Feltételesen voltak szabadlábon a Budapesten megbukó simlis taxisok

2025.01.29.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Hatósága közös, 2025. január 22-én tartott ellenőrzésén a II. és a VIII. kerületben is fennakadt egy-egy taxis. A 37 éves K. László és az 55 éves O. Béla esetében is hasonló körülmények vezettek a lebukáshoz. Mindketten feltételesen voltak szabadlábon, taxizni akartak, ám erkölcsi bizonyítványuk nem volt, ezért úgy döntöttek, hogy személytaxi-vezetői igazolványt hamisítanak, hogy dolgozni tudjanak. K. László ráadásul a bajt tetézte azzal, hogy az őt alkalmazó cégnek hamis erkölcsi bizonyítványt mutatott be. K. László ellen a II. kerületben, O. Bélával szemben pedig a Közlekedési Hatósággal közösen a VIII. kerületben intézkedtek a fővárosi rendőrök. Miután előkerültek a hamis okmányok, mindkét férfit elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságokra. Az egyenruhások a két férfival szemben büntetőfeljelentést tettek. O. Bélát a VIII. kerületi nyomozók, K. Lászlót a II. kerületi rendőrök közokirat-hamisítás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vallomásuk során mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.  

Súlyos balesettel kezdődött a szerda, mentők a helyszínen

2025.01.29.
Frissítés: Baleset miatt nem jár a 17-es, a 41-es, a 47-es és az 56-os villamos Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerda reggel a közösségi oldalán. Korábban írtuk: Az ütközés következtében a személyautó a villamossínekre került, egyik utasa beszorult, a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. - A forgalmi akadályt okozó balesethez a mentők is kiérkeztek - írta katasztrófavédelem. Van baj máshol is, nemrég baleset történt az M0-s autóúton, a déli szektorban, az M1-es autópálya felé. A 40-es km-nél a belső sávot foglalják a sérült járművek. A baleset mögött egy-két km-es a torlódás. Továbbra is egy árokba borult kamion akadályozza a forgalmat az M2-es autóúton, Vác térségében. A 43-as km-nél a fél útpályát lezárták. Budapest felé lassulásra kell számítani. A 6-os főúton, Pécsvárad elkerülő szakaszán több jármű ütközött össze. A 177-es km-nél a főutat teljes szélességében lezárták, aki teheti az a városon keresztül tud kerülni. Erős a forgalom az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúttól már csak araszolnak a belváros felé a gépjárművek. Lassú az előrejutás a 10-es főúton Solymártól, a 31-es főúton Maglódtól a főváros irányában, de az 51-es főúton Dunaharaszti környékén is araszolnak a járművek az M0-s felé. Az Útinform arra is figyelemeztet, hogy a 2024-ben váltott éves, országos és vármegyei matricák 2025. január 31-én éjfélig érvényesek, vagyis csak addig biztosítanak úthasználati jogosultságot a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon.  

Vadiúj technika figyeli lépten-nyomon a szabálysértőket

2025.01.29.
A vezetés közbeni mobilhasználat (üzenetírás vagy beszélgetés úgy, hogy a telefon a járművezető kezében van) ellen lépnek fel igen erőteljesen Olaszországban. Egy újfajta eszközzel pásztázzák az utakat, hogy kiszűrjék azokat, akik a törvény ellen vétenek. A jogsértést egy speciális kamera észleli. Ez egy könnyű és kompakt, lámpaoszlopokra vagy akár rendőrségi autókra is könnyen felszerelhető eszköz. A kamera nagy felbontású lencséket használ mozgó járművek belső terének rögzítésére és a mesterséges intelligencia segítségével elemzi az adott helyzetet. A beletáplált képek és videók gazdag adatbázisának köszönhetően a rendszer képes megállapítani, ha valaki megsérti a szabályokat. A rendszer folyamatosan ellenőrzi a forgalmat a jogsértések felderítése érdekében. A készülék a rendszám alapján beazonosítja a járművet és néhány másodpercen belül továbbítja a fotót/videót a jogsértésről a helyi rendőrség rendszerébe, így az olasz carabinieri-k azonnal tudnak intézkedni, elindítják a szabálysértési eljárást. Ha a kamera nem észlel jogsértést, az automatikusan rögzített képek törlődnek. A rendszer éjjel-nappal „szolgálatban van” és minden időjárási körülmények között működik. Forrás: sicurauto.it  

Borulás miatt adta fel rekordkísérletét a Havasi-Szabó óceánátevezős páros

2025.01.29.
Havasi, a Magyar Honvédség sportszázadának szakaszvetője és segítője egymást váltva szerette volna teljesíteni a Kanári-szigetek egyike, Tenerife és Antigua közötti 5200 kilométeres távot egy páros óceáni evezős hajóval, motor használata és külső segítség nélkül. A magyar kettős január 6-án egy több mint hét méter hosszú és két méter széles hajóval vágott neki a túrának, melynek megtervezésében és kivitelezésében Rakonczay Gábor segített, aki december 24-én egyedül indult el a Kanári-szigetekről kenuval, és legutóbbi bejelentkezésénél 2234 kilométernél járt. Így a két magyar egység egy időben próbálta meg teljesíteni az óceánátszelést. Szabó Norbert Ádám és Havasi Gergő hajójuk mellett a Bálna Honvédelmi Központban. A képre kattintva megnézhet egy részletező videót. A Havasi-Szabó kettős közösségi oldalain osztotta meg, hogy vasárnap éjszaka felborult a hajójuk, és a felszerelésük már nem tudta biztosítani a biztonságos tovább haladást Antigua felé. A balesetnél éppen Szabó evezett, amikor egy nagyobb hullám a feje tetejére állította a Főnixet, Havasi pedig a kabinban aludt, és közvetlen a borulás előtt ébredt fel, majd beszorult. Társa próbálta egyedül visszaborítani a hajót, ám nem járt sikerrel, a hajó pedig süllyedni kezdett. Havasi hosszas keresgélés után megtalálta a mentőmellényt, és biztosítóheveder nélkül úszott fel a felszínre. "Miután megszűnt a közvetlen életveszély, több szempontból is megvizsgáltuk a helyzetünket és úgy ítéltük meg, hogy a biztonság az első, ezért nem vállalunk még nagyobb kockázatot egy esetleges újabb borulás alkalmával, hiányos vagy nem működő eszközök mellett" - írta Facebook-oldalán Havasi, majd videós bejelentkezésében hozzátette, hogy a borulást követően hat órán keresztül próbálták elhárítani a problémákat, ez azonban nem sikerült. Jelenleg a Berge Rosa tankerhajó fedélzetén utaznak a franciaországi Dunkerque-be, ahonnan visszatérnek Magyarországra. A 29 éves kajakos Havasit három éve vette rá egyik sporttársa az expedícióra, az ötletgazda azonban közben kiszállt a projektből. Augusztusban csatlakozott hozzá Szabó Norbert Ádám, akinek már van tapasztalata az óceáni evezésben, 15 éve hajózik a tengereken, Kovácsik Leventével 2015-ben átkajakozta az Atlanti-óceánt. A páros átevezés jelenlegi világcsúcsát egy új-zélandi kettős tartja 40 nap 5 óra és 31 perccel, amelyet ugyancsak a Kanári-szigetek egyike, La Gomera és Barbados között ért el.  

Behajtottak egy furgonnal a műjégre

2025.01.28.
Nyugi, nem egy elmebeteg sofőr szabadult el, hanem a Sprinter bemutatásának 30. évfordulóját ünnepelte a figyelemfelkeltő akcióval az importőr. 1995. januárjában mutatkozott be a Mercedes-Benz új generációs kishaszongépjárműve a Sprinter. Természetesen a gyártó ekkor már négy évtizedes tapasztalattal rendelkezett a kategóriában, mert már 1955-től kínáltak furgonokat, kezdve a legendás megjelenésű L 319-essel. A jellemzően legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb összetömegű – B-kategóriás jogosítvánnyal is vezethető –  kisteherautókra egyre nagyobb igény mutatkozott, észszerű volt tehát egyetlen név alá hozni a kínálatot. Ez teljes mértékben sikerült és ma 130 országban forgalmazzák a több mint 1.700 féle variációban rendelhető járművet. Mercisen innovatív Ahogyan a személyautók szegmensében megszokhattuk, a Mercedes a Sprinternél egyre-másra vezette be az akkoriban a teherautókban nem létező berendezéseket. Így kaphatott már a kezdetektől blokkolásgátló fékrendszert (ABS), majd hét évvel később elektronikus menetstabilizátort (ESP) is. Azóta pedig a Sprinter elérhető oldalszél asszisztenssel, holttér-felügyelettel, sávtartó rendszerrel és adaptív fényszóróval is. Ebben a járműkategóriában a Sprinter volt az első, amely EURO6 besorolású, környezetbarát erőforrást kapott. 2018-ban a Mercedes PRO Connect vált elérhetővé a Sprinterben is, amely egyszerűsítette és sokkal hatékonyabbá tette a flottafelügyeletet, bevezette a digitális járművezető naplót, egyszerűbbé tette a karbantartási és javítási feladatok ütemezését. MBUX a Sprinterben is A Mercedes-Benz User Experience egy multimédás rendszer, amely érintőképernyővel kiegészülve változtatja a 21. századi élménnyé a járműkezelést. A rendszer elmaradhatatlan része a mesterséges intelligencia, amelynek segítségével a jármű megismeri és megtanulja a vezető szokásait és ehhez igazítja a beállításokat és a felkínált funkciókat. Már az eSprinter is 6 éves 2019-ben debütált az elektromos változat. A jellegéből fakadóan elsősorban városi és agglomerációs feladatokra szánt eSprinterek is igen változatos kivitelekben elérhetők, amelyekhez a gyártó töltési infrastruktúrát is elérhetővé tesz, mégpedig a felhasználó igényeihez illeszkedve. Az eSprinter legnagyobb akkumulátorcsomagjával szerelve WLTP vegyes ciklusban 400 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, a kivitelről korábban írtunk részletesen. Lényeges pont, hogy opcionálisan DC töltés is elérhetővé vált, így megfelelő töltő esetén akár 80 kW-os töltési teljesítményt is fel tud venni a jármű. 30 év, 5 millió Sprinter Bevezetése óta 5.000.000 db Sprinter talált gazdára világszerte, ebből 24.000 db-ot Magyarországon állítottak először forgalomba. A Mercedes különösen büszke a speciális felépítményű Sprinterekre, mint amilyen például a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat 3. generációs Sprinter alapú esetkocsija, és az Országos Mentőszolgálat járművei. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Mercedes-Benz Sprinter alapú esetkocsija (Fotó: Beier Balázs) A három évtized alatt olyan sok díjat zsebelt be a Sprinter, hogy azok a sajtótájékoztatón csak apróbetűvel fértek el dián. Ezek között szerepelnek megbízhatósági, fenntarthatósági, gazdaságossági szempontok alapján odaítélt díjak, amelyek legtöbb esetben a Sprinter több ízben megnyert.

Larnakára és Burgaszba is indít repülőjáratot Debrecenből a Wizz Air

2025.01.28.
Az MTI-nek eljuttatott közleményben emlékeztetnek arra, hogy a többségi tulajdonos kiemelt feladatként tekint az új évben arra, hogy a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalmát az eddigi csúcsot jelentő 2019-es vagy azt meghaladó szintre emelje a korábban már sikeresen működő, vagy új járatok indításával. Illusztráció: hirado.hu A járatfejlesztések célja - a felmerülő utazási igények figyelembevétele mellett - egyrészt a légikikötő régiós vezető szerepének kialakítása, másrészt olyan célállomások elérhetővé tétele, melyek új kapukat nyitnak hazánk számára a globális légiközlekedésben. Ezen törekvések eredményeképpen a Wizz Air a nyári menetrendi időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait. Hozzátették: a járatok bővítésének lehetőségeiről a repülőtér menedzsmentje további folyamatos tárgyalásokat folytat különböző légitársaságokkal. A vezetés határozott célja, hogy a 2025. március 30-al induló nyári szezon kínálata a jövőben további új járatokkal bővüljön. A tárgyalások során ugyanakkor a szezonális kínálat fejlesztése mellett az egész évben elérhető járatok mielőbbi bővítése is jelentős hangsúlyt kap - szögezte le az NGM.  

Kupésított KGM, Torres alapokon – KGM Actyon

2025.01.28.
Egy ritkán említett tény a mai napra: a Ssangyongnak előbb volt kupé-SUV-ja, mint a BMW-nek. Ez volt a Ssangyong Actyon, ami nevéhez hűen igyekezett izgalmasat gurítani a városi terepjárók szegmensében, de akkor még annyira butácska formavilága volt a dél-koreai márkának, hogy az Actyon minden volt, csak nem egy vonzó tárgy. Húsz évvel az első generáció után pedig befutott az utód, ami már a KG Mobility kötelékében érkezik és szerencsére semmit sem örököl elődjétől. Szemben a Torresszel, amivel nem csak jellegzetes dizájn elemeiben, de padlólemezében és motorjában is osztozik. Vékony fényszóróival, szögletes kerékjárati íveivel és hosszan elnyújtott farával megidézi a Range Rover modelljeit, és tényleg nem egy apróságról van szó. 4740 mm hosszú, míg a tengelytáv maradt 2680 mm, mint a Torresben. Alapból 20-colos felnikkel szerelik, amiket egy 1,5-literes, turbós, négyhengeres motor hajt 168 lóerővel, egy 6-fokozatú automatán keresztül. Opcionálisan összkerekes is lehet, noha egyelőre nem tiszta, hogy Európába milyen változatok érkeznek, hiszen még csak a koreai modellt mutatták be. Nálunk nagy esély van rá, hogy a Torres EVX tisztán elektromos hajtásláncát is örökli. Sokkal kevésbé mondható kupénak az új generáció, de ezzel nincs is semmi baj, amíg ennyire tágasnak ígérkezik az akár „prémiumosan” barna kárpittal is elérhető kabin. A csomagtartó alapból 668 lóerős, ülésdöntéssel pedig már 1568 liter. Van itt 12,3-colos, hajlított kijelző, a műszerfallal össze nem érő középkonzol, rajta kristály váltógombbal és 32 színben állítható hangulatvilágítás, csak hogy néhány tényezőt említsek, amivel a BMW kabinokat idézi a KG Mobility. Még a digitális műszercsoport és a központi infotainment rendszer is ugyanolyan grafikát kap, de az egyéb betétek, tekerők is ismerősek lehetnek a bajor modellekből. Dél-Koreában egyébként 9,9 millió forintról indít az Actyon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Franciaországból lopott autókat találtak a rendőrök

2025.01.28.
A tapolcai nyomozóknak január 24-én délelőtt olyan információk kerültek a birtokába, mely szerint az egyik helyi ingatlan garázsában egy Franciaországból ellopott gépkocsi áll. A rendőrök a helyszínen megtalálták a járművet, ami mellett még egy rendszám nélkül ott parkoló autó is volt. Kiderült, hogy a francia hatóságok lopás miatt körözik azt is. Fotó forrása: police.hu A rendőrök elfogtak egy 51 éves devecseri férfit, aki megszerezte a bűncselekményből származó gépkocsikat, és Magyarországra szállította, hogy később értékesítse azokat. A nyomozók lefoglalták az autókat és közel 4 millió forintot. Az elkövető társaságában volt egy 57 éves szintén devecseri lakos, akiről megállapították, hogy ellene az osztrák hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki lopások miatt. A rendőrök mindkét férfit előállították, és a nyomozók az 51 évest – őrizetbe vétele mellett – pénzmosás bűntett meglapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Videó: Suzuki S-Cross 6. rész

2025.01.28.

Tisztább vizekre hajózik a Bosch

2025.01.28.
Sokkal tisztább lehet a nagyvárosok levegője, ha belsőégésű motorral felszerelt járművek helyett, helyi károsanyagkibocsátástól mentes motorokat, például elektromos- vagy üzemanyagcellás hajtásláncokat használunk. Ez a megállapítás igaz a tavak, folyók, tengerek esetében is. Ennek ellenére a vízi közlekedésben ma még annyira sem elterjedt ez a megoldás, mint a közutakon. A Bosch ezért is kezdett környezetbarát hajómotorok fejlesztésébe. Alaposan kibővül az elektromos hajók felhasználási lehetőségének köre Eddig a Bosch kínálatában a 24 méternél rövidebb járművekhez volt elérhető az elektromos hajtáslánc. A kisebb hajók, jachtok esetében a villamosítási készlet három kulcselemből áll: vezérlőegységből, 400 voltos villanymotorból és inverterből – integrált DC/DC átalakítóval (INVCON). A „felvillanyozás” fontos eszköze természetesen a Bosch 400 voltos motorja, amely nagy hatékonyságot biztosít és kétféle változatban készül. Az egyik 90 kW csúcsteljesítményű és 30 kilogramm tömegű, a másik 140 kW maximális teljesítményre képes és 63 kilogrammot nyom. Most ez utóbbi hajtásláncot fejlesztette tovább a vállalat. A METSTRADE kiállításon mutatta be a Bosch Engineering legújabb fejlesztését, a nagyobb tengerjáró hajókba is beépíthető, 800 voltos rendszerét, amely tovább bővíti az elektromos hajtások potenciális felhasználási területeit. A szilíciumkarbid teljesítménymodulokkal ellátott elektromos motorunk és inverterünk legújabb generációjával komplett rendszert kínálunk. Ez lehetővé teszi, hogy nemcsak a szabadidős hajók, hanem a nagyobb vitorlás jachtok és teherhajók is hatékony, csendes, mégis nagyon erős elektromos meghajtással működjenek. Az új SMG 230 villanymotor 400 és 800 volt közötti üzemi feszültséghez készült. Ideális feszültség- és hőmérséklettartományban akár 200 kilowatt állandó teljesítményt és mintegy 250 newtonméter nyomatékot biztosít. A 800 voltos technológiának köszönhetően a teljesítménysűrűség is jelentősen megnőtt. Az SMG 230 ugyanis 80 kilowattal nagyobb teljesítményt nyújt, mint egy hasonló, azonos tömegű 400 voltos gép. Azonos teljesítmény mellett pedig kompaktabb méretekkel és jóval kisebb tömeggel büszkélkedhet. A villamos gép már önmagában is különleges A szilícium-karbid félvezetőkkel ellátott, akár 800 voltos feszültségre felkészített invertert lenyűgöző, több mint 99 százalékos hatásfok jellemzi. A teljesítménymodulok szilícium-karbid félvezetői gyorsabb kapcsolási műveleteket tesznek lehetővé, ami azt jelenti, hogy lényegesen kevesebb energia vész el hő formájában. A Bosch teljes készlete a hajók villamosításához elektronikus vezérlőegységeket, invertereket, villanymotorokat és áttételmódosítókat tartalmaz 400 és 800 voltos felhasználáshoz. Ez maximális rugalmasságot biztosít a hajógyáraknak és a rendszerintegrátoroknak, hogy a villamosítási stratégiát az adott követelményekhez igazítsák. Lehetővé teszi továbbá számukra, hogy a megfelelő alkatrészeket gyorsan és egyszerűen beépítsék hajóikba. A rendszerelemek a modern autóipari technológián alapulnak, és a robusztusságot a megbízhatósággal ötvözik. A Bosch a hajóhajtások villamosítására szolgáló készletével hozzájárul az üvegházhatású gázok és a zajkibocsátás folyamatos csökkentéséhez. A Bosch persze nem csupán a vízi járművekhez fejleszt és gyárt villanymotorokat, vezető szerepet tölt be más közlekedési eszközök esetében is az elektromos mobilitás terén. Egyetlen másik cég sem kínál ilyen széles portfóliót: az elektromos kerékpároktól az autókon és motorkerékpárokon, haszonjárműveken át a kisebb és akár az egészen nagy munkagépekig fejlesztenek villanymotorokat. Védjük a vizeket is! Köszönhetően a jövő mobilitásának megvalósításához szükséges tudásnak, valamint a hatalmas szoftveres- és hardveres tapasztalatnak, a cég most tovább bővíti kínálatát ezen a területen is: a kompetenciákat kiterjesztik a hajózási szektorra is. A hajók villamosítása nemcsak az energiafelhasználás terén jár előnyökkel, hanem növeli a teljesítményt, a kényelmet és a hatékonyságot is – legyen szó akár hosszabb, akár rövidebb utakról. Mindezzel a vállalat hozzájárul a fenntarthatóbb és felelősségteljesebb hajózás megvalósításához és vizeink ökoszisztémájának védelméhez. Forrás: boschblog.hu  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója