Új ügyvezetőt igazolt az NNG

2016.03.07.
Az NNG 11 év alatt garázscégből mintegy ezerfős vállalattá nőtt. Portfóliója is bővült, ma már nem csak navigációt, hanem komplex szolgáltatásokat is kínál partnereinek. A cég a következő időszak egyik legnagyobb üzleti lehetőségét az internetre kapcsolódó autókban látja: egyes becslések szerint 5 éven belül az új autók 90 százaléka rendelkezik majd online kapcsolattal. Az cég további növekedésének irányítására a vállalat 2016. március 1-jével új, a globális piaci terjeszkedésben és üzletfejlesztésben jártas ügyvezető igazgatót szerződtetett. Giles Shrimpton szoftverfejlesztő mérnökként kezdte pályafutását, majd felsővezetői pozíciókat töltött be a Philipsnél, a Siemensnél és az autóipari navigációs szoftvereket fejlesztő Tom Tom-nál. - Úgy gondolom, hogy ha egy cég négy éven keresztül több mint 40 százalékos bővülést tud elérni, akkor ott valamit nagyon jól csinálnak. Az NNG egy új szintre lép, és én rendkívül izgalmas feladatnak tartom ebben a fázisban vezetni a céget – mondta el Giles Shrimpton, az NNG ügyvezető igazgatója. A cég központja és fejlesztői bázisa továbbra is Magyarországon marad, ahol a tervek szerint idén veszik fel ezredik munkavállalójukat – jelezte az új vezető.
Címkék: 

Utazás 2016 - Több mint 35 ezer látogató a kiállításon

2016.03.07.
A csütörtöki szakmai nap látogatottsága 20 százalékkal volt magasabb, mint tavaly, és vasárnap is több látogató érkezett a Hungexpo Vásárközpontba mint 2015-ben. Az idei Utazás kiállítás szakmai díszvendége Kína volt. A kiállítás kulturális díszvendége az idei olimpiai játékok házigazdája, Brazília, a belföldi díszvendég Budapest volt. A megnyitó napján, csütörtökön, az Utazás kiállításon mutatkozott be az új Budapest-kártya is. A 9. Bringaexpót idén is az Utazás kiállítással egy időben rendezték meg, ám a legnagyobb hazai kerékpáros kiállítás most először valósult meg a Hungexpo Zrt. szervezésében. A Bringaexpóra jegyet vásárlók száma idén közel duplájára nőtt tavalyhoz képest.
Címkék: 

Tarlós: nem olyan gyorsan bírságolnak a közterület-felügyelők

2016.03.07.
A lap felidézi: a Kúria szeptemberben az utólagos bemutatást szabályozó paragrafus több részletét megsemmisítette, mire a városvezetés februárban a mozgáskorlátozottakra vonatkozó részek kivételével az egész érintett bekezdést törölte, ez pedig nagy felháborodást váltott ki. A lap szerint a főváros attól tartott, hogy a korlátlan utólagos bemutatással sokan visszaélnek majd, de az elmúlt hónapok adatai szerint ezzel a lehetőséggel az autósok alig 10-15 százaléka élt. A lapnak Tarlós István főpolgármester elismerte, hogy hibáztak, és a Kúria határozatának indoklásában szereplő felhívást, hogy a visszaélések visszaszorítására találjanak "törvényes megoldást", nem fogadták meg. Hozzátette: mindenképpen megnyugtató jogi megoldást szeretne.

Latvala nyerte a Mexikó-ralit

2016.03.07.
Jari-Matti Latvalának nagyon rosszul indul a 2016-os szezonja, mivel Monte-Carlóban és Svédországban is idő előtt kiesett. Mexikóban azonban javítani tudott, és hibátlan versenyzéssel megszerezte a győzelmet, a 21 gyorsaságiból 11-en nem talált legyőzőre. A finn már az első gyorsaságin átvette a vezetést, és aztán nem is engedte ki a kezéből. Vasárnap reggel már 90 másodperccel vezetett a háromszoros világbajnok csapattársa, Sebastien Ogier előtt. A francia az utolsó gyorsaságin hiába hozott több mint 25 másodpercet, így is több mint 1 perccel kapott ki az összetettben, viszont a Powerstage-en győzni tudott, amiért 3 plusz pontot kapott. Ogier idén elsőször vesztett pontot, de mivel a bajnokságban a második helyezett Andreas Mikkelsen Mexikóban kiesett, így is növelni tudta az előnyét összetettben, ami immár 35 pont. A Volkswagen norvég versenyzője a harmadik helyért küzdött, mikor szombat délután balesetet szenvedett, és kiesett. Elvileg a Rally2 szabályok miatt vasárnap visszaállhatott volna a versenybe, de a Volkswagen azt állapította meg, hogy a Polo R-t lehetetlen ennyi idő alatt a helyszínen megjavítani. Tempó alapján csak Thierry Neuville volt esélyes megszorongatni a Volkswageneket, de a Hyundai belga versenyzője két balesetet is szenvedett, a második után a navigátorával kórházba is bevitték átvizsgálásra, de szerencsére nem lett bajuk. A harmadik helyet elvileg Dani Sordo, a Hyundai spanyol versenyzője szerezte meg, de aztán két perc büntetésre ítélték, amiért a megengedett 28 helyett 29 abroncsot használt fel a versenyen. Viszont akkora különbségek alakultak ki a verseny végére, hogy még a büntetéssel együtt is csak egy helyet esett vissza, így a negyedik lett. Sordo büntetésének köszönhetően a Ford Fiestát hajtó Mads Ostberg állhatott fel a dobogóra, aki az összetettben már a második helyen áll. Az ötödik helyen Hayden Paddon végzett a Hyundai-jal, a hatodikon pedig az észt Ott Tanak egy Ford Fiestával. Eredmények:   1 Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Volkswagen 4h25m57.4s 2 Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Volkswagen 1m05.0s 3 Dani Sordo Hyundai Motorsport Hyundai 3m37.9s 4 Mads Ostberg M-Sport World Rally Team Ford 5m36.4s 5 Hayden Paddon Hyundai Motorsport N Hyundai 6m22.6s 6 Ott Tanak DMACK World Rally Team Ford 9m59.5s 7 Martin Prokop Jipocar Czech National Team Ford 12m58.5s 8 Lorenzo Bertelli FWRT s.r.l. Ford 14m09.6s 9 Teemu Suninen TGS Worldwide Ou Skoda 18m01.8s 10 Valeriy Gorban Eurolamp WRT Mini/BMW 32m37.3s   Az egyéni világbajnokság állása: 1 Sebastien Ogier 77 2 Mads Ostberg 42 3 Andreas Mikkelsen 33 4 Dani Sordo 30 5 Hayden Paddon 29 6 Jari-Matti Latvala 27 7 Ott Tanak 24 8 Thierry Neuville 15 9 Stephane Lefebvre 10 10 Martin Prokop 6 10 Henning Solberg 6 12 Elfyn Evans 6 13 Lorenzo Bertelli 4 13 Craig Breen 4 15 Teemu Suninen 3 16 Esapekka Lappi 2 17 Armin Kremer 1 18 Valeriy Gorban 1 19 Kris Meeke 1  
Címkék: 

Nőtt az új autók eladása Csehországban január-februárban

2016.03.07.
A legkeresettebb márka továbbra is a német Volkswagen konszernhez tartozó hazai gyártású Skoda, amely a csehországi autópiacon 34,8 százalékkal részesedik. Januárban és februárban összesen 12 ezer 809 Skoda személyautót adtak el a cseh üzletekben, ami 25 százalékos éves növekedés. Josef Vlcek, a Skoda Auto csehországi kereskedelmi részlegének igazgatója szerint a gyár termékei iránti folyamatosan növekvő kereslet jórészt annak köszönhető, hogy a Skoda az utóbbi két év alatt országos szinten megújította értékesítési és szervizelési hálózatát. A második helyen, 3495 eladott autóval a Volkswagen áll, éves szinten ez azonban 12 százalékos visszaesés. A Volkswagen piaci részesedése 9,5 százalék. A harmadik legkeresettebb márka a dél-koreai Hyundai, amelynek eladása 8 százalékkal visszaesett, a 2666 eladott személyautó a cseh piac 7,2 százalékát jelenti. A negyedik és az ötödik helyen az amerikai Ford és a román Dacia állnak 2221 és 1782 értékesített autóval. Ezen márkák piaci részesedése 6, illetve 4,8 százalék. Mindkét márka eladása mérsékelten nőtt az idei első két hónapban.

Újabb szankciók az engedély nélküli taxis szolgáltatók ellen

2016.03.07.
Kiemelik: a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló kormányrendelet február 9-én kihirdetett módosításában új elemként jelenik meg egy önálló bírságtétel. A diszpécserszolgálati tevékenység jogosulatlan, engedély nélküli végzése esetén kiszabható, 300 ezer forintos szankció az előírás hatályba lépése, március 11-e után alkalmazható a gyakorlatban. Február 19-én lépett hatályba a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló kormányrendelet módosítása, ami lehetővé teszi a rendszám helyszíni elvételét azoktól, akik személytaxi-szolgáltatást nyújtanak tevékenységi engedély nélkül. A kormányzat a későbbiekben is folyamatosan vizsgálja az egyes intézkedések hatásait, az eredményekről, tapasztalatokról rendszeresen egyeztet a taxis szervezetekkel, érdekképviseletekkel. Amennyiben indokoltnak bizonyul, a fejlesztési minisztérium kész újabb szankciók mielőbbi bevezetésének lehetőségét is mérlegelni - írták. Hangsúlyozták, hogy a kormány a taxis szolgáltatást legálisan végző, adót fizető taxisok mellett áll. A fejlesztési minisztérium ahogy eddig, a továbbiakban is folyamatosan keresi a versenyt súlyosan torzító, jogellenes gyakorlatok elleni hathatós fellépés jogszabályi eszközeit.

Nyolc halálos baleset és 37 ittas vezetés a hétvégén

2016.03.07.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 874 személyt fogott el, közülük 398 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 129 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 821 személyt állítottak elő, köztük 359 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 37 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 357 esetben foganatosítottak. A rendőrök 2016. március 4-én 0 óra és 2016. március 6-án 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 409 főt fogtak el, 3 személlyel szemben közokirat–hamisítás és további 2 fő ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Viharos szélre és fagyra is fel kell készülni

2016.03.07.
Hétfőn hajnalban, kora reggel a csapadékmentes, szélvédett középső országrészben foltokban köd képződik. Több helyen kell viszont záporokra készülni, hajnalban és kora reggel az Alpokalja magasabban fekvő területein vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Napközben pedig a Duna-Tisza közén egy-egy zivatar is lehet. A leghidegebb órákban 1-8 fok lehet, napközben 6-14 fokig melegszik a levegő, az Alpokalján lesz a hűvösebb. Kedden elszórtan, elsősorban a Dunától keletre várható eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 0 és 5, a legmagasabb nappali 9-13 fok között alakul. Szerdán keleten lehet helyenként eső, zápor. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a maximumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű. A Dunától keletre csütörtökön is több helyen valószínű eső, zápor, elsősorban nyugaton lehetnek napos időszakok. A leghidegebb órákban 0-5 fok lehet. Napközben 9-14 fokig melegszik a levegő. A hosszú hétvége első felében is jellemzően erősen felhős lesz az ég. Pénteken, szombaton és vasárnap is lehet elszórtan kisebb eső, zápor. A minimumhőmérséklet pénteken 1-6, szombaton és vasárnap 0 és plusz 5 fok között valószínű. A nappali maximumok pénteken 9-12, szombaton 7-12, vasárnap 8-12 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
Címkék: 

Budapest Motor Fesztivál a HUNGEXPO-n!

2016.03.06.
Hazánk legnagyobb szezonnyitó motoros rendezvénye minden évben elhozza a felszerelésekkel, ruházatokkal, kiegészítőkkel foglalkozó cégeket, akik közül többen kedvezményeket is adnak a vásárolni vágyóknak. Március 18. és 20. között a látogatóknak lehetőségük nyílik egy helyen és egy időben megismerkedni a különböző oktatási, és sportszervezetekkel, de megjelennek a kapcsolódó hatóságok is. A számtalan termék és szolgáltatás mellett a pavilonban megtekinthetők lesznek a legnagyobb motormárkák, így látható és megismerhető lesz az Aprilia, BMW, Ducati, Harley-Davidson, Honda, Husquarna, Kawasaki, Keeway, a Piaggio csoport és a Suzuki termékkínálata is a HUNGEXPO Budapest Vásárközpont „G” pavilonjában. Az új szériamodellek mellett, az „F” pavilonban az igazán egyedi járművek kapnak helyet az Épített Motorok és Autók Találkozóján (EMAT), itt mutatkoznak be a különböző motorépítők épített motorjaikkal és autóikkal, az itt megrendezésre kerülő Devil’s MC és Rusty Rodders CC keretein belül. Azokat a látogatókat, akik használt motor vásárlásán gondolkodnak, a „C” pavilonban várják az egyéni tulajdonosok saját motorjaikkal, és a hivatalos importőrök is motorkínálatukkal, a másodjára megrendezésre kerülő Használtmotor Vásáron. Szintén a „C” pavilon lesz a helyszíne az idei újdonságnak, a Veterán Motor Kiállításnak, ahol háború előtti és utáni Német, illetve Orosz motorokkal találkozhatunk. A hazai motorgyártás is bemutatkozik a Weiss Manfred gyár, a Rákosi Művek és a Csepeli Motorkerékpárgyár darabjaival. Olyan márkák jelennek meg a kiállításon, mint az Indian, Méray, Jawa vagy a Velorex. Mindezek mellett különleges versenymotorok is bemutatásra kerülnek, a színpadon, pedig a nyitva tartás alatt érdekes előadások kerülnek megrendezésre olyan témában, mint a háború előtti magyar motorkerékpár gyártás, a Posta járműparkja és a Méray motorok története. A pavilonok közötti szabad területet a szervezők idén is programokkal töltik meg, ahogy már megszokhatták a látogatók a Budapest Motor Fesztivál lesz a Hungarian Stunt Riding Bajnokság egyik fordulójának az állomása, a versenyszámok között, pedig a profi Freestyle Motocross versenyzők légi akrobatikával szórakoztatják a közönséget. De számos egyéb program is megrendezésre kerül, mint a Hungaroring Motoros Akadémia, és a Safety Hungary bemutatója, vagy a KRESZ szimulátos és a quad tesztelés. A rendezvényre érdemes a belépőjegyet előzetesen online vásárolni, hogy elkerüljük a sorban állást a jegypénztáraknál, illetve az online vásárolt Budapest Motor Fesztivál belépő idén is beváltható egy gokart futamra a SiLverKart-nál. További információkért és jegyvásárlásért, látogasson el a www.motorshow.hu, és www.facebook.com/motorfesztival oldalakra.

Harley és/vagy Ossian rajongók itt a helyetek!

2016.03.06.
Inspirációtól a kiteljesedésig, hangjegytől a kész zenéig olyan különleges pillanatokba kaptunk betekintést a harminc éves zenekar frontemberétől mely az Ossian egy új arcát mutatta meg. A banda melynek neve összeforrt a hazai rockzene felvirágzásával, most az Open Road Fest színpadán szólaltatja meg az örök klasszikusokat, és a vadi új szerzeményeket, melyek először fesztiválon lesznek hallhatók élőben! Az új albumról az Ossian frontembere Paksi Endre őszinte lelkesedéssel mesélt és elöljáróban egy-két exkluzív információt is megosztott velünk. „Az új albumon, ami a Fényárban és félhomályban címet kapta, nagyon sokat dolgoztunk. Arra törekedtünk, hogy lendületes, változatos dalokkal örvendeztessük meg a rajongókat a jubileum alkalmából. Igyekeztünk megújulni, új megoldásokat, apró hangszerelési ötleteket belevinni a számokba– mondja Paksi Endre. A lemezen egyébként tizenegy dal szerepel majd, „köztük egy különleges, a Hajnalban című instrumentális szerzemény, amely a tavaly januárban, tragikus hirtelenséggel elhunyt zenekari technikus barátunk emlékére született”- teszi hozzá szomorúan Endre. „Ezen a rögös pályán az Ossian idén már a harmincadik születésnapját ünnepli, és jelenleg a legsikeresebb, korszakát éli”- meséli Endre, majd beavat a jubileumi ünneplésbe, amit nem más, mint az új lemez és egy közel száz megállós koncertturné, melynek legnépszerűbb megállója az alsóörsi Open Road Fest, ami Endre szavaival élve „az egyik legprofibban szervezett hazai fesztivál, kiváló technikával, és remek közönséggel.” A The Sweet előtt színpadra lépő Ossian frontembere egy érdekességet is megosztott a fellépés kapcsán, méghozzá azt, hogy ő maga is nagy Sweet rajongó  „A Sweet fiatalkorom egyik meghatározó bandája volt. Az egyik első album, amit megvettem, a Sweet Fanny Adams volt! Nemcsak az összes sorlemezük van meg, hanem rengeteg ritkaság, koncertfelvételek, demók, az albumok alternatív verziói, ki nem adott dalok, szóval elég komoly a gyűjteményem”- meséli Endre. S mit kérdezne a magyar rock atyja pályatársától? „Rengeteg mindent, főleg a régi dolgokról, de megelégednék egy közös fotóval is.” Az Ossian utánozhatatlan zenei érzékkel vegyítve a rock and roll, a hard rock és a popzene elemeit a mai napig izgalmas hangzásvilágú és népszerű dalokat készít. A frontember szerint a „téma az utcán hever” így az isteni szikra olykor a leghétköznapibb helyzetekből származik. A motivációt a zene szeretete és az új album elkészülésével járó adrenalin adja, na meg persze a fellépések. „A fesztivál-fellépések mindig egy kicsivel több kihívást jelentenek, mert itt olyan emberek is meghallgatnak minket, akik nem feltétlenül a zenekar rajongói, de pont ez az izgalmas ebben.” A színpadra lépés előtti titkos rituálé pedig nem más, mint „egy közös kézfogás és a szlogenünk, hogy "most megmutatjuk!” A rituálé az Open Road Fest színpadra lépése előtt sem maradhat el, ahova az új lemez szerzeményeit és az Ossiantól megszokott fergeteges hangulatot is magukkal hozzák. Váltsd meg jegyed minél előbb, nehogy lemaradj a The Sweet! és a hazai rock történelem koronázatlan királyának, az Ossiánnak koncertjéről! Fotómontázs a tavalyi fesztiválról - A zenei programok mellett, motoros fronton is eseménydús kaland várja a résztvevőket!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója