Megindító levél a Toyota elnökétől

2017.12.09.
A világ vezető környezetbarát hibrid prémium márkájaként ismert Lexust is jegyző Toyota azt vallja, hogy a mobilitás nem csupán autós fogalom, sokkal inkább a kihívások legyőzését és az álmok valóra váltását jelenti. A “Vágj bele a lehetetlenbe” kampány ezeket az értékeket helyezi a középpontba, rávilágítva a vállalat egyik legfőbb törekvésére, amely szerint a mozgás szabadsága mindenkinek jár. Az egyre gyorsuló technológiai és környezetvédelmi fejlesztések korában e kezdeményezés érzékletesen fejezi ki a Toyota elköteleződését egy olyan befogadó és fenntartható társadalom megteremtése iránt, amelyben mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a lehetetlen határait feszegesse. Az autógyártó szemléletét az alábbi linken látható hangulatos videó kiválóan érzékelteti: https://www.youtube.com/watch?v=BaTiY6R3c0g Alább pedig az a megindító és egyben inspiráló levél olvasható, amelyet a Toyota elnöke, Akio Toyoda a világszerte dolgozó mintegy 360.000 Toyota alkalmazottnak küldött el a kezdeményezés kapcsán. „Kedves csapattagok! A mai nap nagyon fontos nap a Toyota történetében, hiszen most indul útjára első, globális szintű vállalati kezdeményezésünk: a ’Vágj bele a lehetetlenbe!’ kampány. Nem mindennap ragadok tollat, hogy levelet írjak a világ minden tájára a Toyota csapat tagjainak, most mégis megteszem, mert a ’Vágj bele a lehetetlenbe!’ projekt sokkal több, mint egy néhány bölcs gondolattal megtoldott kommunikációs kampány. Mi komolyan gondoljuk, hogy a mozgás szabadsága mindenkinek jár, és a „Mobilitást mindenkinek!” erről szól. Mostanában sokat hallani arról, hogy az autóipar a drámai változások korszakát éli. Sokfelé olvasni a sajtóban, hogy az elkövetkező 10-15 évben az ágazat több változáson megy majd keresztül, mint az előző száz esztendőben összesen. Nos, ez így van. Hogy pontos legyek, valójában a technológia az, ami döbbenetesen szédítő ütemben változik; őszintén szólva sokkal gyorsabban, mint ahogyan azt sokan – magamat is beleértve – vártuk. Jelenlegi versenytársaink már nem autókat gyártanak, hanem technológiát. Az új határterületeket az önvezető járművek, az alternatív hajtásláncok, a mobilitás mint szolgáltatás és a robotika jelentik, és a verseny kiélezett. A Toyota optimista vállalat. A változás számunkra lehetőség: esély arra, hogy új távlatokat nyissunk vásárlóink számára, és hogy vállalatként egy újfajta fejlődés útjára léphessünk. Az autóiparban a továbblépéshez le kell bontani a múlt sémáit. Az ilyen lehetőségek miatt szeretem a munkámat.  A Toyota története a folyamatos kihívásokról és az azokra adott válaszokról szól. Arról, hogy az innováció és a szenvedély által a lehetetlen is lehetségessé válik. Küldetésünk – hogy autókat gyártsunk, valamint hogy jobbá tegyük a társadalmat – mit sem változott. Az általam 2011-ben ismertetett jövőkép szerint az a feladatunk, hogy utat mutassunk a mobilitás távlatai felé.  Egyre inkább egyértelművé válik számomra, hogy a cél eléréséhez szakítanunk kell a konvencionális jármű fogalmával, és a mobilitás olyan új formáit kell feltárnunk és megteremtenünk, amelyek áttörnek a jelen korlátain, és megoldást jelentenek a holnap problémáira.  Mindezek mellett azokon az akadályokon is túl kell lendülnünk, amelyeket saját magunknak állítunk fel. Úgy gondolom, hogy mindenki életében előfordult már, hogy egy ponton feladta, mert úgy érezte, az akadályok leküzdése meghaladja a képességeit. Ez a határvonal az én fejemben is létezett.  Ezt a leküzdhetetlennek tűnő határvonalat a ’Toyoda’ név jelentette számomra, hiszen (különösen Japánban) az emberek előítéletekkel és elvárásokkal fordultak felém.  Olyanok is akadtak köztük, akik megpróbálták meghatározni, hogy mit szabad tennem és mit nem, milyen ember legyek vagy milyen ne legyek. Talán azt gondolják, hogy ez nem is olyan nagy próbatétel, ám számomra hatalmas teher volt, amit mindenáron le akartam dobni magamról, hogy az emberek végre ne a Toyoda név örökösét lássák, hanem azt az egyént, aki igazán vagyok. És a sport segített. Az iskolában elkezdtem komolyabban jégkorongozni. A pályán egy voltam a többi játékos között, csupán egy személy. Megváltozott a gondolkodásmódom, az életem és a többiekhez való viszonyom is. Mióta 2015-ben a Toyota együttműködő partnere lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, illetve a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak, számos sportolóval és támogatóval volt szerencsém megismerkedni. Az a találkozás, amikor egy sportoló személyesen köszönte meg az új mobilitási megoldásokba fektetett munkánkat, különösen megindító volt számomra. Autóbalesetét követően tele volt negatív asszociációkkal az autóiparral kapcsolatban, ám jelenleg nagyra értékeli, hogy a Toyota 1olyan járműveket fejleszt, amelyek mindenki számára, így a paralimpikonok számára is újraértelmezik a mozgás fogalmát’. Ezek a szavak megerősítették bennem az elköteleződést az iránt, hogy ’A mozgás szabadsága mindenkinek jár!’, és megváltoztatták a ’vezetés élvezetéről’, valamint az ’automatizált vezetésről’ felépített elképzelésemet. Amikor autóvezetésről beszéltem, mindig a ’mozgás lehetőségének az öröme’ járt a fejemben. A paralimpiai mozgalommal való találkozásom azonban elgondolkodtatott, hogy vajon eléggé komolyan gondoltam-e azt, hogy ez valóban ’mindenkire’ vonatkozik. A sportolóval történt beszélgetésem újra megerősítette bennem ezt az elképzelést. Most már őszintén, lelkiismeretfurdalás nélkül állíthatom, hogy ’a mozgás szabadságát mindenkihez szeretném eljuttatni’. Meg vagyok győződve arról, hogy a mobilitás jóval több, mint az autózás önmagában. Sokkal inkább jelenti a kihívások leküzdését és az álmok beteljesítését. Számomra a ’mozgás’ nem csupán a fizikai aktivitás, hanem mások lelkének megérintése, érzelmi megmozgatása. Biztos vagyok abban, hogy a Toyota képes arra, hogy egyre kiválóbb mobilitási megoldásokat fejlesszen, és hogy egy mindenki számára jobb társadalom megteremtése által megérintse az emberek lelkét. Egy másik dolog, amit a paralimpikonoktól tanultam, az a pozitív gondolkodás, az erő és a kedvesség. Úgy éreztem, hogy ezek a sportolók olyan harcosok, akik megváltozott vagy átlagostól eltérő képességeiket pozitív személyiségjegyként fogják fel, és folyamatosan feszegetik a saját határaikat. A Toyota tagjaiként mindannyiunk munkája során adódnak olyan dolgok, amelyeket megtehetünk és amelyeket meg kell tennünk.  Emellett olyan feladataink is vannak, amelyeket egyénként, erőnkből és személyiségünkből fakadóan csakis mi tehetünk meg. Mindannyiukat arra kérem, hogy gondolkodjanak el azon, miként tehetik jobbá a társadalmat azáltal, hogy mindig önmaguk maradnak. Őszintén remélem, hogy az olimpiai játékokkal és a paralimpiai játékokkal létrejött partneri viszony mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy nekivágjunk lehetetlennek tűnő céljainknak, és túljussunk a korlátainkon. VÁGJUNK HÁT BELE KÖZÖSEN A LEHETETLENBE! Akio Toyoda”

A SEAT is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához

2017.12.09.
Tizennegyedik alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat az országos karácsonyi adománygyűjtő "Cipősdoboz" akcióját az adventi időszakban, amelynek keretében idén országszerte kétszáz gyűjtőponton várják december 20-ig a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat. Az idei gyűjtéshez a SEAT márkakereskedői hálózata is csatlakozott, így az adományozók a spanyol márka segítségével is eljuttathatják a nehéz helyzetű gyermekeknek készített ajándékaikat a Szeretetszolgálathoz. Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az akció decemberi 1-i, budapesti megnyitóján arról tájékoztatott, hogy elsősorban a játékok, könyvek mellett nem törékeny holmikat és nem romlandó édességeket várnak. A doboz alját és a tetejét külön kell becsomagolni, és fel kell tüntetni, hogy milyen nemű és korú gyermeknek szánják az ajándékot. Aki nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti az akciót. Az ügyvezető felidézte, hogy az adománygyűjtés 2004-es elindulásakor csupán egy gyűjtőponton várták az ajándékokat, amelyekből az első évben ötezer darabot sikerült összegyűjteni. Idén már mintegy ezer önkéntes segíti a szervezet háromezer dolgozóját, akik kétszáz helyszínen várják a gyerekeknek szánt, kor és nem szerint felcímkézett cipős dobozokat, amelyekből tavaly negyvenegyezer-százhetven darabot sikerült összegyűjteni. "Már évek óta kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy karácsony közeledtével a magunk lehetőségeihez mérten segítsünk a környezetünkben élőknek. Éppen ezért szívesen csatlakoztunk idén először a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez, s bízunk benne, hogy a kereskedői hálózat által hozzájárulhatunk ahhoz, hogy további gyerekek jussanak karácsonyi ajándékhoz" - mondta el Molnár Judit, a Ring-Autó Kft. értékesítési vezetője. A SEAT márkakereskedői hálózat december 1-20 között gyűjti a dobozokat az alábbi értékesítési pontokon:   Cégnév Cím Alisca Autócentrum Kft 7100 Szekszárd Bátaszéki u. 130-132 Brill Kft 6000 Kecskemét Halasi út 32. Platán Autóház Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60 Ring-Autó Kft 8200 Veszprém Észak-keleti útgyűrű 18. Spirit Autó Kft 7400 Kaposvár Árpád u 37-39 Szabó Autójavító Kft 1165 Budapest Újszász út 45/B Walter Autó Kft 9400 Sopron Pozsonyi út 57-63    

2020-ban érkezik az első elektromos Skoda

2017.12.09.
A Skoda bejelentette, hogy 2020-ban indul Mlada Boleslavban az első tisztán elektromos autójának a gyártása, de elektromos komponenseket már 2019-től fognak itt készíteni konnektoros hibrid járművek számára. Az első villanymotoros Skoda a konnektoros hibrid Superb lesz, amit a Kodiaq hasonló változata követ majd. Mindkét típusban a Volkswagen konszern bevált hajtáslánca lesz megtalálható, az, ami a Passat GTE-ben és a Golf GTE-ben is dolgozik. Ebben az 1,4 literes TSI motornak egy 115 lóerős villanymotor segít be, a rendszer összteljesítménye eléri a 215 lóerőt. Mindkét kocsi képes lesz zéró emisszióval, tisztán elektromotorral közlekedni korlátozott hatótávval. Az első olyan Skoda autó, amiben csak villanymotor felel majd a hajtásért, 2020-ban érkezik. Ezt a kocsit az idei Sanghaji Autószalonon leleplezett, összkerék-hajtású Vision E tanulmányautó vetítette előre. A szériaérett verzió a harmadik autó lesz a Volkswagen-konszern portfóliójában az I.D. és egy Audi után, ami az elektromos autók számára kifejlesztett, moduláris MEB platformra épül. Várhatóan a kupé SUV ruhába öltöztetett cseh villanyautó lesz a valaha készített legdrágább és legerősebb Skoda, a teljesítménye állítólag megközelíti majd a 300 lóerőt. Később egy elérhetőbb árú, kisebb teljesítményű elektromos Skoda is érkezik majd, praktikus ötajtós karosszériával, a Volkswagen I.D. technikájával, a pletykák szerint Felicia névvel. 2025-ig egy kisebb elektromos szabadidő-autót és egy izgalmas sportautót is bemutat a Skoda elektromos hajtáslánccal, utóbbi a 110R szellemi örököse lehet.
Címkék: 

Ford: merre tartanak a fogyasztók és a vállalatok ebben a bizonytalan és izgalmas korban?

2017.12.09.
Hogy közelebb kerülhessen a fogyasztók által leírt valósághoz, a Looking Further with Ford 2018 (Tekintsünk előre a Forddal 2018)a Ford trendfigyelő tanulmánya nem csupán a világot kettéválasztó problémákat vizsgálja, hanem az olyan, ezekből eredő megoldási mechanizmusokat is, mint az együttérzés, a bűntudat vagy a fokozott aktivista tevékenység. A hatodik éves jelentés szerint globálisan a felnőttek 76 százaléka állítja azt, hogy a tetteik pozitív irányba befolyásolhatják a változásokat. „Semmi kétség, izgalmas időket élünk,” nyilatkozta Sheryl Connelly, a Ford globális fogyasztói trendekkel és jövőkutatással foglalkozó munkatársa. „A világszintű prioritások átrendeződése, a féktelen politikai felfordulás és a társadalmi egyenlőtlenségek előtérbe kerülése sok, biztosnak hitt pontot érvénytelenné tett, és sokakat teljesen összezavart. Ám a zűrzavarból és az ellentmondásokból olyan újfajta energia és kreativitás látszik kinőni, amely nagyon lelkesítően hat az emberekre.” A Ford minden évben alaposan megvizsgálja a világot befolyásoló tendenciákat. Autógyártó és mobilitási vállalatként a Ford továbbra is elkötelezetten dolgozik a világ megváltoztatásán – mint ahogyan már száz éve. A 2018-as trendfigyelő tanulmány legfontosabb megállapításai: A felnőttek 68 százalékát rendkívüli módon nyomasztja a világban tapasztalható szenvedés, és 51 százalék bűntudatot érez amiatt, hogy nem tesz semmit azért, hogy javítson a világon. A felnőttek 81 százaléka azt állítja, hogy aggódik a szegények és gazdagok közötti szakadék növekedése miatt. A 18-29 év közötti felnőttek 52 százaléka vár a márkáktól politikai állásfoglalást. A felnőttek 73 százaléka gondolja úgy, hogy jobban oda kellene figyelnie az érzelmi szükségleteire, és 57 százalékuk állítja, hogy kevesebbet alszik éjszakánként, mint amennyire szüksége lenne. A felnőttek 39 százaléka azt mondja, nincsenek fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy személyes adatokat osszon meg a cégekkel, de 60 százalékuk tart attól, hogy személyes adataik nyilvánosan hozzáférhetővé válnak. A felnőttek 52 százaléka úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia többet árt majd, mint használ, ám 61 százalékuk hisz az önvezető járművek jövőjében. A jelen benyomásai alakítják a jövőtA Ford éves jelentése azért készült, hogy megérthessük, miként befolyásolják bizonyos trendek a fogyasztókat és a márkákat 2018-ban és azután. A 10 meghatározó, 2018-as trend a következő: 1.Ahol véget ér a józan ész: A politikától a popkultúráig globálisan jól látható, hogy a dolgok a fejük tetejére álltak. Ezekre a változásokra az emberek szélsőségesen eltérő módon reagálnak. Ahogy fokozódik a megosztottság, úgy szűkül a nyílt párbeszédek tere, és fokozódik a túlterheltség érzése. A fogyasztók szomjaznak valami újra, ami segít alkalmazkodni és megbirkózni ezzel az állapottal. 2.Az aktivisták ébredése: A megosztottság kirángatja a fogyasztókat a megelégedettségből. Mivel az emberek most a szükséges változásokról vitatkoznak, a sablonos bölcsességek és megszokott elvárások felett eljárt az idő. 3.Előtérben a különbségek: Az egyenlőtlenségek világszerte szembeszökőek. Aktivisták és vállalkozások kísérleteznek azzal, miként lehetne mindenki számára elérhetővé tenni a minőségi oktatást, növelni a hatékony foglalkoztatást, kiegyenlíteni a bérek közötti szakadékokat, és mindenki számára biztosítani az alapvető, megfelelő életszínvonalat és infrastruktúrát. 4.Együttérző lelkiismeret: A hírek mindenhová elérnek, így teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, milyen kihívásokkal szembesülnek világszerte a fogyasztók. Az emberek egyre inkább átgondolják társadalmi szerepeiket, és egyre jobban odafigyelnek elköteleződéseikre. 5.A tudat javítása: A fogyasztók és az állami intézmények egyaránt felismerték, hogy addig nem lehet egészséges a test, amíg a tudat nem egészséges. Ezért a szellemi jóllét olyan elsődleges témává vált, ami elől sem az egyén, sem a kormányok, sem a vállalatok nem térhetnek ki. 6.Kereskedelmi terápia: A legtöbb fogyasztó végtelenül vadássza az újat és a mást, olyan anyagi javakat és élményeket keresve, amelyek elhozzák számára a boldogságot. Az időmegtakarítást segítő szolgáltatások elterjedésével a fogyasztók végre megvásárolhatják azt is, amit eddig még soha: az időt. 7.Tehetetlen kiszolgáltatottság: Azt állítják, hogy aBig Data képes interpretálni a viselkedésünket, és ez elvileg a fogyasztók javát szolgálja. Ám a Big Data magában rejti a torzulás lehetőségét is. És amikor a személyes információt útjára bocsátjuk, a fogyasztó csupán reménykedhet, hogy a vállalatok felelősségteljesen használják azt. 8.Technológiai fordulópont: A virtuális valóság, a mesterséges intelligencia, az önvezető technológia már itt vannak, és napjaink részévé váltak. Az emberek világszerte azon tűnődnek, hogy az intelligens technológia ilyen mértékű rohama milyen hatással lesz a társadalomra, és vajon nem lehetséges-e, hogy a hatás sokkal pozitívabb lesz, mint ahogyan azt sok előrejelzés állítja? 9.Választás: Vajon még mindig a házasság és a szülővé válás jelenti a boldog élet zálogát? A párok manapság nagyon is másként gondolkodnak az elköteleződésről és a beteljesedésről; több a választási lehetőségük, és az előttük álló élet is hosszabb. 10.Nagy városok, nagy tervek: 2050-re várhatóan a világ lakosságának csaknem 75 százaléka városban lakik majd. Ahhoz, hogy a városokban rejlő lehető legtöbb lehetőséget kiaknázzuk, azaz hogy azokat olyan boldog és egészséges helyekként tartsuk fent, ahol szeretünk lakni, okosan kell megtervezni a közlekedést, a foglalkoztatást, a lakhatást, a kellemes környezetet, és azt az infrastruktúrát, amely megfelelően alkalmazkodik a robbanásszerűen növekvő népességhez. A jövő hulláma A Fordot már több mint 100 éve vezeti az a meggyőződés, hogy az emberi fejlődés lelke a mozgás szabadsága. Ma is ez táplálja azt a szándékot, hogy a Ford a világ legmegbízhatóbb mobilitási cégévé váljon. Ahhoz, hogy az egyre növekvő városok fenntarthatók legyenek, a társadalomnak foglalkoznia kell az olyan változókkal is, mint a közlekedés szükségessége, és meg kell értenie, hogyan alkalmazkodjon az ehhez hasonló szükségletekhez. Az éves trendfigyelő tanulmány az által segít előre jelezni, illetve irányítani ezeket a témákat, hogy biztosítja a fogyasztók aggályainak, félelmeinek, reményeinek, ambícióinak, valamint megoldási mechanizmusainak mélyebb megértését. A bizonytalanság és a türelmetlenség korában a Ford továbbra is olyan mobilitási megoldások létrehozására összpontosít, amelyeknek a változó időkben is van értelmük. A fogyasztók elvárásai folyamatosan változnak, így a Ford olyan okos járművek tervezésén és fejlesztésén dolgozik, amelyek megállják a helyüket az új terepen. „Mai, felgyorsult világunkban nincs időnk a könnyelmű, felszínes dolgokra, ezért a tartalmas, nagy hatású dolgokra összpontosítunk,” tette hozzá Connelly. „A Fordnál pontosan ezt a hangulatot tükrözi a munkánk, hiszen megállás nélkül azon dolgozunk, arra koncentrálunk, hogy olyan megbízható, mobilitást segítő megoldásokat állítsunk elő, amelyek jobbá teszik a fogyasztók életét.” Ha többet szeretne megtudni a Further with Ford 2018 trendfigyelő tanulmányáról, kérjük, látogasson el a www.fordtrends.com oldalra.  A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.  
Címkék: 

Honda Civic 2017. 1.0 Elegance Navi – Az álmok ereje

2017.12.09.
Majdnem négy éve írok az Autószektorra cikkeket, de eddig még nem volt szerencsém tesztautóhoz. Aztán egy szép napon szóltak a szerkesztőségből, hogy most itt a lehetőség, egy hétre hozzám vágnak egy új Honda Civic-et. Nem kérdés tehát, hogy ez lesz a legjobb autóteszt írásom eddig! Egy gyors kereséssel ellenőriztem, mit lehet tudni erről a kocsiról. Kicsit elszomorodtam az eredmény láttán, mert tavasz óta a kollégák összesen öt cikket írtak már erről az autóról. No, nem a Civic-ről általában, hanem pontosan erről az példányról. Egymás mellett az előző és az új generáció Képek: Rusznák Gábor Éppen ezért elhatároztam, hogy amellett, hogy persze leírom milyen vezetni, meg hogy néz ki, próbálok arra koncentrálni, hogy aki most vásárol magának új Civicet, az mire számíthat, amikor végre beleül, illetve hogyan működnek napjaink legkorszerűbb berendezései az új Hondában. A dizájn oltára A bekezdés címéből már kikövetkeztethető, hogy ha oltárról van szó, azon szokás valamit feláldozni. De kérem, a Civic mindig is erről szólt! Minden generációban volt valami érdekes, valami megdöbbentő, valami, ami odahúzta az emberek szemét az autóra és ott is tartotta sokáig. Hát igen, nagyon jól fest Ha az elhúzott vonalak, a kitüremkedő orr és farrész nem lenne elegendő, akkor az Orange Line színkombóval végképp magunkra húzhatjuk a járókelők tekintetét. Ezt már akkor éreztem, amikor a kocsi átvétele után lakott területen kellett araszolnom. A gyalogos a zebrán, a szemben jövő autók sofőrjei, mind-mind utána fordultak a kocsinak. És, hogy mit kellett beáldozni? Hát persze, hogy az olcsón javíthatóságot. A narancssárga dekorációk ugyanis nem fóliázott alkatrészek, hanem hús-vér színre fújt cuccok. Kellemes lesz az első koccanás utáni javítás, hiszen azonnal kétfajta festéket kell majd keverni, sokkal több maszkolás és a többi, szóval mindenképpen legyen CASCO-nk. Majdnem 500 litert pakolhatunk bele Aztán ott vannak a hátsó vészhárító kiálló sarkai, amelyek már néhány hónapnyi használat után le voltak verve. Hát kérem, valamit valamiért! Ha már külsőnél tartunk muszáj a kerekekről beszélni. A „donwsizing” jegyében a kerekeknek is valami szerényebb méretűnek kellene lennie, ezzel szemben ezen az autón 235/45R17-es abroncsok vannak. Néhány évvel ezelőtt egy tizenhét collos kerék már nagynak számított, viszont ilyen kasztni alatt még ez is kicsinek tűnik, igaz optikailag a kétszínű felnifény (na, megint valami, ami nem egyszínű) is növel valamennyit a keréktárcsán, aminek – ha már itt tartunk – valami baromi vagány dizájt adtak, imádtam! Beszállás A Honda elengedte az öncélú belső túlbonyolítás eszközét, és az új Civicben minden emberközeli lett. A kormányon lévő kapcsolók száma mondjuk a felsőkategóriában is megállná a helyét, de az érintőképernyővel sok kapcsolót és nyomógombot meg lehetett szüntetni, ami nagyon jól áll az autónak, pláne, hogy a képernyő elhelyezése zseniális lett: a már-már kényszerűen elfogadott, odabiggyesztett tablet helyett, egy remek ízléssel integrált kijelzőt kapunk. Tényleg minden azonnal kézre állt, az egyes kapcsolók helye szinte magától értetődő ebben az autóban. A leggyakrabban használt dolog azonban a váltókar. Én már régen nem vagyok híve a manuális váltóknak, úgyhogy igen kényes vagyok arra, ha kényelmetlen elérni, vagy mozgatni a váltókart. A Hondában kényelmesen rákönyökölhetünk a középső kartámaszra és finom csuklómozdulatokkal tologathatjuk a rudazat felénk eső végét. A rövid váltóutak után a fokozatok jó érzettel kapcsolhatók, nem darabos, mint egy BMW és nem is nyúlós, mint a pl. a Ford némely darabja. Downsizing a javából A tesztautónk motorja 988 köbcentis, háromhengeres feltöltött benzinmotor, röviden 1.0T. A japán mérnökök ebből úgy csiholtak ki 129 lóerőt, hogy aki nem néz a forgalmiba, vagy a motortérbe, nem mondja meg, hogy ez csak ekkora. A turbó észrevehetetlenül lép működésbe és annyira fürgévé teszi a kocsit, hogy nekem eszem ágában nem lenne az 1.5-ös motorral venni, pláne indokolatlan a Type-R kivitel. A Civic most tart a 10. generációnál, a motorok kisebbek és erősebbek, a kaszti egyre nagyobb lett Mármint ahhoz, amire szerintem ezt a kocsit kitalálták. A mindennapi városi furikázáshoz, a hétvégi kiruccanásokra vagy egy évben egyszer nyaralni menni az Adriára. Ezekben a feladatokban nincs semmi olyan, ami indokolttá tenné a nagyobb és erősebb motorokat. Persze, aki ezek közben is áttörő dinamikát akar például a Hegyalja úton felfelé, vagy teljes család plusz poggyászaik társaságában is veretni akar a német autópályán, az hamar rájön, hol van a vége a 200 Nm-nek. Tehát ezt a kompromisszumot az előző okfejtés mentén hajlandó lennék megkötni, hiszen cserébe kellőképpen alacsony fogyasztási adatokat várunk. Én nem vagyok egy ólomlábú sofőr, de nagy átlagban valamivel 8 liter alatt állt meg a fogyasztás, amit bármelyik kategóriatárs a Honda után csinál. A turbó miatt van: a teljesítményhez levegő kell és benzin, mégpedig sok. Egy hajnali reptér oda-vissza viszonylatban én is megcsináltam az 5.0 l/100 km-t a kijelzőn, de hát 60-80 között kocsikázva ez sem a csoda kategória. Pedig mindent bevetettek Egyik barátom mondta, amikor felnyitottuk a motorház fedelet, hogy „Hát igen, itt minden cső 2% fogyasztáscsökkenés.” És tényleg: olyan mintha a motortérben minden mindennel össze lenne kötve és valószínűleg úgy is van. Annyira sok tömlő és vezeték megy össze vissza a Civic elejében, hogy szerelő legyen a talpán, aki mindről megmondja, mire való. Természetesen egy takarékos kocsi elmaradhatatlan velejárója a Start-Stop rendszer. Nem kell tőle félni, hamar meg lehet szokni, mert átlagos kocsikázás közben, mire a kuplungpedállal megérintjük a taposólemezt, már jár is a motor. Amúgy meg kikapcsolható, ha nagyon zavar, sőt, ha erre igény van, a Civic menedzsmentje magától is OFF-ra rakja a rendszert. A rendszer egyébként nem csak a takarékosságban segít, jópofa, hogy véletlen lefulladás esetén is azonnal újraindít, ami nem is olyan ritka, hiszen a 3 henger alapjárati nyomatéka igen csekély. Aztán következzen a váltástámogató rendszer. A kocsi pontosan látja, hogy milyen viszonyok között és milyen vágyak közepette autózunk, ezért pontosan érzi, hogy itt már a következő sebességi fokozat is elég lesz a haladáshoz. A fő kijelző (mert nincsenek már analóg műszerek) bal felső sarkában kis nyilacskák adnak tanácsot, amelyek azonban valahogyan mindig túl korainak tűnnek. A Honda Civic 1.0 programja úgy látja jónak, ha sík úton 1.500-nál nem forog többet a motor. Gyorsításkor sem túl engedékeny, ha az ő tempójában váltunk, akkor öregurakat megszégyenítő nagypapa stílus lesz úrrá rajtunk. Nem tudom, ezt egy igazi „Hondás” hogyan fogadja majd. Motorfék, az nem volt Az igazi hyper-miler-ek, vagyis a fogyasztási rekorddöntögetők egyik legnagyobb fegyvere a motorfék. Rendes (üzemi) fék helyett csak visszagangolnak, és a motor tehetetlensége fékezi a kocsit. Az egyliteres Civic-ben erre ne nagyon számítsunk. Annyira kevés a három henger fékezőerője, hogy érzetre olyan, mintha üresben gurulnánk vele. Ez nem rossz tulajdonság, hiszen menet közben ezt az ellenállást is le kellene küzdeni, mégpedig üzemanyaggal. Fékezés Aki most cserélné le régi autóját egy Honda Civic-re, annak nagyon kellemes meglepetés lesz a fékrendszer. Érzékeny, mégis szuperül adagolható. Érzetre semmi késedelem, és a fékerő (ezeken a Michelin gumikon meg pláne) szinte a végtelenségig növelhető. Egyszóval kiváló. A Honda azonban nem csak akkor fékez, ha mi akarjuk. A vezetéstámogató rendszerekkel kiegészített sebességtartó automatikát használva a lábunk érintése nélkül is lassítani kezd az autó, ha azt érzi, hogy a kelleténél közelebb értünk az előttünk haladóhoz. Teszi mindezt valami olyan finom vezérléssel, mintha a miniszter sofőrje vinne mindeket. A sofőr által végrehajtott hirtelen fékezésre pedig természetesen azonnal bekapcsol a vészvillogó. Kézifék, a szó szoros értelmében, nincsen. A rögzítő fék elektromos és gombnyomásra működik. Remekül egészíti ki az BRAKE HOLD funkció, amely arra hivatott, hogy akaratunkon kívül ne guruljunk el semelyik irányban, ha már egyszer megálltunk. Természetesen ezt legjobban az emelkedőn való elinduláskor tudjuk kihasználni. Ha már elég előre vivő nyomatékot észlel az autó, egyszerűen megszünteti a fékhatást és mi a kívánt irányban, felfelé fogunk elindulni anélkül, hogy visszafelé akár csak egy millimétert is megtenne a kocsi. Az BRAKE HOLD nem a rögzítő féket működtetni, hanem az üzemi fékrendszer lép életbe, az ESP szivattyúból nyert nyomást felhasználva. Majdnem megadom az 5 csillagot a rendszerre, csak annyi bajom volt vele, hogy minden egyes indítás után újra aktiválni kellett, még a menüből sem tudtam beállítani, hogy a funkció mindig rendelkezésre álljon. Pro és kontra apróságok Mivel érintőképernyős a rendszer, minden indítás után le kell okézni, hogy csak akkor fogjuk használni, ha azt a körülmények megengedik. Ez minden ilyen rendszer esetén így van, de véleményem szerint sokan levon a korszerű technika használati élvezetéből. A fedélzeti számítógép már tényleg mindent tud, amit egy hétköznapi ember vár valamitől, amit számítógépnek neveznek. Van itt kérem, internet, digitális rádió, beépített navigáció. Ez utóbbi bár nagyon szuper, de aki Waze-hoz szokott, annak kicsit annak ellenére is elavult, hogy 2017-es kivitel. Pozitívum, hogy István Dani hangján adja az utasításokat, mégpedig válogatott kifejezésekkel. Mindjárt visszatérünk a Waze-problmémára, de ha már a hangutasításoknál tartunk muszáj megemlíteni, hogy akiknek teljesen új lenne például az elektromos rögzítő fék használata, annak a hangszórókon keresztül megnyugtató, mégis határozott női hang ad egyértelmű utasításokat, hogyan használjuk azt. Egy ilyen fedélzeti rendszer alapkövetelménye, hogy a legmesszebb menőkig együttműködjön a mobiltelefonunkkal. A Bluetooth rendszer kifogástalan. Az én androidos készülékem minden funkcióját tudtam használni, a hangminőség nagyon jó. Olvastam a használati utasításban, hogy a rendszer USB kábeles összeköttetés esetén képes a telefon egyes funkciót megjeleníteni a képernyőn, tehát mirror-link kompatibilis. Azonban mindenben a fedélzeti irodalom szerint eljárva sem tudtam életre kelteni a funkciót és ekkor a márkaképviselettől kértem segítséget. A funkció Magyarországon nem elérhető, de az SMS-t legalább a kocsi kijelzőjén tudtam elolvasni. Az érintőképernyő hátránya, hogy az újlenyomatok egy nap után nagyon elcsúfítják a kijelzőt. Éppen ezért az irodába rendszeresített monitor tisztítót, a hozzá tartozó kendővel együtt levittem a kocsiba, és minden este, mint valami megszállott takarítottam fényesre a kijelzőt a puha ronggyal. Nem bízhattam a véletlenre a dolgot, mert a fél éves autóban már jól láthatók voltak a karcok a kijelzőn. Most még nem túl zavarók, de mi lesz a kocsi öt, vagy – horribile dictu – 10 éves korában? Az összetapizott felület és egy két gomb, amiket japánosan jó nyomogatni Nem csak a középső képernyőt takarítottam, hanem a váltó előtti kis tenyérpadot is, ami egyébként annyira jól van elhelyezve, hogy pont kiadja a tenyér csukló felőli dobjainak nyugvópontját. Igen ám, csak ezekről a dombokról a zsír ottmarad a fényes felületen. Ha már a takarításnál tartunk, volt még egy-két gyenge pont. A forgalomba helyezés óta eltelt 6 hónapban a vezetőoldali ajtó belső fogantyúja, de még a középső kartámasz is szabad szemmel jól látható mennyiségű koszt gyűjtött össze. A jövőbeli tulajdonosoknak ezeken a felületeken is végig kell majd menni a mikro szálas kendővel, ha nem szeretnének folyton a koszba nyúlkálni. Világítás terén megvannak a LED-es kiegészítők, de ebben a felszereltségben a fényszórók még hagyományos halogén izzókkal működnek, amelyek beállítása annyira jó, hogy egy régebbi xenon-os rendszerrel simán felveszik a versenyt, sőt. Tökéletes a halogén világítás is (fent MB W210 Xenon) A pro-kontra kettősség a kormányzásban is megvan. Progresszív kormányunk van, mindkét irányban kicsivel több, mint egy egész fordulatot kell tekerni a véghelyzetekig. A kanyargós utakon egyszerűen szuper könnyen tudunk irányítani, kis mozdulatok, nagy reakciók. Azonban amíg a 16 éves, csaknem ötméteres Mercivel simán megcsinálom a mélygarázsunk U-fordulóját, a Hondával bizony tolatni kellett egyet, hogy irányba kerüljek. Abszolút pluszpont ez a CAPLESS (kupak nélküli) tankolónyílás. Az ember nem koszolja és benzinezi össze magát a felesleges tanksapkájával, minden kocsiba ilyen kéne. Rendkívül hasznos, hogy az okostelefonok világában már gondolnak a tervezők a menet közbeni tárolásra is. A lebegőkonzolban ügyesen elhelyezett „platnin” vígan elfért a készülékem, ráadásul olyan anyaga van, hogy nem is csúszkál rajta a kanyarokban, vagy fékezéskor. A konzol mögött találunk egy 1,5A-es USB aljzatot is, amely áramerősség a komolyabb mobilok akksiját is képes feltölteni. A drótót a konzol mögött fel lehet vezetni a „platnira” de itt jön egy kis bökkenő. A mobilok töltőcsatlakozója a rövidebbik oldalon van és így hosszirányba fektetve már nem fél el a telefon, arról nem is beszélve, hogy az egészhez hozzáadódik a töltőcsatlakozó… Ha már van képernyő, akkor legyen kamera is a tolatáshoz. Erről egy rossz szót nem lehet mondani. Jó a képminőség és nem kell segédszemélyzet egy forgalmas útra való kitolatáshoz. Az lenne a baj, ha nem járna a kocsihoz, mert a dizájn oltárán sajnos a kilátást is fel kellett áldozni, legalább is, ami a hátrafelé tekintést illeti. A kamera képén a kormány állásának megfelelő nyomvonal természetesen kirajzolódik. Érdekes-kedves dolog még a kalaptartó, ami nem egy posztószerű, kemény anyag madzagokkal fellógatva, henem egy oldalirányban nyitható roló, ami ráadásul mindkét irányból rögzíthető, ha valakinek éppen úgy esne jobban kézre. Hátránya, hogy biztosan semmit sem fogunk rajta tartani, mert a legkisebb súly alatt is besüpped. Funkciója inkább a csomagtartó tartalmának elrejtése lehetne, de arra meg felesleges, mert ebben a kocsiban a B-oszloptól hátrafelé sötétített ablakok vannak. Az ajtók csapódása már-már prémium jellegű, nem mondható ugyanez el a motorház fedél Wartburg-szerű ajtócsapódás hangjáról. Ahogy azon tűnődtem, mennyire méltatlan hangja van a motorház fedélnek, feltűnt, hogy az első díszrács és a zárhíd elem között óriási rés tátong. Ahogy jobban megnéztem a dolgot kiderült, hogy a rács patentjai kiugrottak a helyükről. A márkaképviselettől azt a tájékoztatást kaptam, hogy már természetesen tudnak a problémáról és hamarosan frissítik is az alkatrészt. Nem csak ez az egy gyártási hiba szúrt szemet, hanem az első ajtók szabadon álló részein látható csúnya hegesztési nyom is. Persze a Honda (ezzel a modellel végképp) nem akar a prémiumszegmensbe törni, de ez az ottfelejtett varrat nekem inkább alsóketegóriás. Szemet szúr A végére jut még egy pluszpont: imádtam, hogy a teletankolást követően automatikusan nullázza az egyik napi kilométer számláló regisztert! Aki eddig elolvasta, most már bírjon ki még egy kicsit Egy hét használat után megszerettem az 1.0-ás, turbós Civic-et. Minden felsorolt kifogásommal együtt azt mondom, egy család átlagos igényeit messzemenően kiszolgálja ez az autó. Hogy a kipróbált modell 7 millió forintos ára sok-e vagy kevés, azt mindenki viszonyítsa saját lehetőségeihez, egy autót úgysem megvenni drága, hanem fenntartani. Kíváncsiságból beütöttem az Eurotax katalógusba ez a modellt. Az új autókra vonatkozó piaci megfigyeléseket is figyelembe véve, fél éves korában, 9.000 km-el az órájában 5,8 millió forintra taksálta a kocsi értékét a katalógus. Ha lenne most egy eladó féléves, 10.000 km-es példány, szerintem az bőven megérne ennyit, csak „körbegumizni” ne kelljen néhány évig. A gyermekbetegségeket ki fogja nőni a Civic, aki ma rendel egyet, már biztosan nem fog mellé nyúlni vele.

Videoton: hasít az autóelektronikai üzletág

2017.12.09.
Széles Gábor kiemelte: kiegyensúlyozottan fejlődik a vállalatcsoport, ezt mutatja az is, hogy a társaság sajáttőke állománya idén 110 milliárd forintra emelkedett. Hozzátette: a 2017-es évben minden idők harmadik legnagyobb beruházási volumene zajlott a Videotonnál, melynek összértéke megközelíti a hétmilliárd forintot. Ezek közt a VEAS Kft-nél 1,7 milliárd, a VT Videoton Elektro-PLAST Kft-nél 1,1 milliárd, a VT Autóelektronika Kft-nél 930 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések. Az elnök-vezérigazgató közölte: a vállalatcsoport létszáma továbbra is növekedésben van, közel 10,5 ezer embert foglalkoztat a Videoton Holding. Széles Gábor úgy fogalmazott: ismét generációk nőnek fel a Videotonban úgy, mint régen, és a cég technológiáját tekintve is meg tud újulni. Sinkó Ottó társ-vezérigazgató bejelentette: 2018-ban az eddigi öt év átlagának duplájára, 12 milliárd forintra nő a beruházások volumene. Ebből a VEAS Kft-nél 1,5 milliárd, a VT Autoelektronika Kft-nél kétmilliárd, a VT Elektro-PLAST Kft-nél egymilliárd, a VT Metál Kft-nél 850 millió, informatikai fejlesztésekre pedig félmilliárd forint értékű beruházások történnek - emelte ki. Arról is beszélt: a Videoton 2013 óta reálértéken 40 százalékkal tudta növelni a kereseteket, a bérfelzárkóztatás dinamikus és számottevő volt. A társaság hozzáadott értéke éves 12 százalékos növekedéssel a 2013-as 37 milliárdról 2017-re 58 milliárdra nőt - tette hozzá. A társ-vezérigazgató tájékoztatása szerint a legnagyobb árbevételt idén a VT Autóelektronika Kft. érte el, a tavalyi 50,8 milliárdhoz képest közel egymilliárd forinttan növelte árbevételét. Mögötte a VT Videoton Elektro-PLAST Kft végzett 34,5 milliárd forintos árbevétellel, illetve a VT-Arriva Kft. és a VEAS Kft egyaránt 22-22 milliárd forintos árbevétellel zárta az évet. Lakatos Péter társ-vezérigazgató elmondta: több területen is sikerült új üzleteket szerezni a 2017-es évben. A 3D nyomtatók piacán csúcsot döntöttek azzal, hogy idén már húszezer 3D nyomtatót gyártottak - tette hozzá. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a cégcsoportot méltatva azt mondta: Székesfehérvár Magyarország fejlődésének egyik legerősebb, legjobban teljesítő térsége, és a város gazdaságának zászlóshajója a Videoton Holding. A Videoton vállalatcsoport az idei évben 170 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevételt vár. A társaság tavalyi konszolidált árbevétele megközelítette a 160 milliárd forintot, tavaly előtt meghaladta a 150 milliárd forintot, az azt megelőző évben pedig 133 milliárd forint volt. MTI
Címkék: 

Megnyerte az angol kamionbajnokságot a magyar OXXO Racing Team

2017.12.09.
November 4-5 között az angliai Brands Hatch adott otthont a brit kamionbajnokság utolsó futamhétvégéjének, ahova a magyar OXXO Racing Team nagyon jó esélyekkel, hatalmas pontelőnnyel érkezett. Ez azonban korántsem jelentette azt, hogy biztos a bajnoki cím, ehhez az utolsó futamokon is parádés teljesítményt kellett nyújtani. A szombati időmérőn a csapat pilótája, Ryan Smith a második helyet szerezte meg az OXXO Racing Team piros-fehér-zöld színűre festett kamionjával, Jázminnal. Az első futamon végül bravúros vezetéssel győztesként ért célba, a szezon utolsó két futamán pedig - a fordított rajtsorrend miatt utolsó helyről indulva - a második helyen végzett. Így a kétszeres EB győztes, magyar OXXO Racing Team megvédte brit bajnoki címét a hétvégén, amihez természetesen rengeteg munka, gyakorlás és alázat vezetett. - Nagyon örülök, bár történt egy kis hiba a kvalifikáció során, mivel a transzponderünk nem működött tökéletesen. Meg voltunk győződve arról, hogy az első helyen kvalifikáltuk magunkat, de az időmérő rendszer csak másodiknak hozott ki minket. Megígértem a csapatnak és persze magamnak is, hogy véghezvisszük, amit elhatároztunk: már az első versenyen megszerezzük a bajnoki trófeát. Sikerült valóra váltani azt, amit egész évben tervezgettünk és amiért ennyit dolgoztunk. Hihetetlenül boldog és nagyon-nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a győzelemhez, különösen az OXXO Racing csapatának, a szerelőimnek, a szurkolóknak és persze a családomnak. Őszintén bízom benne, hogy még sok ilyen felejthetetlen pillanat vár ránk sportkarrierünk során - nyilatkozta Ryan Smith, a magyarok brit pilótája. A hétvégét a Divízió 1 és Divízió 2 legjobb versenyzőit felvonultató gálafutam koronázta meg, ahol a magyar OXXO Racing Team bebizonyította, hogy méltó a brit bajnoki címre: Ryan brillírozásával ezt a tét nélküli versenyt is a magyar csapat nyerte.  Az OXXO Racing Team természetesen hamarosan Budapesten is megünnepli ezt a hatalmas sikert, amit a szurkolóikkal is szeretne megosztani. - Kedves szurkolóim! Szeretnénk még egyszer megköszönni Nektek azt a kitartó és lelkes szurkolást, ami hozzásegített ehhez az elképesztő sikerhez és bár tudom, hogy lehetetlen, de szeretnénk viszonozni. Hamarosan Magyarországra látogatunk, ahol egy különleges party keretében ünnepeljük meg a győzelmet - üzent szurkolóiknak Ryan Smith. 
Címkék: 

Láthatósági mellény nélkül szállt ki a sofőr, halálra gázolták

2017.12.09.
2017. december 8-án 5 óra előtt, Jászberény külterületén, a 31-es számú főút 80. kilométerszelvényében gyalogost gázoltak. A jelenlegi adatok szerint az adott szakaszon egy személygépkocsi és ez tehergépkocsi anyagi káros balesetet szenvedett. A sofőrök az út szélén egyeztek meg a felelősség kérdésében. A 61 éves gépkocsivezető a ködös időben, az úttesten keresztben, sötét ruházatban, szabálytalanul kívánt visszamenni járművéhez, amikor egy tehergépkocsi vezetője – fékezés ellenére – elütötte. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a férfit, aki azonban a gyors segítség ellenére később életét vesztette. Fotó: police.hu

Új Berlin-München vasútvonal: "verhetetlen" lesz az autóval szemben

2017.12.09.
A 10 milliárd euróból (3140 milliárd forint) felépített vasútvonal révén az eddigi hat óra helyett négy óra alatt lehet megtenni a Berlin-München távolságot vonattal. A Deutsche Bahn (DB) német állami vasúttársaság várakozása szerint a rövidebb menetidő révén megduplázódik, évi 3,6 millióra emelkedik a főváros és a bajor tartományi főváros között vonattal utazók száma. A vasút az új vonallal "verhetetlen" lesz az autóval szemben, és felveszi a versenyt a repülővel a Berlin és München közötti közlekedésben - mondta Richard Lutz, a DB vezetője az átadási ünnepségen. Szupermodern pályán szupermodern vonatok óránként 300 km/órás sebességgel. Azonban a társaság szerint nemcsak a két metropolisz között közlekedőknek hasznos a fejlesztés, azzal számolnak, hogy a kapcsolódó járatok átszervezése révén évente 17 millió utas profitál belőle. A 623 kilométeres szakaszon tehervonatok is közlekednek az ICE Sprinter nevű személyszállító vonatok mellett, amelyek az óránkénti 300 kilométeres sebességet is elérhetik. A jóval lassabban haladó teherszállító szerelvényeket úgynevezett előző-pályaudvarokon kerülik meg, ilyeneket minden huszadik kilométernél építettek. Az építkezésen 4500 ember dolgozott, a vágányokat nem zúzottkő ágyazatra fektették, hanem betonból készített talapzatra. A 156 ezer nagyméretű betonlap előállításához, a 37 híd és a 27 alagút megépítéséhez négymillió tonna betont használtak fel. Felépítették a többi között Németország leghosszabb, 8600 méteres völgyhídját, és összesen 63 kilométer hosszúságban építettek ki alagutakat. A nagyszabású állami beruházások többségétől eltérően a költségvetést és a kivitelezési menetrendet is sikerült betartani. Az első vonat 3 óra és 58 perc alatt érkezett Münchenből Berlinbe. Az utasok között volt Angela Merkel kancellár is, aki a berlini főpályaudvaron tartott ünnepségen elmondott beszédében kiemelte, hogy az új szakasz betagozódik a nagysebességű vasúti közlekedés európai hálózatába, egy olyan folyosó része, amely Finnország keleti határától egészen Szicíliáig húzódik. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója