Négyszeresére nőhet a féktávolság a nem megfelelő nyári gumi miatt

2017.03.19.
A vezetők gyakran figyelmen kívül hagyják az abroncsaik állapotát. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy autózás közben az utasok és a saját biztonságuk is egy dolgon múlik: a gumik és az út közötti kapcsolaton. A nyári gumik maximális biztonságot, kiváló teljesítményt garantálnak 7°C felett: összetételüknek és kialakításuknak köszönhetően a kocsik tapadása és kezelhetősége is megfelelő, akár száraz, akár nedves aszfalton autózunk. Emellett a szettek élettartamát növeli, az üzemanyag-fogyasztást pedig optimalizálja a megfelelő abroncsok használata. Hasznos tippek a megfelelő nyári gumi kiválasztásához A használat mértéke és a gumik kémiai összetételének változása egyaránt hatással van az abroncsok élettartamára. A gyártástól számítva 4-5 évente érdemes lecserélni a nyári garnitúrát, hiszen addigra a gumik anyaga sokkal keményebb, tapadása pedig kisebb lesz. Extrém használata mellett maximum három évig tanácsos ugyanazzal a szettel autózni. A piacon több márka számtalan specifikációjú abroncsa közül válogathat az autós. A kocsi potenciális teljesítményével kapcsolatban a gumi átmérője, szélessége, szerkezete, terhelési és sebesség indexe egyaránt iránymutató. Például minél nagyobb az abroncs átmérője, annál kontrollálhatóbb a jármű és annál biztosabb, erősebb a lefékezés. Emellett hasznos információt nyújt az EU-s matrica jelölési rendszer is, ami a gumi gördülési ellenállását és vízkiszorító képességét osztályozza A-tól G-ig, valamint jelöli jellemző zajkeltő mértékét. A www.gumiteszt.com oldalon vásárlók megoszthatják egymással észrevételeiket a különböző méretű, összetételű, más-más technológiával készült nyári abroncsokról. A felületre eddig több mint 500.000 tesztjelentést töltöttek fel, ami közel 6,3 millió megtett kilométeren alapul. Mit ellenőrizzünk a nyári abroncsokon felszerelés előtt? Vizsgáljuk át alaposan az abroncsokat, hogy van-e rajtuk látható anyaghiba! Ellenőrizzük a gumik profilmélységét! Ha az érték a 75 cm-t meg nem haladó átmérőjű gumiabroncs esetében 1,6 mm vagy az alatt van, illetve az abroncsok mintázatába beépített indikátorok már tisztán kivehetők a mintázatban, akkor már fel se szereljük az adott abroncsokat! A 75 cm-nél nagyobb átmérőjű gumiabroncs – általában teherautók – esetében már 3 mm-es mélység esetén le kell cserélni a gumiabroncsot. Vegyük figyelembe abroncsaink életkorát! A 4-5 évnél idősebb gumikat már ne használjuk, még akkor se, ha korábban csak a garázsban vagy a padláson pihentek! Az abroncsok életkorának meghatározásában segítségünkre lehet az oldalfalon feltüntetett DOT szám. Hideg állapotukban ellenőrizzük a kerekek légnyomását! A nem megfelelő értékre felpumpált abroncsok következtében ugyanis csökkenhet a gumik élettartama, valamint az autónk is kezelhetetlenné válhat. Az abroncsok elhasználódásának, kopásának lassítása érdekében szezononként változtassuk meg pozíciójukat a kocsin!
Címkék: 

Gigaberuházást nyert a Schneider Electric a Samsung gödi gyárával

2017.03.19.
A Schneider Electric versenytárgyalásos eljárás keretében 2016 végén elnyerte a Samsung SDI elektromosautó-akkumulátorok hazai gyártóüzemére kiírt pályázatát. A villamos rendszer kiépítésére szóló megrendelés a legnagyobbnak számít a magyarországi leányvállalat történetében: amellett, hogy forgalmának 10%-át teszi ki, ez a cég első, Samsung-gyárak számára készült, teljes körű villamossági ajánlati csomagja a világon. A fejlesztés a kritikus energiaellátási igények (tokozott áramsín-rendszerek, szünetmentes áramforrások) biztosítása mellett kis- és középfeszültségű megoldásokat foglal magában. A 100 milliárd forint értékű beruházás keretében a Samsung-üzemben márciusban indul a próbagyártás, így összesen 4 hónap állt a Schneider Electric rendelkezésre, hogy beszerelje és üzembe helyezze a villamos rendszert, ami rekord rövid kivitelezési időnek számít. A Samsung SDI és a Schneider Electric partnersége 2012-re nyúlik vissza, amikor a két globális vállalat hosszú távú együttműködést épített ki a tápellátás-védelmi eszközök és a napelemes energiatároló rendszerek terén. A jelenlegi projekt viszont már kifejezetten a Schneider Electric hazai szervezetéhez köthető, és komplexitásából adódóan a vállalat összes szervezeti területét érinti, a beszerzéstől a kontrollingon át a műszaki és jogi feladatokig. A 2014-ben bezárt gödi üzem felújításával és kibővítésével a koreai gyártóóriás nagy erőfeszítéseket tesz az elektromos autók európai előállításának beindításához, és egyúttal az eladások robbanásszerű növekedését várja. Ez a törekvés összhangban áll a Schneider Electric elképzeléseivel is, hiszen a francia cég a gyár villamos rendszerének kiépítésével, és nem utolsó sorban saját elektromosautó-töltőberendezéseinek gyártásával szintén támogatja az e-autók elterjedését. Hazai erőforrások, hazai fejlesztésre A magyar kormány által infrastrukturális korszerűsítésekkel támogatott üzem kialakításánál a fő szempont a legfejlettebb gyártási technológia alkalmazása és a termelékenység, melyek kapcsán a két vállalat kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre is. A gyár jelenlegi kapacitása az ország egyidejű teljesítményének a fél százalékát teszi ki, így meglehetősen nagy fogyasztónak számít. Az óriási méretű villamos energia biztonságos kezelését kiszolgáló rendszerhez a Schneider Electric kizárólag SF6 (kén-hexafluorid) gázmentes, azaz környezetkímélő megoldásokat szállított. A két szakaszú kivitelezés során ezért olyan középfeszültségű kapcsolóberendezések kerültek beépítésre, mint a 300 főt foglalkoztató kunszentmiklósi gyárban előállított, 20 kV-os PIX Primer, vagy az egyedülálló technológiákon alapuló, 6 kV teljesítményű Premset. A komplett áramellátási rendszer kialakítása során a Schneider Electric más hazai gyáregységeinek termékeit is felhasználta, például a gyöngyösi üzemben készülő Canalis típusú tokozott áramsíneket és a Zalaegerszegről érkező Okken nagy teljesítményű elosztóberendezéseket. A magyarországi partnerhálózat is szerves részét képezte a kivitelezésnek, hiszen ezek a minősített partnerek állítják elő a Prisma Plus P kisfeszültségű villamosenergia-elosztási szekrényeket, illetve a megoldások telepítése és a további munkálatok során is szerepet kaptak.

Hóban tesztelik a nagyteljesítményű Hyundai i30 N-t

2017.03.19.
A Hyundai téli tesztnek veti alá első nagyteljesítményű hot hatch modelljét, ami az i30 N nevet kapta. Az európai kereskedésekbe 2017 második felében kerülő i30 N az i30-as modellcsalád harmadik tagja, amely az ötajtós változat januári és a kombi márciusi, genfi autószalonon történt bemutatkozását követi. A Hyundai az autóversenyzés során szerzett tapasztalatokat egyesíti a nagyteljesítményű országúti gépkocsik fejlesztésének eredményeivel, ezáltal maximális vezetési élményt nyújtva országúton és versenypályán egyaránt, az autóhoz elérhető nagyteljesítményű csomagnak köszönhetően. A mostani téli tesztvezetésen Thierry Neuville, a Hyundai Motorsport WRC versenyzője próbálta ki az autót Svédországban egy befagyott tavon, hogy megismerje a kocsi teljesítményét és visszajelzést adjon a mérnököknek, hogyan lehetne finomhangolni a fejlesztés folyamatát. Vezetés közben szerzett tapasztalatait és visszajelzéseit videóra vették, amit most a rajongók is láthatnak.   „Olyan sokan vártak már erre az autóra, nagy öröm számomra, hogy én tesztelhetem” mondta Thierry Neuville. „A mérnökök remek munkát végeztek a sebességváltóval és a differenciálművel. Jó az úttartása és stabil marad csúszós tesztkörülmények között is. Ráadásul nagyon könnyen kezelhető. Egy hétköznapi sofőrnek is olyan érzése lehet, mintha versenyautót vezetne.” A Hyundai a svédországi Arjeplog-ban végzi téli tesztelését, hogy fejleszteni és hangolni tudja a kocsi dinamikai rendszereit. Az ESC menetstabilizáló (Elektronikus Stabilitás Szabályozás), a részlegesen önzáró differenciálmű (sperrdifi), a kormányzás, a lengéscsillapítók, a felfüggesztés és a gumik mind szélsőséges időjárási körülmények között kerültek tesztelésre, akár - 30 fokos hőmérsékletben. Alexander Eichler, a Hyundai európai műszaki központjának nagyteljesítményű autók teszteléséért és fejlesztéséért felelős vezetője a következőképpen vázolta fel, hogy mit várnak az i30 N-től: „Fő célunk, hogy élvezetes vezetést biztosítsunk. A kettős kanyart szimbolizáló ’N’ betű ezt a célt testesíti meg – egy agilis járművet, amelyet öröm vezetni.”
Címkék: 

A legmodernebb elektromosautó-töltők az AMTS-en

2017.03.19.
  A Nemzetközi Automobil & Tuningshow (AMTS) idén új fejezetet nyit, a kiállítás EV-GreenTech tematikájának keretében ugyanis bemutatkoznak az elektromos és plug-in hibrid autómodellek, valamint az áramforrásukat biztosító töltőmegoldások. Az e-autózás témája egyre aktuálisabb, hiszen az elektromos járművek világszintű elterjedtsége óriási mértékben nőtt az elmúlt 5 évben, és további robbanásszerű növekedés várható a közeljövőben.   A Schneider Electric, amely idén az AMTS EV-GreenTech zónájának hivatalos szakmai partnere, élen jár mind az utcai, mind az otthoni töltési megoldások fejlesztésében. Látogasson el a kiállításra, és ismerkedjen meg elektromosautó-töltési megoldásainkkal, amelyeket a folyamatosan formálódó lakossági és üzleti igények szerint fejlesztünk. Kiállító terünkben hasznos tippeket adunk arra vonatkozóan is, hogy milyen szempontok alapján érdemes töltőt, illetve e-autót választani.   Mikor?   A kiállítás időpontja: 2017. március 24-26.   A kiállítás hivatalos megnyitójának időpontja: 2017. március 24. péntek 13.00 óra (G pavilon) A Schneider Electric szakmai előadása az e-autózásról: 2017. március 24. péntek 11:30 óra   Hol?   HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, G pavilon, EV-GreenTech zóna 1101 Budapest, Albertirsai út 10. (Expo tér 1.)
Címkék: 

Helyreállt a forgalom a Ferihegyi úton

2017.03.19.
A rendőrök 2017. március 19-én 9 óra 5 perckor megnyitották az összes sávot a forgalom számára a Ferihegyi út és az Üllői út kereszteződésénél, melyet a kora reggeli órákban zártak le, mert egy személygépkocsi felborult. A balesetben megsérült három főt, a mentők kórházba szállították.

Új generációs ablakemelő szerelvényeket fejleszt a Hi-Lex

2017.03.19.
A cég a bővülő termékportfólióval új vevőket tudnak majd elérni, ami potenciálisan jelentős árbevétel-növekedést és eredménybővülést hozhat magával, emellett magasabban kvalifikált munkaerőnek biztosítanak munkalehetőséget. A projektben kifejlesztenek egy motor nélküli ablakemelő szerelvényt, annak szervomotoros tesztelését, zaj- és vibrációmérését, amit a Hi-Lex csoport globálisan alkalmaz majd. Ezzel csoportszinten felértékelődik a magyarországi vállalkozás, mint fejlesztési központ, megnő annak esélye, hogy további termék- és technológiafejlesztési tevékenységek valósuljanak meg Rétságon. A vállalkozás középtávú célja az európai kutatásfejlesztési-innovációs központtá fejlődés, továbbá saját gyártású félkész termékek kifejlesztése és gyártása, a Hi-Lex csoport ellátasa ezekkel, kiváltva a tengeren túli importot. A Hi-Lex Corporation 1946 óta működik, a világ legnagyobb autóipari vezérlőkábel-, és második legnagyobb ablakemelő szerelvény beszállítójaként 12 országban, 39 gyáregységgel közel 14 ezer embert foglalkoztat. A Hi-Lex Hungary Kft-t 2006 augusztusában alapították. A nyugat-nógrádi város ipari parkjában 2007 februárjában felépült 6000 négyzetméter alapterületű üzemet 2013 januárjára 9000 négyzetméteresre bővítették. A gyár jelenleg 350 embert foglalkoztat, ezzel a régió egyik meghatározó munkaadója. A tavalyi üzleti évben a társaság árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot. Ez az összeg egy évvel korábban 8,3 milliárd forint volt, ezen belül az export értékesítés 9 milliárd, illetve 7,4 milliárd forintot tett ki. A cég termékei a kézi és automata váltókábel, kézifék kábel, kuplung kábel, az első és hátsó ablakemelő szerelvény, főbb vevői a Ford, az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. az európai Toyota és Renault gyárak, valamint a Nissan, a BMW és az Audi is.

Nigériában dolgozik a világ legmókásabb közlekedési rendőre

2017.03.19.
Warden Umar Abubakar Nigéria egyik legismertebb közlekedési rendőre, arról nevezetes, hogy Michael Jacksont idéző mozdulatokkal irányítja a forgalmat Maiduguri városában, ott, ahol a Boko Haram militáns csoport elleni harcok is folynak.   If Michael Jackson was a traffic warden This Nigerian traffic warden is a BIG Michael Jackson fan. Közzétette: BBC News – 2017. március 18.   Az MJ Traffic becenevű rendőr azt állítja, azért szereti szórakoztatni a közlekedőket, mert így eltereli a figyelmüket az országban dúló krízishelyzetről. Kedvenc száma a pop királyától egyébként a Billy Jean és a Dangerous.
Címkék: 

Baleset a repülőtérre vezető úton

2017.03.19.
A főváros felé vezető oldalt a helyszínelés idejére lezárták a rendőrök. A térképes tájékoztatás szerint a lezárás a XVIII. kerületben a Ferihegyi repülőtérre vezető út és az Üllői út csomópontját érinti. A negyed 7körül, a benzinkút magasságában történt balesetben egy személygépkocsi felborult és több embert megsérült. 
Címkék: 

Autólopás! NAS-068 Renault Megane kombi

2017.03.18.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám:  NAS-068 -Gyártmány:  Renault -Típus:  Megane Z -Kivitel:  Kombi -Gyártási év:  2014 -Motorszám:  K4MR858D140782 -Alvázszám:  VF1KZM40252211064 -Szín:  fehér -Lopás időpontja:  2017 március 17 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  XI. -Utca, házszám:  Nándorfejérvár köz 1. -Megjegyzés:  Hátsó szélvédőn kék színű matrica: NUTRICIA Early Life Nutrition

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója