„A Citroën mindig is szerelemmárka volt” – interjú Hajdu Nóra marketingigazgatóval 1. rész

2017.11.26.
Szöveg: Horváth Miklós, fotó: Földi D. Attila Milyen út vezetett a Citroënhez? Pécsett születtem, ott jártam általános és középiskolába. Korán kiderült, hogy van bennem szereplési vágy, szeretem a társaságot és jó érzékem van a nyelvtanuláshoz, ami vezethetett volna egyenesen is a kommunikációs szakmához, de ez csak utólag tűnik ilyen egyértelműnek. Az érettségit követően felvettek az ELTE bölcsészkarára, ahol angol-francia nyelv és irodalom szakon diplomáztam. A humán diploma mérnök édesapámnak túl elvont volt, szerette volna, ha pragmatikusabb, praktikusabb pályát választok, azaz mérnök, vagy „legalább” közgazdász leszek, de ezt a 18 éves, olvasni, beszélgetni, filmet nézni szerető „pályaválasztó” énem teljesen idegennek érezte. Aztán az első munkahelyem édesapa egykori egyeteme, a Budapesti Műszaki Egyetem lett, ahol angolt és franciát tanítottam hallgatóknak és tanároknak egyaránt, és ezzel az ő lelke is megbékélt. Innen hívtak azután a MÁV Vezérigazgatóság Nemzetközi Irodájára, ahol a fordítás és tolmácsolás mellett a felsővezetők nemzetközi kapcsolatainak segítése és nemzetközi konferenciák, értekezletek szervezése is a feladataim közé tartozott. Sokat utaztam, és igazi európainak éreztem magam attól, hogy bármely országban is jártam, a vasutasok kollégaként üdvözöltek. Utaztam 300km/h-s sebességgel a francia szupervonat, a TGV vezetőállásában, és felejthetetlen élmény volt egy-egy alagútba beszáguldani vele, vagy állva hagyni minden autót a velünk párhuzamosan haladó autópályán. Hogy kerültél a PR szakmába? A rendszerváltást követő években nagyon sok terület volt, amelyet újra kellett gondolni, ilyen volt az újságírás is. Budapesten, az akkori Nap-TV épületében működött egy American Journalism Center nevű szervezet, amely magyar és amerikai újságírókat, tévés és rádiós szakembereket kért fel, hogy modern tényfeltáró újságírást tanítsanak friss diplomásoknak. Ennek a kétéves kurzusnak volt az eredménye, hogy néhányan a tanáraim közül lehetőséget láttak bennem, és „igazi” újságírói feladatokat bíztak rám. A legnehezebb soha nem az anyaggyűjtés, az interjú vagy a cikkírás volt, hanem mindig a lapzárta. Az első, az akkori Magyar Hírlap Mellékletben megjelent cikkem egy bohóciskoláról szólt, de a Népszabadság Magazinban később jelentek meg riportjaim, és filmajánlóim is. Ma is nehéz elhinnem, de volt egy világhírű interjúalanyom is Chris Rea személyében! Azután jött egy rövid időszak, amíg a Nap-TV Napnyugta című délutáni adása angol nyelvű hírekkel indult, ahol szerkesztőként és hírolvasóként is kipróbálhattam magam. Ennek a mai napig érvényes tanulsága, hogy kezdésre kész kell lenned az anyaggal, nincs kifogás, nincs késés, nincs magyarázkodás, csak ADÁS VAN, az viszont pontban 5-kor… Fontos tapasztalat ez, akár beadandó beszámolóról, akár rendezvényről van szó. A vasúton is tudtad hasznosítani az újonnan megszerzett tudást? Feltétlenül. A kommunikációs igazgató irányítása alatt már írtam a vasutas újságba, részt vettem sajtótájékoztatókon, készítettem közleményeket, és a személyszállítási szakigazgatóságon már marketing menedzserként dolgoztam, többek között az akkor induló InterCity projekten. És bár nem kifejezetten szakmai feladat, de a MÁV-nál töltött nyolc év alatt született Luca és Dávid, akik mint minden kisgyerek, tartogattak némi kommunikációs kihívást! Amikor Dávid születése után készültem visszatérni a munkába, kaptam egy marketingkommunikációs vezetői ajánlatot a DaimlerChrysler vasúti kocsikat gyártó magyarországi vállalatától, ahol a vezetők kommunikációját segítettem, és a nemzetközi csapat részeként gondoskodtam a a kommunikációs stratégia hazai megvalósításáról. Ahhoz, hogy a sajtó felé megfelelően tudjam közvetíteni a vállalat tevékenységét, meg kellett ismernem a gyártási folyamatot, de ez nem esett nehezemre, hiszen gyorsan megtaláltam a hangot a mérnökökkel és más szakemberekkel, és mondhatom, minden, a gyártócsarnokban töltött perc lenyűgözött. Rettenetesen vonzó számomra a szaktudás, szívesen felnézek arra, aki egy adott területnek elismert szakértője. Mindig is azok a filmek voltak rám a legnagyobb hatással, ahol az ész és a logika győzedelmeskedett a nyers erő felett. Mint A keselyű három napja, Robert Redforddal… Balkányi Györggyel, a Citroen márkaigazgatójával Hogy kerültél ezek után a „kötött pályáról” az autóiparba? Először is szereztem egy jogsit! De komolyabbra fordítva a szót, a közlekedési iparágban volt állami nagyvállalati tapasztalatom, amit kiegészítettem a multinacionális cégnél szerzettel, így 2001-ben megpályáztam egy sajtófőnöki pozíciót, amelyről csak annyit tudtam, hogy egy francia autómárka hirdette meg. Amikor beléptem az akkori Citroën Hungáriába, egy csodálatos új világ tárult fel előttem, amelyben azonban jóval magasabb sebességbe kellett kapcsolnom. Hordtam is haza a kérdéseimet repülőmérnök férjemnek, aki türelmesen elmagyarázta , mi az az intercooler, az égéstér, hogyan működik a turbó, vagy mit mutat a légellenállási tényező. Én pedig lelkesen ittam a szavait. Mondtam már, hogy imponál a tudás? A folytatásban az autós szakma kihívásai és szépsége, valamint a márka aktuális ügyei lesznek terítéken!

Újraindul a hazai pilótaképzés a következő tanévtől

2017.11.26.
Palik Mátyás sajtótájékoztatón elmondta: a többéves előkészítő munka eredményeként az állami légiközlekedési alapszak két szakiránnyal - repülésirányító és légijármű-vezető - indul, így a 2018/2019-es tanévtől az egyetemen már nem csak katonai vezető, katonai üzemeltető és katonai logisztika szakon zajlik majd a tisztképzés. Hozzátette: a szak indításával olyan légiközlekedési szakembereket képeznek, akik alkalmasak és képesek a védelmi szféra haditechnikai és más szaktechnikai eszközeinek üzemeltetésére, az üzemfenntartás biztosítására, valamint az új haditechnikai eszközök és a kapcsolódó új technológiák bevezetésére, alkalmazására. Palik Mátyás szólt arról, hogy a honvédelmi tárca 2014-ben kezdte meg a légijármű-vezetők utánpótlását szolgáló képzési koncepció kidolgozását. Erre azért volt szükség, hogy a honvédség keretei között 1998-ban megszűnt iskolarendszerű pilótaképzést új alapokra helyezzék. Másrészről pedig a Gripen repülőgépek hadrendbe állítása miatt a harcászatirepülő-képesség fenntartására 2002-ben indult NFTC program (NATO Flying Training in Canada) szerződése 2019-ben lejár, így meg kellett találni ennek a felkészítésnek az alternatíváját. Az új képzési koncepciónak kezelnie kell azt a helyzetet is, hogy a repülőgép-vezetők átlagéletkora negyven év fölé tolódott, de például a helikopterszemélyzetnél ez 45-50 éves életkort is jelent - közölte. A hallgatók a képzés első hónapjaiban katonai alapképzésen vesznek részt Szentendrén. Mindkét szakirányon az első négy szemeszterben katonai, közszolgálati, gazdasági és humán, természettudományos ismeretek képzése zajlik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a fővárosban. Az 5-8. szemeszterben a szakmai törzsanyag kötelező ismereteit oktatják, és a repülő-hajózó növendékek célirányos képzése, majd a gyakorlati repülés következik Szolnokon - ismertette. Koller József dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka elmondta: a gyakorlati kiképzési repüléseket a honvédség számára az elmúlt időszakban beszerzett Zlin típusú repülőgépeken és különböző típusú helikoptereken hajtják végre. Kiemelte: a végzett repülőgép- vagy helikoptervezetők 220-230 repült órával és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) előírásainak megfelelő közforgalmi pilótaengedélyhez szükséges legmagasabb szintű úgynevezett ATPL-ismeretszinttel kezdik meg tiszti pályájukat. A katonai repülésirányítók légvédelmi vagy légiforgalmi irányítóként végezhetnek Szolnokon - számolt be. Hozzátette: a repülés nemzetközi jellegéből adódóan mindkét szakirányon kiemelten fontos a szakmai angol nyelv magas szintű ismerete. A végzetteknek a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által előírt legalább négyes szintű nyelvvizsgával kell rendelkezniük a képzés befejezésére. Koller József hangsúlyozta: az állami légiközlekedési szakon a készenléti rendőrség helikoptervezetői is tanulhatnak majd. Palik Mátyás ezredes az MTI kérdésre elmondta: 2018/2019-ben az állami légiközlekedési szakon légijármű-vezető szakon 15-20, repülésirányító szakon pedig 10-15 ember beiskolázásával számolnak. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint az állami légiközlekedési alapszakra jelentkezők életkora a felvételi évében betöltött maximum 25 év lehet, alkalmassági vizsgán és felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük. Angol nyelvből állami vagy államilag elismert B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítványra van szükségük, és érvényes repülőorvosi minősítés is szükséges.
Címkék: 

Autó, traktor és kamion ütközött, egy gyermek meghalt - teljes útlezárás a 47-esen

2017.11.26.
Egy gyermek meghalt abban a közlekedési balesetben, amely vasárnap kora este történt a 47-es főúton Tépe és Berettyóújfalu között - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Plásztán-Kopcsa Kamilla elmondta, hogy egy személyautó Tépe felé tartva eddig tisztázatlan körülmények között nekiment az előtte haladó mezőgazdasági gépjárműnek, majd a két jármű összeütközött a Berettyóújfalu irányából érkező kamionnal. A balesetben öten sérültek meg. Közülük egy gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az újraélesztése nem járt sikerrel, a helyszínen életét vesztette. Egy felnőtt beszorult a személyautóba, őt a katasztrófavédelem feszítővassal szabadította ki. A sérülteket a mentők kórházba szállították. A traktoron hét szarvasmarhát szállítottak, amelyeket egy másik, időközben a helyszínre érkezett szállítójárműre átraktak. A mentés és helyszínelés idejére a balesetben érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta a rendőrség. A személyautók forgalmát Hajdúszovát, Földes, Konyár és Szentpéterszeg felé, míg a tehergépjárművekét Püspökladány és Hajdúszoboszló felé terelik el. Korábban írtuk: A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. november 26-án 17 óra körül egy személygépkocsi Tépe felé közlekedett a 47-es számú főúton, amikor eddig tisztázatlan körülmények között nekiment az előtte haladó traktornak, majd a két jármű összeütközött egy szemből, Berettyóújfalu irányából közlekedő kamionnal. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben a balesettel érintett útszakaszon. A rendőrök a személygépkocsi forgalmat Hajdúszovát, Földes és Konyár, Szentpéterszeg irányába, a tehergépkocsi forgalmat pedig Püspökladány és Hajdúszoboszló felé terelik. Kérjük a járművezetők fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Ennyire biztonságos az elektromos kerékpár

2017.11.26.
Az elektromos kerékpárok és a maximum 45 km/h-val közlekedő pedelec kerékpárok dinamikus elterjedése az őket szabályozó rendeletek és törvények módosítását teszik szükségessé több  uniós tagállamban, köztük Németországban és Hollandiában. Hollandiában négyből egy kerékpár elektromos rásegítésű bicikli, vagy másik nevén „pedelec” (pedal+electric+cycle). Ezekre a kerékpárokra ott a moped autókra vonatkozó hasonló jogszabályok érvényesek. A hivatalos adatok szerint jelenleg körülbelül 1,4 millió elektromos kerékpár van Hollandiában. A Közúti Közlekedésbiztonsági Intézet (SWOV) által végzett holland kutatás kimutatta, hogy az elektromos kerékpároknak nincs nagyobb esélye karambolt elszenvedni, mint a hagyományos kerékpároknak, viszont egy esetleges ütközés esetén, sokkal nagyobb sérüléseket lehet szenvedni, ez különösképpen vonatkozik az idősebb korosztályra. A SWOV rámutat arra, hogy azok az idős emberek, akik több éves kihagyás után visszatérnek a kerékpározáshoz, sokkal kevesebb izomerővel és rosszabb egyensúllyal rendelkeznek, és ezért a súlyosabb sérülések és halálesetek kockázata jelentősen magasabb, mint más korcsoportban. A holland rendőrség kezdeményezése értelmében, aki szeretne e-kerékpárt vásárolni, és azzal közlekedni, lehetősége van egy ingyenes közlekedésbiztonsági tanfolyamon részt venni. A magasabb veszélyfaktort, és kockázat nem csak az idősek jelentik. Egy másik nagy kockázati tényező, hogy a különböző e-kerékpárok, különböző jellemzőkkel bírnak, lehetnek nehezebbek, vagy eltérő lehet a súlypontjuk, illetve a gyorsulásukban is lehetnek különbségek. Hollandiában ezekkel a 45 km/órás sebességet is elérő pedelec kerékpárokkal, lehet az úton, vagy akár a kerékpárúton is közlekedni. A SWOV arra figyelmeztetett, hogy mindkét helyzetben nagyobb a kockázata a sebességkülönbségnek, köszönhetően annak, hogy a pedelec akár 45 km/órás sebességgel is tud haladni, és ezért lassabb lesz az autóknál, de gyorsabb lesz a kerékpárutakon közlekedő hagyományos kerékpároknál. Az e-kerékpárosoknak kötelező sisakot viselni, azonban a kormány azt is fontolgatja, hogy a jövőben kötelezővé teszik az irányjelzők felszerelését minden egyes e-kerékpárra. Az EU szabályai értelmében a féklámpák használata is kötelező, továbbá, az ilyen kerékpároknak rendelkezniük kell egy rendszámmal. Németországban, a szövetségi statisztikák kimutatták, hogy egy halálos ütközés kockázata kétszer akkora egy elektromos kerékpárnál, mint egy hagyományos kerékpárnál. Ezért is az ETSC belga tagja, a VIAS Intézet figyelmeztette az elektromos kerékpárosokat magasabb sérülési rátára, az utóbbi időben tapasztalható e-kerékpárok iránti kereslet növekedése miatt.

Jól húz a VW szekere

2017.11.26.
Az év első 10 hónapjában összesen 5,04 millió jármű kelt el, ami több mint 3 százalékos bővülésnek felel meg a tavalyi évhez viszonyítva. A növekedés hajtóereje továbbra is Kína, de a jelentés kiemeli, hogy a márka rekordot döntött Kelet-közép Európa piacain: októberben kétszámjegyű növekedést értek el Lengyelországban, s emellett Oroszországban is csúcseredmény (14,6 százalék) született. A márka modelljei továbbra is világszerte kedveltek: Olaszországban az új Polo, Kínában a Tiguan család iránt nagy a kereslet, miközben az Arteon sportlimuzin minap elnyerte az Autobild év aranykormánykereke nevű díját. Itthon a vadonatúj, Golf méretű T Roc-hoz fűznek nagy reményt, amelynek forgalmazása nemrég kezdődött meg, 5,8 millió forint induló áron. Elemzők ugyanakkor megjegyzik: a VW-nek égetően fontosan a árbevétel maximalizálása. A dízelbotrány több milliárd eurós költségei mellett élenjáró szerepet vállalt modellkínálatának elektrifikálásában. A „Roadmap E” program égisze alatt 2020-ig 40 milliárd eurót irányzott elő elektromos modellek fejlesztésére.
Címkék: 

Abu-Dzabi Nagydíj - Bottas nyerte a szezonzárót

2017.11.26.
A rajt-cél győzelmet arató Bottas mögött csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, aki negyedik világbajnoki címét már korábban megszerezte. A dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája állhatott fel, míg a pályafutása 269., egyben utolsó versenyét teljesítő, 36 éves brazil Felipe Massa (Williams) a 10., egy pontot érő helyen fejezte be a futamot. A rajtot egyformán jól kapta el Bottas, Hamilton és Vettel is, így az első kanyarban nem változott a dobogósok sorrendje. Egy kör után Bottas előnye valamivel több mint egy másodperc volt a második Hamiltonnal szemben, akit Vettel próbált üldözni. Az élen száguldó három pilóta közül Vettel állt ki elsőként kerékcserére a 21. körben, egy körrel később pedig Bottas járt a boxban. Hamilton megpróbált még két gyors kört teljesíteni, ez sikerült is neki, de a 24. körben végrehajtott kerékcseréje után ennek ellenére Bottas mögött tért vissza a pályára. Féltávhoz közeledve így Bottas egy másodperc körüli előnnyel vezetett Hamilton előtt, miközben a harmadik Vettel hátránya hozzájuk képest 10-11 másodperc volt. Hamilton néhány körön keresztül agresszívan üldözte Bottast, de nem sikerült előzési pozícióba kerülnie. A hajráig nem változott a sorrend az élen, Vettel hátránya viszont 21 másodperc fölé nőtt. Hét körrel a leintés előtt Hamilton ismét nagyon közel került Bottashoz, de a finn pilóta nem hagyott esélyt a támadásra csapattársának. A vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj és a 2017-es világbajnokság végeredménye (a formula1.com alapján): Végeredmény, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (55 kör, 305,355 km, a pontszerzők): 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:34:14.062 óra 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 3.899 másodperc hátrány 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 19.330 mp h. 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 45.386 mp h. 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 46.269 mp h. 6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:25.713 perc h. 7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:32.062 p h. 8. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:38.911 p h. 9. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h. 10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 kör h. pole pozíció: Bottas. A világbajnoki pontversenyek végeredménye 20 futam után: pilóták: 1. Hamilton 345 pont 2. Vettel 302 3. Bottas 280 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 200 5. Räikkönen 193 6. Verstappen 158 7. Perez 94 8. Ocon 83 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 54 10. Massa 42 11. Lance Stroll (kanadai, Williams) 40 12. Hülkenberg 35 13. Romain Grosjean (francia, Haas) 28 14. Kevin Magnussen (dán, Haas) 19 15. Alonso 15 16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 13 17. Jolyon Palmer (brit, Renault) 8 18. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 5 19. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 5 20. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 0 21. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 0 22. Antonio Giovinazzi (olasz, Sauber) 0 23. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 0. csapatok: 1. Mercedes 625 pont 2. Ferrari 495 3. Red Bull 358 4. Force India 177 5. Williams 82 6. Toro Rosso 53 7. Renault 49 8. Haas 47 9. McLaren 28 10. Sauber 5 ponttal.  

Újraindul a vasúti személyszállítás a Pozsony-Győr vonalon

2017.11.26.
Az érintett vonalon december tizedikén indul újra a vasúti személyforgalom, mindkét irányba együttvéve tíz vonat jár majd naponta, többségük a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején. A járatokat a magyar-osztrák GySEV üzemelteti majd. A Pozsony Ligetfalu állomásról illetve odáig közlekedő járatok a Pozsony Ligetfalu-Hegyeshalom szakaszon személyvonatként közlekednek majd, vagyis minden megállóhelyen megállnak. A vonatok egy része Hegyeshalomtól Győrig illetve vissza gyorsított járatként közlekedik. Ezeknek a járatoknak az érkezési időpontjait úgy időzítették, hogy az utasok számára lehetővé tegyék a közvetlen csatlakozást a Budapest irányába közlekedő illetve az onnét érkező gyorsvonatokra és Intercity járatokra. A vasúti személyszállítás, a Pozsony-Győr vonalon történő újraindítására a Magyarország és Szlovákia között beindított közös infrastrukturális fejlesztések keretében kerül sor. A fejlesztések gerincét három új fő közlekedési tengely - az októberben építeni kezdett új komáromi Duna híd, a Rajkát Győrrel összekötő autópálya illetve a Miskolc-Kassa autópálya - létrehozása alkotja. Ezek mellett sok kisebb közlekedési összeköttetés megteremtése is tervben van, egyebek mellett az, hogy személyforgalom indul 7 olyan vasúti vonalon, ahol jelenleg ilyen nem bonyolódik. Utóbbiak egyike a Pozsony-Győr szakasz, amelyen a személyforgalom újraindítása javítja és komfortosabbá teszi a határ menti régiók összeköttetését.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója