Üzemanyagcellás teherautó fejlesztésén dolgozik a Toyota

2016.11.24.
A Toyota hosszú ideje vallja, hogy a hidrogén üzemanyag-cellás technológia a járműfajták széles választéka számára kínálhat megoldást a nulla károsanyag-kibocsátáshoz. E technológia méretezhetősége azt is lehetővé teszi, hogy az autógyár egy kaliforniai megvalósíthatósági tanulmány segítségével megvizsgálja, hogyan alkalmazható ez a hajtásmód a nyerges vontatók, vagyis a kamionok esetében. A világ különböző tájain élő vásárlók számára továbbra is a Toyota Mirai kínál emissziómentes autózást – a jövő nulla károsanyag-kibocsátású közúti szállításában pedig egy üzemanyagcellás nyerges vontató jelenthet megoldást. A tanulmány további részleteiről, illetve a hidrogén-alapú társadalom fejlődéséről ígérete szerint a következő hónapokban szolgál majd további részletekkel a Toyota. A társadalom legfontosabb mobilitási problémáinak megoldására egyébiránt a Toyota világszerte számos közösségi, polgári, tudományos és kormányzati szervezettel működik együtt. A vállalat megosztja erőforrásait és kiterjedt ismereteit, hogy non-profit szervezeteket támogasson, így azok még több embernek nyújthatnak segítséget abban, hogy még több helyre eljussanak. Ez a kezdeményezés elképesztő lehetőségeket rejt magában, és túlzás nélkül forradalmasíthatja a közúti áruszállítást. A drasztikus károsanyag kibocsátás és üzemanyag-felhasználás csökkentés révén hihetetlen mértékű környezeti lábnyom csökkentést tenne lehetővé, ha a melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás nyerges vontatók és kamionok világszerte leválthatnák jelenleg használt társaikat. Éppen ezért rendkívüli izgalommal várjuk a tanulmány első eredményeit.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációjáért felelős vezetője.

Baleset történt Ceglédbercelen

2016.11.24.
Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött villanyoszlopnak egy személyautó 2016. november 24-én 11 óra 50 perckor Ceglédbercelen, a Dózsa György út 19. szám előtti útszakaszon.  A baleset következtében egy személy megsérült. A rendőrök a helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdték meg. A forgalmat a környező mellékutcákra terelik. 

Vendée Globe - Fa Nándor feljött a 16. helyre

2016.11.24.
A magyar csapat tájékoztatása szerint a Spirit of Hungaryval hajózó versenyző az Egyenlítő átlépése óta folyamatosan javít a helyezésén, amihez az is hozzájárult, hogy az élmezőnyben haladó francia Vincent Riou, valamint Bertrand de Broc feladta a küzdelmet. A versenyző honlapján olvasható bejegyzés szerint Fa Nándor az elmúlt napokban tökéletesen tudta tartani az előre eltervezett irányt és sebességet, ennek köszönhető, hogy előbb a Barcelona World Race-es társát, az új-zélandi Conrad Colemant megelőzve a 17. helyre jött fel, majd Riou kiesésével a 16. pozícióba lépett elő. A magyar vitorlázó egy nagyobb, nyolc hajót számláló bollyal együtt halad a Baktérítő térségében, viszonylag szélcsendes időben, ami igen nehézzé teszi a versenyt, hiszen - mint az olvasható Fa Nándor hajónaplójában - ilyenkor a legnehezebb vitorlákat kell cserélgetni, ami igen komoly fizikai megterhelést jelent. A mezőnyt továbbra is a brit Alex Thomson vezeti.  A világ legnehezebbnek tartott viadalán csúcsnak számító tíz ország 29 hajósa vágott neki a több mint 40 ezer kilométeres távnak. A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként, az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.   (MTI)

Több, mint 1 milliárd forint hever parlagon az utakon

2016.11.24.
Az UTA Magyarország számításai szerint Magyarországon még mindig legalább 250 olyan, kis és középes fuvarozó vállalkozás üzemel, amely a nemzetközi fuvarjai során készpénzben fizeti az üzemanyag valamint autópálya díjakat. Mennyit fogyasztanak az országutak igáslovai? Egy 10 darab, 40 tonnás kamionból álló flottával rendelkező és jellemzően Ausztriába, valamint Németországba fuvarozó vállalkozás gépjárművei havonta autónként mintegy 10.000 km-t futnak. Átlagos, 27 liter/100 km-es fogyasztást alapul véve ez havonta 27.000 liter, éves viszonylatban pedig 324.000 liter üzemanyag felhasználását jelenti. Készpénzben fizetve önmagában csak az üzemanyag 324.000 euróba (kb. 107 millió forintba) kerül a vállalkozásnak. Az üzemanyag költségeket tovább növelik az út és autópálya díjak, amely az „átlagos” vállalkozás számára, ugyancsak készpénzben rendezve, további évi 156.000 euró (kb. 47 millió forint) kiadást jelent a teljes flotta vonatkozásában. Parlagon heverő milliárdok Az üzemanyag és útdíjak összege tehát jelentős megtakarítási potenciált jelent a fuvarozó vállalkozások számára. A vállalkozások, például az UTA szolgáltatói kártya használatával, az üzemanyag árából akár 4 cent/liter, az európai útdíjak összegéből pedig átlagosan 0,7%-os kedvezményt is realizálhatnak. A sok kicsi azonban sokra megy és az átlagos, 10 járművet üzemeltető vállalkozás egészére nézve az üzemanyag kártyával elérhető megtakarítás mintegy 14.000 euró (az üzemanyagból 12.960 euró, az útdíjból 1.092 euró), azaz kb. 4.258.000 forint. „Számításaink szerint a magyar fuvarozó vállalkozásoknak évente, országos szinten több, mint 1 milliárd forint megtakarítást hozhatna az, ha a működésük egyik legjelentősebb hányadát kitevő üzemanyag és útdíj költségeket készpénz helyett üzemanyag kártyával fizetnék” – mondta Réthy Kinga, az UTA Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. „A készpénzkímélő fizetés elterjedése az áruszállításban, a közvetlen anyagi előnyökön túlmenően csökkentené a vállalkozások adminisztrációs terheit, hozzájárulhatna az iparág versenyképességének javításához és munkaerő megtartó képességének javításához is” – tette hozzá a szakember. Az üzemanyagkártya minden 10. sofőr bérét megtakarítja Napjainkban szinte minden iparágat, így a fuvarozó vállalkozásokat is egyre nagyobb mértékben érinti a munkaerőhiány, így az éleződő piaci verseny közepette a cégek kettős kihívással szembesülnek: egyszerre kell magasabb bérekkel megtartaniuk sofőrjeiket, ugyanakkor csökkenteni flottaüzemeltetési költségeiket és versenyképes áron szolgáltatni. Egy 40 tonnás, nemzetközi fuvarokat teljesítő kamion sofőrjének bére ma már kb. nettó 400.000 forint, így tehát kijelenthető, hogy az üzemanyagkártyák használatával elérhető mintegy 428.000 forint összegű megtakarítás – egy átlagos, 10 járművet üzemeltető cég esetében – majdnem teljes egészében fedezi egy sofőr munkabérét.  

Négy embert kellett kimenteni a Balatonból

2016.11.24.
 Szerda este fél nyolckor érkezett bejelentés arról, hogy horgászok borultak a vízbe egy csónakból Siófok aranyparti része előtt. Olasz Gergely vízi rendőr ment hajóval a helyszínre, ahol horgászok egy csónakból kihajolva tartottak két vízben lévő embert, és elmondták, hogy többen is vízbe estek. A rendőr egy 100 méterrel távolabb lévő, felborult csónakhoz sietett, amibe ketten kapaszkodtak. Egyikük már kezdett elmerülni. A vízi rendőrnek sikerült mindkettejüket a hajójába emelni, majd a horgászok segítségével a másik két embert is kihúzta a hideg vízből.  A vízbe esett három helyi és egy fővárosi férfi annyira kihűlt, hogy kórházba kellett vinni őket.

Belgiumban fejlesztik a légiközlekedés biztonságát

2016.11.24.
Jan Jambon belügyminiszter megerősítette, hogy a támogatásból a 2020-ig tartó időszak alatt stratégiailag fontos intézmények adatvételi és -továbbítási kapacitását javítják majd, mint például a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér, amelynek telefonos és kommunikációs hálózatában jelentős hibák léptek fel a március 22-i terrortámadást követően. A napilap úgy tudja, hogy a biztonsági szakemberek olyan telefonokat és SIM-kártyákat is kapnak, amelyek a mobilhálózatok túlterheltsége esetén is zavartalanul működnek. A La Libre Belgique arról is tájékoztatott, hogy Belgium francia ajkúak lakta tartományában, Vallóniában 250 millió eurós (mintegy 77,5 milliárd forint) fejlesztési támogatást kap két nemzetközi repülőtér.  A 2023-ig tartó munkálatok alatt egyrészt a budapesti járatokat is fogadó dél-belgiumi Charleroi repülőterének kifutópályáját hosszabbítják meg. A 3200 méteres kifutópálya alkalmas lesz tengerentúlról érkező repülőgépek fogadására is.  A kelet-belgiumi Liege nemzetközi repülőtere, Bierset a most bejelentett 20 milliós fejlesztésnek köszönhetően megtarthatja pozícióját a légi áruszállításban - tájékoztatott a napilap.

Baleset az 51-es számú főúton

2016.11.24.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. november 24-én 11 óra 20 perc körül az 51-es számú főút 164-es kilométerénél - eddig tisztázatlan körülmények között - egy személyautó és egy tehergépkocsi összeütközött. A balesetben az elsődleges adatok alapján egy személy megsérült. A rendőrök teljesen lezárták az érintett útszakaszt, kerülni a környező mellékutakon lehet.  

Vádat emeltek egy szentesi vasúti átjáróban történt tömegszerencsétlenség miatt

2016.11.24.
 Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a szentesi önkormányzat műszaki irodájának két alkalmazottját és a MÁV Zrt. egy dolgozóját tömegszerencsétlenséget eredményező foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A Nemzeti Közlekedési Hatóság már 2010 novemberében értesítette az önkormányzatot, és a vasúttársaságot, hogy a szentesi Téglagyári vasútátkelőben balesetveszély elhárítása van szükség. Az átkelőt előjelző táblák cseréjét, sárga lassító felfestést és a növényzet irtását írták elő 2011. július 1-jei határidővel. Ennek ellenére a vádlottak a kapcsolatfelvételen túl érdemi intézkedést nem tettek. A 2013. szeptemberi ismételt, a vádlottak jelenlétében megtartott ellenőrzésen már írásban is felhívták a vádlottak figyelmét a szükséges intézkedésekre, de ezeket továbbra sem végezték el. 2014. március 3-án egy 40 tonna kukoricát szállító nyerges vontató a szabad jelzés mellett akart áthaladni a vasúti átjárón, de a pótkocsi letámasztó lábai fennakadtak a sínen, és a járműszerelvény elakadt az átjáróban. Röviddel ezután ért a vasúti átjáróhoz a Szegvár felől egy személyvonat 80 km/h sebességgel, és a gyorsfékezés ellenére a pótkocsiba ütközött. A balesetben négyen súlyos, kilencen könnyebb megsérültek. A baleset oka, hogy az átkelő szabálytalan vonalvezetése miatt azon biztonsággal, fennakadás nélkül nem lehetett áthaladni. Az ügyészség szerint - a hatóság jelzése ellenére - a vádlottak nem tettek érdemi lépéseket a veszélyhelyzet elhárítására. (MTI)

Rekordforgalom alakult ki a hálaadás ünnepén az Egyesült Államokban

2016.11.24.
Szerda délután és este amerikaiak tízmilliói ültek autókba, vonatokra vagy repülőkre, hogy a csütörtöki ünnepre szeretteikhez utazzanak. Az amerikai autóklub előrejelzései szerint szerda és vasárnap között mintegy 49-50 milliónyian ülnek volán mögé. Az Amtrak vasúttársaság pótjáratokat indít, és a nagy légikikötőkben is zsúfoltságra számítanak.  Egyes nagyvárosok repülőterein - például Chicagóban vagy Memphisben - terápiás kutyákkal sétálnak a helyi egyesületek, hogy szükség esetén a négylábúak segítségével oldják az utazók feszültségét, a nagy tumultusban rendszerint megtapasztalható stresszes állapotokat.  A dallasi nemzetközi repülőtéren ezer ingyenes parkolóhelyet biztosítanak, New Yorkban és Newarkban a nemzetközi reptereken csökkentett áron lehet parkolni.  Több vidéken ugyanakkor cudar időjárás nehezíti az utazók helyzetét. Az északi szövetségi államokban, a Mississippi völgyének felső vidékén és a Nagy-tavaknál hóviharok dúlnak, az északkeleti államokban sok helyütt ónos eső esik.  New Yorkban jelentősen megerősítették a biztonsági intézkedéseket is: a világváros ugyanis készül a hálaadás napján hagyományos délelőtti parádéra, amelyre mintegy hárommilliónyi érdeklődőt várnak. Több mint háromezer egyenruhás rendőr, bombákat és robbanóanyagokat szimatoló kutyák és civil ruhás titkosszolgálatiak vigyázzák a New York-iak biztonságát, és szerda este már 81 nagy teherautó elkezdte lezárni az útkereszteződéseket; valamennyi teherautót alaposan megrakták homokkal.  "New York város rendőrsége készen áll a biztonság garantálására, és kész együttműködni mindenkivel, aki segíthet abban, hogy a nap biztonságban és vidáman teljék" - fogalmazott közleményében Bill de Blasio polgármester.   (MTI)

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V. kerületében

2016.11.24.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Tilos megállni! 2016. november 25-én 8 órától 2016. november 25-én 16 óráig a Budapest V., Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója