Bővült a duális típusú képzés a Kecskeméti Főiskolán

2013.09.07.
Tavaly ősszel két cég közreműködésével 25 hallgató kezdhette meg tanulmányait a modellértékű képzésben, most 16 cég   közel 50 elsőéves hallgatóval ír alá ún. hallgatói munkaszerződést.  A járműmérnöki alapszak mellett most már gépészmérnöki és műszaki menedzser szakon is lehetőség van a duális típusú képzési formára a Kecskeméti Főiskolán.Úttörő feladatot vállalt magára a Kecskeméti Főiskola, amikor vállalati partnerei együttműködésével német mintára megkezdte a duális típusú képzés kidolgozását és bevezetését – hangsúlyozza dr. Ailer Piroska, az intézmény rektora.    2012 őszén 25 járműmérnök szakos hallgató kezdhette meg tanulmányait az új képzési modellben, amely leginkább a cégeknél eltöltött hosszabb és intenzívebb gyakorlati szakaszokban különbözik a nem duális alapképzéstől. Ez szemeszterenként átlagosan 12 hetet jelent beleértve a nyári gyakorlati időszakot is. A Kecskeméti Főiskolára jelentkezők, ill. felvettek közül a vállalatok saját szempontjaik és elvárásaik alapján maguk választják ki azokat a hallgatókat, akikkel szerződést kötnek, s akik tanulmányaik ideje alatt díjazást kapnak a cégtől.  A cél elsősorban a vállalat működését jól ismerő és elkötelezett szakemberek „kinevelése”, de a szerződés egyik fél számára sem jelent kötelezettséget a diploma megszerzése után.Egyre nagyobb az érdeklődés a cégek részéről, ezért a választható szakokat is bővítettük – emeli ki prof. dr. Belina Károly, a GAMF Kar dékánja. Az új tanévben a járműmérnöki mellett a gépészmérnöki és a műszaki menedzser szakon is beindul a duális típusú képzés. A csatlakozó vállalatok különböző méretűek más-más igényekkel, de mi ugyanolyan nyitottan fogadjuk azt a céget, amelyik 1 hallgatót szeretne felvenni, mint amelyik 10-et. Eddig 16 cég lépett be a rendszerbe, amelyek a most induló tanévben közel elsőéves hallgatóval kötnek szerződést.  A csatlakozók között nem csak Kecskeméten vagy térségében működő cégek vannak.  Ezekben az esetekben a hallgatók utazásának támogatásával és szállás biztosításával is segítik a gyakorlati képzést.2013. szeptember 19-én  9-től 15 óráig az AIPA Klaszter konferenciát szervez I. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA – A gyakorlatorientált műszaki felsőoktatás új lehetősége Magyarországon címmel a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán. A tanácskozás célja a hazai és nemzetközi duális felsőoktatási modellek és a gyakorlatorientált képzéshez kapcsolódó vállalati partnerek gyakorlatának bemutatása, valamint a duális felsőoktatási megoldások illesztése a felsőoktatás képzési és szabályozási rendszerébe megvizsgálva a duális felsőoktatási modellek egységesítésének lehetőségeit.A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. A részvételi szándék jelzését a cser.lilla@aipa.hu e-mail címen 2013. szeptember 12-ig várják.A duális típusú képzésbe bekapcsolódott cégek:Bertrans Logisztikai Zrt. (Kecskemét)CabTec Kft. (Kecskemét, Szentes)Delphi Connections Systems Hungary Kft. (Tatabánya)Deltaplast Kft. (Kecskemét)Fémalk Zrt. (Budapest)Guardian Orosháza Kft.Hilti Szerszám Kft. (Kecskemét)Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. (Kecskemét)Kresz & Friedler Kft. (Pécsvárad)Kunplast-Karsai Zrt. (Kiskunfélegyháza)Kühne + Nagel Kft. (Páty)Lux-Electro Kft. (Kecskemét)Magna Automative Hungary Kft. (Helvécia)Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (Kecskemét)Phoenix Mecano Kecskemét Kft. (Kecskemét)Zollner Kft. (Vác)  

Képzési és mentorprogram innovátoroknak

2013.09.07.
Az Innovatív Generáció (iGen) Pályakezdő Innovációs Program ebben az évben indult. Gyakornoki program, képzés és inkubáció egyben, amelynek első csoportjába 91-en jelentkeztek, és a 28 résztvevőből 17-en végezték el.    Októberben a Kreater négy párhuzamos csoporttal elindítja a program második hullámát.   A közlemény szerint az ügynökség három éve gyűjti a társadalmi innovációs ötleteket, és megvalósításukhoz civil és üzleti partnereket keres.   A csoportokba azok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az innovációk és a start-upok világa iránt, valamint akik elszántak saját ötletük megvalósításában, de egyedül vannak és nem tudják, hogyan vágjanak bele, harmadrészt akik pontosan tudják, hogy mibe szeretnének belevágni és a csapat is megvan hozzá, de szeretnének három hónap alatt jelentős lépéseket tenni a megvalósítás felé.    A negyedik csoportba a Kreater meghívása alapján jelentkezhetnek azok, akik hoztak már létre társadalmi innovációt, de a továbblépéshez vagy a fenntarthatósághoz, esetleg egy újabb innovációs hullámhoz jól jönne nekik egy innovatív közeg.    A program új elemeként a Kreater létrehozza az iGen Alapot. Az alapban összegyűlt pénzből a három hónap végén a két perces, legnépszerűbb videók alapján a győztes csapatok, innovátorok, ötletgazdák tőkét, illetve anyagi támogatást kapnak az induláshoz. Ezt az alapot segíthetik támogató partnerek pénzzel vagy természetbeni támogatással, a résztvevőknek odaítélt termékekkel és szolgáltatásokkal.   A továbbfejlesztett iGen program része ezen felül egy külső mentorhálózat - közölte az ügynökség.MTI 
Címkék: 

Pintér: A Rába kész a Volvo-buszok gyártásának megkezdésére

2013.09.06.
Pintér IstvánNem csak a győri, hanem az országos közvéleményt is élénkén foglalkoztatja a kérdés, mikor gördül le Győrben az első Rába-Volvo közös fejlesztésű autóbusz és mikor az első Rába-Renault közös fejlesztésű tűzoltó autó?A válság után megváltozott a vállalatok kockázatvállaló képessége, így a miénk is. Mindkét projektre azt mondjuk, igényvezérelt, ez azt jelenti, hogy a piaci lehetőségek függvényében tudjuk ezeket a projekteket kivitelezni. Konkrétan fogalmazva, minden olyan tenderen indulni fogunk, ahol akár autóbusz-, akár tűzoltó autók beszerzéséről van szó, és természetesen nyerni szeretnénk.Várhatóan még az idén elindul a gyártás Győrben?Kevés tender van nyitva, a Volánbusz írt ki egy jelentőset, ezen indultunk, ( ezen nyertek, a szerk. megj.) Pécsen is zajlik egy, s a BKK-tenderén is indulni fogunk.Ha tendert megnyerik, nyomban megindul a gyártás?Nyilvánvalóan a tenderben megfogalmazott határidőre szállítunk.Ezek szerint a Rába teljesen készen áll a Volvo-buszok és a Renault tűzoltók gyártására?A lokalizálási program azt jelenti, hogy a megrendelések függvényében kezdjük el a helyi összeszerelést. Minél nagyobb a megrendelt mennyiség, annál gyorsabban valósulhat meg a program, de ne felejtsük el, hogy ezeket a lépéseket a gazdasági racionalitás határozza meg. A Rába számára elsődleges cél, hogy a más piacokra szállított és már bizonyított termékeit itthon is beépítse, gondolok itt a futóművekre, ülésekre.Indítottak egy beszállítói programot is, a Volvo-buszokhoz és Renault tűzoltóautókhoz kapcsolódóan. Megvan már a mérleg, hányan jelentkeztek?Körülbelül háromszáz vállalkozás jelentkezett, ennek feldolgozása megkezdődött. Számukra óriási a lehetőség, hogy nemzetközi szinten is megmérettessenek, s a Rábán keresztül nagy cégek beszállítói legyenek.A Rába katonai járműveket is gyárt, a NATO-val kötött megállapodás alapján a honvédség újítja fel járműparkját. Ez a projekt hol tart?Nagyjából a felénél, 2002-ben nyertük meg a programot, 2003-ban indult. A honvédségnél azóta nagy változások történtek, s a programnak rugalmasan alkalmazkodnia kellett a körülményekhez.Van a futómű és a jármű üzletágak mellett egy harmadik is, az alkatrész. Mondhatjuk, hogy a válság leginkább ezt érintette, hiszen többek között a Magyar Suzukinak üléseket szállítanak, s Esztergomban a gyártás igencsak visszaesett.A válság minden üzletágat érintett, s a méret is hasonló volt, 30-40 százalékos csökkenésekkel. Ami az alkatrész üzletágat illeti, azt a cél fogalmaztuk meg, hogy be kell lépni a nyugat-európai klubba, magyarán a Suzuki mellett ki kell építeni egy másik üzletet. Ez nem egyszerű, mert a személygépkocsi ipar meglehetősen zárt ellátási láncot működtet, és ezen változtatni nem egyszerű. Ezért kerestünk Németországban egy stratégiai partnert, a Fehrer Automotivot, aki elismert szállítója olyan márkáknak, mint például a Volkswagen, Audi, vagy akár a BMW, s rajtuk keresztül elkezdtünk szállítani a Volkswagennek. Évi 800 ezer darab autóhoz készül Móron hátsó ülés kartámla. Jövőre szeretnénk elérni, hogy a német személygépkocsi gyártóknak szállított fém alkatrészek értéke összemérhető legyen a Suzukival.A közelmúltban újabb öt évre megválasztotta a közgyűlés a Rába elnökének, száz százalékos szavazati aránnyal. Ezek szerint első-utolsó munkahelye lesz a Rába?Nagy megtiszteltetés ez az száz százalékos szavazati arány. Az biztos, hogy eddig első és utolsó munkahelyem a Rába, a nyugdíj azonban még messze van, tíz év, ha nem változnak a szabályok.Mennyit változott a Rába az egykoron vörös báróként emlegetett Horváth Ede-időszakhoz képest?Száznyolcvan fokos változást élt meg a cég, ami sok esetben nagyon fájdalmas volt. Azt szoktuk mondani, a Rába is egy olyan hajó, ami lassan fordul, de gyorsan süllyed. De félre téve a tréfát, úgy gondolom, ma a Rába nyugati mércével mérve is egy korszerű vállalat, amely sikeresen integrálódott a globális járműiparba és világszínvonalon képes kiszolgálni első rangú partnereit. Ráadásul vannak olyan szegmensek – ilyen például a nagyteljesítményű mezőgazdasági erőgép futóművek piaca, amelyek specialistájaként a Rába a nemzetközi élvonalba tartozik. Hisszük és valljuk, hogy jövőnk a korszerű, magas mérnöki tartalommal bíró, minőségi termékekben rejlik. Ezen stratégiai víziónk alátámasztására több mint két évvel ezelőtt elindítottunk egy jelentős beruházási programot, melynek eredményeképpen létrehoztuk a Rába Fejlesztési Intézetet.  Önálló kutatás-fejlesztési központunk révén egyfajta teljes megoldásszállítóként képesek vagyunk nemzetközi vevőink fejlesztési igényeinek magas színvonalú kielégítésére.A Rába a közelmúltban tette közzé fél éves eredményét, a társaság kimagasló csoportszintű üzemi teljesítménye soha nem látott szintet ért el, teljes átfogó jövedelem szerinti eredménye pedig az ezredforduló óta eltelt évek rekordja. Előbbi a 2012. évi hasonló időszakhoz képest 400 százalékkal 2 milliárd forintra nőtt, utóbbi közel megduplázódott, és 1 milliárd 854 millió forintot tett ki. Miközben a világban még a válság jegyeivel küzdenek, a Rába szárnyal. Mi az oka?Fél év vagy egy év eredménye önmagában nehezen értékelhető. Ha visszatekintünk az elmúlt tíz évre, elmondhatom, egy tudatos építkezés zajlott a Rábánál, s ennek egyik részeredménye a fél éves eredmény. A válság után újragondoltuk a stratégiánkat, s a végtelen növekedés helyett a minőségi növekedésre helyeztük a hangsúlyt. Mindenhez szerencse is kellett, jókor, jó módszerrel strukturáltuk újra a piacainkat. A keleti piacok összeomlása után az amerikai piac jelentette a túlélést, emellett egy európai stratégiát is megfogalmaztunk, visszatértünk Oroszországba és a szovjet utódállamokba. Tudatosabbá tettük a termékportfóliót is, elsősorban a futómű-üzletágban, amely meghatározó a Rábánál. A hagyományosnak tekinthető nagysorozatú futómű részegységek mellett három komplett futómű szegmensben vagyunk jelen, a nehéz kategóriájú mezőgazdasági szegmensben, az autóbusz szegmensben és a speciális futóművek gyártásában. Évente 120-130.000 jármű használ a Rábánál készült futómű egységeket. Ez például Európában azt jelenti, hogy szinte minden harmadik teherautóban ott vagyunk, olyan nagy márkák járműveiben, mint a Scania, Volvo vagy a Renault.A rekordot egy többségi, állami tulajdonú Rába érte el. Huszonhárom éve, a Rába privatizálásakor azt mondták, az állam nem lehet jó tulajdonos. Ezek szerint az állam mégis csak lehet jó tulajdonos?A vállalat teljesítményét a menedzsment határozza meg, hiszen ezért kapjuk a fizetésünket, hogy eligazodjunk az üzleti környezetben és helyes stratégiákat fogalmazzunk meg. S persze mindezek helyessége tükröződjön az eredményeken. Egy tulajdonos abban tudja támogatni a menedzsmentet, hogy nehéz döntések esetén mellé áll, s támogatja olyan projektekben, amelyek az adott üzleti környezetben nagyobb bátorságot igényelnek. Az elmúlt másfél évben a korábbi szórt tulajdonosi struktúra helyett többségi tulajdonos jött be, a magyar állam. Az új tulajdonos által delegált képviselőkkel áttekintettük az üzletágak stratégiáját, kaptunk házi feladatokat, amelyeket elvégeztünk. Az újjáalakult igazgatóság megerősítette a vállalat fő üzletágának tekintett futómű stratégiáját, ugyancsak megerősítette az alkatrész üzletág stratégiáját. Ami pedig a jármű üzletágat illeti, az volt a feladat, nézzük meg, milyen termékekkel és üzletekkel lehetne kibővíteni. Így került sor az autóbusz és tűzoltóautó projekt elindítására. Mindkettőben egyedi üzleti modellt hoztunk létre, s megkötöttük azokat a partneri szerződéseket, amely garancia lehet arra, hogy a közpénzek országon belül maradnak, amelyeket járművásárlásra fordít az állam, másrészt pedig olyan technológiát hozunk be, ami 21. századi. Két szerződést írtunk alá, egyiket a Volvo Bus Corporationnal, a másikat Renault Truck Defence-vel.        
Címkék: 

Nagyot erősödött a forint napközben

2013.09.06.
Devizapiaci kereskedők az MTI-nek elmondták, hogy az Egyesült Államokból érkező munkaerő-piaci adatokból arra lehet következtetni, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed nem fékezi le kötvényvásárlási programját.    A svájci frank árfolyama pénteken délután 242,75 forint volt a reggeli 243,45 és az előző délutáni 243,67 forintot követően.    A dollárral szemben is erősödött a forint: az amerikai fizetőeszköz 228,20 forint ért a bankközi kereskedelemben délután, míg reggel még 230 forinton, csütörtökön délután pedig 230,14 forinton jegyezték.   A japán jen árfolyama 2,3030 forint volt nem sokkal fél négy után, míg reggel 2,3038, előző délután pedig 2,3001 forinton állt a jegyzés.MTI 
Címkék: 

Csökkent tavaly a közbeszerzések száma

2013.09.06.
A közbeszerzések 2012. évi értéke a GDP 4,7 százaléka volt, ez is kevesebb az 5,2 százalékos 2011. évi értéknél.    Az eredményes eljárások közül 3647-nél került sor EU-s forrás felhasználásra, ami az összes eljárás 43,2 százaléka. Az uniós forrásokhoz kapcsolódó eljárások átlagos értékének 2009. óta tartó csökkenése megszakadt: tavaly átlagosan 197,9 millió forint jutott egy-egy ilyen eljárásra, ami közel 55 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.    Az uniós társfinanszírozású eljárásokban az építési beruházások dominálnak.    Az uniós eljárásrendben lefolytatott közbeszerzési eljárások többsége - 68 százaléka - a legnagyobb nyilvánosságot és átláthatóságot biztosító, nyílt eljárástípus adta. A tárgyalásos eljárások gyakoriság nem változott, az aránya 28 százalékot tett ki. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra - az uniós támogatású közbeszerzéseknél - 278 esetben került sor, 135 milliárd forint értékben, szemben az előző évben regisztrált 341 eljárással és 161,2 milliárd forinttal.   Az új közbeszerzési törvény a nemzeti eljárásrendben - ezek a kisebb összegű közbeszerzések - gyökeres változásokat hozott az eljárás-típusoknál. Legtöbb esetben (54,4 százalék) a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást választották az ajánlatkérők.   Az előző évekhez hasonlóan az önkormányzatok és intézményeik voltak a legnagyobb közbeszerzők. A kiírások 45,6 százaléka, a beszerzések összértékének pedig 29,7 százaléka köthető ehhez az ajánlatkérői körhöz.    A beszerzési tárgyakat vizsgálva, tavaly a legtöbb közbeszerzés szolgáltatás megrendelésére irányult, az összes beszerzés 39,8 százaléka volt ilyen, megelőzve ezzel a korábbi két évben listavezető építési beruházásokat. A beszerzések értékében viszont továbbra is az építési beruházás vezet.    A külföldi cégek jellemzően az uniós eljárásrendben lefolytatott beszerzéseken indultak, de szerepük nem volt jelentős.   A kkv-k 6694 esetben, az összes eljárás 79,2 százalékában nyújtottak be nyertes ajánlatot, szemben a 2011. évi 80,5 százalékkal. Értékalapú részesedésük tavaly 34,5 százalék volt, ami a 2011. évi arányhoz képest 7,2 százalékos visszaesés.MTI 
Címkék: 

422 millió euró volt a külkereskedelmi többlet

2013.09.06.
Az előző két hónapban csökkent az euróban elszámolt export: májusban 1,6, júniusban 3,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól és az év első felében csak januárban (5,3 százalékkal) és áprilisban (11,4 százalékkal) nőtt az export éves összevetésben. Az import a júniusi 0,8 százalékos csökkenés után nőtt júliusban, ezen kívül euróban csak márciusban maradt el az egy évvel korábbitól 4,7 százalékkal.   Júliusban az első becslés szerint a kivitel értéke 6,7 milliárd eurót (1981 milliárd forintot), a behozatalé 6,3 milliárd eurót (1857 milliárd forintot) tett ki.    A júliusi kivitel 77, a behozatal 73 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország.    Az év első hét hónapjában a kivitel euróban számított értéke 1,5, a behozatalé 1,8 százalékkal nőtt.   Január-júliusban előzetes adatok szerint a kivitel értéke 47,1 milliárd eurót (13 929 milliárd forint), a behozatalé 43,2 milliárd eurót (12 758 milliárd forint) ért el. Az egyenleg 3,927 milliárd euró (1170,8 milliárd forint) volt, 81 millió euróval (3 milliárd forint) kevesebb, mint egy évvel korábban.MTI 

Négy támogatott projektet hagyott jóvá a kormány

2013.09.06.
A Recy-Pet Hungária Kft. 2 milliárd forintos projektjének keretében az egyetemi hallgatók az élelmiszeripar és hulladékgazdálkodás interdiszciplináris kapcsolódási pontjait kutathatják.    A Polgár-Bioenergia Szolgáltató Kft. 1,3 milliárdos projektjének célja egy környezettechnológiai innovációs központ létrehozása.    A Pharma-flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ Kft. 3,4 milliárdos projektjének egy világszínvonalú eszközökkel és infrastruktúrával felszerelt kutató és oktató-képző központ megvalósítása a célja.  Végül a Zöld Levegő Projekt Kft. az 1 milliárd forintot meghaladó projektje keretében autóbuszba való részecskeszűrőt fejleszt és elkészíti prototípusát.MTI 

Júliusban 4,8 százalékkal nőtt az ipari termelés

2013.09.06.
A munkanaphatástól megtisztított index 2,5 százalékkal emelkedett. A termelés az év első hét hónapjában 0,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index júliusban 0,3 százalékkal nőtt.    Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatokról elmondta: a jelentős növekedés nagy hányada a munkanaphatásból adódik, illetve a tavaly júliusi alacsonyabb bázis hatása. Hozzátette: a bázishatás miatt ez a viszonylag nagy szám csak látszólagos. Ugyanakkor trendszerűen kimutatható, hogy folyamatosan és enyhén nő az ipar termelése, és a tavaly negyedik negyedév végén kimutatott visszaesést "próbálja behozni". A január-júliusi adat már csaknem megegyezik a tavalyi év azonos időszakival.    Ismertetése szerint a járműgyártás az állandó növekedési faktor, de júliusban jelentős bővülés volt az élelmiszeriparban is, döntően a belföldi értékesítésnek köszönhetően. A vegyipari ágazatokban is számottevő növekedést mértek. Az export növekedést mutat és a belföldi értékesítés is magasabb, mint az előző hónapokban - mondta Schindele Miklós.   Azt nem lehet mondani, hogy beindult volna az ipar, inkább "lassú kúszásként" jellemzet a helyzetet.   Júniusban 1,2 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel megtisztított adatok szerint. Éves összevetésben 1,7 százalékkal javult az ipar kibocsátása a munkanaphatástól megszűrten, de 0,6 százalékkal csökkent a kiigazítatlan adatok szerint.MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója