Bevetésre kész a Peugeot 3008 DKR Maxi

2017.06.30.
A Peugeot 3008DKR Maxit úgy tervezték, hogy a legnehezebb terepralis pályákkal, dűnékkel és útviszonyokkal is meg tudjon birkózni. A nevéhez híven teljesítménye is megnövekedett. Elődjénél 20 centiméterrel lett szélesebb (összesen 2,40 m), hála a két oldalt 10-10 cm-rel megnövelt nyomtávnak. Új alsó és felső keresztlengőkarokat, nyomtávrúd fejeket, valamint kardántengelyeket kapott. A fejlesztések legfőbb célja a stabilitás növelése és a menetdinamika javítása volt. Noha az említett módosításokat eredményező egyéves fejlesztési program még nem ért véget, a Peugeot 3008DKR Maxi már a 2017-es Selyemút-ralin rajthoz áll. A műszaki folyamat szempontjából is döntő fontosságú megmérettetésen a kazah sztyeppék érintésével Oroszországtól Kínáig nem kevesebb, mint 10 000 km-t kell megtenni. Sébastien Loebnek többek között az is feladata lesz, hogy tesztelje a legújabb módosításokat, és a 2018-as Dakart szem előtt tartva segítse megszabni a további fejlesztések irányát. De természetesen – ahogy Bruno Famin, a Peugeot Sport igazgatója kifejtette – a 15 napos erőpróba egyetlen igazi célja a győzelem. Sébastien Loeb társai a Dakar-győztes Stéphane Peterhansel és a tavalyi Selyemút-rali címvédője, Cyril Despres lesznek. Az utóbbi két pilóta a 2017-es Dakar-ralin triplázó Peugeot 3008DKR volánja mögött versenyez. A Peugeot 3008DKR Maxi tökéletesítését célzó marokkói, portugáliai és franciaországi tesztvezetésen a következő Dakaron induló álomcsapat negyedik tagjának, Carlos Sainznak a szakértelme is sorsdöntőnek bizonyult.

Borbála, a magyar autó

2017.06.29.
Judit néni és Odisszea Tóth Lajos Mezőtúron született, 1946-ban, gyerekkorában régész akart lenni., aztán beleszerettet a művészetekbe, hála Judit néninek, aki először rajzot tanított neki, aztán növénytant, állattant, majd embertant. Nem kevésbé motiválta Tóth Lajost az sem, hogy Judit néni gyönyörű volt, ráadásul felismerte az ifjú tehetségét, őt és rajzait is kiállításokra vitte. Azért is olthatatlan érzelmi szálak szövődtek irányában, mert Judit néni Odisszeát olvasott fel tanítványainak, akik megismerték Szép Heléna történetét. Az ókori görög mítoszok világát megismerésekor döntött úgy Lajos, hogy régész lesz.   Vadászpilóta tanár Téglagyár igazgató édesapja ezt másképpen gondolta, már csak ezért is, mert a család elköltözött Mezőtúrról Szolnokra, így 1960 őszétől beíratták a Általános Gépipari Technikumba, mely az oktatási intézmények között rangosnak számított itthon. Nem véletlenül, hiszen jó volt a tanárikar. Halász Miklós igazgató II. világháborús vadászpilóta volt, nagyon kemény és fegyelmezett ember, aki ha összehúzta szemöldökét, akkor megállt a levegő, pedig nem bántott soha senkit, de minden tanóra-látogatásakor feszültséget tudott teremteni. Mert volt tekintélye és tudása, nagyon értett az elektromossághoz. A jövő autója Még középiskolás korában jelentkezett a Magyar Televízió által meghirdetett A jövő autója pályázatra, amin helyezést ért el, amiért ajándékba kapta a A kerék című könyvet. Ezután Tóth Lajos a ferencvárosi Kinizsi utcában lévő Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemre járt. 1969-ben szerzett diplomát a BME Közlekedésmérnöki Karán. Közben sokszor rajzol, csinált kollégiumi lapot, rádió stúdiót, újságokban is megjelentek autós rajzai. Ennek hatására még egyetemi tanulmányai alatt megismerkedett egy emberrel, akinek fia a Fordnál dolgozott és a diploma utánra Kölnbe szóló állást ajánlatot. Nagy dilemma előtt Tóth Lajos: Németország, vagy itthon maradás? Utóbbi mellett döntött, mert nyári munka közben megismerkedett a mezőtúri fazekasházban első feleségével, két gyermekének édesanyjával, a később sikeres kerámiaművésszel, akivel 1971-ben házasodtak össze. Ez nemcsak az itthon maradás miatt volt meghatározó, hanem a reáltól a humán felé elmozdulásban is. Várkonyi Zoltán kérdése A művészetek már korábban is érdekelték és különösen a mozi vonzotta a film, ezért 1970-ben felvételizett a Filmművészeti Főiskolára, ahol több fordulón is átment, de végül nem sikerült bejutnia. A gyorsan kipostázott elutasító levél előtt emlékezetes beszélgetése volt Várkonyi Zoltánnal, a legendás színész-rendezővel, aki azt kérdeztette tőle, hogy minek is neki plusz egy diploma... Tóth Lajos elmondta, hogy sok minden izgatta eddig is a világban, de sok mindent nem talált meg mérnökként, ezért próbálkozik a művészvilágban, így magyarázta másoddiplomás célját. Egyébként is nehezen viselte Budapestet, ezért ezután inkább a szolnoki Nagy-alföldi Kőolajfúrási Üzemhez ment, ahol az orosházi szállítási részleghez került. Állás a KTI-nél 1971 decemberében Budakeszire költözött, mert felvették a Közlekedéstudományi Intézetbe, a Than Károly utcába, ahol 2015-ig, tehát 44 éven át dolgozott. Tudományos munkatársként kezdett, Dr. Flamisch Ottó diagnosztikai csapatába került, több közlekedésbiztonsági, jármű-gazdálkodási kutatásokban vett részt. 1972-ben navigátorként ralizott Dr. Augusztin Béla Zsigulijában. 1973-ban jelent meg első autós cikke, a Citroën Kacsáról szóló anyagot a Magyar Ifjúság című hetilapban publikálta, ezt további több mint félezer követte a legkülönbözőbb magazinokban. 1974-ben kijutott Zeltwegbe az osztrák Forma1-es futamra, erről tudósított is az Interpress magazinnak. Ezután autósport-rajongó barátaival rendszeresen antennákat fabrikáltak a budai hegyekben és így nézték az osztrák adásokat. Tanárkodás Közben mechanikát és gépjármű.-szerkezettant tanított a Rippl-Rónai utcai Közlekedési Technikumban, aztán egy éven át a Muzsikás együttes programjait szervezte. Közben elvált első feleségétől: Gergő inkább Lajosnál, Borbála édesanyjánál élt. Ezután jött az autóépítést: saját műhelyében 1981-ben vágott bele a Borbála projektbe. Rajzolással és vascső-vásárlással indult az autóépítés, 1989-ben kötötte második házasságát, ebből a kapcsolatából született Zsófi lánya. Ekkor Gergely fia már filmekről ábrándozott, Borbála pedig tudta, hogy autót fognak róla elnevezni, ahogy a Jellinek lány Mercedesről. Irány a gokart világa 1985 körül írt egy cikket az Új Tükörnek a Srácok a volán mögött címmel a kecskeméti Dutép pályán zajló versenyekről és a gokart világáról, melybe fia és lánya is beszállt versenyezni. 1988-ban jelent meg a sportágról szóló könyve, közben amatőr versenyeket szervezett, vezette az MAMSz ifjúsági albizottságát, 1989-ben megválasztották a gokart szakág vezetőjének, bíráskodott, drukker volt, de nem igazán érezte magát jól vezetőként, ezért egy év után inkább lemondott posztjáról és kívülről népszerűsítette a gokart sportágat, a témában könyve is megjelent. Autóépítés 1989 elején megkereste Albert László, a Platina Kisszövetkezet munkatársa, aki felajánlotta támogatását autóépítéséhez. Akkor már kész volt az alváz, néhány karosszéria eleme pozitív gipszformája, de már ezek sem fértek volna ki a szűk garázsajtón, amin még a kis gokartot is keresztbe téve kellett kivinni. De ez sem akadályozhatta az autóépítést. Másnap brigád jött, falat bontott, kipakolt, majd visszafalazott, a sportkocsi pedig elkerült egy zuglói műhelybe, ahol profik dolgoztak rajta. Később még nagyobb telephelyre kellett költözni, a csapat éjjel-nappal dolgozott, és sok ezer munkaóra után a terveknek megfelelően az őszi BNV-re elkészültek Az autóba 1,6-os Zsiguli motor és hajtáslánc került, ahogy a műszerfal is. Lánya nevét kapta a sportkocsi Az autó tényleg lefoglalta Lajost, aki korábbi történelmi példákhoz hasonlóan, szeretett lányáról, az akkor 11 éves Borbáláról nevezte el a sportkocsit. Nagy szenzáció volt az itthon született modell, mely a klasszikus angol sportkocsik szellemében készült és melynek premierjét is jól menedzselte Albert László. A kétülésesről képes tudósítás jelent meg a tekintélyes svájci hetilapban, az Automobile Reue-ben: Rudolf Karpat azt írta, hogy a 750 kilogrammos tömegű magyar jármű motorjának teljesítménye akár 132 lóerős is lehet, sebessége pedig elérheti a 220 km/órát. Voltak, akik azonnal meg akarták venni dögös Borbálát, többek között Zámbó Sándor, az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott legendás focistája is. Egy izraeli vállalkozás évi húsz autót akart gyártatni, mert a sportkocsi szép volt, de sajnos még nem volt sem tartós-tesztje, sem biztonsági, sem stabilitási próbája, mert mindez sok időt és pénzt igényelt, de ez másfél évig sem jött össze. A KPM Közlekedési Főfelügyelet borulástesztet kéert, mert bizonyítani kellett a bukócső megfelelő teherbíróképességét, az üzemanyagtank biztonságát. Nem lett sorozatgyártású Az elvi építési engedély megvolt, de még sok pénz kellett volna a sorozatgyártáshoz. Albert László lelkesedése és kitartása ellenére sem jött össze a szükséges négymillió forint. 1991-ben Borbála kikerült Tóth Lajos látóköréből, közben valaki évekkel később megpróbált forgalomba helyezési engedélyt szerezni, az akkor már alaposan elhanyagolt és pirosra átfestett sportkocsira, melyről sokáig nem tudott semmit tervezője. 2014-ben jelentkezett Steszkál Sándor, a szakmai körökben ismert veteránjármű gyűjtő és restaurátor, aki megszerezte az autót és karosszériaelemeinek gyártószerszámait. Elmondta, hogy helyreállítaná az autót, ezért megmutatta Tóth Lajosnak, aki hosszú idő után ekkor látta ismét az immár még jobban leromlott állapotú autót. Más próbálkozásokhoz hasonlóan a Borbála nevű magyar autó is feltámasztásra vár.

Vihar - Mabisz: 10 ezres nagyságrendű kárbejelentések érkeznek

2017.06.29.
A szóvivő hangsúlyozta: Magyarországon érzékelhetően megnövekedtek a szélesősésges időjárás miatti károk. Az egész nyár kárveszélyes időszaknak számít, példaként említette, hogy a legtöbb kár ebben az időszakban 2010-ben volt, akkor 310 ezer kárt térítettek meg a biztosítók 30 milliárd forintot meghaladó összegben. Gilyén Ágnes szólt arról, hogy enyhe növekedést tapasztalnak a lakásbiztosítások területén, tavaly év végén 3 millió 122 ezer lakásbizotsítást kezeltek a magyarországi biztosítók, az ingatlanok 72-73 százaléka biztosított, ami - szerinte - európai összehasonlításban jó adat. Kiemelte: Magyarországon a lakás alapbiztosítás vonatkozik az elemi károkra, tartalmaz katasztrófakockázatot. Átlagos magyarországi ingatlanra havonta 2-3 ezer forintért köthető olyan biztosítás, amely a legsúlyosabb kockázatoktól védenek - tette hozzá a Mabisz szóvivője. MTI
Címkék: 

Biztonságban a Fertő tavon

2017.06.29.
Ha a Fertő tó nyugodt, ártalmatlannak, feszített víztükrűnek is tűnik, viharos időjárás idején előfordulhatnak életveszélyes helyzetek. Ezt bizonyítják a mentőalakulatok statisztikái is. Csak tavaly 25 esetben kellett embereket kimenteni a vízből. Hogy a strandolók, horgászok, vitorlázók biztonságát megnöveljék, a rendőrség, a tűzoltóság és a vízimentők összefogtak, és megalkották a „Gemeinsam Sicher“, azaz az „Együtt biztonságban“ kezdeményezést. „Egy olyan koncepciót akartunk létrehozni, amivel a Fertő tavat ezentúl biztonságos turistacélpontként is megjelölhetjük“ -mondta el Gerhard Lang, a projekt elindítója. Az új térkép Az együttműködés a Fertő tavi fürdő vendégek, a vitorlázók és a szörfösök biztonságát hivatott növelni. Első lépésként létrehoztak egy különleges térképet, ezen a Fertő tó környékének minden egyes bevetési egységét feltüntették, illetve megtalálhatóak rajta azok a helyek, ahonnan mentőcsónakok indulhatnak, valamint bejelölték rajta az egységes viharjelző rendszer összes állomását is. A térkép hátoldalán pedig biztonsági tippeket találhatunk, illetve tanácsokat arról, mit is kell csinálni, ha valaki bajba kerül a vízben. Annak ellenére, hogy a tó nem mondható mélynek, megvannak a maga veszélyei, hívta fel a figyelmet Werner Fasching a tartományi rendőrkapitányságtól. Ha a viharjelzés működésbe lép, minden vitorlásnak arra kell törekednie, hogy biztonságban a legközelebbi kikötőbe érhessen -emlékeztetett az ORF műsorvezetője, Christa Kummer, aki a biztonság nagyköveteként adta arcát a kampányhoz.
Címkék: 

Magyar fejlesztésű megoldással irtják a HÉV-en a kórokozókat

2017.06.29.
A meleg, fülledt, de akár a hűvös őszi-téli időszakban is könnyen elszaporodnak a különböző baktériumok és vírusok. A MÁV-HÉV Zrt. számára kiemelten fontos, hogy a nagy forgalmat lebonyolító járműveken tiszta, egészséges környezetben utazhassanak az utasok, a vállalat ezért döntött úgy, hogy az egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező hazai innovációval látja el a HÉV-szerelvények utasterét - írják. A tájékoztatás szerint a környezetbarát, a fény energiáját használó rendszert minden HÉV-en alkalmazzák. Ez a megoldás egy éven át megtartja hatékonyságát, így a hagyományos tisztítási megoldások kiegészítéseként képes arra, hogy két takarítás között is meggátolja a kórokozók elszaporodását, terjesztését a sűrűn megérintett felületeken, például a kapaszkodókon. MTI
Címkék: 

A Toyota Gazoo Racing padlógázzal készül a lengyel szakaszokra

2017.06.29.
A Rally Világbajnokság (WRC) futamain magát az idén megújult Toyota Yarisra épülő versenygépekkel megmérető, az utcai spotautók szerelmeseit pedig hamarosan a Yaris nagyteljesítményű változatával megszólító Toyota izgalmas küzdelemre számit a most következő versenyhétvégén. Habár a Lengyel-rali sorban a negyedik murvás futam, a korábbiaknál teljesen más jellegű versenyről van szó, hiszen itt lágy, homokos, lendületes szakaszok várnak a pilótákra. Ezeken a Finn-ralihoz hasonló, nagy sebességeket érhetnek el a pilóták, így a csapat és a három autó legénysége már a következő ralira készülve tökéletesítheti a Yaris teljesítményét. A Lengyel-ralinak az ország északkeleti részében fekvő Mikolajki városa ad otthont; csütörtök este itt szervezik meg az első szakaszt, egy úgynevezett szuperspeciált. Ugyanez a szakasz a pénteki és szombati nap végén is szerepet kap, kétszer négy szakasz lezárásaként. A rali vasárnap ér véget, két, egymás után kétszer teljesített szakasszal, köztük az új, 18,68 kilométeres Paprotki gyorsaságival, amely a rali záróeseményének, a Power Stage-nek ad otthont. A lengyel futamra készülve mindhárom pilóta egy észtországi murvás teszten vett részt; mivel az itteni útviszonyok emlékeztetnek leginkább a lengyelországi körülményekre.  „Izgalmas és különleges lesz a Lengyel-rali, bizonyos szempontból emlékeztet Finnországra, de ugratók nélkül, és lágyabb talajon. Kiváló alkalom lesz arra, hogy leteszteljük autónk nagysebességű aerodinamikai jellemzőit, bár ezen a téren egyébként is jól teljesít az autó. Lengyelország elvileg nem jelent különösebb megpróbáltatást az autók számára, főleg a közelmúlt keményebb futamaihoz képest; persze nem lehetünk ebben biztosak, amíg el nem indul a verseny. Én magam soha nem versenyeztem Lengyelországban, ezért nem tudom, pontosan mire számíthatunk. Ami a célkitűzéseket illeti, a pilóták tudják a dolgukat, tehát szabad kezet kapnak, én pedig igyekszem arról gondoskodni, hogy zavartalanul a versenyre koncentrálhassanak.” – fogalmaz Tommi Mäkinen (csapatfőnök).  „Remek teszttel készültünk Lengyelországra, még esőt is kaptunk. Szerintem mindez nagyon hasznosnak fog bizonyulni, hiszen az utolsó napon tavaly is esett az eső, ami teljesen normális akkora hőség után, amire a héten számítunk. A lengéscsillapítókkal sikerült leginkább fejlődnünk, különösen elégedett vagyok az autó stabilitásával. Mivel az autó fejlesztésének jelentős részét a gyors finnországi utakon végeztük, szerintem a Yaris WRC-nek jól fognak feküdni a lengyelországi futam tempós szakaszai.” – teszi hozzá a 10. rajtszámú autót vezető Jari-Matti Latvala.  „Nagyon örültem szardíniai eredményeinknek, felkészülésünket azokra alapoztuk. Szerintem a Yaris jobban teljesít a gyors, mint a lassú versenyeken, ezért aztán magabiztosan vágok neki a versenynek, hiszen nem kell annyira ügyelni a beállításokra, elég a vezetésre koncentrálni. A teszt során módosítottam a futóműbeállításokon, és azóta még nagyon ütemben fejlődünk, ami rendkívül jó hír. Az „úttakarítás” itt nem lesz olyan kritikus szempont, mit Szardínián, de azért a péntek fontos lehet.” – avat be a 11. rajtszámú autóval versenyző Juho Hänninen.  „A Lengyelország előtti tesz fontos lépcsőfok volt a számomra: a lassabb szardíniai utak után jöttek a padlógázas, villámgyors szakaszok, amikkel a teszt során találkoztunk. Szerintem a teszt jól mutatta, mi vár ránk, bár talán Lengyelországban valamivel lágyabb, homokosabb utak vannak. Habár Szardínián jó eredményeket értem el, nincsenek különösebb elvárásaim Lengyelországgal szemben. Mivel nagyon gyors a futam szinte minden szakasza, magabiztosan kell nekivágnunk, és ezen a téren talán van még hova fejlődnöm. Mindenesetre szeretnék baleset- és hibamentesen célba érkezni, hogy a lehető legtöbbet tanulhassak.” – árulja el 12. rajtszámú autó pilótája, Esapekka Lappi. Statisztikák (Lengyel-rallye): Év Jari-Matti Latvala Juho Hänninen Esapekka Lappi 2016. 5. - 14 2015. 5. - 12 2014. 5. 6 - 2013 * - - - 2012 * - - 1. * - Csak ERC   2017. FIA rali világbajnokság (WRC) egyéni rangsor a 7. futamot követően 1. Sebastien Ogier 141 2. Thierry Neuville 123 3. Ott Tanak 108 4. Jari-Matti Latvala 107 5. Dani Sordo 70 6. Elfyn Evans 53 7. Craig Breen 43 8. Hayden Paddon 33 9. Juho Hänninen 29 10. Kris Meeke 27 11. Esapekka Lappi 20   2017. FIA rali világbajnokság (WRC) konstruktőrök rangsora a 7. futamot követően 1. M-Sport World Rally Team 234 2. Hyundai Motorsport 194 3. TOYOTA GAZOO Racing WRT 143 4. Citroen Total Abu Dhabi World Rally Team 97  
Címkék: 

Négykarikás kultúra: a szelepek táncától az Audi-iskoláig

2017.06.29.
Több mint fél évszázada támogatja a művészeteket az Audi. Rupert Stadler, az Audi AG elnöke szerint az alkotás örömével párosuló kulturált minőség közös törekvése a világcégnek éppúgy, mint az általuk szponzorált társulatoknak, szólistáknak, szerte a világon. Ingolstadtban, a világcég anyaközpontjában mondta ezt a német autógyár első embere, amikor a művészetszponzorálás ötvenedik évfordulón felvonultatták a támogatott társulatokat. Európa egyik legismertebb operarendezőjét, Katharina Wagnert – a német komponista leszármazottját, akinek a neve összefonódik a Bayreuthi Ünnepi Játékokkal – bízták meg akkor a forgatókönyv elkészítésével, s a különböző műfajú előadás-részletek színrevitelével. Dr. Knáb Erzsébet, a győri Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója Kiss János balettigazgatóval és egy szólótáncossal. Katharina Wagner hihetetlen túlkínálatból válogathatott, a konszern annyi együttessel áll szoros kapcsolatban, hogy még a legjobbaknak is csak pár perc jutott a bemutatkozásra. Magyarországot a Győri Balett képviselte a présüzemben kialakított különös játéktérben, a stílszerűen vasszerkezetekből emelt hatalmas színpadon. A Győri Balett az egyike azoknak a magyar társulatoknak, együtteseknek, amelyek az Audi Hungaria támogatását élvezik. A táncszínház és a győri Audi találkozása törvényszerű volt, hiszen saját műfajukban mindketten ugyanazt képviselik: a minőséget, a nemzetközi színvonalat, az új utak keresését, az innovációt és a dinamizmust. Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria kommunikációs vezetője szerint elsősorban ezeknek az értékeknek a mentén alakítják ki más együttesekkel, kulturális fesztiválokkal is az együttműködésüket. Autóbemutató és balett. Az Audi Magyarországon sem akart elszigetelt gyárként letelepedni, itthon akartunk lenni az országban és Győr városában, ezért aztán nyitottak és kezdeményezőek is voltunk a kapcsolatok kialakításában- mondja Czechmeister Mónika. Művészetpártoló filozófiájuk lényege, hogy együtteseket, közösséget támogatnak, azokat a kiemelkedő társulatokat, melyeknek a vezetői művészei saját szakterületükön hasonlóan gondolkodnak a világról. A Győri Balett ilyen. Az Audi Hungaria és a társulat kapcsolatát jól mutatja, hogy egy nemzetközi menedzsment-rendezvényen a magyar gyár vezetői eltáncolták a motorszelepek működését, a balett koreografálásában. 2014-ben pedig Minőségi Táncművészetért díjat is alapított az Audi. Knáb Erzsébet, a személyügyekért felelős ügyvezető szerint azért, mert „a Győri Balett táncosai megtestesítik a tiszta eleganciát, szenvedélyt és az innovációt. Az Audi Hungaria büszke arra, hogy 2002 óta főtámogatója a nemzetközileg elismert balett-társulatnak. Az elismeréssel minden évben az együttes legjobb táncosát tüntetjük ki.” A Győri Filharmonikusok is élvezik az Audi támogatását. Kiss János, a Győri Balett Kossuth-díjas vezetője szerint az együttest az Audival a minőség köti össze, „és a törekvés a tökéletességre.” Az Audi anyagi támogatást nyújt a szponzoráltjainak, ezen kívül prémiumautókat ad használatra a vezető művészeknek, Czechmeister Mónika úgy látja, hogy a jó kapcsolat soha nem egyirányú, az Audi menedzsmentje mindig nyitott arra, hogy tanuljon a sikeres közösségektől. Jó példa erre a Győri Filharmonikusokkal kialakított együttműködés. A cég évzáró kiadványában Peter Kössler, az Audi Hungaria ügyvezetője a korábban Japánban is dolgozó Berkes Kálmán karmesterrel arról beszélgetett, miként lehet termékeny harmóniát teremteni a különböző, legszélesebb értelemben vett kultúrák között. Az Audi iskolát épített Győrnek. Az Audi saját munkatársainak is kedvez azzal, ha az érdeklődésük szerinti, színvonalas rendezvényeket támogat a Rába-parti városban. Ilyen a Magyar Táncfesztivál, melyet az idén már tizenharmadszor rendeznek meg. A számtalan bemutató, művészeti akció mellett online-fesztivál részese is lehet a néző. Egy-egy táncművész kap egy témát, amivel bezárkózik egy terembe, s ott, az internetes nézők szeme előtt hozza létre, alkotja meg a koreográfiát, amit aztán elő is ad. A könnyebb műfajok kedvelői évről évre a Győri Nyár 30-40 ezer érdeklődőt vonzó zárórendezvényén világsztárokat láthatnak, hallhatnak az ingyenes, szabad téri tömegrendezvényen az Audi jóvoltából. Ennek keretében lépett fel – sok más mellett – a Gipsy Kings, Bonnie Tyler vagy Tom Jones. Minőség a színpadon, minőség az autókban. A kultúra szerves része az oktatás, s ez a terület közvetlenül is kapcsolódik az Audi motort és autót gyártó tevékenységéhez. Az egyetemekkel, szakiskolákkal kialakított  szakmai együttműködésnek, a duális képzésben való kreatív részvételnek köszönhetően jól képzett, a korszerű technikát használni tudó  szakembereket fogadhatnak a munkaállomásokon. Az Audi-iskola pedig az általános iskola első osztályától az érettségiig tanítja a gyerekeket – köztük a győri Audi német szakembereinek a gyerekeit, de olyanokat is, akiknek nincs közük a világcéghez -, akiknek a bizonyítványát a magyar és a német állam egyaránt elismeri. Ez a küldetésünk a német nyelv erősödését is szolgálja a térségben- hangsúlyozza Czechmeister Mónika. Nyárzáró koncert az Audi Hungaria támogatásával. A kultúra és az oktatás, kiemelkedően fontos, de csak egyik területe az Audi társadalmi felelősségvállalásának, értékeket támogató rendszerének. A győri vállalat névadó szponzora például  az idén is BL-győztes győri női kézilabda csapatnak, valamint annak az arénának, ahol Görbicz Anitának és a többi világsztárnak szurkolnak, most már nem csak a győriek, hanem az ország minden tájáról érkező sportkedvelők.  

Röszke megint beállt

2017.06.29.
 Huber Krisztián közölte: Szerbia felé célszerű másik határátkelőt választani. A magyar és a szerb állampolgárok használhatják a röszkei közúti átkelőt, valamint az ásotthalmi, a tiszaszigeti vagy a bácsalmási közúti határátkelőhelyet. Ezek naponta 7 és 19 óra között tartanak nyitva. A hercegszántói és a tompai átkelő folyamatosan működik - tudatta a főhadnagy. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója