Kreszprofesszor: Ebben az évben én is jubilálok!

2017.10.14.
Ha a hozzám fordulókkal kapcsolatban valamiféle statisztikát készítenék, akkor toronymagasan vezet azok száma, akik a megállás, várakozás témakörével kerestek meg. A legtöbb büntetés, a legtöbb kellemetlen pillanat - például egy kerékbilincs formájában -, a helytelen parkolás miatt történik. Ráadásul az igazságérzetünket is ez bántja a legjobban, hiszen miközben nap mint nap láthatunk a legidétlenebb helyen és formában szabálytalanul tartózkodó autókat az utakon, előbb-utóbb bárkit utolérhet a legváratlanabb pillanatban az ablaktörlő alá elhelyezett mikuláscsomag. Az olvasóim által beküldött helyzetekből én magam is rengeteget tanultam. OIyan szituációkkal is találkozhattam, amiről elképzelni sem tudtam, hogy ilyen létezik. A legelső levelek egyikében például egy kézzel rajzolt ábrát kaptam azzal a kérdéssel, hogy az autó szabályos helyen áll? A kedves rajzot látván még én is elbizonytalanodtam, hogy miért kapott büntetést az itt megálló, és az utasát kirakó jármű vezetője, míg több levélváltás után derült az ki, hogy ez a hely egyébként egy autóbuszmegállóhely, amelyet tábla is jelzett, csak ezt a rajzoló elfelejtette feltüntetni. A parkolási helyzeteken belül a legtöbbször előforduló téma a mozgássérült várakozóhelyeken kapott büntetés. Ami persze nem meglepő, hiszen az összes ilyen jellegű szabálysértés közül itt a legmagasabb a birságtétel, 50.000 forint, ami már eléggé fájhat a családi kasszának. Ezen a képen a kerékbilinccsel megajándékozott autó vezetője arról panaszkodott, hogy a félig elfordított táblát nem vette észre, és ezért parkolt be teljes nyugodtsággal erre a helyre. Szintén csak egy hosszabb levélváltás során derült ki, hogy egyébként ezen a környéken égen-földön nem volt egyetlen egy szabad hely sem, tehát érdemes lett volna megfelelő óvatossággal kezelni azt a területet, ami pont a kiszemelt bolt előtt volt parkolásra alkalmas. Sokszor sikerült olyan tanácsokkal ellátni a hozzám forduló autóvezetőket, amely végül a büntetés eltörléséhez vezetett. A csepeli piac mögötti területen a helytelenül elhelyezett (egy fa takarásában lévő, és szabálytalan kiegészítő jelzéssel ellátott) megállni tilos táblát megkifogásolva a helyi közterület kezelő elállt a bírságtól. Egyébként érdemes átismételni a büntetési tételek szempontjából azokat a helyeket, ahol semmiképpen ne álljunk meg az autónkkal: Tilos megállni többek között: a „Megállni tilos” jelzőtábla hatálya alatt   10.000 forint autópálya és autóút úttestjén és leálló sávján   20.000 forint ahol a jármű fényjelző készülék vagy jelzőtábla jelzésének az észlelését akadályozza   15.000 forint be nem látható útkanyarulatban, bukkanóban  20.000 forint körforgalmú úton, útkereszteződésben  15.000 forint gyalogos átkelőhelyen 25.000 forint hídon, aluljáróban, alagútban  15.000 forint autóbuszöbölben és autóbusz forgalmi sávban 10.000 forint a járdán anélkül, hogy azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi 10.000 forint kapaszkodósávon, gyorsító- és lassító sávon, kerékpársávon 20.000 forint Van, aki halmozottan gyűjthetné a bírságokat (megállni tilos tábla + kerékpársáv) Egy levél, amit a napokban kaptam: „A mai napon az üzletünk előtti parkolóhelyen büntettek meg + kerékbilincset kaptam.  Megálltam és árut pakoltam az üzletünkbe, majd amikor kiértem már fenn volt a kerékbilincs. Az indok: mozgáskorlátozott helyen várakozom. Akkor vettem észre, hogy valóban kihelyeztek ott egy táblát állítólag 3 nappal előtte. A kérdésem az, hogy nem szükséges egyidejűleg felfestéssel is jelezni a parkolási tilalmat a jelzőtábla mellett, illetve az árupakolás idejére sem állhatok ott meg?” Egy nagyon jellemző helyzet, ami jól bizonyítja, hogy a parkolással kapcsolatos büntetéseket elsősorban a szabályok nem pontos ismerete miatt kapjuk, illetve ezzel párhuzamosan a figyelmetlenségünk bosszulja meg magát. Emberünk nem tudta pontosan, hogy rakodás közben a vezetőnek a járműnél kell maradni, nem tudta, hogy a mozgáskorlátozott parkolót elegendő jelzőtáblával jelezni, ráadásul megszokásból vezetett, ezért nem vette észre a pár napja elhelyezett jelzőtáblát. Ez összesen 50.000 forint bírságot, valamit a kerékbilincs leszerelésének költségét jelentette számára. Olyan eset ez, amelyből százával fordul elő naponta hasonló a nagyvárosok útjain. A megállni tilos táblát a balról betorkoló várakozóhely feloldja vagy sem? Hogy az idevonatkozó KRESZ-szabályokkal ki mennyire van tisztában, arról most meggyőződhet bárki.  Ugyanis összeállítottam egy 20 kérdéses tesztfeladatsort, kifejezetten megállás-várakozás témában. A kérdések nem könnyűek, ráadásul mindegyik feladvány életszerű helyzetet ábrázol. Aki három, vagy annál kevesebb kérdést vét el, az nagyjából nyugodt lehet, valószínűleg parkolásért mostanában nem fog súlyos tízezreket kifizetni. Aki viszont ennél többet hibázik, annak ideje a KRESZ-tudását felfrissíteni! A teszt itt érhető el: www.kreszprofesszor.hu Pető Attila
Címkék: 

Őrizetben a halálos baleset feltételezett okozója

2017.10.14.
2017. október 13-án 20 óra 30 perc körül a 3407-es számú úton Nádudvar és Kaba között egy személygépkocsi 38 éves vezetője elütött egy vele azonos irányba haladó kerékpárost. A baleset következtében az 58 éves kerékpáros férfi a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle során az autó vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a 38 éves nádudvari férfivel szemben – őrizetbe vétele mellett – szakértő bevonásával folytatja a nyomozást.

Gyorsult a kínai járműértékesítés növekedése

2017.10.14.
Augusztusban szerényebb, 5,3 százalékos, júliusban 4,5 százalékos volt a növekedés. Az év első kilenc hónapjában 20,2 millió járművet adtak el Kínában, ami 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban értékesített mennyiséget. A CAAM az idei évre a járműeladások öt százalékos növekedését prognosztizálta. Kínában 2,34 millió személygépkocsit adtak el szeptemberben, ami 3,3 százalékos éves szintű növekedés. Az idei első kilenc hónapban a bővülés 2,4 százalékot tett ki.

Sokkoló fotók a délutáni halálos baleset helyszínéről

2017.10.14.
Egy gépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott a menetiránya szerinti útpadkára, majd keresztbe csúszott az úttesten, és a bal oldali árokba egy fának csapódva állt meg. A baleset következtében a gépkocsi sofőrje, egy 30 éves nyírmadai férfi és utasa, egy 18 éves nyírmadai nő a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 17 óra 15 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad. A baleset körülményeit a Mátészalkai Rendőrkapitányság szakértők bevonása mellett vizsgálja. A rendőrség ismételten felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mindig az út vonalvezetésének, valamint a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek! Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel előzzék meg a közlekedési baleseteket!  

70 éve törték át a hanghatárt

2017.10.14.
A hangsebesség jelölésére Ernst Mach osztrák fizikus neve után a Mach-számot használják, ez akkor 1, ha a tárgy sebessége 1225 km/h a légkörben. A levegőben haladó tárgy hanghullámokat kelt, és ezek annál inkább összetorlódnak, minél gyorsabb az objektum, majd a hangsebesség átlépésekor egyetlen, nagy energiájú lökéshullámmá olvadnak össze, létrejön a hangrobbanás. Ezt több hétköznapi eszközzel is elő lehet idézni, például a karikás ostor vége akkora sebességre gyorsul fel, hogy a csattanó hang valójában egy kis hangrobbanás. A hangsebesség elérése a kezdetektől izgatta a repülés megszállottjait, de propelleres gépekkel ez technikai okokból lehetetlennek bizonyult. A sugárhajtású gépek megjelenése a második világháború végén azonban felcsillantotta a reményt a hanghatár áttörésére. Az amerikai kormány és légierő a Bell céggel karöltve 1944-ben kezdett a fejlesztésekbe, amelyek során felhasználták a hasonló brit programból származó adatokat is. A Bell X-1 névre keresztelt "szárnyas golyót" a Browning géppuskalövedékéről mintázták, amely stabilan viselkedik a hangnál gyorsabban haladva is, a pilótafülkét a légellenállás csökkentése érdekében a törzs vonalába süllyesztették. A törzs nagy erősségű alumíniumból, a tank acélból készült, a gép hossza 9,41 méter, szárnyának fesztávolsága 8,53 méter, magassága 3,31 méter, súlya 3175 (üzemanyaggal 5545) kilogramm volt, a hangsebesség elérésében folyékony üzemanyagú rakétahajtómű segítette. Az első "szuperszonikus" pilóta az amerikai Chuck Yeager lett, aki a második világháborúban vadászpilótaként szolgált. 1944 elején lelőtték Franciaország fölött, a francia ellenállás segítségével sebesülten jutott vissza Angliába, majd újra a pilótafülkébe ült, és tucatnyinál is több német gépet szedett le. A háború után is a légierőnél maradt, és végül őt választották ki a berepülésre. (Igazság szerint nem ő szerepelt az első helyen a listán, de a Bell pilótája 150 ezer dollárt kért volna a veszélyes vállalkozásért, amit a Pentagon sokallt.) Yeager 1947 nyarán előbb siklórepülésben, majd a lökhajtásos motorral is kipróbálta a feleségéről Glamorous Glennis-re keresztelt gépet, és egyre közelebb került az álomhatárhoz. Yeager két nappal a rekorddöntőnek szánt repülés előtt lovaglás közben eltörte két bordáját, de ezt eltitkolta felettesei elől, sérülését a közeli városka állatorvosával kezeltette. A rajt napján már akkora fájdalmai voltak, hogy a pilótafülkét csak egy barátja által seprűnyélből eszkábált eszközzel tudta becsukni. A repülés ennek ellenére sikeresen lezajlott, a gépet a levegőben egy B-29 "repülő erődről" indították, és végül siklórepülésben szállt le. A dicsőségre azonban várnia kellett, a sikeres küldetést titkosították, és a hírt csak 1948 júniusában hozták nyilvánosságra. A ma nyolcvannégy éves Yeager szolgált a koreai háborúban is. 1953-ban első amerikaiként repült szovjet MiG géppel, ő vitte ugyanis Washingtonba azt a gépet, amellyel egy észak-koreai pilóta dezertált, az év decemberében pedig a Bell X-1A géppel a hangsebesség kétszeresét is elérte. A hatvanas években brigádtábornokká léptették elő, az aktív szolgálattól 1975-ben vonult vissza. 1997-ben történelmi repülésének ötvenedik, majd 2012-ben 65. évfordulóján F-15 géppel ismét a hangsebességnél gyorsabban repült. Yeager elsőségét többen vitatták, mert a hanghatárt állítólag már 1945-ben áttörte egy német pilóta és félórával Yeager előtt egy másik amerikai is. A vizsgálat bebizonyította, hogy a német Messerschmitt gépe szétesett volna ilyen sebességnél, az amerikai rivális pedig, ha egyáltalán megtette, emelkedés közben, nem pedig szintben repülve szárnyalta túl a hang sebességét, és repülését nem dokumentálták megfelelően. A repülés történetében új korszakot nyitó Bell X-1 ma Washingtonban van kiállítva az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő Lindbergh gépe és az első magánfejlesztésű űrhajó, a SpaceShipOne mellett. A vállalkozás történetéről Igazak címmel Tom Wolfe írt regényt, amelyet 1983-ban megfilmesítettek.  

Korlátozzák a forgalmat az M0-s autóúton, az M5-ös közelében

2017.10.14.
A munkálatok miatt lezárják a külső sávot, és sávszűkítés mellett dolgoznak majd a szakemberek. A korlátozáshoz kapcsolódó forgalmi viszonyokról folyamatosan tájékozódni lehet az Útinform telefonszámán
Címkék: 

1300 pilótát vesz fel a Lufthansa

2017.10.14.
A légitársaság közleménye szerint a felek új bérmegállapodást is kötöttek, ebben legalább 2022-ig megegyeztek az átmeneti és nyugdíjkifizetésekről. Az új szerződés összesen 15 százalék strukturális megtakarítást eredményez a pilóták személyzeti költségeiben, mivel átalakították a fizetési rendszert. Ennek nyomán százmillió eurós nagyságrenddel mérséklődik a kifizetés mértéke, a 2017-es üzemi eredmény pedig szintén százmillió eurós nagyságrendű összeggel lesz magasabb. Hangsúlyozták, hogy a pilóták jövőbeni nyugdíjkifizetési szintje nem változik, és önkéntes nyugdíj-hozzájárulás fizetésére is van lehetőség. Ugyanakkor lehetővé teszi új junior pilóták felvételét a légitársaságnál. Ennek megfelelően a Lufthansa bejelentette, hogy 700 junior pilótát, és 600 kapitányt vesz fel a következő években. A Vereinigung Cockpit szakszervezettel a Lufthansa még márciusban írt alá megállapodást, miután a szakszervezet 2016-ban többször is sztrájkot hirdetett a pilóták körében. Emiatt a Lufthansát több százmillió eurós kár érte. Az érdekképviselet a bérezés és a nyugdíjjárulékok rendszere miatt kezdeményezett munkabeszüntetést. A Lufthansa-csoport 2017 első fél évében 12,7 százalékkal 16,9 milliárd euróra növelte árbevételét az előző évihez képest, üzemi eredménye megduplázódott és egymilliárd eurót ért el, az adózott eredmény pedig 56,6 százalékot javulva 672 millió eurót mutatott június végén.

Volkswagen Arteon: okosan szép

2017.10.14.
Aztaaaaaa! – kiáltott fel a tízévesforma kiskölyök, s miközben egyik kezével apja karját rángatta, másikkal őrülten mutogatott tesztautónk felé. Innen épp csak pár száz métert tettünk meg, s a szemből érkező biciklis satufékkel húzódott félre, hogy aztán a napszemüvegét a homlokára tolva forduljon a kocsi után. A következő pirosnál két srácot sokkolt a formájához hasonlóan feltűnő színű, „kurkuma sárga” gran turismo, ám jelzőik idézetétől az illendőség miatt eltekintenénk. Maradjunk annyiban: meglehetősen szépnek találták az autót... Akárhonnan nézzük, az Arteon nagyon szép autó Hogy mindez összefüggésben van-e a Volkswagen által sokszor emlegetett „divattervezőmérnökök alkotása” fordulattal, nem tudnánk megmondani, de az tény: a márkánál a Passat fölé pozicionált Arteon egészen döbbenetes hatással van az emberekre, akárhol bukkan is fel, gyalogosok, úrvezetőtársak, férfiak és nők fordulnak utána. Mindez pedig már csak azért is figyelemreméltó, mert a Volkswagen modelljeinek többsége sokkal inkább a minőséget, a letisztultságot, a funkcionalitást elismerő biccentéseket vált ki, mintsem heves érzelmi reakciókat. Vagyis rögzíthetjük: az Arteonnak már csupán a formájával és megjelenésével sikerült színesebbé tennie a Volkswagenről alkotott képet. Stílusbravúr elölnézetből Persze, ott motoszkál a fejünkben, ez afféle CC-utód, Passat-rokon. Csakhogy közben egymást érik a karosszérián a kisebb-nagyobb részletek, különleges vonalak, megoldások, amely összességében azt eredményezik, hogy az Arteon túlmutat a Volkswagen funkcionális szépségén. Roppant látványos, és a kocsit optikailag még szélesebbé teszi, fenyegetőbbé szigorítja a megoldás, ahogy a hűtőrács vízszintes vonalai egybeforrnak a lámpatestek „csíkjaival.” Merész és látványos stílusbravúr az, ahogyan a motorháztető belevág a sárvédőkbe, s szemet gyönyörködtető a hátsó kerekek felett, az erősen csapott ötödik ajtónál kiszélesedő karosszéria. A vizuális élményt az sem töri meg, ha kinyitjuk valamelyik ajtót, sőt: az ugyanis, hogy nincsenek keretek, még véletlenül sem valaminek a hiányát jelenti, hanem épp ellenkezőleg, plusz vizuális élményt ad. Minden ív és vonal a helyén A keret nélküli ajtók kitárása után mindenekelőtt a tér nagyságát konstatálhatjuk: a 4862 milliméter hosszú és 1871 milliméter széles autóban elöl és hátul is hatalmas a hely. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy négyen fejedelmi körülmények között utazhatnak, de – bár aligha ez lesz a leggyakoribb eset az Arteon-tulajoknál – öten is nyugodtan vállalhatnak hosszabb utat is. Hátul sem lehet panasz a helykínálatra Hátul kiemelkedően nagy a lábtér. És fontos rögzíteni azt is: a kupészerű kialakítás ellenére a hátul ülők fejtére is megfelelő. S ha már a méretek: bár az Arteont nyilván nem költözködésre használják majd, a csomagtér már alapesetben is óriási, 563 literes, a támlák ledöntése után pedig 1557 literesre bővíthető – szóval hosszú üzleti és családi utak esetén sem kell tetőbox-szal elrontani az összhatást. Ahogy a térkínálatra, úgy az ergonómiára sem lehet panasz bent – elég csak dicséretként annyit mondani: itt is sok helyen visszaköszönnek a Passat már szinte hibátlanná kiforrott megoldásai. A kivetített műszerfaltól kezdve, a 20,3 centiméter képátlójú, könnyen használható és „nagy tudású” központi egységen át a príma hangrendszerig minden kivételes minőségben szolgálja a sofőrt és az utasokat. Átgondolt minden részlet  S, hogy milyen vezetni? Az Arteon a haladás minden formájában épp olyan magabiztos, mint ahogyan azt külseje sugallja. A 7-sebességes DSG-váltó, és a 150 lóerős, kétliteres TDI motor príma párosítás, ami a remek futóművel, direkt kormányzással együtt a kategóriában elvárhatóan hibátlan összhatást eredményez. A szűk 9 másodperc alatt letudott százas sprint nem rossz érték, a 220-as végsebesség pedig több mint elég. Legyen szó kényelmes, nyugodt autópályázásról, vagy épp kanyargós országúton forszírozott tempóról, az Arteon kiváló partner – mintha semmivel sem lehetne kibillenteni egyensúlyából. Ugyanez igaz a fogyasztásra is: szélsőségektől mentes vezetési stílussal öt-hat literrel beéri az Arteon ezzel a motorral és váltóval. Mindez persze a Passat-rokontól cseppet sem meglepő. Mint ahogyan az sem, hogy a vezetést támogató rendszerek is egészen különlegesen jól működő egységgé forrtak össze az Arteonban. Ha kell, akkor rövid időre önvezetővé válik az Arteon  Bár ma már az adaptív tempomat és a sávtartás egyáltalán nem „csodakategória”, mégsem lehet szó nélkül elmenni amellett, ahogyan ezek a rendszerek teszik a dolgukat. A sebességet és a követési távolságot beállítva, a sávtartót élesítve tulajdonképpen önvezetővé válik az Arteon – különösen akkor, ha rendelkezésére állnak megfelelő területi információk, amelyek alapján a sebességi határokat is betartja a kocsi. Mindent tud, amit egy mai, korszerű autónak tudnia kell Az önvezetés persze nem tart sokáig: ha a rendszer azt érzékeli, hogy a sofőr nem kormányoz – tehát talán elbóbiskolt, vagy rosszul lett – először halk, majd éles sípolással riaszt a rendszer, aztán pedig, ha a forgalmi viszonyok engedik, rövid de erős fékezéssel próbál ébreszteni. Ha ezek után sem reagál a vezető, akkor az automatika az út szélére kormányozza és megállítja az autót. Tehát az Arteon túl azon, hogy szép, praktikus, figyelemreméltóan okos is. Mindezt listaáron, tehát akciók nélkül 10,7 millió forinttól kínálja a Volkswagen. Hosszú üzleti és családi utakra is tökéletes az Arteon

Halálos kerékpáros gázolás Szekszárdon

2017.10.14.
A biciklis férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés és műszaki mentés teljes útlezárás mellett megkezdődött. A forgalmat a rendőrök a környező utcákban elterelik.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója