A Hyundai-hoz szerződik a Bentley dizánjigazgatója

2015.07.11.
A Bentley korábbi dizájnigazgatóját a múlt hónapban váltotta le Stefan Sielaff az angol luxusmárka formatervezői részlegének élén. Az 50 éves Donkerwolke a hírek szerint azért hagyta ott a Bentley-t, mert a Hyundai-Kia konszernhez tart, ahol az ex-audis, az első TT-t megtervező Peter Schreyer helyét veszi majd át, vagyis a cég dizájnrészlegének a vezetése lesz a feladata. Az Automotive News Europe információi szerint Donkerwolkének addig még egy átmeneti betanulási folyamaton kell átesnie, és csak akkor kapja meg az igazgatói pozíciót, amikor Schreyer nyugdíjba vonul majd, előreláthatólag két éven belül. Donkerwolke 1992-ben lépett be a Volkswagen-konszernbe, először az Audiba, aztán a konszern szinte minden márkájánál megfordult hosszabb-rövidebb ideig. Sok emlékezetes autót tervezett már, elég csak az előző generációs Skoda Octaviára, Fabiára, Lamborghini Gallardóra és Murciélágóra gondolni, de az Audi A2-est és a 2000-es R8 Le Mans-i versenyautó és a mostani Seat Ibiza is az ő nevéhez fűződik. A Bentley-nél a készülő szabadidő-autón, a Bentaygán is sokat dolgozott, amire szükség is volt, mivel az első tanulmány annyira brutális külsejű lett, hogy a Volkswagen-konszern igazgatótanácsa átterveztette az autót.

Herczig már az új Fabia R5-tel indul Veszprémben

2015.07.11.
A Skoda 5 éve támogatja a Skoda Rallye Team Hungária színeiben versenyző Herczig Norbertet, akik navigátorával Igor Bacigállal a veszprémi futam előtt az élen állnak a hazai bajnokságban. Az évek óta Skoda Fabia raliautóval versenyző csapatnak így minden esélye megvan arra, hogy a hétvégi Veszprém Ralin jó eredményt elérve behozhatatlan előnyre tegyenek szert, és újabb bajnoki címet szerezzenek. A 2009-es bajnok Herczig Norbert esélyeit növeli, hogy a hétvégén már az új Fabia R5-tel, indul. Ez az új versenyautó a 3. generációs Fabia alapjaira épült, 1,6 literes, 279 lóerős, összkerék hajtású, és noha motorja kisebb, mint az előző rali Fabiáé, az akkori 170 km-es végsebesség helyett már 205 km/h sebességre képes. A 12 szeres osztrák bajnok Raimund Baumschlager csapatával együttműködve felkészített autó murvás talajon sokkal gyorsabb, és aszfalton is jobban rajtol az előző generációs Fabiánál, ami az ilyen talajon megrendezett veszprémi versenyen külön jól jön az etapokon. Herczig Norbert a mai tesztnapot követően még bizakodóbban várja majd a szombati rajtot, mert mint elmondta, a versenygép nagyobb teljesítménye a versenyző technikai lehetőségeit is bővíti a verseny egyes szakaszain.  

Átadták a 100. Seat Leon Cup Racer versenyautót

2015.07.11.
A 100. autót megvásárló osztrák Target Competition csapat pillanatnyilag öt versenyautóval képviselteti magát a 2015-ös Seat Leon Eurocup sorozat három versenyén. A jelenleg hatodik, összesen pedig tizenegyedik autó a fiatal holland versernyző, Loris Hezemans kezeibe kerül. A csapat további három versenygéppel vesz részt a TCR International Series küzdelmeiben is. Ez az elköteleződés újabb bizonyítéka annak az erősödő bizalomnak, amelyet a teljes egészében a Seat Sport által tervezett Seat Leon Cup Racer vívott ki magának. A 100. Seat Leon Cup Racer bemutatkozására a július 4-5.-i hétvégéig kell várni, a Target Competition csapat ugyanis a Seat Leon Eurocup következő versenyén veti be a jubileumi versenyautót. “A Seat Leon Cup Racer körül egyre csak gyűlnek a rajongók és a követők. Ennek oka, hogy egy rendkívül versenyképes autóról van szó, ezt megmutatta és bizonyította már minden olyan sorozatban, ahol rajthoz állt. A Seat Leon Cup Racer versenyautó menetteljesítményéről kétliteres turbófeltöltésű motor gondoskodik, amely 330 lóerős teljesítményre képes, és amelyhez egy hatfokozatú, dupla kuplungos váltó kapcsolódik. Igen könnyű autó, alacsony súlyponttal, amelynek köszönhetően igen gyors és élvezetes vele az autózás. El kell mondjam továbbá, hogy nagyon büszkék vagyunk a Seat Leon Cup Racer fogadtatására és arra a munkára, amelyet szakembereink nap, mint nap végeznek a Seatnál. Így jöhetett létre az a híd, amely összeköti a versenypályák világát a hétköznapi városi használattal: a Seat Leon Cupra.” – tette hozzá Dr. Matthias Rabe, a Seat kutatás és fejlesztés területéért felelős alelnöke.
Címkék: 

Útlezárások lesznek a Budapest Pride miatt a fővárosban

2015.07.11.
Szombat délután rendezik meg a fővárosban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség Budapest Pride fesztiváljának felvonulását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, demonstráció miatt útlezárásokra délután fél 3-tól este 9-ig kell számítani egyebek mellett az Andrássy úton, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező és a Dalszínház utcában, a Lázár utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a József Attila utcában, valamint az Erzsébet, az Ybl Miklós és a Széchenyi téren. Lezárás várható a Nádor utcában, a Fő utcában, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában, a Hadnagy utcában, a Váralja utcában, a Várkert rakparton, a Krisztina körúton, az Attila úton, a Dózsa György téren, a Hegyalja úton és a BAH-csomópontnál. A lezárások a gépjármű- és gyalogosforgalmat egyaránt érintik. A lakók érvényes lakcímkártya, illetve személyi igazolvány felmutatásával mehetnek be a lezárt területre - közölte a BRFK. Este 7 óráig nem lehet parkolni például az Oktogon egyes szervizútjain, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező, a Hajós és a Dalszínház utca egyes szakaszain. Szintén tilos megállni a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Anker köz és a Révay utca között, a József Attila utcában, a Hercegprímás, a Sas, az Október 6., a Nádor utca egyes szakaszain. Továbbá az Erzsébet és a József nádor téren, a Széchenyi téren körben, az MTA előtti parkolóban, az Id. Antall József rakpart és az Apáczai Csere János utca egy szakaszán. Éjfélig tilos megállni a Lánchíd utca mindkét oldalán, a Lánchíd melletti parkolóban, a Dózsa György és az Ybl Miklós téren, a Várkert rakpart mindkét oldalán, továbbá a Hadnagy utcában a Rácz Fürdő előtti parkolóban. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fővárosban a Budapest Pride fesztivál felvonulása miatt ma már kora délutántól körülbelül este nyolc óráig számos változás lesz a közösségi közlekedésben. Rövidített vagy más útvonalon közlekedik az 5-ös, a 9-es, a 15-ös, a 17-es, a 86-os, a 105-ös, a 115-ös és a 178-as autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz, valamint néhány órára leáll a 16-os busz és a Budavári Sikló is. Az 1-es metró délután megállás nélkül halad át a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomáson. A BKK arra kéri az autósokat, hogy aki a belvárost szeretné megközelíteni, és teheti, inkább szálljon át a közösségi közlekedési járatok valamelyikére, a tömegközlekedőket pedig, hogy lehetőség szerint a kötöttpályás járatokat, elsősorban a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalat vegyék igénybe. A BKK a Facebook-oldalán, valamint a BKK Info felületén a rendezvény ideje alatt friss, pontos információkat ad a forgalomkorlátozásokról.
Címkék: 

Jól vizsgázott a Debreceni Egyetemen készült elektromos kukásautó

2015.07.11.
Tavaly szeptemberben készült el a tanszék munkatársai által fejlesztett innovatív, napelemmel ellátott elektromos hajtással rendelkező kommunális hulladékgyűjtő (kukásautó) prototípusa, amivel gazdaságos módon kiváltható a manapság használatos, nagy költségeket felemésztő begyűjtési eljárás. A szemétszállító autó a napi munkában is bizonyított, a Tappe Hulladékgazdálkodási Kft. által üzemeltetett jármű a várakozásoknak megfelelően teljesített, mérhetően gazdaságosabb az üzemeltetése, mint hagyományos kukásautóknak - ismertette a sajtóiroda. A P rendszámmal ellátott, közúti próbákra alkalmas prototípus jármű tavaly szeptember óta Békéscsabán heti három-öt alkalommal napi két fordulóban, összesen 1500 kilométert megtéve gyűjtötte a szemetet. A próbaidőszak alatt teljesített mintegy háromszáz, egyenként 25-30 kilométeres fordulóban összesen több mint ezer tonna szemetet gyűjtött össze. Az autót a szakemberek közösségi és családi házas környezetben is tesztelték. Husi Géza tanszékvezető, a műszaki kar dékánhelyettese elmondta: a tanszék által szabadalmaztatott hajtás teljes egészében beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a gyakorlatban is igazolódott, hogy a villamosmérnöki és mechatronikai tanszék által épített kisebb járművekben (kisteherautó, személyautó) sikerrel alkalmazott hajtási elv teherautókban – akár kamionokban is –, és közösségi járművekben, buszokban is sikeresen alkalmazható.  A járműhöz kiválasztott akkumulátorok állapota is jobb a vártnál, ami azt jelenti, hogy a menet közbeni töltés is sikeresen alkalmazható ezeknél a hajtásoknál – foglalta össze a tapasztalatokat a tanszékvezető.  

Peugeot főoldal

2015.07.10.

Csak szeptemberben dől el, jön-e a TATA óriásgyára

2015.07.10.
Összekeverte a hazai sajtó a Jaguar Land Rover ausztriai bérgyártásról szóló szerződését azzal az új gyárral, amelyről még nincs döntés – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjújában. Július elején számos lap írt arról, hogy a cég nem itt épít új gyárat, hanem a grazi Magna Steyr üzembe telepíti át néhány új modelljének a gyártását. Most Varga Mihály azt mondta, az új gyár más tészta, és Magyarország, Szlovákia és Lengyelország van még versenyben a tervezett új üzemért. "Mindent megteszünk azért, hogy minket válasszanak, de nagyon komoly, soktényezős megmérettetés van" – tette hozzá a tárcavezető.  Miként lapuk több alkalommal beszámolt róla, komoly küzdelem alakult ki a közép-kelet-európai országok között a következő jelentős méretű autógyári beruházás megszerzéséért. Hazánkban az Audi A3 gyártó üzemének átadása óta nem történt nagy gyártóipari fejlesztés. A Daimler csak lebegteti a Mercedes-gyár bővítését, a Suzuki a meglévő kapacitásait sem használja ki, a General Motors szentgotthárdi gyárában pedig csak jövőre éri el a termelés a korábbi évek beruházásai során létesült kapacitások maximumát. A TATA indiai Land Rover gyárában Ebbe a vákumba robban be a hír, hogy az indiai TATA telephelyet keres magának a térségben. A Jaguar és a Land Rover márkák tulajdonosaként vélhetően az utóbbi típus gyártását kívánja bővíteni a TATA, és ennek érdekében Lengyelországban, Szovákiában, Csehországban és Magyarországon folytatott tárgyalásokat. A Financial Times egy hónapja bennfentes forrásokra hivatkozva azt tette közzé, hogy hamarosan döntenek a végső helyszínről. Persze hogy mi az a „hamarosan”, nehezen meghatározható, de az indiaiak, úgy tűnik, nem sietik el a döntést. Olyannyira nem, hogy a várható időpont átcsúszott a tavaszról nyárra, nyárról őszre. Jelen pillanatban szeptember közepe a dátum. Ezt sem az indiai Jaguar Land Rover-től tudjuk, hanem a szlovák gazdasági miniszter, Vazil Hudák kottyantotta el, mert ezzel érvelt amellett, hogy a jelentős beruházásokról szóló törvénytervezetet gyorsított eljárásban fogadja el a szlovák parlament. Szlovákiának nagy esélye van arra, hogy egy új autógyárat vonzzon ismét magához, amely több ezer embernek adhatna munkát, ám az országnak jelenleg nincs készen olyan nagyméretű ipari parkja, ahová a befektető letelepedhetne – idézte a minisztert a szlovák SME hírportál. Szükséges, hogy ezt az ipari parkot nagyon gyorsan felépítsük, mert a befektető szeptember közepéig meghozza döntését - jelentette ki Hudák a szlovák parlamentben. Emiatt kérte, hogy a képviselők szavazatukkal támogassák a törvénytervezet elfogadását gyorsított eljárásban. A normális, törvényes úton járni több hónapot is igénybe venne, és ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak - mondta a miniszter, aki szerint Lengyelország, Csehország és Magyarország rendelkezik a szükséges méretű ipari parkokkal. Hudák szerint Szlovákia eddig két nagy projektről - a végül Magyarországot választó indiai Apollo gumiabroncsgyártó és a Nexen beruházásáról - csúszott le amiatt, mert nem tudtak elég nagy ipari parkot felkínálni a befektetőknek. Nemcsak Szlovákiában gondolkodnak használható ingatlanok csatasorba állításáról. Emlékezetes, hogy a TATA megbízottai Debrecenben és Szombathelyen tájékozódtak megfelelő ipari terület után. Ennek eredményeként gyorsult fel Szombathely és a szomszédos Söpte közötti megegyezés az érintett iparterület tulajdonjoga felett, amelyen éveken át vitáztak. A környéken már beindult a spekuláció is: ha ugyanis biztos lesz az autógyár megépítése, akkor felmegy az ingatlan értéke, és a tulajdonos szép pénzt kaphat érte. A polgármesteri hivataloknál jelentkezett is néhány vállalkozó, hogy szeretne vásárolni a területen, bízva abban, hogy azt majd jó pénzért eladhatják az autógyár beruházójának. Jámbor Gyula

Vasutasnap, hatvanötödször

2015.07.10.
Bár a kötött pályás fejlesztésekre mintegy 1000 milliárd forint jut 2020-ig, a további fejlődés zálogát elsősorban nem a számokban, hanem a vasutas szakma képviselőiben látom – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a kétnapos programsorozatot a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol a Baross Gábor Oktatási Központ most végzett hallgatói tettek ünnepélyes fogadalmat. Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese  átvették Bíró Józseftől, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettesétől a Vasútbiztonsági tanúsítványt A 80 új vasúti tiszt felavatásával egyidejűleg a tárcavezető a vasútért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként 4 főnek adott át Miniszteri Elismerő Oklevelet, és további 4 személynek Közlekedésért Érdemérmet. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a magyar vasútnak van létjogosultsága és jövője. Az ágazat a vasúttársaság vezetője szerint ismét elnyerheti méltó helyét a hazai közösségi közlekedésben, és így visszaszerezheti a köz megbecsülését is. A 86 magasabb szintű és 180 vállalati kitüntetés átadása alkalmából Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a helyszínen elmondta, hogy a vasút stratégiai fejlesztése össztársadalmi ügy, amely érinti és megalapozza a gazdaság szinte minden szegmensét, a munkaerőpiacot, az oktatást, az emberek mindennapi életét. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szerint egy vasúttársaság sikerének valódi mércéje az utasok elégedettsége, ezért azon kell dolgozni, hogy a MÁV belátható időn belül hagyományaihoz méltó módon, XXI. századi színvonalú szolgáltatóvá válhasson. Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a személyszállító vasúttársaság elmúlt egy évben elért eredményeit összegezte, Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese pedig már a jövőben várható további fejlesztésekről is beszélt. Utóbbi két vezető a rendezvényen vehette át Bíró Józseftől, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettesétől azt a Vasútbiztonsági tanúsítványt és Karbantartásért felelős szervezeti (ECM) tanúsítványt, amelyek szerint a MÁV jogosult országos, regionális, egyéb és sajátcélú vasúti pályákat működtetni, továbbá azokon a MÁV-START személyszállítási, vontatási és áruszállítási tevékenységet folytatni. Az engedély 2020-ig érvényes. A fővárosi eseményt követően szombaton országszerte könnyed hangulatú – úgynevezett Juliális – rendezvényekkel ünnepli a vasutas társadalom a Vasutasnapot. A színes programkínálat keretében összesen hat helyszínen tartanak könnyűzenei koncerteket, sok más mellett sport- és főzőversenyeket, családi programokat.

Villanyteherautót tesztel a BMW

2015.07.10.
A BMW Group és a SCHERM Group teherautójának töltése kizárólag megújuló energiaforrásokból származó elektromosságból valósul meg. Ennek és az alternatív hajtáslánc kombinációjának köszönhetően a 40 tonnás teherautó menet közben kíméli a környezetét szén-dioxid mentes, csendes és szinte semmilyen finomszemcsés szennyezést sem termel. Összehasonlítva egy dízelmotoros teherautóval, az elektromos teherautó évente 11,8 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát ki. Ez a mennyiség elegendő lenne egy BMW 320d Efficient Dynamics számára háromszor körbeutazni a Földet. A teherautó akkumulátora 3-4 óra alatt tölthető fel. Teljesen feltöltött állapotban, a jármű akár 100 kilométeres hatótávolságra is képes. Így elméletileg minden további újratöltés nélkül teljesíteni tudja a teljes gyártási napot.  „Bajorország vezető ipari és kutatási térség. Lényeges, hogy a bajor gazdaság élen jár az elektromos mobilitásban is. A BMW nagymértékben közreműködik ebben, továbbá megmutatja, hogy az innovatív vállalatok által megalkotott, fenntartható termékekkel is lehet a világpiacon sikert elérni” – mondta Ilse Aigner, Bajorország gazdasági minisztere. „Az elektromos teherautónkkal egy újabb, komoly előrelépést tettünk a fenntartható városi mobilitás felé. Hozzájárulunk a városi környezetszennyezés csökkentéséhez és emellett büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az első autógyártó Európában, aki ilyen méretű elektromos teherautót használ közúti anyagszállításra“ – mondta Hermann Bohrer, a BMW Group müncheni gyárának igazgatója. Így az elektromos teherautó egy újabb értékes hozzájárulás a hosszú távú fenntartható termelés irányába. „A projekt megvalósítása során értékes információra tettünk szert a lehetséges jövőbeli, városi logisztikában használt elektromos teherautók fejlesztése terén. A BMW Group kiegészülve a SCHERM Group-pal, ismét bátran indul egy új irányba, mely során úttörő munkába kezd.“ hangsúlyozta az elektromos teherautóban rejlő lehetőségeket Jürgen Maidl, a BMW Group logisztikai igazgatója. „Fuvarozási megoldásokat nyújtó vállalatként, különösen fontos számunkra, hogy fenntartható szállítási lehetőséget tudjunk biztosítani. Az elektromos teherautó az első lépés a szén-dioxid csökkentett szállítási logisztika felé. Továbbá, az innovatív teherautó töltése 100 %-ban zöld energiából származó kapacitásból valósul meg” – emelte ki Kurt J.F. Scherm, a SCHERM Group ügyvezető igazgatója. Városi mobilitás- a BMW Group számára ennek a részét képezi a városi logisztika és a fuvarozás is- egy olyan téma, ami remek jövőbeli lehetőségekkel rendelkezik. A BMW i márka 2013 vége óta van jelen a piacon. Emellett a vállalat elindította a rendkívül sikeres DriveNow car-sharing rendszerét és kiépítette azt számos világvárosban, így lépésről-lépésre jelennek meg a BMW i3 járművek ezekben a DriveNow flottákban.  

Schiller Gábor sztori - képgaléria

2015.07.10.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója