Michelisz: versenyautóból a szülészetre

2018.05.02.
„Megérkezett közénk Michelisz Emma Panna! Anyuka és a pici is jól van, elmondhatatlanul boldogok vagyunk!” – írta a Facebook-oldalán szerda délelőtt Michelisz Norbert. A versenyző fotót is posztolt:

Új hét, új dugók a gyorsforgalmikon

2018.05.02.
A 10-es főúton, Pilisvörösváron két személygépkocsi és egy kamion ütközött össze. A 21-es kilométernél már két sáv járható, de kisebb torlódás még érzékelhető – írta az Útinform. Az M1-es autópályán a főváros felé a 28-as kilométernél, Herceghalomnál a munkavégzés mögött több kilométeren torlódnak a járművek. Az M2-es autóút bővítési munkálatai miatt Dunakeszi térségében, a 17-es és a 22-es kilométer között, illetve Gödnél, a 29-es és a 27-es kilométer között lezárták a főváros felé vezető oldalt. A forgalmat mindkét helyen a Vác felé vezető oldalra terelik át, ahol irányonként egy-egy sáv járható. Ott, és az alternatív kerülőutakon is jelentősen torlódik a forgalom.
Címkék: 

Megérkezett az új Cayenne E-Hybrid

2018.05.02.
Nyilvánosságra hozta a Porsche az új Cayenne E-Hybrid főbb parmétereit. A háromliteres, V6-os, turbós erőforrás önmagában 340 lóerős. Ehhez csatlakozik egy 136 lóerős elektromotor. Így együtt a rendszerteljesítmény 462 lóerő. A 700 Nm-es nyomaték induláskor azonnal rendelkezésre áll. Ezzel a Cayenne plug-in hybrid 5 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 253 km/h. A gyár ígérete szerint a kocsi 135 kilométeres maximális tempóra képes tisztán elektromos üzemben, visszafogott vezetéssel pedig 44 kilométer tehető meg úgy, hogy a benzinmotor be sem kapcsol.

Hosszú hétvége: aggasztó baleseti összesítő

2018.05.02.
Az elmúlt 120 órában a rendőrök 263 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 9 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 10 személy vesztette életét, 75 súlyos és 179 könnyű sérüléssel végződött – olvasható a police.hu összesítésében. Az egyik baleset a sok közül. Tűzoltók, rendőrök és mentők dolgoznak egy összeroncsolódott személyautó mellett az Üllői út és a ferihegyi gyorsforgalmi út találkozásánál 2018. április 30-án. Az autó oszlopnak hajtott, a járművet vezető idős férfi a helyszínen meghalt. MTI Fotó: Mihádák Zoltán A szolgálatot ellátó állomány összesen 72 személyt ittas vezetés gyanúja miatt személyt állítottak elő.

Győzelem a Ford célja a „szuper szezonban”

2018.05.02.
“A Szuper Szezon nagyon komoly kihívást jelent, hiszen ebben az évadban két Le Mans 24 órás futamon is helyt kell állni, és a hosszú szériában mindvégig összpontosítanunk kell. Az idén nyáron újra négy Ford GT versenygéppel állunk rajthoz Le Mans-ban, ahol a célunk az, hogy győzzünk, méghozzá mindkét alkalommal. A WEC-ben és az IMSA-ban is egyaránt a bajnoki cím a cél.” - összegzett Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsport globális igazgatója. A Ford kemény küzdelemre számít a Ferrari, a BMW, az Aston Martin és a Porsche gépei ellen a WEC Szuper Szezonban, ráadásul a Le Mans-i futamon a Corvette is rész vesz majd. A Ford ugyanakkor kiváló pilótákat tudhat a soraiban. A német Stefan Mücke és a francia Olivier Pla a 66-os rajtszámú GT-t, a brit Andy Priaulx és Harry Tincknell pedig a 67-es rajtszámú autót vezetik majd. Spa-ban és Le Mans-ban a 66-os számú autó legénységét az amerikai Billy Johnson is erősíti, a 67-es rajtszámú GT pilótáihoz pedig az Indycar szupersztárja, a brazil Tony Kanaan csatlakozik. A Spa 6 órás futam mezőnye május 5-én, szombaton 13:30 órakor rajtol el.

Nézők közé hajtott egy autó az ásotthalmi roncsderbin

2018.05.01.
A balesetet okozó autó délután fél négy előtt átrepült egy homokbuckán egy nézőkkel teli kanyarban - írta a hírportál. Információik szerint a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit, a helyszínelés miatt a versenyt félbeszakították. MTI Fotó: delmagyar.hu

A dízelkorszak tündöklése és...? 1. rész

2018.05.01.
Kezdjük mindjárt a sorozat indokoltságával! Sokan töprengenek és találgatnak, vajon mi lesz a dízelmotoros autónkkal, hiszen sorra jelentik be a gyárak, hogy leállnak a gyártással, „dízelügyek” keletkeznek és szűnnek meg, valamint különféle jóslatok keringenek a közép- és hosszútávú jövőre nézve. Mindeközben rengeteg a dízel autó, amelyek átalakítása gazdaságilag nem indokolt, cseréjükre szintén nincs pénz. Többféle vélemény forog a köztudatban arról, hogy a dízelüzemű járműveknek van-e továbbra is létjogosultsága, vagy sem. Én már összeesküvés elméletet is hallottam, mely szerint az elektromos autólobbi gerjeszti a dízel körüli felszültséget. Annak ellenére, hogy mindenkinek megvan a véleménye, azt is tapasztalom, hogy a dízelüzemű járművekről csak annyit tudnak, hogy kevesebbet fogyasztanak, mint benzinesek. De hogy honnan indult a történet, hogyan terjedt el, hogyan fejlődött és hová tart a dízeltechnika, csak kevesen néznek utána. Mi most megpróbáljuk. A dízelmotor feltalálása Első benzinmotorok már 16 éve ketyegtek, amikor 1892-93-ban egy német gépészmérnök, bizonyos Rudolf Diesel feltalálta a szikragyújtás nélküli belső égésű motort. Érdemes elolvasni az interneten a feltaláló életét, érdekességképpen csak annyit árulok el, hogy bár találmánya világraszóló volt és meg is gazdagodott belőle, pénzét hamar elveszítette, mert találmánya nem volt védett. Később halála is furcsa volt, egy éjszakai hajójáratról tűnt el, később csak a holttestét találták meg a tengerben. Nevét minden esetre örökre beírta a történelembe, mert az általa leírt alapelveknek megfelelően a mai napig gyártják a dízelmotorokat. A gázolaj A dízelmotor nem képes akármivel üzemelni. Benzin nem jó hozzá, mert az szikra nélkül nem gyullad meg. A gázolaj – bár azonos tőről fakad, csak rokona a benzinnek. A különbség titka az előállítás folyamatában keresendő. Azt mindenki tudja, hogy a benzint és a gázolajat is kőolajból gyártják. Az olajkutakból a felszínre hozott kőolajat legtöbbször a kitermelés közelében előkezelik. Szétválasztják a gáznemű összetevőket, eltávolítják a vizet és a savakat. Csak ezután szállítják (csővezetéken, hajón, vasúton) a finomítóba. A kőolajfinomítóban a fő attrakció a desztillálás. A művelet során a különböző forráspontú összetevők kiválaszthatók a nyersolajból. A folyamat során a kinyert anyagok után maradó alapanyag folyton nevet változtat, előbb redukált kőolaj, később pakura, végül gudron névre hallgat. A benzinmotorok tehát idősebbek a dízelmotoroknál, ezért benzinre előbb volt szükség, mint gázolajra. Igen ám, de a kőolajfinomítás során a gázolaj(ok) előbb jönnek létre, mint a benzin, ezért nem teljesen alaptalanul azt terjedt el a köztudatban, hogy a gázolaj a benzingyártás mellékterméke. Fontos azonban elkülönítenünk a két dolgot, ugyanis amikor Diesel feltalálta motorját, egyáltalán nem a gázolajat használta tüzelőanyagnak, hanem növényi olajokkal hajtotta. Tehát nem a nagy mennyiségben keletkező melléktermék hívta életre, hanem „szerencsére” a dízelmotor gázolajjal is üzemképes. Dízelmotoros személyautók A dízelmotor kezdetben úgy nevezett stabilmotorként szolgált. Ez azt jelenti, hogy folyamatos üzemben, egyenletes fordulatszámon járatva generátorokat hajtottak vele, vagyis áramtermelésre használták. A XX. század elején előbb a hajózásban, majd később, nem kevés magyar közreműködéssel a vasúti felhasználásban is megjelentek a dízelmotorok. Később a II. világháborúban a szovjetek tankaiban is megjelent a dízelmotor, elsősorban azért, mert a tűzveszélyesség a benzinmotoros tankoknál sokkal nagyobb volt, ráadásul a hatótávolság is nőtt a dízelek beépítésével. A múlt század első felében a dízelmotorok fejlesztése még korántsem vett akkora léptéket, mint amit az elmúlt egy-két évtizedben tapasztaltunk. Ezért történhetett úgy, hogy a teherfuvarozásban csak a század derekán terjedtek el a dízelmotorok, a személyautókban való megjelenésükre pedig még tovább kellett várni. Bár a 30-as években a Mercedes-Benz 260D névre hallgató típusában már dízelmotor volt, de egészen a 1975-ig kellett várni, mire a fejlesztők elkészültek egy gyors járású és könnyen felpörgő kivitellel, amelyet a Volkswagen Golf első szériájába építettek be. Hogy honnan indult a dízelkorszak, már tudjuk, hogy mi történt a dízelmotorokkal az évtizedek során és milyen jövő vár rájuk, az sorozatunk következő részeiből kiderül.  

Új híd épül a Dunán

2018.05.01.
A 10,5 millió eurós összköltséghez 8.864.729 euró támogatást hazánk adott, a fejlesztésből egy gyalogos kerékpáros híd épül, amely összeköti a Duna elterelésével zsáktelepüléssé vált három felvidéki települést Magyarországgal. A híd a teherbírását tekintve nehézjárműveket is elbír, tehát akár katasztrófahelyzetben is jó szolgálatot tehet. A medvei Duna híd 76 éve készült el, így a világháború óta nem épült Győr-Moson-Sopron megyében határhíd.
Címkék: 

Nagy Futam - Kétszázezer néző Budapest belvárosában

2018.05.01.
A program délelőtt az autó- és motorsport bemutatóval kezdődött az Erzsébet tér-Károly körút-Astoria-Ferenciek tere útvonalon kialakított "pályán", a sztárvendég pedig Max Verstappen, a Forma-1-es Red Bull istálló holland pilótája volt, aki egy 2015-ös F1-es versenyautót vezetett.      Max Verstappen - MTI Fotó: Balogh Zoltán A német túraautó-bajnokságot (DTM) a címvédő René Rast egy Audival, a korábbi F1-es versenyző német Timo Glock pedig egy BMW-vel képviselte, de tartott bemutatót Magyarország eddigi egyetlen Forma-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt is, aki egy Formula Renault típusú versenyautóval szórakoztatta a kilátogatókat.      Timo Glock, a német túraautó-bajnokságban (DTM) szereplő BMW csapat német pilótája a hatodik alkalommal megrendezett Nagy Futam versenyautós bemutatón a belvárosi Kossuth Lajos utcában 2018. május 1-jén. MTI Fotó: Balogh Zoltán Végigment a pályán a múlt hétvégén a Hungaroringen versenyző túraautó-világkupa (WTCR) mezőnyének néhány autója, valamint a ralisok, terepralisok, autókrosszosok, ralikrosszosok és gyorsasági kamionversenyzők is megmutatták magukat. Érdekesség, hogy a nézők az egyesült államokbeli NASCAR versenysorozat Magyarországon ritkán látható autóit is megtekinthették menet közben. A program délután légibemutatóval folytatódott, amelynek keretein belül Besenyei Péter műrepülő-világbajnok is repült a Duna Erzsébet híd és Lánchíd feletti szakaszán, ahol aztán vadászrepülőgépeket, utasszállítókat és helikoptereket is láthatott a közönség. A hatodik Nagy Futamon a korábbi eseményekhez hasonlóan ingyenes volt a nézők számára. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója