Hogyan lett Norvégia az elektromos átállás éllovasa?

2023.06.01.
Szerző: Heimer György Ha minden a norvég politikusok reménye szerint alakul, akkor 2025-ben a skandináv ország eléri a nagyratörő nemzeti célt: attól kezdve már csak emissziómentes (elektromos és hidrogén üzemű) modelleket lehet majd forgalomba hozni az új személyautók piacán. Erre minden esélyük megvan, hiszen a forgalomba kerülő új négykerekűek mintegy 80 százaléka már ma is tisztán villanyos (bev – battery electric vehicle), vagy konnektoros (phev – plug in hybrid electric vehicle) típus. Elemzők azonban megjegyzik, ha majd elérik a 100 százalékos elektrifikációt az újautók piacán, még akkor is csak a teljes autóállomány fele lesz tisztán elektromos. Egyes számítások szerint jó esetben a 2040-es évtized elejére tűnhet el teljesen a belső égésű motor Norvégiában. Illusztráció. Forrás: SEAT Mindez azonban így is világra szóló csúcsteljesítmény, egyfajta modell, ahogy zöldre váltják a benzines-dízeles motorizáció vágányait. Persze nekik könnyű – mondogatják a kívülállók – elvégre a norvégok jómódúak, megengedhetik a tempós e-váltás költségeit. Ez azonban messze nem így van. Az elmúlt évtizedek fejleményei arról tanúskodnak, hogy nem a gazdagság, hanem sokkal inkább szívós erőfeszítések, céltudatos politikai cselekvések, mindenekelőtt átfogó piacösztönző intézkedések árán érték el eredményeiket. Az elektromobilitás norvég históriája még a múlt század végére nyúlik vissza, amikor a skandináv ország a nagyobb olajtermelők sorába emelkedett, s a világ harmadik legnagyobb földgáz-exportőre lett. „Melléktermékként” azonban évente 51,7 millió tonna üvegházhatású gázt (GHG) is kieregettek, ami 16-szor több az izlandinál, s 11 millió jármű károsanyag-kibocsátásnak felel meg. A norvég kormány már akkor keresni kezdte a közlekedési rendszer zöldítésének lehetőségét az 1990-ben életbe lépett úgynevezett CO2-adóval, miközben az akkortájt még csak a kezdeteknél tartó e-autózás propagandája váratlanul, alulról érkező löketet kapott. Illusztráció. Forrás: Mercedes Történt ugyanis, hogy a híres norvég rockbanda, az A-ha szívtipró frontembere, Morten Harket és a Bellone környezetvédő szervezet elnöke, Frederic Hauge egy kis elektromos Fiattal kezdett furikázni. Még hozzá úgy, hogy az e-hajtás tisztaságát demonstrálva nem fizettek útdíjat a fizetős autópályákon, tilosban parkoltak, s még a rendőrség felszólításaira is fittyet hánytak. A kocsit végül hatóságok lefoglalták, az árverésre bocsátott járgány árából fedezték büntetések kifizetését. Ám a polgári engedetlenségi akció nagy visszhangot keltett a közvéleményben, s fordulatra sarkalta a kormányt. A kilencvenes évek elejétől az egymástól eltérő ideológiájú kormányok – a politikai pártok széles egyetértésével, kormányokat átívelően – olyan ösztönző törvénycsomagokat alkottak, amelyek egyre gyorsuló tempóban azóta is előnybe részesítik a zéró emissziójú járművek piacra jutását. Fizessenek a szennyezők E politika alapfilozófiája, hogy a gépjárművek után fizetendő adók rendszerében „a szennyező fizet” elv érvényesül. Vagyis a több káros anyagot kipufogtató autók tulajdonosait magasabb, az alacsony, vagy a zéró emissziójúakét pedig kisebb adó terheli. Ennek eredményeként a „szennyező” autók utáni adóbevételekből finanszírozzák a tiszták támogatását – jószerivel veszteség nélkül. Az ösztönzők sorában kulcsszerepet játszik az adórendszer. Eszerint az új autók után fizetendő regisztrációs adót a járműsúly, továbbá a széndioxid, illetve a nitrogénoxid gázok kibocsátása alapján állapítják meg. Az adó progresszív, azaz a nagy emissziójú, méretes autó nagyon drága. Az elmúlt években ugyanakkor fokozatosan módosították az adórendszert, abban a súly kevesebb, az emisszió nagyobb hangsúlyt kapott. Mindemellett az (adó)szabályozás másik ösztönzőjeként az új elektromos autók hosszú időn át előnyt élveztek: nem kellett utánuk áfát és regadót fizetni. Ez év eleje óta azonban a 25 százalékos áfa-mentesség csak az új autók árának első 500 ezer koronás részére vonatkozik, sőt, 2023-tól már az önsúly alapján regadót is kivetnek az elektromos autókra. Mindez önmagában érzékelteti a zöldpolitika rugalmasságát. Ahogy görög előre az elektromobilitás, úgy mérséklődnek az e-autók elterjesztését segítő kedvezmények (a keresletösztönzés szabályozásának ténytörténetét lásd még keretes írásunkban). Illusztráció. Forrás: Audi Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a belső égésű autóknak ott a zord éghajlatú északi országban befellegzett. Ezt illusztrálja a benzines VW Golf, melynek importára 22046 korona, az elektromos változaté pedig 33076 korona. Ám az adókivetések utáni fogyasztói ár megfordul: a benzines Golf 34076, az e-Golf 33286 koronában kerül. A VW jövőre már csak villamos típusokat forgalmaz, követi a Hyundai idén hozott hasonló lépését. Az áreltérítésekkel azonban még nem érnek véget az állami támogatások. A parlament döntése értelmében a megyék és városi kormányzatok útdíjként a belső égésű autók díjtételeinek maxiumum 70 százalékát kérhetik el az e-autósoktól, a kedvezmények e határon belül különbözőek lehetnek. Nem kevésbé fontos, hogy a fjordokkal szabadalt norvég közlekedésben a gyakori kompátkelőhelyek e-autós díjtételei a teljes áru jegyek fele. Változatos töltő-infrastruktúra Az ártámogatások mellett kiemelt figyelmet fordítnak a korszerű töltő-infrastruktúra fejlesztésére is. Kezdetben, Oslóban kísérleteztek a töltőhálózatok új módszereivel, 2008-ban ott próbálták ki az első helyhatósági kezelésben üzemelő, városi töltő-rendszert. 2014-ben még csak 300 ”e-kút” volt az autóutakon, számuk három évvel később 1500-ra emelkedett, s ma már országszerte, összesen 16 ezer körül jár a nyilvános töltőpontok száma. Az e-állomány felfutását látva kormányzati cél, hogy a fontosabb autóutak mentén, 50 kilométerenként legalább egy gyorstöltő működjön, kiépítésüket állami pénzalapokból is támogatják. A fejlesztési eredményeket érzékelteti, hogy míg a norvég lélekszám az EU országok egy százaléka, a nyilvános töltőállomások az uniós állomány közel 8 százalékát adják. Norvégia a városi töltőhálózatok fejlesztésében több más ország gyakorlatával szemben eltérő stratégiát követ. Így például a lakásépítő szövetkezetek önkormányzati támogatásokért pályázhatnak, amennyiben lakóház-építkezéseik során töltőállomások létesítésébe is belevágnak. Nagy súlyt helyeznek a közösségi közlekedés elektrifikálására is. Ennek részeként már 2018-tól kezdődően olyan indukciós technikát kezdtek kialakítani a taxiállomásokon, amelyek jóvoltából a taxisok a drosztokon, sorban állás közben, kábel nélkül „feltankolhatnak”. Az is becsvágyó cél, hogy az idén már az összes taxi emissziómentes legyen, s ugyanígy a városi buszok esetében 2025 a céldátum. A közbeszerzésekben akkor már kizárólag zéró emissziójú, zev-buszok (zev – zero emission vehicle) jöhetnek csak szóba. Nemrég a New York Times napilap helyi tudósításban számolt be a norvég e-autózásról, s az eredmények méltatása mellett arra is kitért, hogy van még fejlesztenivaló, megjegyezve, hogy csúcsidőben nagy a tolongás a töltőállomásokon. Mindemellett a norvég politikusok derűlátóan ítélik meg kilátásokat. A Zöld Párt egyenesen azzal számol, hogy öt éven belül teljesen ki lehet szorítani a benzines-gázolajos autókat, ennél fogva a kialakuló széles használt autópiacon azok is e-járgányokhoz juthatnak, akik az újakat nem engedhetik meg maguknak. A keresletösztönzés norvég technikája E-autókon nincs regisztrációs adó (1990-2022). 2023-tól a regadót az újonnan forgalomba állított e-autó önsúlya alapján állapítják meg. E-autók után nincs 25 százalékos áfa (2001-2022). 2023-tól az áfá-t csak a vételár 500 ezer norvég korona feletti részére vetik ki. Nincs éves útadó (1996-2021). 2022-től megszűnt ez az adókedvezmény. Nincs autópályadíj (1997-2017). Ingyenesek a kompátkelések (1997-2017). Maximum 50 százalék engedmény a kompátkelések viteldíjából (2018). Maximum 50 százalék engedmény a fizetős autóutak díjaiból (2018-2022). 2023-tól 70 százalék). Ingyenes közparkolás (1999-2017). A buszsáv használata (2005-). A helyi hatóságok kiköthetik, hogy az e-autósok csak akkor hajthatnak a buszsávokon, ha egy vagy több utast szállítanak (2016-). 25 százalékkal csökkent a céges autók után fizetendő gépjárműadó (2000-2008). E kedvezmény mértéke 50 százalék (2009-2017), majd 40 (2018-2021), illetve 20 százalék (2022-). A lizingelt e-autók lizingdíja áfa-mentes. A norvég parlament döntése értelmében 2025-től az összes újonnan forgalomba kerülő személyautó már csak káros anyagok kibocsátása nélküli, elektromos-, vagy hidrogén-hajtású modell lehet (2017). Külön törvény szabályozza a „töltés jogát” minden társasházban élő állampolgár számára. (2017). Ennek értelmében minden lakó felszerelhet magának fali töltőt, a lakóközösség pedig anyagilag köteles hozzájárulni a töltéshez szükséges elektromos hálózat kialakításához. 2022-től csak emissziómentes (zev – zero-emissions vehicle) személygépkocsikkal lehet részt venni a közbeszerzési pályázatokon. 2025-től ez a szabály vonatkozik majd a városi autóbuszokra is. Forrás: Norvég Elektromos-autó Szövetség

Három világpremierrel jön az Opel

2023.06.01.
Florian Huettl, az Opel vezérigazgatója: „ Modelljeink többsége már ma is elektromosított. Az új sportos plug-in hibrid GSe autóinkkal például bemutatjuk, hogy az elektromosítás, az ezzel járó felelősségteljes, környezet tudatos autózás és a dinamikus, sportos, élvezetes vezethetőség nem egymást kizáró opciók. Ugyanakkor az Opel a teljes elektromosítás felé halad, 2028-ra minden Európában eladott új modellünk ilyen lesz. München-ben, az IAA Mobility kiállításon is ezt akarjuk megmutatni, olyan elektromos autókat állítunk ki, amelyek mindenki számára és mindennapos használatra készülnek és bemutatjuk azt is, mit tartogat a márka jövője.” Az Opel mindezt oly módon kínálja az érdeklődőknek, hogy egyrészt ott lesz a müncheni kiállításon, másrészt viszont az újdonságok feltűnnek majd a város szívében, a Ludwigstrasse-n, nagyon közel az Odeon Platz-hoz. Így mutatkozik be a közönségnek az Opel Astra Sports Tourer Electric. Az Astrának több évtizedes története során most először lesz teljesen elektromos kombi változata, ami egy igen attraktív meghajtással bővíti az Astra amúgy is széles motorpalettáját. Németországban az elmúlt két évben a Corsa volt a legnépszerűbb kisautója, amely nemcsak új külsővel, hanem megújult, hatékonyabb, nagyobb hatótávú és egyben erősebb elektromos meghajtással is jelentkezik. És lesz még egy harmadik Opel világpremier is Münchenben, de ez egyelőre titok. Az Opel ezzel az újdonsággal a márka jövőjébe kíván majd bepillantást nyújtani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Jogsi nélkül, részegen, lopott autóval ütközött villanyoszlopnak, ami miatt több ezer lakásban ment el az áram

2023.06.01.
A Kecskeméti Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés és közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy utcán parkoló autót elkötve, ittasan nekiütközött egy villamos felsővezetéket tartó oszlopnak és emiatt 2300 fogyasztó másfél órán át áram nélkül maradt. A vádirat szerint a tiszakécskei férfi annak ellenére, hogy sosem szerzett jogosítványt, 2022. december 30-án, hajnalban, Tiszakécskén, ittasan beszállt egy utcán parkoló, nyitott autóba és elindult, hogy kocsikázzon. Vérében ekkor több mint 1,87 ezrelék alkohol volt. A vádlott útközben ittassága miatt elveszítette az uralmát a jármű felett és a szemközti padkára sodródva nekiütközött egy felsővezetéket tartó villanyoszlopnak. A baleset következtében az oszlop kitört, a felsővezeték megrongálódott, ráadásul emiatt 2300 háztartásban több mint másfél órán keresztül szünetelt az áramszolgáltatás. Az ittas sofőr a felsővezeték megrongálásával 670 ezer forint kárt okozott az áramszolgáltató cégnek. A vádlott mindezzel több KRESZ szabályt is megszegett, így azt, hogy járművet csak az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszesital fogyasztásából származó alkohol, továbbá járművel mindig a forgalmi, időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni. Az ügyészség a többszörösen büntetett férfit jármű önkényes elvételének bűntettével, valamint ittas járművezetés és közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását, továbbá járművezetéstől eltiltását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vezetőváltás az MG Motor Hungary élén

2023.06.01.
Szabó Csaba Markó Zoltántól veszi át az MG Motor Hungary irányítását. A Duna Motors Disztribúció Kft. 2022 márciusában jelentette be, hogy az MG (Morris Garrages) megjelenik a magyar piacon is, miután a Duna Autó cégcsoport megkapta a márka magyarországi importőri feladatait. A márka magyarországi forgalmazása tavaly szeptemberben kezdődött. A közlemény szerint az MG Motor Hungary a magyarországi piacralépés óta eltelt 8 és fél hónap alatt közel 900 autót értékesített. Kezdetben 2 modellt, az idén már négyet forgalmaznak 22 tagú márkakereskedői hálózatukban, amelyet még az idén 26 tagúra bővítenek korábbi közlésük alapján. A márka az év végéig saját számításai szerint egy százalékos piaci részesedést ért el, és 3 százalékot lát reálisan elérhetőnek Magyarországon 2025-ig, az idén 2500 autó értékesítését tervezik. Tájékoztatásuk szerint az MG Motor Hungary 2022-ben 3,563 milliárd forint forgalmat ért el, adózott eredménye 65,713 millió forint volt. Az MG márkát tulajdonosa, a kínai SAIC Motor Corporation újra kívánja pozícionálni Európában. Az Egyesült Királyságon kívüli európai terjeszkedését 2019 végén indította el a hollandiai székhelyű MG Motor Europe létrehozásával. A márkát azóta már 26 nyugat-európai országban forgalmazzák, a régióban jelenleg 686 MG márkakereskedés és szervizpont működik, számukat 840-re kívánják bővíteni. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Itt vannak az új BMW 5-ös limuzin hazai árai

2023.06.01.
Minden korábbinál dinamikusabb, minden eddiginél fejlettebb digitális innovációkat kínál, most először tisztán elektromos meghajtással is: ez a világpremierjét ünneplő, új BMW 5-ös limuzin. A fenntartható prémium mobilitás felé vezető úton a BMW i5 és a világ legsikeresebb üzleti limuzinjának új kiadása ismét a felső-középkategória élére áll. A BMW Group átfogó technológiai átállásának egyik központi tényezője, a jövőbe mutató fejlődés a következetes elektrifikációban, a QuickSelect koncepció szerint felépített, továbbfejlesztett BMW iDrive kijelző- és járművezérlő technológiában, a számos új digitális szolgáltatásban és a sorozatgyártásban kínált modell teljes életciklusára vetített, minden korábbinál nagyobb arányú fenntarthatóságban is tetten érhető. A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának új modellgenerációja világszerte elérhető lesz tisztán elektromos meghajtással, régióktól függően plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával, valamint rendkívül hatékony, 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológiával felvértezett benzin-, illetve dízelmotorokkal is. Miként az összes korábbi nemzedék, úgy az új BMW 5-ös limuzin is a BMW Group dingolfingi gyárában lát majd napvilágot, ahol a BMW i5 elektromos motorjai és nagyfeszültségű akkumulátorai is készülnek. A tisztán elektromos meghajtású BMW i5 lemezei alatt a BMW eDrive hajtáslánc-technológia ötödik, átfogóan továbbfejlesztett generációja dolgozik, kétféle teljesítményszinttel. Az BMW 5-ös sorozat csúcsmodellje, a 442 kW / 601 lóerő maximális teljesítményre képes BMW i5 M60 xDrive típus-specifikus stílusjegyekkel megfűszerezve ígéri a BMW M modellek hamisítatlan menettulajdonságait. Az első és a hátsó tengelyen dolgozó egy-egy elektromos motor elektromos összkerékhajtást hoz létre. Az M Launch Control rajtprogram és az M Sport Boost üzemmód aktiválásával a rendszer csúcs forgatónyomatéka 820 Nm, amely 3,8 másodperc alatt abszolvált nulla-százas gyorsulást tesz lehetővé. A modell végsebességét a hajtáslánc vezérlőelektronikája 230 km/óránál korlátozza. A BMW i5 eDrive40 ugyancsak elérhető. 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítményre és (a Launch Control rajtprogram és a Sport Boost üzemmód aktiválásával) 430 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes elektromos motorja a hátsó kerekeket hajtja. A BMW i5 eDrive40 modell 6,0 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig a hajtáslánc vezérlőelektronikája 193 km/óránál korlátozza. Az új BMW 5-ös sorozat bruttó listaárai: 520I: 23 300 000 520D: 24 130 000 520D xDrive: 25 240 000 i5 eDrive40: 28 600 000 i5 M60 xDrive: 40 500 000 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Álomautók készítője: Steve Pasteiner

2023.06.01.
A Michigan államban található Birmingham Detroit egyik elővárosa. Itt dobog az amerikai autóipar szíve. Pasteiner István azaz ahogyan évtizedek óta ismerik, Steve még az 1980-as évek végén nyitotta meg Pastiner’s Auto Zone Hobbies nevű boltját, ahol a világ minden tájáról származó könyvek, újságok, modellek stb. kaphatók. Néha összejönnek az autóbolondok, s hozzák saját járgányukat is egy „Cars & Coffee” összejövetelre. A boltot ma már az ijfabb Steve vezeti, de természetesen az apuka is besegít. Az idősebb Steve Pasteiner számára ez egy újabb lehetőség, hogy hozzá hasonló elvetemült rajongókkal találkozzon. Nemrég akartam írni az egyik általa tervezett autóról, s így ismerkedtem meg élettörténetével. A bevezetőben említett gyerekkori „botlását” „édesanyám sohasem bocsátotta meg”. Steve-nek ötéves korában már saját autója volt: egy, a háborúban kiégett Mercedes, amelyben persze a haverokkal lehetett bandázni. Volt körhintájuk is, amely korábban repülőgép-elhárító ágyúként működött. Steve kisfiúként Buickokat rajzolt az amerikai nagykövetség lépcsőjén, ahol összebarátkozott az egyik sofőrrel. Amikor a sofőrnek alkalmanként fel kellett vennie egy VIP személyt, Steve megkérte, hogy ő is utazhasson vele a gyönyörű Buickban. A szokásos válasz az volt, hogy "elvihetlek, de vissza nem tudlak hozni". Ez gyakran azt jelentette, hogy elég hosszú gyaloglással tudott csak hazajutni. Az 1956-os forradalom után, karácsony előtt egy nappal, tizennégy évesen, Steve fiatal menekültként egyedül lépte át az osztrák határt. A sors úgy hozta, hogy egy közeli rokona a Cincinnati Egyetem professzora volt, és a házaspár meghívta Steve-et, hogy legyen újonnan örökbefogadott fiuk, és jöjjön a Buickok földjére. Az angol viszonylag könnyen jött harmadik nyelvként, és persze a középiskolában végig megmaradt az autók rajzolásának szeretete. A középiskola elvégzése után csatlakozott a hadsereg 101. légideszant hadosztályához, részben azért, mert az ejtőernyős ugrás jól hangzott, és az ugrásokért kapott extra pénzből félre tudott tenni az Art Center College tandíjára, ahol valódi autótervezőnek tanulhatott. Az Art Centerben eltöltött négy év után Chuck Jordan felvette Steve-et junior tervezőként a GM Stylinghoz, és a Buick Stúdióba osztotta be dolgozni! Tulajdonképpen fizetést kapott a Buickok rajzolásáért. Regalok, GS-ek, Rivierák, Grand Nationalok és még sok más került ki a keze alól. Steve Pasteiner az épülő Helldoradoban Végül főtervező-asszisztens lett. 1989-ben önállósította magát, hogy megvalósíthassa álmát, és saját autótervező vállalkozással, az Advanced Automotive Technologies-szal foglalkozzon. Az évek során az AAT néhány érdekes prototípust épített, például 2000-ben a Helldorado koncepcióautót, egy kétüléses sportkocsit felfelé nyíló ajtókkal és 4,6 literes V8-as motorral. AAT Helldorado AAT Serengeti Ezenkívül az AAT mintegy 200 Corvette átalakítást is készített. Az ötlet, hogy a kurrens C5 Corvette-eket az 1953-as eredeti stílusában építsék át a típus 50. születésnapja alkalmalmából a Magna autóipari beszállító egyik vezetőjétől származott 2003-ban. A General Motors vezetősége kisebb tanakodást követően elvetette az ötlete. Pasteiner felkapta a fonalat, és összehozott egy csapatot a C5-ösök átalakítására. Még egy tucat Nomad kombit is készített! AAT Corvette Commemorative Edition AAT Corvette Nomad A Corvette-ötlet megszületésével egy időben Pasteiner egy másik GM-részlegnek, a Buicknak is segített. A vállalat 100. születésnapjának megünneplésére a cég egy olyan egyedi bemutatóautót akart építeni, amely számos történelmi modelljük stílusjegyeit és alkatrészeit tartalmazza. A Buick Blackhawk a legendás 1938-as Y-Job formatervét örökölte, de nyomokban az 1941-es és 1948-as Roadmasterek formavilága is felfedezhető. Az autó egy egyedi alvázra épült Corvette futóművel, 455 köbincses (7.5-literes) Buick motorral, Riviera alkatrészekkel és szénszálas nyitható keménytetővel. A Buick Blackhawk számos magazinban szerepelt, de a legjelentősebb pillanat a Woodward Cruise-on történt, amikor egy fiatal fiú megállt az autó mellett, és megkérdezte: "Hé, uram, ez egy nagyon szép autó, elvinne egy körre?" Steve mosolyogva válaszolt: "Elvihetlek, de vissza nem tudlak hozni." Az autó még a Bad Boys II című filmben is feltűnt. Ezt követően a Blackhawk a GM Heritage Centerben talált otthonra, majd 2009-ben értékesítették. Buick Blackhawk 2011-ben a Blackhawk társat kapott, amikor a műhely elkészítette Harley Earl eredeti 1939-es LaSalle-jának modern újraértelmezését, amelyet egy modern 6,2 literes Cadillac 556 lóerős CTS-V kompresszoros motor hajtott. A LaSalle C-Hawk névre keresztelt autót 2013-ban árverezték el.   LaSalle C-Hawk Steve szabadidejében festményeket készít, persze autókról. Vegyes technikával kombinált akvarell stílusa a legelőnyösebb formában ragadja meg a témául szolgáló járművet, egyesítve a művészi szépséget a finom, feszes részletekkel. Ez a stílus az alatt a 22 év alatt alakult ki, amíg Steve a General Motors Design-nál dolgozott. "A jármű valódi formáját és karakterét mutatja meg, és lehetővé teszi, hogy a szem teljesen a járműre összpontosítson, zavaró háttér nélkül" – mesélte az alkotó.

Lezárták az M5-ös sztrádát

2023.06.01.
Azt írták, hogy egy Budapest felé haladó kamion átszakította a szalagkorlátot és a Szeged felé vezető oldalon összeütközött egy autóval. A balesetben nem sérült meg senki. A rendőrség azt kéri, hogy a torlódás és a hosszabb várakozás elkerülése érdekében az autósok a 445-ös főút lehajtójánál térjenek le az autópályáról. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Látványos fotón az új zalaegerszegi e-buszflotta

2023.06.01.
Fotó: MTI/Katona Tibor Az elektromos autóbuszok az életminőséget javítják a levegő- és zajszennyezettség csökkentésével, ettől is élhetőbb város lesz Zalaegerszeg - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a városban. Koncz Zsófia közölte: az új buszok 15-20 éves járműveket váltanak ki, így az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora. Koncz Zsófia hozzátette: a 2015 óta befolyt kvótabevételek egyharmadát, mintegy 80 milliárd forintot fordított Magyarország elektromobilitásra. Idén áprilisban már 70 ezer fölé nőtt a zöld rendszámmal közlekedő autók száma, ezzel 2020 eleje óta több mint négyszeresére emelkedett a környezetbarát járművek mennyisége. A járműipar jövőjében is elkötelezetten részt kíván venni Magyarország, a zalaegerszegi ZalaZONE a legjelentősebb kutatás-fejlesztési infrastruktúra Európán belül is. Számítunk rá, hogy egyre több vállalat és egyetem telepít mellé kapacitásokat - jegyezte meg a politikus. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport vezérigazgatója arról számolt be, hogy a másfél évvel ezelőtti zöld busz pályázatra az elsők között jelentkezett Zalaegerszeg, ahogy az ország- és vármegyebérletek helyi közlekedésben való használatában is a zalai város lesz az első. Ez utóbbiakból csütörtökön értékesítették a 400 ezredik darabot. Kifejtette, hogy a közlekedési társaság 2019 óta 2300 korszerű autóbuszt helyezett forgalomba, Zalában nemrég 39 gázüzemű járművel bővült a flotta. A Volánbusz országszerte összesen 100 új elektromos buszt állít most üzembe, ebből 11 került Zalaegerszegre, mintegy 2,1 milliárd forintos beruházás jóvoltából. A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány. A korábbi dízeles járművekhez képest 360 személyautó szén-dioxid-kibocsátásával azonos, mintegy 650 tonnával kevesebb károsanyag kerül a levegőbe - emelte ki Pafféri Zoltán. Weingartner Balázs, a zöld busz projektet kihirdető HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója egyebek közt azt mondta: egy ilyen új elektromos busz 80 személyautót tud kiváltani a járműforgalomban. Zalaegerszegen az a cél, hogy akár teljesen szén-dioxid-mentes legyen a közösségi közlekedés. Krenner László, a BYD közép-kelet-európai értékesítési igazgatója arra emlékeztetett, hogy a társaság komáromi gyárában készültek a zalaegerszegi buszok. Világszerte 100 ezer - ebből Európában mintegy négyezer - e-busza közlekedik a cégnek, Magyarországon 10 városban 70-nél is több lesz belőlük a közeljövőben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Háromezer méteres dugóban állnak az autók az M7-esen

2023.06.01.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán, Törökbálint térségében - közölte az Útinform csütörtök reggel a honlapján. Azt írták, hogy a 14-es kilométernél sávzárás van érvényben, a torlódás mintegy három kilométeres. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tovább nyomul a kínai cég az Aston Martinnál

2023.06.01.
A kínaiak ezzel a harmadik legnagyobb részvényesek lesznek. A Geelynek tavaly óta van részesedése az Aston Martinban. Lawrence Stroll főrészvényes szerint a Geely "hatalmas potenciált látott az Aston Martin hosszú távú növekedésében és sikerében". A pénz mellett az Aston Martin további előnyökben is részesül: "Mélyen megértjük Kína stratégiailag fontos növekedési piacát, és lehetőséget kínálnak arra, hogy hozzáférjünk technológiájukhoz és alkatrészeikhez" - mondta. Fotó: Aston Martin A sportkocsiiról és luxuslimuzinjairól, valamint a James Bond-filmekről ismert Aston Martin már évek óta válságban van. Az elektromobilitásra való átállás komoly kihívást jelent a kis cég számára, amely évek óta az AMG-től szerzi be belsőégésű motorjait. A DBX SUV túl későn jelent meg az olyan versenytársakhoz képest, mint a Porsche Cayenne. Az új főnök, Tobias Moers, aki nagy reményekkel indult, kevesebb mint két év után lemondott. Tavaly Szaúd-Arábia szuverén vagyonalapja lett részvényes. Ő a második legnagyobb részvényes a Stroll's Yew Tree konzorcium után, őket a jövőben a Geely követi. Az Aston Martinban való részesedése mellett a Geelynek részesedése van a német prémiumgyártó Daimlerben is, és ellenőrzi a Lotus és Volvo Cars autómárkákat. A Geely a Volvóval közösen megépítette a Polestar elektromos autókat gyártó céget.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója