További félmilliárd dollárt fektet a légitaxikba a Toyota - videóval

2024.10.29.
Néhány éve nem volt több futurisztikus álomnál, jelenleg az alternatív mobilitási megoldások egyik legizgalmasabb – bár kétségkívül legbonyolultabb feltételrendszerű – fejlesztési irányának számít, pár éven belül pedig valós lehetőséggé válhat a személyes célú légi közlekedés – magyarul, a repülő autó. Az persze már jó ideje nyilvánvaló, hogy ez a közkedvelt elnevezés téves: a területen érdekelt szakemberek, vállalkozások és befektetők ugyanis már régen rájöttek, hogy nincs értelme olyan járművet fejleszteni, ami közúton és a levegőben egyaránt képes közlekedni. Bizonyos kérdésekben vannak ugyan eltérő vélemények – ilyen, hogy ember vagy mesterséges intelligencia vezesse-e a repülő járművet –, a legfontosabbakban azonban szinte mindenki egyetért: a (talán nem is olyan távoli) jövő az elektromos hajtású, függőleges fel- és leszállásra képes, közepes hatótávolságú (helyi vagy helyközi közlekedésre alkalmas), kis utaskapacitású járműveké. Pontosan ilyen légi járműveket fejleszt immár tizenöt éve a Joby Aviation, amely eredményeivel 2018-ra kivívta a világ egyik legnagyobb mobilitási vállalatának, a Toyotának az érdeklődését. Az utóbbi az elmúlt hat évben 494 millió dollár (jelenlegi árfolyamon 184, 4 milliárd forint) értékű finanszírozással segítette a start-up kutatási és fejlesztési programját. Ezt az együttműködést emeli a következő szintre az október elején aláírt megállapodás, amelynek értelmében a Toyota a következő egy év leforgása alatt két egyenlő részletben összesen további 500 millió dollárral (186,7 milliárd Ft) járul hozzá a projekt kiteljesedéséhez. Az új beruházás, amellyel a Toyota további tulajdonrészt szerez a vállalatban, lehetővé teszi a Joby Aviation számára a hatósági engedélyek megszerzését, a homologizációs folyamatok elvégzését, valamint a sorozatgyártás előkészítését. Így a Toyota jóvoltából a Joby az elsők között – akár már 2025 vége előtt – kezdheti meg repülő taxijának kereskedelmi forgalmazását. A Toyota nem egyszerűen stratégiai befektetőként segíti a Joby erőfeszítéseinek megvalósulását: fejlesztési és gyártástechnológiai szakértelmét is megosztotta a vállalkozással. A képre kattintva megnézhet egy videót A Toyota mérnökei aktívan részt vesznek a légi jármű tervezésében, fejlesztésében, gyártásában és összeszerelésében.  Ahogy a Toyota észak-amerikai tevékenységeit elnök-vezérigazgatóként irányító Ogava Tecuó fogalmazott, a két vállalat közös meggyőződése, hogy a fenntartható légi közlekedés kulcsszerepet játszhat abban, hogy megoldást találjanak napjaink legsürgetőbb mobilitási kihívásaira. A Joby Aviation idén nyáron fontos mérföldkőhöz érkezett, amikor távolsági világcsúcsot állított fel prototípusának egy hidrogéntüzelőanyag-cellás üzemre átépített példányával. A sorozatgyártású jármű – legalábbis kezdetben – akkumulátorról táplálja majd villanymotorjait; és jóval konzervatívabb, 160 kilométeres hatótávolsággal léphet piacra egy bő éven belül. A jármű tervezett utazósebessége 320 km/óra. Fotók: Toyota, CarsCoops, YouTube További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A világ legezüstebb Civic modelljével ünnepli a Honda 25 éves hibridjét

2024.10.29.
A hibrid technológia negyedszázados évfordulójára a Civic teljesen egyedi, ezüst színű külsőt kapott, amelynek kidolgozásában a neves művész és színmester, Stuart Semple működött közre, aki Culture Hustle nevű stúdiójában már számos egyedi színt dolgozott ki, így például a Pinkest Pink, a Goldest Gold és a Blackest Black néven ismert árnyalatokat. A színek mestere most ehhez a modellhez elkészítette a „Silveriest Silver”, azaz a legezüstebb ezüst tónust. Stuart szenvedélyesen törekszik arra, hogy csak a legjobb anyagokkal dolgozzon. Egyediségének titka, hogy a színek létrehozásához a pigmenteket és a nemesfémekből származó mikroszkopikus darabokat akrilos oldatba vegyíti; jelen esetben 64%-ban valódi ezüst pelyheket használt. Festékei minden felületre felvihetőek, ahol tömör arany vagy ezüst látszatát keltik, lehetővé téve a művészek számára, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek ezeket a színeket valósághűen ábrázolják. A festéket, kikeverését követően, átadták a Bournemouthban lévő The Syrup Room műhely szakembereinek, hogy ők vigyék fel a Civic karosszériájára. Itt a mesterek egy klimatizált helyiségben három napon keresztül, alapos munkát végezve készítették elő a gépkocsi karosszériáját a fényezésre, majd több rétegben vitték fel a különleges védő- és eltávolítható festéket. Végül egy nagy pontosságú szóróberendezéssel felhordták a Silveriest Silver utolsó rétegét, hogy megszülethessen az ünnepi Civic. Nik Pearson, a Honda Motor Europe munkatársa így nyilatkozott: „Ebben az iparágban a Honda szakértelme páratlan a hibridek terén. 1999-ben nekiláttunk – üzemanyag-felhasználás szempontjából – a világ legtakarékosabb autójának, a forradalmi Insight értékesítésének, amely az első benzines-elektromos hibrid gépkocsi volt Európában. Mára termékválasztékunk legfőbb modelljei elektrifikáltak, melynek tagjai az innovatív e:HEV hajtásláncunkkal rendelkeznek. A hibrid technológia 25. évfordulóját mindenképpen méltó módon szerettük volna megünnepelni, ezért döntöttünk úgy, hogy a születésnapra a legezüstebb fényezést kapja a Civic. Fantasztikusan néz ki, ugye?” A Honda immáron negyedszázada gyárt hibrid járműveket és a japán márka mérnökei ez idő alatt nagyon sok munkát fektettek az ilyen típusú hajtásláncok fejlesztésébe, amelynek gyümölcse a jelenleg is futó alternatív (értsd teljesen elektromos vagy hibrid) meghajtású modellek sorozata. A 2022-ben bemutatott legújabb Civic hibrid rendszerének szíve az e:HEV hajtáslánc, amelynek alapja a 2,0 literes, közvetlen befecskendezésű, Atkinson-ciklusú benzines erőforrás, melyhez két kompakt, de erős villanymotor kapcsolódik, valamint egy nagy teljesítményű lítiumion-akkumulátor, egy Teljesítményszabályozó Egység (Power Control Unit, PCU) és egy Intelligens Energiatároló Egység (Intelligent Power Unit, IPU). A hibrid Jazz, HR-V, ZR-V és CR-V modell mellett a 11. generációs Civic a Honda elektrifikált járműcsaládjának illusztris része, amely tökéletesen ötvözi a lenyűgöző teljesítményt és a villámgyors reagálást a zökkenőmentes teljesítményleadás és a kimagasló hatékonyság mellett, mindezt anélkül, hogy a vezetés örömének (Joy of Driving) rovására menne. A Honda hibrid története előtt továbbra is fényes jövő áll, hiszen az ikonikus Prelude a következő években benzines-elektromos hajtáslánccal tér vissza. Az ígéretek szerint tökéletes egyensúlyt teremt mind a vezetési élmény és a kiemelkedő hatékonyság, mind a védjegyévé vált stílus és kifinomultság között – egy újabb példa arra, hogy a Honda Európa-szerte elhozza a vezetés örömét a vásárlóknak. A Honda hibrid technológia nagyszerűségére remek példa, hogy a márka a turbó hibridek megjelenésének kezdetén, 2015-ben motorgyártóként visszatért a Forma-1 világába. Az erőforrást folyamatosan módosították, így végül, számost kihívást leküzdve, Max Verstappen 2021-ben az Oracle Red Bull színeiben világbajnoki címet szerzett. 2022-ben és 2023-ban is Honda motorok hajtották a csapat autóit, így ezekben az években megszerezték mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnoki címet. A képre kattintva megnézhet egy rövid videót További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Limitált gyártású sportautó érkezik Nagy-Britanniából

2024.10.29.
Öt évvel a koncepcióautó piacra dobása után a Ginetta készen áll, hogy 20 darab közúton is használható sportautót gyártson le azoknak, akiket az elképesztően magas árcédulája sem riaszt vissza. A további részletek tisztázása előtt viszont fontos leírni, hogy az Akula súlyát sikerült 1,2 tonna alá vinni, az aerodinamikai tervezését illetően pedig kifejezetten hasonlít a Ginetta LMP1-es versenyautójára.  A 6,4 literes, szívó V8-as motorja 600 lóerőt és 670 Nm nyomatékot küld a hátsó tengelyre, amely 2,9 másodperc alatt történő 0-100 km/órás gyorsulásra képes. Végsebessége eléri a 290 kilométer/órát is, melyet nagyban köszönhet a 100 százalékig szénszálas karosszériájának. A mérnököknek a súlyelosztást is sikerült tökéletesre fejleszteniük, amit az 50/50-es tengelyek közötti érték is bizonyít.  A váltókat illetően két opcióból választhatunk: hatsebességes manuális, vagy hétfokozatú automata sebességváltót kérhetünk a kocsiba, az utóbbinál pedig az erő egy korlátozott csúszású differenciálművön keresztül jut el a hátsó kerekekhez, amit szellőzéssel ellátott acéltárcsák fékeznek le. Természetesen, ha nagyobb fékerőt szeretnénk az autónkba, akkor karbon-kerámia tárcsákat is kérhetünk az Akulába.  A felfüggesztést egy két irányba is állítható, tolórúddal működtetett egység és a szokásosnál is hosszabb keresztlengőkarok felhasználásával hozták létre, amellyel szélesebb konfigurációt és működési tartományt kínál a gyártó. Az autó felnijei Pirelli P Zero gumiabroncsokkal lettek ellátva. Lawrance Tomlinson márkafőnök - aki 2006-ban megnyerte a Le Mans GT2-es kategóriáját, így képben van azzal, hogy mi kell egy jó versenyautóba - nagy mértékben segíti az autók fejlesztési folyamatait, így a személyes tapasztalatoknak köszönhetően még kifinomultabbá válnak a Ginetta modellei.  Tomlinson így nyilatkozott az autóról: "A Ginettát birtokló 20 évem alatt számtalan fontos esemény történt. Ezek közül viszont egyik sem haladja meg az Akula megjelenését. Míg az új szuperautónk egészen más irányt képvisel, mint az ezt megelőző modellek, az Akula a mérnöki és vezetés-központú értékeinket is a lehető legmagasabb színvonalon testesíti meg." Ez pedig a névértékben is megmutatkozik. A síkpadlós, kétajtós kupét alapos teszt alá vetették egy szélcsatornában. Az aerodinamikusok szabad kezet kaptak, hogy tetszés szerint alakítsák az autó hátsó részét, mivel az ott található tengely nagy része teljes mértékben mentes a nehéz alkatrészektől.  Az egész járművön nagyjából ugyanaz a helyzet, az aerodinamikát tekintve. A súly nagy része a tengelyek között lett elhelyezve, extra réseket hagyva az autó borítása és a karosszéria között, amely teret ad a tovább légbeömlőknek.  Az agresszív stílusa ellenére az Akula egy közutakra tervezett autó, ami azt jelenti, hogy helyet kapott benne egy 100 literes üzemanyagtartály, amely nagyjából 725 kilométer megtételét biztosítja. Ezen felül egy egész takaros csomagtartó is található a kocsiban, amelyben néhány extra dolog is elférhet.  A szén-monocoque karosszériában hagyományosnak tűnő ülések és acél bukóketrec is található, de többfunkciós kormánykerék, infotainment érintőképernyő és még pohártartó is helyet kapott. Így a Ginetta Akula egy furcsa ötvözete lett egy pályára szánt versenyautónak és egy közútra tervezett sportkocsinak. Kíváncsian várjuk az első véleményeket az autóval kapcsolatosan.   

Ezerhétszáz gyorshajtó kap hamarosan csekket a bírságról - itt mértek

2024.10.29.
Bács-Kiskun Vármegyében egy hét alatt – az előző időszakkal megegyezően – 53 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 24 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük négyen balesetet okoztak. Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1747 sofőr lépte át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám a bírság összege extrém gyorshajtás esetén a 468.000 forintot is elérheti. Azt, hogy egy adott útszakaszon mi a megengedett legnagyobb sebesség, a KRESZ pontosan szabályozza. Ezen belül – különféle okból – a sebességet korlátozó jelzőtáblák további szigorításokat jelezhetnek, vagy bizonyos helyeken éppen nagyobb sebességet engedhetnek meg. A szabályokon belül érdemes azonban körültekintően megválasztani a jármű sebességét. Hiszen az út- és látásviszonyok az évszakok vagy az időjárás függvényében percről percre változhatnak, de egy ismeretlen útszakasz is feladhatja a leckét a sofőrnek, így mindig résen kell lennie annak, aki felelősségteljesen vezeti autóját. Egy 46 éves jánoshalmi lakos 2024. október 23-án délután Mélykút külterületén, az 5312-es számú úton közlekedett egy BMW-vel. A sofőr az út 45-ös kilométerénél, egy útkanyarulatban – vélhetően a sebesség helytelen megválasztása miatt – lesodródott az útpadkára, ahol kidöntött egy jelzőtáblát, majd nekiment egy fának, végül a kocsi felborult. A 46 éves autóvezető könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Másnap az 52-es úton történt egy hasonló eset. Egy 43 éves férfi a főút 49-es kilométerénél lement az útpadkára egy Renault-val, és szintén fának ütközött. Ő súlyos sérüléseket szenvedett.  

Újabb lépés az EVE Power debreceni akkumulátorcella gyárának építésében

2024.10.29.
A közlemény szerint a kínai vállalat Debrecen legszigorúbb szennyvíz-kibocsátási szabványainak kíván megfelelni. Az EVE Power elkötelezett, hogy szürkevizet használ a termeléséhez szükséges víz többségének fedezésére és korszerű szennyvíz-újrahasznosító rendszert alakít ki. A hatékony vízgazdálkodás érdekében körforgásos rendszert épít ki az üzemen belül a külső vízforrások használatának csökkentése érdekében. Az EVE Power intelligens épületfelügyeleti- és energiamenedzsment-rendszert telepít gyárában, amely digitálisan optimalizálja az energiafelhasználást, ezzel párhuzamosan alacsony energiafelhasználású folyamatokat alakítanak ki, és saját napelemparkot építenek - ismertették. Tájékoztatásuk szerint az EVE Power az iparág csúcsát jelentő üzemet létesít a debreceni észak-nyugati gazdasági övezetben: a BMW autógyár beszállítójaként hengeres akkumulátorcellákat gyártanak majd az elektromos autók új generációja számára. Akkumulátorcelláik energiasűrűsége 20 százalékkal magasabb lesz a korábbiaknál, így 30 százalékkal tudják növelni az elektromos járművek hatótávolságát, és ugyanennyivel csökkentik a töltési időt. A közlemény szerint az EVE Power augusztusban szándéknyilatkozatot írt alá a Debreceni Egyetemmel és a Wuhan Egyetemmel, amely értelmében közös lítium-ion akkumulátor kutatási programok indításának lehetőségét vizsgálják meg. A partneri kapcsolat célja többek között, hogy gyakorlati tapasztalatokkal támogassák a diákok K+F projektjeit, emellett egyedülálló gyakornoki lehetőséget nyújtsanak például a vegyész-, fizikus- és mérnökhallgatók számára. A cég több mint ezer - elsődlegesen magyar - munkatárs felvételét tervezi. Már 2023-ban megkezdték az új munkatársak alkalmazását és fokozatosan, a feladatok függvényében töltik fel a létszámot. A tervek szerint 2024-ben 60, 2025-ben 100, 2026-ban több mint 550, 2027-ben pedig közel 300 új dolgozót vesznek fel - írták. A világ kilencedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója 2023 májusában jelentette be, hogy mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét. A földmunkát 2023 végén kezdték meg, az akkori tájékoztatás szerint az építkezés befejezése 2025 végére várható. A tervek szerint a gyár 2026-ban egy gyártósorral kezdi meg működését és felfutó rendszerben, folyamatosan bővíti kapacitását.  

Újabb helyszínek az e-töltőállomások telepítését tervezőknek

2024.10.29.
A majdani üzemeltetők a sikeres részvétel feltételeként kötelesek egy jelenleg még elégtelen ellátottságú járás tetszőleges településén korszerű elektromos töltőállomás létesítését vállalni. Az első körben 23 járás 26 helysége kelt el, az újabb fordulóban a szabadon maradt célpontok közül választhatják ki a legszimpatikusabbat a korábban "hoppon maradt" vagy akár újonnan versenybe lépő vállalkozások - írták. Közölték, hogy a már megfelelő helyszínt talált cégek pályázatuk támogatása esetén Albertirsán, Baján, Balmazújvárosban, Bátonyterenyén, Cegléden, Csongrádon, Fehérgyarmaton, Hernádkakon, Kaposváron, Karcagon, Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Kisvárdán, Kónyon, Mélykúton, Miskolcon, Nagykőrösön, Nyíradonyban, Nyírbátorban, Sirokon, Somogyjádon, Sopronban, Sümegen, Szekszárdon, Tokajban és Villányban létesíthetnek korszerű elektromos töltőállomásokat. A kormányzati hozzájárulás jóvoltából a következő években mintegy száz új töltőállomást telepíthetnek a fővároson kívül. A technikai felhívás eredményes lezárása után, 2024. november 6-án startol el a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célzó program. A pályázattal az Energiaügyi Minisztérium megduplázza az elektromobilitás további térnyerését, a közlekedés zöldítését ösztönző állami forrásokat. Párhuzamosan fut a cégeket a tisztán elektromos hajtású járművek beszerzésében 30 milliárd forinttal segítő kiírás is. A keretösszeg több mint felére már megkötötték a támogatási szerződéseket. A pályázati forrás még hatékonyabb hasznosulása érdekében a napokban a vállalkozások szélesebb köre előtt nyílt meg a jövő tavaszig elérhető program. A 2021 helyett így 2022 végéig megalapított gazdasági társaságok árbevételi kötöttség nélkül igényelhetnek támogatást akkor is, ha korábbi kérelmüket valamilyen okból visszavonták - ismertette a minisztérium a közösségi oldalán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Autótolvajok keserítik meg a Napoli focistáinak életét

2024.10.29.
Matteo Politano immár a harmadik olyan Napoli-játékos, akit tolvajok károsítottak meg az elmúlt valamivel több, mint egy hónapban. A legutóbbi áldozat Juan Jesus volt, a dél-olaszországi futballcsapat brazil idegenlégiósa. A rendőrség szerint a cselekményeknek nincs közük egymáshoz. Politano egy étteremben vacsorázott a Nápoly Posillipo városrészében. Amikor távozott, már csak hűlt helyét találta a Smartnak, amit az étterem közvetlen közelében parkolt le. Alig több mint egy hónapon belül ez a harmadik lopás, amelynek egy-egy Napoli-játékos volt a szenvedő alanya. A brazil válogatott David Nerest közvetlenül a városba érkezése után lopták meg, rá néhány napra pedig Juan Jesus vált az autótolvajok áldozatává. Ebbe a sorba illeszkedik Matteo Politano autójának ellopása is. Az érintett játékosok hírneve miatt a lopások nagy sajtónyilvánosságot kaptak, de a rendőrség állítja: bár a bűncselekmények látszólag logikai sorba illeszkednek, nincs összefüggés a három eset között. Olaszországban az autólopások száma folyamatosan emelkedik: 2023-ban 5%-kal nőtt az eltulajdonított járművek száma az előző évhez képest. A lopások által leginkább Campania érintett, melynek Nápoly a székhelye. Minden harmadik autólopás ebben a tartományban történik Olaszországon belül. Az autótolvajok kedvenc modelljei: a Fiat Panda, a Fiat 500, a Citroen C3, a Lancia Ypsilon és a Smart Fortwo. A terepjáróknál lopási rekordot a Toyota Rav4 tartja, ezt követi a Toyota C-HR, a Fiat 500X, a Jeep Renegade és a Peugeot 3008.

Autójavítás helyett milliós kárt okoztak

2024.10.29.
Javításra adta át a sértett BMW típusú személygépkocsiját ez év augusztus végén egy bábolnai férfinek. A felek megbeszélték, hogy az autóval kizárólag a szerelő közlekedhet, amely a műhelye és lakóhelye közötti távolságot foglalhatja magában. Ennek ellenére a 43 éves férfi a járművel több alkalommal, különböző útvonalakon is járt az autóval. Megszegett ígéretét azzal is tetézte, hogy nőismerősének is megengedte a jármű használatát, aki szeptember 1-jén Győrben azzal balesetet is okozott, amelynek következtében a gépkocsiban 1 millió forintos anyagi kár keletkezett. A büntetőeljárás keretében a bábolnai elkövetőt nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette, míg társát jármű önkényes elvétele bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az ügyben a Győri Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.  

Vezettük az első BYD-t, amelyben van benzinmotor

2024.10.28.
Csendes és takarékos Technológiája mindig az elektromos hajtást helyezi előtérbe a belső égéssel szemben, így egyszerre környezettudatos üzemű, magas hatásfokú és ebből adódóan takarékos. Ha a hajtás akkumulátora teljesen van töltve, és a vezető elektromos üzemmódba (ev és hev között egy kapcsolóval lehet választani) kapcsol, az autó villanyautóként működik. A töltöttségi szint csökkenésével a hibrid működés kerül előtérbe: a hajtás az esetek túlnyomó részében ilyenkor is elektromos, a négyengeres benzinmotor miatt a vezetőnek nem kell aggódnia a hatótávolság miatt. A haladás mindig csendes, az utazás kényelmes, miközben a teljesítmény és a rugalmasság kimagasló. Tesztünk során a fedélzeti számítógép az utolsó 50 kilométer alapján 20 kilowattóra áram és 1,2 liter benzin fogyasztását vetítette 100 kilométerre. A valós adatokra hosszabb teszt alapján derül majd fény. Egy modell, két változat A BYD Seal U DM-i kétféle felszereltséggel készül: Design és Boost. A 4x4-es Design változatban két nagyteljesítményű elektromos motor (egy elöl 150 kW teljesítménnyel és egy hátul 120 kW-tal) dolgozik együtt a BYD 18,3 kWh kapacitású Blade akkumulátorával és a márka saját fejlesztésű, 1,5 literes, négyhengeres, 96 kW teljesítményű turbós benzinesével. A tejes hajtás kombinált rendszerteljesítménye 238 kW, a forgatónyomatéki csúcs 550 Nm. Álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 5,9 másodperc alatt gyorsul fel. A Boost modellváltozat elsőkerék-hajtással készül, szívó 1,5 literes benzinmotorja 72 kW-os, villanymotorjának teljesítménye 145 kW. Az akkumulátor ugyanaz, a változat kombinált rendszerteljesítménye 160 kW, forgatónyomatéka 300 Nm. A BYD többi, Európában forgalmazott modelljéhez hasonlóan a Seal U DM-i is a márka egyedi, és teljesen kobaltmentes szerkezetű Blade akkumulátorával készül. A speciális akkuszerkezet a BYD saját fejlesztésének eredménye. Az akkucsomag cellái laposak és hosszúkás kialakításúak, pengeszerűek, innen ered a penge elnevezés. A katód anyaga tartós és magas hőstabilitású lítium-vasfoszfát (LFP). A plug-in hibrid mindkét változata 11 kW-os háromfázisú váltakozó áramú, és 18 kW teljesítményű egyenáramú tölthetőséget kínál. A Design WLTP ciklus szerinti tisztán elektromos hatótávja a BYD sajtóanyaga szerint 70 kilométer, miközben teljes hatótávolsága eléri a 870 kilométert. Az elsőkerék-hajtású Boost 80 kilométerre képes csak akkumulátorral, ugyanakkor a benzinmotort is bevetve az egyszerre megtehető távolság elérheti akár az 1080 kilométert is (WLTP). Jó nagy autó A BYD Seal U DM-i praktikus és kényelmes ötüléses, középkategóriás családi autó 4775 milliméteres hosszal, 1890 milliméteres szélességgel és 1670 milliméteres magassággal. A kocsi 2765 milliméteres tengelytávja és lapos utastéri padlója tágas lábteret kínál a hátul utazóknak. A hátsó üléssor 60:40 arányú osztással billenthető előre, így az alapesetben 425 literes csomagtartó gyorsan és egyszerűen 1440 literesre bővíthető. A beltéri pakolóhelyek kínálata teljes: két kényelmesen használható pohártartó a középkonzolon, négy USB csatlakozó és egyszerre két készüléket is tölteni képes vezeték nélküli telefontöltő. A Seal U DM-i V2L (vehicle-to-load) funkciója révén külső elektromos fogyasztók táplálására is képes és alkalmas az autó saját elektromos rendszeréről. Kellemes vezetni Utastere kellemes hangulatú, modern és elegáns. Finom tapintású felületek, magas minőségű kidolgozás jellemzi, de a digitális kijelzők tartalmát szokni, kezelését pedig tanulni kell. Sajátos logikával épül fel a menürendszer, az ajtókárpitok, a középkonzol és a műszerfal egyes részeinek huzata vegán bőr, kontrasztos kettős tűzéssel. A váltógomb anyaga kristályt utánoz, ami jól rímel az óceánok inspirálta formavilágra. A nagyméretű első ülések elektromosan állíthatók, fűthetők és szellőzésük is az alapfelszerelés része, a műszerfal két nagyméretű képernyője pedig a márka high-tech színvonalának és technológiáinak szimbóluma. A középső kijelző (kiviteltől függően 12,8 vagy 15,6 hüvelyk képátlóval) elforgatható, a márkától már ezt is megszokhattuk. A fejlett vezetőtámogató rendszerek listája hosszú. A biztonsági rendszerek négy radar és egy kamera jelei alapján dolgoznak. Egyebek mellett a ráfutásos ütközésre figyelmeztető elektronika, az automatikus vészfék, az adaptív tempomat, a hátsó ütközésfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, a sávváltást segítő rendszer, az intelligens táblafelismerő és a holttérfigyelő rendszer is az alapfelszerelés része. A Design szinten alapáras a head-up kijelző. A vezetősegédek agresszívan jeleznek, illetve avatkoznak be a vezetésbe (többségüket szerencsére ki lehet kapcsolni) – mint korábban megtudtuk, a kínai vásárlók elvárása ez. A BYD hatéves (vagy 150 ezer kilométerig tartó) teljes körű gyártói garanciával kínálja a konnektorból is tölthető, azaz plug-in hibrid Seal U-t. Kép és szöveg: B. Cs.  
Címkék: 

A furgonosok védik leginkább a környezetet?

2024.10.28.
A francia cég felmérése rávilágított, hogy az ok, amiért a kisteherautók vezetői elektromos járművet vásároltak, a környezetvédelmi felelősség (76%) volt, és csak ezt követte a vezetési élmény (63%) és az olcsóbb fenntartási költség (60%). A PEUGEOT azért végezte el a kutatást, hogy jobban megértse a furgonvezetők szokásait az Egyesült Királyságban. A kutatás érdekes eredményekre jutott. Amikor arról kérdezték az autósokat, hogy miért választanak elektromos furgont vagy kisteherautót, a válaszadók több mint a fele a kisebb környezeti terhelést jelölte meg első okként. Mindez összecseng azokra a kérdésekre adott válaszokkal, amelyeket az életmódról tettek fel a kérdezők. A furgont, kisteherautót vezetők ugyanis – legalább is az Egyesült Királyságban – szabadidejükben sokkal többet kerékpároznak (36%), mint a személyautós sofőrök (12%). Hasonlóképpen, ha csak kisebb távolságot kell megtenniük, akkor a haszonjárműves közösség nagyjából háromnegyede (76%) inkább gyalogol, szemben az elkényelmesedettebbnek tűnő személyautósokkal (64%). A környezeti tudatosság inkább jellemző a haszonjárművesekre, hiszen közel felük a tisztán elektromos hajtást a kevesebb emisszió miatt választja (47%), míg ez az arány a személyautósoknál csupán 27%. A PEUGEOT kutatása azt is feltárta, hogy a haszongépjárművek vezetői környezetbarát gyakorlatokat folytatnak mindennapi életükben is; a megkérdezettek több mint háromnegyede (78%) szerint életmódválasztásukat befolyásolja a fenntarthatóság és a környezet védelme. A PEUGEOT UK adatai azt mutatják, hogy a kisteherautók vezetőinek 56%-a, ha teheti, inkább gyalogol, mint vezet, közel egyharmaduk saját gyümölcsöt vagy zöldséget termeszt a kiskertjében, hétből egy pedig napelemeket vagy más megújuló energiaforrásokat használ. Mindezzel összhangban a kisteherautósok vezetési szokásai is sokkal megfontoltabbnak és környezettudatosabbnak tűnnek. Kétharmaduk, amíg lehet, lehúzott ablakkal hűti a kabint, szemben az autósokkal, akik közül csak 59% tesz így. Ha dugóban áll vagy parkol, akkor a furgonosok fele leállítja a motort, és ők azok, akik sokkal jobban figyelnek arra, hogy ne cipeljenek magukkal fölösleges súlyt. Ez logikus, hiszen kisteherautót többnyire vállalkozók vezetnek, nekik pedig a profitjuk egy részét viszi el a sokat fogyasztó munkagép. A fogyasztás és a fenntartási költségek csökkentésében nagyszerű partner a PEUGEOT, hiszen a francia márka 2024-ben a szigetország legkelendőbb elektromos kisteherautóinak gyártója: az angliai eladásokat jelenleg az új E-PARTNER és E-EXPERT vezeti. Ezzel valójában a papírforma valósul meg, hiszen egyrészt a PEUGEOT a legszélesebb elektromos járműcsaládot kínálja a mainstream európai gyártók közül. Másrészt a francia márka gyakorlatilag hazai pályán játszik, hiszen a PEUGEOT a Stellantis csoport keretein belül jelentős gyártói bázist is fenntart az Egyesült Királyságban. Egyedüli gyártóként ugyanis csak a Stellantis márkái szerelnek össze teljesen elektromos kisteherautókat itt: az új E-PARTNER a nemrég modernizált Ellesmere Port-i üzemben készül, míg 2025-től Lutonban fogják gyártani az új E-EXPERT-et. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója