A román miniszterelnök a határellenőrzés miatti várakozási idő lerövidítését szorgalmazta

2017.04.13.
A kormányfő a bukaresti kabinet ülésén fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy jelenleg "túl sokat" kell várakozni a határnál. Mint mondta, szerdán beszélt a román-magyar határon levő nagylaki határátkelő illetékeseivel, akik elmondták, átlagban két óra a várakozási idő. A miniszterelnök megállapította, hogy ez sok, majd felszólította Carmen Dan belügyminisztert, tárgyaljon a magyar és a bolgár hatóságokkal, és találjanak közösen megoldásokat a várakozási idő lerövidítésére. Grindeanu azért fejezte ki aggodalmát, mert a következő napokban fognak hazatérni Nyugat-Európából a húsvéti ünnepek alkalmából a román vendégmunkások, ezért a hatóságok jelentős forgalomnövekedésre számítanak. A román miniszterelnök szerint a nagylaki határátkelő mellett a román-bolgár határon levő giurgiui határátkelő számít még kritikus pontnak. Románia április elejétől szigorította a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján. Így az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, ezeket össze kell vetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD). A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről.   (MTI)

Reggeli közlekedési káosz 20 km a dugó az M0-n

2017.04.13.
A balesetben egy ember megsérült. A rendőrök az érintett útszakaszon a forgalmat a belső sávba terelték, az arra közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján közölte, hogy két kamion, két autókat szállító tréler és egy személykocsi ütközött, az egyik trélerről egy autó is leesett.   (MTI)

Harminc millió euróval támogatja az unió a magyarországi közlekedési gáztöltők fejlesztését

2017.04.13.
A tájékoztatás szerint a három nyertes projekt eredményeként 6 töltőállomás jön létre a cseppfolyósított gázzal (Liquified Natural Gas, LNG), valamint a sűrített gázzal (Compressed Natural Gas, CNG) üzemelő közúti járművek számára, egy töltőpont pedig a dunai hajózást szolgálja majd. Lehetőség nyílik továbbá egy új, magyar innovatív terméken alapuló szolgáltatási modell, a Clean Fuel Box alapján 39 CNG töltőpont létrehozására is - tették hozzá. A szervezet felidézte, hogy a 2014-2020 közötti támogatási időszakban a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére 22 milliárd euró jut, ebből az első két évben 300 millió euró támogatást kaptak az új technológiák pályázatai: a pénz több mint 60 százaléka a gázalapú közlekedést, közel 20 százaléka pedig az elektromos töltőpontok kiépítését szolgálja. A támogatás csaknem harmadából a közúti közlekedők számára épülnek gáztöltők, de jelentős a tengeri és a belföldi hajózás részesedése is - írták. Magyarország a rendelkezésére álló források több mint 99 százalékát sikeresen pályázta meg az első két évben, az új technológiákra kiírt keretből pedig annyi támogatáshoz jutnak az MGKKE vezette projektek, mint a többi kohéziós ország hasonló pályázatai összesen - hangsúlyozta az egyesület. A 2011-ben alapított egyesületet a káros anyagok és üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentését és a megújuló gázok - a metán, a biometán, a hidrogén és ezek keverékeikből álló energiahordozók - szélesebb körű felhasználást támogatja.   (MTI)

Változtatható kompresszióviszony Diesel-motoroknál

2017.04.12.
A dízelmotorok esetében a kompresszióviszony felső határát az égési csúcsnyomás és csúcshőmérséklet korlátozza, ugyanis az ezek által előidézett mechanikai- és termikus terhelés képes eltörni és/vagy megolvasztani motorikus alkatrészeket. Haszongépjárművekben nem ritka a 200 bar feletti égési csúcsnyomás, személygépjármű dízelmotorokban 180 bar körül van a csúcsnyomás. Az égési csúcshőmérséklet felső határa 2000 K körül van. A benzinmotorokhoz hasonlóan a dízelmotorok termikus hatásfoka is javul a kompresszióviszony növelésével, viszont a motor túlterhelése mellett más tényező is befolyásolja a tervezőcsoport által meghatározott kompresszióviszonyt. Ilyen a NOx-emisszió, melynek koncentrációja a kompresszióviszony és az égési csúcshőmérséklet növekedésével szintén növekszik. Ebben az is segít, hogy a dízelmotorok nem sztöchiometrikus, mennyiségi keverékképzéssel, hanem minőségi keverékképzéssel, légfelesleggel üzemelnek. NOx emisszió szempontjából nem előnyös a nagy hatásfok: nagy hőmérsékleten, légfelesleg mellett nagy mennyiségű NOx keletkezik. A NOx-kibocsátás csökkentésére jelenleg nagy EGR-rátát alkalmaznak, amihez nagy feltöltőnyomást párosítanak, hogy jusson hely a friss töltetnek (ami kell, hogy a részecskeemisszió ne nőjön meg). A nagy kezdeti nyomások, a nagy kompresszióviszony és a forró kipufogógáz miatt nagy égési csúcsnyomás alakul ki. Erre jelenthet megoldást a VCR, főleg haszongépjárművek dízelmotorjainál. A teljes terhelésű üzemekben az adott teljesítmény-sűrűséghez társuló csúcsnyomás csökkenthető, miközben a részterhelésű üzemet nem befolyásoljuk. Csökkenthető a belső súrlódás és a motor tömege, valamint a szívó és kipufogórendszer tervezésénél nagyobb szabadságfokot enged a változtatható kompresszióviszony a tervezőknek. A technológia nagy mennyiségű kipufogógáz-visszavezetést tesz lehetővé, anélkül, hogy a részecske-kibocsátás az egekbe szökne, valamint az égési csúcsnyomás sem száll el. A haszongépjárművek megbízható működése érdekében nem fokozatmentesen állítható megoldások jönnek szóba, az első teszteket a változtatható hosszúságú hajtórúddal végezték. A FEV fejlesztőcég által kínált megoldás képes ellenállni a dízelekben keletkező nagyobb terhelésnek, így a jövőben meghódíthatja a haszongépjármű-szegmenst is. https://www.youtube.com/watch?v=ABNZY3Enykg A változtatható kompresszióviszony megoldásai a dízelmotorok esetében egy problémába ütköznek: megváltozik a felső holtponti pozíciója a dugattyúnak. A benzinmotorok esetében ez nem gond, mert a keveréket - a gyújtás pillanatát jócskán megelőzve - a szívási és kompresszió ütemben állítjuk elő. A közvetlen befecskendezésű dízelmotorokban (már csak ilyen van) általában a dugattyúban foglal helyet az úgynevezett „omega”-égéstér, melybe a többfuratos befecskendező irányítja a befecskendezési sugarat. Pár fokos eltérés a befecskendezésben megváltoztatja az égési folyamatot és a károsanyag-kibocsátást.  A felső holtpont változtatásával sajnos változik az égéstér és a befecskendező helyzete, így az égésfolyamat is. Mivel általában egy optimumot lehet meghatározni, ezért a változtatható kompresszióviszony kompromisszumkötésre kényszerítheti a mérnököket az égéstér tervezésekor.

Több utast szállítottak Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai

2017.04.12.
A legnagyobb bővülést az International Airlines Grouphoz (IAG) tartozó Aer Lingus, Iberia, British Airways és diszkont Vueling érte el, az adatok azt mutatják, hogy 3,8 százalékkal, 21,1 millióra javult az első negyedéves forgalom. A járatok töltöttsége viszont csak 0,1 százalékpontot tudott javulni 79 százalékra, mert a társaság 3,3 százalékkal növelte a kapacitásokat. A legnagyobb mértékben, 9,5 százalékkal az Aer Lingus növelte forgalmát, az Iberia 3, a British Airways 2,1 százalékot javított értékesített utaskilométerben számolva. Az összesített adat azonban torzít, mert az IAG a kumulált utasforgalomba beszámítja a diszkont Vueling utasait is, míg a többi légitársasági csoport külön kezeli a diszkont járatok forgalmát. Az Air France-KLM konzorcium a regionális HOP!-pal kiegészülve 18,4 millió utast szállított a január-márciusi időszakban, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kapacitások 1,9 százalékos emelése a járatok átlagos töltöttségének 0,8 százalékpontos javulását hozta, a mutató 85,3 százalékon állt, amely a legmagasabb az európai nagy hálózatos légicégek között. Az Air France és a HOP! mindössze 0,3 százalékkal, a KLM viszont 6,5 százalékkal növelte utasai számát. A Lufthansa-csoport adatai szerint a Lufthansa, a Swiss és az Austrian a regionális leányvállalatokkal együtt 19,6 millió utast szállított, ami 3,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Annak ellenére nőtt a forgalom, hogy a társaságok 2,6 százalékkal kevesebb járatot közlekedtettek. A járatok kihasználtsága 1,5 százalékpontot javult és 76,5 százalékot ért el. A csoporton a belül az Austrian 6,6, a Swiss 6,3, a Lufthansa pedig 2,8 százalékkal fogadott több utast a járatok fedélzetén a 2016 január-márciusihoz viszonyítva. Bár a Brussels Airlines hálózatos társaságnak számít, a most már 100 százalékban tulajdonos Lufthansa a diszkont Eurowings forgalmával együtt számolja el a belga cég utasforgalmát.

Május elején jön a Food Truck Show

2017.04.12.
A családi programokra fektetik a hangsúlyt az idei Food Truck Show szervezői. A Kincsem Parkban május 5 és 7 között az ország egyik legnagyobb majálisára készülnek. Az Food Truck Show-n 50 street food-os büfékocsi kínálatából válogathat a közönség, akik egész hétvégén szavazhatnak arra, ki nyerje el az Év Food Truck-ja címet. A Kincsem Parkba idén is elhozzák az előző év közönség kedvencét, az ország egyik legnagyobb körhintáját, de lesz arcfestés, állatsimogató és pónilovazás is. Az eseményen felépül a Hungaroring miniringje, és a családok együtt próbálhatják ki a Magic Box logikai játékait. A hétvége alatt egymást követik az agár- és lóversenyek, esténként pedig koncertekkel és Food Truck Cinema filmvetítéssel zárják a majálist. Az idei Food Truck Show különlegessége, hogy az eseményen a street food-ok mellett utcai szórakoztatás lekülönbözőbb műfajai is megjelennek a Street Art Show nevű kezdeményezésnek köszönhetően. Ahogy a legjobb büfékocsira, a leglátványosabb utcai művészre is lehet szavazni, a győztes pedig magas pénzjutalomban részesül. A Food Truck Show hétvégéje alatt a Kincsem Park és a Deáktér között nyitástól zárásig közlekedik egy sárga amerikai iskolabusz, amivel ingyenesen utazhatnak a helyszínre az érdeklődők. A 2-es metró Pillangó utcai megállójától pedig kisvonat viszi a bejárathoz a közönséget.
Címkék: 

Rendőrök köröztek a ringen

2017.04.12.
A pilóták a számukra kötelezően előírt éves megújító szakvizsgán bizonyították, hogy télen sem rozsdásodtak be képességeik, és a járművek üzembiztosságát, műszaki biztonságát gépátvételen ellenőrizték fürkész szemek. Amint gép és ember jogosulttá vált a szolgálat ellátására, Ménkű Szilvia alezredes és Nádházi Brigitta százados, a PMRFK közlekedésrendészeti osztályának irányítói meghatározták az idei első útirányt a megye kapitányságairól összesereglett 36 főnyi állomány részére: Irány a Hungaroring! Benzinvénájú, kanyarkedvelő ember számára kevés szebb hívószó létezik, mintha arról informálják, hogy egy délutánra birtokba veheti Magyar­ország legjobb és legismertebb versenypályáját. Sportmotortól kamionig, szériakupák autóitól a királykategóriát jelentő Forma–1-es rakétákig a világ leggyorsabb versenyzői itt küzdenek meg egymással. Hogy a különleges vonalvezetésű pályán töltött órák ne pusztán a motoros zsaruk adrenalinnövekedését szolgálják, arról is tettek a szervezők.

Autószerelés közben lelte halálát az ötven éves férfi

2017.04.12.
A bild.de beszámolója szerint egy ötven éves férfi a németországi Rheinfelden településen meghalt, mert a saját autója ráborult hétfőn este. A férfi emelővel megemelte a kocsit, majd nekiállt a karosszéria javításának. Az emelő azonban eddig tisztázatlan okból felmondta a szolgálatot és az autó ráesett az alkalmi szerelőre, aki a helyszínen életét vesztette.  
Címkék: 

Nőtt a német prémium autómárkák eladása

2017.04.12.
A Daimler az idén január-márciusban 516 ezer Mercedes-Benz márkájú autót értékesített, 16 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A BMW AG a BMW márkából 5,2 százalékkal növelte eladásait 503 ezerre. A Volkswagen AG Porsche márkája az első negyedévben hét százalékkal több, 59,7 ezer autót adott el, ami a cég történetében értékesítési rekord. A Volkswagen AG VW márkájából viszont 1,3 százalékkal kevesebb kelt el az idei első negyedévben, mint tavaly annak ellenére is, hogy márciusban már 2,5 százalék volt a növekedés. A Volkswagen AG Audi márkája csütörtökön teszi közzé eladási adatait. A német autógyárak elsősorban kínai értékesítési sikereiknek köszönhetik első negyedévi eladásaik növekedését. A Daimler 40 százalékkal több, 145 ezer autót adott el Kínában, első alkalommal többet, mint a BMW. A BMW kínai eladásai 12,4 százalékkal 143 ezerre emelkedtek az első negyedévben. A Porsche 10 százalékkal több, 18,1 ezer autót adott el Kínában az első negyedévben. A Daimlernél az eladások növekedése mellett az eredmény is jelentősen javult az első negyedévben, az adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredmény az egy évvel korábbinak közel duplájára, 4,01 milliárd euróra emelkedett, bár jórészt egyszeri tételek hatásának köszönhetően. Az idén 690 millió euró ingatlaneladásból származó bevétel emelte meg az eredményt, a tavalyi bázisértéket pedig egyszeri tétel csökkentette. A Daimler személygépkocsi üzletágának működési eredménye hatvan százalékkal 2,23 milliárd euróra emelkedett az első negyedévben. A tavalyi bázisértéket új modellekre való átállás költségei csökkentették.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója