Scania: Eljött a Top Team 2017–2018 ideje

2017.11.11.
A Scania ügyfelei prémiumszolgáltatást várnak el, ezért a frontvonalban dolgozó munkatársaknak jól felkészültnek kell lenniük, hogy kielégíthessék az igényeiket. A legjobb képességű, szolgáltatástudatos szerelők és alkatrész-értékesítők nyújthatják a lehető leghatékonyabb kiszolgálást az ügyfeleknek. A Scania Top Team versenyen való részvétel a legjobb módja annak, hogy a szervizekben dolgozók fokozzák szakmai felkészültségüket, amely egyúttal egy jó továbbképzési lehetőség is, ahol bővíthetik a Scania termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatos tudásukat. Rekordszámú ország nevezett be a 2017–2018-as eseményre, amelyet már tízedik alkalommal rendeznek meg nemzetközi szinten. A Scania célja, hogy a fenntartható szállítási rendszerre való átállásban a valódi partneri kapcsolatokat középpontba állító élenjáróként ismerjék. Ezért az idei évben a „Vezetni a változást” mottó játssza majd a központi szerepet, így a nevezők ezzel a területtel kapcsolatos tevékenységekben vesznek majd részt, amikor éppen nem versenyeznek. Az országos döntőket 2018 márciusában tartják majd, amelyeket regionális döntők, végül pedig a világbajnoki döntő követ. Ezt 2018 decemberében Svédországban, Södertälje városában rendezik majd meg. A világbajnoki döntő résztvevői a világ minden részéről érkező élvonalbeli kollégákkal versenyeznek majd. A győztes csapat díja 50 ezer euró, míg a második és a harmadik helyezést elérő csapat 30 ezer, illetve 20 ezer eurót kap.  

Intelligens városok - a jövő mobilitása

2017.11.11.
Az autonóm, önvezető autók, a jármű-jármű és a jármű-infrastruktúra kommunikáció, a robotika és a mesterséges intelligenciára alapuló megoldások fejlesztésében is a világ legjobbjai között számon tartott Toyota a 24. Intelligens Közlekedési Rendszer (ITS) Világkongresszuson mutatta be iparági szinten is élenjáró kutatásait, amelyek hozzájárulhatnak egy, az embereket, autókat és városokat összekapcsoló, intelligens mobilitáson alapuló társadalom kialakulásához. Ennek jegyében dolgozta ki a Toyota az „Együttműködő ITS” rendszerét: egy fontos biztonsági technológiát, ami teljesen felszámolhatja a halálos kimenetelű közlekedési baleseteket. A vállalat bemutatta még a „Kapcsolt szolgáltatások vezeték nélkül kommunikáló vezetési adatrögzítő használatával” nevű elképzelését is, valamint a kényelmes és környezetbarát megoldást jelentő Ha:Mo új generációs közlekedési rendszert. Prezentációján a Toyota nagy hangsúlyt fektetett biztonsági filozófiájának ismertetésére, kiállítva már jelenleg is létező, de kifejezetten a jövőbe mutató együttműködő ITS szolgáltatásait. A prezentációt „élményzónák” színesítették, ahol az érdeklődők virtuális valóság (VR) és vezetési szimulátor segítségével ismerhették meg, hogyan működnek majd ezek a szolgáltatások. A vezeték nélkül kommunikáló vezetési adatrögzítő használatával a Toyota olyan szolgáltatást tervez, ami az autók által gyűjtött adatokon (pl. az előre néző kamera képein és a valós idejű járműadatokon) alapul. A „Ha:Mo” egy egészen másféle ötletet valósít meg; egy olyan rendszert, amelynek segítségével az emberek optimálisan kombinálhatják a nagyvárosokban az autózást és a tömegközlekedést. Az ITS Világkongresszus a világ legnagyobb ITS-tematikájú nemzetközi konferenciája. A minden évben megrendezett, és felváltva Európában, Ázsiában és Amerikában megtartott eseményre ITS-fejlesztőket (kormányokat, kutató testületeket és piaci szereplőket) hívnak meg a világ minden tájáról, hogy tájékoztató üléseken, műszaki bemutatókon, kiállítási területeken és tesztvezetéseken mutathassák be legújabb ITS-kutatásaik eredményeit. A Toyota már az első ilyen rendezvény óta aktív résztvevőnek számít, és minden kongresszuson ismerteti kutatási eredményeit, ITS technológiáit, valamint a biztonsággal és környezetvédelemmel kapcsolatos termékeit és szolgáltatásait. A Toyota ezúttal bemutatta biztonsági kezdeményezéseit, így megtekinthető volt bemutató a balesetek elkerülését szolgáló aktív biztonsági technológiákról, valamint olyan szolgáltatásokról, amelyek hozzájárulnak az önvezető technológiák működéséhez. A már jelenleg is forgalomban lévő együttműködő ITS szolgáltatások (Ütközésre figyelmeztetés jobbra kanyarodás közben, Kereszteződésben bekövetkező ütközés elkerülése stb.) bemutatása virtuális környezetben, vezetési szimulátoron történt. A látogatók a virtuális valóságban tapasztalhatták meg, milyen érzés lesz az együttműködő ITS technológián alapuló önvezető autók használata. A Toyota emellett bemutatta amerikai kezdeményezéseinek jövőbeli irányvonalát, a vezeték nélkül kommunikáló vezetési adatrögzítő alkalmazását, és olyan szolgáltatásokat, mint a minden sávra kiterjedő forgalmi információk, vagy az 500 tokiói taxi kameráiból származó képek elemzésén alapuló dinamikus várostérkép, vagy épp a Ha:mo koncepció.

Beragadt orrfutóval hajtott végre kényszerleszállást a Flybe gépe

2017.11.11.
A légcsavaros kisgép 52 utassal és négyfős személyzettel a fedélzetén az orrán landolt - közölte Twitter-üzenetben a Flybe. Egy utas könnyebben megsérült a kezén leszálláskor, őt kórházba szállították. A kényszerleszállást végrehajtó repülőgépet a kifutópályán tűzoltó járművek fogadták. Az északír főváros nemzetközi repülőterének közlése szerint a gép pilótái már röviddel egy másik belfasti légikikötőből történt felszállásukat követően műszaki problémákat tapasztaltak és vészjelzést adtak le. A skóciai Invernessbe tartó járat ezt követően a belfasti nemzetközi repülőtér felé vette az irányt, de még több óráig köröznie kellett felette, hogy az üzemanyag fogyasztással sújt csökkentsen a kényes leszállási manőverhez - írta a The Guardian című brit napilap. A Flybe szerint minden tőlük telhetőt megtesznek a baleset okainak kivizsgálására. A brit repülésbiztonsági hivatal szintén vizsgálatot jelentett be.

A második szabadedzésen is Hamilton volt a leggyorsabb

2017.11.10.
A Mercedes brit pilótáját - aki már két hete, Mexikóban bebiztosította negyedik világbajnoki címét - ezúttal is csapattársa, a finn Valtteri Bottas követte a második helyen. Az összetett pontversenyben második, ugyancsak négyszeres vb-aranyérmes német Sebatian Vettel (Ferrari) negyedik lett a második tréningen, míg harmadikként Daniel Ricciardo zárt. A Red Bull ausztrál pilótája az időmérőn elért helyezéséhez képest tíz hellyel hátrébbról indulhat csak a vasárnapi viadalon, mert az autója motorjának egy részét kicserélték. A Sao Pauló-i verseny a szezon utolsó előtti futama.     Eredmények: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:09.515 p  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:09.563   3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:09.743   4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:09.875   5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:09.886   6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:10.117       korábban:     1. szabadedzés:     --------------- 1. Hamilton 1:09.202 perc 2. Bottas 1:09.329 3. Räikkönen 1:09.744 4. Verstappen 1:09.750 5. Ricciardo 1:09.828 6. Vettel 1:09.984     A további program:     szombat: 3. szabadedzés 14.00  időmérő edzés 17.00        vasárnap: futam 17.00

Mint Supermannek a kryptonit – a Preventa víz hatása a daganatos sejtekre 1. rész

2017.11.10.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Merthogy a több síkon zajló történetünk főszereplője kétségtelenül világraszóló felfedezést publikált a kilencvenes évek elején, amit szabadalom és termékportfólió-gyártás is követett, azonban a mindennapi betegellátásban remélt forradalmi áttörés még hátra van. Dr. Somlyai Gábor 1956-ban született Budapesten, a Csepeli Vas- és Fémművek technikusaként dolgozó édesapa és kereskedelmi szektorban dolgozó édesanya első gyermekeként. A csillagtelepi gyermekéveket egy Heves megyei kis faluban, a nagyszülőknél töltött idő tette meghatározóvá életében. Előbbinél az általános iskola kémiatanára, utóbbinál a vidékre jellemző mezőgazdasági orientáció hagyott nyomot a biológus életében. Fentiek okán a Jedlik Ányos Gimnázium kémia tagozatos osztálya következett, amit a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre történő felvételi követett. „Egy általános iskolai erős kémiatanáromnak köszönhetően nem okozott gondot a kémiai reakciók megértése vagy képletek leírása, részben ennek is köszönhetem, hogy most itt vagyok” – emlékezett vissza a kezdetekre a feltaláló, aki elsőre nem nyert felvételt az agrártudományi karra. A döntés, hogy biológusi pályára lépjen – többek között - ez által született, az érettségi pontszámainak pontjainak elévüléséhez két évet várnia kellett, ez idő alatt művészi hajlamainak is hódolt a deutérium megvonás nemzetközileg elismert kutatója. „Voltak művészi ambícióim is, a festőművészet nagyon közel állt hozzám, talán ez adott indíttatást ahhoz, hogy érettségi után virágkötészetet tanuljak, és virágüzletben vállaljak munkát. Ebben az időszakban szilárdult meg bennem, hogy a biológusi hivatás az én utam, ezért az újabb felvételi előtt másfél évig már a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben dolgoztam laborasszisztensként.  A sikeres felvételi után, 1977-ben megkezdtem tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetem biológusszakán”. A döntés egy mélyebb, és egyben személyes okára is fény derült a folytatásban. A biológiai tudományok kandidátusa fokozat megszerzéséig folytatott tanulmányok egyik mozgatórugója Gábor gyermekkori szomszédjának betegsége volt. „Szörnyű volt gyerekként átélni egy nyelvgyökrákos ismerős szenvedéseit. Végül, de nem utolsó sorban a 70-es években kapott lendületet és nagyobb figyelmet a molekuláris biológia, a génsebészet és a DNS-kutatás. Ekkortájt látogatott haza Szent-Györgyi Albert, aki a sokak által ismert, híres interjúban beszélt mellrákban elhunyt feleségéről, mely személyes veszteség hatására kezdett el foglalkozni a rákkal és a sejtosztódással, mélyebben. A Nobel-díjas biokémikus úgy vélte, hogy a rák kérdését csakis szubmolekuláris szinten lehet megoldani, azaz – véleménye szerint – a piciny atomi részecskék, az elektronok áramlásában lehet valami zavar, mely a daganatos elváltozások fő oka lehet. Ekkor, 1976-ban vettem egy papírt, és leírtam, hogy nem a negatív töltésű elektronnak, hanem a pozitív töltésű hidrogénionoknak van kulcsszerepe a rák kialakulásában”. Gábor és felesége, Ildikó az egyetemi évek alatt ismerkedtek meg, és biológus diplomájuk 1982-es átvétele előtt egy évvel – immár 36 éve – kötöttek házasságot. A házaspár karrierje külön munkahelyen indult, mindketten a sikeres tudományos munkát helyezték előtérbe. Ildikó a Richternél kapott kutatói munkát, Gábor, mivel onkológiai területen nem talált abban az időben az ambícióinak megfelelő állást, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében helyezkedett el. „Nem érdekelt különösebben a növénykórtan, de felkértek, hogy tartsak egy előadást a diplomamunkámról, majd közölték, hogy felvettek. Reméltem, hogy már a kezdetektől onkológiai területen dolgozhatok, de nem így alakult, ezért igent mondtam a felkérésre, ugyanis így molekuláris biológiával, ezen belül pedig génsebészettel foglalkozhattam. 1983-86 között akadémiai ösztöndíjasként lehetőségem nyílt kiváló szegedi kollégákkal együtt dolgozni, és két évvel később (1988) maximális pontszámmal védtem meg kandidátusi disszertációmat.” Még ebben az évben DFG ösztöndíjasként végezhetett kutató munkát a göttingeni Georg-August Egyetemen. Fél évvel később egy Lisszabonban tartott előadásának köszönhetően meghívást kapott a Missouri Egyetemre (Columbia), ahol molekuláris genetikai kutatásokat végzett, majd hazatérése után (1990) az Országos Onkológiai Intézet tudományos főmunkatársaként folytatta kutatásait, melyek célja immár a természetben megtalálható deutérium szerepének vizsgálata volt a sejtosztódás szabályozásában. A második részben megtudhatjuk, hogy a deutérium koncentrációja legalább olyan fontos a szervezetünkben, mint a kalciumé, vagy a magnéziumé, továbbá feltárjuk a kutatás mérföldköveit!

Aki időben kapcsol, kevesebb bírságot fizet majd a jogosulatlan úthasználatért

2017.11.10.
A NÚSZ a honlapján olvasható tájékoztatás szerint a 8 órán belüli jogosulatlan úthasználatra mérsékelt, azon túl normál, további szabályszegések esetén pedig emelt bírságot állapít meg. Az úthasználók tehát kevesebb bírságot fizetnek, ha időben korrigálnak - írták.  A szolgáltató a belföldi e-útdíj rendszer 6745 kilométer díjköteles úthálózat 110 díjellenőrző portálja, valamint 45 mobil adatgyűjtő járműve segítségével ellenőrzi az úthasználati jogosultságot. A hatóságoknak mérlegelési lehetősége nincs, minden mulasztást kötelezően bírság követ attól függetlenül, hogy az szándékosan vagy tévedésből történt - áll a közleményben. Az Európai Bíróság márciusi ítéletében az uniós joggal ellentétesnek találta azt a magyar szabályozást, amely az úthasználati díj megfizetésének elmulasztását úgy bünteti, hogy nem veszi figyelembe a jogsértés súlyát, a szabályok bármekkora megsértése esetén átalányösszegű bírság kiszabását írja elő.

Felfrissült a legkisebb Lexus

2017.11.10.
Amikor a Lexus a 2010-es Genfi Autószalonon bemutatta a CT 200h modellt, egyben a kompakt környezetbarát hibridek kategóriáját is meghonosította a luxusautók szegmensében. A CT 200h a márka egyik legkeresettebb modellje lett; 2011-es bevezetése óta a Lexus több mint 300.000 ilyen autót értékesített világszerte, s ezek közül mintegy 75.000 darab Európában kelt el, ami így a márka egyik legnagyobb piacává vált. A mostani frissítéssel a Lexus arra törekedett, hogy megőrizze a CT 200h közismert takarékosságát és megbízhatóságát, ám a frissebb külsővel hatásosan hangsúlyozza az autó élvezetes vezethetőségét – miközben a modell ugyanolyan felhasználóbarát és takarékos marad, mint eddig. Külső formaterv: hatásosabb megjelenés A dizájnerek erőteljesebb megjelenéssel ruházták fel a CT 200h modellt: a Lexus jellegzetes, orsó formájú hűtőrácsa és az első lökhárító letisztultabb, határozottabb formát kapott, a nyílhegy alakú nappali menetfény pedig új helyre, a közös vetítőlencsés LED fényszóró fölé került. Az autó hátsó része is megváltozott (új díszlécek jelentek meg a karosszérián, és más a hátsó lökhárító alsó részének kialakítása), és a formatervezők új 15 és 17 colos könnyűfém keréktárcsákat alkottak. Frissebb utastéri dizájn A belső tér hangulatát továbbra is a Lexus-minőség és a kézműves kidolgozás határozza meg; a kiváló minőségű anyagok, a tökéletesen kidolgozott felületek és “a forma követi a funkciót” filozófia látványos megvalósítása tökéletes összhatást kelt. A vásárló által választott multimédia rendszernek megfelelően a központi kijelző mérete is változik (a Lexus prémium navigáció esetében akár 10,3 colos is lehet), így az információk könnyebben leolvashatók a képernyőről. A vásárlók ezentúl többféle belső színkombináció közül választhatnak. CT 200h F SPORT A CT 200h F SPORT változat is számos változáson esett át, így az autó megjelenése és hangulata még sportosabbá vált. Az orsó formájú hűtőrácsot új, exkluzív metálfekete hálóminta díszíti, és a kínálatban új, látványos karosszériaszínek jelentek meg (köztük egy kéttónusú fényezés), sőt az utastér kialakításánál is új üléskárpitok és burkolatok közül választhat a vásárló. Lexus Safety System + A Lexus CT 200h megújult, gazdagabb kínálatában most a Lexus Safety System + csomag is szerepel, ütközés előtti biztonsági rendszerrel (PCS), adaptív sebességtartó automatikával, a figyelem lankadására is figyelmeztető sávtartó asszisztenssel (LKA), automatikus távolságifény-vezérlésű (AHB) fényszórókkal és jelzőtábla-felismerő rendszerrel (RSA).

Országszerte átállt téli üzemmódra a közútkezelő

2017.11.10.
Közleményük szerint országosan 19 megyei igazgatóságon, 93 mérnökségén és a központi irányításban is 24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban csaknem 3850-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján. Télen a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint - megfelelő időjárási körülmények között - a téli kátyútlanítás - írta a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely a 2017-2018-as téli szezonban az országos közúthálózaton 725 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet, valamint több mint 200 rakodógépet, továbbá hómaró eszközöket "állít hadrendbe". Ezek mellett idén is nagy hangsúlyt fordítanak a "megelőző védekezésre". Ott, ahol nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége - mintegy 760 kilométernyi útszakaszon - már kihelyezték a hófogórácsokat és -hálókat. Elsősorban a forgalmas autópályákon, autóutakon és főutakon pedig preventív jellegű sózást is végeznek majd. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. országszerte csaknem 32 ezer kilométernyi útszakaszon felel a téli hóeltakarításért és síkosságmentesítésért. Ezt az egyes "útszakaszok hierarchikus rendje szerint" látják el, vagyis először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, alacsony forgalmú bekötőutak. Arra kérik az autósokat, hogy a nyári gumikat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. Utazás előtt pedig feltétlenül tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, a forgalmi helyzetről a www.utinform.hu oldalon, illetve a 06-1-366-2400-ás telefonszámon.
Címkék: 

Tényleg Magyarországra hozná a kormány a MotoGP-t

2017.11.10.
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint a Hungaroring és a gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) kereskedelmei jogainak birtokosa, a Dorna között kezdődjenek meg az előzetes egyeztetések egy esetleges jövőbeli motoros Magyar Nagydíj kapcsán. Emellett arról is döntés született, hogy a tárgyalások alapján készüljön kimutatás a rendezéssel kapcsolatos kiadásokról és bevételekről, november 30-i határidővel. Fontos hangsúlyozni: ez a kormányhatározat egyelőre csak azt jelzi, hogy felmerült egy esetleges MotoGP-s rendezés gondolata, vélhetően a tárgyalások és az előzetes felmérések alapján dől el, hogy valóban pályázunk-e egy jövőbeni nagydíjra. A gyorsaságimotoros-világbajnokság története során eddig kétszer, 1990-ben és 1992-ben rendeztek Magyar Nagydíjat, azóta viszont nem látogatott hazánkba a mezőny.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója