzelme (amit határozott, bátor előzésekkel szerzett meg) pedig még följebb tornázta az értékét. Az immáron hatszoros futamgyőztes adott esetben a Ferrarihoz és a Mercedeshez is igazolhat, de jelenlegi csapta is mindent elkövet azért, hogy 2018 utánra is magához láncolja. A Red Bull vezetői erre többször utaltak a napokban, Ricciardo pedig a Channel 10 nevű ausztrál tévécsatorna egyik műsorában beszélt a jövőjéről. Nyilatkozata során kijelentette, a folytatásban még több potenciált szeretne látni autójában, ebben az esetben ugyanis meggyőzhetőbb lesz. Teljesen egyértelmű, hogy a legjobb autóban szeretnék ülni – jelentette ki határozottan. „Azt hiszem, a hétvége bebizonyította, hogy ha lehetőséget kapok a győzelemre, akkor össze tudom rakni a dolgokat. Képes vagyok ennek a nyomásnak, és ennek az intenzitásnak a kezelésére. Ha most még többet nyerünk a Red Bull-lal, akkor ez az egész sokkal vonzóbbnak fog tűnni” – utalt a szezon végén lejáró szerződés meghosszabbítására. - Ha nem, akkor azt hiszem, lesznek más lehetőségek – tette hozzá sejtelmesen, majd ismét megkérdezték, ha a jelenleg harmadik erőnek tartott Red Bull nem tud emelni a színvonalon, akkor sem tartja-e eléggé jónak a folytatáshoz. „Igen. Ezt mondom az elejétől fogva. A győzelem most segített, de ha hatodikak leszünk a futamokon, nem ez lesz a legvonzóbb opció” – válaszolta. Ricciardo kínai győzelmével 17 pontosra csökkentette lemaradását Sebastian Vettellel szemben a bajnoki tabellán, egyetlenegy siker után azonban az ausztrál teljesen fölöslegesnek tartja, hogy a végső győzelemmel kapcsolatos esélyekről beszéljenek. „Ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudjuk, folyamatosan így kell teljesítenünk. Viszont ha két hét múlva Bakuban ismét győzni tudunk, akkor majd talán azt fogom mondani, hogy igen (van esély)” – zárta gondolatát.

A Waberer's várhatóan csak a 2019-es üzleti évre fizet osztalékot

2018.04.18.
Hozzátette: a társaság folyamatos bővülését jelzi a cég 2017-es árbevétele, ami 17,8 százalékkal, 674 millió euróra emelkedett. A közgyűlés jóváhagyta a Waberer's nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2017. évi egyedi éves beszámolóját, amelynek értelmében a cég tavaly 484,055 millió euró mérlegfőösszeggel, adózás után pedig 817,687 ezer euró veszteséggel zárt. A konszolidált éves jelentést a közgyűlés 681,357 millió eurós mérlegfőösszeggel és 18,390 millió eurós adózott eredménnyel hagyta jóvá. Lajkó Ferenc a közgyűlést követően, a társaság tervei közül példaként említette a további flottabővítést Magyarországon és Lengyelországban. A jövőbeni akvizíciókról pedig megjegyezte, hogy Csehországban és Szlovákiában látnak komoly lehetőségeket. Közölte, a társaság egyelőre nem szenved a munkaerőhiánytól, ugyanakkor megjegyezte, hogy a vállalat azonnal tudna 150 kamionsofőrnek állást ajánlani. Lajkó Ferenc szólt arról is, hogy 2018-ban a tavalyi évhez hasonló, jó évet vár. Az éves rendes közgyűlésen az IFRS szerint elkészített beszámolók mellett a részvényesek felhatalmazást adtak a társaságnak Wabererís törzsrészvények vásárlására a részvényalapú munkavállalói ösztönzési rendszer működtetése érdekében. A Waberer's International Nyrt. részvényeivel 2017. július 6-án indult el a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, részvényenként 5100 forintos induló áron, a papírokkal a prémium kategóriában kereskednek. A részvények legmagasabb ára az elmúlt egy évben 5199, a legalacsonyabb pedig 4110 forint volt.

Emelkedett az üzemanyagok ára - a gázolaj 6 forinttal

2018.04.18.
Az üzemanyagok ára legutóbb március 30-án változott, a benzin 2 forintos emeléssel 367 forintra, a gázolaj 3 forintos emeléssel 371 forintra drágult. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Amerikai gép kényszerleszállása: egy halott, hét sérült

2018.04.17.
A New York és a texasi Dallas között közlekedő repülőgép a pennsylvaniai Philadelphiában hajtott végre kényszerleszállást, fedélzetén 143 utassal és öttagú legénységgel. Az utas a leszállás közben vesztette életét. Leszállás után vizsgálják a hajtóművet A Boeing 737-es típusú utasszállító az első információk szerint az üzemanyagtartálynál sérült meg, a baloldali motor nem sokkal a felszállás után szétrobbant, a géptest egyik darabja leszakadt, és a kényszerleszálláskor a légnyomásváltozás következtében betört ablakon félig kiszippantotta az egyik női utast, akit a többi utas húzott vissza a fedélzetre. A közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint az utasokon pánik vett erőt, a gép fedélzetén eluralkodott a zűrzavar, kivált, amikor elrendelték az oxigénmaszkok felcsatolását. Az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatala megkezdte a vizsgálatot. MTI

14%-os negyedéves növekedés a Volvónál

2018.04.17.
A teljes negyedéves eladások – amelyeken meglátszott az XC40 és XC60 szabadidő-autók sikere, sorrendben az Európai Év Autója és a Világ Év autója elismerések -147 407 autót tettek ki a korábbi 129 148-ról. Az USA nagyon jó negyedévet zárt: 49%-os növekedéssel 20 083 modell kelt el az államokban. Az XC90 és az XC60 SUV-ok vitték a prímet. Kínában, a Volvo Cars legnagyobb piacán 23,3%-kal, 28 768-ra bővült az értékesítés. A kereslet középpontjában a helyi gyártású XC60 és S90 állt.   Eközben Európában visszafogottabb, 5,7%-os növekedésnek lehettünk tanúi. Az öreg kontinens vásárlóinak kedvencei közé tartozott az XC60, a 90-es modellcsalád és a februártól már kiszállított XC40 kis méretű SUV. Világszinten, a két nagy szabadidő-autó párost (XC60 és XC90) a dobogó harmadik fokán a kompakt V40/V40 Cross Country követte. A Volvo Car Groupról A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2017-ben 571 577 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg. A 2017-es decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 38 ezer alkalmazottja van világszerte. A Volvo Cars központi irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Göteborgban, Svédországban található. A kínai központ Sanghajba került. A gyártás Göteborgban, Gentben, Chengduban és Daqingban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.

110 éves a T-modell - megmentik a makói Ford-falat

2018.04.17.
Makón a Deák Ferenc és a Vásárhelyi utca sarkán álló épületben 1922 és 1944 között működött – a városból elszármazott konstruktőr, Galamb József rokonainak jóvoltából – az egykori Ford-lerakat. A falon még ma is kivehető a Ford–Lincoln–Fordson felirat, és a négy, autókat ábrázoló képből is felismerhető egy, még ha nehezen is. Az épületben egyébként jelenleg egy autóalkatrész-kereskedés működik. Farkas Éva Erzsébet polgármester először a veterán autós-motoros egyesület tavalyi közgyűlésén jelentette be a felújítást, részleteket azonban akkor még nem árult el. A teljes homlokzatot, illetve a reklám feliratokat és az ábrákat is restaurálják – már árajánlatokat is kértek és kiderült, hogy ennek költsége 12 millió forint körül lesz. A pénzből 5 milliót a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi előirányzatából kap a város, 7-et pedig saját költségvetéséből áll. Mivel az épület magántulajdonban van, ez utóbbi összeg erejéig jelzálogot, illetve elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be rá. A tulajdonos Népi Iparművészeti Kft. 5 évre vállalja a fal karbantartását, s azt is, hogy annak küllemét megőrzi. Idén azért aktuális a munka, mert éppen 110 esztendős a Galamb által megálmodott, az elmúlt évszázad autójává választott Ford T-modell. A restaurálás után a Ford-fal a 2019 tavaszára megújuló Deák Ferenc utca egyik nevezetessége lesz. Nadobán László, a tulajdonos cég vezetője mindenkinél jobban örül a jó hírnek. – 1983 óta küzdök ezért a falért. Akkor itt a népi iparművészeti szövetkezet működött, aminek én lettem az elnöke, és a helyi pártbizottsággal hadakoztam. Ők le akarták vakolni, amit én nem engedtem – emlékezik. Hozzáteszi: ők is költöttek rá, alászigetelték a falat és felújították a tetőt, hogy a homlokzat ne pusztuljon tovább. Ez 3 millióba került, és a folytatásra már nem maradt pénzük. A költségekbe most mégis beszállnak – a Ford-homlokzatra merőleges falat saját pénzből újítják fel, a beruházás a tervek szerint augusztusra fejeződik be. A felújítás beharangozásaként két molinót már el is helyeztek az épületen. A Ford T-modell 110 évvel ezelőtt kezdte meg hódító útját, ebből az alakalomból a város – Galamb példáját követve – 100 ezres jutalmat tűz ki saját költségkeretéből a legjobb makói ipari tanulónak, illetve hogy az idei év a vállalkozók éve is lesz. Ennek jegyében nemcsak a Ford T-modellek nemzetközi találkozóját szervezni meg Makó, de expót is az ipari és a mezőgazdasági vállalkozóknak, évkönyvet adnak ki, és állandó kiállítóhelyet is biztosítanak. Idén avatták fel a Galamb-emlékpadot, amelyen egy díszes fémtábla jelzi, kinek az emlékét őrzi. A 110 éves Ford T-modellhez kapcsolódó ünnepségsorozat túlnyúlik Makó városhatárán, a múzeum „tájol” is a híres autóval. Például a szegedi Vedres István Építőipari Szakgimnázium földszinti aulájában is bemutatták az autómatuzsálemről és egyik tervezőjéről, a makói születésű Galamb Józsefről rendezett vándorkiállítást. – A Ford T-modell 110 évvel ezelőtt kezdte meg hódító útját, hiszen akkor a Tin Lizzy névre keresztelt autó páratlannak számított – hangsúlyozta Szikszai Zsuzsanna, a makói múzeum igazgatónője. A Bádog Böskének becézett kocsival a tervezők célja az egyszerűség és a megfizethetőség volt – és mindkettő sikerült. Ezzel a modellel indult az autóiparban a tömeggyártás, több mint 15 millió készült belőle 1908 szeptemberétől 1927 októberéig. Kevesen tudják, hogy egészen az 1970-es évekig kellett várni az autóiparnak, hogy ezt a szériát túlszárnyalja. Műszakilag is sok újdonság volt az 544 kilós, 22 lóerős, négyhengeres motorral és kétsebességes váltóval szerelt, 60 kilométer/órás végsebességre is képes autóban – a középiskola aulájában egy 1919-es évjáratú modell volt látható. A tervezésében oroszlánrészt vállaló Galamb Józsefről kiderült, Szegeden is járt iskolába, de már Budapesten diplomázott, 1901-ben. Nemcsak akkor volt minden tárgyból jeles, később is számos szakmát szerzett, így – egyebek között – kovács, kútfúró, rézöntő és kazánkezelő végzettséggel is büszkélkedhetett. Egy, a Magyar Autóklubtól nyert 300 koronás ösztöndíjjal indult világgá, először Németországba ment, majd Amerikába. 1905-ben telepedett le Detroitban, ahol rajzolóként kezdett a Fordnál, majd gyorsan lépegetett felfelé a szakmai ranglétrán. Egészen 1944-ig dolgozott Henry Ford mellett, aki nagyon megbecsülte – a legendák szerint a fizetése annyi volt, mint az amerikai elnöknek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója