Két órán át törte a jeget a hajó Csongrádnál

2017.02.17.
- A hajó csütörtökön érkezett, péntek reggel két órába telt neki összetörni a kemény felszínt. A munkát sokan fényképezték, videózták - írta a delmagyar.hu. Egy drón is lebegett a folyó felett. – 1981–82-ben egy jégtörő hajón dolgoztam, Tápénál, akkor nem volt ilyen jég a Tiszán – mondta Torma Imre, a piroskavárosi általános iskola technikatanára. – A hetedik osztálynak épp most tanítom a gépeket. Amikor meghallottam, hogy törni fogják a jeget a kompnál, elhoztam őket. Ennél szemléletesebb példa nem kell.   Jó lenne, ha a jég minél kevesebb kárt okozva vonulna le, olvadna el. Kozák Péter igazgató úgy látta, felhívásuk – mindenki figyelje és erősítse meg a folyón lévő mólója rögzítését – nem mindenkihez jutott el. Csongrád térségében is láttak a vízügyesek jég által kimozdított úszóművet. A vízügyi igazgatóságnak csak arra van lehetősége, hogy felhívja a veszélyre a figyelmet, a kár a tulajdonost terheli. A Tiszának nem lehet benyújtani a számlát.

Független marad az Opel a PSA tulajdonában is

2017.02.17.
Kedden jelentették be, hogy az amerikai General Motors (GM) előrehaladott tárgyalásokat folytat a francia PSA konszernnel európai érdekeltsége, az Opel és brit leányvállalata, a Vauxhall Motors eladásáról. A német kormány illetékesei is megerősítették pénteken, hogy tárgyaltak a General Motors és a PSA képviselőivel a lehetséges akvizíció részleteiről, azonban részleteket nem közöltek. Arra a kérdésre, hogy garantált-e a németországi munkahelyek megmaradása, azt válaszolták, hogy az a szakszervezet és a menedzsment megegyezésén múlik. Angela Merkel német kancellár azt nyilatkozta péntek délután, hogy a német kormány minden politikailag lehetséges lépést megtesz majd annak érdekében, hogy az összes németországi autóipari állás és üzem megmaradjon. Az Opel munkavállalóit képviselő érdekvédelmi szervezetek pénteken azt mondták, hogy minden jövőbeni tárgyalás alapja a jelenleg érvényben lévő kollektív szerződés betartása lesz. A francia kormány részéről az ipari miniszter, Christophe Sirugue párizsi nyilatkozatában elmondta: már tárgyaltak a brit és német miniszterekkel, ezután pedig napi szinten egyeztetnek, hiszen az esetleges akvizíció mindhárom országot érinti. A francia ipari miniszter szerint még nem lehet tudni, a PSA tervei inkább lehetőséget vagy kockázatot jelentenek az érintettek számára.
Címkék: 

A General Motors nem akarja racionalizálni brit gyárait

2017.02.17.
A hét elején derült ki, hogy a General Motors előrehaladott tárgyalásokat folytat a francia PSA konszernnel európai érdekeltsége, az Opel/Vauxhall eladásáról. A GM tervei miatt megszólaltak a politikai vészcsengők Nagy-Britanniában és Németországban, mivel mindkét országban attól tartanak, hogy az ügylet révén sok munkahely kerülhet veszélybe. A Vauxhall a német Opel brit testvérmárkája, a brit autógyárak modelljei megegyeznek az Opelével, de a Vauxhallok többsége jobbkormányos változatban készül. A Peugeot-t, a Citroent és a prémiumkategóriás DS modellcsaládot gyártó PSA-csoport és a General Motors egyaránt mobilizálta vezetőit, hogy védjék meg a tervezett adásvételt a szakszervezetek bírálataitól, nehogy még azelőtt kútba essen a terv, hogy egyáltalán véglegesítették volna a feltételeket. Sem az amerikai, sem a francia autógyártó nem volt hajlandó közölni, hogy a tárgyalás alatt álló megállapodás alapján hány munkahelyet, gyárat, mennyi termelési kapacitást vagy milyen kutatás-fejlesztési tevékenységet építenének le. Greg Clark, aki tárgyalt Dan Ammann-nal, a GM elnökével, úgy fogalmazott, hogy konstruktív megbeszélést folytattak. Amman arról biztosította, a General Motorsnak az a szándéka, hogy brit leányvállalatának sikereire építsen, semmint racionalizálja azokat. A GM hozzávetőleg 38 ezer embert foglalkoztat Európában, közülük mintegy 19 ezer Németországban, 4500 pedig Nagy-Britanniában dolgozik. Kormányzati források közlése szerint a német kormány és a három érintett tartomány részéről Matthias Machnig, a német gazdasági minisztérium államtitkára fogja koordinálni az Opel átvételéről a General Motors, a szakszervezetek, a francia PSA-csoport és a francia állam között folyó tárgyalásokat.
Címkék: 

Fának csapódott az autó, meghalt a vezetője

2017.02.17.
Az elsődleges adatok szerint 2017. február 17-én 13 óra 50 perc körül Mikóháza és Pálháza között, a 3719-es számú úton egy szlovák felségjelzésű személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, majd fának csapódott. A 31 éves szlovák állampolgárságú sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette. Utasa pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.  

Renault Kangoo Electric

2017.02.17.
Galéria képek: 

A Harman a Samsunggal támad az okosjárművek piacán

2017.02.17.
Amíg az autórádió csupán egy tétel volt az extrák listáján tíz éve, ma már a fedélzeti elektronika a motor után a legfontosabb része az autóknak. A korszerű járművek folyamatos online kapcsolatban működnek, és az elektromos meghajtás megjelenésével várhatóan a vezérlés stratégiai fontosságú elem lesz. Nem csoda, hogy az infokommunikáció nagyágyúi, mint a Google vagy a Microsoft évek óta hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy meg tudjanak jelenni a járműgyártásban. Ebbe a sorba illeszkedik, hogy a mobiltelefonjairól ismert Samsung tavaly novemberben 8 milliárd dollárért megvásárolta az amerikai székhelyű Harman International Industries céget, és ezzel megváltotta a jegyét az autóiparba – mondta el lapunk kérdésére Karaszek Szabolcs, a Harman európai HR-vezetője. A Henry Ford-féle százéves automobil a szemünk láttára alakul át valami egészen más eszközzé: hálózatba kötött, tájékozódásához online kapcsolatot igénylő, önvezető berendezéssé. Ebbe a folyamatba kell belehelyezni és értékelni a Samsung akvizícióját. A koreai cég egyébként a gépkocsi akkumulátorok gyártásában is komoly szereplő, amely éppen Magyarországon építi meg legkorszerűbb gyárát, és ezen a réven stratégiai együttműködést alakított ki több vezető európai autógyártóval. Ez a kapcsolat lesz sokkal szélesebb körű a Harman felvásárlása után, hiszen az amerikai központú cég egyike a száz legnagyobb első körös, TIER 1-es autóipari beszállítónak a világon. Karaszek Szabolcs, a Haman európai HR-vezetője Ennek a cégcsoportnak jelentős érdekeltségei vannak Magyarországon is: a Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. 1995 óta van jelen Székesfehérváron, ahol folyamatosan bővíti tevékenységét, gyártókapacitásait. A társaság megalakítása óta elektroakusztikai komponensek, és késztermékek gyártásával foglalkozik. Akusztikai üzletágában az autóipar számára hangszórókat, hangszóró rendszereket és mikrofonokat gyárt, vevőik között ott van a győri Audi, de világszerte megrendelői között szerepel a BMW, a Mercedes, a Porsche, a Ferrari, a Mini, a Rolls-Royce, a Land Rover, a Jaguar, a Lexus, a Toyota, a Volvo és a Ford is, márkái között pedig a Harman/Kardon, JBL, Infinity és a Mark Levinson található. Karaszek Szabolcs elmondta, hogy a cég árbevétel tekintetében az országban a 35-ik, Fejér megyében a Spar után a második. A járműiparban a legnagyobb foglalkoztatók között vannak, csaknem háromezer alkalmazottjuk van Székesfehérváron, Pécsett és Budapesten összesen öt telephelyen.   A további fejlődés feltétele a megfelelő képzettségű és létszámú munkaerő jelenléte. Ugyanakkor a munkaerő kínálat korlátozott, a cégek versengenek a munkavállalókért mérnököktől a szakmunkásokig és a szerelősori munkásokig. A béremelés korlátját a jövedelmezőség jelenti, ezért a cégeknek más eszközökkel kell elérniük, hogy a munkavállalók őket válasszák, és maradjanak is hosszú távon – mondta a HR-vezető. Ehhez vonzó munkakörnyezetet, érdekes feladatokat és rugalmas foglalkoztatási formákat kell biztosítani. Különösen igaz ez a legfiatalabbakra, akik most tűnnek fel a munkaerőpiacon, és akik számára magától értetődő a folyamatos online jelenlét, az emberek korlátlan összekapcsolhatósága. Az ebben rejlő lehetőségek kiaknázásával meg lehet fogni a Z generáció tagjait is, ellenkező esetben a világpiac béreivel kellene versenyeznünk – vélekedett Karaszek Szabolcs. Jámbor Gyula

Renault Zoe 2017

2017.02.17.
Galéria képek: 

Miskolcon elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát

2017.02.17.
Koczák Szilvia közölte: Kriza Ákos, Miskolc polgármester ezért egyebek mellett arra kéri a miskolciakat, hogy lehetőleg ne használjanak személyautókat, főleg dízelüzeműeket, utazzanak inkább autóbusszal, villamossal, és ha lehetséges, mérsékeljék a szén-, fa- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát. A tájékoztatási fokozat tilos a nyílt téri égetés. Ennek betartatására és fokozott ellenőrzésére a polgármester felhívta a miskolci önkormányzati rendészet figyelmét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint legkorábban vasárnap várható a levegőminőség javulása.

Saját színpadot kapott a BMW Welt-ben az új 5-ös sorozat

2017.02.17.
A BMW 5-ös sorozat hetedik modellgenerációja világszerte múlt szombaton, február 11-én érkezett meg a márkakereskedésekbe, a felső-középkategóriájú üzleti limuzinok legfejlettebb, legkifinomultabb és legintelligensebb képviselőjének két példánya pedig ezzel egy időben a bajor gyártó élményközpontjába is begurult. A BMW Welt az új 5-ös BMW piaci debütálását egy egészen egyedülálló kiállítással ünnepli, amely a komplexumba látogatók számára nem csupán a modell testközeli megismerésének lehetőségét teremti meg, de interaktív megoldásainak köszönhetően átfogó premier-élményt is nyújt. Az exkluzív színpadon a rajongók a BMW Films legújabb, „The Escape” című alkotását is megtekinthetik, az óriáskivetítő szomszédságában pedig a filmben használt modell és számos felvételi kellék is kézzel fogható. A „The Escape” rövidfilmről A BMW Films legújabb alkotásában az új BMW 5-ös limuziné a főszerep, a volán mögött dolgozó profi sofőr szerepét pedig ezúttal is Hollywood egyik legsikeresebb művésze, a nyolc részből álló „The Hire” rövidfilm-sorozat sztárja, Clive Owen vállalta el. A „The Escape” lélegzetelállító akciójeleneteiben Dakota Fanning is feltűnik. A BMW Welt exkluzív színpadán a filmben szereplő 5-ös BMW egészen február 25-ig tekinthető meg, miközben számos egyedi filmes kellék az alkotás készítésének hátterébe enged betekintést – nem csupán a mozirajongók számára. A bajor gyártó a „The Escape” című alkotást a nyolc részből álló „The Hire” rövidfilm-sorozat tizenötödik évfordulója alkalmából készítette el: a nyolc epizód két évadra bontva, 2001-ben és 2002-ben debütált az interneten, világhírű hollywoodi szupersztárokkal a kamera mindkét oldalán. Clive Owen mellett feltűnt a vásznon többek között Forest Whitaker, Mickey Rourke, Madonna, Gary Oldman és James Brown is, az alkotásokat pedig olyan legendás rendezők jegyezték, mint Guy Ritchie, Ang Lee, David Fincher és Ridley Scott. Közreműködésüknek nem kis szerepe volt abban, hogy a BMW „The Hire” rövidfilm-sorozata a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválokra is eljutott: az alkotás a Cannes-i „titánoroszlán” mellett számos nívós kreatív elismerést elnyert. Színpadon az új BMW 5-ös sorozat A vérpezsdítő sportosság, az előkelő elegancia és a lehengerlő egyéniség jegyében megszületett új BMW 5-ös sorozat 2017 februárjában ünnepli piaci világpremierjét, a hetedik modellgeneráció osztatlan népszerűségéről pedig a vezetés élményének csúcstechnológiás járműtechnológiai innovációkkal megspékelt egysége gondoskodik. Az új 5-ös BMW az autóipar legfejlettebb járműkapcsolati megoldásaival és vezetést támogató rendszereivel állít fel abszolút mércét, amely a hétköznapokban minden korábbinál átfogóbb támogatásáról biztosítja a bajor gyártó ügyfelét. A vadonatúj prémium modell egyedülálló, dinamikus karaktere a BMW Welt exkluzív kiállításán is visszaköszön. Február hajnalától a BMW Welt látogatói három hatalmas érintőképernyő segítségével élhetik át a BMW 5-ös sorozat hetedik modellgenerációjának legfőbb innovációit, a látványos multimédia-eszközök a vadonatúj járművezérlési- és kijelző-koncepciókat, a BMW Connected szolgáltatás-palettájának lehetőségeit és a vezetést támogató rendszerek megoldásait is bemutatják. A rajongók mindezek mellett az új BMW 5-ös sorozat opcionális extrafelszereltségi listáján megtalálható Ambient Air légfrissítő csomagot is kipróbálhatják, amely gombnyomásra nyolc különféle illattal tölti meg a világ legsikeresebb üzleti limuzinjának utasterét. A kellemesen nyugodt, pihentető atmoszférát a kiegészítő hangulatvilágítás teremti meg, amely az új BMW 5-ös sorozat előkelő eleganciáját és luxusszínvonalú kényelmét nyomatékosítja. A BMW Welt-ben felállított színpadon a látogatók egy hatalmas „5” emblémán próbálhatják ki az új 5-ös BMW kiegészítő hangulatvilágításának alternatíváit. A BMW 5-ös sorozat hetedik modellgenerációja 2016 végéig világszerte mintegy 7,9 millió darab 5-ös BMW talált gazdára, amellyel a felső-középkategóriájú üzleti limuzin a bajor gyártó egyik központi modellsorozatának számít. Csak a hatodik modellgenerációból több mint 2,1 millió példány kelt el, így a BMW 5-ös sorozat a prémium felső-középkategória abszolút etalonjává érett. Az új, hetedik modellgeneráció célja, hogy lenyűgöző járműtechnológiai innovációival az elkövetkező években is fenntartsa a modellsorozat eme tekintélyes pozícióját. A BMW Connected szolgáltatás-palettáján olyan egyedülálló megoldások sorakoznak, mint az intelligens hangvezérlés, a BMW Gesztusvezérlés, a 70 százalékkal nagyobb kijelző-felületet kínáló BMW Head-Up kijelző, az On-Street Parking Information felszíni parkolóhely-kereső szolgáltatás és a Remote 3D View funkció. A színpadra gurított új BMW 5-ös limuzin 2017-ben mindvégig megtekinthető lesz a BMW Welt-ben, a „The Escape” rövidfilm exkluzív kiállítása pedig egészen február végéig várja a látogatókat. A bajor gyártó élményközpontjának járműátadó csarnokában február 14-én ráadásul már át is adták az első új 5-ös BMW-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója