Itt repül a kismadár - Kádár Ferkó Fotószínháza a Csabai Kolbászfesztiválon

2015.09.18.
Ilyen, s ehhez hasonló mondatok gyakran hangoznak el tőlem a Csabai Kolbászfesztiválon, ahol 2008. óta minden évben jelen vagyunk közreműködőként. Nem túlzok, ha azt mondom, szinte mindig sor áll előttünk, hiszen nagyon sokan szeretnék megörökíttetni magukat korabeli öltözékekbe beöltözve, különböző élethelyzetekbe belehelyezkedve. A tradíció, a hagyomány – úgy gondolom – nagy jelentőségű az ember életében. Én magam gyermekkorom óta gyűjtöm a régi tárgyakat, s mindig vonzottak az eleink életét megörökítő régi fotográfiák is. 2004-től adtam a fejem néprajzi témájú családi képek gyűjtésére. Először csak Békés megyei fotókat gyűjtöttem, majd ezekből képeslapokat jelentettem meg. Azt gondoltam, így ezek, az egyébként csak családi albumokban elfeledve pihenő képek, eljuthatnak szélesebb közönséghez is, és komoly szerepet kaphatnak a hagyományok átörökítésében, bemutatva a viseletet, öltözéket, egyes paraszti vagy polgári eseményeket, munkafázisokat, ünnepeket. Kezdetben családunk gyűjteményéből kerültek ki a felvételek. Aztán jöttek sorban az ismerősök fiókjai, az adakozó ismeretlenek poros padlásai, így lassacskán előkerültek a múlt rögzített töredékei. Nemcsak a kép érdekel, hanem a története is, szeretem tudni, hogy milyen is volt az a pillanat a fotón szereplők életében, amikor elkattintották a masinát.   Fontos számomra, hogy nem csak a magyarok, hanem a megyében velünk élő nemzetiségek is helyet kapjanak a képeslapsorozatban, így bemutatkoznak a képeken a szlovák, német, cigány, szerb és román tradíciók. Mára a sorozat több mint 200 db-ot számlál, több száz kép pedig digitálisan archivált. Az általam összegyűjtött családi fotók ma már nem csak képeslapként születhetnek újjá, hanem a saját kiadású néprajzi naptár lapjait és notesz címlapját is díszítik. Elkötelezett hagyományőrzőként illetve fényképészként is továbbgondoltam a bemutatási lehetőségüket, így lettek a legérdekesebb, aprócska, fekete-fehér képekből óriási fotóhátterek ezzel 2007-ben megszületett a Fotószínház.  2007-óta háttereinket legördítettük: - 5 országban - 119 településen - 272 helyszínen - 383 alkalommal Lencsevégre kaptunk: - több mint 60.000 hölgyet és urat A legelső háttér egy mezőberényi disznóvágás volt, ez jól illeszkedik a Csabai Kolbászfesztivál témájába is. A „Kádár Ferkó Fotószínháza” 2008. óta szerves része a rendezvénynek, úgy is mondhatom, hogy otthon vagyunk a fesztiválon. Az évek során emberek ezreit fényképeztük le a „Disznóvágás”, a „Csabai disznófuttatás”, a „Disznóval a vásárban” és a „Disznóetetés” c. hátterekben, korabeli viseletekben, de túl ezen a rendezvény arculatának kialakításához is hozzájárultunk, disznótartással és disznóvágással kapcsolatos régi képek kölcsönzésével.  Remélem idén is megtisztelhetem önöket a Csabai Kolbászfesztiválon egy kalapemeléssel, s visszarepíthetem az időben mindannyiukat egy kép erejéig a Fotószínház segítségével! Kádár Ferenc vándorfotográfus  

Volkswagen sokadalom lesz a Hungaroringen szombaton

2015.09.17.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A 2012-ben indult Golf-találkozó az idén már 10 wolfsburgi típus összejövetelének ad otthont, és várhatóan 12 ezernél több látogató számára ígér gazdag programokat, tudtuk meg Németh Balázstól a Volkswagen márkaigazgatójától az esemény egy héttel ezelőtti rendhagyó sajtótájékoztatóján. A márkaigazgató a folytatásban rövid áttekintést adott az évről-évre egyre több és színesebb programot, kiállítót és újdonságot felvonultató esemény progressziójáról, hiszen kezdetben tényleg csak egy Golf találkozónak indult a rendezvény, és senki sem gondolta volna, hogy az összejövetel a teljes hazai és számos külföldi klubot érintő hagyományszerű márkatalálkozóvá avanzsál ilyen rövid idő alatt. Németh Balázs - Volkswagen márkaigazgató. Képre kattintva a beharangozó eseményen készült galéria tekinthető meg A hetedik generációs Golf magyarországi premierjével összekötött találkozó – talán nem meglepő módon - nagyon jól sikerült, több mint 7 ezer látogató vett részt a benzinvérűek és/vagy családosok számára szervezett pálya-, koncert- és egyéb programokon. Az első Golf-találkozó sikeréből értelemszerűen következett a második. Itt már egy Guinness-rekordot is felállítottak, ugyanis a Golf tulajdonosok részvételével és rengeteg szervezői közreműködéssel 535 darab autóból egy hatalmas Golf felirat állt  össze a pálya melletti füves területen. A rendhagyó sajtótájékoztatón a résztvevő klubok egy-egy modelljét nemcsak megnézhettük, ki is próbálhattuk A harmadik évben már Volkswagen-találkozó névre kellett keresztelni az eseményt a nagy érdeklődésre tekintettel, amelynek híre a németországi anyacéghez is eljutott, és ennek köszönhetően egy látványos koncepció autó is – a Volkswagen GTi Vision Gran Turismo – tiszteletét tette a márkatalálkozón. A videójátékban debütált roadster életnagyságú verziója mellett azonban több újdonság hazai leleplezése is megtörtént, például az e-Golf, Golf GTE, az új Sportsvan, és Touareg GP modelleké. A hippifaluban pedig kiállították az 1957 és 2013 között gyártott 1200 darabos T2-es Last Edition-t, tehát a felhozatal több volt, mint parádés. A jól felszerelt, 62-es Transporter új szívet kapott Az idei programok között újfent szerepel a paddocknál felsorakoztatott Golfok szépségversenye, a Transporter, Bogár, Passat, Scirocco, Corrado klubok mellett pedig már a Polo-, Jetta-, Bora- és Vento-tulajdonosok is teret kapnak, hogy megmutassák nem mindennapi járgányaikat. Ismét lehull a lepel néhány újdonságról: bemutatkozik az új Touran, a hatodik generációs Transporter, a Golf GTD Variant és a Caddy a helyszínen a magyar közönségnek, és nem utolsósorban sor kerül a Golf R400 premierjére. A felsorolásnak azonban még koránt sincs vége, a célegyenesben a Volkswagen Driving Experience Team cirkuszi attrakciószámba menő performanszát nézhetjük meg, de off-road bemutató és tesztvezetés, valamint vezetéstechnikai tréning is rendelkezésére áll majd az odalátogatóknak. A sokadalom repertoárjából nem hiányoznak majd az autósok családtagjainak szórakoztatását szolgáló programok sem, a nőket egyebek között sminktanácsadás, frizurakészítés és címlapfotózás, a gyerekeket pedig kreatív sarok, alkotóház, arcfestés és az elmaradhatatlan ugrálóvár várja. Képre kattintva a tavalyi dzsemboriról készült galéria tekinthető meg A hagyományoknak megfelelően az idén is lesz tombola, melynek főnyereménye egy 1999-es évjáratú, vászontetős, 1.6-os Golf Cabriolet, melyről korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk. Ismét várja a Transportereseket a hippifalu, ahol előzetes regisztrációval az ott alvás is megoldható. A woodstock-i hagyományokat felelevenítő területen a fröccsbusz, kézműves sörbusz mellett Multivan premierre kerül sor, valamint állandó vendég lesz az Oldtimer Múzeumból származó 1962-es évjáratú, 32 lóerős Westfalia. Az esti tábortűznél az egykori Megasztáros Gál Csaba Boogie gitárzenéjére lazulhat majd a társaság.

Díszpolgárként búcsúzik Győrtől az Audi vezetője

2015.09.17.
Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere csütörtökön díszpolgári címet adományozott Dr. h.c. Thomas Faustmann-nak, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatójának. A közgyűlés ezzel a kitüntetéssel ismerte el és köszönte meg Dr. h. c. Thomas Faustmann a város és a régió fejlődése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységét. Thomas Faustmann sokat tett a város, az Egyetem és az Audi gyümölcsöző együttműködéséért, amelynek fenntartásához és erősítéséhez „A jövő Győrben épül“ közös szlogen szellemében járult hozzá. Thomas Faustmann és Borkai Zsolt Személyét és munkásságát egész Magyarország nagyra értékeli, ezt mutatja, hogy 2007-ben a magyar autóipar fejlődése érdekében végzett munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetését vehette át. A győri Széchenyi István Egyetem 2014-ben az Egyetem és az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. közötti oktatási és kutatási együttműködések kiépítése iránti elkötelezettségét díszdoktori címmel ismerte el.

Elérhetetlen autók - Lancia Y generációk

2015.09.17.
Galéria képek: 

Elérhetetlen autók - Fiat 500 electric

2015.09.17.
Galéria képek: 

Elérhetetlen autók - Honda

2015.09.17.
Galéria képek: 

Egyiptomban terjeszkedik a Rába

2015.09.17.
A tájékoztatás szerint a szállítások már elkezdődtek, és az első futóműveket beépítették a járművekbe. A cég az MTI érdeklődésére közölte: a tárgyalások még folyamatban vannak, a megállapodás végleges értékéről ezért nincs információ. A futóművek az EAMCO saját fejlesztésű, főleg Kairó és Alexandria utcáin városi forgalomban közlekedő 12 méteres, légkondicionált távolsági autóbuszait szolgálják ki. A futómű-fejlesztés időszakában a Rába fejlesztési intézete helyszíni támogatást nyújtott a hajtáselemek - köztük a futómű - helyes beépítéséhez. Közölték azt is, hogy a Rába és az EAMCO egy szándéknyilatkozatot is aláírt, amelyben a két társaság megvizsgálja, hogyan lehet a jelenlegi projekt-alapú együttműködést hosszú távú stratégiai partnerséggé alakítani az egyiptomi buszpiacon, valamint áttekintik az együttműködés kiterjesztésének lehetőségét más járműalkalmazásokra is.

Az olaj és a kaucsuk árának emelkedését várja a Continental

2015.09.17.
Nikolai Setzer a Continental gumiabroncs üzletágának a vezetője a frankfurti autószalonon a német dpa hírügynökségnek elmondta, hogy a végéhez közeledik a "szokatlanul alacsony" olaj- és a kaucsukárak időszaka. - Meg merem kockáztatni, hogy innen már csak felfelé mehetnek az árak. De hogy pontosan mikor és mennyire, azt nehéz lenne megmondani. Mindenesetre jövőre már magasabb árakra számítunk - fogalmazott, hozzátéve, hogy a 2009-eshez mérhetően meredek áremelkedésre azért nem kell számítani. Az árak alakulása a legnagyobb fogyasztón, Kínán múlik Nikolai Setzer szerint. Mivel a növekedés üteme lassul és a konjunktúra is lehűlőben van, a nyersanyagárak is legfeljebb mérsékelt ütemben emelkedhetnek, meredeken nem - mutatott rá. A Continental számára az idén mintegy 200 millió euró költségmegtakarítást jelenthet az alacsonyabb olajár.

Indulnak az első új CAF villamosok Budapesten

2015.09.17.
Tarlós István főpolgármester a villamos ünnepélyes átadásán közölte, hogy az első CAF Urbos3 típusú villamos 13.00 órakor áll forgalomba. Az új villamosflotta 35 rövidebb és 12 hosszabb járműből áll majd. A rövidebb, 34 méter hosszú villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A rövidebb villamoson 200 ember tud utazni, a járművön 46 ülőhely van. A Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények az 1-es villamos vonalán járnak majd. Ez a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamos a világon. Ez a villamos 345 embert utazhat egyszerre, és 81 ülőhellyel rendelkezik. A főpolgármester közölte, az új villamosok belső kialakításukkal "maximálisan megfelelnek a modern kor valamennyi igényének": alacsonypadlósak és légkondicionáltak. Az új villamosok forgalomba állításával fokozatosan kivonják a forgalomból a legöregebb, elavult járműveket – tette hozzá. Közölte azt is, hogy felújított 3-as villamosvonalon 6 perccel csökkent a menetidő. A főpolgármester kitért arra is, hogy a CAF-fal kötött szerződés lehetőséget teremt további 77 villamos beszerzésére. Újabb forrás felhasználásával összesen tehát 124 új villamos helyezhető üzembe 2020-ig Budapesten - mondta. Tarlós István szólt arról is, hogy a fővárosi közösségi közlekedés az elmúlt években új erőre kapott. Ezek között említette a 4-es metró indulását, a jármű- és hálózatfejlesztéseket, a Futár-programot, valamint az elektronikus jegykiadó automaták bevezetését. Elmondta, a mostani ciklusban kiépül majd a Baross tér és Újpalota közötti, továbbá a Külső Bécsi úti villamosvonal. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi önkormányzat megbízásából 2014 februárjában indított nyílt közbeszerzési eljárást összesen 47 alacsonypadlós villamos gyártására. A 3-as villamosvonalon csütörtöktől a régi villamosok mellett egyelőre két új, rövidebb CAF villamos közlekedik menetrendszerűen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója