20 darab elektromos buszt vásárol a BKV Zrt.

2015.12.15.
A támogatási szerződés értelmében a Nemzetgazdasági Minisztérium mintegy négymilliárd forint összegű, nem visszatérítendő támogatást nyújt a BKV Zrt. részére, melynek köszönhetően lehetőség nyílik 20 darab kiemelten környezetbarát, új Modulo Medio Electric elektromos midi autóbusz beszerzésére. A modern, fővárosi közlekedés igényeit maximálisan kiszolgáló elektromos meghajtású, alacsonypadlós járművek 8 méter hosszúak és 61 főt (kerekesszékes utas esetén 55 főt) képesek szállítani egyszerre. A zéró emissziós autóbuszok akadálymentes közlekedést biztosítanak, emellett pedig üzemeltetésük is várhatóan kedvező. Az új járműveket - a tervek szerint - 2016 tavaszától veheti birtokba a fővárosi utazóközönség.

Befejeződött a Delphi termelési kapacitást bővítő projektje Tatabányán

2015.12.15.
Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy a beruházás keretében 25 elektronikus fröccsöntő gépet, kiegészítő szerszámot, és automata összeszerelő gépsort vásároltak. Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP), Tatabánya polgármestere kiemelte, hogy a Delphi a város legnagyobb munkáltatói közé emelkedett, nyugodtan nevezhető a válság nyertesének, hiszen azóta megduplázta dolgozóinak létszámát. A Delphi tatabányai üzemében a munkatársak létszáma megközelíti az 1400-at. Az üzem korábban a Bain Capital amerikai pénzügyi befektetőcsoport tulajdonában lévő FCI cégcsoporté volt, majd 2012 októberében az FCI járműipari csatlakozókat gyártó divízióját felvásárolta a szintén amerikai tulajdonú Delphi Automotive, a gyár azóta a Delphi Connection Systems Hungary Kft. néven működik. A Delphi 1991 óta van jelen Magyarországon, azóta 66 milliárd forintot fektetett be. A cégcsoport három gyárat működtet az országban: Tatabányán, Balassagyarmaton és Szombathelyen, amelyekben több mint 3000 alkalmazottat foglalkoztat. A gyárakban a nemzetközi autógyártók számára készülnek járműipari csatlakozóelemek. A Delphi Automotive elektronikai alkatrészek és technológiák piacvezető szállítójaként ismert világszerte az autóiparban, a haszongépjárművek piacán és más piaci szegmensekben nagyobb technikai központjaival, termelőüzemeivel és ügyfél-kapcsolattartó központjaival 32 országban van jelen világszerte.
Címkék: 

Év végéig kiépül a közúti kamerahálózat

2015.12.15.
Halmosi Zsolt közölte: a rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában 134 útszakaszon. Továbbá a külföldi jogsértők elfogása érdekében beszereztek 26 nagy teljesítményű Skoda személygépkocsit. Mindennek az a célja, hogy az Európai Unió célkitűzéseinek megfelelően a 2010-es adatokhoz képest a felére csökkenjen 2020-ra a közlekedési balesetekben elhunytak száma. Ez Magyarország esetében a 2010-es 740 áldozattal szemben 370-et jelent - tette hozzá a vezérőrnagy. Elmondta: ugyan 1990 óta, amikor 2400-an vesztették életüket a közutakon, jelentős eredményeket sikerült elérni, ám 2014-ben megtorpant a csökkenő tendencia és a megelőző évhez képest 5,9 százalékkal többen, összesen 626-an vesztették életüket közlekedés közben. A balesetek áldozatainak jelentős része más hibájából sérül meg vagy veszti életét, ezért is fontos mindenki számára a balesetek megelőzése. Ezt szolgálja a most kiépülő ellenőrzőrendszer - tette hozzá. A Véda 3 fő elemből áll: a mobil és fix KKEP-kből, a közlekedésbiztonsági automatizált feldolgozó és információs rendszerből (KAFIR), valamint a külföldiek megállítására beszerzett nagy teljesítményű autókból. Az eszközöket 2016 elejétől infokommunikációs vizsgálatnak vetik alá, a rendőrség csak azt követően kezdi meg a mobil sebességmérők egyéb funkcióinak, illetve a fix KKEP-knek az alkalmazását, hogy meggyőződött az adatbázisok és az eszközök rendszerszintű együttműködéséről - közölte Halmosi Zsolt.   Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a sebességmérésen túl a rendszer alkalmas lesz más jogsértések - a többi között a biztonsági öv használatának elmulasztása, a záróvonal átlépése, a kötelező haladási irány megszegése, a tilos jelzésen áthaladás - dokumentálására is. Annak segítségével kiszűrhetőek a forgalomból kivont vagy lopott járművek, a műszaki vizsga vagy a kötelező biztosítás hiánya - sorolta a főosztályvezető. Az is elhangzott, hogy Magyarországon a legtöbb baleset (30 százalék) még mindig a gyorshajtás miatt következik be. Az okok között a második helyen 25 százalékkal az elsőbbségi jog meg nem adása áll, a harmadik pedig 17 százalékkal, a kanyarodási szabályok áthágása.  
Címkék: 

Az új Fiat Tipo nyerte az Autobest 2016 díjat

2015.12.15.
A 26 európai országot (és ezzel a földrész lakosságának 91 százalékát) képviselő 26 autós újságíróból álló zsűri összesen 1492 pontot adott a Fiat Tipónak. Az értékelés 13 különböző szempont szerint zajlott, beleértve a formatervet, a komfortot, az üzemeltetés költséghatékony voltát, a vezethetőséget, a vételárat, a szervizhálózatot, az alkatrész-ellátást, a sokoldalúságot és a használtpiaci értéket. Röviden összegezve: az az autó nyerheti el a díjat, amelyik a legjobb ajánlatot testesíti meg az európai vásárlók számára. Az idei évben az új Fiat Tipo végzett az élen, megelőzve a másik négy döntős modellt: az új Opel Astrát, az új Hyundai Tucsont, a Honda CRV-t és a Mazda CX-3-at. A zsűri értékelése szerint a Fiat Tipo kiemelkedő jellemzőkkel bíró termék, amely az átlagos európai vásárló számára elengedhetetlen összes értékkel rendelkezik, a formatervtől a motorokon át az érzékelhető minőségig; a komforttól a sokoldalúságon át a kiemelkedő ár/érték arányig. Az új Tipo kiemelkedő eredménye egyben új rekordot jelentett az Autobest díjak történetében: a Panda (2003) és a Linea (2008) után, a Tipo a harmadik Fiat modell, amely a nagypresztízsű díjban részesült. A díjátadó ünnepségre 2016 februárjában, Milánóban kerül sor. Idén első alkalommal szavazott kibővített zsűri az Autobest jelöltjeire: az értékelés során tizenegy új tag képviselte Ausztriát, Belgiumot, Franciaországot, írországot, Olaszországot, Hollandiát, Norvégiát, Portugáliát, Spanyolországot, Svédországot és az Egyesült Királyságot. A Fiat Tipo értékesítése decemberben megkezdődött Olaszországban. A modell fogadtatása rendkívül kedvező volt, a legelső hétvégén több mint ezer megrendelést vettek fel az új autóra. A modellt jövő tavaszig az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) térség minden piacán - összesen negyven országban – vezetik be, hazánkba február közepén érkezik.

Autólopás! NZ 240 EJ VW Sharan - áfonyakék

2015.12.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám (szlovák): NZ 240 EJ -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Sharan -Kivitel: 4 motion Business -Gyártási év: 2004 -Alvázszám: WVWZZZ7MZ5V015342 -Szín: áfonyakék -Lopás időpontja: 2015 december 13 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIII. -Utca, házszám: Béke út 69 -Megjegyzés: 2015. Dec.13.-án a 13. kerületben ellopták a sötétkék VW Sharan autómat 22:30 és 00:15 közötti időpontban. Benne sok személyes tárgy, műszaki cikk volt. Ismertető jele: bal első ajtón a fényezés kopott, jobb oldali hátsó lámpa búra törött

Autólopás! IGG-114 Skoda Octavia

2015.12.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: IGG-114 -Gyártmány: Skoda -Típus: Octavia -Gyártási év: 2002 -Motorszám: BFQ010220 -Alvázszám: TMBCX41U432676431 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 december 11 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Ménesi út 44.

Autólopás! LGK-325 Ford Focus kombi - kék

2015.12.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LGK-325 -Gyártmány: Ford -Típus: FOCUS -Kivitel: KOMBI -Gyártási év: 2008 -Alvázszám: wF0SXXGCDS8R52333 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2015 december 10 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XIX. -Utca, házszám: BÖRZSÖNY UTCA 19

Autólopás! KVH-577 Renault Megane kombi - aranymetál

2015.12.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KVH-577 -Gyártmány: Renault -Egyéb típus: 1.5 dci -Típus: Megane -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2007 -Motorszám: k9kp732d278270 -Alvázszám: vf1kmsec637472124 -Szín: aranyszínek (csoport) -Lopás időpontja: 2015 december 3 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XX. -Utca, házszám: Bácska tér 4 -Megjegyzés: Jégvert a teteje, motorháztetö,vezetöoldali üllés baloldala foltozva ,hátso ablakfütés gomb beragadva,elsö lökhárito allati fekete müanyag letörve.

Autólopás! NEM-291 VW Polo - kék

2015.12.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NEM-291 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: POLO -Gyártási év: 2000 -Motorszám: AHW -Alvázszám: WVWZZZ6NZYY623454 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2015 december 11 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIII. -Utca, házszám: Tahi utca 70/B

Autólopás! NAE-640 Ford Focus - bordó

2015.12.15.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NAE-640 -Gyártmány: Ford -Típus: Focus -Gyártási év: 2014 -Motorszám: T1DAEU06710 -Alvázszám: WF0KXXGCBKEU06710 -Szín: bordó -Lopás időpontja: 2015 december 10 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVIII. -Utca, házszám: Székelyudvarhely 42

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója