Kétéves bérmegállapodást kötött a Mercedes Kecskeméten

2016.12.12.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az elmúlt időszakban számos bérfejlesztésre vonatkozó tárgyalást folytatott a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel, valamint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. A bértárgyalások eredményeként a szervezetek végül kétéves bérmegállapodást kötöttek, melynek értelmében a vállalat 2017 áprilisától minden munkavállalójának 10 százalékos, majd egy év múlva, 2018 áprilisától újabb 10 százalékos alapbéremelést biztosít. A Mercedes vezetősége ugyan már korábban megegyezett egy többlépcsős, két évre szóló bérfejlesztésről a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével, ennek mértékét azonban a Vasas szakszervezet kevesellte, így a megállapodást nem írta alá, és november végén kétórás , hajnali sztrájkot hirdetett a kecskeméti Mercedes-gyárban. A mostani megállapodás után László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a szervezet honlapján úgy fogalmazott: "a tárgyalások első fordulójában, néhány hónapja még csak 4-5 százalékos bérfejlesztést ajánlott a gyár, azt követően sokáig 7 százalék körüli alapbéremelés körvonalazódott, most viszont aláírták a felek a két évre szóló, évente 10 százalékos bérnövekedésről szóló megállapodást."

Jön az új Nissan LEAF Black Edition

2016.12.12.
A Nissan már meglévő Acenta felszereltségére épülő Nissan LEAF Black Edition korszerű formatervezést és számos dinamikus stíluselemet kínál. A stílusos külső újítások között szerepelnek a fekete színű, 16”-os könnyűfém keréktárcsák, a LED-es fényszórók, a megvilágított küszöbborítás, a sötétített üveg, a külső visszapillantó tükrön elhelyezett fedelek és a fekete hátsó tetőspoiler. A kék varrással rendelkező gumiszőnyegek prémium kidolgozottságú utasteret hoznak létre. A Black Edition alapfelszereltségként tartalmazza a korszerű NissanConnect EV telematikai rendszer legújabb változatát és az innovatív 360 fokos parkolókamera technológiáját. Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős vezetője így nyilatkozott: „A Nissan LEAF Black Edition stílusos, prémium formatervet kínál az ügyfeleinknek egy megengedhető árú, tömeggyártású, 100 százalékban elektromos jármű formájában. Elkötelezettek vagyunk az élményt adó innovációk biztosítása felé, és ez a jármű pont ezt nyújtja az élenjáró 360 fokos parkolókamera technológiájával, mely lehetővé teszi a magabiztosabb vezetést az ügyfeleink számára – és megtestesíti a Nissan Intelligens Mobilitást.” A korlátozott kiadású, rögzített gyártási darabszámú modell 2017 márciusától 2017 augusztusáig kapható Európában. Az első 1000 európai ügyfél ingyenes Wi-Fi hotspotot kap, mely akár nyolc eszközt is ki tud szolgálni. A 2010-ben bevezetett Nissan LEAF volt az első tömeggyártásban előállított elektromos jármű. A legújabb 30 kWh-s változat akár 250 km* hatótávolságot is képes biztosítani az autóvezetők számára, és ezzel a lehetőségek új világát tárja fel előttük. A Nissan elkötelezett egy intelligensebb, fenntarthatóbb jövő biztosítása felé, ügyfelei több mint 2,5 milliárd elektromos mérföldet vezettek eddig. 2010-es bemutatása óta a Nissan LEAF-ből 250 ezret értékesítettek világszerte, és ebből több mint 75 000 az európai utakra került, ezzel a modell a világ legkeresettebb elektromos autójává vált.  
Címkék: 

Jól szerepel a Toyota és a Lexus a biztonsági teszteken

2016.12.12.
A Toyota a legmagasabb ASV++ besorolást kapta a Toyota Safety Sense P ütközésmegelőző csomaggal felszerelt, Európában nem forgalmazott Toyota Crown és az idehaza is népszerű Prius modellekre, valamint a Lexus Safety System + csomaggal felszerelt Lexus GS és RX modellekre. A JNCAP biztonsági vizsgálaton 2016-ban vezették be a legmagasabb értékelést jelentő AVS++ besorolást. A hagyományos pontozási rendszert kiegészítették a gyalogosok nappali védelmét szolgáló automatikus fékfunkció értékelésével, és az e téren magas pontszámot szerző járműveket jutalmazzák az ASV++ jelzéssel. A Toyota és a Lexus tervei közt szerepel, hogy egyre több modellben jelennek majd meg az ütközések és gázolások megelőzését szolgáló funkciók. Japánban mintegy 37 százalék a gyalogosok aránya a halálos közlekedési balesetek áldozatai között. A halálos kimenetelű gázolások megelőzésére a Toyota 2015 óta folyamatosan vezeti be modelljeiben a Toyota Safety Sense P és Lexus Safety System + csomagokat, amelyek nemcsak a járművekkel, hanem a gyalogosokkal történő ütközés elkerülésében is segítséget nyújtanak. Az autógyár úgy határozta meg a csomagok árát, hogy ezzel elősegítse e rendszerek széles körű elterjedését. Japánban jelenleg kilenc modell felszereltségében szerepelnek ezek a csomagok, és a gyár tervei szerint hamarosan sokkal több modellben válnak elérhetővé. A Toyota az ‘integrált biztonsági rendszer’ koncepció alapján egyre biztonságosabb járműveket és technológiákat fejleszt. Hosszú távon a vállalat arra törekszik, hogy az emberek, a járművek és a forgalmi környezet integrálásával teljesen kiküszöbölhetők legyenek a sárüléssel járó vagy halálos kimenetelű közúti balesetek.
Címkék: 

Az Aeroflot profitja 24-szeresével nőtt

2016.12.12.
Az év elejétől szeptember végéig tartó időszakban az Aeroflot bevétele éves szinten 23,2 százalékkal, 381,3 milliárd rubelre emelkedett. A működési nyereség 81,8 százalékkal 66,92 milliárd rubelre nőtt. A cég kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA) 61,3 százalékkal 77,16 milliárd rubelre ugrott. Az Aeroflot adósságállománya szeptember végén 165,35 milliárd rubel volt, 29,3 százalékkal kisebb a múlt év végi szintnél. Az Aeroflot az idei első kilenc hónapban 32,8 millió utast szállított, ami 9,2 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve.

Körözött járműveket fogtak Csongrád megyében

2016.12.12.
Egy román állampolgár 2016. december 10-én nem sokkal 16 óra után akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál. A határrendészek megállapították, hogy a férfi által vezetett Volkswagen személyautót az olasz hatóságok körözik. Egy Opel Corsa típusú gépkocsi vezetőjeként akarta elhagyni az országot egy román állampolgárságú sofőr 2016. december 10-én 16 óra 20 perckor szintén Csanádpalotánál. Az egyenruhások az adattári ellenőrzés során megállapították, hogy a járművet a német hatóságok körözik.

MÁV: december közepétől szünetel a mobilos jegyvásárlás

2016.12.12.
A vasúttársaság a bankkártyás fizetést ajánlja azoknak, akik december közepétől az interneten vásárolnak vonatjegyet. Elővételes jegyet a mobilegyenleg terhére 15 napos elővétellel is lehet vásárolni a határidőig. A változásról a mobiltársaságok SMS-ben értesítik azokat, akik a szolgáltatást az elmúlt 3 hónapban igénybe vették, a MÁV pedig elektronikus hírlevélben küld tájékoztatást. Hozzátették: november óta minden belföldi vonaton nyomtatás nélkül - okostelefonon, táblagépen vagy laptopon is - bemutathatók az elektronikusan megváltott vasúti jegyek, amelyek továbbra is 3 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók. Mobilegyenleggel 2012 májusa óta lehet jegyet venni a MÁV-nál: a szolgáltatást az utóbbi 1 évben havonta 2500-3500 felhasználó vette igénybe. A mobilegyenleges vásárlás várhatóan 2017 nyarán indul újra a nemzeti mobilfizetési rendszeren keresztül - olvasható a közleményben.
Címkék: 

Tízszázalékos különadót vetnek ki a luxusautókra Kínában

2016.12.12.
Az intézkedés december 1-jétől érvényes, és az 1,3 millió jüannál (177 ezer eurónál) drágább járművekre vonatkozik. Hszi Csin-ping kínai államfő nagyszabású korrupcióellenes kampányt folytatott az utóbbi években, hogy megtisztítsa az országot irányító kommunista pártot a bűnösöktől. Az utóbbi időben célkeresztbe vette a fényűző életmódot folytató politikusokat és üzletembereket, miközben az államapparátust a becsület, az áldozat és a puritánság imázsával próbálja meg felruházni. Kínában azonban egyre jobban növekednek a vagyoni különbségek. A közösségi portálokon rendszeresen szarkasztikus vagy sértő bejegyzések látnak napvilágot annak nyomán, hogy a politikai káderek és gyermekeik szinte fitogtatják vagyonukat méregdrága öltözetükkel, ékszereikkel vagy autójukkal. E jelenség visszaszorítására a kormány több intézkedést tett, egyebek között megtiltotta tisztviselőinek a költséges utazásokat és luxusautók birtoklását. A legújabb szabály olyan márkákat sújt, mint például a Ferrari, a Rolls-Royce vagy a Lamborghini, amelyeket pedig különösen kedvelnek a leggazdagabbak. De a luxusautókat gyártó német vállalatok, köztük a Kína prémium autómárka piaci szegmensét uraló BMW, Audi és Daimler, is érintettek. Az autógyárak és elemzők szerint a magasabb adónak csak korlátozott hatása lesz. Egyfelől az üzletmenetben a nagyon drága luxusautók eladása nagyon kis hányadot tesz ki, az Audinál például az értékesített autók kevesebb mint 1 százalékát. Másfelől Kínában folyamatosan csökken a luxusautók ára, nem utolsó sorban a fogyasztók azon panaszára, hogy túlárazottak a járművek a világ más országaihoz képest. Kínában 25 százalékos adó sújtja a külföldről importált autókat. A kínai autópiac az utóbbi hónapokban erősen fellendült. Októberben éves összevetésben 18,7 százalékkal emelkedtek a személyautó-eladások, és ebből a luxusautó-gyártók is profitálnak.
Címkék: 

Egyezséggel zárult a légitársaság által elcserélt gyerekek ügye

2016.12.12.
Maribel Martinez ügyvédje a múlt héten jelentette be, hogy a kényes szituáció barátságosan rendeződött, és az ügyet végül egy peren kívüli megállapodással lezárták. További részleteket nem hoztak nyilvánosságra az egyezségről. A New York-i központú légitársaság nem kommentálta a bejelentést. A két kisfiú augusztusban a Dominikai Köztársaságból indult az Egyesült Államokba kísérő nélkül, a légitársaság gondjaira bízva. Martinez a New York-i John F. Kennedy repülőtéren várta ötéves kisfiát, Andyt, helyette azonban egy másik kisfiú érkezett meg. Mint kiderült, Andyt egy Bostonba tartó gépre tették fel, a Bostonban várt gyereket pedig New Yorkba küldték a légitársaság alkalmazottai.
Címkék: 

Vendée Globe - Fa Nándor már a top 10-ben

2016.12.12.
A küzdelem inkább feltüzelte, mintsem kifárasztotta a 63 éves magyar vitorlázót, ráadásul az erős szeles menetben a Spirit of Hungary megdöntötte saját 24 órás sebességi rekordját, ugyanis 431 tengeri mérföldet tett meg. Jelenleg az össztáv bő egyharmadánál tart, az Antarktisz közelében egyre gorombábbak a szélviszonyok, a jéghatár közelében egyre hidegebb van, és egyre nagyobb a hullámzás. A világ legnehezebbnek tartott viadalán tíz ország 29 hajósa vágott neki a több mint 40 ezer kilométeres távnak, közülük továbbra is 22 hajó van versenyben. Az élen haladó francia Armel Le Cléach már a táv felét teljesítette, a magyar tervezésű és építésű Spirit of Hungary hajósának lemaradása hozzá képest 4370 tengeri mérföld. A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méter) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992/93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként, az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója