Befútta az utat hó

2026.01.08.
Leesett az idei tél első komolyabb hava és további, még jelentősebb havazást ígérnek, sok baleset is történt. Egyre másra jönnek elém a közösségi média posztok, aztán egyiknél hangosan felröhögtem, mert Sallai Mátyás barátom, bowling edző és -szakkommentátor, azt írta ki egy behavazott pesterzsébeti utcaképhez, hogy „Befúttaja zutatahó”. Hogy miért olyan vicces ez? Kisjó Sándor korabeli, Tudományos borkóstolás című kabaréjelenetét Kazal László előadása tette legendássá, amelyben, amikor már a hatodik pohárkával öblíti be a nemes italt, egyszer csak imigyen énekelt. (A jelenet linkjét beteszem a cikk végére, érdemes megnézni.) Szóval befútta Annyira elszoktunk idehaza a havazásról, hogy egyre többen érzik feleslegesnek a téligumikra való anyagi ráfordítást, teret nyertek a négyévszakos abroncsok, de sok autót látni nyári abroncsokon is. Így született meg az évek óta nagyot menő mém is a téligumi-tagadók éves találkozójáról. Forrás: KRESZ-változás Facebook oldal Ha visszapörgetjük emlékeinket, nagyjából 8-10 évente érkezik jelentősebb havazás hazánkra. Sokan emlékeznek az 1987-es nagy havazásra, vagy például az „Üljön át másik autóba” belügyes SMS-ben érkezett jó tanácsra 2013-ból. Ma reggel egy írásból az is megtudtam, hogy nálunk egy viszonylag ritka időjárási együttállás kell az országos és jelentős mennyiségű havazáshoz. Nem értek hozzá, de valami olyasmi volt a lényege, hogy az északi hideg levegőnek kell találkoznia a délről, tengerek felől érkező melegebb légtömegekkel (így alakul ki az anticiklon). Az sem mindegy, hogy ez az ütközési pont hol alakul ki, úgy emlékszem az a király, ha tőlünk délre esik, így a csapadék halmazállapota a vonaltól északra biztosan szilárd lesz. Szóval esik a hó. A Tanács (ma Erzsébet) körút az 1987-es nagy havazáskor Minden évben érdemes átvenni a legfontosabbakat Annyi mindent kell érinteni egy ilyen összefoglalóban, hogy képtelenség rövidre és velősre venni. Fontossági sorrend sincsen, mert bármelyik teendő elmulasztása bajt okozhat az utakon. Kezdjük talán tényleg a téligumikkal! Magyarországon nem kötelező a téli gumi. A rendelet csak annyit ír elő, hogy az abroncs egyrészt legyen sértetlen és a teljes futófelületén legyen meg a legalább 1,6 milliméteres profilmélység. Hát ez azért nem túl acélos elvárás ebben az időben. Műszakilag már szigorúbb elvárások vannak. A gyártói ajánlások alapján a téligumik funkciójukat 4 mm alatt már képtelenek ellátni, és még korhatár is van: szakszerű tárolást feltételezve a használat megkezdésétől 6 évig lehet használni ezeket az abroncsokat. A profilmélység ahhoz kell, hogy a hó kellő mélységben ki tudja tölteni a lamellákat, mert a hó önmagához szeret tapadni. A srégen bordázott abroncsok így tudnak kapaszkodni. (A nyári abroncsok mintázata inkább párhuzamos a futásiránnyal, így abba hiába is tapadna a hó.) A korhatár a téli gumikeverékek szilícium-dioxid tartalma miatt fontos, ami idővel egyre fogy a gumiból. Ezt az anyagot szilikának nevezik inkább és a téligumi ettől lesz a hidegben is rugalmas. Nem kell messzire mennünk, hogy olyan helyre érjünk, ahol viszont kötelező a téli gumi, például Ausztriában. Hogy odaát elfogadják-e a négyévszakos abroncsokat télen, itt írtam bővebben. Vezetéstechnika Jómagam nyáron is úgy közlekedek, mintha valami miniszteri sofőr lennék, biztos nem lötyög ki a kávé, mert nincs bólintós megállás, lámpánál kilövés, kétkeréken fordulás. Nem is tűnt fel most sem a havazásban, hogy lassabban mennék. De tisztában vagyok vele, hogy erős kisebbségben vagyok a stílusommal, ami nem gond, de ilyenkor mindenkinek muszáj lenne így közlekednie. A baj elkerülésének kulcsa a jelentős lassítás. Még akkor sem szabad felgyorsítani, ha látszólag egyenes út van előttünk, mert a megszokott féktávolság minimum duplájára kell számítanunk. Emellett előfordulhat az is, hogy megfeledkezünk magunkról és túl gyorsan érkezünk egy kanyarhoz, ami így biztos nem adja ki. A követési távolságot érdemes növelni, ne törődjünk vele, ha emiatt besorolnak elénk! Csak semmi hirtelen mozdulat! Bármilyen manőverhez muszáj lassú, átmenetes mozdulatsort választani. Autónk semmire sem úgy reagál ilyenkor, mint száraz, melegebb útviszonyok mellett. Egy hirtelen kormánymozdulatra például lehet, hogy egyáltalán nem fordul majd a kocsi, ha túl nagy a sebességünk. A hirtelen gázadást a legtöbb autóban a kipörgésgátló (ASR), vagy az elektronikus menetstabilizátor (ESP) veszi vissza szinte azonnal. Ezeknek a rendszernek a működéséről is írtam korábban részletesen. A blokkolásgátló fékrendszer (ABS) kötelező eleme minden autónak már 2004 óta, sokan még sincsenek tisztában a használatával. Amikor a kerekek fékezés közben blokkolnának, a rendszer csökkenti a fékerőt, hogy a megcsúszási határon tartsa a gumikat, így a jármű irányítható marad. A fékpedálon nagyfrekvenciás rezgést lehet ilyenkor tapasztalni, na ettől nem szabad megijedni, a rendszer csak teszi a dolgát, ne engedjük fel a féket! Mercedes-Benz C212 E500 Coupé makettemmel remek szemléltető fotókat szoktam készíteni Azt pedig, hogy egy kanyarban nem forduló autóval mi fog történni, azt hiszem nem is kell ecsetelni. A hóban való manőverezést nagyon nagy mértékben könnyíti egy jó téligumi szett! Látni és látszani Azt látom a városban, hogy sokan nem fordítanak kellő figyelmet a járművek letakarítására. Alap, hogy a szélvédőn és az ablakokon nem csak egy lőrést tisztítunk meg a hótól, hanem az összes üvegfelületet lepucoljuk. Ellenkező esetben a saját észlelési esélyeinket rontjuk. Képzeljük csak el, hogy oldalirányba nem igazán látunk ki a kocsiból, pedig onnan éppen egy gyalogos érkezik… Nem lehet megúszni a kocsi vízszintes elemeire rakódott hó lesöprését sem. A tetőlemezen lévő hó több szempont miatt sem biztonságos. Az egyik, hogy a menetszél bele fog kapni és a mögöttünk haladó „arcába” fújja majd a havat: bosszantó. A másik még veszélyes is: a tetőlemez egy idő után annyira átmelegszik azért, hogy a hó alsó rétege megolvad. Így a hótömeg egy fékezéskor simán az első szélvédőre csúszik azonnal vakká téve a vezetőt. Nagyobb mennyiségű hó esetén pedig nem segít az ablaktörlő. Ha már az ablaktörlőknél tartunk. Érdemes már a téli szezon előtt ellenőrizni azok állapotát és szükség esetén kicserélni a lapátokat. Ugyanis a vízlehúzó is gumiból van, az is öregszik. Óvni is kell az ablaktörlőket, az üvegre fagyott gumi könnyen károsodhat, ha jégmentesítés nélkül kapcsoljuk be. A lámpáknál nem csak a felkapcsolás, de a takarítás is adja magát, valamint a korszerű járműveknél a radarok és szenzorok tisztán tartása is fontos, ellenkező esetben az autónk nem fog látni és nem támaszkodhatunk a vezetői segédrendszerek segítségére. Működő fűtés, teletank A téli közlekedés egyéb tennivalókat is megkíván. Fontos a jó állapotban lévő fűtés is. Ennek első alapvető eleme, hogy a belsőégésű motoros járművek hűtőrendszere kifogástalan legyen. Sokan csak télen veszik észre, hogy egyáltalán nincs fűtés az autóban. Ennek sok oka lehet, de alapvetően a hűtőfolyadék megfelelő mennyisége és minősége, a nem eltömődött hűtőrendszer, a jól működő szellőzőventilátor, valamint levegőelosztás működése fontos. Ilyen hidegben, ennyi üzemanyagra inkább tankoljunk rá Nyáron sem ajánlott üresre járni a tankot, de télen kifejezetten előnytelen. Ha ugyanis elakadnánk, fűtésünk csak akkor lesz, ha üzemanyagunk is van. Ne hagyjuk félszint alá csökkeni a tankot! Elektromos autókra is igaz, hogy nem érdemes koppra kiszámolni, hogy odaérjünk. Nem csak azért, mert lehet, hogy órákig fogunk állni, hanem azért is, mert az EV-k hatótávolsága hidegben radikálisan csökken. Néhány eszközzel is érdemes készülni. A takarításhoz hóseprű-kesztyű kombináció, a jégoldáshoz erre való spray mindenképpen legyen nálunk. Háromnapi hidegélelemmel ugyan nem kell készülni, de azért jó, ha van nálunk folyadék és néhány müzliszelet, ha sokat kell várakozni. Főképp családosoknak, gyermekekkel utazóknak kötelező tartozék ilyenkor egy-egy meleg pléd, vagy takaró. Hólánc Tegye fel a kezét, aki feketeöves hólánc felrakó! Nos? Senki? Ugye-ugye, akkor nézzük át a legfontosabb tudnivalókat! A hólánc használatának megvannak a szabályai, előbb ezekkel kell tisztában lenni. Hómentes útszakaszokon tilos a használata, mert kárt okoz az útburkolatban és persze magában az autóban is. Vannak országok (pl. Olaszország, Szlovénia), ahol a téli időszakban kötelező, hogy legyen megfelelő méretű (és mennyiségű) hólánc az autónkban. A valóságban nem lesz ennyire idilli A hóláncot mindig a hajtott kerekekre kell felszerelni. Igen, összkerekes autóknál mindegyikre! Aki az előbb nem jelentkezett a felhívásra, az ne számítson arra, hogy a láncot majd a hegyoldalban, hóesésben, térdig érő hóban, ráadásul sötétben majd pár perc alatt felteszi. Nagyon nem egyszerű feladat, ezért érdemes még otthon a parkolóban legalább a technikáját elsajátítani, begyakorolni. Az igazi segítség Bármennyire szuper téli gumink van, bármilyen korszerű vezetéstámogató rendszerek dolgoznak az autónkban, bármennyire is összkerekes hiper-szuper járgányban ülünk nem ezek számítanak igazán. A biztonság télen is a kezünkben, a lábunkban és fejünkben van. Kazal László örökbecsűjét itt lehet beemelni.

Havazás - Ezen a megyeszékhelyen ingyenes lesz a közösségi közlekedés és a parkolás hétfőig

2026.01.08.
Azt írták, a miskolci családok érvényes forgalmi engedély felmutatásával vehetik igénybe az ingyenes közösségi közlekedést. A hétfőig tartó utazási kedvezmény legfeljebb 5 személy együttes utazása esetén érvényesíthető a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) járatain. Az ingyenes parkolás kizárólag a felszíni parkolókat érinti. Az Európa téri, a Patak utcai, a Hősök terei mélygarázsokban, valamint a Régiposta utcai parkolóházban az általános rend szerint kell a parkolásért fizetni - olvasható a közleményben.  

Ezek voltak a legsúlyosabb légikatasztrófák 2025-ben

2026.01.08.
Tizenkét halálos kimenetelű légiközlekedési baleset összesen 421 ember életét követelte 2025-ben – az Aviation Safety Network (ASN) statisztikája alapján, amely a 14 vagy annál több utas szállítására képes repülőgéptípusok kereskedelmi utas- és áruszállító járatainak eseményeit listázza. Az adatbázis nyilvántartása szerint az elmúlt öt évben is átlagosan 12 halálos kimenetelű esemény jutott egy évre, de az ezekben elhunytak száma a 2025-ösnél jóval kevesebb, 151 volt éves átlagban. Az Air India Boeing 787-esének farokrésze A halálos áldozatok számát tekintve az előző, két jelentős katasztrófával végződő 2024-es évhez képest is romlást mutatnak a tavalyi adatok. Akkor tizenhárom halálos kimenetelű légiközlekedési balesetben összesen 306 ember veszítette életét. Összehasonlításul: 2023 a légiközlekedés egyik legbiztonságosabb esztendeje volt, abban az évben csak egy nagyobb méretű utasszállítót ért halálos baleset, a világjárvány előtti 2019-es évben pedig húsz halálos kimenetelű légiközlekedési balesetben összesen 283 ember veszítette életét. A hosszabb távú tendenciák ennél kedvezőbb képet mutatnak, a halálos balesetek és az áldozatok száma a világszerte közlekedő járatok számának erőteljes növekedése ellenére is jelentősen kevesebb az előző időszakokhoz viszonyítva. A 2001 és 2010 közötti évtizedben szinte minden évben 500 és 1000 között mozgott a légikatasztrófák halálos áldozatainak száma, 1991 és 2000 között pedig egyetlen év (1999) kivételével minden esztendőben több mint 1000 ember veszítette életét légiközlekedési balesetekben, 1995-ben például 1820-an. A halálos balesetek és az áldozatok száma. Forrás: ASN A 2025-ös év első jelentős katasztrófája január 29-én következett be, amikor egy Sikorsky H-60 katonai helikopter ütközött a PSA Airlines 64 főt szállító Bombardier CRJ-700-as gépének a Ronald Reagan Washington National légikikötő közelében, mindkettő a Potomac folyóba zuhant. A helikopter háromfős személyzetét is beleértve minden érintett életét veszítette. Az év legtöbb halálos áldozatot követelő katasztrófája júniusban, Indiában történt, amikor röviddel a felszállást követően lakott területre zuhant az Air India Ahmadábádból London-Gatwickre tartó, AI 171-es számú járatát teljesítő Boeing 787-8 Dreamliner. A fedélzeten tartózkodó 241 ember mellett az érintett épületekben és azok környékén tartózkodó 19 fő veszítette életét. A katasztrófa oka egyelőre nem ismert, az indiai hatóságok kevés konkrétumot tartalmazó és helyi pilótaszervezetek által vitatott előzetes jelentése arra utal, hogy valamelyik pilóta lekapcsolhatta a gép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását a futópályáról elemelkedéskor. Az Air India Boeing 787-esének függőleges vezérsíkja Júliusban az orosz Angara Airlines Antonov An-24-ese egy átstartolást követően zuhant le az ország távol-keleti amuri területén. A gép roncsait a reptértől 15 kilométerre találták meg, a fedélzeten tartózkodó mind a 48 ember életét veszítette. Októberben Hongkongban a leszállást követő fékezés során letért a futópályáról, majd egy földi járműnek ütközött és több darabra törve tengerben állt meg a török ACT cargo-légitársaság gépe. A repülőtér külső kerítésénél futó úton járőröző földi járműben tartózkodó két biztonsági ember veszítette életét, a repülőgép személyzete nem sérült meg - hírük itt olvasható. A török ACT cargo-légitársaság gépe - fotók forrása: X Novemberben szintén az USA-ban történt katasztrófa irányította a figyelmet a repülésbiztonságra, Louisville-ben az elemelkedés pillanatában szakadt le a United Parcel Service (UPS) 1991-ben gyártott McDonnell Douglas MD-11(F) típusú áruszállító repülőgépének egyik hajtóműve, ezután a gép a futópálya végénél lévő épületeknek ütközött és felrobbant. A járat 3 fős személyzetén kívül 12, a katasztrófa helyszínén tartózkodó ember veszítette életét. Az eseményt követően néhány nappal az amerikai légügyi hatóság azonnali hatállyal földre parancsolta a típust, amelyet később az előd DC-10-esre is kiterjesztettek. Az USA Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottságának (NTSB) előzetes jelentése szerint anyagfáradás jeleit fedezték fel az érintett hajtóművet tartó szerkezeti elemeken. Forrás: NTSB Az év során történt halálos kimenetelű balesetek és az áldozatok magas számához több üzleti jet és kisebb méretű turbólégcsavaros repülőgép katasztrófája is hozzájárult. Október végén a kenyai Mombasa Air Safari Cessna 208B Grand Caravan típusú repülőgépének balesetében 11-en veszítették életüket, köztük egy magyar család tagjai. December második felében Mexikóban és az USA-ban két Cessna Citation, valamint Törökországban egy Dassault Falcon balesetében összesen 25 ember veszítette életét, míg februárban egy Learjet 55-ös betegszállító repülőgép zuhant le röviddel a felszállás után Philadelphia mellett, hat ember életét követelve. Forrás: AIRportal.hu  

A BYD 2412 elektromos autót értékesített 2025-ben Magyarországon

2026.01.08.
Hozzátették, hogy ez nagy lépés a cég számára, ugyanis 2024-ben a BYD jelenlétének első teljes évében a magyar személygépkocsi-piacon a márka a negyedik helyen végzett ebben a rangsorban. Arra is kitértek, hogy január első napjaiban tette közzé a BYD a 2025-ös globális értékesítési adatait, amelyek megerősítették a márka vezető szerepét a New Energy Vehicle (NEV) szegmensben, valamint azt is, hogy a BYD egyidejűleg a világ első számú márkája lett a tisztán elektromos (BEV) személygépkocsik piacán. Magyarország szorosan követi ezt a globális trendet: a márka, amely csupán 2023 végén lépett be a magyarországi piacra, mára az általa forgalmazott szegmensek élére állt. A BYD országszerte 12 értékesítési helyszínen és 7 szervizközpontban áll az ügyfelek rendelkezésére, további két vidéki értékesítési pont indulása folyamatban van. Az 1995-ben akkumulátorgyártóként alapított BYD üzleti tevékenysége kiterjed az autóiparra, a vasúti közlekedésre, az új energiára és az elektronikára, és több mint 30 ipari parkkal rendelkezik Kínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Brazíliában, Magyarországon és Indiában.  

Több megyére adtak ki narancssárga riasztást hófúvás miatt csütörtökre

2026.01.08.
Csütörtök reggelig a Tiszántúlon, Szabolcs keleti határán délelőttig havazásból a Tiszántúlon 1-7 cm (keleti határ közelében általában 5 cm körül) Szabolcs keleti határán 10-12 cm hó hullhat. Éjszaka a Dunántúl nyugati felének kivételével hószállingózás, kisebb havazás előfordulhat, délen és keleten (lepel-1cm). A térképre kattintva megnézheti az aktuális, legutolsó riasztást Csütörtökre virradó éjszakától ismét egyre többfelé erőre kap a szél, így már nagy területen alakulhat ki hófúvás az országban. Napközben a Dunántúl keleti kétharmad részén, az ország középső tájain, illetve északkeleten lehet számítani komolyabb hófúvásra, magasabb hótorlaszok kialakulására ~50-60 km/h-ás széllökések mellett. Délutántól fokozatosan veszíteni kezd erejéből a szél, így ezzel párhuzamosan a hófúvás is gyengül. Csütörtökre virradó hajnalra a nyugati határszélen -15 fok alá, egy-egy helyen -20 fok köré hűlhet a levegő. A viharos szél és a hófúvás miatt külön felhívja a közlekedők figyelmét a Magyar Közút, hogy az érintett területeken csak el, akinek halaszthatatlan utazása van. Ugyanis hófúvás esetén hiába takarítják le a burkolatról a havat a munkagépek, azt a viharos széllökések szinte azonnal visszahordhatják, egy idő után még olyan szakaszokon is, ahol hófogó rácsok vannak, vagyis szó szerint szélmalomharcot vívnak ilyenkor a szakemberek ezzel az időjárási helyzettel. A közútkezelő mindent megtesz majd az utak járhatóságáért a viharos széllökések idején is, de igazán hatékonyan csak a szél elállta után tudnak beavatkozni a szakemberek.  

A BMW drasztikusan csökkentette az árakat Kínában, hogy versenyben maradjon

2026.01.08.
Az árváltozások január 1‑jétől léptek életbe, és egyes csúcsmodellek esetében a kedvezmény mértéke meghaladja a 300 ezer jüant (14,4 mFt). A módosítások gyakorlatilag a teljes kínálatra kiterjednek: a felsőkategóriás luxuslimuzinoktól a belépőszintű modellekig szinte minden BMW legalább tíz százalékkal lett olcsóbb, de 15 modell árcsökkenése húsz százalék körüli. Az egyik legnagyobb figyelmet a tisztán elektromos i7 M70L kapta, amelynek ára 1,899 millió jüanról 1,598 millió jüanra esett vissza – ez 301 ezer jüanos csökkentés. A legnagyobb arányú áresés azonban az iX1 eDrive25L villamos SUV‑nál figyelhető meg: 299 900 jüanos listaára 228 000 jüanra mérséklődött, ami 24 százalékos csökkenés! A német gyártó ikonikus 7‑es sorozata is jelentős engedményekkel került átárazásra. A BMW China hangsúlyozza, hogy nem „árháborúról” van szó, hanem „rendszerszintű értékfrissítésről”. A vállalat szerint a lépés szorosan illeszkedik az „In China, For China” (Kínában Kínáért) stratégiába, amely a márka elérhetőségének javításával kíván nagyobb versenyképességet biztosítani a rendkívül dinamikus és gyorsan változó kínai piacon. A korábbi árstruktúra szerint mindössze három BMW volt 300 ezer jüan alatti kategóriában,  azonban az új árak bevezetésével már tíz modell került ebbe a sávba. A legolcsóbb BMW jelenleg a 225L M Sport, amely 208 ezer jüanos indulóárral már a hazai gyártású kínai SUV‑ok versenyszegmensében jelenik meg. Az elmúlt időszakban a kínai autógyártók óriási nyomást gyakoroltak a prémiumszegmens külföldi szereplőire, így a Mercedes-Benzre, az Audira és a BMW-re is. A kínai szaksajtó szerint ezek a márkák már eddig is gyakran a hivatalos ajánlott ár (MSRP – Manufacturer’s Suggested Retail Price)  alatt értékesítették modelljeiket, hogy tartani tudják piaci részesedésüket. Az új, jelentősen alacsonyabb MSRP pedig elméletileg még tovább csökkentheti a tényleges eladási árakat – tovább élezve a kínai piaci versenyt az idei évben.  
Címkék: 

A Mercedes Dubajban kezd ingatlanfejlesztésbe

2026.01.07.
Egy több toronyból álló komplexum, amely luxuslakásokat, közösségi tereket és innovatív mobilitási megoldásokat ötvöz egy "város a városban" formájában, inspiráló kapcsolódási pontokat teremtve a Mercedes-Benz márkával. Fotók: Mercedes A Mercedes-Benz és a dubaji székhelyű Binghatti fejlesztő bejelenti második közös ingatlanegyüttműködését: a Mercedes-Benz Places | Binghatti City-t. A dubaji Meydan negyedbe tervezett projekt a Binghatti első átfogó közösségi tervét képviseli, és a Mercedes-Benz Places-t egy teljes negyeddé bővíti, amely több mint 836 000 négyzetméteren terül el. Ez a „város a városban” koncepció luxus lakótereket fog összehozni egy integrált városi ökoszisztémában, amely a dizájnra, a mobilitásra és a közösségre összpontosít. „A kivételes élmények megteremtése ügyfeleink számára identitásunk középpontjában áll. A dubaji „Mercedes-Benz Places – Binghatti City” bevásárlóközponttal új mércét állítunk fel: olyan tereket hozunk létre, ahol márkánk nemcsak megtapasztalható, hanem igazi otthonná válik.” – mondja Mathias Geisen, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának tagja. „A Mercedes-Benz-zel megújult partnerség a kiválóság, a precizitás és az időtlen dizájn közös filozófiájának bizonyítéka. A „Mercedes-Benz Places – Binghatti City” egy világszínvonalú városi élményként fogant meg, egy olyan helyként, ahol a luxus és az innováció találkozik, hogy egy teljes várost hozzon létre a városban. Ez a főterv Dubaj egyik legrangosabb úti célját és az exkluzív élet igazi szimbólumát hozza létre.” – fogalmaz Muhammad BinGhatti, a Binghatti Developers elnöke. A Mercedes-Benz Places | Binghatti City egy „város a városban” fogant meg. A rendezési terv a luxuslakásokat kulturális és szabadidős kínálattal, bevásárlóutcákkal, parkokkal és zöldterületekkel, mobilitási központokkal, wellness- és sportlétesítményekkel, valamint étkezési, szórakozási és közösségi terekkel ötvözi. A cél a mindennapi szükségletek gyalogos kielégítése, valamint egy olyan koherens lakókörnyezet megteremtése, amely ötvözi az építészetet, a szolgáltatásokat és a mobilitást. Az autóktól az építészetig – holisztikus márkaélmény A Mercedes-Benz Places először egy közös projekttel indult a Binghattival, egy 65 emeletes felhőkarcolóval Dubaj belvárosában, amely jelenleg építés alatt áll. A második projekt Miamira összpontosít. A JDS Development Grouppal együttműködve már folyamatban van a Mercedes-Benz első amerikai ingatlanprojektjének építése. Mindkét koncepció értékesítése aktív, és a Mercedes-Benz Places harmadik fázisa most teljes lendülettel zajlik. Ez a fázis új szintre emeli a Binghattival való együttműködést. Egyetlen mérföldkő után a partnerség kibővül egy összekapcsolt városi negyeddel Dubajban, ismét átültetve a Mercedes-Benz érzéki tisztaság formatervezési filozófiáját az autóiparból az építészetbe. A Mercedes-Benz Places tükrözi a vállalat elkötelezettségét a holisztikus márkaélmények iránt. Az ingatlanpiacra való belépéssel a Mercedes-Benz az autóiparon túlmutató inspiráló mércét állít fel. Ez a megközelítés új tereket és további kapcsolódási pontokat teremt az ügyfelek számára, miközben a lakosoknak fejlett mobilitási megoldásokhoz kínál hozzáférést. A Mercedes-Benz márka vezető tervezőivel együttműködve kidolgozott projekt az „érzéki tisztaság” formanyelvét testesíti meg, és ikonikus autóipari örökségének szobrászati ​​kifinomultságából merít ihletet.  
Címkék: 

Az autósoknál Lateganék, a motorosoknál Schareina az új összetett éllovas a Dakaron

2026.01.07.
A maratoni etap végén a résztvevőknek egy kijelölt táborhelyen, a sivatagban kell tölteniük az éjszakát Al Ula környékén, nincs külső szerviz, a versenyzők ugyanakkor segíthetnek egymásnak, miközben csupán egy sátorra, egy hálózsákra és a szervezők által kiosztott élelmiszeradagokra támaszkodhatnak. A verseny honlapja szerint Lateganék több mint hét percet adtak a másodikként záró, ötszörös győztes Nasszer al-Attijahnak, az összetettben pedig majdnem négyperces előnyük van a katari versenyzővel és belga navigátorával, Fabian Lurquinnal szemben. A szerdai szakaszt a lengyel Marek Goczal, Maciej Marton kettős fejezte be harmadikként, de az összetettben a dobogós helyezés változatlanul a Mattias Ekström, Emil Bergkvist svéd duóé. Ugyancsak szerdán műszaki problémák miatt visszalépett a címvédő szaúdi Jazid al-Radzsi. A motorosok mezőnyében Schareina mögött a keddi naphoz hasonlóan megint az amerikai Ricky Brabec volt a második, de csupán hat másodperccel maradt el a győztestől, így pedig az összetettben azonos az ideje az éllovas spanyol riválisával. Brabec ugyanakkor még nem nyert szakaszt a mostani viadalon, így hivatalosan Schareina az első helyezett négy etap után. A Classic géposztályban szereplő Gaál Roland, Eigner Mihály kettős szerdán 37. lett, az összetettben pedig a 49., a hozzá hasonlóan Mitsubishi Pajeróval versenyző Balázs Szabolcs, Tempfli László duó 80. volt a szakaszon és összetettben a 68. helyről várja a folytatást. A viadal a sivatagban töltött éjszaka után csütörtökön az Al Ula és Ha'il közötti 356 kilométeres gyorsasági szakasszal folytatódik. Eredmények, 4. szakasz (Al Ula - Al Ula, 452 km): autósok: 1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 4:47:08 óra 2. Nasszer al-Attijah, Fabian Lurquin (katari, belga, Dacia) 7:03 perc hátrány 3. Marek Goczal, Maciej Marton (lengyel, Toyota) 14:15 p h. Az összetettben: 1. Lategan, Cummings 16:29:15 óra 2. al-Attijah, Lurquin 3:55 perc hátrány 3. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 13 p h. motorosok: 1. Tosha Schareina (spanyol, Honda) 4:31:56 óra 2. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 6 másodperc hátrány 3. Skyler Howes (amerikai, Honda) 10 mp h. ...32. GYENES EMÁNUEL (romániai) 1:16:43 óra h. Az összetettben: 1. Schareina 16:45:40 óra 2. Brabec azonos idővel 3. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 1:24 perc hátrány ...28. GYENES EMÁNUEL 3:22:35 óra h.  
Címkék: 

Drága parkolás: Ötszáz eurós bírság, ha valaki Bécsben akadályozza a tömegközlekedést

2026.01.07.
Fotó: Wiener Linien Ez nemcsak a villamos- és buszsofőrök, hanem különösen az utasok számára is kellemetlen. A figyelmetlen sofőrök lelassítják a forgalmat, és sok időt veszítenek a késések miatt. Még a szabálytalanul parkoló jármű elszállítása után is gyakran nagyon hosszú időbe telik, mire helyreállhat az utasok számára a rendszeres szolgáltatási időköz. A város és a Wiener Linien (Bécsi Tömegközlekedés) elkötelezett amellett, hogy folytassa erőfeszítéseit az illegális parkolási gócpontok kezelése érdekében. Az intézkedések hatékonynak bizonyulnak: A 15. kerületben található Camillo-Sitte-Gasse-n található hírhedt illegális parkolási gócot 2025-ben áttervezték. A nyári rekonstrukció óta a 9-es villamos ismét megbízhatóan közlekedik. Míg a villamost 2025 első felében 18 alkalommal blokkolták, a rekonstrukció óta ez csak kétszer történt meg. A szabálytalanul parkoló autók helyett a Camillo-Sitte-Gasse most zöldövezettel és szélesebb járdákkal büszkélkedhet, javítva a lakosok életminőségét. A csupasz beton- és aszfaltutat felújították, és 20 magas cserjével ültették be, amelyek tavasszal színes virágágyásokat hoznak létre. Összesen 500 négyzetméternyi területet alakítottak át, nagyrészt zöldterületekkel helyettesítve, valamint egy ivókutat és négy padot is beépítettek. „Örömmel tölt el a környék zöldítése, amely a villamosközlekedést is felgyorsítja” – mondta Dietmar Baurecht (SPÖ), Bécs 15. kerületének, a Fünfhausnak a polgármestere. „A tilos parkolás nem kicsi szabálysértés” „Aki illegálisan parkol és elzárja a buszokat vagy villamosokat, megbénítja a tömegközlekedést és több száz utast zavar – ez figyelmetlen és elfogadhatatlan. Úgy látjuk, hogy a tilos parkolás elleni strukturális intézkedések hatékonyak; a gócpontokon a számok csökkennek. Továbbra is fellépünk az illegális parkolás ellen, mert a gondatlanul parkoló autók nem kicsi szabálysértők” – mondja Ulli Sima (SPÖ) városi tanácsos, a tömegközlekedésért felelős személy, és további intézkedéseket jelent be a busz- és villamosközlekedés felgyorsítására 2026-ra. Magasabb bírságok a tilos parkolásért A strukturális átalakítási intézkedések sikeresnek bizonyultak Bécs Währing negyedében is, például a Kreuzgasse gócponton. Jelentősen csökkent az ott illegálisan parkoló autók száma. Bécs Währing negyedében 2020-ban 363 illegálisan parkoló autó volt, de ez a szám 2025-re 243 esetre csökkent – ​​ez 33 százalékos csökkenést jelent. 467 euró januártól De nem csak strukturális intézkedéseket hajtanak végre; a szabálytalanul parkoló autókért járó bírságok is emelkednek 2026-ban. A jelenlegi 365 euró helyett január 1-jétől 467 euróra emelkedik a bírság.  

Tizenhárom tonnát is vontatnak ezek a sofőr nélküli Toyoták

2026.01.07.
Idén ünnepli századik születésnapját a Toyota Industries Corporation (TIC), a szerteágazó Toyota-csoport egyik meghatározó cége, amely többek között textilipari gépeket és logisztikai eszközöket – elsősorban villás targoncákat – fejleszt és gyárt. Kerek jubileumát most egy fontos újdonsággal ünnepli a vállalat: elsőként biztosítanak ugyanis 4. szintű autonóm mobilitási szolgáltatást Japán repterein. A Toyota Industries Corporation és az ország legnagyobb belföldi légitársasága, az All Nippon Airways légitársaság még 2021 tavaszán indította útjára közös kísérleti projektjét, amely négy és fél év után jutott el a kereskedelmi szolgáltatásig: tavaly decemberben három önvezető traktort állítottak szolgálatba a tokiói Haneda repülőtéren, és március végéig megduplázzák a poggyászok szállítására szolgáló szellemflottát. A Toyota járművek orrán, valamint a fülke tetején körben elhelyezett szenzorok – radarok, kamerák, ultrahangos érzékelők és egy Lidar (lézer-radar) – gondoskodnak arról, hogy a vontatók folyamatosan teljes képet kapjanak környezetükről. A Haneda repülőtéren egy hozzávetőlegesen másfél kilométeres útvonalon mozognak, amely mentén forgalomirányító jelzéseket is figyelembe kell venniük. A Toyota egy kifinomult flottakezelő rendszert is kifejlesztett, amelyen keresztül utasítások (pl. sávinformációk) adhatók a járműveknek, autonóm vezérlésük integrálható a repülőtér belső forgalomirányító rendszerével, illetve mozgásuk összehangolható a járatok tényleges érkezésével és indulásával. Habár a Toyota traktorok ténylegesen alkalmasak az önálló, felügyelet nélküli működésre, működésükbe két szinten is beleavatkozhat a hús-vér kezelőszemélyzet. Egyrészt távfelügyelet alatt állnak, így kritikus helyzetben akár a távolból átvehető az irányításuk. Másrészt hagyományos pilótafülkével is felszerelték őket, így amennyiben a jövőben bővíteni kívánják a projekt lefedettségét, a betanítás időszakában is teljes értékű munkát végezhetnek a járművek. Sőt, valójában annál is teljesebbet: míg ugyanis autonóm üzemben 15 km/óra a maximális sebességük, és legfeljebb 13 tonnát mozgathatnak, sofőrrel csaknem megduplázhatók ezek az értékek: a végsebesség 25 km/órára, a vontatható tömeg 27 tonnára nő. Fotók: CarScoops Habár a feladatuk elvégzése szempontjából lényegtelen a külcsín, összességében még kedvezőbbé teszi a robotvontatók megítélését, hogy a Toyota Industries Corporation kifejezetten tetszetős dizájnt álmodott meg hozzájuk. Ez pedig nem szubjektív vélemény, hanem szakmai tény: a vontatók első prototípusa ugyanis még 2022-ben elnyerte az IF Design ipari formatervezési díját.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója