Magyar siker a nemzetközi autósportos tehetségkutató döntőjében

2016.03.21.
 A szervezők tájékoztatása szerint az 59 fős mezőnyben 29 magyar volt, akik közül a legjobb 25 közé 14-en, a legjobb 10-be pedig öten jutottak be. A 2:51.122 perces köridővel győztes Molnár Bendegúz Gergő - aki életében először most ült versenyautóban - versenyzőülést kapott egy teljes szezonra a nemzetközi mezőnyt felvonultató FIA Swift Cup Europe márkakupa-sorozatban. A második helyen a német Oliver Müller zárt (2:51.369), a harmadik pedig Hefler Róbert lett (2:52.388), utóbbi különdíja egy teljes versenyhétvége egy 1300 köbcentis Suzuki Swifttel a márkakupa-sorozatban. A tehetségkutatón azok vehettek részt, akik április 1-ig betöltötték, betöltik a 14. életévüket és még nem múltak el 25 évesek. A kétnapos döntőben gokartozás, szimulátorozás, írásbeli és vezetéstechnikai teszt is várta a versenyzőket, akiknek a nyelvtudásukról és fizikai kondíciójukról is számot kellett adniuk. A FIA Swift Cup Europe sorozatban az idén hat hétvégén 17 futamot rendeznek Magyarországon, valamint Ausztriában és Szlovákiában, többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) és a kamion Európa-bajnokság betétversenyeként. A szervezők tájékoztatása szerint jövőre is megrendezik a tehetségkutatót.
Címkék: 

Az innovációra koncentrál a Lufthansa Technik

2016.03.21.
 Johannes Bussmann, a polgári repülőgépek karbantartását, javítását és nagyjavítását végző hamburgi központú vállalat igazgatóságának elnöke hétfőn elmondta: a vállalat felkészülten várja, hogy évtizedek óta nem állt forgalomba annyi különféle típusú, új technológiákkal, új anyagokból és komponensekből készült, új fejlesztésű hajtóművekkel működő repülőgép mint mostanában. Ugyanakkor a modern gyártási eljárásoknak köszönhetően a repülőgépek és hajtóművek megbízhatóbbak és kevesebb karbantartást igényelnek, ami valamennyi forgalomcsökkenéssel jár. A legfontosabb irányzat a digitalizáció, "az üzletág jövőjét az adatok határozzák meg" - mondta Bussmann. A legkorszerűbb A-350 típusú gépen 400 ezer paramétert mérnek, míg az A-330 esetében csak 30 ezer ez a szám. Az óriási adatmennyiség összegyűjtése és kiértékelése elsőrendű fontosságú, hogy szükség esetén a lehető leggyorsabban be lehessen avatkozni - tette hozzá. A Lufthansa Technik forgalma tavaly 17,6 százalékkal 5,1 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény pedig 20 százalékkal 454 millió euróra emelkedett. Ebben nagy szerepe volt árfolyamhatásoknak, és a menedzsment véleménye szerint megismételhetetlen az eredmény. A magyarországi leányvállalat, a Lufthansa Technik Budapest 2000 óta működik, mintegy 350 szakembert foglalkoztat, és évente átlagosan 30, az Airbus 320 és a Boeing 737 gépcsaládhoz tartozó repülőgép nagyjavítását végzi.

Április 5-től üzemszerűen működik az új traffipaxrendszer

2016.03.21.
 Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: befejeződött a Véda közúti intelligens kamerahálózat infokommunikációs vizsgálata. Az eszközök április 5-én reggel 8 órától üzemszerűen működnek. Ezek az új kamerák a sebességmérés mellett - a többi között - forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. Tavaly decemberben Halmosi Zsolt, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában, 134 útszakaszon. A Belügyminisztérium, az ORFK és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxok pontos helyét a rendőrség honlapján térképes és táblázatos bontásban is közzétették (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/kozlemeny-3). Ezek szerint Budapesten hat új traffipaxot helyeztek el: kettőt az M3-as, kettőt az M5-ös autópályánál, kettőt pedig az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszánál. Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megye tíz, Zala kilenc, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyolc-nyolc új kamerát kapott. Baranya és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád, Heves, Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat-hat, Győr-Moson-Sopron, Vas és Nógrád megyében öt-öt új szupertraffipaxot szereltek fel. Pest megyében négy új kamera van. A listából kiderül, hogy például Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három új helyen mérnek a rendőrök. Az adatok szerint a Szabolcs megyei berendezések közül csaknem az összes, vagyis a hatból öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található. A tájékoztatóban felidézték: az Európai Unió a többi között azt a célt tűzte ki, hogy a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma - 2010-hez képest - 2020-ig csökkenjen a felére, 2050-ig pedig a nullához közelítsen. Magyarország közlekedéspolitikai programja harmonizál az uniós célokkal - tették hozzá.

A kerékpáros-balesetek négyötödében 50 év feletti férfiak halnak meg

2016.03.21.
Az alezredes elmondta, hogy a kampány mindkét érintett felet megcélozza: az autósok figyelmét felhívja a gyalogosok és a kerékpárosok jelenlétére, utóbbiakét pedig arra, hogy szabályosan közlekedjenek. - Plakátokon, valamint televíziós és rádiós spotokban helyeznek el hirdetéseket - tette hozzá. Kiss Csaba közlése szerint a gyalogosok és a kerékpárosok tipikusan lakott területen belül szenvednek balesetet, amelynek következménye gyakran súlyos sérülés, maradandó károsodás vagy halál. Az alezredes arról is beszélt, hogy a kampány keretében több mint 300 ezer láthatósági eszközt, így például fényvisszaverő mellényeket és kerékpároslámpákat szerzett be a rendőrség. Olyan helyeken szeretnének előadásokat tartani, ahol el tudják érni az érintett rétegeket. Az iskolásokhoz könnyebben el tudnak jutni, az idősebbeket a többi között orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban és postákon próbálják megszólítani - mondta Kiss Csaba.

Ausztrál Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2016.03.21.
 Ausztrália: Herald Sun: "Alonso becsapta a halált 200 kilométer/óránál. Folytatódott az Albert Park hármas kanyarjának sötét történelme. Rosberg uralta az akciódús GP-t, a közönségkedvenc Daniel Ricciardo bátor vezetéssel negyedik lett. Sebastian Vettel is merész volt, de nem tudott mit kezdeni Nicóval, aki három év alatt másodszor lett Melbourne bajnoka." The Australian: "Egy kézfogás, amelyre mindig emlékezni fogunk, miután Alonso megúszta a karambolt." The Age: "Rosberg diadalával fordult a kocka. Ricciardo éhes a sikerre." Németország: Abendzeitung: "Látványosan kezdődött az F1-es szezon. A Ferrari régóta nem tűnt ilyen erősnek, és csak az Alonso balesete miatt kitett piros zászló hozta meg Rosbergnek a győzelmet." Bild: "Vajon 2016 végre Rosberg éve lesz? Két második hely után a Mercedes pilótája mindenképpen világbajnok akar lenni. Az első lépést megtette." Die Welt: "Vettel száguldott a győzelem felé, de egy baleset a feje tetejére állított mindent. Rosberg ünnepelt a végén, de az igazi győztes a négyszeres világbajnok." Frankfurter Allgemeine Zeitung: "Menekülés a győzelembe: Nico nyerte az idénynyitót. A futam történetét Vettel és a Ferrari írta. Egy stratégiai hiba a győzelembe került az olasz istállónak, de a kocsik sebessége veszélyes lehet a Mercedesre." Stuttgarter Nachrichten: "A Mercedes húzott hasznot a horrorbalesetből." Stuttgarter Zeitung: "Alonso repült, Rosberg nyert." Olaszország: La Gazzetta dello Sport: "Rögtön Rosberg és a Mercedes, de Vettel is az élbolyban volt. A Ferrari megérett a világbajnoki címre. Alonso balesete megállította Vettelt, Rosberg stratégiája volt a legjobb. Bezárt a Mercedes-játszótér, mivel a Ferrari már ott van a nyakukon, és többé nem hibázhatnak." Tuttosport: "A piros zászló rászedte a vörösöket. A Ferrari bebizonyította, hogy javuló formában van, de a verseny megszakítása a Mercedes kettős sikerét eredményezte." Corriere dello Sport: "A Ferrari mindent kockára tett és vesztett. A vörösökkel számolni kell, de egy rossz gumiválasztás visszavetette Vettelt a harmadik helyre." La Stampa: "A Ferrari már a látótérben. Ezúttal nem a szokásos kettős Mercedes-sikert láthattuk, 34 körön át a Ferrari haladt az élen. Különböző okokból - baleset, balszerencse, hiba - azonban nem jött össze a győzelem." Spanyolország: El País: "Vettel ellenőrzés alatt tartotta a futamot, de Rosberg nyert. Alonso látványos balesete drámába torkollott volna, ha az elmúlt években nem javul a versenyek biztonsága." El Mundo: "Autójának biztonsági berendezései révén Alonso túlélte karrierje legsúlyosabb balesetét." La Vanguardia: "A vb ott folytatódott, ahol tavaly abbamaradt. A Mercedes kettős győzelmet aratott, minden maradt a régiben." Marca: "Kész csoda, hogy Alonso sértetlenül megúszta pályafutása legdurvább balesetét." Anglia: The Independent: "Rosberg hazavezette Hamiltont a káoszból." The Times: "Vajon hogy élte túl Alonso az F1-történelem egyik legsúlyosabb balesetét?" The Guardian: "Az Alonso egészségi állapota miatti aggodalomtól eleinte nem tűnt fel, hogy ez a baleset volt egyben a futam fordulópontja. Megjelent ugyanis a piros zászló és a biztonsági autó, erre a Ferrari taktikai hibát követett el, ami végül a győzelmébe került."

Kiégett egy busz a XVII. kerületben

2016.03.21.
Kisdi Máté elmondta: az eset a Tóalmás utca és a Tarcsai utca kereszteződésénél lévő buszvégállomáson történt. Mire a tűzoltók kiértek, a busz már teljes terjedelmében égett. A lángokat már sikerült megfékezni, jelenleg az utómunkálatokat végzik. A buszon a baleset idején utasok nem voltak, és senki sem sérült meg - tette hozzá a szóvivő.
Címkék: 

Két kínai autóipari vállalat 30 millió euró beruházást hoz

2016.03.21.
Szijjártó Péter elmondta: egy kapacitásbővítésről és egy zöldmezős beruházásról van szó, mindkét beruházás a Nyugat-Dunántúlon valósul meg. Mindkét vállalattal a következő hetekben jelentik be a beruházás részleteit - ismertette. A Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról elmondta: nemcsak Magyarország, Közép-Európa és Nyugat-Balkán érdeke, hanem tökéletesen illeszkedik a kínai selyemút koncepcióba is. A magyar kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak a kivitelezésről szóló kormányközi megállapodást és a beszerzési mellékletet, amelyek kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot a héten benyújtják a magyar parlamentnek - számolt be. A kínai Eximbank április elején érkezik Magyarországra, amikor benyújtják a hitelfinanszírozási ajánlatot a nemzetgazdasági tárcának – mondta. Hozzátette: a tervek szerint a beruházás 85 százalékát kínai hitelből finanszírozzák. A miniszter beszámolt arról is, hogy tavaly több mint 125 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, ami csaknem 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ennek előzménye, hogy tavaly májustól van közvetlen légi összeköttetés a két főváros között, valamint gyorsultak a vízumkiadások is - jegyezte meg. Csung San kínai kereskedelmi miniszterhelyettes kiemelte: mindkét ország büszke lehet arra, hogy a kínai befektetések volumene Magyarországon tavaly meghaladta a 3 milliárd dollárt, ami a legnagyobb Kelet-Közép-Európában, csakúgy, mint a két ország közötti külkereskedelmi volumen.
Címkék: 

Magyar Örökség Díjat kapott Galamb József, a Ford T modell főkonstruktőre

2016.03.21.
Galamb József konstruktőri munkáját dicséri az 1908 októberében a Ford Motor Company szerelőcsarnokból első alkalommal kigördült Ford T-modell, a világ első népautója, melyből évtizedek alatt több mint 15 millió „Bádog Böske” készült, ahogy akkor becézték a szalagszerű szereléssel és gyártással készült gépkocsit. – A díj méltó elismerése a szorgalmas mérnöki munkának, a kimagasló műszaki teljesítménynek, és jó példa arra, hogy a tudományos teljesítmények mellett Magyarországon a mérnöki produktumokat is ilyen magas szinten ismerik el. – Díjazása egyben tisztelgés a többi magyar mérnök, Farkas Jenő (FORD-A modell, Fordson traktor),Csonka János (karburátor), és mások munkássága előtt is, akik a világ különböző autógyáraiban dolgozva alapvetően hozzájárultak az automobil fejlődéséhez, tömegcikké válásához – mondta el Dr. Gáti József gépészmérnök laudációjában. Galamb József 1881. február 3-án, Makón született. A makói alapfokú iskolákat követően tanulmányait Szegeden, majd 1898-tól Budapesten, Budapesti Magyar Királyi Felső Ipariskola folytatta Végbizonyítványával a kezében rövid időig Magyarországon dolgozott, majd ösztöndíjjal 1903-ban tanulmányútra Németországba utazott: Drezda, Berlin, Hamburg, Bréma nagy gépgyárait tanulmányozta. Szakmunkásként dolgozott egy brémai hajógyárban, bejárta Belgiumot és Hollandiát, ezután Düsseldorfba, végül Frankfurt am Main-ba, az Adler autógyárba került. 1903–ban tapasztalatszerzés céljából Amerikába hajózott, ahol munkát vállalt egy dobozgyárban. A St. Louis-i világkiállítás megtekintése oly nagy hatást tett rá, hogy elhatározta, Amerikában marad. Rövid kitérő után Detroitban keresett állást, és 1905. december 11-én belépett a Ford Motor Company alkalmazottai közé, ahol az N-modell tervezésével kezdett foglalkozni. Amikor Henry Ford elhatározta, hogy „kerekekre teszi Amerikát”, maga mellé vette konstruktőrnek Galambot. A T-modell tervezése 1907-ben kezdődött és 1908. október 1-én készült el az első típusváltozat. Az autó Otto-rendszerű négyhengeres motorjának legnagyobb teljesítménye 15 kW, legnagyobb sebessége 65 km/h volt. A Galamb tervezte bolygóműrendszerű sebességváltó működtetése két lábpedállal, szalagfékekkel és több lemezes tengelykapcsolóval történt. A növekvő megrendelés állomány kielégítésére kidolgozták a futószalag rendszerű gyártást. 1927. május 28-án gurult le az utolsó T-Ford a szerelőszalagról, összesen több mint tizenötmilliót gyártottak a világ első népautójából. T-modell bemutatásával váltak valóra Henry Ford és Galamb József álmai arról, hogy egy elfogadható árú, megbízható és jól működő autót gyártson. Ez a jármű egy új korszak kezdetét jelentette a személyszállításban - egyszerű volt vezetni, egyszerű volt a karbantartása, az egyenetlen utakon is jól kezelhető volt, és azonnal sikert aratott.  A következő években Henry fiára, Edsel Fordra és Galamb Józsefre hárult az új Ford modellek megtervezésének feladata. Így született meg a 4 hengeres, 3285 cm3 hengerűrtartalmú, soros motorral rendelkező, 40 LE teljesítményű Ford-A modell. A mezőgazdaság gépesítésében fontos szerepet töltött be a Galamb József és Farkas Jenő terveinek felhasználásával készült Fordson traktor. Magyarországon a 20-as években gyorsan terjedt, 1945-ig a mezőgazdasági traktorok vezértípusa volt. Galamb tervei alapján 1908 és 1914 között a kísérleti mérnöki részlegen készített kis sportkocsik közül kettőt is indítottak a New York – Seattle versenyen, amelyek egyike meg is nyerte a versenyt. Galamb részt vett más Ford gépkocsi-modellek tökéletesítésében, fejlesztésében, teherautókat, pályamunkás kocsikat tervezett, dolgozott prototípusokon, új gyárrészlegek tervezésén és fejlesztésén is. Az első világháború alatt tervezett sebesültszállító autókat, tengeralattjáró-keresőt és könnyű harckocsit, azt követően pedig karosszériát különböző gépkocsikhoz. Előkészítette a Liberty repülőgépmotor gyártását. Az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz 1920 és 1952 között benyújtott 27 szabadalmi leírása rendre a Ford gépkocsik egyes szerkezeti elemének korszerűsítését szolgálta. 1921-ben Galamb József Makóra küldött hat darab Fordson traktort a családi vállalkozás megindítására, majd 1922 őszén Makón megnyitotta Magyarország első Ford márkakereskedését. Hazalátogatásaikor nemcsak rokonait kereste fel, hanem előadásokat is tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben és a Műszaki Akadémián. 1944-ben egy szívrohamból felépülve kérte nyugdíjazását. Négy évtizedes munkássága alatt a Ford cég 300 főt foglalkoztató kisüzemből az USA óriásvállalatainak egyike lett. 1955. december 4-én, 74 éves korában hunyta le örökre szemét az 1999. december 18-án Las Vegasban az „Évszázad autójának” választott T-modell főkonstruktőre.

Budapesti járatokat is érintett a párizsi légiirányítók sztrájkja

2016.03.21.
Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta: a légitársaságok, ha lehet, igyekeznek elkerülni a francia légteret. A baj az - tette hozzá -, hogy a légiirányítók folytatják sztrájkjukat, így kedden sem lesz "könnyebb az élet". Hardy Mihály az utazóknak azt ajánlotta, hogy indulás előtt mindképpen tájékozódjanak a légitársaságoknál. Korábban írtuk: Az Orly repülőtéren a járatok csaknem fele kimaradt, a Roissy-Charles de Gaulle reptér által kezelt járatoknak pedig mintegy negyven százaléka szenvedett késedelmet a légi kikötő üzemeltetője szerint. Franciaország más repülőterein, Bordeaux-ban, Lyonban és Marseille-ben is késésekkel kellett számolni. A legnagyobb felfordulást Orlyn okozta a légiirányítók munkabeszüntetése. A nem törölt járatok utasainak sokórás késéseket kellett eltűrniük. A légitársaságok kirendeltségei előtt hosszú sorok alakultak ki, az utasok főleg a megfelelő tájékoztatás hiányát kifogásolták. Mivel a törölt légi járatok jelentős része belföldi volt, egyes légitársaságok úgy döntöttek, hogy utasaikat buszokkal juttatják el a célállomásukra. A vasárnap kezdődött 48 órás sztrájkot a légiirányítók harmadik legnagyobb érdekképviselete, az UNSA-ICNA hirdette meg, hogy így tiltakozzon egy újabb elbocsátási terv, valamint a repülésirányítás terén elmaradt beruházások ellen. A francia reptereket érintő sztrájk hétfőn folytatódik. Az ország légiközlekedési hatósága (DGAC) vasárnap felszólította a légitársaságokat, hogy óvatosságból töröljék az Orly repülőtérről és a Marseille-ből induló járataik harmadát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója