Svájc felfüggesztette a VW-csoport érintett autóinak árusítását

2015.09.28.
Svájc az első ország, amely ilyen drasztikus lépésre szánta el magát a károsanyag-kibocsátási botrány múlt heti kirobbanása óta. A svájci Szövetségi Útügyi Hatóság (OFROU/ASTRA) pénteken közölte, hogy 180 ezer olyan autóról van tudomása, amelyek dízelmotorjainak emissziós értékei meghamisíthatóak. A hatóság a 2009 és 2014 között gyártott Audi-, Seat-, Skoda- és Volkswagen-márkák 1,2-es, 1,6-os és 2 literes turbófeltöltős dízelmotoros változatait sorolta ebbe a kategóriába. A svájci hatóságok vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy a Volkswagen-csoport által gyártott járművek ténylegesen milyen mennyiségű káros anyagot bocsátanak ki a levegőbe. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptember 18-án vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot azzal, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A VW elismerte, hogy olyan szoftvert alkalmazott, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. A botrány a Volkswagen-csoport vezérigazgatói tisztségét 2007 óta betöltő Martin Winterkornnak a székébe került, helyette Matthias Müllert, a Porsche AG vezérigazgatóját nevezte ki a vállalat élére a felügyelőbizottság pénteken.
Címkék: 

Rákóczi Feri az igazi csabaira voksol

2015.09.28.
Mi volt életed első disznótoros kolbászélménye? Otthon minden évben áldozatul esett néhány csodás jószág a téli hónapokban, hogy feltöltsük az éléskamrát. Gyakorlatilag nincs első, mert mire tudatomra eszméltem, már benne is voltam az eseményekben. Imádtam, imádom az előző napi készülődést, a csípős hajnalokat, az ugratásokat, illatokat, ízeket. Őrzöd a hagyományokat? Te is töltesz kolbászt? Természetesen! Minden évben több alkalommal is, az egyik állandó pont a Csabai Kolbászfesztivál, kihagyhatatlan hangulattal, de van baráti, és családi kolbász-buli is! Mennyi ideig bírod ki csabai kolbász nélkül? Most, hogy kérdezed, szelek magamnak egy szép karikát... Ő bizony tudja, hogy a csabai az igazi! Hogyan népszerűsíted a csabai kolbászt? Minden fórumon hangoztatom, hogy az igazi ételekben hiszek. Azokban, amelyek előállításához, készítéséhez van valami köze a két kezünknek. Apósom mondását szoktam idézni: „az asztal tartja össze a családot.” És itt nem csak az evésről van szó. Itt a közös élmény, az együttlét, a beszélgetés számít, melyek tényleg családdá tesznek bennünket, nem csak néhány ember gazdasági közösségévé. Van egy saját éttermed is a fővárosban. Mi a Korhely titka? A Korhely megálmodásakor azt akartam, hogy legyen egy olyan hely is a belvárosban, ahol a klasszikus, hagyományos ízeket is megtalálja a vendég. A kolbász, disznósajt, szalonna legtöbbje természetesen csabai. Klasszikus ízekkel dolgozunk, nincs olyan sem, hogy a töltött káposzta hat különböző tányéron kerül a vendég elé, mert „újragondolták”. Mindennek helye van a gasztronómiában, kell a degusztációs menü, a fúziós konyha, és anyánk konyhája is. Mi az utóbbi vagyunk, és ez nem is fog változni. Az igazi csabai ízek Rákóczi Feri Liszt Ferenc téri éttermében is Mióta vagy házigazdája a Csabai Kolbászfesztiválnak? Mi lesz idén a szereped? Ez a negyedik, vagy az ötödik? Jézus, már nem is emlékszem! Újkígyósi vagyok, de hosszan éltem Békéscsabán is, innen indult rádiós pályám, nem volt kérdés, hogy ott a helyem! Ahogy a korábbi években is, a színpadi munka, a műsorvezetés mellett ott leszek kicsit mindenütt, ahol a fesztiválon történik valami. Ha kell, beszélgetek, ha kell, akkor beugrok a zsűribe. Egy dolog nem szabad csinálni a négynapos kolbászünnep alatt: aludni! További részletekért érdemes követni az Autószektor kiemelt Csabai Kolbászfesztivál rovatát, a versenyekre való jelentkezésért ellátogatni a www.csabaikolbaszfesztival.hu honlapra, de folyamatosan nyereményjátékokba botlik az is, aki a Facebook-on követi a kolbászfesztivált.  

Megkezdődött a Hungaroring pályájának felújítása

2015.09.28.
Gyulay Zsolt szerint a többi létesítmény – a lelátót, a főépület és a bokszutca – is megérett a bontásra, illetve az újjáépítésre. A cég által készített tanulmányok ugyanis azt igazolták, hogy célszerűbb a bontás, mint a felújítás. Az építkezés során a közműveket is korszerűsítenék, és egy motorizációs látogatóközpontot is létrehoznának, amely egy új beléptető rendszert is magába foglalna. A tervek szerint a beruházás költsége 25 milliárd forint körül alakulna, amit központi forrásból fedeznének. Utóbbira az adhat reményt, hogy a kabinet kiemelten kezeli a sportberuházásokat. A társaság bízik abban, hogy a kormány minél előbb dönt a beruházásról, amely után hozzáláthatnak az engedélyeztetési, kivitelezési tervek pályáztatásához. Gyulay Zsolt kitért arra is, hogy elégedett az idei évi teljesítményükkel és szerinte jó az esélyük arra, hogy pénzügyi szempontból nyereséges évet tudjanak a hátuk mögött.

Először szerveztek autómentes napot Párizsban

2015.09.28.
Az első autómentes napot Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármestere együtt nyitotta meg a brazíliai Sao Paulo, valamint Brüsszel és Bristol városvezetőivel a Champs-Elysées sugárúton. A három külföldi város már szervezett autómentes napot. Félórával a lezárást követően a világ egyik legszebb sugárútján már hömpölygött a tömeg, az emberek örömmel vették birtokba a kétszer négysávos utat. A belváros északi részén található Les Grands Boulevards és a déli részen található Boulevard Saint-Germain között zárták le a gépjárművek számára a várost, nyugaton a Concorde, keleten pedig a Bastille tér a határ. Az autókat az Invalidusok és az Eiffel-torony előtti Mars-mező környékéről, valamint a Montmartre-ról és a Párizst övező boulogne-i és vincennes-i parkokból is kitiltották. A prefektúra már hetek óta óriásplakátokon hirdette az akciót, és arra kérte a gépjárművek tulajdonosait, hogy mindenképpen kerüljék el vasárnap Párizs belvárosát. A behajtási tilalom nem vonatkozott a mentők és a rendőrség járműveire, valamint a taxikra, a buszokra és a környéken lakók járműveire. A párizsi klímakonferencia előtt két hónappal rendezett autómentes nap célja felhívni a párizsiak figyelmét a környezetszennyezés és az éghajlat-felmelegedés elleni közdelem fontosságára.    
Címkék: 

Öt halálos baleset és 57 ittas vezető a hétvégén

2015.09.28.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 813 személyt fogott el, közülük 230 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 110 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 622 személyt állítottak elő, köztük 281 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 57 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 286 esetben foganatosítottak. A rendőrök 2015. szeptember 25-én 0 óra és szeptember 27-én 24 óra közötti időszakban 24258 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek, ebből 636 főt a magyar–szerb határszakaszon, 23591 főt a magyar–horvát határszakaszon vontak intézkedés alá. Közokirat-hamisítás miatt 5 személyt fogtak el a rendőrök.

Az autókölcsönök forintosításával vége a devizahiteleknek

2015.09.28.
A szaktárca közlése szerint az idei év elejére vált lehetővé a devizahitelek végleges kivezetése Magyarországon. Mint írják, a jelzáloghitelek ügyének rendezése során nagyjából 3600 milliárd forintnyi adósság kérdésben kellett megoldást kialakítaniuk. A hitelek átváltása félmillió család otthonát védte meg az árfolyamok ingadozásától. Az autóhitelek és a személyi kölcsönök ügyében történő újabb forintosítás 229 ezer élő szerződést érint, 305 milliárd forint értékben. A szabályok ugyanakkor kiterjednek egyes már felmondott vagy megszűnt szerződésekre is: a forintosítást 260 milliárd forintnyi nem élő személyi kölcsönnél és további 255 milliárdnyi lezárt autóhitelnél is elvégzik majd. Az érintettek 31 milliárd forintot spórolnak meg, az ügyfelek kamatkötelezettségei további 3-4 milliárd forinttal enyhülhetnek.

„KRESZ-FESZT” Veszprém megyében

2015.09.27.
Harmadik alkalommal tartották meg 2015. szeptember 25-én a „KRESZ-FESZT” elnevezésű országos rendezvénysorozatot, amely a tanévkezdeti kampány záróeseménye és egyben a „közlekedésbiztonsági tanév” kezdete volt. Az ORFK-OBB döntése alapján, Az iskola rendőre programon belül a szakemberek a gyerekeket országosan minden megyeszékhelyen egy időben, különböző közlekedésbiztonsági programokkal várták. Veszprémben, Ajkán, Balatonalmádiban, Tapolcán, Pápán és Várpalotán kerékpáros ügyességi versennyel, mobil KRESZ-pályás foglalkozással, bűn- és baleset-megelőzési teszttel, foglalkoztató játékokkal, színezőkkel és rendőrségi technikai bemutatóval várták a gyerekeket. A foglalkozások résztvevői különböző hasznos közlekedésbiztonsági eszközöket is kaptak. A szervezők a rossz idő ellenére megtalálták a megfelelő helyszínt, hogy a gyermekek csak a programokkal foglalkozhassanak és elsajátíthassák a biztonságos közlekedésre vonatkozó alapvető ismereteket. Veszprémben például a Kossuth Lajos Általános Iskolában közel 100 gyermek vett részt a programon, Ajkán a szakadó eső miatt a Borsos Miklós Általános Iskola tornatermében várták a szervezők a közel 170 gyermeket. Várpalotán a Várkerti Általános Iskola Vásárhelyi András Tagiskolában mintegy 300 gyerek már az elkészült plakátokkal várta a rendőröket. Fotók: police.hu Az iskola valamennyi osztálya és tanulója részt vett az előkészületekben. A diákok közlekedési jelzőtáblákat rajzoltak, melyekből mozaikszerűen rakták ki a KRESZ-FESZT szó betűit. Az előkészület során a gyerekek a jelzőtáblák jelentésével, az alapvető közlekedési szabályokkal ismerkedtek, ezzel is frissítve, bővítve a közlekedési ismereteket. A Balatonalmádi Rendőrkapitányság illetékességi területén a balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskolában, Pápán a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában, Tapolcán pedig - közösen a társszervekkel - a laktanya területén várták a rendőrök a kisiskolásokat. 
Címkék: 

A jövő a térkép nélküli GPS-eké

2015.09.27.
Felesleges dolgokra pénz kiadni senki nem szeret. A sosem nézett csatornák, a ki nem használt extrák vagy éppen a haszontalan kapcsolt áruk bár jól csengő hívószavak, mikor fizetésre kerül a sor, az kívánjuk, bárcsak megszabadulhatnánk tőlük. Mivel azonban a csomag része, nincs mit tenni. GPS-ek esetében a távoli országok térképei hasonló pluszköltséget okoznak, és jellemzően kihasználatlan funkcióként végzik a legtöbb magyar vásárló számára. Ezt a tehetetlenséget oldja fel a Mio Base Map szériája, melynek sajátossága az előre telepített térképek hiányában áll. Igen, egy GPS, melynek legfőbb előnye, hogy nem jár hozzá térkép! A Mio legújabb készülékeivel ugyanis úgy juthatunk a gyári szoftverhez és megannyi extrához egyszerre, hogy a felesleges térképek nem terhelik pénztárcánkat. Ráadásul, ha összesen egy ország vagy város útvonalai jelentik a számunkra szükséges mértéket, igen kedvező üzletet köthetünk. Európában egyedülálló újítás: béreljen térképet Az előre telepített térképek hiánya nem azt jelenti, hogy az utólagos feltöltés őrült összegekbe kerül majd. Épp ellenkezőleg! A kedvező ár mellett élettartamig szóló térképfrissítés is jár minden egyes megvásárolt térkép mellé, ami folyamatos új útvonalakat és extra kilométereket, valamint a hasznos helyek és érdekes pontok (POI) bővülését hozza minden alkalommal. Akinek viszont csak időszakosan van szüksége egy adott ország úthálózatára, a Mio oldalán 3 napostól az egész hónapos bérlési lehetőségig többféle megoldást is talál. Az innovatív megoldás felhasználóbarát módon biztosít hozzáférést 44 európai ország térképéhez, és pénztárcabarát módon jelöli ki az utat a GPS-ek számára a megújulás felé. A térképen kívül minden benne van A készülék mindenben megfelel a kor elvárásainak. 5"-es nagyméretű érintőképernyője és nagysebességű, 800MHz-es MStar processzora ellenére pehelykönnyű gépezet, mely vékony kialakítása miatt kevés hellyel is beéri. Az úton töltött időt sávkövető rendszerrel és IQ Routes™ technológiával teszi könnyebbé, a városi közlekedésben pedig parkolási asszisztenssel segíti a sofőrt. LearnMe Pro™ funkciója pedig a jövőt vetíti előre, az intelligens rendszer ugyanis képes a rögzített adatokból megtanulni vezetési szokásainkat, így a későbbiekben ehhez illő útvonalakra tesz javaslatot.

HA-MI harapásra kész a Csabai Kolbászfesztiválon

2015.09.27.
Újra a HA-MI felségjelű repülő húsdarálóval készítik majd finomságukat, a gépet az azóta sajnos már elhunyt társuk, az ország egyik legjobb hajómakett-építőjeként számon tartott Szelezán András alkotta meg. Az ő nevéhez Guinness-rekord is fűződik, 91 patkót szegelt fel egy tyúktojásra, minden patkót hat szeggel rögzített. Íme HA-MI, a különleges húsdaráló-kolbásztöltő masina Fekete László klubvezető elmondta, Bandi babérjaira biztosan nem törnek a fesztiválon a csapattagokkal, többek között Szabó „Topi” Zoltán és Molnár „Bagira” Gábor nyugállományú vadászpilótákkal, akik alaptagok a kolbászgyúró együttesben. Igyekeznek ugyanakkor szárnyalni, amihez néhány kupica házipálinka is hozzásegíthet. Fekete László hozzátette, a repülő húsdarálót már aktualizálta az idei fesztiválra, így a 2015-ös felirat szerepel rajta. HA-Mi-val már többször daráltak a makettesek  További részletekért érdemes követni az Autószektor kiemelt Csabai Kolbászfesztivál rovatát, a versenyekre való jelentkezésért ellátogatni a www.csabaikolbaszfesztival.hu honlapra, de folyamatosan nyereményjátékokba botlik az is, aki a Facebook-on követi a kolbászfesztivált.

Gumiabroncsos szakmai napot tartott a Gumiflex Kft. és Mitas gyár

2015.09.27.
Az exkluzív környezetben tartott előadáson a Mitas cég képviseletében Tomáš Jurtík tartotta meg beszédét a Mitas gyárról, piaci helyzetről. Érdekességképpen kiemelte, hogy jelenleg minden harmadik Európában gyártott mezőgazdasági gép a Mitas gyár által előállított abroncsokon gurul. Gregor Miroslav előadásában részletesen bemutatta a jelenlegi fejlesztéseket, illetve a helyes üzemeltetés fontosságáról beszélt. Mind a gyártó, mind pedig a Gumiflex Kft. szakemberei fontosnak tartották elmondani, hogy főként a levegőnyomás, sebesség, terhelhetőség hármasa felel a gumiabroncs élettartamáért, hosszú távú használhatóságáért, ezért különösen fontos, hogy a végfelhasználók a gyártói ajánlásnak megfelelően használják az abroncsokat! Továbbá beszélt a Continental mezőgazdasági abroncsok Mitasra történő márkaváltásáról. Hangsúlyozta, hogy az alapanyag, az öntőforma, a technológia ugyanaz, csak és kizárólag a márkanév változik – így lehet egy tengelyen a Continental, és a Mitas abroncs! Jan Šmolík az ipari abroncsokról tartott részletes bemutatója után a Gumiflex Kft. ügyvezetője Varga Gábor prezentálta a szóban forgó márkák piaci eredményét, valamint a jövőbeni terveket. Az egész napos konferencia végén a Gumiflex Kft. egy értékesítési tréninggel ajándékozta meg a meghívottakat, így Ádám Szilárd hasznos útravalói zárták a tartalmas napot. Forrás: gumipiacmagazin.hu
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója