Gondolatjel – szem előtt vagyunk

2017.11.04.
Elegendő megnézni néhány videót az oroszországi közlekedés mindennapjaiból, hogy lássuk a rendszeres és tömeges, elképesztően durva szabálysértések döbbenetes következményeit. Szabályokra és szabálykövető magatartásra szükség van, ebben mindenki egyetért. Csakhogy nincs, mert nem is lehet olyan szabályzat, amely valamennyi élethelyzetben eligazít. Csupán általános keretet lehet megadni, amelyet remélhetőleg józan ésszel és felelősségérzettel használnak az emberek. Egy példa. Üres, a láthatárig jól belátható úton kerékpárost ér utol egy autó. Betorkolló mellékút miatt azon a részen záróvonal van felfestve. Az autósnak három lehetősége van: lelassít a biciklista 20 kilométeres sebességére, és mögötte döcög a záróvonal végéig; kellő oldaltávolság nélkül, tükrével szinte súrolva a bringás könyökét, de a záróvonalat nem érintve előz; illetve lassítás nélkül, a kocsi fél oldalával vagy egészével átlépi a folyamatos fehér vonalat, és nagy ívben kikerüli a kétkerekűt. Nyilvánvaló, hogy az első megoldás lelassít, növeli a fogyasztást és a környezetszennyezést, s a helyzet mindkét résztvevőjének idegesítő; a második szabálytalan és veszélyes; a harmadik természetes, ésszerű, a lehető legbiztonságosabb – de súlyosan szabálysértő, és ha megörökítette egy észre nem vett videokamera, komoly bírságot eredményezhet. Fotó: MTI Ezzel az eszmefuttatással nem szeretnék szabálytalankodásra buzdítani, csupán rámutatni, hogy nem feltétlenül üdvözítő a szabályok merev betartása. A londoni buszsofőrök egy ízben túlbuzgósági sztrájkkal küzdöttek érdekeikért: egy adott napon mindannyian maradéktalanul betartották a KRESZ-t. A város közlekedése megbénult, győztek a buszvezetők. Általános érvénnyel megállapíthatjuk, hogy három tényezőtől függ egy ország közlekedésének mikéntje: a szabályoktól, a közlekedők szabálykövető gyakorlatától és a betartató hatóságok viselkedésétől. Ami az utóbbit illeti, írott malaszt marad az akár legjobb KRESZ, ha a lovak közé dobják a gyeplőt, de elfogadhatatlan helyzetet eredményezhet az is, ha minden egyes szabálysértést észlelhetnek és szankcionálhatnak. Spanyolországban is 90 km/óra az országúti limit – de emlékezetem szerint van egy kivétel: előzés közben 110. Akár így van, akár nem, tény hogy nálunk ilyen nincs, pedig kéne, hiszen egy nyolcvannal andalgó kocsit kilencvennel előzni veszélyes, mert túl hosszan kell menni az út bal oldalán. Persze mi is sebességtúllépéssel előzzük, bizakodva, hogy akkor se büntetnek meg érte, ha észreveszik. Olyasmire gondolunk, mint a Lázadás a Bountyn film zárójelenete: a bíróság felmenti a hajóját a legénység sanyargatása következtében elvesztő kapitányt, mert mindent a szabályzat precíz betartásával tett, de a bíró utólag azért hozzáfűzi: Bligh kapitány, Őfelsége hajózásának szabályzatát annak feltételezésével állították össze, hogy úriemberek fogják alkalmazni. Sajnálattal állapítom meg, hogy ön nem az. Nos, mi legyen a véleményünk az olyan, közfelháborodást kiváltó eljárásról, hogy valahol kitesznek egy kamerát, és egyik napról a másikra elkezdik szórni a tetemes bírságokat, táblával tiltott balra kanyarodásért? Jogszerűségét nem vitatja senki, emberségességét, állampolgárbarát jellegét annál inkább. Ugyanezt a hatást, az adott, gyakori szabálysértést másképp is meg lehetett volna akadályozni, legalábbis a bekamerázás előtti hetekben, mondjuk, egy kis személyes rendőri útbaigazítással. Cikkemnek azonban nem ez a témája, hanem az, hogy merre tart a világ. Egyre fejlettebbek az ellenőrzés eszközei, tényleg rövidesen megvalósítható lesz, hogy folyamatosan képben legyünk. Szaporodnak a kamerák. A nagyobb haszonjárműveken már régóta van menetíró, amelynek sofőrkártyájáról bármikor lekérdezhetők az adatok. Ilyet előírni személyautókra csak egy tollvonás kérdése lenne, de aligha kerül rá sor, mert nem is szükséges: akár a mobiltelefon cellainformációiból is megállapítható, hogy egy jármű csak sebességtúllépéssel tehetett meg ennyi idő alatt egy bizonyos útszakaszt. Egyre több autó kapcsolódik állandóan a világhálóhoz és a GPS-rendszerhez, innen már csak egy lépés, hogy a Nagy Testvér nyomon kövesse mozgásunkat, az említett záróvonal-átlépést is beleértve. Műszakilag lehetséges az autók műholdas nyomon követése, ezt még tudtommal senkinek sem jutott eszébe közlekedésrendészeti célra kihasználni, de attól még elképzelhető. A lényeg az egészben az, hogy minél jobban ellenőrizhető az autók mozgása, akár a totális lefedettségig, annál fontosabb lenne társadalmi konszenzussal kialakítani egy olyan ellenőrzési-szankcionálási etikát és rendszert, amely nem a kaszálásra, a legkönnyebben tetten érhető réteg, az autósok sarcolására helyezi a hangsúlyt, hanem intelligensen differenciál másokat zavaró és/vagy veszélyeztető, illetve ugyan szabálysértő, de senkinek sem ártó, sőt adott esetben több szempontból is előnyös közlekedési viselkedés között. Hogy úgy mondjam, úriemberhez illően jár el. Ezt, mint tapasztaljuk, nem tanácsos önkormányzatokra, vagy közigazgatási bírságokat gépiesen kiszabó hivatalokra bízni, mert a végeredmény valami olyan lehet, amit biztosan nem akartunk magunkra szabadítani. Érdemes elgondolkodni rajta, minden szinten. Talán előbb-utóbb választási szempont is lehet belőle, amellyel kapcsolatban a szavazóurnánál fejthetjük ki véleményünket, hiszen mindenkit érint a végkimenetel. 
Címkék: 

Ütközött a tréler, repültek az autók

2017.11.04.
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 36-os kilométerszelvényben egy járműszerelvény eddig tisztázatlan okból a külső szalagkorlátnak ütközött, aminek következtében a rakománya, három személygépkocsi az úttestre esett 2017. november 4-én 18 óra 10 perckor. A baleset következtében senki sem sérült meg. A helyszíni szemle ideje alatt csak a belső sávon haladhat a forgalom, torlódásra kell számítani!

Egymást érték a lopott SUV-ok a határnál

2017.11.04.
Egy német állampolgárságú férfi 2017. november 2-án 11 óra körül egy BMW X5 vezetőjeként akarta az országot elhagyni Röszkénél. Az ellenőrzés megállapította, hogy az autó szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt Németország körözi. Kiderült továbbá, hogy a jármű rendszáma és alvázszáma nem eredeti, valamint a forgalmi engedélyt és a törzskönyvet nem az illetékes hatóság töltötte ki. A rendőrök a gépkocsit lefoglalták. A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőr-kapitányságon.A nyomozók a 34 éves férfit őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A záhonyi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre személygépkocsival egy ukrán állampolgár 2017. november 2-án 13 óra 7 perckor. A rendőrök a külföldi férfi által vezetett Fiat Freemont típusú járművet ellenőrizték és megállapították, hogy a gépkocsi körözését az olasz hatóság a Schengeni Információs Rendszerben (SIS) elrendelte. A Záhonyi Rendőrkapitányság munkatársai a járművezetőt a rendőrkapitányságra előállították, a körözött gépkocsit lefoglalták. A rendőrség a további eljárás során felvette a kapcsolatot a körözést elrendelő hatósággal.

Terápia BMW-vel

2017.11.04.
A magyar HBO sorozata, az utolsó évadához érkezett Terápia díszbemutatóján a BMW Group Magyarország gondoskodott a szereplők szállításáról.A Terápia utolsó szezonjának premierje alkalmából a csatorna nagyszabású díszbemutatót szervezett a RaM Colosseumban, melyen az új évad színészei és stábja, valamint az előző évadok számos alkotója is tiszteletét tette. Az esemény támogatójaként a BMW Group Magyarország a sorozat főszereplőjét, Mácsai Pált, az utolsó évad főszereplőit, így Balsai Mónit, Schell Juditot, Udvaros Dorottyát, valamint Vilmányi Benettet, illetve az előző évadok számos sztárját (Kurta Niké, Nagy Ervin, Marozsán Erika, Péterfy Bori, Surányi Áron, Szamosi Zsófi, Sztarenki Dóri) is a vörösszőnyegig kísérte, ahol a BMW innovációinak legjavát felvonultató 5-ös sorozat intelligens összkerékhajtással felszerelt modelljéből, a BMW 530d xDrive Limousine-ból, illetve a világ legerősebb, 400 lóerős hathengeres dízelmotorjával felszerelt luxuslimuzinjából, a BMW 750Ld xDrive Limousine-ból kiszállva az újságírók mellett a szakma, illetve a hazai kulturális élet krémje várta őket.

Felipe Massa újra bejelentette visszavonulását

2017.11.04.
Az Instagramon közzétett videóüzenetben jelentette be a Williams brazil pilótája, hogy már csak két Forma-1-es versenyen, Brazíliában és Abu-Dzabiban áll rajzhoz, azután visszavonul a királykategóriától. Távozása ezúttal bizonyosan végleges lesz, nem úgy mint tavaly. Akkor már elbúcsúzott, de mivel Nico Rosberg helyére Valtteri Bottast szerződtette a Mercedes, a Williams visszahívta Massát. A brazil versenyző 270 nagydíjon indult, 11 alkalommal győzött és 41 esetben állhatott fel a dobogóra. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki érkezik Massa helyére a Williamshez, de sajtóhírek szerint esélyes Robert Kubica, Daniil Kvyat és Pascal Wehrlein.

Elkészült a Bugatti- és Koenigsegg-verő Hennessey?

2017.11.04.
Új taggal bővül a hipersportkocsik elit klubja. A Bugatti Chiron és a Koenigsegg Agera RS mellé megérkezett Hennessey Venom F5. Az amerikai gyárt közlése szerint csúcsgép twin turbó, V8-as motorja 1600 lóerős. A végebességet óránként 301 mérföldben határozták meg, ami 480 km/h körüli tempót jelent a hétsebességes váltóval szerelt autónak. A Hennessey szerint a Venom F5 10 másodpercnél rövidebb idő alatt éri el a 300 km/h-s sebességet, a 0-400-0 gyorsulási-lassulási tesztet pedig fél percen belül ígérik, ami a Bugatti Chiron-énál és a Koenigsegg Agera RS-énél is sokkal jobb idő lenne.

Olcsó húsnak...

2017.11.04.
A világ autóipara iszonyatos tempóban fejlődik a vezetésbiztonsági rendszerek terén. A ma autójában szenzorok, kamerák, radarok próbálnak megvédeni bennünket a balesetektől. Azonban arról már kevesebb szó esik, hogy egy-egy krízis utáni javítás mennyiben befolyásolja további biztonságunkat, ha azt nem a megfelelő alkatészekkel és szervizben végeztetjük. Ennek személtetésére egy a Volkswagen egy törésteszt kísérletet végzett, aminek tanulságait független szakértők értékelték ki. A Volkswagen töréstesztjének eredményét négy független cég értékelte ki Valljuk be, hogy az autósok egy jelentős része gyarló és arra törekszik, hogy a sérült autójának javítását minél olcsóbban próbálja megúszni. És hát adott esetben ki ne inogna meg egy jelentősen kevesebb kalkulált végösszeg hallatán. Azonban gyorsan üröm lehet az örömben, ha újabb baj ér minket, hiszen annak a javítási számláját már egészen biztosan vastagabb ceruzával írják a járulékos többletköltségek miatt és akkor még csak piszkos anyagikaról beszéltünk. Baleset utáni javítás utángyártott alkatrészekkel Baleset utáni javítás gyári alkatrésszel  A törésteszten a legjellemzőbb baleseti szituációt szimulálták kis 15 km/órás sebesség mellett. A kísérletben két hetes Golf volt a főszereplő. Az ütköztetést után az egyik autót gyári alkatrészekkel a másikat utángyártott karosszéria elemekkel javították meg, majd újból elvégezték a tesztet. A végeredmény szemmel látható volt. Az utángyártott alkatrészekkel javított autó sokkal többsérülést szenvedett, ráadásul kinyíltak a vezető, utas és térdlégzsákok is, ami a végelszámolásban további jelentős tételként jelentkezett. A tesztben szereplő autót az importőr elhozta a bemutatóra A rendezvényen résztvevők maguk is élesben láthatták a gyári és utángyárott alkatrészek közötti a különbséget, melynek alanya két kereszttartó volt. Az olajos prés alatt ugyanakkora erőhatás mellett a másodgyártott úgy gyűrődött össze, mint egy papírlap, míg a gyári ugyan annál ez erőhatásnál szinte alig deformálódott. Prés teszt. A képek önmagukért beszélnek Nemcsak az alkatrészek minőségében, hanem annak áraiban is elvégezték az összehasonlítást, ahol az első javítás közel 500 Eurós plusz költséget jelentett a gyári szabványszerinti javítás utolsó rubrikájában. Az újbóli javításnál megfordult a mérleg nyelve és mintegy 4500 Euróval került többe annak a gépkocsinak az újbóli talpra állítása, amit korábban nem gyári alkatrészekkel javítottak. Az első krízis javítási utáni javítási számla. A gyári végösszeg itt 436 eurós többlet kiadást mutat Természetesen a másodlagos piaci alkatrészek esetében nem csak anyagminőségi szempontok különböznek az eredetitől, például a súlyuk is eltér és jellemzően korrózió elleni védelemmel sincsenek ellátva. Második krízis utáni javítási számla. Csaknem 4500 Eurós eltérést mutat az utángyártott alkatrésszel történ autó esetében Az autó fizikális helyreállítása mellett vezetésbiztonságot támogató radarok és szenzorok újbóli kalibrálása is szükséges, hiszen itt pár fok vagy milliméter eltérés is jelentős problémákat okozhat a gyári előírásokhoz képest, ami kellemetlen meglepetéseket okozhatnak a forgalomban. A márka alkalmazott radarszenzorjai, legfeljebb 150 mikron festékvastagságig hozzák a gyári értékeket, ami az előírt technológia mellett is csak 3 újra fényezést jelent. Néhány a vezetésbiztosnságot szolgáló alkatrészek közül Pórul járhatunk akkor is, ha a hologramikus technológiával készült front emblémát egyszerűbb megoldással készült jelvényre cseréljük. Ez utóbbi befolyásolja a mögé beépített radar hatékonyságát, ennek pedig egy elénk lépő gyalogos láthatja a kárát vagy mi, mert torz lesz a ráfutásvédelmi rendszer. A pontos radar és szenzorkalibráláshoz szükséges  berendezés A Porsche Hungaria Kft. a professzionális javítási színvonal érdekében létrehozta a „karosszéria szakértő” programját. Így a hálózaton belüli szervizek, folyamatos és megfelelő képzéseknek köszönhetően a mindig elérhető a legmodernebb és naprakész technológia és természetesen a javításokhoz szükséges valamennyi műhelyberendezés is.

Megugrott a járműexport a nyáron

2017.11.04.
Az MTI tudósítása szerint augusztusban az export euróban kifejezett értéke 10,2 százalékkal, az importé 12,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kereskedelmi többlet 458 millió euró volt, 101 millió euróval kisebb a tavaly augusztusinál - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az augusztusi exportnövekedés üteme több mint kétszerese az előző két hónap 4,5-5,0 százalékának. A KSH jelentése szerint változatlan áron számolva a közúti járművek exportja közel tizedével nőtt. A gépimport 11,9 százalékkal nőtt euróban, amiben szerepet játszott, hogy a közúti járművek importja több mint tizedével nőtt - közölte a KSH.  

Megjelentek az évfordulós kötelező biztosítás díjai

2017.11.04.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően a kgfb-piac szereplői november 1-jén éjfélig tehették közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó, jövő év január elsejétől alkalmazandó díjaikat. A társaságok továbbra is nagyon sok, közel 100-féle kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a díjak kialakításánál. A kedvezményrendszerekben kisebb módosulások fellelhetők, de olyan kedvezménytípust, amely gyökeresen különbözne a korábban alkalmazottaktól, nem találni. A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak az e-kommunikációt választók, azok, akik „lemondanak” a biztosítóval történő papír alapú kapcsolattartásról. Van olyan biztosító, amelynél kedvezményt kapnak a nyugdíjasok, a közszolgálati dolgozók, az egyházi alkalmazottak, illetve családtagjaik. Továbbra is igen elterjedt a családosok, mozgássérültek számára nyújtott kedvezmény, illetve az úgynevezett partnerkedvezmények, amelyekkel akkor élhetünk, ha más biztosítással is rendelkezünk az adott társaságnál, illetve egy meghatározott pénzintézet ügyfelei vagy szervezet tagjai vagyunk. Az őszi „kgfb-kampány” már korántsem érint annyi autóst, mint 2010 előtt, amikor jogszabály határozta meg, hogy minden gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója január 1-je. 2010 óta a szerződéses évforduló a kockázatviselés kezdetének napja. Ahogy cserélődik a gépjárműpark, csökken azon járművek száma, amelyek január 1-jei évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Jelenleg az összes szerződés 31,9 százaléka, 1,5 millió szerződés év végi évfordulós, s a magánszemélyek tulajdonában álló – nem flottához tartozó – személygépjárművek esetében ez az arány 31,2 százalék. Vagyis 970 ezer gépjármű-tulajdonos gondolkodhat el, hogy december elsejéig felmondja-e a kgfb-szerződését és egy másik biztosítóval szerződik a jövő évre. A döntés előtt mindenképpen érdemes ellenőriznie a kgfb-díjak alakulását a rövidesen elinduló MABISZ Díjnavigátoron, amely az összes piaci szereplő minden kedvezményét tartalmazza, és üzleti érdektől mentes összehasonlítást nyújt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója