Virtuális élményekkel indul világkörüli turnéra az új BMW X2

2017.11.13.
Az új BMW X2 nemzetközi bevezető kampányának részeként a bajor prémiumgyártó és a Microsoft a vezetés élményét az újdonság „Be the one who dares” mottójához hűen egyedülálló, csúcstechnológiás valóságélménnyé varázsolja. A Microsoft HoloLens forradalmi VR-technológiának köszönhetően a kézzelfogható valóság és az elképzelt digitális tartalom egészen egyedi összefonódása kel életre – a BMW közreműködésével az iparágban először. A BMW X2 Holo Experience valóságélmény a nemzetközi kampány keretein belül minden érdeklődőnek megadja a lehetőséget arra, hogy vadonatúj szemszögből, a kiterjesztett valóság interaktív módján ismerje meg az új BMW X2 modellt. A kézzelfogható valóság és az elképzelt digitális tartalom összefonódásaként izgalmas kihívások és kreatív elemek váltják egymást, az élményvadászat közben így az érdeklődőknek például egy labirintusból kell kivezetniük az új BMW X2-t, miközben a karosszéria színét a márciustól elérhető fényezési paletta bármelyik árnyalatára lecserélhetik. A BMW X2 Holo Experience valóságélmény új alapokra helyezi a nemzetközi modellbevezető kampányok lényegét, miközben a virtuális ismerkedés az érdeklődő és az új BMW X2 közös hologramos „szelfijével” zárul, amely bármelyik közösségimédia-felületen publikálható. Leendő ügyfeleink ráadásul ezt követően egy exkluzív tesztvezetésen testközelből is megismerkedhetnek az új modellel.

HPI Venture Toyota FJ Cruiser 1/10 Crawler modellautó

2017.11.13.
A Venture Toyota FJ Cruiser a legújabb, méretarányos és élethű sziklamászója a HPI-nek. A HPI sokat dolgozott azon, hogy egy modellezőbarát, strapabíró és ügyes járművet fejlesszen az ebben a kategóriában érdekelt modellezők számára. Jöhetnek a patakok, a sziklák és bármilyen off-road terep, ez a modell meg fog küzdeni a kihívásokkal. A Venture egy valósághű orrmotoros elrendezést kapott, fém alvázához pedig teljesen élethű felfüggesztés és az eredetit minden részletében másoló hajtásláncot kapott. A Toyotától hivatalosan licencelt FJ Cruiser modellautó tényleg a megszólalásig hasonlít az igazihoz. A teljes kialakítás, az első és hátsó lökhárítók, a visszapillantó tükrök, a működő tetőcsomagtartó, a hátsó, kihajtható és teljes értékű, használható pótkerék mind olyan kiegészítők, amik a Scale Off-road szerelmeseinek meg fogja dobogtatni a szívét. A fém alváz elejére szerelt motor, alacsony súlypontot biztosító elrendezés segíti a minél jobb használhatóságot, terepképességeket. A meghajtást a motorból egy kardántengely segítségével egy osztómű fogadja, melyből speciális, teleszkópikus, erősített féltengelyek továbbítják a fém diffiházakba elölre és hátra a meghajtást. Az élethű, olajjal töltött lengéscsillapítók, a zárt differenciálmű, (melynek fedlapja fém és festhető, vagy fel is polírozható, hogy teljesen egyedivé tehessük a modellt), illetve a valódi terep-gumiabroncsok magabiztosságot kölcsönöznek a modell számára bármilyen off-road körülmény között. A Venture RTR készlethez mellékelt Toyota FJ Cruiser kasztni tényleg minden fontos és élethű kiegészítővel fel van szerelve, melyek alkalmasak egyéb, további méretarányos szerelékek fogadására. Gazdagon díszíthetjük tovább led lámpákkal, csörlővel és egyéb szerszámokkal a felépítményt. Rockthorn Off-Road Gumik, CR-10 kerekek Venture FJ Cruiser Rockthorn gumikkal érkezik, melyek jó szélesek és a mintázat úgy lett kialakítva, hogy lehetőség szerint magától tisztuljon a futófelület, miközben a legtöbb felületen jó tapadást biztosít. A futófelület mintázata az oldalfalakra is kiterjed, ez extrém helyzetekben plusz tapadást biztosít a gumik számára. A felnik közepén egy középső takaró-sapka elem van, mely ezt a részletet is élethűvé varázsolja a kerékanyák takarásával. Kiegyensúlyozott súlyelosztás A Venture FJ Cruiser alvázának elrendezése, az előretolt motorral és a sebességváltóval együtt, valamint az alvázra szerelt szervó (CMS) segítségével a súly legnagyobb részét a modell elülső végére helyezi, így a Venture rendkívül élethű vezetési teljesítményt mutat, illetve ez előnyt jelent a legtöbb más modellel szemben a sziklamászás, terepezés során. Teljesen fém hajtáslánc A Venture FJ Cruiser az első olyan RTR sziklamászó/terepező verda, mely erős fémfogaskerekeket használ a teljes hajtásláncban. A fő meghajtókerék egyenesen a Savage XS Flux-ból érkezik, ahol 3S LiPo teljesítményt is képes elviselni és továbbítani. Ez röviden annyit tesz, hogy a HPI szerint a hajtásláncban, ebben az autóban nem igen lesz gyenge pont. Tökéletes Off-Road Scale RC áttételezés Átviteli hajtásarány 1.53:1, teljes hajtáslánc arány 7.6:1, Végáttétel: 30.4:1 Ez azért átsegít minket a legtöbb ösvényen és emelkedőn! A pinion fogaskerekek 15-28 fogszámúak lehetnek, így a végáttétel 30.4:1 –től a 16.2:1-ig terjedhet. Könnyedén változtathatunk ezen is tovább, hisz az opcionális 56 fogas spúrkerék mellé 19.32 közötti fogszámú pinion kerekeket tehetünk, így a végáttételt tovább variálhatjuk 22.4:1 és 13.3:1 között. Állítható csúszókuplung A kívülről állítható és könnyen elérhető csúszókuplung segítségével könnyed, sziklákat és laza felületeket egyaránt megmászhatunk anélkül, hogy nagy változtatásokat kellene tenni a Venture beállításában. A helyes beállítás lehetővé teszi a tökéletes erőleadás és  maximális tapadás beállítását a kerékkipörgés csökkentésével. , ami növeli a tapadást. Egyéb bevetett praktikák a stabilitás érdekében: CMS – Chassis Mounted Servo, vagyis az alvázhoz rögzített szervó, közvetlenül a motor mellett. Ezzel is növelve az első tengelyre jutó önsúlyt. BTA – Behind The Axle – tengely mögötti kormánymű elhelyezés Panhard rudak: egyrészt extra élethűséget kölcsönöz a modell vázfelépítményének, másfelől fizikailag is működő, stabilitást növelő elem a modellben! 6.5kg-os teljesítményű, SS-20WR, vagyis vízálló szervó az alumíniummal erősen felturbózott kormányművel együtt küzd az irányításért. Meglátásom szerint, a vízállóság az nagyon fontos ennél a műfajnál, de ez a szervóteljesítmény sokaknak majd kevéske lesz, viszont meglehetősen egyszerű a modellben szervót cserélni. Hasmagasság, dőlésszögek és egyéb fokmérők A Venture alváza sok lehetőséget ad számunkra, az ösvények és sziklák között egészen jól elboldogul majd a nagy terepszögeknek köszönhetően. Ezt segíti a teljes kialakítás, a lökhárítók ,gumik méretei, túlnyúlás, stb. A legfontosabb adatok ezek: Megszakítási szög: 44,5 fok Megközelítési szög: 55 fok Indulási szög: 45,5 fok Max mászási szög: 49 fok Max dőlésszöge: 28 fok Tengelycsukló: 30 fok 68 mm-es szabad magasság: (2,7 “) A szabad magasság a szokásos menetmagasságon belül 60 mm: (2,4 “) A tengely szabad magasság 32 mm: (1,3 “) Nyilván egy kép többet ér száz szónál, ezért érdemes megnézni az egyes alu elemeket, melyeket a felfüggesztésben látunk például. Elég izgi ez a verda nem? Ezen azért látszik, hogy egy darabi elszöszöltek a tervezők, tényleg próbálták az élethűség és a strapabíróságot úgy összehozni, hogy az összkép tökéletes legyen. A fedélzeti elektronika a SC-3SWP3 Crawler Edition szabályzóból, a már említett SS-20WR kormányszervóból és persze egy alap HPI TF-41 2.4 GHz-s pisztoly táv/vevő párosból áll. A vevő is vízálló! A készlet tartalmaz egy 2000 mAh kapcitású, NiMH akkupakkot is. (azért azt megjegyzem, hogy nem búvárhajó, de a kis „patakon”, pocsolyán átkelést ki fogja bírni, viszont azért el ne merüljünk a modellel a vízben) Az ESC képes 2S vagy 3S LiPo akku kezelésére is! 3S LiPoval elég vicces kis teremtmény lehet a Venture! Ez az ESC alaposan konfigurálható, kifejezetten Crawler programokat biztosító ESC. Például van benne egy HDC program, vagyis Hill Descent Control, ami egy elektronikus drag fék, ami a lefele haladásnál segíti a precíz irányítást. A motor egy 35 körös, kifejezetten Crawler motor, zárt, kefés kialakítással, illetve egy megfelelő sebesség és mászóképesség elegyével. Ez egy sztenderd 540-es motor, könnyedén cserélhető másikra később, brushless verzióra, bármire, kedvünk szerint. A hajtásláncban levő fém fogaskerekek és erős tengelyek képesek lesznek kezelni a bővítés esetén fellépő nagyobb teljesítményt is. A modell főbb speckói Gyárilag összeszerelt és előre festett, elektromos meghajtású, állandó összkerékhajtású (4WD), 1/10-es méretű terepjáró Hivatalosan engedélyezett replika Toyota FJ Cruiser karosszéria Élethű és használható kiegészítők, mint a tetőcsomagtartó és az oldalsó tükrök Az első lökhárító gallytörőt, rögzítő pontokat és D-gyűrűs bilincseket tartalmaz A hátsó lökhárító forgatható pótkerék-rögzítővel és D-gyűrűs bilincsekkel rendelkezik Állítható oldalsó csúszkák segítenek a modellnek kemény sziklaakadályok felett Úgynevezett C csatorna alakú, fém alváz Teljesen fém sebességváltó a rendkívüli tartósság érdekében Olajjal töltött alumínium lengéscsillapítók (63-90 mm-es löket) – menetes állítással. Alumínium lengőkar bekötési pontok Alumínium panhard rudak Állítható kasztnitartó, amely megfelel bármilyen off-road crawler kasztnihoz Teljesen RTR, akkuval és távirányítóval Méretek: Hossz: 527mm (20,7 “) Szélesség: 227 mm (9 “) Magasság: 238mm (9,4 “) tetőcsomagtartóval, 217mm (8,5”) nélkül (a gumiabroncs választásától és felfüggesztési beállításaitól függően változhat) Tengelytáv: 311 mm (12,3 “) Elülső túlnyúlás: 101mm (3.9 “) Hátulsó túlnyúlás: 135 mm (5,3 “) SÚLY Menetkész tömeg: 2.4kg (5.3lbs) ( elem nélkül: 2.1kg (4.7lbs)) Kasztni súly: 0.21kg (7.44oz) Tedd egyedivé a Venture modelledet! A legjobb a Scale RC modellekben az élethűség, ezért megteheted, hogy a Venture-t is teljesen a saját kedvednek megfelelően teszed egyedivé.Ehhez hatalmas választék áll rendelkezésedre különböző beszállítóktól. Világításszettek, szerszámok, kempingcuccok… kismillió lehetőség, hoy élethűvé varázsold a modellt! A vázra bármilyen Crawler 1/10-es kasztninak passzolnia kell, amennyiben nem a Toyota a kedvenced! A Modellt a Modell & Hobby shopban vásárolhatjuk meg, két különböző kasztni színben érhető el gyárilag jelenleg. A Gunmetal és Sandstorm fantázia nevek alatt egy szürke és egy homokszínű kasztnit találunk.   3 gyári videóból képet kaphatunk  a modell működéséről, a 3. egy bővebb angol nyelvű bemutató is tartalmaz! https://youtu.be/5GRTyhlaaCk https://youtu.be/LGpbisrXceo https://youtu.be/RXp4ODGf-lo  

Az új Fullback Cross: szabad a stílus

2017.11.13.
Megszületett a Fullback Cross, az új pickup, amely felszabadít. Erőteljes karakterével, végletekig tökéletesített sokoldalúságával minden mobilitási igényt kielégít, miközben szabadjára engedi az érzelmeket: munkaidőben fáradhatatlanul dolgozik, ám amint eljön a pihenés pillanata, a lehető legtöbbet hozza ki minden értékes percből. Nem csoda, hiszen a Fullback a legkeményebb akadályokkal is könnyedén megbirkózik; nem ismer kompromisszumokat, félmegoldásokat, sem korlátokat. A strapabíró, sokoldalú Fullback Cross a személyautók kényelmét karakteres formatervvel párosítja, az olasz pickup csúcskiviteleként tökéletesen igazodik a legújabb piaci trendekhez. Ahhoz a piachoz, amely az elmúlt négy év során több mint 60 százalékkal nőtt, és amelyen belül 25 százalékot tesznek ki a szabadidős célú modellvariánsok.  A Fullback Cross november elejétől elérhető a Fiat Professional márkakereskedéseiben. A Fullback Cross induló ára 8 240 000 + Áfa

Megnyitotta kapuit a 23. magyarországi LADA márkakereskedés

2017.11.13.
A LADA sikertörténete 2015 decemberétől, a márka magyarországi visszatérése óta töretlenül ível felfelé. Ezt egyrészt az értékesítési darabszámok támasztják alá, hiszen 2017 októberében az eladott új Ladák szám meghaladta a 2000-es határt, másrészt az a tény is, hogy nagy az érdeklődés a viszonteladó partnerek részéről is. Az importőr LADA Hungary Kft. nem egész két év alatt országos márkakereskedői hálózatot épített ki, melynek legújabb tagja a hétvégén megnyitott LADA Eger márkakereskedés. A Heves megyei márkakereskedés értékesítési szempontból az év legígéretesebb szakaszában csatlakozott a hálózathoz, hiszen a LADA karácsonyi akciójában most különösen kedvező feltételekkel kínálja eladásra a LADA Vesta gazdag szériafelszereltségű, klímás változatát. Készletről történő vásárlás esetén a vásárlók igényeik szerint választhatnak karácsonyi ajándékként egy, a számukra megfelelőbb kedvezményt: vagy a 300 000 forintos árkedvezményt vagy a 0%-os THM-mel történő finanszírozást. A Norma felszereltségű Kalina és Granta modellekhez pedig téligumi-garnitúrát adnak ajándékba a készlet erejéig. „Nekem is, mint oly sokaknak ebben az országban, van érzelmi kötődésem a márkához, hiszen hosszú ideig az életem része volt a LADA - évekig taxiztam és versenyeztem is vele. Természetesen a márkakereskedés megnyitása mellett elsősorban gazdasági megfontolásból döntöttünk, hiszen az árképzése és a jelenleg futó akciók rendkívül piacképessé teszik a Ladákat a hazai újautó-kereskedelemben. Mivel a környékünkön sok a borászat és az erdőgazdaság, jelentős potenciált látunk a kiváló tereptulajdonságokkal rendelkező és kedvező árú LADA 4x4 modellcsaládban. Ezt igazolja, hogy a szombati tesztnapunkon is hatalmas érdeklődés övezte a Ladákat és a hozzájuk kapcsolódó aktuális akciókat.” – nyilatkozta Kormos Gábor, a LADA Eger márkakereskedés vezetője.

Energiahatékonyság a mezőgazdaságban, mert ismét eljött a feldolgozók ideje!

2017.11.13.
A pályázati forrást több célterületen is igénybe lehet venni, ilyen lehet például az energiafelhasználás csökkentése, energiahatékonyság javítása, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák bevezetése. Nagy előnye ennek a kiírásnak, hogy kertészetek, állattartó telepek, borászatok és üzemek is nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást. Kiemelten ajánljuk ezt a lehetőséget olyan termelők és vállalkozások figyelmébe, akiknek nagyon magas áramszámlája van, hiszen a napelemes rendszer telepítésével jelentős mennyiségű költséget spórolhatnak meg. A megspórolt összeg további fejlesztések megvalósítására is alkalma nyílik. Amennyiben a pályázó a Közép-magyarországi régióban (KMR) helyezkedik el akkor maximum 40%-os támogatási intenzitást vehet igénybe, de a nem KMR területeken maximum 50 % érhető el. A pályázati anyagok benyújtására előreláthatólag 2018. február 19-től van lehetőség. A maximálisan igényelhető támogatás 500 millió Ft. Ha nem szeretne lemaradni a lehetőségről, kérje segítségünket Ide kattintva! Goodwill Consulting Kft. – Információ első kézből – mert a fejlesztés kulcsát mi adjuk.  

Ismét a Volkswagen Caddy lett az „Év haszonjárműve”

2017.11.13.
Az elismerés azért is különleges, mert az eredmény a nagy múltú szaklap nagyrészt haszonjárművekkel foglalkozó olvasóinak szavazatait tükrözi, és a Volkswagen Haszonjárművek márka értékelése szerint ez a leghitelesebb visszajelzés egy autó piaci pozícióiról. Az idei szavazás I. kategóriájában a Volkswagen Caddy Edition 35 2.0 TDI SCR BMT 4MOTION DSG felszereltségű változata volt az olvasóknál a legkedveltebb. A Caddy bevezetésének 35. évfordulójára készült születésnapi modell elsősorban egyedi külsejével hódít, hiszen a már közismert megbízhatóság és gazdaságosság mellett egyedi fényezésű és belső terű típus született. A már a magyar piacon is rendelhető Volkswagen Caddy Edition 35 jellegzetességét a piros, fehér, ezüst, indium szürke és acapulco kék színben rendelhető karosszéria fényezést elegánsan kiegészítő fekete tető fényezés és díszléc valamint az ugyancsak egyedi 17 colos, fekete betétes alufelni adják. A vonzó külső mellett a speciális titán-fekete belső kárpit is exkluzív megjelenést ad a magas felszereltségű, személyautós kvalitásokkal rendelkező Caddynek.

Fának csapódott egy autó Mezőkövesdnél, a sofőr meghalt

2017.11.13.
 Dojcsák Dávid tájékoztatása szerint a baleset a 2502-es úton történt; az érintett útszakaszt lezárták a forgalom elől. A rendőrség a honlapján azt írta, hogy a balesetben egy 43 éves mezőnyárádi nő vesztette életét, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. (mti)

Felkészült a télre a közútkezelő

2017.11.13.
Pécsi Norbert Sándor jelezte: ütemezett, szervezett munkával először a legfontosabb útszakaszokon - autópályákon, főutakon, felüljárókon - kezdik majd meg a hó eltakarítását, ezt követik az alacsonyabb rendű, kevésbé forgalmas részek.  Mint mondta, öt centinél vastagabb havat tudnak hatékonyan eltakarítani, ennél vékonyabb rétegnél sózást alkalmaznak. Hangsúlyozta, a közlekedés zavartalansága érdekében a járművezetők partnerségére is szükség van, ennek részeként említette a nyári gumik télire cserélését.  A téli időszakban mintegy négyezren dolgoznak majd körülbelül hétszáz szórógéppel és hóekével azon, hogy az ország 32 ezer kilométernyi közútja járható maradjon. (mti)

Intelligens autók, intelligens városok

2017.11.13.
Az autonóm, önvezető autók, a jármű-jármű és a jármű-infrastruktúra kommunikáció, a robotika és a mesterséges intelligenciára alapuló megoldások fejlesztésében is a világ legjobbjai között számon tartott Toyota a 24. Intelligens Közlekedési Rendszer (ITS) Világkongresszuson mutatta be iparági szinten is élenjáró kutatásait, amelyek hozzájárulhatnak egy, az embereket, autókat és városokat összekapcsoló, intelligens mobilitáson alapuló társadalom kialakulásához. Ennek jegyében dolgozta ki a Toyota az „Együttműködő ITS” rendszerét: egy fontos biztonsági technológiát, ami teljesen felszámolhatja a halálos kimenetelű közlekedési baleseteket. A vállalat bemutatta még a „Kapcsolt szolgáltatások vezeték nélkül kommunikáló vezetési adatrögzítő használatával” nevű elképzelését is, valamint a kényelmes és környezetbarát megoldást jelentő Ha:Mo új generációs közlekedési rendszert. Prezentációján a Toyota nagy hangsúlyt fektetett biztonsági filozófiájának ismertetésére, kiállítva már jelenleg is létező, de kifejezetten a jövőbe mutató együttműködő ITS szolgáltatásait. A prezentációt „élményzónák” színesítették, ahol az érdeklődők virtuális valóság (VR) és vezetési szimulátor segítségével ismerhették meg, hogyan működnek majd ezek a szolgáltatások. A vezeték nélkül kommunikáló vezetési adatrögzítő használatával a Toyota olyan szolgáltatást tervez, ami az autók által gyűjtött adatokon (pl. az előre néző kamera képein és a valós idejű járműadatokon) alapul. A „Ha:Mo” egy egészen másféle ötletet valósít meg; egy olyan rendszert, amelynek segítségével az emberek optimálisan kombinálhatják a nagyvárosokban az autózást és a tömegközlekedést.

Újabb innovációval bővül a BMW Connected digitális tárháza

2017.11.13.
A BMW Connected folyamatosan bővülő szolgáltatás-palettája egyre több digitális eszközhöz és okosfunkcióhoz kínál hozzáférést a bajor prémiumgyártó ügyfelei számára, a felhasználók napi rutinjába is bekapcsolódó szolgáltatások átfogó tárháza pedig most újabb innovációval gazdagodik. 2017 decemberétől a csomag részeként a Google Assistant is elérhető opcióvá válik – eleinte kizárólag az Egyesült Államokban –, amelynek köszönhetően ügyfeleink az arra alkalmas Android vagy iPhone okostelefonon keresztül, a Google Home aktiválásával pedig akár már otthonukból is felvehetik a kapcsolatot a digitális hálózathoz csatlakoztatott BMW modell központi operációs rendszerével, egyszerűen és kényelmesen. A Google Assistant megjelenésével még tovább szélesedik a BMW Connected szolgáltatás-palettájának digitális arzenálja, amely a hangvezérléssel is aktiválható okosfunkciókon túl számos innovatív kiegészítő, így például az Apple és az Android okosórák, vagy az Amazon Alexa integrálását is lehetővé teszi. A BMW Connected folyamatos bővítésével a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek digitális élete új dimenzióba érkezik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója