Kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést vihar, zivatar és jégeső miatt hétfőre

2025.05.19.
Több vármegyében is zivatar alakulhat ki, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Éjszaka csak lassan mérséklődik a konvekció, hajnalig elsősorban a délnyugati, déli országrészben még előfordulhat zivatar. Napközben főként az északkeleti, keleti megyékben, emellett kis eséllyel a déli határvidéken alakulhatnak ki zivatarok - már a délelőtti óráktól -, melyeket kisebb méretű jég (< 1-2 cm), erős, viharos széllökések (~50-70 km/h), és intenzív csapadék (<15-25 mm) kísérhet. A késő délutáni, esti órákra várhatóan megszűnik a "zivatartevékenység". Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!  

Történetében először kap elektromos hajtást ez a luxusmodell

2025.05.18.
A vezető környezetbarát japán luxusautómárka mérnökei a nemrég világpremierjét ünneplő vadonatúj, nyolcadik generációs felsőkategóriás luxusszedán Lexus ES fejlesztésekor az Experience Elegant & Electrified Sedan (azaz „az elegáns és elektrifikált szedán élménye”) koncepciót tartották szem előtt, amelynek részeként az autó új technológiákat, fokozott kényelmet, a legmodernebb csatlakozási lehetőségeket és kiemelkedő biztonsági funkciókat kapott, így öregbítve tovább a modell globális hírnevét. A cél az volt, hogy az ES minden utas számára élvezetes legyen: a vezető esetében ezt a magabiztosságot adó vezetési élmény és a mindig elérhető online funkciók, míg a többi utas számára az első osztályú kényelem biztosítja. Az ES által már a kezdetektől biztosított kiváló tulajdonságokat a vezethetőség, a kényelem és a csendesség terén még magasabb szintre emelték. Az új ES-ben két friss, a Lexus történetében először alkalmazott formatervezési elem debütál. A Bamboo Layering névre keresztelt betét fejlett nyomtatási technikákat és fényáteresztő technológiát alkalmaz, hogy az utastér hangulatvilágításával szinkronban lévő felületi megvilágítást érjen el. Emellett a szintetikus bőrön precíz dombornyomott mintázatot hoztak létre, amely szintén a hangulatvilágítással kombinálva tiszta és modern megjelenést eredményez. Az utastér minőségének szintjét tovább emeli a Mark Levinson Surround Sound System hangszóróinak optimális elhelyezése, amely háromdimenziós hangszínpadot, valamint a hang és a világítás harmonikus keveredését eredményezi az utastérben. Az ES utasterének magas minőségét egy új Lexus technológia, a Hidden Tech kapcsolók támogatják. Ez az új megoldás a Lexus Omotenashi vendégszeretet elvét tükrözi, minimalista, nem feltűnő kialakítással, amely zökkenőmentesen illeszkedik az utastérbe. Amikor az autó nincs beindítva, a kapcsolók nem láthatók a műszerfal kárpitja alatt, ám amikor a vezető beindítja az autót, felvillannak és láthatóvá válnak. Miközben a kapcsolók az érintőgombok elegáns megjelenését nyújtják, a fizikai gombok által biztosított visszajelzést adják használatukkor. Az ES 300h újratervezett öntöltő hibrid rendszerrel rendelkezik: a 2,5 literes soros négyhengeres motorral dolgozó hajtáslánc 201 lóerős (148 kW) csúcsteljesítményt produkál. Első- és összkerékhajtású változat is elérhető lesz ebből a kivitelből. Ez a hajtáslánc az európai piacokon (köztük Magyarországon) lesz elérhető, míg az európai régióhoz tartozó keleti országokban az ES 350h kínál majd hibrid hajtást. Ez szintén 2,5 literes benzinmotort használ, de 247 lóerőt (182 kW) kínál. Ebből a kivitelből ugyancsak elérhető lesz első- és összkerékhajtású változat is. A hibrid akkumulátort is továbbfejlesztették a nagyobb teljesítmény érdekében. A rendszer egyedi vezérlési logikát használ, hogy az erőteljes gyorsulás és az üzemanyag-hatékonyság optimális kombinációját biztosítsa. További előny, hogy az erőforrás megnövelt merevsége segít elnyomni a rezgéseket, ami hozzájárul az utastér csendesebb és kifinomultabb légköréhez. A modell történetőben először bemutatkozik a fejlett és kimagaslóan hatékony tisztán elektromos meghajtás az ES 350e és 500e akkumulátoros elektromos változatokban. Két akkumulátoros elektromos ES változat lesz elérhető: az elsőkerék-hajtású ES 350e modell 224 lóerős (165 kW), míg az összkerékhajtású ES 500e, 343 lóerős (252 kW) csúcsteljesítményt kínál. Mindkettő kihasználja a Lexus elektrifikáció terén szerzett fejlett szakértelmét, hogy teljes mértékben kiaknázza az új Lexus globális K platformjában rejlő lehetőségeket, beleértve az új eAxle szerkezetet, amely a teljesítményvezérlő és a transaxle egységet is integrálja. Új kialakításuk könnyű, kompakt felépítést kínál, amely segít optimalizálni az utas- és csomagteret. A nagy kapacitású akkumulátor a padló alatt helyezkedik el, ami csökkenti az autó súlypontját. Az ES 500e a Lexus DIRECT4 intelligens elektromos összkerékhajtási rendszerével van felszerelve. Ez biztosítja a hajtási nyomaték elosztásának folyamatos vezérlését mind a négy kerékre, a vezetői beavatkozások és az útviszonyok függvényében. Ez 100:0 és 0:100 között változhat a gyorsulást, a kerekek sebességét és a kormányzás szögét figyelő érzékelők adatai alapján. Ez egyszerre biztosítja a menetstabilitást és a kiváló vezetési élményt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ha ilyen autód van, meg sem érzed az otthoni áramszünetet

2025.05.18.
Amikor hazaérünk egy elektromos autóval, mi sem természetesebb, mint töltőre tenni a kocsit, hogy az otthoni hálózatból feltankoljuk árammal az akkumulátort. Hamarosan viszont az elektromos autónk akár a lakásunk áramellátását is biztosíthatja.  A kétirányú töltés bevezetésével a kocsi egy gigantikus, hordozható power bankhez hasonlóan működhet, amely nemcsak az otthonunkat képes árammal ellátni, hanem számos helyzetben lehet praktikus energiaforrás. De mi is ez a technológia pontosan, és hogyan működik?  Mi a kétirányú töltés az elektromos autóknál?  Az új technológia alapelve nem szorul különösebb magyarázatra, pontosan azt jelenti, amit sejtet az elnevezés: az elektromos energia két irányba képes áramolni, nemcsak az autóba, hanem a kocsiból máshová is. Míg a hagyományos, egyirányú töltés során a váltóáramot át kell alakítani egyenárammá, hogy az akkumulátor fogadni tudja, a kétirányú technológia ezt vissza tudja alakítani váltóárammá, és tovább tudja küldeni. Innentől aztán szerteágazóbbá válik a dolog, mert a kétirányú töltésnek számos típusa létezik.  A kétirányú töltés teljesen átalakíthatja az elektromos autók használatát A Vehicle-to-Everything (V2X) egy gyűjtőfogalom az elektromos autók iparágában. Olyan technológiákat foglal magában, amelyek lehetővé teszik a valós idejű kommunikációt és energiacserét a jármű és környezete között. Ebbe beletartozhatnak más járművek, az infrastruktúra, az elektromos hálózat, sőt az otthonok és egyéb épületek is. Lássuk most elsősorban a töltésre fókuszálva, hogy milyen megoldásokra lehetnek képesek a jövő elektromos autói.  Jármű–szállítmány (Vehicle-to-load, V2L) Ez a legkézenfekvőbb és legelterjedtebb technológia, amely lehetővé teszi, hogy az elektromos autó akksiájról feltölthessünk olyan eszközöket, amelyeket magunkkal viszünk egy-egy utazásra, kirándulásra. Például készülékeket működtethetünk a kocsi akksijáról a kempingben, feltölthetjük az elektromos biciklit, de a megoldás akár egy építkezésen vagy egy szabadtéri rendezvényen is jól jöhet az elektromos eszközök áramellátására. Arról nem is beszélve, hogy áramszünet idején mekkora jelentősége lehet, ha a legfontosabb készülékeket működtetni tudjuk.  Jármű–otthon (Vehicle-to-home, V2H) Hasonló a működése, mint amikor eszközöket használunk az autóra kötve, de egy-egy készülék helyett ez a technológia egy egész otthon áramellátására is alkalmas. Ha azt nézzük, hogy a kormány által meghatározott villamosenergia-fogyasztás átlagosan 7 kilowattóra naponta (210 kilowattóra havonta), akkor egy Hyundai Ioniq 5 60 kilowattórás akkumulátorcsomaggal több mint egy hétig képes árammal ellátni egy otthont. Ez nemcsak áramszünet esetén lenne ideális megoldás, hanem akár nyaralók, hétvégi házak szigetüzemű energiaigényét is kielégítheti.  Jármű–hálózat (Vehicle-to-grid, V2G) Ennek a megoldásnak az a lényege, hogy az autóban lévő akkumulátort hálózati energiatárolóként használják. Az áramszolgáltatók csúcsidőben képesek lennének villamos energiához jutni az autóból, így könnyebben kezelhetnék a fogyasztási csúcsokat. Amikor aztán lecsökken az áram iránti igény, az elektromos autók a szokásos módon töltődnének fel a hálózatból.  Jármű–jármű (Vehicle-to-vehicle, V2V) Praktikus és sok esetben szinte életmentő a koncepció, amely lehetővé teszi, hogy egy autót fel tudjon tölteni egy másik. De a V2V technológia nem kizárólag az energiaátadásra szorítkozik, a közlekedést is hatékonyabbá és biztonságosabbá teheti. A járművek közötti rövid hatótávolságú kommunikáció révén az autók ismerni fogják egymás helyzetét, sebességét, irányát, ami az önvezető technológiával kombinálva teljesen átalakíthatja a közlekedést.  Jármű–infrastruktúra (Vehicle-to-infrastructure, V2I) Ez a megoldás nem kapcsolódik a töltéshez, de segítségével az autók kommunikálni tudnak a közlekedési infrastruktúrákkal, például jelzőlámpákkal, parkolókkal és más rendszerekkel. Például a kocsi jelzi a sofőrnek, hogy vegyen vissza a gázból, mert így a lámpa pont akkor fog zöldre váltani, amikor odaér, vagy menet közben lehet kifizetni az útdíjat.  Mennyire terjedt el a kétirányú töltés?  Jelenleg kevés elektromos autó támogatja a kétirányú töltést. A már említett Hyundai Ioniq 5 mellett a Kia EV6, az MG4, a BYD Dolphin és Nissan Leaf rendelkezik V2L technológiával, de egyes modellek, mint például a Cupra Born vagy a VW ID. sorozat tagjai már képesek a V2H és V2G megoldásokra is, a Kia EV9-et pedig V2L, V2H és V2G technológiával szerelték fel. Egyelőre a költségek, a szabványosítás és a technikai kihívások gátolják a kétirányú töltés gyors elterjedését, és az ehhez szükséges infrastruktúra sem érhető el széles körben.  Szakértők szerint a technológia következő években gyors fejlődésnek indulhat, különösen, ha egyes országok, illetve az Európai Unió is ösztönözni fogja. Egy tanulmány szerint a kétirányú töltés akár 5,5 százalékkal is csökkenheti az energiarendszerek éves költségeit. Egyelőre annyi biztos, hogy rengeteg lehetőség van a megoldásban, és nagy hatást gyakorolhat nemcsak az autózásra, hanem a mindennapi életünkre is.  E-autó-kisokos: melyik töltő mit tud? AC, DC, Type2, CHAdeMO vagy CCS? Segítünk eligazodni az elektromos autók töltési lehetőségei között, hogy biztosan a megfelelő oszlopot válaszd.  

Mint a Bigster, csak Renault – már tesztelik a Borealt

2025.05.18.
A fedésben lévő, C-szegmensbe sorolható autót Brazíliában kapták lencsevégre, ahol várhatóan még az idei év végén fog debütálni. A nyugati szaksajtó tudni véli, hogy a világ hetven országában fogják forgalmazni. Annak ellenére, hogy az autó erős álcát kapott, készpénznek veszik, hogy a Renault új crossovere bújik meg a megtévesztő fólia mögött. Már az is ismert, hogy a francia újdonság a Dacia Duster „nagybátyjának”, a hetekkel ezelőtt piacra dobott Bigsternek az alapjain nyugszik, de ez nem az jelenti, hogy a Dacia Bigstert az anyavállalat egyszerűen átnevezte Renault Borealra. A „renaultosított” crossover rejtett külleméből lerí, hogy a Bigsterhez képest több külső változáson ment keresztül, más a hűtőrácsa - a fólia alatt kidomborodó Renault emblémával -, változott a lökhárító kialakítása és szélesebb a légbeömlője is. Ebből a nézetből inkább a Dusterre hajaz, mint a Bigsterre, legalábbis a carscoop magazinban megjelent képekből ítélve. Úgy tűnik, hogy a prototípus hátsó ajtajaira álkilincseket szereltek fel, ami félrevezető trükk lehet, hiszen a Boreálban feltehetően ugyanúgy a C-oszlopba integrált fogantyúk lesznek, mint a Bigsterben. A műanyag karosszériaburkolatok és hangsúlyos kerékívek sem hiányoznak. Ezeket egy módosított hátsó lökhárító és spoiler egészíti ki, amelyen – a Bigstertől eltérően - nincs középen bemélyedés. Új hátsó lámpákra és enyhén módosított csomagtérajtóra, no meg 667 literes, „bigsteres” csomagtartóra számíthatunk. Az új francia crossover belső teréről egyelőre nincsenek fotók, de feltehetően nagyrészt ugyanolyan lesz, mint a Dacia Bigsteré, kissé minimalista szemlélettel, 10,1 colos infotainment rendszerrel és 7 vagy 10 colos digitális műszerfallal. Egyes, meg nem erősített hírek szerint a Boreal alapverzióját 1,3 literes, 167 lóerős turbumotor is fogja hajtani. A Bigster háromhengeres 1,2 literes benzines, 130 lóerős lágyhibrid erőművel kapható, illetve forgalmazzák 1,8 literes négyhengeres, szívó benzines, 155 lóerős full-hibrid kivitelben is.  Az autó hossza 4,57 méter - 23 centivel hosszabb a Dusternél -, szélessége 1,81, magassága 1,71, a tengelyek közötti távolság pedig 2,7 méter.
Címkék: 

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Imolában a nagyon izgalmas futamon

2025.05.18.
Fotó: Ferrari A 27 éves holland pilóta elsősorban a rajt utáni remek előzési manőverének köszönheti a sikerét, amely az idei második és pályafutása 65. futamgyőzelme. Ráadásul ez volt a Red Bull istálló történetének 400. F1-es versenye. A címvédő mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, míg harmadikként csapattársa, a világbajnoki pontversenyt változatlanul vezető ausztrál Oscar Piastri. A rajtnál Verstappen elrugaszkodása nem volt tökéletes, ugyanakkor a címvédő az első kanyarnál nagyon késői féktávot vett, majd egy bátor és agresszív, de remekül kivitelezett manőverrel a külső íven megelőzte a pole pozícióból startoló Piastrit. A McLaren ausztrál versenyzője annyiban "segített" Verstappennek, hogy túl hamar kezdett el fékezni a kanyar előtt, így a riválisnak lehetősége nyílt bemenni mellé. A 10. körben Verstappen, Piastri, George Russell (Mercedes), Norris volt az első négy sorrendje, s úgy tűnt, hogy a csata legfeljebb a harmadik helyért alakulhat ki. Ez be is bizonyosodott, Norris néhány kör múlva komoly küzdelemben lehagyta Russellt, akit ezután azonnal a boxba hívott kerékcserére a Mercedes. Két körrel később Piastri is friss abroncsokat kapott, de a jobb első gumit kicsit lassabban tudták lecserélni, így az ausztrál versenyző néhány másodpercet veszített. Miközben a következő körök során Piastri próbált egyre előrébb jönni, a 29. körben Norrist is a boxba hívta a McLaren, ezután viszont azonnal virtuális biztonsági autós fázist rendelt el a versenybíróság a pálya mellett leállt egyik Haas mentésének idejére. Ekkor minden pilóta, aki még nem cserélt kereket, a boxba hajtott. A kerékcserék után Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte Norris száguldott másodikként, Alexander Albon (Williams) pedig harmadikként, Piastrinak ugyanis ismét új abroncsokat tettek az autójára, de ez a csere sem volt tökéletes, ezúttal a bal hátsó keréknél akadtak gondjai a szerelőknek. A 40. körre Piastrinak sikerült lehagynia Albont, így feljött harmadiknak, miközben ekkorra a 11. és 12. helyről rajtoló Ferrarik is jelentős mértékben felzárkóztak, Lewis Hamilton ötödik, Charles Leclerc hatodik volt. A 47. körben a hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) a fűre húzódott műszaki hiba miatt, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó. Ennek nyomán majdnem a mezőny összes tagja a boxba hajtott kerékcserére, Piastri azonban a pályán maradt, így második lett Verstappen mögött, harmadikként Norris következett, majd Leclerc, Albon, Russell, Hamilton volt a további sorrend. Az újraindításra az 53. kör végén került sor, így tízkörös hajrá következett, amelynek során Verstappen nagyon magabiztosan őrizte meg az első helyet, Norris viszont megelőzte csapattársát és feljött másodiknak, a mezőnyben ekkor leggyorsabb Hamilton három előzés után Piastrit már nem tudta utolérni, így meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Az Emilia Romagna Nagydíj három napjának eseményeit összesen 242 ezer néző látta a helyszínen, ami rekord az imolai pálya történetében. A világbajnoki idény a jövő hétvégén Monte-Carlóban, a Monacói Nagydíjjal folytatódik. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Gondolatjel – Változó életérzés

2025.05.18.
Egy kedves olvasóm, Gyuri, írt nekem levelet, ebből idézek! Nagyon sajnálom a ma jogosítványt szerzőket, mert ők talán elképzelni sem tudják, hogy 30-50 éve micsoda öröm volt autót (motorkerékpárt) vezetni. Egyik oldalról az a tény, hogy az elmúlt évszázad egyik legmulatságosabb – és legtragikomikusabb – eseménye volt egy autóra éveket, évtizedeket várni, aztán a Merkurnál boldogan átvenni egy ipari hulladékot, kiválasztani a hat sárga Dacia közül a legszélsőt, vagy a harmadikat. A másik oldal: ezzel a várva várt járgánnyal öröm volt az autózás! Nem ismertük a közlekedési dugó fogalmát, a parkolási díjat, az Uránia moziba mehettél autóval. Nem volt felezővonal, talán még a büntető fékezést sem ismertük, élvezet volt vezetni. (Szándékosan nem írok a gyakori defektről,  a ritka és nevetséges töltőállomásokról, a nyári hőségben felforrt hűtővízről, a sárga angyalokról és az autók téli letakarásáról, ponyvával való becsomagolás szokásáról.) Arra  azonban kíváncsi vagyok (leszek, lennék), hogy az önvezetés, valamint a közlekedési jog hogyan fog kiegyezni egymással. Mert balesetek – sajnos – biztosan lesznek. És ami elromolhat, az el is romlik. Még ha nagyon ritkán is (gondolj a lezuhanó repülőben ülők hatalmas pechjére). Ki a felelős? A gyártó, a kereskedő, a szoftveres programozó, a menet közben telefonáló vagy éppen a hátul ülőkkel csevegő vezető? A bal első ülésen csücsülő személy valóban vezető? Valaha úgy fogtuk fel az autóválasztékot, mint az alacsonyabb rendű „szocializmus” tüneté. Hegyeshalomtól nyugatra VW, Ford, Opel, Renault, Fiat, BMW, Mercedes járta, nálunk büdös kétütemű Trabantok, Wartburgok, célszerűtlen farmotoros Skodák, nyomorult Moszkvicsok. Szégyenbélyegnek éreztük ezeket a kocsikat. Ha háromévente kijutottunk a szerencsésebb országokba, akkor másodrendű embereknek véltek minket. Augsburg patyolattiszta utcájában olajfolt keletkezett a Trabi alatt, rosszallóan néztek ránk. Mégis nagy öröm volt elszakadni az akkori MÁV-tól, BKV-tól. Szinte üres utakon jártunk, mindenki a saját lakása előtt állhattunk meg. „Átkozott” Trabanttal bejártam az egész Alpokat. Ezért kapott ilyen nevet, mert mindent elkövetett, hogy megakadályozza az utazást. Mégis, sok javítás után hazaértünk vele. Mégis eszembe jut egy jelenet. 1983-ban feleségemmel és kislányunkkal, kenuval evezetünk végig a Dunán, a forrásától Bécsig. A Trabant hátán vittük a kenut, néhányszor autóstoppal visszamentem érte. Az osztrák szakasz első helysége Engelhartszell, vízparti kempinggel. Ez tipikusan osztrák hely, tip-top minden, a területet gondosan nyírott díszsövény osztja bokszokra, amelyekben csillogó lakóautók állnak, tetejükön parabolaantennával. Lakóik grillsütő mellett ülnek karosszékben, míg a gyerekek szivacslabdával teniszeznek. Nagyon polgári jómódról tanúskodik minden. A kis sátor, a nejlonzsákokba pakolt szerény cucc, a benzinfőző körül kuporgó kenus család eléggé kirítt a környezetből, nem is került sor semmiféle kapcsolatfelvételre a kétféle társaság között. Másnap reggel a családunk lehordta a holmit a vízhez, és kezdte megpakolni a kenut. Mindenki tudja a dolgát, mindennek megvan a helye, szólni sem kell, egykettőre megy az egész. Feleségem egyszer felpillant, aztán int nekem: – Odanézz! A lakóautósok ott álltak sorban a kemping alacsony sövényén túl, és figyelték az úti előkészületeket. Arcukon nosztalgikus bú, szemükben sóvárgás. Ahogy a házi libák nézik vonuláskor a magasban elhúzó vadludakat, még meg is lengetik párszor a szárnyukat, hogy szomorú lemondással belássák: nehezek, puhányok ők már a vándorúthoz. Ezeken a kempingezőkön is látszott, hogy örömmel otthagynák a lakóautót, a grillsütőt, a teniszhálót, ha még egyszer úgy lökhetnék el a kenut a parttól, úgy indulhatnának neki a nagy víznek, ahogy most ez a kis család teszi! Integettek egy darabig, aztán a szemük fölé tartották a kezüket, hogy minél tovább követhessék az apró csónakot, amely mintha a fiatalságukat, a vállalkozó kedvüket vinné el örökre… Nem az anyagi körülmények fontosak, hanem az öröm, és az életérzés. Nem kell drága, a szükségesnél nagyobb méretű, teljesítményű, sebességű, extrákkal telepakolt kocsi. Sőt, ahogy egyre kellemetlenebb autózni – zsúfolt utak, radar-csapdák, hídfoglalások, egyéb rendezvények a közutakon, sok fiatal teljesen lemond a saját gépkocsiról. Nem kell a Trabant és Polski Fiat („Pléh-bugyi”) 23 lóerővel megelégedni, manapság is elég lehetne egy Lada 60 paripája. Kapni tízszer nagyobb teljesítményűt is, ahogy mondta volna József Attila: „csekély e kéj”. Lényeg, hogy ne szoruljunk rá az autózásra, ha elkerülhető, nem szabad kocsival ingázni, az merő időpazarlás, és idegőrlő. Rossz élmény. Inkább hétvégi kirándulásokra használjuk, barátok, család felkereséséhez a négykerekűt. Ekkor minden nap örömmel ülünk a volán mögé.   Fotók Fortepan és Newspress

Tényleg ezek lennének a legnépszerűbb modellek?

2025.05.18.
Az egész világ a szabadidőjárművek bűvöletében él. Csakhogy a SUV-ok mezőnye – pont népszerűségük miatt – rendkívül népes, ezért egy-egy típusra viszonylag csekélyebb darabszámok jutnak. Más szegmensek ugyanakkor ezzel párhuzamosan elnéptelenedtek: itt csak a legnépszerűbb típusok tudtak túlélni, minden más modellt szabadidőjárművel váltottak ki a gyártók. Ezért lehetséges, hogy bár a Toyota RAV4-ból közel negyedmillió (242 190) darab fogyott 2025 első három hónapjában, az autóipar történetének magasan legnépszerűbb típusa, az 1966 óta szünet nélkül gyártott Corolla (244 751 db) meg tudta előzni. Így 2025 első negyedévében a papírformát hozva a Toyota alsó-középkategóriás típuscsaládja volt a világ legnagyobb számban eladott könnyű gépjárműve, derül ki a Focus2Move által összesített, 162 nemzeti piacot lefedő adatokból. A Top 10-es lista egy kivétellel ezúttal sem hozott meglepetéseket, inkább a sorrendben voltak változások. A tavaly ilyenkor második helyen álló Ford F-széria a harmadik helyre csúszott vissza, a Tesla Model Y pedig nem egyszerűen elveszítette tavalyi elsőségét, hanem a dobogóról is lemaradt. Az elsősorban Észak-Amerikában releváns Chevrolet Silverado pickup két sikeres nemzetközi SUV: a Honda CR-V és a Hyundai Tucson közé beékelődve végzett a hatodik helyen. A Tesla Model 3 a legjobb tíz közé felkapaszkodva a nyolcadik legkeresettebb könnyű gépjármű volt az év első negyedében, míg a kilencedik és a tizedik helyen további két Toyota: a Hilux (136 420 db) és a Camry 136 233 db) végzett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Robbantott a Mazda Amerikában

2025.05.18.
A Mazda által bevezetett célzott intézkedések – az értékesítés ösztönzése, a kiadások mérséklése és a nyereségesség erősítése – érezhetően meghozták eredményüket: a vállalat árbevétele 5018,9 milliárd jenre (30,6 milliárd euró) nőtt, ami 4%-os emelkedést jelent. A vállalat üzemi eredménye 186,1 milliárd jen (1,1 milliárd euró*), a nettó nyereség pedig 114,1 milliárd jen (697 millió euró) lett. Bár a Mazda tovább növelte beruházásait az elektromos hajtásláncok terén, a vállalat pénzügyi teljesítménye pozitív maradt: a szabad pénzáramlás elérte a 105,7 milliárd jent (644 millió euró) – elsősorban a működőtőke-hatékonyság javításának köszönhetően. Ennek eredményeként a Mazda nettó pénzügyi tartaléka 400,3 milliárd jenre (2,4 milliárd euró) emelkedett. Észak-Amerika továbbra is a Mazda legerősebb piaca, ahol a márka rekordot döntött: a pénzügyi év során 617 000 járművet értékesítettek, ami 20%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ezen belül az Egyesült Államok 435 000 eladott járművel zárt, ami 16%-os növekedést jelent, főként a Mazda CX-50 és a nagy méretű modellek folyamatos sikerének köszönhetően. Japánban, a Mazda hazai piacán 152 000 jármű talált gazdára a pénzügyi év során, míg Kínában 74 000 eladott autóval zárta az évet. A közelmúltban bemutatott Mazda EZ-6, valamint a 2025 végéig piacra kerülő, teljesen elektromos EZ-60 SUV várhatóan élénkíti majd a keresletet Kínában, a márka legnagyobb ázsiai piacán. Európában az értékesítések stabilan alakultak, a Mazda összesen 174 000 járművet adott el a pénzügyi év során. A lendület várhatóan tovább fokozódik a hamarosan bemutatkozó, vadonatúj Mazda6e piacra lépésével. Pozitív eredmények születtek az Egyesült Királyságban, amely az egyik legnagyobb európai piac, itt 32 000 járművet értékesítettek – 9%-os növekedés mellett –, míg Németországban 44 000 eladott darabot regisztráltak. A Mazda egyelőre nem közölt előrejelzést a 2026. márciusában záruló pénzügyi évre vonatkozóan. A vállalat továbbra is szorosan figyelemmel kíséri az amerikai üzleti környezet változásait – ideértve a vámintézkedéseket és a piaci kereslet alakulását is. A frissített előrejelzéseket várhatóan az első negyedéves pénzügyi eredmények közzétételekor ismerteti. A Mazda az elektromos átállás felgyorsítására készül, stratégiai innovációkkal és fejlett gyártási megoldásokkal támogatva az irányt. A vállalat korábban bejelentett Lean Asset Stratégiájának célja, hogy javítsa az eszközhatékonyságot és növelje az üzleti ellenállóképességet – a vállalati erőforrások optimalizálásával és a partnerségek mélyítésével. Eközben a Mazda Monozukuri Innovation 2.0 programja tovább fejleszti a vállalat rugalmas és kiemelkedően hatékony fejlesztési és gyártási folyamatait. Ennek köszönhetően a Mazda olyan elektrifikációs megoldásokat tud kínálni, amelyek egyensúlyt teremtenek a karbonsemlegesség és a fenntartható üzleti növekedés között. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ogier szerencsével vette át a vezetést a Portugál-ralin

2025.05.18.
A pénteki maratoni első teljes versenynapot követően a szombati nap már szabályosabb formában zajlott: a délelőtti és délutáni kör is három klasszikus, Portótól északkeletre fekvő szakaszon zajlott, a nap közbeni szervizelés pedig Matosinhosban történt. Sébastien Ogier hét másodperccel kezdte a napot a vezető Tänak mögött, és ezt a különbséget két másodpercre csökkentette a reggeli két szakaszgyőzelemmel, de riválisa válaszolt, és az első kör végére 11,8 másodpercre növelte a különbséget. A délutáni nehezebb körülmények között is közel maradtak egymáshoz a szakaszidők, amíg Tänak az utolsó előtti gyorsaságin egy szervokormány-probléma miatt le nem lassult, így Ogier az élre tudott állni az ezüstre festett Toyotával. Észt riválisa több mint 10 km-t vezetett szervokormány nélkül, és 45 másodpercet vesztett. Ezzel a Hyundai elvesztette szinte minden esélyét arra, hogy idén végre versenyt nyerjen.   A legendás ralikrossz pályán, a Lousada szuperspeciálon este aratott újabb szakaszgyőzelmével Ogier 27,6 másodperccel vezetett szombat este Rovanperä előtt, aki a harmadik helyet csapattársától, Kacuta Takamotótól csente el a reggeli körön. Rovanperä érte el a leggyorsabb időt a 17. szakaszon, és 8,5 másodperccel Tänak előtt áll az utolsó nap előtt. Sikerült növelnie a különbséget Thierry Neuville-hez képest (Hyundai) is, aki a nap végén már megelőzte Kacutát, és átvette a negyedik helyet. A belga most 17 másodperccel van lemaradva Rovanperä mögött, Kacuta pedig további 2,2 másodperccel mögötte áll az ötödik helyen. „Nem így akar az ember megnyerni egyetlen küzdelmet sem” – mondta Ogier. „Mindketten nagyon keményen nyomtuk, de ez benne volt a pakliban. Próbáltuk tartani vele a lépést, még akkor is, ha ő egy kicsit gyorsabb volt. Az előző szakasz végén azt mondtam a mérnökömnek: 'Őszintén szólva bármi megtörténhet – odakint kemény a helyzet. Nagyon keményen nyomja, nyomás alatt kell tartanunk.' Nem vagyok boldog, nem akarok így ünnepelni. Csak remélem, hogy még minél több pontot tud szerezni – még nincs vége a versenynek. Holnap hosszú nap lesz" – nyilatkozta sportszerűen Ogier. „Ez a játék része, azt hiszem. Nagyon szerencsétlenül jártunk, de nem rajtunk múlt, mi mindent beleadtunk a magunk részéről. A szervokormány elvesztése hirtelen jött, és nyilvánvalóan a szakasz még mindig sok kiforgatott követ és egyenetlenséget tartalmazott, így nem tehettem mást, mint visszavettem a tempóból. A ma reggeli első szakasz nem volt túl jó, de utána sikerült megtalálnunk valamit, amitől minden átkattant. Utána nagyon élveztem vezetni az autót, menedzseltem a tempót és jó tapadást éreztem. Nyilvánvalóan nagyon szerencsétlen volt a problémánk, de holnap is harcban leszünk” – mondta a csalódott Tänak. A bajnokságot vezető Elfyn Evans újabb nehéz napot élt át, és Sami Pajari mögött a hetedik helyen áll. Miután a pénteki nyitónapon sok időt veszített azzal, hogy elsőként rajtolva takarítania kellett a pályákat, Evans a jobb rajtpozíció ellenére szombaton is nehezen találta meg a ritmust, így most 17,5 másodperccel van lemaradva Pajari mögött. Josh McErlean feljött a nyolcadik helyre, miután a nyitó szakaszon megelőzte csapattársát, Grégoire Munstert. Az ír a napot 28,5 másodperces előnnyel zárta a csapaton belüli párharcukban. Oliver Solberg a Rally2-es Toyotával a 10. helyen zárta az élmezőnyt, és továbbra is uralja a WRC2 kategóriát, 50,1 másodperces előnnyel Gus Greensmith (Skoda) előtt.   Az állás szombat este: 1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) 3h01m4.7s 2 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +27.6s 3 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +36.1s 4 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +44.6s 5 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +46.8s 6 Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +1m58.4s 7 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +2m15.9s 8 Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +4m13.2s 9 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1) +4m41.7s 10 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR Yaris Rally2) +7m07.5s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója